Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-17 / 7. szám
I gen, én vagyok az, Dása Veskrnová - szól az ismerős hang a vonal túlsó végén -, de most nem vagyok itthon, vagy éppen alszom. Kérem, hagyjon üzenetet! Három perce van rá, hogy elmondja, mit óhajt. Nem hagytam üzenetet. „Élőben" akartam beszélni vele, így aztán heteken át hívogathattam, amíg egy reggel végre elcsíptem őt. - Épp ebben a percben akartam bekapcsolni a telefonmagnót - mondta rekedten. - Le kell ugranom a boltba, nincs itthon egy falat kenyerem sem. Ezen a héten még arra sem volt időm, hogy bevásároljak. Csak rohanok, rohanok... most is: másfél óra múlva már a tévében kell lennem.- Mikor kereshetem hát fel, ha még reggelizni is alig van ideje?-Tudja mit: Prágában úgysem lenne képes hozzám igazodni, találkozzunk inkább Brnóban. A hét végét általában a szüleimnél töltöm, ók nevelik a lányomat, náluk jár iskolába. Keressen meg vasárnap délelőtt, jó? * Magasabbnak hittem és vékonyabbnak. Magabiztosnak és villogónak. Erre testetlen arccal, egyszerű barna kabátkában, kakaószínú bórnadrágban, fázósan, kezében csöpögő ernyővel, beázott cipőben állt elém - ö, a cseh filmek szőke bohóca. Ő, aki a fergeteges erejű vígjátékot és a langyos tragikomédiát ugyanúgy eladja, mint a zöldséget vagy a habos tortát. Ó, aki addig piszkálja a figurát, amíg a bőre alatt meg nem teli a humort, az ellenállhatatlan bájt, az emberi esen- dőséget.- Nagy mulattató hírében áll, aki még a régi viccekkel, az elkoptatott poénokkal is sikert tud aratni.- De ugye, azt is tudja, hogy aki sokat komédiázik, az a szíve mélyén nagyon szomorú.- Nem látszik annak.- így a jó. Legalább nem szerzek örömet az ellenségeimnek. Elég, ha csak annyit tudnak rólam, hogy imádom a mulatságos dolgokat, a humoros fordulatokat; kár, hogy a mai cseh filmvígjátékokban ritkán jön össze mindez.- Mit tehet a színész, ha ,, ízetlennek“ érzi a szerepét?- Megcukrozza vagy paprikát hint bele. Persze, tehet, hogy az sem segít. Ha rossz a forgatókönyv, nem az én szerepem „ízén" áll vagy bukik a film. Semmi sem idegesít jobban, mint egy olyan irodalmi alapanyag, amelyet rozsdás rugók mozgatnak. Most Otakar Vávrával forgatom a Komédiásokat és nagyon reménykedem, mert sokat ígér a sztori. Régmúlt időkben játszódik a fHm cselekménye, vándorszínészek a hősei - én egy fiatal lányt formálok meg, aki Júlia szerepével küszködik. Egy primitív ösztönlényt, aki a saját érzelmeiben sem ismeri ki magát.- Shakespeare Júliáját is életre keltette már?- Nem, pedig biztosan el tudnám játszani.- Milyennek mutatná öt, ha megbíznák a szereppel?- Olyannak, amilyen. Álmodozónak, bájosnak, szerelmesnek.- ön is ilyen volt tizennégy évesen?- Igen. Romlatlan és befolyásolható bakfis voltam, és annyira romantikus, hogy minden este arra vágytam, énekeljen valaki az ablakom alatt. Olyan voltam, mint egy félig olvasott könyv. A világból nem sokat értettem. Utáltam a matekot, szerettem az új ruhákat...- ... és imádta Rómeóját.- Imádtam, de eltitkoltam. Tele voltam gátlásokkal, hát minden szóra, minden mozdulatra vigyáztam. Meg attól féltem, hogy ő nem is szeret igazán. Bebeszéltem magamnak, hogy engem nem tehet szeretni. Hogy én mindig többet akarok, mint amennyit kaphatok. így aztán hirtelen vége tett a szerelmünknek. Nem jött elém többé. Ma, ha összefutunk, mindketten azt bizonygatjuk, hogy én igen is, szerettelek.- Azt mondják, csak az őszinte emberek gátlásosak.- Igen, erre már én is rájöttem. És bár húszéves rég elmúltam már, sokszor még ma is azon kapom magamat, milyen naiv vagyok. Kitárulkozom olyan embereknek, akik meg sem érdemlik az őszinteségemet. Valójában azokért rajongok, akik előtt nem kell szégyelleni magamat, mert ismerik a hibáimat, a képességeimet. Ezért is örülnék, ha mindig ugyanazzal a rendezővel, ugyanazokkal a partnerekkel dolgozhatnék. Ez persze hiú ábránd, tudom.