Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-19 / 274. szám, hétfő

(...) Napjainkban, tehát a XX. század nyolcvanas éveiben alig van még egy színházi kultúra, amely oly mértékben a műkedvelő színjátszásra épült volna rá és épülne rá még napjainkban is, mint a felszabadulás utáni cseh­szlovákiai magyar. A műkedvelő színjátszás történetileg értelme­zett folyamatának és sajátossága­inak vizsgálatával tehát - egyelőre még nem igazolt, ám valószínűleg igazolható feltételezésem szerint - napjaink csehszlovákiai magyar József 1846 januárjában egy leve­let kapott szülővárosából, ebből megtudhatjuk, hogyan múlatták idejüket a hosszú téli hónapok alatt a komáromiak (Komárno) a múlt század derekán: ,.Senki sem hinné, hogy milyen hosszú idő egy hónap, kivált Komárom­ban; ezzel nem azt akarom mon­dani, mintha Komáromban volna residentiája az unalomnak, sőt in­kább telidesteli van ezen idő ese­ményekkel. Műkedvelői szavalás, színészet (...) születófélben levő két rendbeli műkedvelő társulat, egyik oda fenn a nagyságosok, másik ide lenn a nemzetesek szá­mára...“ A műkedvelő színjátszó együt­tesek szerepe a század második felében és a századforduló táján sem csökken, sőt, tovább növek­szik. Ebből az időszakból most csupán néhány példát hozunk fel: a komáromi műkedvelők hat előa­dásból álló bérletes sorozatát 1881-ben és az ugyancsak komá­romi műkedvelő gárdának az ál­landó színház javára tartott elő­adásait 1899-ben. s hogy „az ő közönségeit közvet­lenül érintő anyagot adjon elő. Te­hát: ha a városban valami sztrájk van, akkor ugyanabban az időben sztrájktémájú jelenetet hozunk. Ha ilyen nincs kéznél, akkor magából a folyó sztrájk történéséből kell feldolgozni egy-egy jelenetet“. Ezután olvassunk bele a dr. Borka Géza neve alatt 1937-ben megjelent kis füzetecskébe, mely Műkedvelők tanácsadója címmel igyekezett a szlovenszkói magyar színjátszókat segíteni. Ez annyiból is tanulságos, hogy néhány fontos vonatkozást megtudhatunk arról, hogyan is képzelték egyesek mife­lénk - s nemcsak mifelénk ■ - a századunk harmincas éveiben a műkedvelők feladatait: „A mű­kedvelő előadásnak falun mérhe­tetlen hatása van a telkekre. (...) Minden kultúrmunkásnak vigyáz­nia kell arra, hogy ez a rendkívül hatásos népnevelő eszköz egyút­tal értékes is legyen. (...) Sok olyan darab kerül a falu szeme elé, amelyek kicsorbítják és le­rombolják az iskolába, templomba és kultúrházba oly nehezen felépí­Tavaszi szél... ’85 ÚJ IRÁNYELVEK Az ó közönségeit közvetlenül érintő anyagot adjon elő“ 5! játékszíni kultúrájának jobb meg­értéséhez, annak árnyaltabb értel­mezéséhez is közelebb juthat­nánk. Ezt azonban csak zárójelben jegyeztem meg. (...) A mai Dél- Szlovákia magyarlakta vidékein a modern értelemben vett műked­velő színjátszás - a népi színjáté­kok vagy az iskolai színjátszás tárgyalásától ezúttal eltekintünk - egy és háromnegyed évszáza­dos múltra tekint vissza. Egy és háromnegyed évszáza­dot említettem, s nem véletlenül, hiszen már a XIX. század első évtizedéből is vannak adataink lo­sonci (Lučenec) műkedvelőkről. A múlt század közepe táján és főleg második felében viszont már elég gyakoriak a műkedvelő szín­játszó együttesek. Az 1843/1844- es pozsonyi országgyűlésen tar­tózkodó „Posonyi Magyar Színész Társaság“ színházi almanachjá- ból például tudomást szerezhe­tünk a Nógrád megyei, Fehér megyei és Bars megyei műkedve­lők szerepléséről. Ez utóbbiak 1843. október 18-án Kisfaludy Ká­roly Csalódások című vígjátékát adták elő a lévai (Levice) „éget­tek“ - túzkárosultak - megsegíté­sére. Jótékony célú előadást tar­tottak a Nógrád megyei műkedve­lők is, akik a Szerelem és Cham- pagnei című 5 felvonásos vígjáték bevételét ajánlották föl a balassa­gyarmati „égetteknek“. De még további műkedvelő előadásokról is beszámolnak e kis játékszíni zsebkönyvecske megsárgult lap­jai, melyek során a gyászvitézek című 4 felvonásos dráma, a Régi pénzek, a Fiatal házasok és a Ró­za című 3 felvonásos vígjátékok, s végül a Legjobb az egyenes út című 1 felvonásos vígjáték került bemutatásra. Ugyancsak az 1843- as esztendőből kassai (Košice) műkedvelő előadásról is vannak adataink. (...) A műkedvelők előadásai első­sorban jótékonysági vagy gazda- sági-politikai célokat szolgáltak. Egyes helyeken ezekben az évek­ben „a műkedvelést irányító helyi szervek segítséget adnak a hiva­tásos társulatoknak“: statisztériát biztosítanak, díszleteket és jelme­zeket kölcsönöznek, közreműköd­nek a bérlők megszervezésében stb. A Pesten diákoskodó Szinnyei Ezekben az esztendőkben Ko­máromban több műkedvelő együt­tes is működött. Baranyai József helyi színháztörténete 1881-ből Kacz Lajos, Balkay Adolf és Tuba János nevét emeli ki a leglelke­sebb komáromi műkedvelők közül - ez utóbbi egyébként verselgeté- sével is nevet szerzett magának; 1899-ben pedig Szijj Ferenc, Pat- hó Flóris, Rácz Elemér, Czéh Ist­ván, Hankó Gyula, Pázmány Ágo­ta és Pázmány Vanda neve ismert számunkra. A kassai női daloskörnek jóté­kony céllal egybekötött előadása volt 1900. december 7-én, amikor is a Szerelmi varázsital című egy- felvonásos operettet és a Hamupi­pőke című regényes daljátékot ad­ták elő. És lássunk egy példát faluról is. az ipolypásztói (Pastov- ce) műkedvelők 1910 januárjában Csepreghy Ferenc Piros bugyellá- ris című népszínművét adták elő két alkalommal is a helyi népiskola fölszerelése javára. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után erős műked­velő mozgalom bontakozott ki Dél- Szlovákia magyarlakta vidékein. Új műkedvelő csoportok alakultak, s voltak olyan nagy hagyomá­nyokra visszatekintő egyesülések, amelyek a megváltozott körülmé­nyekhez igazodva is folytatták a munkájukat. (...) A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a Járási Köz- művelődési Testületek létesítésé­ről szóló 67/1919 sz. törvény ked­vező feltételeket teremtett a mű­kedvelő színjátszómozgalom fej­lődéséhez. Az előadási jogot a szerzői jogvédelemről 1926-ban kiadott 218. sz. törvény szabá­lyozta. A harmincas években a Szlovenszkói Magyar Kultúr- egyesület (SZMKE) vált a szlová­kiai magyar műkedvelő mozgal­mak, így műkedvelő színjátszá­sunknak is a szervezőjévé. Szak­mai tanácsokkal és útmutatások­kal segítette a mozgalmat a szer­vezet hivatalos havilapja, a Ma­gyar Vasárnap is. (...) Viszonylag erőteljes munkásszinjátszás bon­takozott ki a „Párizst járt lévai szabósegéd és munkásíró“, Há- ber Zoltán elméleti és szervező munkája nyomán is. Háber felfo­gásában a „proletárszínpad“ igazi