Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-10 / 6. szám

7 Ha betérünk egy üzletbe, vagy áruházba, a teli polcok lát­tán ritkán gondolkodunk el azon, vajon mit és mennyit tesz az üzletvezető és az elárusító azért, hogy mi az igényeinknek megfelelő árut választhassuk, hogy kulturált környezetben vá­sároljunk. Erről akartunk vala­mit megtudni, amikor a nyitrai Prior áruházba látogattunk el. Emanuel Stevanka mérnök, az áruház igazgatója szíves ven­déglátónk volt. SIKERES ÉVET ZÁRTAK- Naponta átlagosan 60-80 ezren tér­nek be áruházunkba, közülük körülbelül negyvenezren vásárolnak is - mondotta bevezetőként. - Áruházunk, ha a forgal­mat vesszük figyelembe, hazánkban a hetedik, Szlovákiában pedig harmadik a sorrendben. Naponta mintegy 1 500 000 koronát hagynak nálunk a vá­sárlók. Az elmúlt év is sikeres volt az áruház számára, hisz a kiskereskedelmi forga­lom tervét 6 300 000 koronával túlteljesí­tették. Az áruház 24 részlege közül csu­pán négynek kellett segítséget nyújtani a többieknek, hogy kiegyenlítsék a bevé­telhiányt. Persze nem az eladókon múlott a terv teljesítése. Ha a keresett árufélék­ből a kívánt mennyiséget kapták volna a termelőktől, ók szívesen eladták volna. Játékokból, papíráruból és írószerekből, illetve konyhafelszerelési cikkekből több is fogyott volna. A frissítőket árusító rész­leg tartozik még a lemaradók közé.- Tulajdonképpen három úton kapjuk az árut. Körülbelül 60 százalékát egyene­sen a gyártóktól, 25-30 százalékát a nagykereskedelmi raktárakból szerez­zük be, a többi pedig a Prior áruházak számára külföldről behozott áru. Ezenkí­vül jól beváltak a szocialista országokkal szervezett csereakciók. Elsősorban ma­gyarországi, romániai és NDK-beli áru­házakkal cserélünk árut, tavaly kapcsola­tot teremtettünk egy jugoszláviaival is. Ezzel az áruval bővítjük a választékot. Igyekszünk olyan cikkeket cserélni, me­lyek mindkét fél számára megfelelnek, gyakran hozunk be nálunk hiánycikknek számitó árut is. felfújható matracot itt kell tárolnunk az idény kezdetéig. A nyári konfekció is fokozatosan érkezik már, ezért haszno­san kell kihasználnunk minden helyet a raktárban, s úgy elhelyezni az árut, hogy áttekinthető legyen. Mindent meg­teszünk azért, hogy vásárlóinkat felké­szülten várjuk minden évszakban, pedig a raktározás nem kevés gonddal jár. Épp árut kaptak. Porcelán érkezett. Igaz, a szállítmányt még az ünnepek előtt várták, de most is bizonyára gyorsan elfogynak a tányérok, a csészék. A fő átvevőhelyen egyszerre három autóról rakhatják le az iparcikkeket, egyről pedig az élelmiszert.- Naponta 15-29-szor is érkezik áru az élelmiszerszállítmányokon kívül. A ter­melőktől nem tudjuk előre, mikor szállíta­nak, így nekünk mindig készen kell áll­nunk az áru átvételére. Negyvenen dol­goznak a raktárakban, de több férfi mun­kaerőre volna szükség. Az átvevöhelyekröl kilenc speciális raktárba kerül az áru, itt csomagolják ki, veszik át és ragasztják rá az árcédulákat, aztán pedig szükség szerint az áruház polcaira viszik. MAGUKON SEGÍTENEK, HA... Sokszor hangoztatjuk, hogy a műszaki vívmányoknak segíteni, könnyíteni kell mindennapi munkánkat, életünket. Ha elektromos háztartási cikkről legyen szó. Talán a minőséggel szembeni bizalmat­lanság alakította ki ezt az általános szemléletet. A minta szerinti árusítás te­hát nem válik be. S ha már az árusításról esett szó: megoldatlan például a sítalpak, a tapéták, vagy a könyvek korszerű áru­sításának módja is. Ebben is segíthetné­nek a kutatóintézetek szakemberei. ÁLLÓ MOZGÓLÉPCSŐK ÉS EGYEBEK Amikor az igazgatót tovább is a mű­szaki berendezésekről kérdeztem, gond­terhelten válaszolt:- A másik hasonlóan megoldatlan problémánk a légkondicionáló berende­zés - folytatta. - A megnyitás óta rossz, mivel a tervező nem vette figyelembe, hogy az áruházunkba nem egy, hanem öt bejárat van, s így az ún. légfüggöny hatástalan a huzat miatt. S a harmadik rosszról sem feledkezem meg: az élel­miszerrészlegen a hűtőpultok átgondo­latlan tervezés miatt nem működnek. Az áruházi raktárakon kívül a város tíz­húsz kilométeres körzetében még mint­egy 2000 négyzetméternyi raktárterüle­ten tárolják a vevőkre váró árut. Ezeknek a helyiségeknek a többsége nem meg­felelő.- Nézzük meg a Dőlné Krskany-i bú­torraktárunkat - javasolta az igazgató. A raktárakban további 40 dolgozót al­kalmaznak. Itt vannak az áruház gará­zsai, a beépítetlen részen pedig a dolgo­zók kerteket létesítettek, kihasználva a földterületet. A meglevő csarnokok mellett ebben az ötéves tervidőszakban még egy építését kezdik el. Ezzel az új, ezer négyzetméternyi, közel 2 millió ko­rona ráfordítást igénylő létesítménnyel megoldódnak az áruház raktárgondjai. Akkor a bútort összeszerelve, tetszető­sebben árusíthatják majd. BEFEJEZÉSKÉPP: A DOLGOZÓKRÓL Az egy évtizede működő áruháznak a szakmunkástanulókkal együtt '700 fős a kollektívája. Emanuel Stevanka igazga­tó a nyitás óta irányítja munkájukat, s hogy sikeresen, arról a vásárlók elége­dettségén kívül A Prior áruházak példás dolgozója cím is tanúskodik. Annak elle­nére, hogy 80 százalékban nők az alkal­mazottak, a fluktuáció szintje nagyon ala­Emanuel Ste­vanka gyakran megfordul a ve­vők között pj SZÚ ÁRUÁTVÉTEL, RAKTÁROZÁS Először az áruházban néztünk körül. Valamennyi részlegen példás rend, a polcok tele áruval.- Csak kivételes esetekben fordulhat elő, hogy üres hely legyen a polcokon. Napközben, amikor kisebb a forgalom, a részlegvezetők a raktárakban megren­delhetik másnapra az árut, vagy pedig zárás után teszik ezt meg. A munkaidő fél hétkor kezdődik, s a nyolcórás nyitásig elég idő van az áru kirakására. Ha szük­séges, napközben is hozhatnak árut a raktárból. Míg a raktárakba mentünk, az igazgató arról szólt, miért oly zsúfoltak. Elmondot­ta, hogy egyes gyártók az egyszerűség kedvéért a hét nyugat-szlovákiai Prior áruháznak szánt árut egy-egy helyre kül­dik , el, ott újra csomagolják s onnan továbbítják. Ottjártunkkor éppen a Zorni- ca vállalat szállítmányát készítették elő a trencíni Prior áruház számára.- Az eladó és a raktárterünk azonos nagyságú, pedig ez utóbbinak jóval na­gyobbnak kellene lennie ahhoz, hogy jobb körülmények közt dolgozhassunk. Nálunk már lényegében megkezdődött a nyári felkészülés. Ezt a rengeteg sátrat, a kereskedelmi dolgozók munkakörülmé­nyeit közelebbről is szemügyre vesszük, könnyen megállapíthatjuk, hogy még a korszerűnek mondott nagy áruházak­ban is szinte ugyanúgy dolgoznak, mint a kis üzletekben, s azok a berendezések sem működnek hibátlanul, melyeknek csak a vásárlókat kellene szolgálniuk. Egyre több vállalatban, üzemben cso­magolják az előírásoknak megfelelő 15 kilogrammot meg nem haladó egységek­be a termékeket, figyelembe véve, hogy nagyrészt nők mozgatják az árut. A ko­csik, a targoncák segítségével könnyeb­ben szállítható a nyitrai Priorban is az egyirányú folyosókon a raktárakból az eladótérbe az áru, de például a szőnye­gek szállítására saját újítási javaslatuk alapján készítettek speciális kocsit. A négy méter széles szőnyegek viszont így is nagy gondot okoznak, mert a folyo­sókon nem tudnak velük megfordulni, a teherfelvonóba pedig nem férnek bele. Már megvan az elképzelésük, hogyan segítenek magukon.- A szőnyegek árusítása így sem lesz teljesen megoldott - mondotta Emanuel Stevanka. - Tapasztalataink szerint vá­sárlóink a vásárolt darabot meg akarják nézni, akár szőnyegről, bútorról vagy mmm- Rövidesen megünnepeljük áruhá­zunk megnyitásának tizedik évfordulóját, a mozgólépcsőink pedig 1972 júliusától nem működnek. A chrudimi Transporta vállalat hazánkban az egyedüli gyártó, szervizszolgálat viszont nincs, pedig ná­lunk egy nagyjavításra volna szükség. Megrendelésünkre azt válaszolták, hogy ha lesznek pótalkatrészek, előrelátható­lag 1985-ben sor kerül a javításra. Addig is járhatják a lépcsőket a vásá­rol. Csúcsforgalom idején tolonghatnak a le- illetve felfelé igyekvők. Ez nagyban nehezíti a kényelmes bevásárlást, s biz­tonsági szempontból sem a legmegfele­lőbb a gyaloglás a négyszintes áru­házban. csony. A dolgozók 98 százalékának megvan az előírt végzettsége, átlagélet- koruk huszonnégy év. Stabilizálásukhoz a jó munkahelyi légkör kialakításán kívül a sokoldalú szociális program következe­tes teljesítésével is hozzájárulnak. A szo­cialista munkaversenybe 29 kollektíva kapcsolódik be, 12 csoport szeretné el­nyerni a szocialista munkabrigád címet. Arról, hogy a vásárlókat vonzó 49 kirakat mindig ízléses legyen, tizenegy kirakat- rendező gondoskodik. (Ennyi kirakatja hazánkban egyetlen áruháznak sincs.) Végezetül még az is ide kívánkozik, hogy a kirakatrendezők országos versenyében az előkelő harmadik helyre kerültek. DEÁK TERÉZ A „lélekbelátás“ titka Stary Smokovec fenyőkkel, dísz­fákkal szegélyezett sétányain andal- gok. Az egyik emelkedőnél két fiatal­ember húz el mellettem. Magyarul beszélnek - elég hangosan. Az egyik tizenhat, a másik huszonöt év körüli lehet, fekete üstökkel, lelógó nagy harcsabajusszal. Az utóbbi visszafor­dulva nagyon megnéz. Az áruházban ismét találkozom a kettőssel, a könyvtárnál újra elhagy­nak. A postán együtt dobjuk be az üdvözlő lapokat. Bár más útvonalon indultunk a postától, az újságos ki­oszknál ismét találkozunk. Kezd órde- / kelni a dolog. Az idősebb oldalba böki társát:- Az öreg már harmadszor kerül el- mondja. Mellettem állnak, odasúgom:- Nem szándékosan teszem. Elmosolyodnak, majd felajánlom, hogy segítek a nyelvi nehézségek áthidalásában a vásárlásnál. Erre nincs szükség. Az elárusítónő tökéletes magyarsággal szólal meg.- Sokan tudnak itt magyarul- mondja az idősebb.- Majdnem, mint Szögeden - mon­dom, biccentek s ballagok visszafelé. Alig tettem meg vagy száz métert, lohol utánam a bajszos.- Tessék, már elárulni, honnan tet­szik tudni, hogy szegediek vagyunk. Nem is beszéltünk ö-vel.-Ez az én titkom - s indulok tovább. A bajszos nem tágít.- Tessék elárulni, mert nem tudok nyugodt lélekkel hazamenni.- No, jó. elárulom. A telkekbe látok, de csak hátulról, s ez is feltételhez van kötve. Értetlenül néz rám.- Feltétel, hogy legyen olvasnivaló.- Ezzel megveregetem a hátát. A tréningruhájára nagy betűkkel, köralakban rá van írva: Szeged- VSE Emberem elcsodálkozott, bajsza még hosszabbra nyúlt. Szó nélkül megfordult, alakja lassan beleolvadt a havas tájba. FECSÓ PÁL ✓ Kívülről is tisz­tán, rendben tartják az áru­házát (Futó Erzsébet felvételei) MIIT 1 VÁSÁRLÓK NEM LÁTNAK A*

Next

/
Thumbnails
Contents