Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-02 / 9. szám

r‘ ÚJ szú 15 1984 III. 2 megálltunk, színes piaci forgatag foga­dott. Vasárnap lévén különösen népes volt a piac. Az ínycsiklandó falatoktól az embernek egyszeriben megjön az étvá­gya. Tanának azonban nincs kedve enni, Műi is eltűnt valahová. „A földijeit keresi" - mondja Tana. Műi váratlanul kerül elő, széles mo­sollyal az arcán. Kiderült, hogy az édes­anyja és az egyik nővére él, de nagyon bánkódnak, mert úgy tudják, hogy Műi halott. Most, hogy hírt adott magáról, minden bizonnyal türelmetlenül várják majd, mikor láthatják viszont. Jómagam kész vagyok bármelyik pilla­natban felkerekedni, és társaimmal együtt felkeresni őket. Műi és Tana azon­ban azt javasolja, hogy visszafelé jövet nézzünk be hozzájuk. Bennünket Kom- pong Chamban várnak, és aggódni fog­nak, ha késünk. nül kisebb tömeg gyűlik össze: különböző életkorú lányok és asszonyok. Tana for­dítja halk, szomorú szavaikat, amelyek­ből mély emberi keserűség árad. Valahányszor arról olvasok vagy hal­lok, miként próbálják Washingtonban vagy más nyugati fővárosokban fehérre mosni a polpotista hóhérokat, eszembe jut ,,az özvegyek falujában" eltöltött este. Vannak olyan bűncselekmények, ame­lyek megbocsáthatatlanok... A reggel ismét úton talál bennünket. A műútról letérünk egy bekötő útra: a Tup környéki vörös földekhez vezet, amelye­ket cserepesre szárított a könyörtelenül izzó nap. A gumiültetvény hatalmas zöld liget­ként bukkan fel a láthatáron. Sűrű renge­teget alkotnak a rendezett sorokban ülte­tett sima kérgú fák, amelyekből enyhén bódító illat árad. • A Phnom Penh-i egykori királyi palota ma múzeum Kambodzsa K ompong Cham tartomány a nagy ázsiai folyónak, a Mekongnak két partján terül el. Az árterületen és a bőven termő vörös talajon a kambodzsai pa­rasztok ősidők óta termesztenek rizst, gyapotot, kukoricát, dohányt, földimogyo­rót, valamint dinnyét és különböző zöld­ségféleségeket. A század elején a fran­ciák hozták ide be a heveát, vagyis a kaucsukfát, amelyet az erdőktől meg­tisztított vörös földeken ültettek el. Az egyébként kényes jövevény hamar meg­honosodott. Már a 30-as években több­ezer hektár területet foglaltak el a gumiül­tetvények.. A nyersgumi-termelésben Kambodzsa világviszonylatban az ötödik helyet foglalta el. Azután - a Pol Pót rezsim négy esztendős uralma következ­tében - a gumiültetvények jórésze el­pusztult. A Takmauban levő gumiab­roncsgyár, amelyet nagy erőfeszítések árán állított helyre a népi hatalom, nyers­anyag híján kénytelen volt leállni. Azt követően, hogy 1979 januárjában diadal­maskodtak a felszabadító erők, és a Pol Pot-féle hóhérokat kiűzték az országha­táron túlra, Phnom Penh és Kompong Som kikötői raktáraiban sikerült fellelni némi nyersgumit. Ezt a nyersanyagot nyomban a gépkocsipark helyreállításá­hoz nélkülözhetetlen gumiabroncsok gyártására fordították. Ez a mennyiség azonban mindössze csepp volt a tenger­ben. Ahhoz, hogy a gumiabroncsgyár teljes üzemmel működhessen, ismét élet­re kellett kelteni Tup elpusztult gumiültet­vényeit. A 7-es számú országúton Kompong Cham tartomány felé tartva Skun telepü­léshez jutunk. A közelmúltban nagysza­bású munkálatokat végeztek: feltöltötték az úton a kátyúkat, helyreállították a tölté­seket, újjáépítették a háború idején fel­robbantott hidakat. Gépkocsivezetőnk, -Műi, biztos kézzel irányítja a kocsit, jól ismeri a vidéket. Útitársammal, Tanával, egy harminc év körüli, kedves fiatal asszonnyal be­szélgetek. Tana jól tud oroszul: a 70-es évek elején, más khmer nemzetiségű diákokkal együtt, a Moszkvai Balett Főis­kolán tanult. Balerina azonban nem lehe­tett belőle hazájában. Sok más honfitár­sához hasonlóan ő is átélte a polpotisták „munkatáborainak“ megannyi borzal­mát: az éhezést, az ütlegeléseket, a kényszermunkát és a betegségeket. „Csodával határos módon maradtam életben“ - mondja Tana. A balettről le kellett mondania. A nél­külözések évei aláásták egészségét, és most Tana a külügyminisztériumban for­dítóként dolgozik. Külön oka is volt rá, hogy eljöjjön velünk Kompong Chamba: ott él a nővére.- Hat esztendeje láttam utoljára. A „kommunák“ egyikében éltünk. Ké­sőbb a nővéremet a férjével együtt a Tup melletti gumiültetvényekre telepítették át.- Miért kényszerítették az embereket arra, hogy más-más „kommunában“ él­jenek? - kérdezem. •- Mi értelme volt annak, hogy egyik helyről a másikra tele­pítsék át őket?- A khmereknek szívügyük a családi kötelék, a polpotisták viszont arra töre­kedtek, hogy minden létező rokoni szálat széttépjenek. Pol Poték idején egész Kambodzsa egyetlen koncentrációs tábor volt, ahol fizikailag megsemmisítettek mintegy há­rommillió emberi, köztük az ország egész értelmiségét. Hum Mali volt középiskolai tanárnőt csupán azért vetették börtönbe, mert szemüveget viselt. Ily módon ugyanis felismerték benne az értelmiségit. A ta­nárnő elmondta: a börtönben a legelter­jedtebb kínzás az volt, hogy tűket szúrtak az emberek körme alá. Az áldozatot ezt követően úgy némították el hogy a fejsze fokával nyakszirten vágták. A 19 éves Chan Ninak a szeme láttára ölték meg valamennyi hozzátartozóját a polpotisták. Két serdülőkorú fiútestvé­rének kiszúrták a szemét és szétverték a koponyáját. Egy bizonyos Peng nevű ember, a biz­tonsági szolgálat alkalmazottja, hóhér- munkájához közönséges böllerkést használt. Különösen nagy élvezettel vág­ta ki a még élő halálraítéltek testéből azok máját. És a gyerekek... A polpotisták hideg­vérrel és előre megfontolt szándékkal mértek szörnyű csapást az ország jövőjé­re, midőn a gyerekeket vették célba. Nyilván nem véletlen, hogy egy iskola- épületben helyezték el a borzalmas hírű Tuol Sleng börtönt, ahol nem egyszerűen kivégeztek, hanem halálra kínoztak több mint 16 ezer embert, köztük körülbelül kétezer gyereket. Titkos tömlöc volt ez, az embereket odaláncolták a cellák falá­hoz, éheztették, villanyárammal kínozták, darabokra szabdalták, meztelenre levet­kőztetve vitték őket a vesztőhelyre - úgy, ahogy a hitlerista hóhérok jártak el. Es korántsem ez volt az egyetlen láger, ahol tömegesen semmisítették meg az embe­reket. Se szeri se száma nem volt az ilyen táboroknak kambodzsai földön. A kambodzsaiakban azonban bámu­latra méltó életerő és életszeretet lakozik. Négy esztendővel azelőtt magam sem hittem volna, hogy egyszer majd újra színes szoknyába és blúzba öltözve lát­hatom a kambodzsai lányokat és asszo­nyokat, hogy az utcán ismét nevető em­berekkel találkozhatok... Az iskolák újra megnyitották kapuikat, a kórházak, a színházak és néhány épen maradt pagoda szintén. Igaz, a két kezünkön megszámolhatjuk az életben maradt buddhista szerzeteseket. A néphatalom a gyárak és üzemek tucatjait építette újjá, folyami kikötőt, vasúti pályaudvarokat, re­pülőteret hozott rendbe. Működik már a posta, a távíró, dolgoznak a közhivata­lok. A városban sok a falatozó, lépten- nyomon, bármelyik utcakereszteződés­nél jóllakhat az ember, és a kambodzsai­aknak ismét van saját pénzük. Skun településen, ahol rövid pihenőre Délután négy óra tájban végre megér­kezünk Kompong Chamba, az ország harmadik legnagyobb városába. A szál­lodában hideg zuhanyt veszünk, meg­ebédelünk, majd elindulunk „az özvegyek