Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-21 / 276. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A CSKP KB üdvözlő levele a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusának (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusának üdvözlő levelet küldött, amelyet Jozef Lenárt, a CSKP küldöttségének vezetője adott át. A levélben ez áll: Tisztelt Elvtársak! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kommunistái és egész dolgozó népe nevében szívből jövő elvtársi üdvözleteinket küldjük Önöknek, a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa küldöttei­nek, valamint a Román Szocialista Köztársaság valamennyi kom­munistájának és egész népének, és sikeres tanácskozást kívánunk kongresszusuknak. A Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa, amely értékeli a szocialista társadalom építésének jelenlegi szakaszát, és kitűzi a Román Szocialista Köztársaság fejlesztésének fő irányait a követ­kező időszakra, országuk dolgozói fokozott építő aktivitásának légkörében ül össze. A szocialista állam fennállásának 40 éve alatt a román nép a kommunista párt vezetésével jelentős sikereket ért el. A munkásság, a parasztság és az értelmiség szorgalmas munkájának, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal kifejtett együttmüködésnek köszönhetően Románia történelmileg rövid idő alatt iparilag és mezőgazdaságilag fejlett szocialista országgá vált. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban őszintén örülünk ezeknek az eredményeknek, és gratulálunk hozzájuk. örömmel közöljük, hogy a csehszlovákiai dolgozók következete­sen teljesítik a Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kong­resszusán kitűzött igényes feladatokat. A CSKP politikája elnyerte széles támogatását és bizalmát népünknek, amely a párt vezetésé­vel a fejlett szocialista társadalmat építi hazájában. Uj munkasike­rekkel méltó módon köszöntjük a nemzeti felszabadító harc betető­(Folytatás a 2. oldalon) Hozzájárulnak népünk boldog, békés életének építéséhez Befejeződött a Pacem in terris szlovákiai szervezetének III. kongresszusa SZERDA 1984. november 21. XXXVII. évfolyam 276. szám Ára 50 fillér A csehszlovák néphadseregben vegzett áldozatos munka elismerése Gustáv Husák átadta a Győzelmes Február Érdemrendet Karéi Rusovnak (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Karéi Rusov vezérezredesnek, a CSKP KB tagjának, a nemzetvédelmi miniszter első helyettesének 60. szüle­tésnapja alkalmából átadta a Győzelmes Február Érdemrendet, amelyet a csehszlovák néphadseregben kifejtett sokéves tevékeny­ségéért adományoztak. (ČSTK) - Befejeződött tegnap Bratislavában a katolikus papokat tömörítő Pacem in terris szlovákiai szervezetének kétnapos III. kong­resszusa. A tanácskozás második napjá­nak programján a teológiai-béke- ügyi, a sajtóügyi és az érdekképvi­seleti bizottság tevékenységéről szóló jelentés szerepelt. A kong­resszus a továbbiakban megvitat­ta a Pacem in terris csehszlovákiai szervezete programnyilatkozatá­nak tervezetét, amely a jelenlegi nemzetközi békeerőfeszítésekkel kapcsolatos kérdésekre reagál, s reálisan értékeli az egyház és az állam pozitív viszonyát, megszilár­dításának és elmélyítésének je­lenlegi helyzetét és szükségessé­gét. A nép, a haza és az egyház iránti hűségét megőrizve a szerve­zet munkájával hozzá akar járulni népünk boldog, békés életének építéséhez. A kongresszusi kül­döttek javasolták, hogy a prog­ramnyilatkozattal a Pacem in terris Prágában tartandó III. országos kongresszusa a szervezet jövő időszakban végzendő munkájá­(Folytatás a 2. oldalon) Meghalt Alexander Moyzes nemzeti művész (ČSTK) - A szlovák kormány, a Szlovák Kulturális Minisztérium és a Szlovák Zeneszerzők Szövetsége mély megrendüléssel közli, hogy Alexander Moyzes nemzeti művész november 20-án Bratisla­vában 78 éves korában elhunyt. Alexander Moyzes 1906. szeptember 4-én Kláštor pod Znievomban Mikuláš Moyzes ze­neszerző fiaként született. Már családi környezete meghatározta zenei érdeklődését. Az érettségi után a prágai konzervatóriumban, majd a konzervatórium mesteris­kolájában Vítézslav Novák zene­szerzői osztályában tanult, ame­lyet 1930-ban végzett el. Alkotó- és szervezőmunkájával Alexander Moyzes rendkívüli ér­demeket szerzett a szlovákiai ze­nei kultúra fejlesztésében. Megho­nosította a szlovák zeneirodalom­ban a szimfónia műfaját, amely­nek során céltudatosan a szlovák zenei kultúra nemzeti hagyomá­nyaiból indult ki. Pozitív viszonyát népünk forra­dalmi örökségéhez és szocialista társadalmunkhoz a Leszerelés és a Békét akarunk című kantátái, Februári nyitánya és 12 szimfóniá­ból álló ciklusa tükrözi. Ezenkívül több mint 50 éven át pedagógiai tevékenységet folytatott a bratisla­vai konzervatóriumban és Zene- művészeti Főiskolán, ahol jelentős (Folytatás a 2. oldalon) Gustáv Husák elvtárs szívélye­sen gratulált Karéi Rusov elvtárs­nak a magas állami kitüntetés odaítélése alkalmából, és nagyra értékelte a csehszlovák néphad­seregben végzett áldozatos mun­káját, sokéves politikai tevékeny­ségét s képviselői munkásságát a Szövetségi Gyűlésben. Végeze­tül sok erőt és jó egészséget, valamint megelégedettséget kí­vánt a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Vladi­mír Blechta, a CSKP KB osztály- vezetője, Miloslav Blahník vezér- ezredes, a csehszlovák néphad­sereg vezérkari főnöke, a nemzet- védelmi miniszter első helyettese, Antonín Brabec vezérezredes, a csehszlovák néphadsereg politi­kai főcsoportfőnöke, František šalda, a köztársasági elnök irodá­jának vezetője és Jiŕi Nečas altá­bornagy, a köztársasági elnök ka­tonai irodájának parancsnoka. Karéi Rusov vezérezredest, a Nemzetek Kamarájának képvi­selőjét 60. születésnapja alkalmá­ból tegnap Prágában Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke is fo­gadta. Jelen voltak legfelsőbb tör­vényhozó testületünk más tiszt­ségviselői is. Alois Indra gratulált a jubiláns­nak a Győzelmes Február Érdem­rend odaítélése alkalmából, és át­nyújtotta neki a Szövetségi Gyűlés üdvözlő levelét. Új nagykövet kinevezése (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök Zdenék Pulcot kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé Trinidad és Tobago köztársa­ságba. Teljes nézetazonosság (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap fogadta az új spanyol kommunista párt, a Kommunista Egység Központi Bizottságának küldöttségét, amelyet Fidel Alon­so, a párt központi bizottsága vég­rehajtó bizottságának tagja, a köz­ponti bizottság titkára vezet. A két testvérpárt képviselői tájé­koztatták egymást Csehszlovákia és Spanyolország helyzetéről, a két párt tevékenységéről, vala­mint a két ország kommunistáinak a világbéke megőrzésére és meg­szilárdítására s a népek által az imperializmus agresszív politikája ellen, a társadalmi haladásért ví­vott harc támogatására tett közös erőfeszítéseiről. A találkozón tel­jes volt a nézetazonosság minden megvitatott kérdésben, és a felek kifejezték az iránti óhajukat, hogy tovább fejlődjenek a két párt kap­csolatai, amelyek a marxizmus -leninizmus és a proletár interna­cionalizmus iránti hűségen ala­pulnak. A fogadáson részt vett Rados- lav Klein, a CSKP nemzetközi politikai osztályának vezető he­lyettese. A két testvérpárt és ország barátságának erősítéséért A Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki Mihail Vasziljevics Zimjanyin elvtársát • Gustáv Husák elvtárs levélben fejezte ki jókívánságait a jubilánsnak (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök Mihail Vasziljevics Zimjanyinnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­sága titkárának 70. születésnapja alkalmából a CSKP és az SZKP, valamint Csehszlovákia és a Szovjetunió barátságának megszilár­dításában és sokoldalú együttműködésének fejlesztésében szerzett érdemeiért a CSKP KB Elnökségének javaslatára a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levél­ben fejezte ki jókívánságait Mihail Vasziljevics Zimjanyinnak, az SZKP KB titkárának 70. születés­napja alkalmából. Levelében Husák elvtárs mél­tatta Zimjanyin elvtársnak a fejlett színvonalas színes tevekepernyoket gyartanak Ľubomír Štrougal és Josef Korčák az észak-morvaországi kerületbe látoga­tott • A szövetségi kormány elnöke beszédet mondott (ČSTK) - Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök és Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök tegnap egynapos munkalátogatásra az észak-morvaországi kerületbe érkezett. Valašské Meziŕíčiben és Rož- nov pod Radhoštémben részt vettek a színes tévékészülékek képernyőit gyártó üzemegységek avatásán. E korszerű kapacitások építő­inek és dolgozóinak találkozóján részt vettek még: Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyet­tes, Milan Kubát elektrotechni­kai ipari miniszter, Zdenék Krč cseh miniszterelnök-helyettes, Otakar Ferfecký, a cseh tudomá­nyos-műszaki és beruházási bi­zottság első aielnöke, Miroslav Kapoun cseh iparügyi miniszter, Václav Janoušek, a CSKP KB osztályvezetője, valamint az észak-morvaországi kerület párt­ós állami szerveinek tisztségvi­selői. A délelőtti órákban Ľubomír Štrougal, Josef Korčák és kísére­tük a Sklo Union vállalat világító- testek üvegeit gyártó Valašské Meziŕiči-i üzemébe látogatott. Rožnov pod Radhoštémben Ľubomír Štrougal és Josef Korčák elvtársakat a Tesla elektronikai al­katrészeket gyártó vállalatának dolgozói üdvözölték. Itt is üzembe helyezték az új létesítményeket. Az ünnepség után a vendégek megtekintették a termelőkapacitá­sokat, amelyek segítségével még az év végéig 160 ezer színes képernyőt gyártanak. Innen a vendégek a Rožnov pod Radhoštém-i elektrotechnikai szakközépiskola sportcsarnokába mentek, ahol részt vettek a színes tévéképernyőket gyártó kapacitá­sok építőinek nagygyűlésén. Az összejövetelen Ľubomír Štrougal elvtárs beszédet mondott. szocialista társadalom építésével és tökéletesítésével kapcsolatos feladatok megoldása, a szocialista országok, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és összeforrottságá- nak szilárdítása terén kifejtett sok­éves tevékenységét. Nagyra érté­kelte hozzájárulását a két testvér­párt és ország barátságának erő­sítéséhez és sokoldalú együttmű­ködésének fejlesztéséhez. Egyút­tal gratulált a Győzelmes Február Érdemrenddel való kitüntetése al­kalmából, amelyet Zimjanyin elv­társnak jubileuma alkalmából eze­kért az érdemeiért adományoztak. Aktívaértekezlet Prágában (ČSTK) - František Pitra, a CSKP KB titkára tegnap délután részt vett a CSKP KB Politikai Főiskoláján megrendezett aktíva­értekezleten. Ott elmondott be­szédében a mezőgazdaságnak a CSKP KB 11. ülését követő időszakra szóló feladataival foglal­kozott. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák elvtárs átadja a magas kitüntetést Karéi Rusovnak (Képtávírón érkezett - ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents