Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-21 / 276. szám, szerda

Vitával folytatja munkáját az RKP XIII. kongresszusa A tudományos-műszaki és a gazdasági fejlesztés meggyorsítása korunk fontos követelménye Ľubomír Štrougal elvtárs beszéde Rožnov pod Radhoštémben (ČSTK) - A bukaresti Köztársa­sági Palotában tegnap folytatta munkáját a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa. A cseh­szlovák küldöttséget Jozef Le­nárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára vezeti. A délelőtti tanácskozáson Vasi­le Vilcu, az RKP Központi Revízi­ós Bizottságának elnöke terjesz­tette elő a bizottság beszámolóját. Elmondotta: a XII. és a XIII. kong­resszus közötti időszakban a leg­felsőbb román párt- és állami (Folytatás az 1. oldalról) nak kötelező dokumentumaként foglalkozzon. A kongresszus tanácskozása egyértelműen alátámasztotta a szervezet létjogosultságát, amely eddigi munkájával bebizo­nyította, hogy a hazai és a nem­zetközi békemozgalom oszthatat­lan része, s munkájában a helyes utat választotta. A kongresszusi küldöttek egy­hangúlag jóváhagyták a Pacem in terris szlovákiai szervezetének kongresszusi nyilatkozatát, amely egyebek között megállapítja: a boldog életre való törekvés, a társadalmi értékek védelme, a kötelességek lelkiismeretes telje­sítése és a nép szereteie azok a feltételek, amelyekkel mind­egyikünk hatékonyan támogathat­ja a békeerőfeszítéseket, és be­kapcsolódhat az atomháború ve­(Folytatás az 1. oldalról) mértékben hozzájárult a szlovákiai zeneszerzők több nemzedékének neveléséhez. E főiskolának rekto­ra is volt, és sok éven át különféle tisztségeket töltött be zenei intéz­ményeinkben. Halálával zeneművészetünk és egész kulturális életünk egyik leg­kiemelkedőbb személyiségét ve­szítettük el. Alexander Moyzes nemzeti mű­vész földi maradványait 1984. no­szervekhez 463 200 levél és hoz­zászólás érkezett a dolgozóktól, ez kevesebb mint az előző ötéves időszakban volt. A legtöbb meg­jegyzés a különböző helyi szervek és szervezetek munkájával, vala­mint a gazdasági élettel volt kap­csolatos. Ezt követően megkezdődött az általános vita, melynek résztvevői kifejezték egyetértésüket az RKP KB beszámolójával kapcsolatban. A kongresszus ma folytatja munkáját. szélyének elhárítására indított mozgalomba. A szlovák miniszterelnöknek és a Szlovák Béketanácsnak küldött levelükben a kongresszus részt­vevői támogatják államunk béke­politikáját, és biztosítanak arról, hogy ebben a szellemben tevé­kenykednek a többi pap és a hívók körében, akiket építési feladataik aktiv teljesítésére fognak ösztö­nözni szocialista hazánk tovább­fejlesztése érdekében. Elköte­lezett munkával akarják elősegíte­ni az egyház és az állam jó viszo­nyának megszilárdulását. A kongresszus küldöttei a Szlo­vákiai Megyés Püspökök Testüle- te elnökének is levelet küldtek. A kongresszus megválasztotta a Pacem in terris szlovákiai szer­vezetének 50 tagú központi bizott­ságát, amelynek elnöke Ján Za­bák dékán, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője lett. vember 27-én 8 órakor Bratislavá­ban a Szlovák Filharmonikus Ze: nekar hangversenytermében ra­vatalozzák fel. A gyászszertartás 9 órakor kezdődik. Állami temetésének megrende­zésére különbizottság alakult, amelynek elnöke Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter, továb­bi tagjai pedig: Pavel Koyš, a szlovák kulturális miniszter első helyettese és Oto Ferenczy, a Szlovákiai Zeneszerzők Szövet­ségének elnöke. Azt mondják, hogy minden kez­det nehéz. Igy volt ez a színesté- vé-képernyőket gyártó kapacitá­sok építésének esetében is. Most ezt a létesítményt próbaüzembe he­lyeztük. Az ilyen ünnepélyes per­cekben az emberek általában elfe­ledik á gondokat, a nehézségeket és a problémákat, amelyek az építkezést kísérik. Lehet, hogy ez egy pillanatra jó. De tényleg csak egy pillanatra, mert a közös fele­lősség érzésének arra kell ösztö­nöznie bennünket, hogy a való­ságnak megfelelően, birálóan és önbirálóan értékeljük, mely nehézségek és problémák voltak fölöslegesek, melyeket okoztuk saját következetlenségünkkel, mi írható a szervezetlenség, az elég­telen fegyelem és felelősségérzet