Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-09 / 266. szám, péntek
ÚJ szú 5 1984. XI. 9. Jó úton - jó cipőben Bardejov mindig is sajátos atmoszférájú, szép város volt. A történelmi emlékek megőrzésére, a régi és az új harmóniájának megteremtésére szemmel láthatóan nagy gondot fordítottak itt. De nem csak erre! Arra is ügyeltek, hogy olyan gyárak épüljenek, amelyek nem szennyezik a levegőt, nem piszkítják be a patakok, folyók vizeit. A város lakosai kétségtelenül hű őrzői a természet és a múlt értékeinek, és mint a jelen gazdái is megfontoltan, felelősségteljesen döntenek a fejlődést előmozdító kérdésekben. Hogy mennyire szeretik városukat, azt Tomáš Benkának, a bardejovi JAS cipőgyár diszpécserének szavai is elárulják:-Tősgyökeres bardejovi vagyok. Igen szeretem ezt a várost. Hogy miért? Mert szép és van hangulata. Meg múltja is. Biztos nem véletlen, hogy már I. Róbert Károly egyik 1312-ben keltezett levelében „Széphelynek“ nevezi azt a szép fekvésű, dús vadállományú őserdővel borított, üde vizű és levegőjű tájat, amelyen rövid pár évtized alatt, a középkori szabad királyi városok egyik legfontosabbika alakult ki. Városunk gazdag történelemmel rendelkezik. Tény, hogy volt időszak, amikor tündöklött, de sajnos többszőr Ivan Leščišin, a fejlesztési osztályon dolgozó ifjúsági kollektíva vezetője mégis nehézségekkel, bajokkal kellett megküzdenie. A múltban történelme legfényesebb korszakát a XVI. században élte. A XVII. század már sok csapást hozott. Némi fellendülés a XIX. század végén, az iparosítás megkezdésekor érződött, de a XX. század elejére az osztálykülönbségek egyre mélyebbé váltak, a dolgozó tömegek nyomorban tengődtek, s fokozatosan növekedett a munkanélküliek száma. Apám cipész volt, de sokszor nem volt munkája. Kénytelen volt építkezésekre menni, hogy valami pénzt keressen. Nagy volt a szegénység. Sok családfő a jobb megélhetés reményében kénytelen volt Csehországba, - és még tovább, a tengeren túlra menni.-A második világháború után az ország egyik legelmaradottabb járása a miénk volt - mondta Ján Sabol, az SZLKP Bardejovi Járási Bizottságának titkára. - A háborús károk csak Bardejovban meghaladták a 77 millió koronát. A lenfeldolgozó műhelyen és a fűrésztelepen kívül itt nem volt ipar, és a földművelés is igen alacsony színvonalú volt, aminek következtében a felszabadulás előtti évtizedekben bizony igen sokan elvándoroltak erről a vidékről. E kedvezőtlen helyzeten hathatósan csak 1948-tól sikerült változtatnunk. A szocialista mezőgazdaság, az ipar ma már járásunkban is biztos létalapot jelent mindenkinek, s aligha találnánk rá példát a történelemben, hogy ilyen rövid idő alatt valaha is sikerült volna ilyen magas szintre emelni a dolgozók életszínvonalát. Járásunk felnőtt lakosságának 43,4 százaléka, azaz 9640 fő az iparban dolgozik. A legtöbb embert a cipőgyár, a nehézgépgyár és a giral- tovcei bőrfeldolgozó üzem foglalkoztatja. Az építőiparban több, mint kétezren, a mezőgazdaságban pedig nyolcezren dolgoznak. Jelentősen bővült a kiskereskedelmi üzlethálózatunk, ezen a területen közel 2300 ember talált munkára. A felszabadulást követő években a nők nem egészen 20 százaléka tudott elhelyezkedni, jelenleg viszont a 66,3 százalékuk van állandó munkaviszonyban. Érdemes megfigyelni a lakosság számának alakulását is. Míg járásunkban 1961-ben 57 868 lakos élt, 1965-ben már 59 414, 1970- ben pedig 64 027. 1983. december 31-re 74 861-re nőtt a lakosság száma, tehát 10 833 fővel többen vagyunk, mint 1970-ben voltunk. Én úgy érzem, ezek a demográfiai adatok is azt igazolják, hogy ma már az emberek bizton tudják, tapasztalják: érdemes itt gyökeret ereszteni, érdemes itt élni. Az ipari létesítményeink közül különben a JAS cipőgyárra vagyunk a legbüszkébbek. Termékei nem csak itthon, hanem a'Szovjet- unióban és több nyugat-európai országban is jó hírnevünket öregbítik. A cipőgyár huszonhétéves múltra tekint vissza. 1957-ben a kežmaroki TATRAĹAN egykori üzemét alakították át cipőgyárrá. A partizánskei Augusztus 29 Cipőgyár bardejovi üzemében a gyártást tulajdonképpen olyan emberekkel kezdték el, akik korábban a lenfeldolgozó iparban dolgoztak. Szakmai átképzésükben a partizánskei vállalat szakembereinek népes csoportja segített igen sokat. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az átállás problémamentes volt. A szakképzett, begyakorolt munkások hiánya kezdetben rányomta bélyegét a termelésre. Az viszont tény, hogy a cipőgyár alig száz dolgozója 1957-ben, 4,5 millió korona értékben 130 ezer pár lábbelit készített. Egy évvel később pedig már 948-ra nőtt az üzem dolgozóinak a száma és 797 ezer pár cipőt készítettek. Közben nagy figyelmet és erőket összpontosítottak a fejlesztésre is. 1959. július 3- án átadták rendeltetésének az új ötszintes gyárépületet, s 1960- ban egy további hasonló épületben is elkezdték a cipőgyártást. A folyamatos üzemfejlesztés legjelentősebb időszaka az 1966-70- es évek voltak. Ján Dub igazgatása alatt a munkatermelékenység növekedésében igen figyelemre méltó eredményeket értek el. Míg 1966-ban a 3384 tagú kollektíva 4 millió 960 ezer pár lábbelit gyártott, négy évvel később a csaknem száz dolgozóval kisebb kollektíva már több mint 6 millió pár cipót gyártott, s az árutermelés értéke meghaladta a 363 millió koronát. Az eredményeket még tovább tudták fokozni. Új üzemrészlegeket nyitottak Sni- nában, Vojanyban, Parchovany- ban és Pavlovcében. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy 1973. január elsején a bardejovi JAS Cipőgyár önálló vállalat lett. Ladislav Poláček, a vállalat igazgatóhelyettese erről ezt mondta:- Egy fél évvel a vállalat megalakulása előtt jöttem Bardejovba. Korábban a partizánskei cipőgyár moravské lieskovéi üzemét vezettem. Az itteni üzem igazgatója jól ismert, hívott, hogy jöjjek ide. Par- tizánskéból akkoriban vagy tizenkét család volt hajlandó ide költözni és segíteni az önálló vállalat beindításában. Ennek ellenére azt kell,' hogy mondjam: nem ment könnyen. Mint ahogyan a gyerek járni tanul, mi is úgy tanultuk meg a vállalatvezetést. Bizony sokszor elestünk, megütöttük magunkat, de azért mindig talpra álltunk. Fokozatosan megszoktuk az önállóságot, kiépítettük a kapcsolatokat a cipőgyártáshoz szükséges alapanyagokat gyártó cégekkel, s arra is ügyeltünk, hogy jó kapcsolatunk legyen a fogyasztókkal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem követtünk el hibákat. Elkövettünk, de tanultunk belőlük, s más egyéb mellett alighanem éppen ennek tudható be, hogy a JAS cipőgyár Ján Sabol, az SZLKP Bardejovi Járási Bizottságának titkára (Gazdag József felvételei) ma már Szlovákia legjobb vállalatai közé tartozik. Fenntartások nélkül mondhatom: ma már nemcsak a mennyiséget, hanem a választékot és a minőséget illetően is versenyképesek vagyunk. Ez év kilenc hónapja alatt a bruttó termelési tervet 101,6 százalékra teljesítettük. Árutermelésünk értéke 659 millió 988 ezer korona volt. 7 millió 138 ezer pár jó minőségű, divatos lábbelit gyártottunk. A belföldi megrendeléseknek 101,1 százalékban tettünk eleget. A szocialista országokba - a Szovjetunióba, az NDK- ba, Mongóliába - 408 millió 778 ezer korona értékben, a kapitalista országokba - Franciaországba, Kanadába, Svédországba, Finnországba, Norvégiába, Angliába stb. - 37 millió Š66 ezer korona értékben exportáltunk cipőt. A divattal, a fejlődéssel igyekszünk lépést tartani. Fejlesztési osztályunkon tapasztalt, jól képzett, többnyire fiatal emberek dolgoznak. Bennük a változni és változtatni tudás talán jobban is munkálkodnak, mint az idősebbekben. A fejlesztési osztály 15 tagú ifjúsági kollektíváját Ivan Leščišin mérnök vezeti, ó így fogalmaz:- Nem akarom dicsérni a brigádtagokat, de tény, hogy valamennyien kiváló szakemberek és nagy-nagy akarás van bennük. Erre különben nagy szükségünk van, hiszen gyárunkban az innovációs folyamatban mi játsszuk a főszerepet. A mi kísérleti műhelyeinkben készülnek el az új cipők modelljei. Férfi, női és gyermek lábbeliket tervezünk. A belföldi piac számára tavaszi-nyári, őszi-téli cipőkollekciókat tervezünk. Legnagyobb megrendelőnknek, a Szovjetuniónak éves kínálatot adunk. A luxus cipők gyártására negyedévenként teszünk javaslatokat. Legfontosabb célunk a világszínvonal elérése és a lépéstartás a divattal. Ebben a szakmában Európában az olaszok és a nyugatnémetek járnak az élen, ezért elsősorban az ő törekvéseiket kísérjük figyelemmel, velük vesszük fel a versenyt. Sikerek? Vannak. A közszükségleti cikkek legutóbbi nemzetközi kiállításán modelljeink aranyérmet nyertek, mint ahogyan a libereci kiállításon is Arany Fatima díjjal jutalmazták egyik új termékünket. Milan Guth férficipő modellje a szófiai nemzetközi kiállításon is aranyérmet nyert és a felsorolást még folytathatnám.- Hogy milyen nagy fejlődésen ment keresztül ez a cipőgyár és milyen jelentősége van, ezt így röviden összefoglalni szinte lehetetlenség. Vállalatunknak ma már hatezer dolgozója van. Bardejovban szinte alig van család, amelynek ne lenne valamilyen kapcsolata a cipőgyárral. Nekem például az egyik fiam is itt dolgozik, mindketten elégedettek vagyunk. Biztos, hogy annak idején jó úton indultunk el, és most már cipőnk is van, amiben ezen az úton járhatunk. Én ezt nem tudom elfelejteni, s erre a fiatalokat is emlékeztetni kell - fogalmazza meg véleményét sok munkatársa nevében is Tomáš Benka, a cipőgyár egyik legrégibb dolgozója. SZASZÁK GYÖRGY Munkámmal bizonyítottam... Kiemelkedő történelmi évfordulók jegyében élünk. Nemrégiben emlékeztünk meg az SZNF 40. évfordulójáról, Dél-Szlovákia számos községében, városában, az elsők között felszabadított területeken még ebben az esztendőben jubileumi felszabadulási ünnepséget tartanak. Az évfordulók akaratlanul a múlt felé fordítják figyelmünket - emlékek, élmények elevenednek fel azoknak az embereknek az emlékezetében, akik részesei voltak az egykori eseményeknek. Valamiképpen minden évforduló összegezés is, a múlt és a jelen összetevése. Szlovákgyarmaton (Slovenské Ďarmoty) találkoztam a már több mint tíz éve nyugdíjas, 72 éves Balázs Pállal, a negyven évvel ezelőtti harcok, történések közvetlen résztvevőjével. Sorsában nincs semmi rendhagyó, a szegény emberek küzdelmes élete jutott neki osztályrészül. Csak a felszabadulás után, az új társadalmi rend építésének éveiben tapasztalta mennyire más egy szabad ország szabad emberének lenni, ahol mindenkinek biztosított a munka, a biztos megélhetés. Találkozásunkkor Pali bácsi így emlékezett vissza gyermekkorára és fiatal éveire:- Hétgyermekes családban nőttem fel. Apám a Szlovákgyarmathoz közeli Cerina pusztán cse- lédeskedett, ós bizony nagyon szűkösen éltünk. Emlékszem, egy alkalommal sztrájkra került sor, amelynek egyik szervezője apám volt. Büntetésül egy évre elbocsáj- tották a munkából. Én akkor voltam hatodikos, s hogy megélhetésünk biztosítva legyen, apám ka- nászgyereknek adott egy távolabbi urasághoz. Egy év elteltével aztán újra folytathattam az iskolát.- Amikor kijárta az iskolát mihez kezdett? - kérdeztem.-Két évig cselédek sertéseit őriztem. Mivel jókötésü kamasz voltam, feladtam a kanászkodást és beálltam a gazdacselédek sorába. ökrökkel szántottunk, vetettünk, szénát, gabonát hordtunk, mindig az évszaknak megfelelő munkát végeztünk. Harmincháromban rukkoltam be katonának, Liberecben szolgáltam. Amikor leszereltem, jobb munkalehetőség híján, megint cselédnek álltam be. Cselédlányt is vettem feleségül, s talán mondanom sem kell, nagyon nehezen boldogultunk. Háborús évek jöttek. 1940-ben behívót kaptam a magyar hadseregbe. Három hónapig tartó katonáskodás után hazajöhettem. Négy év múlva ismét behívót kaptam. Székelyudvarhelyen (Románia) kellett jelentkeznem, onnét mindjárt a frontra vezényeltek, de szerencsére hamar fogságba kerültem. A gyűjtótáborban csehszlovák tisztek önkénteseket toboroztak Svoboda tábornok hadtestébe. Elsők között jelentkeztem, s így kerültem az I. csehszlovák hadtestbe, amelynek katonái 1944-ben Duklánál léptek először csehszlovák területre. A harcok során kétszer sebesültem meg, de egyszer sem komolyabban. Nagy kitüntetésnek éreztem, hogy rövid időre Svoboda hadseregtábornok személyi őre lehettem. 1945 augusztusában szereltem le.- Gondolom, a felszabadulás után Pali bácsi életében is új szakasz kezdődött? Balázs Pál egy pillanatra eltűnődött, majd élénken folytatta a visszaemlékezést:- A felszabadulást követő elsó években is még sok nehézséggel kellett megküzdeni. Útmunkás voltam napi hét koronás bérért. Valamivel jobb iétt a helyzet a földosztás után. öt hold földet műveltem, vettem egy tehénkét, később egy pár lovat. Itt Szlovákgyarmaton 1949-ben fogtak hozzá a szövetkezet megalakításához, de véglegesen csak 1952-ben alakult meg. Elsők között léptem be a közösbe, az állattenyésztésben vállaltam munkát. Húsz év múlva onnét mentem nyugdíjba, igaz már betegen - és itt szünetet tartott Pali bácsi. Ezt kihasználva tettem fel újabb kérdésemet:- Miként telnek nyugdíjas napjai?- Betegen... betegen - mondotta. - Megrokkant az egészségem. Két infarktust és egy kisebb agyvérzést éltem át. Nyolc éve már sajnos könnyű munkát sem végezhetek. Ha jó idő van, napokat ülök kint az udvaron a pádon. Amennyire csak tudom, igyekszem lábon hordani a betegséget, mivel, azt tartom, igazán akkor beteg az ember, ha már ágynak dől.- Van-e valami olyan az életében, amire szívesen emlékezik?- Ha ezzel a kérdéssel az antifasiszta harcokban való részvételemre céloz, téved, mert nem erre vagyok büszke - válaszolt Pali bácsi. - Hazafias kötelességnek éreztem jelentkezni a csehszlovák hadtestbe. Úgy igazából semmire sem vagyok büszke, illetve egyedül csak arra, hogy életemmel, munkámmal bizonyítottam, hogy antifasiszta harcos voltam. Soha sem dicsekedtem vagy kérkedtem vele, tettem mindig a dolgom, erőmhöz és képességeimhez mérten becsületesen és a legjobban végeztem munkámat. Az SZNF 40. évfordulója alkalmából a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járási pártbizottságon emlékéremmel tüntették ki. Ez csak egyike a számos éremnek. Balázs Pál több éven át volt elnöke Szlovákgyarmaton az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége helyi alapszervezetének. Ma már csak ketten élnek az egykori harcosok közül. BODŽSÁR GYULA A varnsdorfí Elite vállalat dolgozói konkrét tettekkel reagálnak a CSKP KB 10. ülésének határozataira, és értékes felajánlásokat fogadtak el. A termelést tavalyihoz képest legalább három százalékkal növelni akarják, és így hárommillió korona értékű árut akarnak termelni terven felül. Már az elsó félévben kétmillió koronával túlszárnyalták a tervet. Ezenkívül nagy gondot fordítanak a munkatermelékenység növelésére, valamint az anyag- és önköltségek csökkentésére. A képen: Hana Nedvédová (előtérben) és Libuše Stobachová a harisnyanadrág-csomagoló gépet kezelik. (Petr Josek felvétele - ČSTK) ESMT IPIIOHUNKflHIT TUHRI