Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-10 / 6. szám
M inden földrésznek vannak szegény és gazdag országai. Az utóbbi kategória Afrikában - „hiánycikk“. Az óriási nyersanyagkincsek ennek az állításnak ugyan ellent látszanak mondani, a néptömegek nyomorúságos élete viszont súlyos bizonyíték. A kontinens lakóinak 25 százaléka rosszul táplált. A gyermekeknél - ötéves kor alatt - ez az arány még nagyobb: több mint 40 százalék. Minden ezer újszülöttből még csecsemőkorban 146 meghal. De felcseperedve sem könnyebb az afrikai gyerekek sorsa: a fele sem jár iskolába, s a UNICEF adatai szerint a kontinensen 16 millió 12 évnél fiatalabb gyerek kénytelen fizikai munkát végezni - éhbérért. Miközben a földrész lakossága évente 3 százalékkal növekszik, a hetvenes években 15 százalékkal csökkent az egy főre eső élelmiszertermelés, s ez a tendencia tovább erősödik. Az éhség elől a lakosság a falvakból a városokba özön- lik, de itt sem jut nagyobb darab kenyérhez. Éppen ellenkezőleg, a vidéki lakosság elköltözésével tovább csökken a mezőgazdasági termelés. A városok peremén pedig gombamód szaporodnak a nyomornegyedek, gyors ütemben nő a munkanélküliek száma. Ilyen körülmények között a nemzetközi segélyprogramok csak cseppek a tengerben, hevenyészett tűzoltás. A talpraállás lehetőségeit valahol egészen másutt kell keresni. Csakhogy a gyarmati uralom súlyos öröksége -, a primitív mezőgazdaság, a kezdetleges ipar, a természeti kincsekkel folytatott rablógazdálkodás - minden valószínűség szerint még sokáig fog kísérteni Afrikában. A nemzetközi monopóliumok rafinált neokolonialista módszerei csak ráadás. A számottevő afrikai gazdasági érdekeltségekkel rendelkező nyugati országok a legpiszkosabb módszerekkel - puccsok, politikai gyilkosságok, szélsőséges rezsimek támogatása, államközi ellentétek és polgárháborúk szítása stb. - igyekeznek megőrizni befolyásukat. Dél-afrikai tárőrök haír .t,. ÚJ SZÚ ^984. II. 10. Nem riadnak vissza a közvetlen katonai beavatkozástól vagy provokációtól sem, hiszen gazdasági érdekeik mellett - vagy talán inkább azzal együtt - stratégiai érdeket is féltik. A nagy nyugati cégek - például az IBM, General Elektric, Cal- tex, Imperial Chemical Industries, Siemens, BMW, Mannesmann - fellegvára a Dél-afrikai Köztársaság és annak apartheid rendszere. Ez az állítás legalább ennyire igaz megfordítva is; a pretoriai rezsim csak úgy tud létezni, csak úgy tarthatja még mindig megszállva Namíbiát, csak úgy hajthatja végre sorozatos támadásait a szomszédos független államok ellen, hogy élvezi az említett és egy sor további nyugati vállalat, s általuk a kormányok támogatását. Dél-Afrika kincsesbánya a kapitalista vállalkozók számára. Itt található a tőkés világ aranykészleteinek 60, platina-, króm- és mangántartalékainak 80-90 százaléka. Ezenkívül nagy mennyiségű cink, réz, gyémánt, szén, nikkel, titán is rejlik a föld mélyén. Namíbia is rendkívül gazdag stratégiai fontosságú nyersanyagokban, így például uránban. A térség másik fontos vonzó tényezője a szinte nevetségesen olcsó munkaerő. Az ENSZ adatai szerint például a Namíbiában működő amerikai vállalatoknál dolgozó szi- nesbőrúek a fehérek jövedelmének mindössze 5 százalékát kapják. Ennek eredményeként a befektetések évi 20-22 százalékos profitot szülnek, ami a kétszerese a világ más részein elkönyvelhető jövedelmeknek. KONFLIKTUSOK Nemcsak Afrika déli része, hanem úgyszólván a kontinens minden országa a Szaharától délre és északra számottevő ásványkinccsel rendelkezik, ami ipari világunkban nagyon lényeges tényező. Hiába a gyarmati rendszer széthullása, ha a volt „tulajdonosok“ nem hajlandóak lemondani „jogos“ jussukról: a bányákról, az ültetvényekről, az olcsó munkaerőről. így aztán az a helyzet állt elő AFRIKA ’83 Afrikában, hogy a függetlenségi háborúk gyakorlatilag még mindig folytatódnak: más frontokon, más eszközökkel, de változatlan hevességgel, óriási anyagi károkat okozva, számos emberáldozatot követelve. Ha csak az elmúlt év fegyveres, illetve fegyvercsörtetó eseményei közül felsorolunk néhányat, máris összeáll egy tekintélyes lista. A SWAPO, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, állandó harcot folytat a pretoriai rezsim katonáival Namíbia függetlenségéért. A tét - amint az a fentiekből kitűnik - óriási. A megszállt Namíbiái területéről indít a Dél-afrikai Köztársaság sorozatos támadásokat a szocialista irányú fejlődés útját választó Angola ellen, és támogatja az UNITA ellenforradalmi szervezet fegyveres bandáit is a luandai kormányzat elleni felforgató akciókban. Ebben a konfliktusban hazánk is „érdekelt“, hiszen az UNITA banditái még mindig fogva tartanak 20 csehszlovák szakembert, akiknek kálváriája tavaly március 12-én kezdődött. Május 20-án délután Pretoria központjában a légierő főhadiszállása előtt felrobbant egy gépkocsiba helyezett hatalmas erejű pokolgép. La Grange belügyminiszter röviddel a merénylet után úgy vélekedett, hogy azt feltehetően az Afrikai Nemzeti Kongresszus vagy a Pánafri- kai Kongresszus, esetleg az ugyancsak illegális kommunista párt kommandója hajthatta végre. Alig két és fél nap múlva sor került a megtorlásra: hat - más adatok szerint tíz - Impala típusú harcigép hajtott végre pusztító légitámadást Mato- la, a mozambiki főváros, Maputo külvárosa ellen. A mozambiki vezetés időközben már tárgyalásokat kezdett a dél-afrikai rezsimmel, de ezek sikere rendkívül kétséges. A térségben csak növeli a feszültséget, hogy Zimbabwében tovább tart az ellenségeskedés az egykor szövetséges két szervezet, a ZAPU és a ZANU, valamint vezetőik, Joshua Nkomo és Robert Mugabe között. Északabbra haladva, Közép-Afrikában sem sokkal nyugodtabb a helyzet. A Közép-afrikai Köztársaságban Bokassa császár bukása után is Párizs csendes diktátuma a mérvadó. Ugyanez volt a helyzet Csádban mindaddig, míg a Gou- kouni Oueddei vezette ideiglenes nemzeti egységkormány csapatai nem lendültek offenzívába, s a nyár elején nem kezdődött meg erőteljes előrenyomulásuk délre. Hisséne Habré, Párizs szófogadó védencének pozíciója veszélybe került. Védelmére N’Djamenába küldték a franciák a 11. ejtőernyős hadosztályt, s Zaire is sietett „segítséget“ nyújtani. Egyszerre Washington is ráébredt, hogy Oueddei, aki korábban államfőként Líbiától kért és kapott segítséget, most is jóban van Tripolival, s ez a tény ,.közvetlenül veszélyezteti“ Csádot. A Habrénak nyújtott gyorssegély mellett az Egyesült Államok 6. flottája megismételte a szidrai provokációt, AWACS felderítő repülőgépei pedig őrjáratokat végeztek Líbia határai mentén. Az utóbbi hónapok viszonylagos csendjei után január végén ismét fellángoltak a harcok Csádban. A francia egységek a 15. szélességi foknál még a nyáron létrehoztak és megerősítettek egy ,,vörös vonalat“, egy ütközózónát, amely elválasztotta egymástól a szemben álló erőket. Ezt az önkényesen kijelölt határt maguk a franciák lépték át elsőként - megtorlásul. Oueddei erői A francia ejtőernyősök a n’djamenai repülőtéren ugyanis lelőttek egy Jaguar típusú francia repülőgépet, amely felderítést folytatott állásaik felett. A támadással Párizs egyértelműen bebizonyította, hogyan is képzeli el a csádi ,,rendezést“. Nyugat-Afrika sem maradt mentes a mozgalmas eseményektől: júniusban Jerry Rawlings repülöszázados, ghánai államfő rezsimje ellen kíséreltek meg puccsot. A sikertelen próbálkozás mögött- amelyet a szomszédos Togóból indított egy volt ghanai katonákból álló csoport- a személyes leszámolás mellett más indíték is kereshető. Elsősorban talán az, hogy a kontinens egyik leggazdagabb országa élére került százados számos kormány szemében Nyugat-Afrika Kadhafija. Az év utolsó napján egy másik puccsra is sor került: az olajbevételekből gyakran gigantomániás beruházásokat megvalósító, s rövidesen csődbe jutott Nigériában. Az eltelt idő rövidsége miatt még nem állapítható meg, mennyiben és miben különbözik a megbuktatott Shehu Shagari kormányánál az ismét hatalomra került katonák rendszere. Afrika túlnyomórészt arabok lakta északi és keleti részeinek is megvannak a konfliktusai, pontosabban elhúzódó háborúi; a még mindig fel-fellángoló etiópjai -Szomáliái ellentétek és a volt Spanyol- Szahara birtoklásáért folytatott háború. Ez utóbbi küzdelemből Mauritánia már „kiszállt“, de Marokkó még mindig hallani sem akar arról, hogy létezik egy Szaharái Arab Demokratikus Köztársaság, amelyet több ország ismer el, mint Rabat „jogát“ erre a területre. EGYSÉG Az etióp fővárosban 1963 májusában létrehozott Afrikai Egységszervezetnek van elég gondja-baja. Tavaly kétszer is a szakadás veszélye fenyegette a világnak ezt a legnagyobb regionáris szervezetét: előbb, s nem első ízben a nyugat- szaharai, majd a csádi konfliktus. Csak a reálpolitikát folytató haladó afrikai államok - Algéria, Líbia, Etiópia, valamint a Polisario és Oueddei híveinek köszönhetően sikerült kompromisszumok és engedmények árán életben tartani a szervezetet. Pedig a fegyveres konfliktusok, fenyegetőzések, ellenségeskedések eseteinek tárgyalása mellett van a kontinensnek rengeteg olyan problémája, amely csak közös erővel oldható meg. Ilyenek a nyugati országoktól való gazdasági függés megszüntetése, az energiagondok, a természeti kincsek együttes kitermelése, a kölcsönös, előnyös kereskedelem fellendítése, az égetően sürgető nagyszabású élelmiszerprogramok megvalósítása, az ivóvízforrások együttes kutatása, az éhség, a betegségek elleni összehangolt harc stb. Ezek a gondok azonban háttérbe szorulnak a felsorolt ellentétek miatt, pedig éppen ezek megoldása szolgálná az afrikai néptömegek legalapvetőbb, létfontosságú érdekeit, míg az ellenségeskedések csak a nyugati kormányok és monopóliumok malmára hajtják a vizet. GÖRFÖL ZSUZSA immm mm (Archívfelvételek) Szudánt nomádok
