Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-02 / 9. szám
Szemünk és a képernyő Az NSZK-ban körkérdést szerveztek arról, hogyan hat a televízió a nézőkre. A megkérdezettek 14 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a televízió negatívan hat egészségükre és általános erőnlétünkre. A legtöbb válasz arra vonatkozott, hogy a televízió árt a szemnek és az idegeknek, rossz hatással van az általános erőnlétre és a munkaképességre, mert sok időt töltenek képernyő előtt, ezért kevesebbet alszanak és mozognak. Az amerikai orvosok már régen tudják, hogy a túlzott tévénézés árt a szemnek. Minden negyedik páciens az USA-ban tévépáciens. A szemorvosok megállapították például, hogy a szervezetnek a szokásosnál 50-szer több A-vitaminra van szüksége, ha olyan képernyőt nézünk, amelyen nem elég éles a kép. Mivel ekkora mennyiségű vitamint nem lehet a szervezetbe vinni, bekövetkezik a látás időnkénti gyöngülése szürkületkor és sötétben, később pedig már nappal sem látunk jól. Az orvosok sajnos, nem tudják félismerni ezt a vitaminhiányt. Ilyenkor azért van szükség a nagyobb mennyiségű vitaminra, mert a fény, az árnyék és a körvonalak elmosódnak. Ha továbbra sincs elegendő A-vitamin a szervezetben, bekövetkezhet a betegség. Megsérülhet például a szemideg vagy a pupilla. Az USA-ban megkezdték a tévénézők felvilágosítását és azt javasolják nekik, hogyha sokat ülnek a tévékészülék előtt, szedjenek A-vitamint. Ezenkívül az orvosok azt tanácsolják a szenvedélyes tévénézőknek, hogy évente egy ideig- legjobb a szabadság alatt- egyáltalán ne nézzenek tévét, vagy pedig csak a rövid tájékoztató -műsorokat nézzék meg. Az embernek több heti pihenésre van szüksége, hogy megóvja szemét és idegeit a tévénézés ártalmaitól. Az orvosok összeállították a legnagyobb tévébűnök katalógusát. Ebben arra figyelmeztetnek, hogy a képernyőt nem szabad túl közelről nézni. Tévénézés közben a fénynek nem szabad felülről esnie, a falra helyezett égő pedig csak akkor indokolt, ha nem vet vissza fényt a képernyőre. Az emberek sokszor kis lakásukba nagy képernyőjű készüléket vasárainak és túl közelről nézik. Minél kisebb a szoba, annál kisebbnek kellene lennie a képernyőnek is. A rendes nagyságú képernyőt legalább 4 méter távolságból kellene nézni. A kis, hordozható készülékek esetében pedig elegendő a 2,5 méter távolság is. (MSZ) N yár van, igazi forró nyár - 1648 júliusa. A harmincéves háború a végéhez közeledik. Még három hónap és a vesztfáliai békével elcsitulnak a harcok. Svédország megszerzi Elő-Pomerá- niát, Rügent, Wismar városát, a Bremen és Verden hercegségeket, Franciaország Elzászban kap birodalmi városokat, s a békeszerződés napjáig, október 24-ig megsemmisül a német-római császár hatalma is. De most még nyár van, tikkasztó nyár és a svédek még mindig szabadon garázdálkodnak Cseh- országbaVi. Gyilkolnak, rabolnak, gyújtogatnak. Senki és semmi nem állhatja útjukat. Ezzel a képpel kezdődik a prágai Antonin Moskalyk tévéfilmje, a Kutyabőr, amelyet Vladimir Körner azonos című müve alapján forgatott a rendező. A film egyik főszerepét Lukás Vaculik játssza, aki a Jó Víz című tévéfilmsorozattal vált népszerűvév - Az első kockákon még lovaszászlós vagyok, aztán két társammal együtt katonaszökevény, vagy ahogy akkor mondják: „kutyabőr“ Hármunk közül csupán Eliásnak van hova mennie, de később kiderül, az ő szüleit is megölték a svédek Házukat és birtokukat nagybátyja és annak felesége tartja Kutyabör Lukás Vaculík új szerepéről rendben, de Éliás úgy érzi, még csak köszönettel sem tartozik ezért. Nem és nem tudja megbocsátani nekik, hogy amíg 6 az életéért harcolt, közeli hozzátartozói majdhogynem tejben-vajban fúrödtek az eldugott kis faluban. A harcok lassan elcsitulnak, a háború szele utoljára söpör végig a falun. Csapatostul támadnak a katonaszökevényekre, hiszen a törvény is azt hirdeti, hogy a „kutyabőrt“ bárki, bárhol megölheti. A fiú, akit megformálok, teljesen kiborul. Mindenből kiábrándult már, amiben koráb ban hinni tudott. Hisztérikus kitörései után aztán mégis megnyugszik valahogy és megmenti az életét.