számlájára, önök is tudhatják, hogy ebben az esetben is volt ilyesmiből elég. Rövid látogatásom során volt alkalmam megismerkedni az egyes létesítményekkel és beren­dezésekkel, és képet kaptam a felépített mű összetettségéről. Számos problémáról és megoldá­suk módjáról a beruházás folya­mán tájékoztattak az ezzel foglal­kozó kormánybizottság tagjai. Ezt az alkalmat felhasználva a CSKP Központi Bizottsága és a szövet­ségi kormány nevében, valamint a saját nevemben is köszönetét mondok mindazoknak a dolgozók­nak, akik részt vettek ebben a fon­tos akcióban. Őszintén gratulálok a legjobbaknak és a legkezdemé- nyezőbbeknek, akik állami és re­szortkitüntetéseket vesznek át. Egyúttal kedves kötelességet teljesítek, és tolmácsolom Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk el­nökének üdvözletét. Amikor a színes tévé-képer­nyők gyártásáról szóló döntést meghoztuk, tudatában voltunk, hogy a dolognak sokkal mesz- szebbmenó jelentősége van. El­sősorban abban, hogy ez a terme­lés jelentős mértékben hozzájárul­hat a gazdaságnak és életünk más szféráinak elektronizálásá­hoz. Nem titok, hogy erre mekkora szükségünk van. Hiszen az elekt­ronika nagyszabású és sokoldalú felhasználása nélkül a jelenlegi feltételek között nem lehet lénye­gesen növelni a munkatermelé­kenységet és lépést tartani a kor­ral. Az adott esetben nemcsak a színesképernyó-gyártáshoz te­remtjük meg a feltételeket, hanem ahhoz is, hogy az itt előállított képernyők elérjék a világszínvona­lat. Ezért döntöttünk úgy, hogy műszaki és gyártási együttműkö­dést fejtünk ki a japán Toshiba céggel. Ezzel a partnerrel úgy ál­lapodtunk meg, hogy rátérünk a műszakilag korszerűbb szemito- roid színes képernyő gyártására, amely a toroid típusnál jobb, és mindenekelőtt kevesebb elektro­mos energiát fogyaszt. Már 1970 óta folyik a feltételek megteremtése a színestévé-szig- nál vételéhez, stúdiók és adóbe­Köszönet a segítségért (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap fogadta Wondwos- sen Hailut, a Szocialista Etiópia új csehszlovákiai nagykövetét. A diplomata tájékoztatott az Etió­piái Munkáspárt alakuló kong­resszusán elfogadott határozatok teljesítéséről és azokról az intéz­kedésekről, amelyeket a párt- és a kormányszervek az ország egyes vidékein hosszú ideje pusz­tító aszály következményeinek megszüntetésére tettek. Ezzel kapcsolatban köszönetét mondott Csehszlovákia népének a segítsé­gért. Bil'ak elvtárs támogatásáról biz­tosította az etiópiai vezetőséget a jelenlegi problémák megoldásá­ra és a párt alakuló kongresszu­sán elfogadott határozatok végre­hajtására tett erőfeszítéseiben. rendezések építésével. Mindenki tudja, hogy ezek a beruházások igényesek. Hiszen a második té­véműsort sugárzó adók építésé­nek költségei is meghaladták a 2 milliárd koronát. És az is érthető, hogy ezeknek az új kapacitásoknak az építése is jelentős mennyiségű beruházási és devizaeszközt emésztett fel. Meggyőződésem, hogy a két üzem munkakollektívái tudatosít­ják, mi kövétkezik ebből. Bízunk abban, hogy a hátralevő beruhá­zásokat is határidőn belül befejez­zük, s megtartják az előirányzott mutatókat. Bízunk abban is, hogy keresni fogják a munkatermelé­kenység növelésének és a befek­tetések gyors visszatérülésének további útjait. Ezenkívül munka- kollektíváikra nagy felelősség há­rul a félkész és a késztermékek minőségéért. Ezzel kapcsolatban nagyra ér­tékeljük a belföldi kivitelezők kez­deményezését. Az üveggyártó részleg építése során a külföldi kivitelezők sikeresen megfeleltek kötelezettségeiknek. A beruhá­zással foglalkozó kormánybizott­ság is jó munkát végzett. Most önökön múlik, hogy ezt sikeresen folytassák. Meggyőződésünk, hogy ez így is lesz. Emellett szól­nak termelési hagyományaik, dol­gozóik képzettsége és kezdemé­nyezése. A tavalyi és az idei év azt mutat­ja, hogy képesek vagyunk elérni a XVI. pártkongresszuson kitűzött fő gazdaságpolitikai célokat. Elért eredményeinkkel már ma sem elégszünk meg, még kevés­bé felelnének meg a távlati szük­ségleteknek. Ismét hangsúlyoz­nom kell, hogy a világ nem fog ránk várakozni. A tudományos- műszaki és a gazdasági fejlesztés meggyorsulása a