Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)

1984-12-06 / 289. szám, csütörtök

Megtárgyalta gazdasági és szociális fejlődésünk jövő évi feladatait (Folytatás az 1. oldalról) reskedelem hatékonyságának kérdéseit elemezte. Elmondotta, hogy nemzeti jövedelmünk egy- harmada a külkereskedelmi cse­reforgalom útján lép be az újrater­melési folyamatba. Ezzel kapcso­latban nagyra értékelte a KGST- tagországokkal fenntartott gazda­sági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődését, s közölte, hogy az ezekkel az országokkal lebonyolí­tott árucsere-forgalom átlagban több mint 10 százalékkal nőtt, mi­közben a világkereskedelem évi terjedelme 1-2 százalékkal csök­ken. Egyúttal nő a szakosított és a kooperációs szállítások részará­nya. Rendkívül gyorsan fejlődik a CSKP XVI. kongresszusa óta a kereskedelmi forgalom a Szov­jetunióval, s ez most egész külke­reskedelmi forgalmunk mintegy 45 százalékát teszi ki. Jaroslav OndráÖek elvtárs szólt a pártmunka hatékonyságá­ról, amely'jelentősen befolyásolja a Kelet-csehországi Szénbányák gazdasági eredményeit. Az üzemi pártbizottság és az alapszerveze­tek fokozott figyelmet fordítanak a gazdasági dolgozók káder-, irá­nyító- és politikai nevelő munkájá­nak javítására. A tervfeladatok tel­jesítésének és túlteljesítésének je­lentős tényezője az önelszámolási rendszer, valamint a munkaszer­vezés és a bérezés brigádformái­nak következetes érvényesítése. Vratislav Frk elvtárs a Libčice nad Vltavou-i (prágai nyugati já­rás) Csavargyár kommunistáinak munkájáról beszélt. Tájékoztatott az 1985 elején tartandó taggyűlé­sek előkészítéséről, amelyeken nemcsak értékelik minden párttag tevékenységét, hanem konkrét feladatokat is kitűznek nekik. Mél­tatta a munkakezdeményezés fej­lődését, amely az idén a vállalat számára lehetővé tette, hogy két napon át megtakarított alapanya­gokból és energiával termeljen. A tanácskozás további részét Alois Indra elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Ladislav Martinék elvtárs kifej­tette, hogy Bratislava 12 százalék­kal részesedik a Szlovák Szocia­lista Köztársaság ipari termelésé­ből. A bratislavai vállalatok eddig 530 millió korona értékű árut ter­meltek terven felül. A városi párt- bizottság állandóan foglalkozik azokkal a vállalatokkal, amelyek­nél a feladatok folyamatos teljesí­tése problémát okoz. Szólt a szlo­vák főváros fejlődéséről, a lakás­építés helyzetéről, a szolgáltatások és a városi közlekedés javításáról. Kitért a környezetvédelem kérdé­seire, és elmondta, hogy a haté­kony intézkedéseknek köszönhe­tően Bratislavában sikerült megál­lítani a helyzet rosszabbodását. Júlia Pančurová elvtársnő azokra a feladatokra hívta fel a fi­gyelmet, amelyek a humennéi Chemlon vállalatnál a gazdasági terv teljesítése terén hárulnak a kommunistákra. Hangsúlyozta, hogy nagy figyelmet fordítanak a hatékonyság növelésére és a munka minőségének javítására, valamint a tudományos és a mű­szaki ismeretek gyors gyakorlati alkalmazására. A pártalapszerve- zetek következetesebben ellenőr­zik, hogyan teljesítik konkrét párt­feladataikat a párttagok és a tagje­löltek. Miloslav Bednár elvtárs a vas­utasok feladatairól beszélt. Bár a vasút a szállítások terén kielé­gítette a népgazdasági szükségle­teket, és teljesíti feladatait, 1985- ; ben tovább kell szilárdítani a fe­gyelmet, és fejleszteni kell a mű­szaki ellátottságot. Az eddigi intéz­kedések ellenére egyelőre nem történt kedvező fordulat az utazás kulturáltságát illetően. Erre a Csehszlovák Államvasutaknak és maguknak az utasoknak is tö­rekedniük kell. Libuše Feifičová elvtársnő ar­ról tájékoztatott, hogyan teljesíti gazdasági tervét a litvínovi Cseh- szlovák-Szovjet Barátság Vegyi­művek. Korszerű technológiával nemcsak a termelés terjedelmét növelte, hanem a termelési költsé­geket is csökkentette. A vállalat dolgozói sikeresen teljesítik a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére vállalt kö­telezettségüket, és az idén 54 mil­lió korona árut termelnek terven felül. A vitában összesen tizenkilen­cen szólaltak fel. A CSKP Központi Bizottsága ezután egyhangúlag határozatot hagyott jóvá. A CSKP KB tagjai közé felvette Václav Šípek elvtársat, az észak- csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárát. Végezetül Gustáv Husák elv­társ, a CSKP KB főtitkára mondott beszédet. Nagyra értékelte a CSKP KB 12. ülésének lezajlá­sát és eredményeit, amelyek bebi­zonyították, hogy teljes a központi bizottság nézetazonossága az elért eredmények megítélésében, valamint az új feladatokhoz való viszony tekintetében. Az idei eredményeket értékelve megállapította, hogy a társadalmi élet minden területén pozitív fejlő­désnek lehetünk tanúi. Hangsú­lyozta: kedvező politikai helyze­tünk meghatározója a párt egysé­ge, tekintélye és akcióegysége, az, hogy a dolgozók széles körű támogatásával hatékonyan betölti vezető szerepét a társadalom fej­lesztésében. A szocialista Cseh­szlovákia szilárd, konszolidált ál­lam, amely progresszív irányban fejlődik.- Ami a szociális és a gazdasá­gi fejlődést illeti, - emelte ki Husák elvtárs - az idei népgazdaság­fejlesztési terv teljesítését egészé­ben véve pozitívan értékelhetjük. Ez a párt-, állami-, gazdasági, szakszervezeti szervek, valamint a Nemzeti Front más szervei és szervezetei erőfeszítéseinek és a dolgozók milliói áldozatos mun­kájának köszönhető. A meglevő fogyatékosságok lebecsülése nél­kül állíthatjuk, hogy meggyorsult a gazdasági fejlődés dinamikája, és előrehaladtunk az intenzifikálás- ban. Ennek alapján az 1985. évi terv igényesebb, de reális felada­tokat tűz ki. Teljesítésük megkö­veteli a munka tartós javítását minden területen. Ennek fontos feltétele az, hogy folyamatosan tö­kéletesítsük a népgazdaság irá­nyítását. Gazdaságunkban adot­tak a feltételek a jobb termeléshez és a társadalmi szükségletek jobb kielégítéséhez. Ezeket a lehetősé­geket egyre jobban ki kell használ­nunk. Husák elvtárs hangsúlyozta, hogy 1985 Csehszlovákia népe nemzeti felszabadító harca bete­tőzése és hazánk szovjet hadse­reg általi felszabadítása 40. évfor­dulójának éve lesz. Befejezzük a hetedik ötéves terv teljesítését, és kibontakoztatjuk a nyolcadik ötéves terv előkészületeit. Lezár­juk a XVI. pártkongresszus hatá­rozatainak teljesítésére tett erőfe­szítéseket, és megkezdjük a CSKP XVII. kongresszusának előkészületeit. Ezek az esemé­nyek ösztönzik a dolgozók széles körű kezdeményezését és aktivi­tását, amely a jövő évi terv és az egész hetedik ötéves terv teljesí­tésére irányul. Ugyancsak nagy jelentősége van az ideológiai és a politikai nevelő munka fejleszté­sének. Az a cél, hogy ez a munka meggyőzően rámutasson a nem­zeteink életében és főként a dol­gozók helyzetében az elmúlt negyven év folyamán végbement mélyreható forradalmi változá­sokra. A nemzetközi helyzettel kap­csolatban Husák elvtárs kiemelte annak a jelentőségét, hogy a szo­cialista Csehszlovákiának szilárd nemzetközi helyzete és nagy te­kintélye van. Elvhű politikájával hozzájárul a szocialista közösség egységének megszilárdításához, e közösség békeerőfeszítéseihez, a Szovjetunió békejavaslatainak és -kezdeményezéseinek sikerre viteléhez, valamint az imperializ­mus agresszív törekvései elleni harchoz. Csehszlovákia örömmel fogadja a szovjet és az amerikai külügyminiszter jövő év január elején tartandó találkozóját, ame­lyen annak lehetőségével foglal­koznak, hogy tárgyalások kezdőd­jenek a atom- és az űrfegyverke­zés korlátozásának kérdéskomp­lexumával kapcsolatos egyez­ményről. Végezetül Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára hangsúlyoz­ta: az idei eredményeknek nem szabad önelégültségbe ringatniuk: ahhoz az eltökéltséghez kell ve­zetniük, hogy dolgozzunk még jobban, hogy becsülettel teljesít­sük a jövő esztendő igényes fel­adatait. A CSKP Központi Bizottságá­nak ülése az Internacionálé hang­jaival ért véget. A természetvédelmi törvénnyel ellentétben (ČSTK) - Az osztrák közvélemény állásfoglalása mindinkább negatív a Duna felső folyásánál, a csehszlovák határ mentén, Hainburgban építendő vízi erőmüvei kapcsolatban. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint e vízi erő­mű építését Bécs lakosságának 52 százaléka és a fiatalok több mint há­romnegyede ellenzi. Részvéttávirat (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét a Szlovák Kulturális Minisztérium­nak és a Szlovákiai Képzőművé­szek Szövetségének Jozef Fabini nemzeti művész elhunytéval kap­csolatban. Személyében társadal­munk - állapítja meg a levél - érzé­keny művészt és a kulturális élet áldozatkész szervezőjét veszítette el, akinek sokéves realista mun­kássága a csehszlovák kultúra szellemi kincsestárának maradandó értéke. Jozef Fabini nemzeti művész halála alkalmából Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterel­nök is részvétlevelet küldött a Szlovák Kulturális Minisztérium­nak és a Szlovákiai Képzőművé­szek Szövetségének. Ugyancsak részvétét fejezte ki Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgo­vič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. Finnország ünnepén (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mauno Koivistó- nak, a Finn Köztársaság elnöké­nek az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľu­bomír Štrougal szövetségi mi­niszterelnök Kalevi Sorsának, Finnország miniszterelnökének, Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter pedig Paavo Matti Väy- rynennek, Finnország külügymi­niszterének küldött üdvözlő távi­ratot. Magyarics Vince kitüntetése (ČSTK) - Magyarics Vincé­nek, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási pártbizottság vezető titkárának 50. születésnapja alkal­mából Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja és a szocialista társada­lom javára kifejtett sokéves áldo­zatkész tevékenységéért a köztár­sasági elnök a Munka Érdemren­det adományozta. A kitüntetést Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára adta át a ju­bilánsnak. Az átadásnál jelen volt Imrich Strapec, a nyugat-szlová­kiai kerületi pártbizottság titkára és Dudás Kálmán, a Dunaszerdahe­lyi Járási Nemzeti Bizottság el­nöke. Az MSZMP KB ülése (ČSTK) - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága december 4-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárá­nak elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzet­közi kérdésekről valamint az 1985. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről szóló előterjesztést. Grenadai választási eredmények (ČSTK) - A Washington által támo­gatott Herbert Blaize egykori főminisz­ter vezette Új Nemzeti Párt nyerte a Grenadán hétfőn megtartott válasz­tásokat. A több mint egy évvel az- amerikai megszállás után, amerikai ka­tonák jelenlétében megrendezett vá­lasztásokból kikerült parlament 15-ta- gú. Az Új Nemzeti Párt a szavazatok 90 százalékát kapta. Hírügynökségi jelentések rámutat­nak, hogy az Új Nemzeti Párt jelentős pénzügyi segítséget kapott különböző amerikai magáncégektől a választási kampány finanszírozására. A jelenté­sek arra is emlékeztetnek, hogy a 66- éves Blaize a brit gyarmati uralom alatt, 1962 és 1967 között Grenada főminisztere volt. Az általa vezetett párt a sziget amerikai tőkével történő fej­lesztését akarja elérni. Blaize fő tá­maszát a grenadai ültetvényesek és a szigetország oligarchiája jelenti. MOSZKVÁBAN tegnap megkezdő­dött az OSZSZSZK Legfelsőbb Taná­csának téli ülésszaka, melyen megvi­tatják a legnagyobb szövetségi köztár­saság jövő évi gazdasági és szociális fejlesztési tervét. A tervjavaslatot Nyi­kolaj Maszlennyikov, az Orosz Föderá­ció Minisztertanácsának alelnöke, a köztársaság Állami Tervbizottságá­nak elnöke terjesztette elő. GEJDAR ALIJEV, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács első alelnöke tegnap fogadta a japán Micui rész­vénytársaság küldöttségét. A találko­zón szovjet részről rámutattak arra, hogy nagy potenciális lehetőségek kí­nálkoznak a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésére. AZ ENSZ-BEN megkezdődött an­nak a javaslattervezetnek a vitája, amely a gyarmati sorban élő népek függetlenségének megadását célzó nyilatkozat teljesítésével kapcsolatos. A tervezet egyik társszerzője Cseh­szlovákia is. BUDAPESTEN befejeződött a ma­gyar fővárosban jövő ősszel sorra ke­rülő európai kulturális fórumot előké­szítő szakértői tanácskozás. A cseh­szlovák delegációt Hja Hulinský nagy­követ vezette. KAREN BRUTYENC, az SZKP KB nemzetközi osztályának helyettes ve­zetője, aki pártküldöttség élén a pana­mai fővárosban tartózkodik, találkozott Ruben Dario Souzával, a Panamai Néppárt KB főtitkárával. A találkozón mindkét részről síkraszálltak a két párt közötti kapcsolatok bővítése mellett. FELIPE GONZÁLEZ spanyol kor­mányfő kijelentette: a NATO-tagság ügyében 1986 elejére tervezett nép­szavazáson pontosan és konkrétan te­szik fel a kérdést, hogy az ország tagja maradjon-e, avagy sem, az atlanti tömbnek. A KABULI rádió közölte, hogy az afgán fegyveres erők több ellenforra­dalmi bandát tettek ártalmatlanná az ország négy keleti tartományában. Az akciók során 12 terrorista életét vesz­tette, 30-an pedig megadták magukat. 8 titkos raktárban nagyobb mennyisé­gű fegyvert is lefoglaltak, valamint olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek szerint a banditák szoros kap­csolatokat tartottak fenn külföldi felfor­gató szervezetekkel. KURT FURGLERT választotta meg a berni parlament a Svájci Államszö­vetség új elnökévé a jövő évre. A ke­reszténydemokrata politikus eddig a gazdasági miniszteri tárca birtokosa volt. AZ INDIAI BHOPAL városban tör­tént mérgezésnek a legutóbbi adatok szerint már 1600 halálos áldozata van. A mérgező gáz hétfőn került a levegő­be az amerikai Unfbn Carbide Corpo­ration ottani vegyi üzeméből. A ka­tasztrófa sújtotta területre nagyszámú orvos és szakember érkezett, akik megkísérlik megmenteni a súlyos mér­gezést kapott további tízezreket. Az indiai sajtó az amerikai társaságot teszi felelőssé a tragédiáért. Huzavona Dublinban (ČSTK) - Dublini csúcsértekezletü­kön az Európai Gazdasági Közösség állam- és kormányfői megállapodtak borkivitelük csökkentéséről és ezzel megnyitották az utat a spanyol-por­tugál csatlakozási tárgyalások befe­jezése előtt. A „tízek“ még a nyári csúcsértekez­leten alakították ki azt az álláspontot, hogy a borpiac reformja a két ibériai ország 1986. január 1 -re tervezett csat­lakozásának az előfeltétele - azóta azonban a szakminiszterek nem voltak képesek egyezségre jutni. A dublini huzavona oka az NSZK volt, amely elzárkózott attól, hogy mél­tánytalanul nagy részt vállaljon a csök­kentésből. A vita lezárása után a részt­vevők megerősítették szilárd politikai elkötelezettségüket a Közös Piac bőví­tése Spanyolország és Portugália ha­táridős felvétele mellett. Munkalátogatás (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap részt vett a kis elektronikus számí­tógéprendszerek nemzetközi pró­báin, amelyeket ezekben a napok­ban Bratislavában tartanak. Karol Horváth elektrotechnikai ipari mi­niszterhelyettes társaságában megtekintette a KGST keretében elsőként kifejlesztett és kipróbált 32 bites miniszámítógépet, amely memóriaegységének befogadóké­pessége 4 megabitig terjeszthető ki, külső memóriaegységéé pedig 800 megabitig. Ezenkívül Lenárt elvtárs a személyi számítógépek fejlesztésének eredményeivel is megismerkedett. Vitával folytatódott a prágai nemzetközi találkozó Erősíteni kell a kommunista és munkáspártok egységét (ČSTK) - Vitával folytatódott tegnap Prágában a kommunista és munkáspártok képviselőinek nemzetközi tanácskozása a Béke és Szocializmus folyóirat munkájáról. A jelenlevők elemezték a jelen­legi nemzetközi helyzetet, és tapasztalatcserét folytattak a testvér­pártoknak a békéért és a társadalmi haladásért vívott harc terén kifejtett tevékenységéről. Felszólalásaikban a küldöttség- vezetők hangsúlyozták, hogy erő­síteni kell a kommunista és mun­káspártok egységét és aktív együttműködését a haladó és de­mokratikus mozgalmakkal. Erre mutatott rá George Tubi, az Izraeli Kommunista Párt KB titkára, Damdingijn Gombod- zsav, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Rupert Lewis, a Jamaicai Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottságának tagja, René Urbany, a Luxemburgi Kommu­nista Párt elnöke, az Algériai Szo­cialista Élcsapat Párt képviselője, Ananias Maidana Palacios, a Paraguayi Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja és Mahmud Barjalai, az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt KB Po­litikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. A továbbiakban felszólalt Murakami Hirosi, a Japán Kom­munista Párt KB Elnökségének alelnöke. A vitában a továbbiakban fel­szólalt Józef Czyrek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Haydar Kutlu, a Török Kommu­nista Párt KB főtitkára, Gerry Po- cock, Nagy-Britannia Kommunis­ta Pártja Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, Manuel Cepeda Var­gas, a Kolumbiai Kommunsita Párt KB Végrehajtó Bizottságának tagja, William Kashtan, a Kana­dai Kommunista Párt főtitkára és Hoang Tung, a Vietnami Kommu­nista Párt KB titkára. A tanácskozás délutáni részé­ben felszólalt Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, Abdul Szamad Nádim, a Libanoni KP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Eduardo Viera, az Uruguayi KP KB Végrehajtó Bizottságának tag­ja, Kuka Kempo, a Kongói Mun­kapárt KB osztályvezetője, Dimit- riosz Szarliszm, a Görög KP KB Politikai Bizottságának tagja, Oiva Björkbacka, a Finn KP KB Titkár­ságának tagja, Anthony Vassal- lo, a Máltai KP főtitkára és Bisna Bahadur Manandhar, a Nepáli KP KB főtitkára. Nagyra értékelték a CSKP által a folyóirat tevékeny­ségéhez kialakított feltételeket. ÚJ SZ4 2 1984. XII. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents