Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-20 / 275. szám, kedd
A külföldi vásárlók is elégedettek A méz és méztermékek egyetlen feldolgozója, illetve készítője Szlovákiában a Galántai MEDOS vállalat, melynek tevékenységét Mézes Sándor mérnök, az új igazgató irányítja, akinek célja, hogy a vállalatot európai színvonalra emelje. Idén az első kilenc hónapban a tervüket 100,2 százalékra teljesítették. Az értékesítés tervét egymillió 786 ezer koronával túlteljesítették, ami 101,4 százalékos teljesítést jelent. Nem sikerült a felvásárlási terv teljesítése. Csak 1534 tonna mézet vásároltak fel, amíg a múlt évben ugyanannyi idó alatt 4259 tonnát. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt idén a rossz időjárás nem kedvezett a méheknek, másrészt megszigorították a méz átvételének a feltételeit. A MEDOS exportfeladatait is teljesíti. Több mint 1900 tonna mézet szállítottak augusztus végéig a Német Szövetségi Köztársaságba, Ausztriába, Svédországba, Jugoszláviába és a Német Demokratikus Köztársaságba. A külföldi vásárlók is elégedettek a galántai méz minőségével, s év végéig még néhány száz tonna mézet exportálnak a galán- taiak. Oláh Gyula A gesztetei (Hostice) Cél Egységes Földművesszövetkezetben a rima- szombati (Rimavská Sobota) Gépészeti Szakmunkásképző Iskola diákjai is segitkeztek az őszi termés betakarításánál. A felvételen előtérben Kónya Zsolt és Bettes Csaba szüretelés közben. Juraj Hrivňák felvétele Bélyegkiállítás Idén a rimaszombati (Rimavská Sobota) filatelisták klubját érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a kerületi bélyegkiállítást. A kiállítók között 39 felnőtt és 45 ifjú filatelista volt. Versenyen kívül bemutatta gyűjteménye egy részét Oto Gát’a neves filatelista és még négy magyarországi bélyeggyűjtő Salgótarjánból. Az elismerő okleveleket és a tárgyi jutalmakat hattagú szakemberekből álló bizottság ítélte oda. A kiállítás alkalmából előadások hangzottak el és lehetőség nyílt a cserére is. Polgári László Munkabrigádok találkozója Szocialista munkabrigádok találkozóját rendezte meg a Gömör- horkai (Gemerská Hôrka) Cellulóz- és Papírgyár szakszervezeti üzemi bizottsága az üzemi klubbal Két elismerés A rozsnyói (Rožňava) járásban jól működik az önkéntes gondozó- szolgálat. Százhúsz ápoló 208 ágyhoz kötött idős embert lát el. A Csehszlovák Vöröskereszt járási szervezete évente ünnepi gyűlést rendez, amelyen elismerő oklevelekkel jutalmazza a legaktívabb gondozókat. Az idén a járás két önkéntes gondozóját tüntették ki Prágában, több mint 15 éves odaadó munkájukért. Júlia Bogdanová és Anna Demianová aranyplakettet vettek át munkájuk elismeréseként. Tóth Rozália közösen. A brigádtagok és hozzátartozóik a megnyitó előtt megtekintették a klub nagytermében rendezett kiállítást, mely az üzem szocialista munkabrigádjainak krónikáiból volt összeállítva. A magyar és szlovák nyelvű versek elhangzása után Pásztor Ká- rolyné, az üzemi klub vezetője és Nagy Béláné az üzemi klub dolgozója mondott köszöntőt. Ezután Balázs István, a vállalat igazgatója vette át a szót, értékelte a szocialista munkabrigádok tevékenységét, rámutatott munkájuk fontosságára a gazdasági terv teljesítésénél. A műsorban a prešovi Jonáš Záborský Színház esztrád- csoportja szórakoztatta a közönséget vidám jelenetekkel, villámtréfákkal és zeneszámokkal. Juhász Ilona Egy járás életéből A nagykürtösi (Veľký Krtíš) Dolina Bányában a Jozef Bartko vezette szocialista munkabrigád tagjai saját - idén júniusban felállított - rekordjuk megdöntésével köszöntötték a NOSZF 67. évfordulóját. A huszonhárom tagú brigád célul tűzte ki, hogy 31 munkanap alatt 14 570 tonna szenet termel ki. Majd bejelentették, hogy atizen- egyedik naptól kezdve a kitermelt szén mennyiségét növelik, s egy hónap alatt 15 315 tonna szenet küldenek felszínre. Vállalásukat 115 tonnával szárnyalták túl, s ezzel a szép munkasikerrel, a szénfejtésben eddig elért rekordjuk megdöntésével köszöntötték az évfordulót. Nemzetközi táncverseny Ismét megrendezték Érsekújváron (Nové Zámky) a táncklubok nemzetközi társastánc versenyét és az A osztályú táncospárok versenyét. A versenybe lengyel és NDK-beli résztvevőkön kívül négy hazai táncklub tagjai is beneveztek. A klubcsapatok versenyét a CSEMADOK érsekújvári táncosai nyerték, megelőzve a bratislavai Művelődési és Pihenő- park, továbbá az NDK-beli Brandt-Erbisdorf-i Narva táncklub csapatát. Az A osztályú táncospárok versenyét a Turan Péter-Borka Ágnes páros nyerte (a felvételen balról a második) a CSEMADOK érsekújvári táncklubjából. Virág Tibor Stredné Plachtincében lassan befejezéséhez közeledik a Z-akci- óban épülő művelődési ház építése. November első szombatján különösen nagy volt a sürgés-forgás a létesítmény körül. A kőművesek a lakosság segítségével az épületet nemes vakolattal vonták be. Főleg a vadászszövetség szervezetének tagjai tettek ki magukért, akik az építkezés megkezdése óta közel ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. * * * A Bučina ipolynyéki (Vinica) fa- feldolgozó üzemének dolgozói egyenletesen teljesítik az idei év tervfeladatait. Különösen jó eredményeket érnek el az exportfeladatok és az 500 ezer korona értékű szocialista kötelezettségvállalásuk teljesítésében. Az üzem 13 szocialista brigádjának tagjai mindent megtesznek azért, hogy felajánlásukat necsak teljesítsék, hanem túl is szárnyalják, mert ezzel akarják méltóképpen köszönteni a község felszabadításának 40. évfordulóját. A Bratislavában megrendezett 5. nemzetközi borversenyen eredményesen szerepeltek a Kókeszi (Kamenné Kosihy) Efsz borfajtái. A versenyre elküldött öt fajta bor öt elismerést nyert. Aranyérmet az 1979-es évjáratú vörös Tramín, két fehér boruk pedig egy-egy ezüstérmet kapott. Ezen a versenyen a lukanényei (Nenince) Vörös Lobogó Efsz csábi (Cebovce) pincegazdaságának borai is kitűntek. Az 1970-es évjáratú Adrea vörös bor aranyérmet kapott. A Tramín, a Cabernet sauvignon, a Frankovka, a Szentlőrinci, a Rajnai rizling és más fajták hét ezüstéremmel öregbítették a pincegazdaság jó hírnevét. A Moravín elnevezéssel Miku- lovban megrendezett nemzetközi versenyen egy aranyat és két ezüstérmet kaptak a csábi borok. Bodzsár Gyula Van-e igénye egyszeri szülési segélyre? S. T.: Az érvényes előírások értelmében sem a korábbi munkáltató vállalattal szemben, sem a következő vállalattal szemben nincs igénye fizetett szülési szabadságra csakúgy, mint az egyszeri 2000 korona összegű szülési segélyre. A munkaviszony megszűnésétől számítva ugyanis letelt a 6 havi védelmi idő. Feltehető, hogy a havi 600 korona összegű gyermekgondozási segélyt folyósítani fogják mint egyedülálló leányanyának. Az egyszeri 2000 korona szülési segélyt az apa beteg- biztosításából is igényelhetné (ha az apa a bíróságon vagy az anya- könywezetó előtt elismerte apaságát s azt jogerős bírósági ítélettel már megállapították). Amennyiben az édesapjával él közös háztartásban, édesanyja, vagy édesapja betegbiztosításából is igényelheti az egyszeri szülési segélyt. Ha a terhesség megállapítása után nyomban a jnb munkaügyi osztályán munkára jelentkezett volna, segély helyett megfelelő juttatásban részesülhetett volna. Közúti baleset kártalanítása N. A.: Ha teljes rokkantsága is a közúti balesete következménye, az eddig elismert és az állami biztosító által a személygépkocsi kötelező biztosítása terhére folyósított kártérítésen kívül, attól az időponttól számítva, hogy a teljes rokkantságát a nyugdíjhivatal végzésével megállapították, legkésőbb két éven belül igényelheti a baleset előtti átlagkeresete és a folyósított teljes rokkantsági járadék közti különbözetet. (2500 korona átlagkeresetig teljes kártalanítás jár, magasabb átlagkeresete esetében az ezen felüli összeg feléig). Amennyiben okozati összefüggés van a baleset és a rokkantság között, az állami biztosító a gépkocsi üzemeltetője kötelező felelősség-biztosítása terhére - a 124/1974 sz. biztosítási feltételek értelmében - a gépkocsivezető helyett viseli ezt a kártérítést is. Ennek feltétele, hogy a biztosított gépkocsi üzemeltetője a káresetet bejelentette az állami biztosítónál. Ajánljuk, hogy forduljon az ügyvédi tanácsadó irodához. Lehetséges, hogy per nélkül, a gépkocsi üzemeltetőjével, illetve az állami biztosítóval kötött egyezséggel rendezni tudják az elesett kereset járadék formájában való kártalanítását. Ellenkező esetben idejében keresetet kellene beadni a járásbíróságon. Ki kezeskedik az átírási illetékért? H. J.: Első kérdésére, hogy hány éves korig felelős az apa a fia tartozásaiért, válaszunk az, hogy a már nagykorú fia ingatlan eladásából származó illetéktartozásáért nem felel, még ha fia ez idő szerint szabadságvesztési büntetését tölti is. Az ingatlaneladás utáni átruházási illetéket a törvény szerint az átruházó köteles megfizetni. Társ- tulajdonosok esetében mindegyik társtulajdonos külön-külön felelős az általa eladott tulajdonrész átruházási illetékének megfizetéséért. A jegyzői illetékekről szóló 24/1964 sz. törvény 9. § 1. bekezdése értelmében, ha az átruházó az illetéket nem fizeti meg idejében, akkor ezt az illetéket a megszerző, tehát az adásvételi szerződés esetében a vevő köteles megfizetni és nem a többi társtulajdonos. Ajánljuk, hogy az ügyre vonatkozó irataival forduljon ügyvédhez. Másik kérdésére, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha az apa már nyugdíjas, a fenti válasz érvényes. Tehát a nyugdíjas apa nem felelős a felnőtt, beszámítható, jogilag felelősségre vonható fia tartozásaiért, beleértve az illeték- tartozását is. Valószínűnek tartjuk, hogy az állami jegyzőségi illetéket tévedésből kísérlik meg az ön nyugdíja letiltásával behajtani. A tévedés abból is eredhet, hogy neve azonos fiáéval és önnek szabálytalanul kézbesítették ki a fia fizetési meghagyását. Ezeket a körülményeket az ügyvéd az iratokba való betekintéssel meg tudja majďállapítani és ennek alapján kérelmezheti majd a tévesen elrendelt végrehajtás megszüntetését. Milyen feltételek mellett dolgozhat? N. M.: Saját munkaviszonya alapján 1127 korona öregségi nyugdíjat kap és férje után 403 korona özvegyi járadékot. Egyesített járadéka havi 1530 korona. Az állami gazdaságban az állattenyésztésben dolgozik. Kérdi, ha ez év november 15-ig már elérte az évi bruttó 22 000 korona keresetet, dolgozhat-e tovább anélkül, hogy a nyugdíját vissza kelljen majd térítenie? Mezógazasági munkás lévén, nyugodtan dolgozhat teljes nyugdíja és teljes fizetése mellett, csak egy feltételt kell kötelezően megtartania: meghatározott időre szóló írásbeli munkaszerződéssel kell rendelkeznie. Ez az idő lehet egy évnél hosszabb is. Kaphatna a felesége is nyugdíjat? Sz. R.: Amíg mellékkeresete volt az 1412 korona összegű öregségi nyugdíja mellett, nem emelhették fel kettőjük részére a nyugdíjat havi 1500 koronára (az új rendelkezés alapján 1985. január 1-től majd havi 1600 koronára). Ezt az emelést kérvényezze a hnb útján. Ha felesége most már több mint 65 éves, 15 ledolgozott évet tud igazolni és a munkaviszonyát nem szüntette meg két évnél régebben, arányos öregségi nyugdíjat (pomerný starobný dôchodok) igényelhet, de ebben az esetben a fenti emelés nem jár. A múzeumnak átadott tárgyakért járó térítés átutalását sürgesse meg esetleg ügyvédi felszólítással. Meg kell jelennie? G. K.: Tiltakozott az ellen, hogy a helyi nemzeti bizottság néhány olyan építkezési módosítást hajtott végre az ön régebbi háza tószomszédságában levő épületen, amelyet ön sérelmesnek tekint. Feltehetően ezen panaszával kapcsolatban idézést kapott a hnb irodájába azzal, hogy 500 korona bírságot tartozik fizetni, ha nem jelenik meg. Mivel ön jelenleg egy másik járás városában tartózkodik és magas kora - 75 éves -, valamint az egészségi állapota miatt nem áll módjában személyesen a kitűzött időpontban megjelenni, kérdi, kimentheti-e magát, ha nem tud az idézésnek eleget tenni? Ajánljuk, hogy a fenti okokra való hivatkozással kérje kimentését a személyes megjelenés kötelezettsége alól. Egyben ajánlja fel, hogy a hivatal kérdéseire írásbeli választ ad, illetve hajlandó személyesen megjelenni a lakóhelye vagy a mostani tartózkodási helye szerint illetékes nemzeti bizottság osztályán és a feltett kérdésekre választ adni, ha ezt a nemzeti bizottságot felkérnék személyes kihallgatására. Egyébként az igazolatlan távoliét miatt a hnb jogosult bírságot kivetni. A sérelem kölcsönös megértéssel bizonyára orvosolható. Dr. F. J. ÚJ SZÚ 6 1984. XI. 20. Ma liiana Levelezőink írják Javában szedik a szelídgesztenyét Közép-Európa legrégibb gesztenyésében, a Nyitra (Nitra) melletti Gimesen (Jelenec). A Topoľčianky i Erdőgazdasághoz tartozó 3,8 hektár területű gesztenyésben naponta fejenként 20 kilogramm termést szednek le az idénymunkások. Az erdőgazdaság az idén 3-4 tonna gesztenye értékesítésével számol. A felvételen Jaroslav Magát erdész és Júlia Piterková munka közben. Pavol Matis felvétele