falujába", ahol' Tana nővérét látták nemrég. A Kompong Cham tartományban levő települést, amelyet „az özvegyek faluja­ként“ emlegetnek, olyan nők lakják, akik- tör a polpotisták elragadták férjüket, gyer­mekeiket, hozzátartozóikat. Nincs hová. menniük, nincsen senkijük. Tana belép az egyik házikóba és néhány perccel később egy szép arcú, törékeny asszony társaságában tér vissza: Pirum, a nővé­re. Mindössze harmincéves lehet, de jó­val többnek látszik. A férjét a polpotisták 1975 májusában megölték. Akkor hurcol­ták el „munkával való átnevelésre" hét­éves kisfiát is. A kisfiú nem sokkal később megbetegedett, és nem tudott dolgozni- Ettől kezdve nem adták ki rizsfejadagját, és a gyerek éhenhalt. Pirum zokog. Körülöttünk észrevétle­Tup újjászületéséhez sok mindenre szükség van, de mindenekelőtt emberek-* re. Hiszen a polpotista népirtás négy esztendeje után az ország lakosságának nyolcvan százaléka nő és gyerek. Még Phnom Penhben, a földművelés­ügyi minisztériumban elmondták, hogy Tup igen nagy gondokkal küszködik. De hol nincsenek ma Kambodzsában nehéz­ségek? Nem könnyű vállalkozás fellen­díteni a köztársaság gazdasági életét. Később kiültem a Mekong meredek partjára, egy hatalmas platánfa árnyéká­ba, és néztem, hogyan hömpölyög tova a hatalmas folyam vize. Halászok cikáz­tak rajta keskeny sajkáikon. Amott egy aprócska lovat csutakolt valaki. A túlpart­ról komp szeli át a folyót. Mindez a kam­bodzsai vidék megszokott hétköznapi élete. A béke öröknek és megváltoztat­hatatlannak tűnik, mint a Mekong folyása. De jól tudom, mennyit szenvedett Kam­bodzsa ezekért a békés hétköznapokért, tisztában vagyok az ország veszteségei­vel, ismerem lakóinak fájdalmát és gond­jait, problémáikat és a jövőre vonatkozó elképzeléseiket: megértem, hogy időre van szükségük, időre, melynek olyannyi­ra szűkében vannak, csak így tudják pótolni a sötétség elvesztett éveit... Sietnem kell. A kocsiban a volán mö­gött már ott ül az izgatott Műi, hátul pedig a hallgatag Tana. Kedves khmer baráta­im nem siettetnek, de tisztában vagyok vele, milyen izgalom kerítette hatalmába Műit. Ebben a sokat szenvedett ország­ban nem mindennap találja meg egy fiú az édesanyját, nem minden nap látja ismét viszont elveszettnek hitt gyermekét az édesanya. VIKTOR PRITULA (Szputnyik) • A khmer asszonyok ismét magukra öltötték színpompás blúzaikat, szoknyái­kat (ÓSTK és archív-felvétel). A „Szprut“ segít Komoran fest korunk hajótöréseinek statisztikája: évenként körülbelül kétszázezer ember vész a tengerbe. A tragédia sokszor még akkor is bekövetkezik, ha a mentőhajók gyorsan megérkeznek a katasztrófa színhe­lyére. Hiába sietnek, nem mindig tudnak segítséget nyújtani. A mentőeszkö­zök egyelőre korántsem tökéletesek. Robert Rjajkkenen észt mérnök olyan hajót szerkesztett, amely bármely időjárási viszonyok között - erős viharban és sekély vízben is - segíteni tud a bajbajutottakon. Hajója tulajdonképpen különleges tutaj, amelynek egyszerű a szerke­zete, igen tartós és nehezen borul föl. A „Szprut“-nak elnevezett polimarán változata a tutaj, a katamarán és a jacht előnyeit egyesíti. Ez a hajó hét, különböző hosszúságú üvegműanyag tömlőúszóra épült. Vitorla és motor egyaránt hajthatja. A polimarán viszonylag kis méretű, - mintegy hét méter széles és tíz méter hosszú -, de hordképessége meglehetősen nagy: öt tonna. A polimarán kísérteti példányát a Csendes-óceán és a Jeges-tenger legviharosabb részein próbálták ki. A „Szprut“ megállta a helyét: a legrosz- szabb időjárási viszonyok között is mindig akcióképes volt a kritikus helyzetekben. (TRUD) Hiusuina

Next

/
Thumbnails
Contents