feladata az időszerűség volt, Egy sikeres est A CSEMADOK nagymegyeri (Čalovo) városi szervezetének már volt egy rendezvénye tavasz- szal kulturális szövetségünk meg­alakulásának 35. évfordulója al­kalmából. A szervezet vezetősége azonban ennél többet akart, egy nagyobb szabású rendezvényt, melyre a közelmúltban került sor. Az utóbbi évek egyik legsikere­sebb CSEMADOK-estjén mintegy ötszázan jelentek meg, akik elő­ször Varga Lászlónak, a szervezet elnökének tartalmas ünnepi be­szédét hallgatták nagy figyelem­mel, valamint a városi nemzeti bizottság és a CSÉMADOK KB képviselőinek üdvözlő szavait. Az est második részében az elmúlt évek, évtizedek műsoraiból eleve­nedtek meg részletek. Fellépett a Bárdos Lajos Vegyeskar; a szin- játszócsoport tagjai a tavalyi Jó- kai-napokon győztes Poloska cí­mű előadásukból mutattak be két jelenetet, ezenkívül kabarétréfák­kal is szórakoztatták a zsúfolásig telt nagyterem közönségét. Ezu­tán az idősebb nemzedék képvi­selői, az ötvenes-hatvanas évek színházi és operett-előadásainak egykori szereplői léptek színre - népdalokkal, nótákkal, operett­dalokkal, helyi zenésizekből verbu- vállódott népes zenekar kísére­tében. Igazán emlékezetes est volt, mondják ma js a városban. A sze­replők pedig, az előjelekből ítélve, készülhetnek az ismétlésre. (b) tett ideálokat, megzavarják az ifjú­ság lelkét, össszekeverik a tisz­tességről és a becsületről vallott nézeteit, erkölcsi zűrzavart és la­zaságot okoznak, (lásd: Zilahy La­jostól az ökör cimű komédiát, Mó­ricz Zsigmondtól a Magyarosan vagy a Kend a pap? című játéko­kat.) A nagyvárosok operett és kabaréközönségének írt darabo­kat nem szabad faluhelyen előad­ni.“ (...) Az 1920-as években például Rimaszombatban (Rimavská So­bota) nem kevesebb mint öt aktív színjátszó együttes működött. 1918 és 1928 között igencsak ak­tív tevékenységet fejtettek ki a kassai műkedvelők Éliás Fe­renc, Stefányi Jenő, Schuszter Já­nos, Hercz Pista, Molnár István, dr. Komor Ernő, Pechár László, Schmotzer János, Lengyel István, Lengyel Ferenc, Barta Béla rende­zők irányításával. (...) A duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) színjátszók 1920 és 1923 között Műkedvelő címmel „színházi és irodalmi alkalmi lapot“ adnak ki „a műkedvelő gárda hivatalos“ köz­lönyeként. 1921-ben a nagyma- gyariak (Zlaté Klasy) alakítanak Műkedvelő Kört, amely 1925 és 1927 között 10 előadást tart. Ugyanebben az időszakban Do- borgazon (Dobrohošť) 12, Vajkán (Vojka n. Dunajom) 10, Bacsfán (Báč) 6 előadást tartanak a mű­kedvelők. Az illésháziak (Nový Ži­vot) Shakespeare-t (Szeget szeg­gel) és Moliére-t (Botcsinálta dok­tor) játszanak. (...) Duba Gyula Hontfüzes- gyarmatról (Hontianska Vrbica) írt monográfiájának egy egész feje­zetében foglalkozik a század elsó felének falusi színjátszásával. Du­ba művelődéstörténetírásunk és színházi publicisztikánk számára is kitűnően hasznosítható követ­keztetéseinek lényege, hogy a fa­lusi ember, a paraszttársadalom „életmódja és kultúrája terén is polgáriasodon. Nem tudok jobb kifejezést találni arra a folyamatra, mely a falut a két világháború között jellemezte. A polgáriasodás azt jelenti, hogy míg pl. a mun­kásszínjátszók és szavalókörök a proletárdiktatúrát a haladó esz­mék és forradalmi ideálok jegyé­ben ápolták, addig a parasztszín­játszás e műnépiesséa eszményét tette magáévá. (...) Igy a mi pa­rasztkultúránk az elsó világhábo­rútól kezdődően már nemcsak az ősi gyökerekből, hagyományokból táplálkozott, hanem idegen való­ságok szellemi termékeit - sok­szor giccseit - is megszerezte, átformálta és magába olvasztot­ta.“ Jeles írónk e helyen valami olyasmire hívja fel itt a figyelmet, amire korábban Szombathy Viktor is figyelmeztetett, s ami mind a mai napig érezteti erős hatását műkedvelő színjátszócsoportjaink tevékenységében, műsorpolitiká­jában. Nevezetesen a műnépies- ség „eszményének“ nemegyszer tapasztalható felvállalására, az „ősi gyökerek“ elvesztésére, s az „idegen valóságok szellemi ter­mékei“ felé történő ösztönös ta­pogatózásra gondolunk itt. (Rész­letek a szerzőnek egy hosszabb tanulmányából). TÓTH LÁSZLÓ A CSEMADOK Központi Bizott­ságának képes hetilapjából már értesülhettünk arról, hogy a IX. Tavaszi szél... folklórverseny, mely jövőre lesz, új irányelvek szerint valósul meg. A koncepció kialakítását nyilvános vita előzte meg a Hét hasábjain. A vélemé­nyek összegezése után új elkép­zelés született, melyet már megvi­tatott és elfogadott a központi nép­rajzi szakbizottság, azaz a CSE­MADOK KB művészeti osztályá­nak szakmai és módszertani tes- tülete. Az eddigi koncepciókhoz képest több lényeges változás lesz. Nem szerepelnek külön-külön kategóriában a hagyományőrző és a hagyományápoló szólóéne­kesek és éneklő csoportok; ese­tükben az eddigi négy kategória helyett csak kettő lesz, a szóló­énekeseké és az éneklő csoporto­ké. A rendezvény visszanyeri ere­deti célját és funkcióját, a népdal és a népzene versenyeként a két műfaj ápolóinak seregszemléjévé válik. Ez azt jelenti, hogy kimarad a versenyből a néptánc(-kategó­ria), mint műfaj. E folklórhagyo­mány művelői számára a zselizi (Želiezovce) országos népművé­szeti fesztivál jelenti a fórumot. A folklórcsoportok közül csak azok indulhatnak sikerrel a versenyben, amelyek műsorának túlnyomó ré­szét népdalok előadása vagy népi hangszeres zene alkotja. Ebben a kategóriában további feltétel, hogy a lehető legkevesebb össze­kötő (magyarázó) szöveg szere­peljen a szokáshagyományt meg­jelenítő összeállításban, helyette a népdal és a népzene nyelvén elevenedjen meg a régi népszo­kás. Az említett szempontok figye­lembevételével a következő kate­góriákban versenyezhetnek a népdalt és a népzenét kedvelők: I. kategória - szólóénekesek, a műsoridő 3, leg­feljebb 4 perc; II. kategória - maximum 20 főből álló női vagy férfi, illetve maximum 30 főből álló vegyes éneklő csoport, a műsoridő 3-5 perc; III. kategória - népi hangszereken játszó szólisták, a műsoridő 3-4 perc; IV. kategória - 6-10 főből álló, né­pi hangszereken játszó együttesek, a műsoridő 3—4 perc; V. kategória - 3-8 főből álló, stili­zált zenét, azaz népdalfeldolgozást játszó hangszeres együttesek (pa­raszt- vagy tánc­házi zenekarok), a műsoridő 3-4 perc; VI. kategória - 20-30 főből álló folklórcsoportok, a músdridő 5-15 perc. Az előző folklórverseny irányel­vétől eltérően a Tavaszi szél.. ,’85-ön való részvétel továb­bi feltétele, hogy a versenyző 1984. december 31 -ig betöltse 15. életévét. A fiatalabb korosztály, azaz