Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-09 / 266. szám, péntek

A losonci (lučenec) Nógrádi Galériában ez az év a kor­társ művészet jegyében telt eddig. Két ízben mutattunk be fiatal kép­zőművészeket, és a legutóbbi kiál­lításon is mai művész, az ötvenöt éves Eduard Antal életművével is- merkedhetet meg a látogató. A novemberi kiállítás megintcsak kortárs alkotót mutat be. Bár Herta Ondrušová-Victorinová /éveinek száma szerint már nem tartozik az ifjabb nemzedékhez, alkotásai an­nál fiatalosabb lelkületet tük­röznek. Az ostravai születésű, ma Kas­sán (Košice) élő művésznő a két világháború közti években a brnói német főiskola hallgatója volt, ahol architektúrát tanult. Rövid prágai kel". Azokkal a meghitt, szemé­lyes képi vallomásokkal, amelyek tulajdonképpen e monumentális alkotások előkészületi munkáinak eredményei, olyan közlendők, amelyeket nem lehet mozaikban kifejezni. Herta Ondrušová-Victorinová festészete kezdettől fogva lírai hangvételű; ugyanakkor a női lé­lek dekoratív reakciója a huszadik század problémáira, a napi ese­ményekre. A művésznő érzéke­nyen reagál mindarra, ami napja­inkban az embert fenyegeti, a vi­lágpolitika változásaira, a háborús veszélyre, a természetvédelmi problémákra. Festményei áttétele­sen tükrözik véleményét. Az em­ber kiszolgáltatottságát az Ember Meditációk Herta Ondrušová-Victorinová tárlata a Nógrádi Galériában diákoskodása idején Hugo Steiner vezetésével tökéletesítette képző­művészeti képességeit az Officina Pragensisen. Tartalmas tanulmány- útjai során Oskar Kokoschkával is megismerkedett, ami gazdagí- tóan hatott munkásságára. Kassán leginkább talán moza­ikjait ismerik, amelyek az utolsó negyedszázadban létesített közé­pületek nagy részét díszítik. Mun­kájában nagy segítségre vannak építészeti ismeretei. Herta Ondru- šová-Victorínová mozaikjai nem­csak az épület rendeltetését, „tar­talmát“ fejezik ki művészi formá­ban, hanem tökéletesen igazod­nak az épület szerkezetéhez, ar­chitektonikái megoldásaihoz is. Ebben az összhangban meghat­ványozódik a nézőre gyakorolt ha­tásuk, vagyis amellett hogy felkel­tik az ember érdeklődését, igazi esztétikai élményt nyújtanak. Ennél sokkal izgalmasabb él­mény megismerkedni a „hátterük­mint céltábla című képével fejezi ki; az idő feltartóztathatatlan múlá­sát a Zöldeskék órák változatos, mozaikszerű körforgása jelzi. A természet ritmusában, az év­szakok váltakozásaiban az ember élete egyetlen ív az ifjúságtól az öregkorig. Gondolatainak kifejezé­sét a zene is segíti. A művésznőt gyakran inspirálják zenei alkotá­sok (Vivaldi Négy évszakja, Haydn muzsikája például). Egyik leghatá­sosabb ciklusa Penderecki Tren című szerzeménye nyomán szüle­tett, a hirosimai atomrobbanás ál­dozatainak emlékére. Zenei élmé­nyei tükröződnek a Szünetben, a Koncert után, a Recitál és más alkotásaiban. A legfrissebb mun­kái közül látható a kiállításon a Ve- lence dúrban és mollban című ké­pe is, amely az úti emlékeket a ze­nétől kölcsönzött fogalmak képi kivetítésével rögzíti. A széles ké­pen ábrázolt figurák mind egy-egy megtestesítői, és a háttér bal felől fokozatosan vált az élénk (dúr) színekből a képen jobb felől domi­náló sötét, tompább színskálába, a mollba. A művésznő vonzódása a szí­nekhez egy másik képcsoportnál is nyomon követhető. Herta Ond- rušová-Victorínová a népi hagyo­mányokhoz nyúlt, amikor üveglap­ra kezdett festeni. Fokozatosan elhagyta a népi motívumok jelzé­seit és saját formanyelvet alakított ki. Üvegfestményeinek témája naplószerú közvetlenséggel tük­röz örök emberi kapcsolatokat, vonzódásokat, taszításokat (Ba­rátnők, Kapcsolatok, összetarto­zás, Esti hangulat). Ugyanakkor a természet is inspiráló forrás a művésznő számára. Természet­szeretete sugárzik a Madarak, A természet