Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-10 / 6. szám

A MUNKA ­A Tejbár elnevezés már régóta nem illik a Jednota fogyasztási szövetkezet dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) vendéglátó üzemére, amely a Lenin utcában van. Hiszen a falatozóban - melyet 1974-töl Katona Olga irányít - a 19 tagú szocialista munkabrigád mindig igyekszik, hogy a betérő, többnyire fizikai munkások és diákok, gyorsan, olcsón, jót kapjon. Az egyik asztalnál álló három kislány bizonygatja, hogy az országban sehol sem kaphátó olyan finom burgonyás pogácsa, mint amilyet itt árulnak az utóbbi időben. A falatozóban főleg hideg ételeket szolgálnak fel; de az állandóan kapható főtt csülkön, kirántott halon, grillcsirkén - ebből rengeteg fogy - kívül nagy forgalmat bonyolítanak le tejes ételekből is. Az üzem tavaly júniusban bővült az önkiszolgáló étteremmel. Ezzél enyhítenek a munkásétkezfetés gondján. Nagyon'sikeres az ötlet megvalósítása. Állva fogyasztják tízóraijukat, uzsonnájukat: a meleg leveseket, gulyásokat, pörkölteket a dolgozók. Legnagyobb sikere ezen a szárnyon is a lencselevessel felszolgált burgonyás pogácsának és a pacalpörköltnek van. Csak a pacalbeszerzés körüli nehézségekre panaszkodik a vezető. A presszóban - az üzem két kis helyisége - mindenki a feketekávét dicséri. A kollektíva tevékenységére a felettesek már 1969-ben felfigyeltek. A jó kiszolgálásra, az áruforgalmi terv rendszeres teljesítésére. Az összeforrott brigád most is következetesen 10 ezer koronával teljesíti túl negyedévi 1 200 000 koronás forgalmi tervét. Saját készítésű ételekből -három hónap alatt 500 ezer koronát kell forgalmazniuk. Az arany jelvényre „kacsintgató“ brigád tagjai vállalták, 10 ezer koronával ezt is túlteljesítik a negyedév végéig. A havi munkaértekezletükön alaposan megbeszélik a tennivalókat. Aztán a szófogadó, szerény - a vezető szóhasználata - munkatársak fegyelmezetten végzik feladataikat. Nem is ismernek helyettesítési problémát, s a kollektívától 1968-tól önként még nem is vált meg senki. Sokat dolgoznak, de a jól szervezett munka mellett jut idejük arra is, hogy részt vegyenek a városszépítésben. Az év első negyedében 180 órát dolgoznak társadalmi munkában, sőt, a 19 család minden jelentő­sebb eseményét közösen ünnepük. -yb­Életmentők KÖZÖS AZ ÖRÖM KÖZÖS A szép környezet ösztönöz A komáromi (Komárno) művé­szeti alapiskola fennállásának 34. évében új hajlékot, egy korszerű kétemeletes épületet kapott. Ed­dig három különböző helyen- a Csehszlovák Néphadsereg ut­cában, a Jókai utcában és a Tiszti pavilon egyes helyiségeiben- folyt az oktatás. Az új épület- mely kétmillió korona költséggel épült és 13 tanterme, néhány ka­binetje, hangversenyterme, tanári szobája, irodahelyiségei, nagy előcsarnoka és szociális helyisé­gei vannak - még mindig nem elegendő az egész iskola elhelye­zésére. A létesítményt a járási építőipari vállalat december 9-én adta át. Az avatóünnepély előtt a tantestület és a szülők társadal­mi munkában takarítottak és sze­relték össze az új bútorokat. Az iskola zene, tánc és képző- művészeti szakán több mint nyolc­száz diák tanul. A jövőben szeret­nék kibővíteni a fúvóshangszer ta­gozatot és ismét megnyitni az iro­dalmi-drámai tagozatot. A művé­szeti alapiskola növendékei január 3-án vették birtokukba az új isko­lát, s a szép környezet még jobb munkára ösztönzi a tanulókat és a pedagógusokat egyaránt. A galántai kórház és poliklinika transzfúziós állomásán a legutóbb 87-en adtak vért a Vöröskereszt kajali és a vágsellyei (Sala) Duslo vállalatban működő alapszerveze­tekből, valamint a vágsellyei nem­zetbiztonsági testület dolgozói kö­zül. Az életmentők között volt a ka­jali Futó Csaba és Lipták János, ők nemrég vehették át Prágában a Jánsky-emlékérem aranyfoko­zatát. Elismerést érdemelnek a vágsellyei nemzetbiztonsági tes­tület dolgozói is, többek között Hérák Lajos, aki 18-szor, Kazi Mi­lan 22-szer, és Dömötör István, aki 20-szor adott vért az arra rá­szorulóknak. A galántai transzfú­ziós állomás sikeresen teljesítette a múlt évi tervét, 4192 önkéntestől vettek vért. Oláh Gyula A gazdasági tervfeladato­kat a Csehszlovák Do­hányipari Vállalat lévai (Levi- ce) üzemének 180 dolgozója példásan teljesítette. Az üzem­ben nyolc szocialista munka­brigád dolgozik, közülük kettő­nek a tagjai már megkapták az aranyjelvényeket. Az egyik ti­zennyolc tagú kollektíva Alzbe­Túlteljesítették tervüket ta Solcíková vezetésével a nyersanyag-raktárban dolgo­zik. Ők készítik elő a dohányt szárításra. A másik, a karban­tartók tizenkét tagú munkabri­gádja - Ludovít Rezák irányí­tásával - mindent megtesz azért, hogy a gépek és a ke­mencék kiesés nélkül üzemel­jenek. További két brigádnak a tagjai már ezüst-, négyé pe­dig bronzjelvényeket kaptak. A brigádok minden évben érté­kes kötelezettségeket vállal­nak, hogy az üzem termelési tervét túlteljesíthesse. Tavaly vállalásaik értéke 262 ezer ko­rona volt. összesen 2770 ton­na dohányt vásároltak, amely­ből éti' végéig 2724 tonnát dol­gozta^ föl, s a tervet 115,5 százalékra teljesítették. Császár Ernő Bognár Margit A műanyagok feldolgozásával és alkalmazásával foglalkozó kutató- intézet nyitrai fiókintézetében próbaüzemelésre alkalmas állapot­ban van az első PR 04-es robot (a képen), amelyet a vegyiparban fognak alkalmazni. A 800 ezer korona értékű gép több száz ember munkáját végzi majd. (Pavol Matis felvétele) A z elkövetkező évek fel­adatainak megoldása a mezőgazdaságban is lehe­tetlen a tudományos-műszaki fejlesztés nélkül. Ennek fon­tosságát a Kassa (Kosice)-vi- déki járásban először a Rozha- novcei Efsz tudatosította. Emí­lia Fricová mérnök, a szövet­kezet közgazdásza elmondta, hogy már 1976-ban külön cso­portot létesítettek a műszaki fejlesztésre,^ amely jelentősen befolyásolta a szövetkezet gazdasági eredményeit, a gé­pek állapotát. A szövetkezetben azelőtt mezőgazdasági gépeket, al­katrészeket nem gyártottak, il­letve nem készítettek. így az aggodalom helyénvaló volt: vajon ezek jó minőségűek lesznek-e, teljesítik-e küldeté­süket, sikerül-e előállításukhoz beszerezni az anyagokat, a munkához jó feltételeket tud­nak-e biztosítani stb. Kérdéses volt az is, sikerül-e traktoro­sokból és javítókból ügyes la­katosokat, hegesztőket, újító­kat képezni. Megvásárolták a műhelyhez szükséges felszereléseket, fő­leg olyanokat, melyeket az ipa­ri vállalatok kiselejteztek, de ahhoz, hogy ezek a gépek, berendezések újratermeljenek javításra szorultak. A szövet­kezet épített néhány új „csar­nokot“ és tatarozták, korszerű­Kockázatvállalás sítették az eddigi helyiségeket. Az új részlegen megalakítása óta már több mint 32 millió korona értékű gépeket - hiány­zó gépsorokat, berendezése­ket és alkatrészeket - gyártot­tak. A tavaly készített simítok, nehézboronák, takarmányfor­gatók és -begyűjtők értéke 15 millió korona. A sikeren felbuzdulva a szövetkezetben 1977-ben kezdték meg 500 hektáron a gyümölcsös telepítését, amely a fák termöérettsége idején évi 500 tonna terméssel minden kassai lakosnak 23 ki­logramm friss gyümölcsöt biz­tosít majd. Ezen a téren jó a szövetkezet együttműködése a nemesítő állomásokkal, to­vábbá előkészület előtt áll a csöpögtetös öntözőrendszer megépítése a gyümölcsösben, ami jelentősen befolyásolja majd á terméshozamot. A szükséges csöpögtetőket és szitákat 29 millió korona érték­ben a szöyetkezet maga készí­ti el. Az öntözéssel új lehetősé­gek nyílnak majd a fák táp­anyag-ellátásában és védelmé­ben. Persjze a gyümölcs raktá­rozása és szakszerű kezelése legalább olyan gond mint an­nak megtermelése. Ezért az idén a Zelenina zöldség- és gyümölcsforgalmazó vállalattal megkezdik a klimatizált gyü- mölcstáro|ó építését 33 millió korona érlékben. A tudoijnányos-müszaki is­meretek alkalmazásában - vállalva a kockázatot - sokat segít az ésszerűsítő csoport, amely már négy éve végez eredményes munkát. Iván Sándor A Rimaszomba­ti (Rimavská Sobota) Járási Mezőgazdasági Terményfelvá­sárló és -érté­kesítő Vállalat javítói már ja­nuár elején hoz­záfogtak a szá­rítók és egyéb berendezések javításához. A felvételen a feledi (Je- senské) ter­ménysiló Bá­bolna típusú szárítóját ellen­őrzik a helyi ja­vítócsoport tagjai. (Farkas Ottó felvétele) Barátoknál jártak Az érsekújvári (Nővé Zámky) járás legtevékenyebb fiataljai kö­zül 32 tagú küldöttség indult 11 napos szovjetunióbeli kirándulás­ra Alzbeta Sokolovának a SZISZ járási bizottsága dolgozójának ve­zetésével. Érkezés után a moszkvai röp- térről a SZISZ-tagokat a vendég­látó komszomolisták képviselői autóbusszal a 24 emeletes nem­zetközi ifjúsági szállóba kísérték. A fiatalok néhány napig Moszkva nevezetességeivel, szépségeivel és műemlékeivel ismerkedtek meg. Megtekintették a Kremlt, a Vörös teret, a múzeumokat, jár­tak a Lomonoszov Egyetemen, utaztak a metróval, virágcsokrot helyeztek el az ismeretlen katonák sírjánál. Útjuk következő állomása a Moszkvától 800 kilométerre fek­vő nyolcszázezer lakosú Szaratov volt. (Ezzel a kerülettel van az érsekújvári járásnak baráti kap­csolata, s minden évben a szovjet és a csehszlovák fiatalok kölcsö­nösen meglátogatják egymást.) A komszomolisták itt is nagy ven­dégszeretettel fogadták a küldött­séget, akik megismerkedtek a vá­ros és környékének nevezetessé­geivel. A Csernisevszkij Egyetem hallgatói műsoros teadélutánon látták vendégül a SZISZ-tagokat, ahol kölcsönösen megajándékoz­ták egymást, címeket cseréltek és új barátságok szövődtek. Tanul­mányúton voltak Kalinyinben a műanyag játékszergyárban és megtekintettték Gagarin űrhajós földre szállásának helyét is. A szlovákiai fiatalok nagyon sok szépet láttak, mégis legnagyobb élményt a behavazott tájon szá­guldó trojka jelentette számuk­ra. Sallai Márta ÉRTÉKELTÉK MUNKÁJUKAT Évzáró taggyűlést tartott a CSEMADOK tőrincsi (Trenc) alapszerve­zete. A vendégeket - Bednár Józsefet, a CSEMADOK jb küldöttjét, Berec Máriát a hnb és a nőszövetség elnökét - valamint a tagságot Hlavaj Ágnes a szervezet titkára köszöntötte. Ezt követően Bednár Mária, a szervezet elnöke értékelte munkájukat, szólt a kulturális szövetség küldetéséről, melynek elsőrendű feladata a nemzetiségi kultúra ápolása, továbbfejlesztése. Ebből a munkából - fáradságot, szabad időt nem sajnálva - sokan kiveszik részüket, felelősséget érezve a jövő nemzedék iránt és bízva a lakosság támogatásában. A szervezet a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy növeli a taglétszámot, és a magyar folyóiratok megrendelői­nek számát. Ugyancsak értékelte munkáját a nöszövetség helyi szervezete is. A vendégeket és a tagságot Ottmár Mária, a szervezet titkára köszön­tötte, majd ismertette az év folyamán elért eredményeket és fogyatékos­ságokat, s rámutatott arra is, hogyan lehetne ezeket kiküszöbölni, s egyúttal kérte a megjelenteket, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb odaadást tanúsítsanak és nagyobb mértékben vegyék ki részüket az egyes akciókból. Ottmár Viktor Népszerű ren­dezvény szín­helye volt nem­rég a presovi Művelődési és Pihenőpark nagyterme, ahol immár ti­zenhetedik al­kalommal ren­dezték meg a Sárosi Kupa társastáncver­senyt. A latin­amerikai táncok kategóriájában Hana Kolláriko- vá és Duong Trong Minh (fel­vételünkön), a bratislavai Művelődési és Pihenőpark tár­sastánc-klubjá­nak párosa bi­zonyult a leg­jobbnak. (Stefan Bratko felvétele) 1984. II.

Next

/
Thumbnails
Contents