a gyermekek részére nem lesz központi szintű verseny. Ettől függetlenül: a szakbizottság fel­hívja az iskoláknak és a CSEMA­DOK járási bizottságainak a figyel­mét, hogy a járási pedagógiai köz­pontoknak, a járási pionírházak­nak és a SZISZ Pionírszervezete járási bizottságainak a közremű­ködésével szervezzék meg az alapiskolák tanulói számára a já­rási népdal- és népzenei versenyt a Tavaszi szél...’85 mintájára. Ezeknek a versenyeknek van ha­gyományuk és jól átgondolt neve­lési céljuk. A nyitrai (Nitra) járás­ban 1965 óta Kiscsalogány, a Kassa (Košice)-vidéki és a tóke- terebeši (Trebišov) járásban pedig már több mint egy évtizede Fehér liliomszál néven évente rendeznek gyermek-folklórversenyt. Ezt a szép példát kövessék a többi járások is. Az új irányelv foglalkozik a ha­gyományőrző szólóénekesek, éneklő csoportok, a népi hangsze­ren játszó szólisták és együttesek, valamint a hagyományőrző (ar­chaikus) táncosok szerepeltetésé­vel is. Számunkra lehetőség nyílik a Népművészet Mestere cím meg­szerzésére, ha - a néprajzi szak- bizottság és a CSEMADOK járási bizottságainak meghívására - vál­lalják a Tavaszi szél... rendezvé­nyen való szereplést. Ók tehát nem versenyeznek, hanem külön szempontok alapján elnyerhetik fellépésükkel a Népművészet Mestere címet. A cím megszerzé­sének feltételeiről (kritériumairól), fokozatairól (arany, ezüst, bronz) és formájáról (oklevél vagy érem) a CSEMADOK KB Titkársága dönt a jelentkezés határidejéig -(1985. február 15-ig). A Tavaszi szél...’85 rendez­vénysorozatnak járási és területi döntői lesznek, ezután pedig a központi döntő. A járási verse­nyek elsó helyezettjei továbbjut­nak a területi döntőbe. Az értékelő bizottság a járási versenyeken ké­szült hangfelvételek alapján to­vábbi versenyzőket juttathat tovább. A verseny első fordulója után, melynek 1985 tavaszán kell lezajlani, négy területi döntőre ke­rül sor az őszi időszakra, kettő a nyugat-, egy-egy a kelet- és közép-szlovákiai kerületben. A központi döntő 1985. december 8-án lesz Bratislavában. Ezen a területi versenyek győztesei és a Népművészet Mestere cím leg­rangosabb fokozatára javasolt ha­gyományőrzők vesznek részt. A IX. Tavaszi szél... verseny­ben részt vehet minden csehszlo­vák állampolgár, aki nem rendel­kezik hivatásos előadói engedél­lyel; aki ismeri a magyar népdal­kincset és népzenei hagyományt, s ezt a népdal (-zene) sajátossá­gainak megfelelő szinten tudja tol­mácsolni; aki a CSEMADOK járási bizottságain beszerezhető jelent­kezési lapot pontosan kitöltve el­küldi a CSEMADOK illetékes járá­si titkárságának 1985. február 15- ig, a jelentkezés határidejéig. A verseny magyar nyelvű. Kedve­zőbb elbírálásban részesülnek azok, akik műsorukat lakhelyük, vagy környezetük népdalaiból ál­lítják össze és a népdalokat (-zenét) maguk kutatták fel. Reméljük, az új irányelv fris­sebb lendületet ad a falvainkban zajló népművészeti tevékenység­nek, a csoportok és a szólóéneke­sek idei felkészülésének. A Tava­szi szél...’85 rendezvény mindhá­rom szinten a népdal és a népze­ne ünnepe lesz - hazánk felsza­badulása 40. évfordulójának a tiszteletére. DEBRŐDI D. GÉZA ÚJ SZÚ 4 1984. XI. 19. Ferdics Gábor: önarckép

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents