Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-17 / 7. szám
O lyan nyugodtnak érezte magát, amilyenre csak az képes, aki hisz az elrendeltség- ben, s most az „elrendelt“ szeme előtt éppen a beteljesülés játszódik le. A város csendes volt, örökös nyüzsgése mozdulatlanná dermedt, de Basa Tamás tudta, hogy nemsokára a diadalmámor révült erejével üvölt föl a tömeg.- Igazságot tettek - gondolta anyanyelvén, majd törökül elismételte magában, és hanyag mozdulatlanságában is megtorpant, mert érezte, hogy törökül az „igazság“ másvalamit jelent: kegyetlent, gőgös hányavetisóget, amit a nagyvezér arcáról is leolvashatott. Basa Tamás megrázta magát, és lelkében megpróbálta a nagyvezér barátjaként annak hányaveti gőgjét utánozni, de a saját szomorúságát nem tudta lerázni magáról, és az a megdöbbentő gondolata támadt, hogy ha forró hőforrásként feltör a török diadalmámor, a tömeg ót is eltaposhatja. A nagyvezér kevélyen lépkedett, ragyogóan idomított lovát alig észrevehető mozdulatokkal irányítva, hogy annak első lábai egyetlen homokkal kitömött fejet, szalmával gyömöszölt emberi bőrt se hagyjanak ki. Basa Tamás lelki szemei előtt ismerősei kezdtek felvonulni, akik részt vehettek a fe- nesi csatában, ahonnan e fejek és dobként feszülő bőrök származnak. Megborzongott, de aztán megkeményítette a szívét:- Úgy kell! Igazság tétetett - gondolta, és vigyázott, hogy csakis törökül gondolja, mert így meggyőzőbb, egyértelműbb volt; - hányszor megmondtuk, az ellenállást, a portyázást meg kell szüntetni, aki alkalmazkodik, annak nem esik bántódása. Lám, bennem megbíznak... én... Ha ragaszkodunk a szultán köntöséhez, eltömődnek a bajok forrásai. S akiben nincs hajlandóság, aki nem akarja ezt megérteni, ám járjon úgy, mint ezek - nézett a fejekre -, jogos büntetés, megérdemelték. Megérdemlik az ostobák. Pet- ki István is - szállt hazafelé a gondolata Konstantinápolyból -, a csíki főkapitány becsületben áll Ali basa előtt, pedig én Ali basa helyében nem bíznék benne. A kígyócsípés - mondta a baráti török szóra -, ellenállásra serkenti a népet, hogyne haragudna a vitéz török, ha félvállról mondják neki a hűséget. Szolgálni kell hűséggel az erőset - gondolta Basa Tamás -, és akkor vígan élhetsz holtod órájáig atyai oltalma alatt. Én addig maradok a török hűségében, míg lehetetlenséget nem kíván. Basa Tamás óvatosan körülkémlelt, mintha attól tartana, valaki figyeli és olvas a gondolataiban. A nagyvezér ebben a pillanatban fejtipró útjának végére érkezett, a város falai megremegtek a diadalüvöltéstöl. Basa Tamás sántikálva indult hazafelé. Köszvényes lába nem bírta a sok álldogálást. Térde nehezen hajlott, minden lépésnél úgy érezte, mintha hátracsuklana. A szolgák a kapuban piszkos, tor- zonborz férfit taszigáltak elébe.- Ki vagy? - kérdezte törökül Basa Tamás. A férfi kicsit elmosolyodott, de nem szólt.- Lantos énekes - mondta az egyik háziszolga. - Nagyságod rendelte.- Lantos énekes egy néma?- emelte fel hangját az úr. - Miért nem beszélsz? - rivallt a férfira.- Magyar volnék - mondta az magyarul.- Na és ha magyar vagy?- csodálkozott törökül az úr, aztán a szójáték kedvéért magyarul folytatta: - Magyar lennél, ha lennél, de nem vagy! Láttad azokat?! A fejeket láttad? Azok vannak. Basa Tamás felszisszent a lábába beállt fájdalomtól. Merev térdét tapogatta, türelmetlenül legyintett:- Buta népség! - gondolta magában. - Ismerik a hűséget, de nem ismerik a hűség diplomáciáját. Konokságuk enfejükre hozza mindig a veszedelmet.- Estebédnél énekelsz - mondta hangosan. - Kérjél tiszta gúnyát.- Fogadalmam van: amíg haza nem térek, addig nem váltok ruhát. A török tisztelte a fogadalmat. Nem kénszerített.- A török jó - intett izgatottan Basa Tamás. - Mindkét táborban megbecsüljük a jó lantos énekest.- Nem kénszerített - ismételte a férfi, és meghunyászkodó fejtartása ellenére a hangjában gyűlölet, sót fenyegetés csengett.- Rendben van! Eridj már- mondta fáradtan az úr, ki unta a sok értetlenkedést.- Evangélikus és jó ember - ismételte magában a férfi a Basa Tamásról hallottakat -, de a testvérei, Péter és István latrok, Bethlen Gábor, a nagy fejedelem életére törekedtek, mígnem megfogták őket: Istvánt Temesváron felakasztották, Pétert pedig a Dunába lökték. x Petki István szenvedélyes ragaszkodással tért haza Csíkba. 1657 óta kezdett készülni a háborúra.- Kígyócsípés minden szavuk- mondta a törökre, s ismételte ezt napjában százszor is. Ali basa követséget küldött, felajánlotta neki a fejedelemséget. A csíki főkapitány hidegen, sértőn visszautasította. Csak akkor kezdett erősen dühöngeni, amikor azok elmentek. - Meg tudjuk mi választani a magunk emberét, ne diktálja nekünk Konstantinápoly! De persze diktálja, követeli a ragaszkodást a szultán köntöséhez... ha lehetne parancsra ragaszkodni ... Petki a Tolvajos-tetőre kezdte építeni az erődítést. Sáncokkal megerősítette, toronymagasságú fenyöboronákkal hálóformán bekerítette a tábort. Másfelől pedig ott volt a rengeteg nagy erdő, török-tatár neki nem indul annak; aki a rejtett ösvényeket nem ismeri, az hetekig is kóborolhat benne, ki nem igazodik. Itthon sokan ismeri^ ugyan a rejtett ösvényeket, de Petki István, a csíki főkapitány erős hittel hitte, hogy nincs olyan csíki vagy udvarhelyi ember, aki az ellenséget azon elvezetni kény- telenedne.- Kígyócsípés a törökök szava - mondogatta Petki -, hogyan fogadjak betartható hűséget nekik?! Ha egyszer megfogadtam, lehetetlen kilépnem... vagy csak addig tartozom hűséggel, míg nem törnek ránk, a békességünkre, míg nem törnek a nép veszedelmére?! Szaggatják a vármegyéket, keservet, sirámot hagynak maguk után, s ha a húségesküm az ellenállásban akadályozna, török nyelven mondott hűségem anyanyelvemen árulást jelentene... Héthatáron ismerik a vitézségünket. Minden hadjáratban és táborozásban ott voltunk az ország védelmére. Vérünkből patakok folytak, csontjainkból halmok emelkedtek. Izzó keresztények, törökellenes lobogó lázadók vagyunk mindhalálig... 1658 novemberében a marosvásárhelyi országgyűlésen Meh- med bég basáskodott. Magából kikelten üvöltött a makacs csíki követekre:- Hamisak vagytok! Félvállról mondjátok a hűséget.- Miattatok veszünk el - ugráltak fel ellenükre a Barcsai párt emberei is. - Árulók vagytok! Basa Tamás bólogatott. Nem szólt, csak bólogatott, s közben fájós, köszvényes térdét tapogatta. Minden szó az ó helyes hűségét erősíti, szívét melengeti. Szívesen látott ember ö a töröknél, Ali basa táborában tanácsnok, a székely ügyek szakértője.- Allah hatalmas - kulcsolta össze kegyesen a kezét -, isten irgalmas. Legyen meg szent akaratuk - gondolta álszent képmutatással. - Ha egyet akarnának azok is! - riadt meg a saját gondolatától. x- Hódoljatok! - üzente Basa Tamás megbízható emberekkel, titkosan és névtelenül Maros- és Udvarhelyszéknek. - Irtózatos a török haragja. A népet le kell csillapítani, megadásra és alázatra szoktatni. Maros-, Udvarhely- s Háromszék behódolt. Csík elzárkózott a török szó elől. Petki István veje, Lázár István megszökött Görgény várából, hazajött, és a nép élére állt. A Csíkszeredái Mikó-várat megrohamozták, Barcsai embereit, a sarc kegyetlen behajtóit elfogták és felkoncolták. Barcsai fegyveres erővel fojtotta el a lázadást, sokat elfogatott a felkelők közül, ezeknek orrát-fülét büntetésből levágatta. Basa Tamás nézte Ali basa táborában a kosarakból a földre halomba töltött füleket és orrokat.- Megérdemelték a büntetést - gondolta elégedetten. - így talán megnyugszanak a heves vérúek, félelemmel belenyugszanak a dolgok járásába. 1661. szeptember ötödikén rövid töprengés után hűségnyilatkozatot fogalmazott Basa Tamás. A lelke mélyén tudta, hogy Ali megvetően mosolyog majd, ha kézbe veszi az ö hűségnyilatkozatát. Miért is van erre szükség - tu- sakodott egyre -, felszólítást sem kapott rá, a törökök ismerik az ő hűségét, ... de ö reszkető kézzel rója elegáns, régi, fakószín pergamenre. Saját magának bizonyítja tán. Eső zuhogott, kopár, szürke volt a világ körös-körül, Basa Tamást karosszékben hordozzák a szolgák, nyugtalan lelke azt hiszi, ha défhelyett kelet, nyugat felé tekint, a tájjal együtt megváltozik a gondolata is. Szeben falai közül kémlel a világra. A Konstantinápolyból hozott lantos énekes is megszökött, Basa Tamás üldöztette, de a szakadó esőben az üldözök nem jutottak messzire, csapzottan, bőrig ázva jöttek vissza, és az uraság haragjára szemtelen közöny- nyej vonogatták a vállukat.- Micsoda kor! Micsoda emberek - gondolta megvetően Basa Tamás. - Nem ismerik már a felelősségtudatot, sem az erkölcsöt. Veszett, önpusztító dühvei rohannak a vesztükbe. Tudatlanok és ostobák. Az okos meghunyászkodik és túléli őket. Basa Tamás Szeben falai közt, a biztos biztonságban felsóhajtott. Bevallatlan félelem marcangolja, azért a hűségnyilatkozat, azért a hírvivők és a hírhozók szétküldése. Kaján megvetéssel most arra gondolt, hogy ha mindenki behódolt is, Petki István, az úgysem. Pusztulásba viszi a népet, átkozni fogják a nevét is. Most majd meglátja Ali is, hogy kit akart fejedelemnek; de meglátja Petki uram is, kivel kezdett ki, százszor megbánja, hogy parancsra mozdult a nyelve. Úgy hírlik, a Tolvajoson „bevehetetlen“ erőd épült. Ugyan! Ugyan! Korlátolt, beképzelt népség! Rejtett ösvényeken bemegyünk, és megmentjük Csíkot az ostobáktól. Megvan már a jóemberem, aki híven követi minden eligazításomat, ismeri Hargita erdőit, mint jómagam. Ügyünk jóra jut, ha mi kalauzoljuk azokat, jutalmul megkaftánoznak, nekünk szóló jutalmul talán még a lázadóknak is megkegyelmeznek... Basa Tamás jóembere október huszonegyedikén, megkerülve a Tolvajos-tetöi erődítést, irdatlan, sűrű rengetegben, csak az itthoniak által ismert, járatlan utakon bevezette Csíkba a török sereget. Csík négy óra alatt füstöt vetett. A tatár portyázók egyszerre meglepték az egész völgyet. Tízezer lovas üvöltött erdőn-mezőn át, kezükben ostor, görbe kard. Kilencezren menekültek vaktában a somlyói kolostor udvarába. A nyílt, frissen épült kőfal azonban nem védelmezte meg őket. Az emberek a talpuk alatt lópatáktól dongó, sima'földön is lyukakat, gödröket kerestek, ahová elrejtőzzenek. Eszeveszetten sodródtak a lovak közt a pogány gyilkos vasára. Aki a templom padlásán bújt el, odaégett a templommal, mást menekülés közben vágtak szét a tatárok, akik kopómód vadászták a falvakat, a belészorulta- kat fegyver élére hányták, rabszíjra fűzték. Alkonyatra összerontották az egész virágzó tájat, s világító fáklyának felgyújtották a Mikó-várat. x Basa Tamás hűsége fényesen megjutalmaztatott. Ali basa soron kívül kedveskedett neki, lantos énekest küldött hármat, s elismerése jeléül kedvező szolgálataiért pompás kaftányt és szóbeli üzenetet: hogy hűségéről oly igen megbizonyosodtak, már a bizonyság elégséges. Elégséges haláláig, immár ne foglalkozzon hadi s más közrendbéli dolgokkal, üljön veszteg, s kenegesse írral köszvényes lábait. Basa Tamás méltósággal fogadta a kitüntetést, a jutalmat. Amikor egyedül maradt, homlokát a falba verte, fogait rémségesen csikorgatta, aztán behunyt szemmel erős fogadást tett: mától fogva elfelejti a nyelvet, melyen a rab- ázíjra füzöttek átkozódtak, lenyila- zott, összekaszabolt haldoklók nyögtek, és csak törökül, csakis törökül beszél és gondolkozik. Az öreg olyan mélyen ,,benne volt“ az alvásban, hogy észre sem vette, amikor a lakás bejárata kitárult. Ami igaz, az igaz, valamikor a legkisebb neszre is felriadt, most meg egy jó ideje olyan mélyen tud aludni, hogy akár az egész mennyezetet is szétbonthatnák a feje feletti... Pedig mostanában állandóan hanyatt fekszik. De hát, mint mondani szokták, változik az ember természete... Hajaj! Azelőtt például néha szorongást érzett. Bizony!... Ó az erős, bátor, csupaszom ember! Nem is tudná megmondani, hol is érezte a szorongást. A fejében kezdődött, aztán a melle táján folytatódott. Mintha satu közé szorították volna a mellkasát. Ilyenkor a szíve is igencsak rászaporázott. Majd a hasi részekre húzódott és kisugárzott az ágyék tájára is. Végül a lábai gyengültek el és akkor már szinte minden ízében remegett. Az egészben az volt az érdekes, hogy sokszor a szorongás okát sem tudta kitalálni. Nem is említette soha senkinek. Ahogyan jött, el is múlott. Orvosok küszöbét se koptatta soha. Még csak az kellett volna! Ilyesmivel tölteni az időt... Meg az asz- szony is... Pánikba esve, csak nagy felhajtást csinált volna. Bebeszélte volna magának, hogy nekem most már nem sokára kampec... Szóval, úgy volt jó, ahogyan volt. A gyerekek szépen felnőttek, a maguk lábára álltak, a háztól is elkerültek. Az egyik olyan messzire, hogy azzal még a csillagokat se lehet egyszerre nézni! Kovács József A másikhoz két órányi a járás vonaton. Ezek a feleségével együtt néha meglátogatják. Hoznak virágot, dicsekednek, panaszkodnak, de ő már jó ideje olyan süket, hogy a szavukat se hallja. A gyerekek nem is csinálnak belőle gondot. Isznak, esznek a régi barátaikkal, jókat nevetnek és amikor elmennek, csak úgy válla táján megsimogatják őt... Velük már szépen kijött. Csak a legkisebbikkel volt egy kis baj. Az ördög tudja miért, annak soha semmi nem tetszett. Se munka, se tanulás. Azt se tudta értékelni, amit kapott!... Pedig az anyja rárakta volna a csillagos eget is... meg Ö maga is. De úgy látszott, minden hiábavaló. Jött, egyik zűr a másik után, míg Ó meg nem unta... Végig sem tudta már gondolni, de nem is fontos, csak a nyugalom. Ez az Ó világa, itt a falu végén. Itt aztán lehet aludni, jó mélyen, álom nélkül, pihentetőn... Megszokta már, el nem cserélné a legfényesebb palotával sem, s ami a legfontosabb, itt nem háborgatja senki, legalább is ezidáig úgy vélte... Most mégis besurrant valaki! Szinte nesztelenül telepedett az öreg mellé. Jöttét csak akkor neszelte meg, amikor a szekér, amelyik ide hozta, elindult vissza és a lovak patái megdü* börgették a földet. A bejárati nyílás is elsötétedett, ismét csönd lett... Az öreg továbbra is mozdulatlan maradt. Ravaszkásan színlelte, hogy nem vett tudomást a jövevényről, pedig már azt is tudta, hogy ki az, aki érkezett. Mari volt, a felesége... Az asszonyt azonban nem tudta becsapni, mert Mari, az asz- szony, ismerte az öreg minden turpisságát. Meg is kezdte a szemrehányó zsör- tölödést:- Azért nem volt szép tőled, hogy ott hagytál azzal a komisz kölySkkel.- Mit csináltam volna? Nem bírtam vele! Nekem így jobb volt... Mi lett belőle, megjavult?-Nagy nehezen. Amikor látta, hogy nincs kire átruházni élete nehézségeit, észhez tért.- Szóval, később már nem kellett szégyenkeznetek miatta?-Nem... Megcsendesedett, jóravaló ember lett, mint a másik kettő.- Ezek szerint érdemes volt...- Érdemes.- Elfáradtál?-El.- Igazítsd meg a szemfedót. Aludjunk szépen... A jöiwmf Kozma Mária mMtösűt