- Nekem ez a történet egy másik Körner-regényt juttat eszembe: A méhek völgyét.- A könyvet nem olvastam, de a filmet láttam és a mai napig felejthetetlen élményt jelent. Most is pontosan emlékszem az első képsorokra: Ondrej és Armin szótlanul fekszenek egymás mellett a tengerparton és hosszasan nézik az eget. A két férfi meg sem mozdul a tenger ki-kicsapó hullámai alatt Két kéz - egy ököl, két sors - egy élet. Minden tetszett ebben a filmben. Minden kép, minden jelenet. A pontos jellemábrázolás, a konfliktusok kibontása. Kiléphettem önmagámból (Karel Kouba felvétele) a színészvezetés.... igazi mestermunka ez a Vlácil-film.- A Kutyabőr is ilyen lesz?- Nem tudom Miből is tudnám? A forgatókönyv nagyon tetszett, a munka is jól ment, de ez még semmit sem jelent. Az utószinkronnál kicsit csalódott voltam, a vágó és a zeneszerző viszont azt állította, hogy nincs okom panaszra. De az én véleményem egyébként sem lehet mérvadó, hiszen én nem a kívülálló szemével néztem a filmet.- A jóképű csibészek meg a kedves mesehősök után végre egy igazi történelmi drámában játszhatott - gondolom, kiéhezve várt egy ilyen szerepre.- Igen, nagyon vártam ezt a filmet, mert attól tartottam, hogy a rendezők már csak a jól öltözött, szimpatikus srácot látják bennem. Eddig ugyanis minden szerepemet az arcvonásaim alapján kaptam meg. Azt hittem, a skatulya fedele már le is csapódott fölöttem. De a Kutyabőrben végre kiléphettem önmagámból. (szabó) Egy színész - három film Mindnyájunknak vannak kedvenc színészei, akikkel újra és újra szívesen találkozunk a képernyőn is, filmekben és televíziós játékokban. Tulajdonképpen ebből az alapgondolatból született meg a Csehszlovák Televízióban a Háromszor egy című sorozat, melyben egy-egy hazai és külföldi színészt láthatunk három-három jeles filmjében. Az elmúlt hónapok- ban-hetekben így láthattuk például Jean Paul Belmon- dót, Szergej Bondarcsukot, Katherine Hepburn-t, Franco Nérót és Koncz Gábort. Különböző szerepekben figyelhettük meg személyiségüket, ismerkedhettünk művészetükkel, alkotói világukkal. Találkoztunk már velük eddig is a képernyőn, de nagyobb időközökben, így nem volt mód például színészi eszközeik alaposabb magismerésére, egybevetésére. A Háromszor egy című sorozat egyes fejezetei hetenként kínálnak erre alkalmat, amolyan „miniszemléjeként“ egy-egy színész szerepeinek és szerepléseinek; Martin Rúzek bevezetőjével. A sorozatba olyan filmek is besoroltattak, amelyeket még nem adott a Csehszlovák Televízió. Hogy kikkel találkozhatunk ebben az esztendőben? Többek között Jevge- nyij Leonowal, Donatas Banionisszal, Paul New- man-nel, Jirina Sejbalová- val, Laurence Olivier-vei. M. B. Breki „papája“ és a többiek • Jim Henson a muppetekkel Breki népszerűségét, a hajdani Miki egérhez hasonlítják, a figurák megteremtőjét, Jim Hensont pedig a 80-as évek Walt Dísney-jének nevezik. A muppetek Angliában egy-egy alkalommal 14 millió nézőt ültetnek a tévé képernyője elé, és vonzerejüknek külön neve is van: „muppetománia'*. Jim Henson hallgatag, szakállas fiatalember, ötgyerekes családapa. Amerikából jött. Még iskolás volt, amikor anyja kimustrált télikabátjából megcsinálta első füligszájú figuráját, későbbi sztárját: Brekit, a békát. Később beiratkozott a marylandi egyetem marionett tanfolyamára. Itt ismerte meg majdani feleségét, és munkatársát, Jane Mebelt. Kettesben dolgoztak a washingtoni televízió Sesam street nevű gyermekműsorában. Jim Henson, a „marionett“ és a „puppet“ (báb) szó összevonásából, ,,muppet“-nek nevezte el figuráit. A muppetek Amerika-szerte népszerűek lettek, mégis, amikor Henson arra vágyott, hogy bábjainak önálló műsora legyen, olyan, amely gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szórakozás, és amelyben élő színészek is fellépnek - nem akadt producer, aki kockáztatta volna pénzét. A terv végül is Angliában valósult meg. London északi külvárosban, Elstree-ben van az a kicsiny stúdió, amelyben a Muppet-show aranyat érő produkciói készülnek. Itt, a parányi színházban nyüzsgő, fura lények, állatok, emberkék, szörnyek életre kelnek. Szerepük szerint egyetlen vágyuk, hogy a műsorban, amely a revü, az qrfeum, a kabaré keveréke - a lehető leghálásabb feladatot kapják. Fő is a feje a direktornak, Breki békának, aki a főrendező, a konferanszié és a békebíró szerepében mindig elsimítja a társulat konfliktusait. Jim Hensonnal az élen mindössze hét bábszínész kelti életre ezt az izgatott és ambiciózus színtársulatot. A figurák mozgatása legfőképpen kesztyübábszerűen történik, de pálcikák segítségével, sőt olykor táviránytással is. A bábmozgatók ellenőrző monitoron figyelik munkájukat. A Muppet-show világhíre nagy megtiszteltetéssé teszi, ha valaki vendégművésze lehet egy-egy epizódnak. A legnagyobb sztárok is boldogan tesznek eleget a meghívásnak. (NL) TELEVÍZIÓS ESZMÉNYKÉPEK A gyermekekről szívesen hisz- szük, hogy a mindenevő televíziónézők népes táborába tartoznak. Valójában azonban, ha szívesen meg is néznek vagy néznénk mindent a korukhoz illő természetes és határtalan kíváncsiságtól sarkallva, a látottakat igen kritikusan fogadják. Őszintén, manírok és érdekek nélkül fogalmazzák meg jó és rossz véleményüket. Különös, hogy rendszerint a műsorok tartalmánál is jobban foglalkoztatják a gyerekeket azok a személyek, akik az egyes adásfajtákat elébük hozzák. Műsorvezetők és játékmesterek, riporterek és kalandhősök. Különös, mert erről a - fejlődéslélektan szempontjából alighanem igen fontos - jelenségről a felnőttek nemigen beszélnek. De nem különös, hanem egyenesen természetes vonás a világot megismerni szándékozó gyermeknek ez a „személyiségközpontúság“ a képernyő előtt, ha meggondoljuk, hogy a felnövekvők mindenütt mintákat keresnek maguknak. Példákat és eszményképeket, modelleket és formákat, ideálokat és bálványokat. Olyan embereket keresnek, akiket bizton lehet utánozni öltözködésben és viselkedésben, mondatfüzésben és hangsúlyozásban - emberi tartásban. Hol is találhatnának alkalmato- sabb példatárat a modern emberség nevű, Íratlan tantárgy megtanulásához a felnövekvők, mint a televízóban? A televízió, rendeltetése szerint ugyanis a tetszetős külsejű, korszerű gondolkodású, példás és vonzó egyéniségű személyek munka- és mutatkozási helye. Egy tanár, egy szülő, egy szakkörvezető, egy edző lehet csúf, de okos, szép, de konzervatív, ügyes, de beszűkült látásmódú a gyermek szemében. A televízió embere azonban csakis tökéletes lehet, hiszen azért választódott ki sok ezerből, hogy sok ezer nézőnek a példaképe, mestere és sze- mefénye lehessen - valahogy így tartja a gyermeklogika, de rendszerint így vélekedik a kemény ítéletú felnőtt is. Úgy tetszik azonban, hogy a tévé ifjúsági és gyermekműsorai kevéssé törődnek olykor azzal, hogy milyen televíziós „eszményképeket“ állítanak műsoraik középpontjába [...) Gyermek és felnőtt egyaránt egyetértenek abban, ha megkérdezné tőlük valaki, hogy a helyes televíziós viselkedés ma az egyik legfőbb, személyiségformálódásunkra ható erő. Igen ám, de mi nevezhető helyes televíziós viselkedésnek? Közvetlenkedés? Jó- pofáskodás? Merev szigorúság? Közöny és egykedvűség? Bőbeszédűség? Szűkszavúság? Mióta világ a világ, és televízió is lakozik benne, erről folyik a vita mindenütt. Országonként, tájegységenként, koronként és televíziós társaságonként mást és mást tartanak arról, miként álljon, üljön, beszéljen és öltözködjék, azaz miként viselkedjék az, aki a kamerák segítségével milliókhoz jár „televíziós vendégségbe“ [.. .] Szabályok, törvények azonban soha nem születtek még arról, milyen is legyen a televíziós személyiség. Ne is szülessenek. A szabályok ugyanis csak egyhangúsítanák, egyformásítanák a televíziót is, az embereit is. Ami viszont egyhangú, az soha nem lehet eszményi, azaz példás. Egy alapszabály azonban alighanem mégis létezik, kiváltképp a gyermekek, a fiatalok televíziója tájékán. Aki a televízióból beszél hozzánk, nézőkhöz, annak tisztelnie kell bennünket. Tisztelnie, s jelenléte minden mozzanatával megtisztelnie. Még akkor is, ha a néző kiskorú, életkorát vagy emberi kialakulatlanságát tekintve. (Rövidített szöveg - a szerk.) LŐCSEI GABRIELLA V ÚJ szú 14 1984. III. 2
