Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-09 / 10. szám
Anna Pavlova élete filmen Anna Pavlova, az orosz és az egyetemes balettmüvészet nagy csillaga immár nemcsak a visszaemlékezésekben, történeti munkákban él, hanem a filmszalagon is. Emil Lotjanu, A cigánytábor az égbe megy alkotója, legújabb filmjéhez ugyanis őt választotta „fő témának“. A költő, rendező elképzeléseihez híven ezúttal sem pusztán életrajzi alkotást forgatott, hanem a művészet -ember, művészet-művész kapcsolatát elemző, kutató produkciót. így Anna Pavlova egyénisége határozza meg Az isteni Anna című új filmjét, amelyet Leningrádban, Moszkvában és számos európai nagyvárosban vettek fel, a maximális hűségre törekedve. Maga az alapötlet jó néhány éve megszületett, de az elmélyült kutatómunka voltaképpen csak mostanra tette lehetővé a forgatókönyv elkészítését. Lotjanu előásott minden fellelhető régi fotót, sőt szerencséjére még filmfelvételekre is bukkant, ahol Pavlova többek között Saint-Saens híres darabját, A hattyú halálát táncolja. Az isteni Anna főszereplője Galina Beljajeva, maga is táncosnőként kezdte, így nem voltak komoly problémái a táncjelenetek megoldásával. (Érdekes megemlítenünk, hogy talán a filmtörténetben először, szavazás alapján választották ki a főszereplőt, ugyanis Lotjanu minden munkatársát egy- begyűjtötte és velük együtt döntötte el, hogy kire is bízza Anna Pavlova megszemélyesítését.) Galina nyert. Most majd a közönségnek kell döntenie, hogy csakugyan helyes volt a választás. (n) J ól felöltözött? Hideg van ám kinn... - figyelmeztet a telefonban, mielőtt elindulna otthonról. Negyed órával később kék kalapban, kék kabátban, nagy sötét szemüvegben jelenik meg a Művész Cukrászdában. Rám nevet, s úgy ahogy van, kigombolt kabátban ül le mellém az asztalhoz. Lopva figyelem az arcát, de keveset látok belőle. A sportos kis kalap egész homlokát eltakarja; ha felcsúszik, azonnal visszahúzza. A szemüveg sem nagyon engedi, hogy a szemébe nézzek.- Mire kíváncsi? - kapja el váratlanul a tekintetem. - Azt hiszi, tudok még valami érdekeset mondani? - néz rám, miközben lázasan kotor kötött cekkerében. S csak amikor megtalálja végre a cigarettát, akkor teszi hozzá, hogy: - ötezerszer elmeséltem már mindent és egyébként is: unalmas az életem.- Tíz-húsz évvel ezelőtt is az volt?- Talán nem. Akkoriban jóval többet dolgoztam, mint ma. Meg írtam is, képzelje el. Madách feleségéről, Fráter Erzsébetről. Arról a szerencsétlen, elképesztő asszonyról. Megfigyelte már a száját, az arcát? Csak úgy sugárzik róla a szigorúság, a meg nem értett- ség. Elment egy bálba, ahová nem lett volna szabad elmennie, s ezzel tönkrement az élete. Mindent felkutattam róla, még a nótáját is tudom: Debrecenben kidobolták, hogy a dongót ne dalolják...- Be is fejezte a róla szóló írást?'- Nem, arra már nem volt időm. Annyi mindent csináltam annak idején, hogy egyszerűen nem volt mikor folytatnom. Most meg kedvem nincs hozzá.- Tulajdonképpen miért foglalkoztatta Fráter Erzsébet?- Mert szeretem a botladozó, tehetetlen embereket. A tragikus sorsokat ...- Ezt úgy értsem, hogy csupa boldogtalan ember veszi körül?- Igen, végül is ez az igazság. Úgy látszik, megérzik az emberek, hogy segíteni akarok rajtuk. Hogy nálam mindenki megértésre lel.- ön is megtalálta az életben azokat, akikre mindig számíthatott? Akikkel szemben mindig őszinte lehetett?- Nem. Én, nem. Én borzasztó gyanakvó vagyok. És azt is tudom, miért: rosszul kezdtem el olvasni. Túl korán vettem a kezembe Tolsztojt, Gorkijt és Dosztojevszkijt. De hát engem soha senki sem figyelmeztetett arra, hogy mikor mit olvassak.- Mit gondol, meddig jutnak el azok a kollégái, akik valójában nem is színésznek születtek?- Nem messze. Tehetség nélkül senki sem viszi sokra ezen a pályán. Nekem mindig erős hiányérzetem volt azokkal a színészekkel szemben, akiknél nem éreztem meg az igazi fényt, a briliáns fényét. A reflektorfényben a hamis ékszer is jól csillog, ezt ne felejtse el! De engem nem lehet becsapni. Én egy ripacs- nak nem dőlök be soha. Engem csak az tud mellbe vágni a játékával, aki a szívével játszik.- Például?- Kivel kezdjem? Törőcsik Marival? Bármiben is látom, mindig új meglepetéssel szolgál. Én már a Körhinta bemutatója után megmondtam neki, hogy nagy színésznő, amikor sokan még csak filmszínésznőként tartották jónak. „Várok..." (Markovics Ferenc felvétele) rávettek, nézzek majd be a filmgyárba, ha Pesten járok. Amikor bementem, Sára Sándorral, a film operatőrével együtt vártak rám. Elém tették az anyagot és én abban a pillanatban meggyógyultam a ragaszkodásuktól, a szeretetüktöl. Olyan fény ragyogott belőlük, hogy vége lett a szorongásomnak, a kétség- beesésemnek és elkezdtünk forgatni. Latino- vits minden jelenet közben negyvenfokos lázban égett. Szép volt és örökké haragosnak látszott. Én csak csodákat láttam tőle, határtalan türelmet. Szerintem soha az életben egyetlen hazug szó sem jött ki a száján. Azért voltunk olyan jóban, mert érezte a szeretete- met és az őszinteségemet. Én a hibáit is szóvá tettem, mégsem volt köztünk vita vagy veszekedés. Ha azt mondtam neki, higgye el, ezt így kell csinálni, én féltem és szeretem magát, elfogadta a véleményemet.-A Csontváryban két szerepet is kapott - az egyikből semmi sem lett. PÉNTEK DÉLELŐTT DAJKA MARGITTAL Aztán itt van Schütz lla, aki mindent tud, Kútvölgyi Erzsi, aki mindig elragadó, Almási Éva... ó, ha tudná, micsoda humora van!- Latinovits Zoltánt meg sem említette. És Huszárik Zoltánról sem szólt még, akivel a Szindbádot és a Csontváryt forgatta.- Szándékosan nem beszéltem róluk- mondja elcsukló hangon és gyorsan hozzáteszi, hogy: - Tegnap is velük álmodtam- aztán elfordítja a fejét és hosszú, nagyon hosszú csend után szólal csak meg. - Olyan barátom, mint Huszárik Zoltán, nem lesz már soha és ez a tudat megöl engem. A gyermekarcú tábornok - így neveztem el öt magamban. Ha tudná, mekkora meglepetés volt számomra, hogy olyan fiatalon vette elő a Szindbádot! És nem csonkította meg ám a szöveget, egyetlen mondatot sem hagyott ki belőle!- Ennek ellenére mégsem akarta elvállalni Majmunka szerepét.- Nem, mert akkoriban olyan nagy volt a bánatom, hogy belebetegedtem. Vidéken éltem ... Hogy mi bajom volt, senkinek sem mondtam el. Még Latinovitsnak sem, pedig ő nagylelkű, igaz ember volt. Egyszerűen nem akartam, hogy tudja, mi bajom. Latinovits leveleket írt nekem. Megírta, milyen lesz a film és csodák csodája: olyan is lett. Arra kért, hogy értsem meg, Majmunka szerepét csak én játszhatom el. Csak én, senki más. Akkor azt hittem, megszakad a szívem, tudtam, hogy tényleg nekem való ez a szerep, de idegileg képtelennek éreztem magam a munkára. Erre Latinovits is, Huszárik is eljött utánam és- Nehéz erről beszélni... Csak úgy tolakodnak az emlékek. Egy szó százat hoz elő. Újabb cigarettára gyújt. A sokadikra.- Egy koldusasszonyt kellett volna eljátszanom, de ahogy megérkeztünk az olaszországi Taorminába, a forgatás színhelyére, azonnal megéreztem, hogy kimarad a filmből. Olyan sűrű köd uralkodott a tájon, mint a tejföl, s nekünk nem akármilyen fényerősségre volt szükségünk ahhoz a jelenethez. Emlékszem, beszóltam a férjemnek a fürdőbe, hogy gyere, nézd meg ezt az áthatolhatatlan fehérséget, de mire kijött, kitisztult az ég. Aztán ahogy visszament, megint beborult. Másnap hajnali háromkor keltünk, hogy a fény megfelelő legyen, de Huszárik akkor sem találta jónak az időt Maradt hát a másik szerep, a színész anyja.- Mostanában mintha kevesebbet forgatna.- Mert kevés a jó szerep és én nem akarok mindenáron színésznő lenni. A rigolyás, kiáll- hatatlan, félelmet keltő öregasszonyokból meg elegem van már. Saját magamat megutáltam miattuk. Komédiázni szeretnék, ahhoz van a legnagyobb kedvem.- És addig?- Várok. Nekem van időm. És tennivalóm is van bőven. Magam mosok, magam főzök, magam takarítok. Bejárónőm nincs és nem is kell. Egyébként úgy élek, mint egy színész, aki lemondott a személyiségéről és feladta a magánéletét. Érti, amit mondok? SZABÓ G. LÁSZLÓ- Az ember sajnos nem szabhatja meg, hogy mikor születik. Én például, 1894—1895-ben szerettem volna élni, a spanyolok ellen vívott második kubai függetlenségi háború idején, mely történelmünk egyik legszebb, legromantiku- sabb, leghősibb fejezete. Matenzas tartományban töltött gyermekkoromat bearanyozták a mambikról (így hívták a spanyolok ellen harcoló kubai felkelőket) szóló legendák, mesék. És ebben a korban, amikor a gyermekek rajzolni kezdenek, én leggyakrabban mambikat rajzoltam. S mert a rajzaim elfogadhatóra sikeredtek, szülőhelyemen, Cardenasban elterjedt rólam, hogy művész leszek... Középmagas, szép arcú férfi, kis bajusszal, melegséget sugárzó szemekkel. Harminchat éves. Amióta csak emlékezni tud, rajzol. Ez a kedvenc időtöltése, több mint két évtizede főfoglalkozása. Juan Padrormak hívják. Tizenhat éves korában - minden előképzettség nélkül - a népszerű kubai hetilapnál, a Mellánál lett képregényrajzoló, majd néhány évig a Pionerónak, a kubai pionírok lapjának is dolgozott. Autodidakta. Sohasem járt képzőművészeti vagy filmiskolába.- Kubában 1960-ban alakult meg az animációs filmek stúdiója. Ma már kettő is működik az országban. Egy - negyvenöt munkatárssal - csakis a mozik számára dolgozik és évente tizenöt héf-nyolcper- ces, elsősorban gyerekeknek szóló filmet készít. Itt dolgozom én is - a három rendező egyike vagyok. A másik stúdió a televízió keretében működik, mintegy harminc fővel, ők évente tíz-tizenkét filmet produkálnak. Jómagam 1974-ben kerültem a stúdióba; a stúdió akkori vezetője azzal csábított át, hogy filmet készíthetek, akkor már nagyon népszerű képregényhősöm, Elpidio Valdés kalandjairól. Igent mondtam, elkezdtem rajzolni első filmemet, az Elpidio Valdés kalandját, és párhuzamosan tanultam az animáció művészetét. Ez utóbbinak most, tíz esztendővel később sem értem még a végére, sőt, néha úgy érzem: nagyon is az elején tartok. Harmincnégy filmet készített, közülük tizenkettő meg két egész estés animációs filmje Elpidio Valdésról szól. A harmincötödik filmje is egész estés lesz, és kubai-spanyol-nyugatnémet koprodukcióban készül. Címe: Vámpírok Havannában. Hogyan került Juan Padron a vámpírok birodalmába?- Amikor Titi álma című mesefilmemen dolgoztam, egy vámpírnak is szerepelnie kellett benne. Ezzel a figurával bajlódtam a legtöbbet. Nem szerettem volna, ha túl ijesztőnek tűnne, feleslegesen riogatná a gyerekeket. Túl ördöginek sem akartam ábrázolni. Akkoriban rengeteget olvastam a vámpírokról, hogy megtudjam, miképpen lehetne a számomra legelfogadhatóbban, „legemberibben" ábrázolni őket. És lassan kialakult bennem egy vámpír-figura, mely teljesen embermódra viselkedett. Igaz, ez a figura végül nem került be a Titi álmába, de alig másfél évvel később megjelent a felnőtteknek készített Villámtréfák című sorozatban. E sorozat - négy-öt csípős történet öt perc alatt - az én ötletem volt s én is készítettem az első hármat. Azután kollégáim átvették tőlem: a Villámtréfák ma már a kubai animáció igen kedvelt darabjai. Sőt, Kuba határain túl is jól ismertek. Az első három több nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt, s díjakat, okleveleket kapott Zágrábban, Ottawában, Annecyben. így született meg egy nyugatnémet producerben az ötlet, hogy a Villámtréfákban szereplő vámpír-családból egész estés rajzfilm hőse legyen. A spanyolokat is érdekelte a dolog - így jött létre a koprodukciós szerződés, s már javában dolgozunk a filmen, melynek 1984 végére kell elkészülnie. Juan Padron azonban hű marad Elpidio Valdés alakjához is. Elpidio és a többiek... Beszélgetés a kubai animációról- Elpidio Valdés álmaim figurája, nem történelmi személy. Húszéves. Családját megölték a tíz évig tartó első függetlenségi háborúban (1868-1878). Árvaként nő fel, s lesz erős, ügyes, harcias földműves. Szerelme: Maria Silva, bájos parasztlány. Ez az alaphelyzet. És ebből bontakozik ki egy kalandokkal teli életút, amely mindig újabb és újabb részletekkel bővül. Úgy tervezem, hogy egy harmadik egész estés rajzfilmmel búcsúzom majd Valdés alakjától. Ebben Valdés mindent elér: győzünk a spanyolok felett, megesküdhet Maria Silvával, békében élhet. Ezen a ponton kívánok elválni tőle: ereje teljében, győzelme után, sikerei, boldogsága csúcsán. Tulajdonképpen ezen a ponton szeretnék látni egy nap majd minden embert... Filctolla gyorsan fut egy fehér lapon. Elpidio Valdést, kedves hősét rajzolja. Arcára kiül a boldogság, álmai világában jár. Átszellemül. Azután elkészül a rajz és újra a kedves beszélgetőpartner lesz. Hirtelen újabb lapot húz elő. A vámpírt rajzolja, másik kedves hősét, fiával a kis vámpírral. Nézem, ahogy fut a tolla. Arcán újabb érzelmek: elnéző, finom gúny, némi szánalommal. Elkészül a rajz, elmosolyodik:-Valdés életem végigkísérője. De felnőttem, megéltem a rossz játékait. A vámpír-családdal igyekszem bemutatni, leleplezni, gyengíteni őket. Az animáció sohasem szakadhat el a gyerekektől. De el kell érkeznie a felnőttekhez is. Nos, a kubai animáció a vámpírokkal indult el új közönsége felé... FENYVES GYÖRGY ÚJ szú 14 1984. III. 9.