- Talán nem is annyira. Juraj Herz például majdnem minden filmjébe meghívja. Játszott a Porcelánbabákban, a Bulldogok és cseresznyékben, A Ferat- cég vámpírjában - tényleg, mit gondol miért kell az ön arca Herznek? „Imádom a mulatságos dolgokat" (Zuzana Minácová felvétele)- Nekem azt mondta, szereti a csúnyácska nőket. Biztosan ezért. Szerinte a szép nők egyformák és nincs bennük sok fantázia.- Akkor örülnie kell.- örülök is. Most már az sem zavar, hogy pisze az orrom.- Szerepei alapján kicsit hóbortosnak tartják az emberek, ez nem idegesíti?- Nem vagyok én annyira bolondos, mint ahogy azt sokan gondolják, de mindegy. Az az igazság, hogy még mindig nem érzem felnőttnek magam. A házából előbújó csigát ugyanúgy meg tudom csodálni, mint az alkony színeit, az ősz illatát vagy a vénasszonyok nyarát. Olyan vagyok, mint egy gyerek. Sok kutyát szeretnék, meg egy családi házat közel a vízhez, hogy gyakran belenézhessek sima tükrébe.- Van még valami más vágya is?- Jó tenne egy nagyszerű filmet csinálni. Olyat, amely húsz-harminc év múlva is értékes lenne. Mondjuk egy tragikomédiát a szomorú bohócról.- Egyszer talán ez is sikerül.- Majd meglátjuk. A legnehezebb évek, remélem, mögöttem vannak már. Úgy érzem, eljutottam egy bizonyos pontra, ahonnét sokkal könnyebb lecsúszni, mint följebb jutni. SZABÓ G. LÁSZLÓ Új film Párizs verebéről Claude Lelouch leginkább arról nevezetes, hogy amióta világhírt szerzett az Egy férfi és egy nővel- következetesen az érzések, a nagy szenvedélyek filmes apostola. Vannak, akik ezért viszolyog- nak tőle, és vannak - szép számmal, nagy többségben akik ezért szeretik. Most mindkét tábor számára meglepetést tartogat. Elkészítette Edith Piaf és Marcel Cerdan sok vihart kavart, tragikus szerelmének krónikáját - méghozzá saját bevallása szerint maximális hűséggel. ,,Piaf voltaképpen kétszer halt meg - állítja a rendező - először, amikor Cerdan repülőszerencsétlenség áldozata lett, másodszor húsz éve, amikor elvitte betegsége.“ A film, amelyet egyszerűen csak Edith és Marcel címen hirdetnek a párizsi mozik- Lelouch réges-régen dédelgetett tervei közé tartozott - csakhogy megvalósításához mindeddig hiányzott a főszereplő: az a színésznő, akit a közönség is elfogad Piainak. Aztán egy forgatáson megpillantotta azt az Evelyne Bouix-ot, aki nemcsak a főszerepet hódította el, hanem a rendező szívét is. ,, Felfedeztem a női de Ni- rot! - kiáltott fel Lelouch és máris teszerződtette. Bouix meglehetősen sokáig hadakozott a különleges feladat elten - félt a bukástól, hiszen a korábbi, egyetlen Piaf- film is főleg azért bukott meg, mert a publikom nem volt kíváncsi az imitációra. Mindenesetre Lelouch, aki a forgatókönyvet is jegyzi, mindent elkövetett, hogy a Piaffal való azonosulás minél zavartalanabb tegyen. Hat hónapon át, napi öt órában csak Piaf dalokat hallgattak, minden tehetséges dokumentumot előbányásztak, minden hajdani baráttal, ismerőssel beszélgettek. Még az sem ártott a produkciónak, hogy a férfi sztárnak kiszemelt Patrick Dewaere meghalt, helyette egyenesen Marcel Cerdan fiát sikerült megnyerni. Sokan, mint Charles Aznavour salát magukat játsszák az igaz legendában, aminek biztos sikere tesz, hiszen Lelouch már a címet is eleve úgy választotta, hogy 13 betűből álljon. Mert neki is, akár Piainak, ez a szerencseszáma. (n) A bánatos bohóc: Dása Veskrnová A TŰZÖN VAN ÁTKELÉS- Tizennégy évig a szenvedély izgatott. Forrása, születése, érvényre jutása - érvényre juttatója, öt elkészült filmem, több meg nem valósult filmálmom szólt, illetve szólt volna róla. Azután múltak az évek, tapasztaltabb, érettebb tettem, rájöttem, nem is annyira maga a szenvedély a lényeg, sokkal inkább az, amire irányul. Ennyi a kulcs filmjeim megértéséhez, ez a magyarázat, miért fordultam Vassza Zseleznova Gorkij megírta alakjához. Gleb Panfilov beszél, A tűzön nincs átkelés, a Kezdet, a Szót kérek alkotója. Érdekes arcú, fegyelmezett beszédű, jó humorú ember.- Hiszem, hogy a világ legfontosabb dolgaiban mindig a nők, az asszonyok döntenek - még ha ez nem is mindig nyilvánul meg közvetlenül a közéletben. Éppen ezért eddigi filmjeimben mindig szerepelt legalább egy mindent meghatározó nő-alak. Ezen a jövőben sem kívánok, tudok változtatni. Jelentőségteljesen pillant maga elé. Ott ül filmjeinek főszereplője, felesége, Inna Csurikova, a kiváló színésznő.- Minden hősöm sorsában - legalábbis a főhősökében - felbukkan a váratlanság, a sors valamiféle meglepetése. Azt hiszem, ez természetes, hiszen az étet - mindenki élete - tele van nem várt, ki nem számítható fordulatokkal. Számomra éppen az a cselekmény lényege, a jellem próbaköve, hogy egy-egy hős hogyan is viselkedik a ki nem számítható, előre nem látható, váratlan események bekövetkeztekor. Kezében \/ásszá című filmjének jelenetfotói. Elgondolkozva forgatja őket. Egy-egy jelenetnél kissé hosszabban elidőzik. Négyszemközt Gleb Panfilowal-Aki alkot, mindig szubjektív. Ez az alkotás jellegéből, természetéből következik. Én, pályám első évtizedében, sőt még egy-két évig azután is, mindig a magam szubjektivitását juttattam érvényre: rendszerint magam írtam filmjeim forgatókönyveit. Most azonban - a Vassza Zselez- nova esetében - Gorkijt hívtam segítségül. Eljön az alkotók életében egy olyan korszak, amikor túl kívánnak lépni önmagukon. Amikor már nem viselik el saját szubjektivitásukat. Ilyenkor egy más alkotó művéhez fordulnak, amely'szintén szubjektív, de amelyet kívülállóként - legalábbis kezdetben - objektíve tudnak megítélni, elképzelni, felépíteni. Azután alkotni kezdenek és az objektivitásnak vége, újra a szubjektum lép előtérbe. Mégis, forgatás közben, az egykori orosz társadalom teljes helyzetképét találtam meg a Vássza jellemeiben. Hogy hogyan? Igyekeztem minden mozgató rugójukat, minden oldalukat bemutatni. Jót is, rosszat is. Ha alkotóként nem esünk saját hőseink bűvöletébe, ha nem magasztaljuk fel őket - mindenkihez közel férkőzni képes, másokra is hatni tudó emberek maradnak. Számomra ez a legfontosabb. Előtte, az asztalon, vaskos boríték. A Vássza szovjet kritikái összegyűjtve. A borítékra téved a szeme.- A Vássza, noha elnyerte az 1983-as moszkvai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, igen vegyes kritikákat kapott. Legalább annyian bírálták, mint amennyien dicsérték. Ennek tulajdonképpen örülök. Nem baj, ha egy-egy alkotás többféleképpen hat. Eredetileg vegyészmérnök vagyok, mielőtt filmes tettem évekig egy nagyüzemben dolgoztam. Megszoktam, hogy egy-egy vegyület többféleképpen hathat. Azt hiszem, az a tény, hogy valaki azt dicséri, amit más bírál, vagy fordítva, az - abszolút értelemben - nem gyengíti a vegyület hatását. Esetleg csak a komponensek finomításának szükségességére utal. Ezt a vegyiparban el tehet végezni, a filmművészetben nem, vagy csak egészen ritkán, így a bírálat a következő művek esetében felhasználható tanulság marad. De meggyőződésem, hogy egy-egy filmmel kapcsolatban minden észrevételre, még a legapróbbra is figyelni kell. Forgatja a kritikákat tartalmazó borítékot. Egyszerűen nem tud tétlenül ülni.- A kritika számomra egyféle visszaigazolás: érdemes volt meggyőzni az illetékeseket arról, hogy a filmet el keltett készíteni. Ha ez a meggyőzés nem sikerül, az ember nem tudja valóra váltani álmait. Jómagam, például 1970-1975 között, valamivel több mint öt évet áldoztam arra, hogy leforgathassak egy Jeanne d’Arcról szóló filmet. Nem sikerült. A film forgatókönyve megjelent az Isszkusztvo Kinóban, komoly kritikákat kapott. A filmelképzelésen sokat változtattam is. A tervről még ma is vitatkozunk. Tudom, hogy ez a film egy nap majd műterembe kerül, elkészül. Ez elsősorban rajtam múlik, azon, mennyire vagyok (teszek) képes elképzeléseim átalakítására vagy módosítására. Hajdanán, bemutakozó filmem (két egész estés amatörfilm, a moszkvai filmfőiskola félbehagyott operatőri és elvégzett filmrendezői szaka után), A tűzön nincs átkelés címet viselte. E véletlenül választott cím, ma már pályám, hivatásom egyik kulcsmondata tett. Úgy érzem, az a feladatom, hogy bebizonyítsam, igenis, a tűzön van átkelés. Ezért rendezek filmeket... FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÚ 14 1984.11.17.