jelenkor egyik legfontosabb vonása. És termé­szetesen nem szabad megenged­ni, hogy lemaradjunk a munkater­melékenység terén a fejlett tőkés országokkal szemben, mert állan­dóan érvényes, hogy a forradalmi világfolyamatra leginkább gazda­ságpolitikai eredményeinkkel ha­tunk. Ebből egyedüli következte­tést lehet levonni: meg kell gyorsí­tanunk a gazdaság intenzifikálá- sának folyamatát, gyorsabban kell növelnünk a társadalmi, politikai, állami és gazdasági mechanizmus hatékonyságát. Kulcsfontosságra tesznek szert azok a megoldások, amelyek a tudományos-műszaki haladás meggyorsításán és a szo­cialista munkamegosztás lehető­ségeinek aktív kihasználásán ala­pulnak. Abból indulunk ki, hogy a nem­zeti jövedelem évi átlagos növeke­désének a 8. ötéves tervidőszak­ban meg kell haladnia az idei szintet, s a termelés szükségletei­nek sokkal lassabban kell növe­kedniük a nemzeti jövedelemhez és a társadalmi össztermékhez képest. Kiemelten kell fejleszteni az elektrotechnikát, az elektroni­kát és a gépipart, mert ezek az ágazatok jelentősen hatékonyab­bá tehetik a kivitelt, hozzájárulhat­nak a jobb belpiaci ellátáshoz. Az elektrotechnikai ipar részesedését a gépipari termelésen belül a je­lenlegi 18-ról 25 százalékra kell növelni. Abból indulunk ki, hogy az elektronikai termékeknek törvény­szerűen a tudományos-műszaki haladás és a gazdasági intenzifi- kálás fő hordozóivá kell válniuk. Az, ami az egész népgazda­ságra vonatkozik, feltétlenül érvé­nyes az elektronikára és az elekt­rotechnikára is. E téren is szüksé­ges a szakosítás. Csak egyes ki­emelt területeket fejleszthetünk kutatási, fejlesztési és termelési alapunk reális lehetőségeinek megfelelően. Ezért még inkább élni kell a KGST-tagországokkal, főleg a Szovjetunióval kifejtett együtt­működés adta lehetőségekkel. Ez az egyik oka annak amiért kidolgoztuk a csehszlovák nép­gazdaság elektronizálásának az 1995-ig terjedő időszakra szóló hosszú távú komplex programját, amelyet a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány vitatott meg. Ahhoz, hogy elegendő elekt­ronikai alkatrészt és berendezést biztosítsunk, a különböző ágaza­tokban végre kell hajtani a kisebb elektronizálási programokat. Egyetlen fejlett gazdaság sem nél­külözheti a mikroelektronika ki­emelt fejlesztését és felhasználá­sát. Ezért a félvezető elemek és főként a mikroelektronikai alkatré­szek gyártása világszerte'rohamo­san fejlődik, ami megnyilvánul a termékek állandóan növekvő műszaki és használati értékében. Jelentős eszközöket fordítunk a népgazdaság elektronizálásá­hoz szükséges anyagi-műszaki alap létrehozására és fejlesztésé­re. Ezért az elektrotechnikai ipar beruházási politikájának elsősor­ban az iparág termelési-műszaki alapjának felújítására, korszerűsí­tésére és ésszerűsítésére kell irá­nyulnia. Előtérbe kerül az a fel­adat, hogy megteremtsük a felté­teleket a munkatermelékenység állandó növeléséhez és az álló­eszközök hasznosításának inten- zifikálásához. Az elektrotechnika és az elektronika fejlesztése beru­házási szempontból vitathatatla­nul igényes. Ezért állandóan töre­kednünk kell e beruházások haté­konyabbá tételére, a befejezetlen beruházások számának csökken­tésére és a megtérülési idő lerövi­dítésére. Tudatában vagyunk annak, hogy elektrotechnikánk és’elektro- nikánk színvonala, valamint ter­mékeink minősége és megbízha­tósága más népgazdasági ágaza­tokon is múlik, amelyek nyers­anyagokat és termelő berendezé­seket szállítanak. Ezek közé tar­toznak a vegytiszta anyagok és más alapanyagok, amelyek előál­lítása igényes, és állandóan fejlő­dik. Bár e téren előrehaladtunk, vannak még problémák, amelye­ket sokszor költséges behozatallal vagyunk kénytelenek megoldani. Hangsúlyozni akarom, hogy a ter­melő és a szállító közti kapcsola­tokat hosszabb távú alapra kell helyezni. Az elektronizálási prog­ram végrehajtásának feladatai sokszor összefüggenek a káder­képzéssel. Ez megfontolt és céltu­datos módosításokat tesz szüksé­gessé az oktatásban, elsősorban a szakmunkásképzésben. Az em­lített program nem kevésbé fontos alkotóeleme az elektronika foko­zott felhasználása a népgazdaság kiemelt területein. Olyan alkalma­zására törekszünk a felhasználó ágazatokban, amely hozzájárul a társadalmi munkatermelékeny­ség növekedéséhez, anyag-, energia- és munkaerő-megtakarí­tások eléréséhez, valamint a kivi­tel hatékonyságának növelésé­hez. Ezenkívül az automatizálás­nak megfelelő teret kell biztosítani az egészségügyben, a tervező- és a programozómunkában s más te­rületeken. Az elmondottakból világos, hogy népgazdaságunk elektroni­zálásának hosszú távú programja minden szempontból igényes. Ezért az elektronika alkalmazását a különböző népgazdasági ágaza­tokban gondosan fontolóra kell venni nemcsak a helyi érdekek szerint, hanem aszerint is, mekko­ra társadalmi haszonnal járnak. A gyakorlat sokszor alátámasz­totta azt az igazságot, hogy a kitű­zött célok sorsáról az emberek döntenek, pontosabban az, milyen az általuk irányított folyamatok ha­tékonysága. Ez az elmúlt években is bebizonyosodott a népgazda­ság tervszerű Irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedések végre­hajtása során. A jövőben szüksé­ges, hogy sokkal igényesebb gaz­dasági légkört teremtsünk, amely­ben adottak a feltételek progresz- szív tervek kidolgozásához és a korszerű gazdálkodási módsze­rek alkalmazásához. Štrougal elvtárs végezetül kife­jezte azt a meggyőződését, hogy az új létesítmények dolgozói fele­lősségérzettel, lendülettel és kez- deményezően kezdik meg a mun­kát, úgy, hogy az eredmények mérlege kedvező legyen. A CSKP KB üdvözlő levele a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusának (Folytatás az 1. oldalról) zésének és hazánk hós szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból ismét kiemeljük a szovjet népnek a második világháborúban betöltött meghatározó szerepét, azt, hogy a szovjet nép mérhetetlen áldozatokat hozott a német fasizmus és a japán militarizmus fölött aratott győzelemért s a lei- gázott európai népek felszabadításáért. Népünknek a szocializmus építésében elért sikerei a Szovjetunióval kifejtett sokoldalú együtt­működés fejlődéséhez és elmélyüléséhez kapcsolódik. Csehszlovákia a többi szocialista országgal együtt elvhű, béke­szeretó, kölcsönösen egyeztetett külpolitikát követ. Teljes mérték­ben és aktívan támogatja a Szovjetunió békejavaslatait és kezde­ményezéseit, amelyek célja a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárítása, a bizalom helyreállítása a nemzetközi kapcsolatokban, valamint az egyenjogú és kölcsönösen hasznos együttműködés fejlesztése. Mélyen tudatosítjuk, hogy a jelenlegi kiéleződött nem­zetközi helyzetben, amelynek rosszabbra fordulását az imperializ­mus, főleg az amerikai imperializmus reakciós erői idézték elő azzal, hogy a katonai-hadászati egyensúly megbontására töreksze­nek, rendkívüli jelentőségre tesz szert a szocialista országok és védelmi szövetségük, a Varsói Szerződés egységének és összefor- rottságának további sokoldalú megszilárdítása. A Varsói Szerződés a szocializmus, a stabilitás, valamint az európai és a világbéke védelmének jelentős tényezője volt és marad. Tisztelt Elvtársak! A két párt és ország együttműködésének továbbfejlesztése szempontjából nagy jelentőségű a vezetőink, Gustáv Husák és Nicolae Ceausescu elvtárs találkozóján elfogadott határozatok végrehajtása. Kifejezzük meggyőződésünket, hogy Csehszlovákia Kommu­nista Pártja és a Román Kommunista Párt, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság és a Román Szocialista Köztársaság, valamint a két nép hagyományos barátsága és sokoldalú együttműködése, amely a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapul, tovább fejlődik és mélyül mindkét ország javára, a szocialista országok egységének és összeforrottságának megszi­lárdítása érdekében, az imperializmus ellen, a békéért, a népek biztonságáért és a társadalmi haladásért vívott közös harc javára. Éljen a testvéri román nép és kommunista pártja! Szilárduljon és fejlődjön tovább Csehszlovákia és Románia Kommunista Pártjának és népének sokoldalú együttmúködése! Éljen a béke és a kommunizmus! Hozzájárulnak népünk boldog, békés életének építéséhez Meghalt Alexander Moyzes nemzeti művész ÚJS?|& 2 1984. XI. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents