Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-10 / 240. szám, szerda

Fontos követelmény a takarékosság és a hatékonyság LADISLAV GERLE szövetségi miniszterelnök-helyettesnek a Nemzetek Kamarája 4. önálló ülésén elhangzott beszéde Beszédének bevezető részé­ben Gerle elvtárs kiemelte az épí­ti J SZÚ 1984. X. 10. tóipar jelentőségét napjainkban. Még nemrég, a hetedik ötéves tervidőszak első éveiben ez az ágazat nem volt képes megbirkóz­ni gazdaságunk intenzív fejleszté­sének igényesebb feltételeivel. Az építőipar teljesítőképessége 1980 és 1982 között öt százalékkal visszaesett. Ezzel a kedvezőtlen helyzettel 1982-ben foglalkozott a kormány és a CSKP KB Elnök­sége, és operatív intézkedéseket tett az 1982. évi állami terv és az egész hetedik ötéves terv teljesí­tésére. A kormányok és a CSKP KB Elnöksége a múlt év közepén ér­tékelték a helyzetet és rámutattak, hogy az operatív intézkedések se­gítségével a helyzet javult. A CSKP KB Elnöksége egyúttal hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell minden érintett szerv együtt­működéséről, hogy növekedjen az építőipar teljesítőképessége és hatékonysága. Az idei év első nyolc hónapjá­ban az építőipari vállalatok 100 százalékra teljesítették az építő­ipari munkák tervét, s e munkák terjedelme a múlt év azonos idő­szakához képest 2,1 százalékkal növekedett. Ez az építőipar foko­zatos konszolidálódásáról és di­namikus fejlődésének felújulásáról tanúskodik. Elmélyülnek azonban a különbségek az egyes építőipari vállalatok teljesítőképessége kö­zött. A helyi építőipar jelenleg mintegy két százalékkal marad el az állami terv mögött. Az egészé­ben vett pozitív fejlődéshez nyil­vánvalóan nem kis mértékben já­rultak hozzá a céltudatosan szer­vezett munkakezdeményezés és a szocialista verseny eredményei. Ez lehetővé tette, hogy a CSKP KB 10. ülésének határozatai alap­ján igényesebb feladatokat tűzze­nek ki az idei évre a fűtőanyag-, az energia-, az üzemanyag-, a fém- és a cemenettakarékosság terén, s nagyobb mértékben előrehalad­janak a tiszta teljesítmények és a munkatermelékenység növelé­sében, a minőség javításában, va­lamint az anyagi költségek és a készletek korlátozásában. A cseh és a szlovák kormány­nak, valamint a szövetségi kor­mány elnökségének szeptemberi ülésén 3 legnagyobb figyelmet azon végrehajtási intézkedések jóváhagyására fordították, ame­lyek a CSKP KB Elnökségének 1983. szeptember 2-i határozatai­nak teljesítését hivatottak előmozdí­tani. Ezek az intézkedések az egész építőiparra vonatkoznak, amely szervezésileg nagyon ta­golt. Az ágazaton belül meghatározó szerepük van az építőipari minisz­tériumok által irányított szerveze­teknek, amelyekre a kivitelező ka­pacitások 66 százaléka és a dol­gozók 60 százaléka jut. A nem építőipari szervezetek az építőipa­ri munkák terjedelmének több mint egyötödét végzik. Célszerűen és tervszerűen kell felhasználni eze­ket az építőipari kapacitásokat, el­sősorban javításokra és karban­tartásokra. Az elmúlt időszakhoz képest az építőipar gyártási programjának fejlődése is eltp. Egyrészt nagy- beruházásokra, például atomerő­művek építésére, másrészt ki­sebb, de igényesebb építkezések­re és korszerűsítésekre irányul. A szövetségi miniszterelnök­helyettes a továbbiakban rámuta­tott az építőipari kapacitások he­lyes területi elosztásának fontos­ságára a tervezett beruházások szükségletei szerint. A kapacitá­sokat mindenekelőtt azokra a dön­tő beruházásokra kell összponto­sítani, amelyeket az állami terv kötelező feladatoknak jelöl meg, mindenekelőtt a fűtőanyag- és az energiaipari beruházásokra, vala­mint az észak-csehországi kerü­let, Prága és Bratislava beruházá­saira. Az utóbbi időben több intéz­kedés történt e folyamat meggyor­sítására, például az észak-cseh- országi kerület fejlesztése céljából megalakult Ústí nad Labemban a Magasépítő Vállalatok trösztje és a Bratislavai Építőipari Vállalat a szlovák főváros fejlesztésére. Nem kevésbé fontosak a magas­építő vállalatok belső szerkezeti módosításai, valamint az, hogy kevesebb lakást adnak át, de nö­velik a járulékos és a műszaki beruházások terjedelmét. A CSKP KB Elnöksége által a Központi Bizottság 8. ülésén elfogadott határozatok teljesítésé­vel kapcsolatos Állásfoglalás fe­lülvizsgálta az építőiparban köve­tett múszaki politikát, figyelembe véve a hetedik ötéves tervidőszak igényesebb feltételeit. Az ezzel kapcsolatban kitűzött intézkedé­sek nagy súlyt helyeznek az építő­ipari és az ipari termelés egyes ágainak ipari jellegűvé tételére, a munkafelhasználás arányának csökkentésére a termelőüzemek­ben és az építkezéseken, valamint az építőipari kapacitások szerke­zetének átalakítására, hogy na­gyobb fűtőanyag-, energia- és alapanyag-megtakarításokat le­hessen elérni. Az építőipar műszaki fejleszté­sének meggyorsításához hatéko­nyan hozzá kell járulnia a tudomá­nyos kutatási alapnak, amely csaknem 8000 dolgozót foglalkoz­tat. A kutatástól a termelésig eltelő idó lerövidítése érdekében a kuta­tó- és a fejlesztőmunkákon belül el kell mélyíteni a tipizálást és a ter­meléselőkészítést. A takarékos­ság és a hatékonyság követelmé­nye az előírásokban és az állami normákban is érvényesül. Például tavaly az építőipari acélszerkeze­tek felhasználásának módosításá­val 40 ezer tonnával kevesebb konstrukcióra volt szükség. Az építőiparban jelentős figyel­met fordítanak a szállítások korlá­tozására, hatékony lebonyolításá­ra és arra, hogy célszerű legyen a munkamegosztás az üzemi, a közúti, a vasúti és a vízi szállítás között. Az építőipar teljesítőké­pessége és a beruházások minő­sége jelentős mértékben függ az ágazat anyagi alapjától. A házgyá­rak rekonstruálása során a kor­mánynak abból a követelményé­ből indultak ki, miszerint az 1984 kezdetétől gyártott házgyári ele­meknek meg kell felelniük az új hőszigetelési normáknak. A műszaki fejlesztésen kívül az építőipar hatékonyságának növe­lése terén meghatározó szerepe van a szervezés és az irányítás progresszív formái alkalmazásá­nak. Az építőipar teljesítőképes­ségének növelése terén jelentős tartalék a lemaradó vállalatok kon­szolidálása s a vállalatok termelé­kenységében és rentabilitásában mutatkozó indokolatlan különbsé­gek megszüntetése. Tekintettel a helyi építőipar sajátos helyzeté­re, önállóan dolgozták ki azokat az intézkedéseket, amelyek célja ter­vezésük, irányításuk és szervezé­sük tökéletesítése. A beruházási folyamat intenzifi- kálása és az építőipari kapacitások ésszerű felhasználása szempont­jából alapvető jelentősége van a befejezetlen beruházások szá­ma csökkentésének. A hetedik ötéves tervidőszak elmúlt három évében a megkezdett beruházá­sok korlátoz'ásával és az átadások számának növelésével e beruhá­zások arányát 21 százalékkal si­került csökkenteni, az egy beruhá­zásra jutó átlagidő pedig 5,1-ról 4,7 évre. Ezzel szemben tovább tartott a kedvezőtlen helyzet a komplex lakásépítésben. A kö­vetkező időszakban is elsőrendű követelmény marad, hogy a beru­házásokat fontossági sorrendben kezdjék meg és kivitelezzék. Az építőiparban a munkaerő- vándorlás az elmúlt években be­következett bizonyos javulás elle­nére továbbra is nagy, s a legpro­duktívabb korú betanult, munká­soknál a leggyakoribb. Nem sike­rült elérni a munkaidő jobb kihasz­nálása és a műszakok számának növelése terén kitűzött célokat. Ezért a jövőben pótolhatatlan sze­rep hárul a munkakezdeményezés fokozódására és a progresszív módszerek alkalmazására. Asztalitenisz Szuper Liga Csonka fordulóban - győzelemre várva Ma rendezik az asztalitenisz Szuper Liga 2. fordulóját, amelynek ezúttal a műsora nem lesz teljes, hiszen az újonc holland csapat és a nagy esélyes svéd együttes találkozójára csak egy hét múlva kerül sor. Csehszlovákia másodszor is idehaza mérkőzik - ezúttal a nyugatnémet csapat az ellenfél. Nagy harc várható az angol-magyar találkozón, amelyen az szól a magyar csapat mellett, hogy Csehszlovákia ezúttal Ružombe- rokban fogadja az NSZK csapatát, amelytől az eddigi 16 Szuper Liga- mérkózés során soha nem kapott ki. Az is igaz, hogy az esetek túlnyomó részében nagy harcot vívott a két együttes, hiszen tízszer csak az utolsó egyes során dőlt el a mérkőzés vég­eredménye, igy a 4:3 vezet az eredmé­nyek listáján. Tavaly is ez volt a hely­zet, akkor a Panský - Stellwag találko­zó döntött: a csehszlovák éljátékos nyert 2:0-ra. Az esélylatolgatások so­rán nem lehet figyelmen kivül hagyni, hogy az NSZK az első fordulóban le­lépte a hollandokat, Csehszlovákia pe­dig idehaza a legjobbjait nélkülöző ju­goszláv együttes ellen ért el szoros, 4:3 arányú győzelmet. Legutóbb a ha­zai legjobbak ellenőrző versenyen vet­tek részt, amelyet M. Broda nyert ve­retlenül Panský és V. Broda előtt. A nőknél itt hiányzott Hrachová, viszont a találkozóra már ott szerepel az együttesben, amelyet egyébként még az említett ellenőrző verseny előtt kije­löltek. Tagjai: Panský, V. Broda, Ja­vűrek, Hrachová és Kasalová. Az NSZK csapata némiképp megváltozik az első fordulóhoz képest, mert Böhm, Hüging és Wenzel ugyan ott van ezút­tal is a nevezettek névsorán, viszont I. jégkorong-liga Sereghajtó lett a Slovan (MéJ) - Tegnap az első jégkorong-liga 6. fordulójában kiesési rangadót vívott a Slovan és a Litvinov csapata. A házigazdának jó lehetősége volt, hogy győzelme esetén megelőzze a sereghajtó észak-csehországi csapatot, azonban a bajnokság eddigi utolsó helyezettje lelépte a Slovant és így elkerült az utolsó helyről, amelyet a Slovan „bérelt ki“ magának... Továbbra is pontveszteség nélkül áll a VSŽ Košice, amely fölényesen nyert a Pardubice ellen, megtartotta második helyét a Motor Č. Budéjovice és dobogós helyre jött fel a Gottwaldov csapata a Dukla Trenčín elleni győzel­mével. Kriston legutóbb kitűnő formát árúit el az NSZK Nagydiján, Klampár pedig éppen a Tízek Bajnokságán mutatta meg, hogy sérülése után újra formába lendült. A jugoszláv-len- gyel mérkőzésnek nincs kimondott esélyese, hiszen a ha­zai pálya előnye a jugoszlávok mellett szól, de ha nem szerepelnének legjobbjaik, az már a lengyeleknek jelente­ne előnyt. Lieck hiányzik, de a listára került Wo- sik, Rebel, és a kitűnő női játékos, Krüger. Ha Angliában rendezték eddig az angol-magyar Szuper Liga-mérkő­zést, a legtöbbször szoros eredmény született. Ezúttal is ilyen várható, azon­ban a hazai siker meglepetés lenne, hiszen a már említett Tízek Bajnoksá­gán a magyar éljátékosok kitűnően szerepeltek. Egyébként az első forduló eredménye miatt sem lehet Klampá- réknak szemrehányást tenni, hiszen a svédek otthonában kaptak ki minimá­lis különbséggel. Minden jugoszláv-lengyel találko­zó az elmúlt évek során hazai sikert igért, ezúttal is úgy lenne, ha a jugosz­lávok legjobbjai szerepelnének a csa­patban. Oszmanagics szövetségi kapi­tány szerint azonban Surbekra már Szuper Liga-mérkőzésen nem tartanak igényt, de ha Kalinics már felépül, úgy erősebb lesz a hazai gárda, mint leg­utóbb Panskýék ellen. Ennek ellenére ez a találkozó kétesélyes. Egy hét múlva rendezik tehát a hol­land-svéd találkozót és csak akkor alakul majd ki a két forduló utáni rang­sor, aminek az lenne a meglepetése, ha a svéd és csehszlovák csapat nem állana pontveszteség nélkül. (mészáros) SLOVAN BRATISLAVA - CHZ LIT­VINOV 2:7 .(1:3, 0:2, 1:2). Gólütők: Charbroň 2, Rusnák, Kýhos, Ružička, Tarant, Vozák, Macholda, Černý. A ki­esési rangadón semmi esélye sem volt a Slovannak, így utolsó helyét megér­demli. .. SPARTA PRAHA - TJ VÍTKOVICE 7:5 (3:1, 0:2, 4:2). Gólütők: Netík 2, Hrdina 2, Hermann, Vlček, Volek, illet­ve Folta 2, Kuŕidným, Pŕecechtel, Svo­zil. Több mint másfél ezer néző előtt sokáig egyenrangú küzdelem folyt, majd a házigazda jobb erőnléte dön­tött. TJ GOTTWALDOV - DUKLA TRENČÍN 2:1 (1:1,1:0, 0:0). Gólütők: Chalánek, Lach, Santarius. A két csa­pat nagyjából azonos erőt képvisel. Szerencsével nyertek a hazaiak. VSŽ KOŠICE - TESLA PARDUBI­CE 8:2 (3:1, 2:1, 3:0). Gólütők: Ihna- čák 2, Staš 2, Vodila, Sýkora, Bondra, Liba, illetve Lubina és Čech. öt perc játékidő után még döntetlen volt az eredmény, de ez az állapot mindössze négy percig tartott. A hazaiak erőtől duzzadó játékának a vendégek nem találták meg az ellenszerét. Szerencse... (ČSTK) - Balszerencse érte a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapi­tányát, Lars Arnessont, ennek ellenére elmondhatja, hogy nem állt a szeren­csével hadilábon. Uerdingenben akar­ta megnézni egyik jelöltjét, a Bundesli- ga kiválóságát, Holmqdvistot. Krefeld közelében azonban karambolozott A teljesen tönkrement kocsiból sértet­lenül szállt ki, ráadásul Holmqvist a Fortuna Düsseldorf legjobbja volt. .. Sportfogadás A SPORTKA 41. játékhetének első húzásában az első és második nyere­ményosztályban nincs nyertes, har­madik díjat 83 fogadó ért el, egyenként 19 675 korona értékben. A negyedik dij 4 939 nyertese egyenként 560 ko­ronát nyert, míg az ötödik díj értéke 45 Kčs - 94 187 fogadó érte el. A második húzás nyereményelosz­tása a következő: I. díj: egy nyertes a 300 000 Kčs, II. díj: négy nyertes a 200 000 Kčs, III. díj: 122 nyertes, 11 875 Kčs, IV. dij: 6 741 nyertes 380 Kčs, V. díj: 113 971 nyertes a 30 Kčs. A SAZKA 41. játékhetében 464 nyertes volt - I. DIJ: 2 nyertes a 134 240 Kčs, II. DÍJ: 24 nyertes a 16 825 Kčs, III. DÍJ: 438 nyertes a 1 530 Kčs. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + Ötödik fordulójánál tart a tilburgi nemzetközi sakkverseny. Az élen a holland Timman és a magyar Ribli áll 3,5:3,5 ponttal.-f Jól szerepeltek a csehszlovák labdarúgó csapatok kupaellenfelei. A Lyngby Koppenhága a Herfölge ellen nyert 5:2-re, az Ajax továbbra is pontveszteség nélkül áll, miután a De- ventert legutóbb 7:2-re lelépte. Az Ar­senal szereplése ellen sem lehet kifo­gás, igaz, egy túl szigorúan megítélt büntetővel kapott ki az Arsenaltól. Az Arsenal a listavezető, az Everton a 8., de ötpontos hátránya az angol bajnok­ságban - ahol a győzelemért 3 pontot adnak - nem sokat számit.-f Szombaton és vasárnap meg­kezdődnek az európai kézilabda-kupa- küzdelmek. A hat csehszlovák képvi­selő közül a selejtezőben csak a Skoda Plzeň és a ČH Bratislava játszik. + A jégkorong-SZNL tegnapi, 6. fordulójának eredményei: VTJ Topoľ­čany - Slávia Ekonóm Bratislava 9:5 (2:1, 6:3, 1:1), ZTK Zvolen - ZVL Skalica 6:2 (2:0, 3:1, 1:1), IS B. Bystrica - PS Poprad 4:4 (0:0, 2:4, 2:0), Plastika Nitra - VTJ Michalovce 5:1 (3:1, 2:0, 0:0), ZPA Prešov - Par­tizán L. Mikuláš 3:7 (0:1, 2:2, 1:4), jZŤS Martin - ZŤS Dubnica 2:4 (2:1, 0:3, 0:0.) Az I. labdarúgó-liga 7. fordulója után A futball egyszerű játék... Érdekes dolgok történnek a baj­nokságban: a Slovan továbbra is „zsákszámra“ kapja a gólokat, a Prešov és a Trnava még nem ízlelte meg a győzelmet, az Inter az utóbbi öt fordulóban nem tudott nyerni, pedig háromszor otthon ját­szott (mindig kikapott), a Dukla rúg­ta a legtöbb gólt, de csak a 8. a táb­lázaton, vasárnap a sereghajtó Petr­žalka legyőzte a bajnok Spartát... Talán az utóbbi esemény jelentette a 7. forduló legnagyobb meglepetését. A SPARTA korábban sem sziporká­zott (láthattuk ezt a Valerengen elle­ni BEK-meccsen is), az eredmények azonban még jöttek, ám látszott: távolról sem játszik olyan jó futballt, mint az elmúlt idényben. Igaz, ezt befolyásolták a sérülések is, nem min­dig teljesen egészségesen léptek pá­lyára a labdarúgók, de azt is látnunk kell, hogy az elmúlt idényhez képest csak három csatár áll Vladimír Tá­borský edző rendelkezésére, akiket formahanyatlás esetén nincs kivel he­lyettesíteni. Hiába mondják, hogy a mai labdarúgásban nincsenek kötött posztok, az rúgja a gólt, aki a kapu elé kerül, de mégiscsak a csatárok fő fela­data a gólszerzés. És ha nincsenek támadók, akkor másokra hárul ez a fel­adat, azoknak viszont csak „főfoglal­kozásuk“ teljesítése mellett jut idő az ellenfél kapujának veszélyeztetésére. Nagyjából ezért játszott amolyan „fele­más“ labdarúgást a bajnok Sparta a Duna jobb partján. Az INTER-futballisták is úgy ját­szanak, mintha jobb lábukra került volna a bal cipő. Nem lehet kétségbe­vonni a labdarúgók igyekezetét, szor­galmát, azt a sok sok futást, amit kilencven perc alatt láttunk tőlük. Ám hogy ez önmagában még nem sokat jelent, bizonyítja: a Trnavával együtt a legkevesebb gólt rúgták (négy), játé­kuk egyre szürkébbé, sematikusabbá, kiszámíthatóbbá válik, így nem csoda, hogy passzív gólaránnyal (4:6) ott áll­nak, ahol állnak a táblázaton. Egysíkú támadásokkal ma már nem lehet sikert elérni a szervezetten védeke­ző csapat ellen; csak csiszolt össz- játék, az egyéni kezdeményezés, az ötlet, a kockázatvállalás segíthet. De ki adja meg ezt a>„segitséget“ az Internek? Valaki valamikor azt mond­ta, hogy a labdarúgásnak van egy nagyon egyszerű, de annál meghatá­rozóbb erővel bíró szabálya: ez a játék nem más, mint a választás művészete. A futballistát egy mérkőzésen belül milliónyi impulzus éri, állandó választá­si kényszerekbe sodródik: cselezzen, lőjön, indítson, passzoljon, szereljen, becsússzon? Mindezek eldöntésére esetenként tized-századmásodpercnyi ideje van. Aki a legrövidebb idő alatt a legjobb, legkamatozóbb megoldás kiválasztásara képes, az a legjobb lab­darúgó. .. Ha egy csapat ellenfelénél több ilyen gyors reagálásra képes játé­kost tud felvonultatni, törvényszerűen föléje kerekedik. Hál ilyen egyszerű a futball - papíron. Úgy tűnik, az utolsó előtti helye­zett SLOVANT idegenben már a le­festett oldalvonal is zavarja. Hat gólt kapott Olomoucban, méghozzá úgy, hogy a hazaiak legalább öt tiszta gól­helyzetet hagytak ki. A bratislavaiak egyszer lőttek kapura. Azt hisszük, eh­hez nem kell kommentár; akárcsak ahhoz, hogy négy idegenbeli mérkőzé­sen 21 (!!) gólt kaptak a „kékek“. Kétszer annyit, mint az utánuk követ­kező. Ilyen mélyre talán még sosem süllyedt fennállása óta a Slovan. Zsákutcába? Ki tudja. Köztudott: ilyen­kor a gépkocsivezető vagy visszatolat a főútvonalra, yagy megpróbál megfor­dulni és keresni a helyes irányt. Ezt kell tennie, mert valahová el akar jutni. Úticélja van. A Slovannak is. A bajnokság 7. fordulójában 30 gól született (az eddigi 56 meccsen 173), amelyet 46 000 néző látott (összesen 353 000); a hazaiak-vendégek mérle­ge 56 találkozó után: 28-15-13. A vendégek ellen 13, a hazaiak ellen 3 tizenegyest ítéltek a bírók; vasárnap Targoš (B. Bystrica) volt a hatodik kiállított játékos. A góllövőlista - 8 gó­los Knoflíček (Slávia), 7 gólos Janeč- ka (Bohemians), 6 gólos: Korejčík (Dukla), 5 gólos: Fecko (Lokomotíva), Šourek (Vítkovice). (T. V.) MOTOR Č. BUDEJOVICE - DUK­LA JIHLAVA 4:2 (1:2, 2:0, 1:0). Gól­ütők: Válek 2, Korbela, Beníšek, Su- chánek és Lála. Az „ezüst“ rangadón a hazaiak megerősítették második he­lyüket. ZETOR BRNO - ŠKODA PLZEŇ 1:3 (0:1, 1:1, 0:1). Az I. jégkorong-liga táblázata 1. VSŽ Košice 6 6 0 0 42:17 12 2. Č. Budéjovice 6 5 0 1 20:19 10 3. Gottwaldov 6 4 1 1 15:16 9 4. Jihlava 6 3 1 2 21:16 7 5. Sparta 6 3 0 3 19:20 6 6. Brno 6 2 13 13:12 5 7. Plzeň 6 2 1 3 18:20 5 8. Trenčín 6 1 2 3 23:19 4 9. Litvinov 6 2 0 4 29:34 4 10. Vítkovice 6 2 0 4 20:28 4 11. Pardubice 6 1 2 3 15:23 4 12. Slovan 6 1 0 5 12:23 2

Next

/
Thumbnails
Contents