Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-30 / 13. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. március 30. XVII. évfolyam 13. szám Ára 1 korona H irtelen vágódott ki a pincelejáró ajtaja. Vattázott pufajkában, vörös csillagos sapkás kiskatona állt ott. Gyanakvó szemmel és elóreszegzett dobtárcsás géppisztollyal. Ajkáról egyetlen rövid mondat csattant el: German jeszt? Választ sem várva, lerohant néhány lépcsőn. Gyorsan végigjárta a légoltalmi fedezék minden zugát. Fasiszta német katonákat keresett. Majd megnyugodva ült le az egyik grádicson, s maga mellé helyezte a fegyverét. Arcán széles mosoly terült el a megértett hálás, köszöntő szóra. Kis börzacskóból mahorkát szórt egy kis darabka tépett újságpapirosba. Megsodorta vastag cigarettáját és jólesően, mélyen a tüdejére szívta az első szippantást. Alig egy félórát pihent meg körünkben. Amíg elfogyasztotta a felkínált néhány falatnyi ételt és a kortnyi italt. - Mennem kell, az irány Bécs - mondta Szergej, akit az oroszországi Rjazany egyik kis falvából sodort el hozzánk a háború vihara. Még húszéves sem volt. Számomra ő és a város fölé magasodó Slavínon örök álmát nyugvó sok száz társa jelképezi mindmáig a szabadságot. Az enyémet, a közelieimét, a város és az egész ország szabadságát.’ A helyreállítás, a gyors léptú fejlődés, az új élet nehézségektől, problémáktól sem mentes kezdetét. A naptár 1945. április 4-et mutatott. Bratislavának akkor száznegyvenháromezer lakosa volt. A korábbi hetekben megfogyatkozott azzal a néhány ezer némettel, akik az előrenyomuló szovjet hadsereg elől fejvesztetten nyugati irányban menekültek. Évszázados történelmi múltra tekintett vissza. Voltak benne fényes fejezetek és korszakos események jelezték jelentőségét. Mégis, kissé provinciálissá tette az, hogy a monarchia idején árnyékába került az alig hatvan kilométernyire fekvő Bécsnek. Ezen nem változtatott sokat sem a polgári köztársaság két évtizede, sem a nagy világégés idején hat éven át lényegében szélcsendben élő fasiszta képződmény, a Szlovák Állam. Annak ellenére, hogy némileg korszerűbb lett a városkép. A provinciális jelleg változatlanságán túl változatlanul, vagy csak alig-alig módosulva megmaradtak a kirívó szociális ellentétek is. UTAKON A város egyik szülöttje, a történész Kovács Endre Korszakváltás című emlékiratában ezt találóan így jellemzi: „Topográfiaiig nem volt nagy a távolság a gazdag és a szegény negyed között, a nyomor és a jómód közvetlen szomszédságban virított, szemérmetlenül mutogatva rongyait. A Carlton kávéháztól, a város szivétől, csak egy ugrás a Vödric, a Váraljai út, a Zsidó utca, a Káptalan utca. Még a Duna túlsó partján elterülő nyomornegyedek vagy a Dornkappel is elérhetők voltak félórán belül“. Visszaemlékezve a harmincas évek elejére, így vall egyebek között a vár alatti egyik proletárnegyednek, a Zuckermandlinak életéről: „Voltak családok, amelyek délután négy órakor lefeküdtek, és másnap délig fel sem keltek. Megmenekültek a vacsora és a reggeli gondjától. Az ebéd? 50 fillérért kenyér, egy koronáért virsli (legtöbbször lóhús), egy-két deci pálinka. Voltak lakások, ahol fél év óta nem égett tűz a kályhában... Kanálisbüz az udvarokon, a lakásokban... Ahol ma emberek laknak, az egykor kocsiszín, istálló, kamra volt... A lányok hatalmas százaléka prostitúcióval kereste kenyerét... A város szemétbödöneinél mind többen guberálták a használható tárgyakat... “ Énnek a városnak még a felszabadulás pillanatában is nem egészen harminckétezer lakása volt. Ma több mint százharmincezer. Egyszerű számtani művelet alapján is lemérhető, hogy itt egészen új város épült. Sorolhatnám az új negyedeket, a gyors iramú fellendülés egyéb meggyőző tényeit. De ezek nem kívánnak bizonyítást. Hiszen szemmel láthatóak, százezrek - belföldiek és külföldiek - győződnek meg róluk évről évre. Az anyagi gyarapodásnak ezeket a „kézzelfogható“ bizonyságait a fiatalabb nemzedékek is észlelik. Azt viszont a saját tapasztalataik alapján nem mérhetik fel, hogy mindez milyen alapvető szerepet játszott a szakadéknyi szociális különbségek felszámolásában. Csak a középkorúak és a tőlük idősebbek a tudói annak, hogy ez a város összehasonlíthatatlanul demokratikusabb lett. Nemcsak az arculatában, hanem a szellemében és a szellemi életében is. Népességének száma 1980. évi adatok szerint háromszáznyolcvanezer volt. Ezen túlmenően sokat mondó, hogy itt átlag mintegy félszázezer az ideiglenesen elszállásoltak száma, a munka után naponta ingázóké eléri a hatvanötezret, és több mint tizenháromezer látogatóinak a tábora. Üjabb számtani művelet és megkapjuk a végeredményt: naponta itt egyidejűleg több mint félmillió ember tartózkodik. S miről álmodnak a fejlesztési tervek? Elsősorban arról, hogy az ezredfordulóig tartós otthonra talál itt 503 ezer lakos. Ez pedig megkívánja, hogy 1981 és 2000 között kilencvenhatezer új lakás épüljön föl. Számolnak továbbá nagyjából huszonegyezer régi lakás lebontásával. Ez ismét csak a korszerűsítést, a város szocialista arculatának markánsabbá tételét szolgálja majd. Ennek a tendenciának van egy olyan törekvése is, amelyet megnyugvással fogad főleg a kisebbséggé fogyatkozott őslakosság féltő és támogatást érdemlő lokálpatriotizmusa. Mégpedig az, hogy az utóbbi években a városfejlesztésben már következetesebben tapasztalható a múlt értékes építészeti hagyatéka gondos megóvásának, átmentésének szándéka. Szocialista nagyváros épül tehát itt a Duna két partján. Folyamatban kikristályosodó modern szellemben, nem könnyen formálódó új közösségi kapcsolatokkal. Ennek útját harminckilenc évvel ezelőtt a szovjet katona nyitotta meg. S ne feledjük, békés lehetőségeit közvetve ma is oltalmazza. GÁLY IVÁN (Gyökeres György és ÓSTK felvételei)