gyengédsége, a Lány a gesztenyefák alatt és más képe­iről. Vonzalma a természethez mélyen gyökerezik és az ember- -természet viszony vizsgálatához vezet. Ez részben mozaikjain, részben rajzain tükröződik, ame­lyek meditációinak, találó megfi­gyeléseinek, kritikus, néha humo­ros kifejezői. Őszinte csodálattal fordul a szép, egészséges ember és teljesítményei felé. A felfede­zés öröme érződik például Afro- danza című rajzsorozatán, mely egy tánccsoport remek mozgását próbálja megragadni. Herta Ondrušová-Victorinová fogékony minden szép és pozitív emberi megnyilvánulás iránt, amit vonzó formában tár elénk, magá­val. ragadva egy esztétikus, em­berhez méltó világba. Őszinte vá­gyat ébreszt a szemlélőben - e vi­lág részévé, részesévé lenni s megvédeni értékeit. Kiállítása méltó módon veti fel a kérdést: merre haladunk, hogyan védhetjük meg eredményeinket, hogyan építhető egy emberibb, esztétiku- sabb, érzelemgazdagabb világ. SZ. HALTENBERGER KINGA Töretlen művészi pálya Július Nemeik hetvenöt éves Román táncképek Hazánkban vendégszerepeit a Fantasio Akárhogy is veszem: a román balettről valahogy hiányosak az ismereteink. Hogy ki ebben a lu­das, azt most ne feszegessük, inkább valljuk be gyorsan, hogy amiről keveset tudunk, arra hajla­mosak vagyunk legyinteni. A vé­gén aztán, amikor maga a való cáfolja meg felületes véleményün­ket, nem egyszer meglepődünk. Ez történt október közepén is, amikor Románia egyik legfiatalabb balettegyüttesét láthattuk a brati­slavai Szlovák Nemzeti Színház színpadán. A negyvennyolc főből álló Fan­tasio 1978-ban alakult Constancá- ban; művészeti vezetője Oleg Da- novski. Táncosai közül néhányan Moszkvában végeztek, a többség pedig a kolozsvári és a bukaresti balettintézetből került ki. Felké­szültségüket mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a Fantasio repertoár­ján a kortárs zeneszerzők és fiatal koreográfusok müvei mellett a nagy klasszi­kusok alkotásai (A hattyúk tava, Giselle, Csipke­rózsika, A diótö- rö, Chopiniana, A csodálatos mandarin) is he­lyet kapnak. Amint" azt Aurel Manolachetól, az együttes igazga­tójától megtud­tam, a Fantasio évadonként két bemutatót és 140 előadást tart; táncosai he­tente háromszor- négyszer lépnek színpadra. S bár állandó otthonuk Constancában van, műsorukat az ország kisebb városaiban is bemutatják. Fennál­lásuk hat éve alatt felléptek Auszt­riában, az NSZK-ban, Belgium­ban, Hollandiában, Svájcban, Dá­niában, Szíriában, s eljutottak az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába is. íme egy mondat a New York-ban megjelenő Dance Magazinból: ,,A Fantasio a világ bármelyik táncszínpadán helyt- állna.., Első szocialista országbeli ven­dégszereplésükre repertoárjuk legtöbbet játszott darabjait hozták magukkal, ezzel is bizonyítva mű­sortervük változatosságát, sokszí­nűségét. George Enescu Román rapszó­diái a folklórban gyökereznek, így Oleg Danovski koreográfiái is a ro­mán néptánc stílusjegyeit viselik magukon. Ugyanez a derú és könnyedség, báj és felszabadult- ság jellemzi a Fonólányokat. Da­novski itt is a néptánc felé fordul és George Stephanescu zenéjére olyan kompozíciót mutat be, amely nemcsak gazdag mozdulat­nyelvre, hanem ötletességre is vall. Táncosai kezébe hosszú, szí­nes szalagokat ad, amelyek tánc közben úgy tekerednek össze, hogy a végén mindig újabb és újabb színpadkép alakul ki. S bár a sztori most is elmarad, a néző így sem unatkozik. Ion Tugearu modern táncele­mekre épülő kompozíciója, az ősi izgalmas ritmusok által nyújtott nagyszerű lehetőséget. A kalóz és A hattyúk tava máso­dik felvonása Betty Manolache- Luxnak adott kiugrási lehetőséget. Könnyed, elegáns, précíz mozdu­latai mindkét esetben vastapsot és elismerést váltottak ki a közönség körében. Oleg Danovski Carmenjében a címszereplő Delia Hantiués Calin Hantiu (Don Jósé) nevét húz­tam alá, akik Bizet és Scsedrin ismert taktusaira a szerelem leg­fájdalmasabb perceiben is illúzió­keltő alakítást nyújtottak. Danovski munkája semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Carmenje üres színpadon, fekete függöny előtt találkozik Don Jóséval; nincs do­hánygyár, nincs aréna, mégis tud­juk, mi, hol történik. A tiszt és a torreádor nem sok vizet zavar Carmen életében. Danovski szín­padán Don Jósé az események mozgatórugója, aki nem tud és nem is akar belenyugodni Carmen döntésébe. Amikor hosszú kínló­dás után végül is rádöbben, hogy képtelen magához láncolni a lányt, már kezében a tőr. Utolsó, szen­vedélyes tánckettósük már a halált jelenti Carmen számára. összegezésképp mindössze ennyit: a Fantasio valóban jól fel­készült, sokoldalú táncosok együt­tese, akik nem véletlenül arattak sikert a nagyvilágban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Az igazi művész egyben korá­nak tanúja is. Ezt teljes mértékben igazolja Július Nemčík nemzeti művész életútja, gazdag festői pá­lyája is, mely töretlenül ívelt felfelé a nélkülözésekkel teli gyermek­kortól, a kezdeti próbálkozásoktól, a tanulóéveken, a háború sötét évein át a nagy átalakulások, az a prágai vár sziluetjéhez vágtató vörös lovak szimbolizálnak. Ké­sőbbi müvein egyre inkább domi­nál a realista látásmód. Nemčík művészetének formanyelve a 19. századi realizmus tradíciójában gyökerezik, de annak formarend­jét modern hangvétellel párosí­totta. Július Nemčík: Táj országépítés időszakáig. És Július Nemčík nemcsak végigjárta ezt a hosszú utat, de végigkísérte és kíséri ceruzájával és ecsetjével is. Július Nemčík 1909. november 12-én született a Prešov melletti Lipniky-šarišská Porubában. Már gyermekként, az elemi iskolában szeretett rajzolni. Cukrászinas lett, de ezt a pályát túl nőiesnek találta és az ácsmesterséget választotta. Közben az ácsszekercét gyakran felcserélte a festószerszámokkal és el-eljárogatott az elismert pre­šovi festők, Jordán Miklós és Rá­kosi Ernő műtermébe. 1936-ban végleg elhatározta, hogy festő lesz. Prágába utazik és jelentkezik a Képzőművészeti Akadémiára. Szerencsére a taná­rok felismerik tehetségét és az ácssegédet érettségi nélkül is fel­veszik az iskolába. Loukota, Ob­rovský majd később Hönich voltak a mesterei. Bár nagyon szűkösen élt, a környezet jó hatással volt fejlődésére. Hiszen a galériák, ki­állítások látogatása tágította mű­vészi látókörét, megismerkedett a különféle irányzatokkal. Prágá­ban, akárcsak későbbi párizsi út­ján is elsősorban a régebbi korok művészete vonzotta Nemčíket. A háború megszakította a tanu­lóéveket. A köztársaságot feldara­bolták, a cseh főiskolákat bezárták és Nemčík egy időre hazautazik Prešovba. Dolgozik, zsánerképe­ket fest, de főleg a városi táj szép­ségeit örökíti meg. Már korai mű­veit is dinamikus látásmód és konstruktív szerkesztés jellemzi. Nemčík visszatér Prágába. Mint az 1909-es festőgeneráció többi tagja, ő is határozottan a haladás oldalán áll, mélységesen gyűlöli a népeket leigázó, az emberi mél­tóságot lábbal tipró fasizmust. Erőteljes ecsetvonásokkal, hatá­rozott színkonsztraktokkal ábrá­zolja ezt a kort, vádolva az egyre inkább elhatalmasodó emberte­lenséget (A háború szörnyűségei, Fasizmus, Fedél nélkül). Az 1944- ben készült Tűz című képén látno­ki erővel vetíti előre a felszabadu­lást, az új világ hajnalát, melyet (ČSTK-felvétel) A felszabadulás után Nemčík előbb Prešovba, majd Kassára (Košice) megy, ahol megalakítja a kelet-szlovákiai képzőművészek körét, a Svojinát. Pályájának eb­ben az időszakában főleg az új szabad élet motiválja képeit (Visz- szatérők, Otthon). Látóköre tovább tágul és témaválasztása is szélesedik: zsánerképek, sót csendéletek is kerülnek ki műhe­lyéből. De az egykor elmaradott Kelet-Szlovákia gyors átalakulá­sa, a nagyméretű iparosítás hat elsősorban ösztönzően Nemčík művészetére (Éjszaka šaca fölött, Villanyszerelők a faluban, Iparosí­tás). Az országépítést bemutató festmények mellett Nemčík vász­nain megjelennek a közeli vagy távolabbi múltat felidéző esemé­nyek: Nálepka kapitány nyomá­ban, Habura hősei vagy a krom- pachyi munkáslázadást ábrázoló monumentális tabló. Július Nemčík további - és má­ig tartó - korszakát mindenekelőtt bravúrosan megformált bársonyo­san könnyed, határozott kontúrok­kal és színkontrasztokkal, kombi­nált technikával készített tájkom­pozíciók jellemzik. A művész, aki 1955 óta Bratislavában él, a város és környékének (például Devín) egy-egy érdekes részletét is meg­festette. Nehéz lenne felsorolni minden önálló kiállítását vagy részvételét a kollektív tárlatokon. Talán a leg­jelentősebb az 1979-ben, hetve­nedik születésnapjára rendezett gyűjteményes kiállítása Bratisla­vában, a Művészetek Házában, valamint Kassán a Kelet-szlová­kiai Galériában. Képeit sok külföldi országban, városban (Szófia, Bécs, Berlin, Budapest, Moszkva, Kairó, Tartu, Havanna stb.) is megismerhette a múvészetkedve- ló közönség. Július Nemčík, magasrendű művészi és emberi elkötelezettsé­géért 1973-ban nemzeti művész lett, 1979-ben pedig a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki. DELMÁR GÁBOR A fa bűvöletében Jelenet a Carmenból ritmusok láttán akarva-akaratlanul Markó Iván Szamurájára kellett gondolnom, mégha a román szer­ző darabja nem is borzolta fel annyira az érzelmeimet. A játék első képe még sokat ígér: mint a Szamurájban, itt is kört alkotnak a kemény kötésű, szikrázó szemű férfiak, s a kör közepén egy ma­gas, atlétatermetú táncos irányítja színpadi életüket. Aztán ahogy múlnak a percek, úgy laposodnak el a jelenetek, s hiába szórakozta­tó Ion Maxim ütőhangszerekre írt zenéje, ha a koreográfus egyre inkább veszni hagyja a pattogó, Az intarzia, a faberakás művészete a 14-16. században virágzott; főleg bútorokat díszítettek ezzel a eljárással, de tájképek is készültek így. A bratislavai Lengyel Kulturális és Tájékoztató Központ legutóbbi tárlatán szokatlan képzőművészeti alkotásokat láthattak az érdeklődők: Edmund Kap- lohski faberakásos képeit. A toruríi Néprajzi Múzeum kölcsönözte az anyagot, (melynek nagy része a múzeum tulajdona). A művész - aki jelen volt a kiállítás megnyitásán - eredeti szakmája asztalos. Mesterlevelének megszerzése után intarziával gazdagon díszített bútorokat készí­tett. A festészet és a szobrászat jobban érdekelte, de sem a hitleri megszállás éveiben, sem a háborút követő nehéz időkben nem volt módja a tanulásra. (Tizennyolc éves, amikor véget ér a háború.) Maradt hát az önképzés. A fa megigézte, és több mint negyven éve a bűvö­letében él, vallja. Nemesfa-lemezre tájakat, virágokat, portrékat „fest“ a fa évgyűrűinek, csomóinak „kihasználásá­val“. Az eredmény festmény, illetve grafika benyomá­sát keltő képzőművészeti alkotás. Egyik méltatója fával való festészetnek nevezte a képzőművészetnek ezt az ágát, amelynek - legalábbis Lengyelország­ban - Kaploňski az egyetlen képviselője. De senki sem lehet próféta a saját hazájában - ezt az ő esete is példázza. Annak ellenére, hogy elismert művész - a határokon túl is - tíz éve hasztalan próbálkozik bejutni a képzőművészeti szövetség tagjainak sorá­ba. A felvételéről döntő bizottságok azzal utasítják el, hogy ilyen művészeti ág nincs... Kaploríski faberakásos képei - s ezt mindenki elismeri - magas művészi színvonalnak, értéküket nem rontja, hogy alkotójuk nevét nem jegyzik a hiva­tásos képzőművészek között. (köp) ÚJ SZÚ 6 1984. XI. 9.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents