Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-07 / 290. szám, péntek
Százéves a brnói cseh színház (Folytatás az 1. oldalról) sát. A folyóirat ugyancsak jelentősen hozzájárul a marxizmus-leni- nizmus alkotó fejlesztéséhez, az antikommunizmus minden formájának leleplezéséhez, a burzsoá és az opportunista ideológiák bírálatához. A kommunista mozgalom - emelte ki Husák elvtárs - mindig nagy felelősséget érzett a világ sorsáért és jövőjéért. Az imperializmus legreakciósabb köreinek hibájából azonban a világ ismét válaszút elé érkezett, s újra teljes élességgel kerülnek előtérbe a háború és a béke kédései, amelyek megoldásától az emberiség jövője függ. Az összes békeszerető erővel együtt a kommunisták a jelenkor fő feladatának azt tartják, hogy mindent megtegyenek a tartós béke megőrzéséért, a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításáért, a leszerelésért. A béke megőrzéséért vívott harc egyúttal jelentősen hozzájárul a világ haladó fejlődéséhez, a népeknek a nemzeti és szociális szabadágért, a nemzetközi kapcsolatok rendszere átalakításáért folytatott küzdelméhez. A szocializmustól idegen a konfrontáció politikája - hangsúlyozta Husák elvtárs. - Ezért a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben Csehszlovákia népe a világ haladó és békeszerető erőivel együtt nagyra értékeli a Szovjetunió elvhű politikáját, amely a nemzetközi biztonság és a világbéke megszilárdítására irányul, örömmel fogadjuk a Szovjetuniónak azt a kezdeményezését, hogy új tárgyalások kezdődjenek az Amerikai Egyesült Államokkal az atom- és az űrfegyverekkel kapcsolatos kérdéskomplexumról, amely tárgyalások a lázas fegyverkezés megállításához, az atomfegyverek betiltásához és végül teljes megsemmisítéséhez vezethetnek. (Folytatás az 1. oldalról) Kiemelték annak az aktív harcnak a kulcsfontosságát, amelyet a kommunisták, valamint az összes haladó és demokratikus erő az atomháború veszélye ellen és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért vív. Rámutattak arra, hogy az imperialista államok- elsősorban az Egyesült Államok- egyre több eszközt fordítanak pusztító fegyverek gyártására, és csökkentik a lakosság alapvető létszükségleteinek fedezését szolgáló kiadásokat. Nagyra értékelték, hogy a folyóirat keresi a közös háborúellenes akciók útját, s igyekszik ezekbe egyre nagyobb mértékben bevonni az új békemozgalmakat, A tanácskozás délutáni részéCél: a nukleáris katasztrófa elhárítása (ČSTK) - Befejeződött tegnap Prágában az a négynapos nemzetközi értekezlet, amelyet a Keresztyén Békekonferencia szervezett, és amelyen a világ veszélyeztetettségének és az átfogó békestratégia szükségességének kérdésével foglalkoztak. Teológusok és társadalomtudományi szakemberek tanácskoztak arról, milyen következményekkel járhatnak a jelenlegi politikai, gazdasági, ökológiai és kulturális problémák az emberiség jövőjére nézve. Ivan Frolov, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja hangsúlyozta: e problémák összefüggéseinek tanulmányozása az egyik legfontosabb feladat, amely a mai tudomány előtt áll. A résztvevők kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy az emberiség mai helyzetében a területileg korlátozottnak tűnő konfliktusok is beláthatatlan következményekkel járhatnak az egész világ sorsára nézve. Ezen összefüggések felismerésének oda kell hatnia, hogy létrejöjjön a globális felelősségtudat és az együttműködés a nukleáris katasztrófa elhárítása érdekében. Végezetül Husák elvtárs kifejezte meggyődését, hogy a jelenlegi tanácskozás további ösztönzést ad a kommunista mozgalom internacionalista egysége, valamint a világbékéért és a nemzetközi haladásért vívott harcban betöltött szerepe megerősödésének. A kommunista és munkáspártok jelenlevő képviselői nevében Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára szólalt fel. Köszonetet mondott a CSKP Központi Bizottságának és személy szerint Husák elvtársnak azért, hogy kedvező feltételeket teremtett a tanácskozás sikeres lebonyolításához. Elmondotta, hogy a résztvevők értékelték a folyóirat munkáját, és kifejtették pártjaik álláspontját a jelenkor alapvető kérdéseiről, kiemelték a kommunista és munkáspártok felelősségét a civilizáció sorsáért és a népek boldog jövőjéért. Rendkívüli felelősséget hárított a történelem a szocialista országok kormányzó pártjaira - mondotta Borisz Ponomarjov. - Ezek a pártok irányítják az új társadalom építését és tökéletesítését, és szilárdítják a létező szocializmus pozícióit. Ezen országok kommunista pártjai mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a világot a termonukleáris katasztrófától. Ezen az úton haladva a szocialista országok felbecsülhetetlen tapasztalatokat gyűjtöttek, amelyek az egész emberiség számára jelentősek. A legfontosabb az, hogy helyes ügyért harcolunk, hogy megmentjük az emberiséget a háborútól. Ennek alapján egyre több ember rokonszenvez velünk. E harc sikere érdekében, amint ezt tanácskozásunk is kiemelte, a kommunisták sok erőt és energiát fejtenek ki. Ezt követően Gustáv Husák elvtárs szívélyes beszélgetést folytatott a találkozó résztvevőivel. ben felszólalt Farid Barakat, a Jemeni Szocialista Párt képviselője, Schafik Jorge Handal, a Salvadori Kommunista Párt KB főtitkára, Santiago Alvarez, a Spanyol Kommunista Párt KB tagja, Zahir Abdasz Szamad, a Szíriai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, Luis Orlando Coral- les López, a Costa Rica-i Népi Élcsapat Párt KB Politikai Bizottságának tagja, Hamid Mubarak, a Szaúd-arábiai Kommunista Párt KB tagja és Sheik Ferdze Mohamed, a Guayanai Népi Haladó Párt KB titkára. A testvérpártok képviselői egyhangúlag elfogadták a Béke és Szocializmus című folyóirat tevékenységéről folytatott tanácskozás eredményeiről szóló beszámolót. A tanácskozás az Internacionálé hangjaival ért véget. A CSKP Központi Bizottsága a kommunista és munkáspártok képviselői tiszteletére baráti találkozót rendezett. Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-önellátás elérésében fontos szerepük van a nőknek, hisz az egységes földművesszövetkezetekben az összes dolgozó 46,5, az állami gazdaságokban 37,7, az élelmiszeriparban pedig több mint felét ók alkotják. Szólt arról az önfeláldozó munkáról, melyet a nők végeztek a szövetkezetesítés éveiben, az első nehéz esztendőkben, majd arról a sokrétű tevékenységről beszélt, melynek eredményeként elértük, hogy egyre jobb körülmények közt dolgozhatnak. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar olyan területei népgazdaságunknak, melyekben igen fontos, hogy megfelelően képzett nők Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Josef Suchýnak, a szocialista munka hősének 60. születésnapja alkalmából. Levelében nagyra értékelte Josef Suchýnak, a jičini Agrozet vállalatnál kifejtett sokéves alkotó konstruktőri tevékenységét, az új tudományos és műszaki ismeretek felhasználásában szerzett érdemeit, valamint párt- és közéleti tisztségekben végzett áldozatkész munkáját. A levelet František Tesar, a kelet-csehországi kerületi párt- bizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Nagykövet kinevezése (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök Václav Jízdnýt kinevezte hazánk új rendkívüli és meghatalmazott tunéziai nagykövetévé. Egyidejűleg felmentette tisztsége alól Andrej Petríčeket, az eddigi nagykövetet. Üdvözlő távirat (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Félix Houp- houet-Boignynak, Elefántcsontpart Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Simeon Akénak, Elefántcsontpart külügyminiszterének. Jubiláns kitüntetése (ČSTK) - Ivan Litvajnak, az SZLKP KB oktatási és tudományügyi osztályvezetőjének 60. születésnapja alkalmából a CSKP es a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Bratislavában Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségénektagja, az SZLKP KB elsó titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Összeül az SZNT (Tudósítónktól) - A jövő héten csütörtökön összeül a Szlovák Nemzeti Tanács. A kétnapos tanácskozás napirendjéről tegnap Ján Gregor, az SZNT alelnöke és az illetékes tárcák vezetői előzetesen tájékoztatták az újságírókat. A képviselők megvitatják az SZSZK 1985. évi költségvetésének javaslatát, valamint a kormány jelentését a belkereskedelmi törvény érvényesítéséről. Legfelsőbb törvényhozó testületünk jóváhagyta a bírósági és jegyzóségi illetékekről szóló törvény módosítását is. -rkerüljenek az irányítás különböző szintjeire. Az elkövetkező időszakban a Nőszövetség tagjai elsősorban a mindent az emberért mozgalom keretében a termelés minősége javítására irányítják majd figyelmüket. Nagy gondot fordítanak a tej minőségének emeléséért meghirdetett versenyre, melynek során a fejónók bizonyíthatják a munkához való viszonyukat. Már eddig 27 járásból 255 kollektíva kapcsolódott be a versenybe. Beszédének végén kifejezte meggyőződését, miszerint hazánk felszabadulásának 40. évében a nők minden erejükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a Nőszövetség kongresszusain kitűzött célokat elérjék. A tanácskozás ma folytatja munkáját. D. T. (ČSTK) - Ünnepséget tartottak tegnap este a brnói állandó cseh színház megnyitásának 100. évfordulója alkalmából. Az ünnepi gyűlésen részt vett Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök, Josef Hav- lin, a CSKP KB titkára és Milan Klusák cseh kulturális miniszter. A vendégek között voltak a dél- morvaországi kerület és Brno párt- és állami szerveinek tisztségviselői Vladimír Hermannak, a kerületi pártbizottság vezető titkárának vezetésével, valamint Debrecen, Lipcse, Lodz, Poznan, Voronyezs és Zágráb színházi küldöttségei. Ott volt Borisz Moz- duhov, a Szovjetunió brnói fókon- zulja. Az összejövetelen Josef Korčák elvtárs mondott beszédet. Egyebek között megállapította: Minden évforduló alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk az eddig megtett útról. Azt hiszem, a brnói Állami Színház kollektívájának van mit folytatnia, és van mire támaszkod(ČSTK) - Együttes ülést tartott tegnap Prágában a szövetségi kormány elnöksége és a SZISZ Központi Bizottságának Titkársága. A két szerv hangsúlyozta, hogy végrehajtották az 1982 novemberi együttes ülésen elfogadott intézkedéseket. Vonatkozik ez a 18-23 éves dolgozók szabadságának három hétre történő meghosszabbítására, a felsőoktatási intézmények hallgatói egészségvédelmének javítására és más kérdésekre. Nagyra értékelték az ifjúsági kezdeményezés számlájának kísérleti bevezetését. Ez a kezdeményezés az elmúlt két évben 50 millió korona hasznot jelentett a népgazdaságnak, s 33 SZISZ-szervezet hatékonyan hozzájárult a tudomány és a technika eredményeinek gyors gyakorlati alkalmazásához. Ezért javasolták (ČSTK) - A kuvaiti légitársaság Teheránba eltérített gépének elrablói csütörtökön már négy utast öltek meg - közölte az iráni külügyminisztérium. Az ÍRNA hírügynökség arról tájékoztatott, hogy a tegnapi áldozatok egyike az USA pakisztáni konzulja. A géprablók állítólag azzal fenyegetőznek, amennyiben nem teljesítik összes követelésüket, a gép fedélzetén tartózkodó amerikaiakat megölik. A teheráni külügyminisztérium nyilatkozata szerint a géprablók Kuvaitban fogva tartott „barátaik“ szabadon bocsátását követelik. Hírügynökségek tudni vélik, egy PEREZ DE CUELLAR ENSZ- főtitkár olyan fontos és konstruktív dokumentumnak nevezte a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának üléséről kiadott közleményt, amely a nemzetközi helyzet kulcsproblémáival foglalkozik, s a benne foglalt javaslatok teljes mértékben megfelelnek a világ- szervezet béketörekvéseinek. BERLINBEN megbeszélést folytattak az NSZEP és a nyugatnémet SPD képviselői a vegyi fegyverek betiltásának kérdéseiről. A NDK pártküldöttségét Hermann Axen, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, a nyugatnémet küldöttséget Egon Bahr, a párt elnökségi tagja vezette. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOKRÓL döntött az MNK Elnöki Tanácsa az MSZMP KB és Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének javaslatára. Maróthy László, a budapesti pártbizottság eddigi első titkára a minisztertanács alelnöke lett, s ugyancsak miniszterelnök-helyettessé nevezték ki Csehák Juditot, a SZOT eddigi titkárát és Czinege Lajos hadseregtábornokot. Az MNK új honvédelmi minisztere Oláh István vezérezredes lett. nia. Joggal lehetünk büszkék arra, amit ez a színház végzett. Bonyolult korban élünk. Egész földrészeken mennek végbe messzemenő változások a népek szociális és szellemi életében. Még sohasem került ekkora veszélybe az emberiség számos alapvető értéke, maga az élet, mint ma, amikor az imperializmus tovább fokozza a fegyverkezést. Hiszünk abban, hogy végül is az ész győzedelmeskedik, és sikerül megvédeni a világbékét. A szocialista művészetnek e téren is fontos szerepe van: harcra ösztönöz a háború erői ellen, szilárdítja a szocializmus és a béke eszméinek győzelméről vallott meggyőződésünket. Ezután Josef Korčák a színház képviselőinek átnyújtotta a Köztársasági Érdemrendet, amelyet a színház kollektívájának sokéves érdemes művészeti és kultúrpolitikai tevékenységéért a köztársasági elnök adományozott. a kísérlet kiterjesztését további munkaterületekre. A szövetségi kormány elnöksége és a SZISZ KB Titkársága kiemelte: a népgazdaság komplex intenzifikálására való áttérés s a legújabb tudományos és műszaki ismeretek szélesebb körű felhasználása megköveteli, hogy a fiatal nemzedék az intenzifikációs folyamatok és változások hordozójává váljon. Az ifjúság tudományos-műszaki tevékenységének fejlesztése érdekében az állami és a gazdasági szervek, valamint a Nemzeti Front szervezetei konkrét intézkedéseket tesznek. Szükséges, hogy a 8. ötéves tervidőszakban megvalósuljon az a program, amely célul tűzi ki a gyermekek és a fiatalok részvételének fokozását a tudományos-műszaki fejlesztésben. tavaly elkövetett bombamerényletsorozat elkövetőiről van szó. A kuvaiti képviselők a repülőtér irányító tornyából tárgyalnak a gépeltérítőkkel. A légikalózok csütörtökön feltételesen elengedték a legénység egyik tagját, akinek egészségügyi problémái voltak. Most azzal fenyegetőznek, ha nem tér vissza, megölik a pilótát. A repülőgép fedélzetére takarítók és egészségügyi dolgozók jutottak fel. Atrról tájékoztattak, hogy a túszokat a géprablók az ülésekhez kötözték, s az utasok igen kimerültek. CSEHSZLOVÁKIA álláspontját a fegyverek valamennyi fajtájának korlátozásával kapcsolatban Jaroslav César, hazánk állandó ENSZ-képviselője fejtette ki a világszervezet politikai és biztonsági bizottságában, amely a nemzetközi biztonság erősítésének kérdéseiről tárgyal. EREDMÉNYTELENÜL ért véget a libanoni-izraeli katonai tárgyalások tegnapi 8. fordulója. Az izraeli képviselők ezúttal sem módosítottak álláspontjukon. A megszállt Dél-Libanon és Bejrút közötti tengerparti sávban a libanoni reguláris hadsereg egységeit kellett volna tegnapig elhelyezni, ám az akciót elhalasztották. A NYUGAT-EURÓPAI UNIÓ közgyűlésének 30. ülésszaka Párizsban tegnap befejeződött. A hét tagország parlamentjeinek képviselői és a meghívott miniszterek az unió „aktívabb részvételét“ követelték a Szovjetunió és az USA közötti esetleges leszerelési tárgyalásokban^ GÜNTER HAIDEN osztrák mezőgazdasági miniszter tegnap bejelentette, engedélyezte a hain- burgi vízi erőmű építését. Az erőművet a Dunán akarják felépíteni, nem messze a csehszlovák-osztrák határtól. Csehszlovákia már korábban kifogást emelt emiatt, mivel a vízi erőmű káros hatással lesz a dél-morvaországi vízgazdálkodásra. Prágában befejeződött a Béke és Szocializmus folyóirat munkájáról megrendezett nemzetközi tanácskozás Megkezdődött a Szlovákiai Nőszövetség KB ülése Napirenden a mezőgazdasági kérdések (Tudósítónktól) - Tegnap Bratislavában megkezdődött a Szlovákiai Nószövetség Központi Bizottságának kétnapos ülése, melynek napirendjén a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések szerepeltek. A szövetségi kormány elnökségének és a SZISZ Központi Bizottsága Titkárságának együttes ülése Már négy halott az eltérített gépen NÉHÁNY ^sassa ÚJ SZ& 2 1984. XII. ?. A folyóirat jelentősen hozzájárul a marxizmus-leninizmus alkotó fejlesztéséhez