Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-09 / 10. szám
méretű és kisebb, huncut és álnok, bőgő és alvó oroszlán... Többnyire párosával találkozunk velük bejáratok, villák és Lvovban lépten-nyomon oroszlánokra bukkanunk. Némelyek köböl, mások fémből készültek, van közöttük nagy(A Dnyipro című folyóiratból) Étterem a Piac téren. A ház homlokzatát egy gyerekek társaságában látható oroszlán díszíti A szárnyas oroszlán „életkora“ közel négyszáz évre tehető. Bal mancsa alatt nyitott könyv a dátummal: 1600 ÚJ SZÚ Kőoroszlánok lencsevégen kastélyok díszeként. Mindegyiknek története van. A város alapítása Danyilo Galickij óorosz fejedelem nevéhez fűződik. Az új várost a fejedelem fiáról és örököséről, Levröl nevezték el, ami oroszlánt jelent. Az oroszlán a város címere lett. N em sokkal azelőtt, hogy New Yorkba indultam, Kijevben, szűkebb hazám, Ukrajna fővárosában új kiadásban jelent meg az amerikai Ernest Hemingway műveinek gyűjteményes kiadása. Ez idő tájt vásároltam meg „Az amerikai irodalom könyvtára“ című, Moszkvában megjelenő sorozat új köteteit, s emlékszem, a mozikban telt házak előtt vetítették a „Kramer contra Kramer“ című érdekes amerikai filmet, a zenerajongók pedig amerikai hanglemezeket vásárolhattak. Nem akarok összehasonlításokat tenni, hiszen tulajdonképpen nincs is mit hasonlítgassak. Az Egyesült Államokban nem játszanak szovjet darabokat a színházak, a mozihálózatban jóformán egyáltalán nem látni szovjet filmeket, tömeges kiadásban nem jelentetnek meg szovjet könyveket. Nem akarok úgy írni erről, hogy valaki azt higgye: meg vagyok sértődve, mert nem érdemesítenek bennünket kiadásra az Egyesült Államokban. Erről szó sincs. Csak elszomorodtam Amerika nagy népe és nagyszerű kultúrája miatt. Nem magam miatt bosszankodtam, amikor a kiadványokba belelapozván azt találtam, hogy milyen gyakran sértik meg a szovjet népet. Nem sorolom fel a rengeteg könyvet, amelyekben minket, szovjet embereket félembereknek tüntetnek fel; nem idézem azokat a cikkeket, amelyeknek amerikai szerzői elméletileg igazolják a velünk szemben táplált ellenszenvet, Az újságok bő terjedelemben kommentálták az elnök által meghirdetett „keresztes hadjáratot“... Reagan e „hadjáratáról“ hallva az amerikaiak és az európaiak közül csak kevesen veszik kézbe a vaskos könyveket, hogy utánanézzenek e fogalom eredetének. A kifejezés bár hangzatos, de a modern gondolkodásban nem hordoz reális tartalmat. Éppen ebben reménykednek a történelmi analógiák vulgáris kedvelői. Ám a keresztes hadjárat az agresszió szinonimája. Európában pedig azzal a céllal népszerűsítik, hogy a NATO-országokat egységbe tömörít- sék a Szovjetunió és barátai elleni hódító akciókra. De hát szabad az atomkorszakban globális hadjáratokról álmodozni? Az a benyomása az embernek, hogy az Egyesült Államok „kizökkent a kerékvágásból“, noha világos, hogy az amerikai tragédiák nem egycsapásra, hanem fokozatosan alakultak ki. Minden egy irányba mutatott: Vietnam, a közel-keleti válságok, Watergate, Nixon megbuktatása. .. Kansas állam egyetemén részt vettem egy békegyűlésen, ahol a felszólalók elmondták, hogy az Egyesült Államokban tudatosan szítják az agresszív szellemet, ami már nem csupán az emberiséget fenyegeti, hanem belülről bomlasztja a társadalmat. Ez pontos megállapítás. Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom, az az ország pedig, melynek nevében és melynek áldásával a gyűlölet sorompóit emelik a népek közé, nem kerülheti el a gyűlölet kirobbanását odahaza sem. Hiszem, hogy jönnek még más idők, remélem, hogy Amerika mégis kigyógyul bajából. De még sokáig ott lesz a sebhely nemcsak az arcán, hanem a lelkén is. Az Egyesült Államokban nemrég mutatták be „Az első vér“ című filmet, amelyben a világhírű sztár, Sylvester Stallone egy Rambo nevű leszerelt vietnami veteránt, egykori „zöldsapkást“ alakít. Rambo ezredtársaihoz hasonlóan megbetegedett attól a méregtől, amelyet az amerikaiak repülőgépről szórtak a lombtalanítandó vietnami dzsungelre. Lelkét is megmérgezték, hiszen hozzászokönyvpremieren mutatta be Hackett brit tábornoknak „A harmadik világháború“ című regényét. Arról szól, hogy ezt a háborút mi, szovjet emberek fogjuk elkezdeni. Ugyancsak a bestseller-listán szerepel bizonyos P. Erdman „Amerika végnapjai" című „műve“. Borítóján kurta ismertető: „1985. Az oroszok elfoglalják Európát...“ És így tovább... Ha az effajta könyveket prés alá tennék, el sem tudom képzelni, a gyűlölet milyen folyamait lehetne kisajtolni belőlük, hányán fulladnának bele ezekbe a folyókba. Egy este vendégségben voltam Mihaj- lo Torcsenkónál, az Amerikában tevékenykedő haladó szellemű ukrán szerveEgy költő jegyzetei a mai Amerikáról kott az állandó gyilkoláshoz. Beveszi hát magát az amerikai erdőbe, megpróbál benne úgy berendezkedni, mint a megszokott vietnami trópusi bozótban és tüzel, tüzel, tüzel. Helikopterek veszik üldözőbe, mesterlövészek lesnek rá, és megölik. Rambo a film végén könnyáztatta arccal, vértől fuldokolva hosszú monológot mond el: meg akarja magyarázni mindenkinek, miért lett ilyen. De vajon megmagyarázható-e? Az életben minden szoros gombolyaggá kötődik össze. Az a mintegy hárommillió ember, aki megjárta a vietnami háború poklát, lelki sérültté vált. A körülbelül tizenkét millió mai amerikai munka- nélküli szintén. A Johns Hopkins egyetem szociológusa, Harvey Brenner kiszámította (a US News and World Report című folyóirat 1982. június 14-i számban), hogy a munkanélküliség egy százalékos növekedésének hatására négy százalékkal többen kerülnek börtönbe, 5,7 százalékkal több gyilkosságot követnek el, 41,1 százalékkal többen lesznek öngyilkosok... Számomra ez idegen élet és idegen statisztika, de amikor ennyire szemléletesek a gyűlölet következményei, amikor ennyire szemmellátható, hogyan robban ez a gyűlölet és gonoszság az országon belül, s szinte kiforgatja önmagából, eltorzítja az amerikai társadalmat, rádöbben az ember, hogy az irodalmat, a kultúrát olyan csapások és megpróbáltatások érik, amelyeket már alig íehet elviselni - s éppen ezért a kultúra művelőinek felfokozottan több alkotó életerőre van szükségük Csaknem minden amerikai könyvkereskedés kirakatában ott virít egy szénében reklámozott, több nyelvre lefordított szovjetellenes fércmű, a „Gorkij park“, melynek egy bizonyos Smith a szerzője. Nemrég az egyik amerikai kiadó zajos zetek egyik veterán tagjánál, s vele együtt néztem meg a tévében annak a hosszú filmsorozatnak éppen akkor sugárzott részét, melyben Alec Guiness, az egyébként kiváló brit drámai színész újabb bravúros kémelhárítót alakít, természetesen ismét „szovjet kémekkel“ viaskodva.- Ezt elhiszik? - kérdeztem házigazdámat. Torcsenko hallgatott egy sort, gondolkozott, aztán vállat vont:- Nem nagyon. De itt rekordmagasságot ér el a szovjetellenesség hőfoka. És mégsem tudnak mindenkit megfertőzni a gyűlölettel. Az együttműködés és a béke itteni híveinek tüntetése egyszersmind a gyűlölet ellen is irányul. Itt, Brooklynban nem élek a gazdag New York-iak között. A szegényebbek sokszor elmondták nekem, hogy semmi rossz vagy ellenséges érzületet nem táplálnak szívükben a szovjet emberekkel szemben - és ez nagyon fontos! Bármennyire is érezni lehetett, hogy jó néhány becsületes és hű barátunk van itt, New Yorkban a szó szoros értelmében fojtogatott a gyűlölet légköre, amely körülvett. A Szovjetunióban sohasem tapasztaltam, hogy más nép köré a gyűlölködés efféle falát emelték volna, kivált oly nép köré, mellyel együtt harcoltunk a háborúban, márpedig az amerikai propaganda manapság ezt műveli ellenünk. Meggyőződésem, hogy ilyesmi minálunk nem is történik soha. Nem lehet sokáig gyűlöletben élni, mert elemészti az embert. Amikor legyőztük a német fasizmust, Berlinben emlékművet állítottunk a szovjet katonának - a szoboralak karjában megmentett német gyermeket tart. Ez a győztes humanizmus jelképe. A legharciasabb érzelmű amerikai politikusok nem óhajtanak megmenteni sem bennünket, sem gyermekeinket, még ha rászorulnánk is erre. Valamennyien tanúi vagyunk, miképpen próbáltak éhínséget előidézni a mai Lengyelországban, annál is inkább, mert ezt az akciót igen nyíltan tárgyalták az óceánon túl. Túlságosan is meredek szovjetellenes zuhanórepülésbe kezdtek Amerika mai urai. Nem hiszem, hogy ez segíteni fog az amerikaiaknak belső problémáik megoldásában. De azt régi pilótáktól tudom, hogy zuhanórepüléskor nem csupán a bombatehertöl kell megszabadulni, az is fontos, hogy visszavigyék a gépet vízszintes repülésbe. Nagyon szeretném elképzelni a békés eget, ahol békés repülőgépek szállnak, bombák nélkül. Azt az eget, amelyet az Egyesült Államok mostani kormánya ugyancsak elzárt a szovjet Aeroflot járatai elől, azt az eget, amelyben - a tábornoki tervrajzok szerint - a rakéták röppá- lyái a békés személyszállító gépek útvonala fölött húzódnak. New York-i emlékeimhez visszakanyarodva el kell mondanom, hogy az irodalmi est után odajött hozzám egy fiatalnak mar nem mondható férfi, s egy kéziratot adott át. A kéziratban visszaemlékezései voltak azokról az évekről, amikor amerikai-szovjet baráti társaságokban dolgozott, köztük olyan egyesületekben, amelyek a második világháború alatt alakultak. David Selzer, a szerző, megmutatott néhány iratot, köztük egy levelet, amelyet 1943-ban írt New York néhány lakosa a győztes Sztálingrádnak. Úgy érzem, hasznos idézni e levél utolsó sorait: „Dicsőség Sztálingrád védőinek! Éljen a sztálingrádi ifjúság új nemzedéke! Erősödjön és gyarapodjon az Egyesült Államok és a Szovjetunió népeinek barátsága, éljen örökké, hogy békében, biztonságban élhessen és virágozzék a föld népeinek minden eljövendő nemzedéke!“ Nagyon fontos emlékezetünkben tartani ezeket a szavakat - minden időben. New Yorkban mostanában nem köny- nyű dolog barátságról és békéről beszélni. Mégis szükséges. Hiszen nyilvánvaló: a béke oszthatatlan, nincs egy Amerika, és nincs egy másik a Szovjetunió számára; vagy békésen élünk egymás mellett, vagy elpusztulhatunk. Ez axióma, harmadik lehetőség nincs. A béke híveinek milliós tüntetése New Yorkban, a Reagan-kormány tegnapi híveinek mai lelki fásultsága egyszerre tünete a betegségnek, s jele annak, hogy keresik a gyógyulás útját. Nagyon szeretném, hogy Amerika kilábaljon mostani lelki-erkölcsi állapotából, ha felismerné, hogy tulajdonképpen mi is történt vele... Hiszem, hogy a lélekmérgezők nem lesznek mindenhatók Amerikában, hogy az amerikai nép mai fájdalmai és kínjai holnapra tapasztalattá és bölcsességgé érlelődnek. VITALIJ KOROTICS (Szputnyik) 1984. III. 9 mm hm 8 I i (Q I 1 1 -* | £ iu '5 E >°c§ I <n w äs. 8 5! I 0* I '§« 5 S Az Oroszlánhoz címzett vendéglő cégére----------------------------------------►
