Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-05 / 236. szám, péntek

A BT elnökének átnyújtották a Contadora-tervet Az USA nem csökkenti a nicaraguai ellenforradalmároknak nyújtott támogatást (ČSTK) - A Contadora-csoport (Mexikó, Kolumbia, Venezuela és Panama) külügyminiszterei átnyújtották a Biztonsági Tanács elnö­kének a közép-amerikai béketervezet dokumentumát, amely a tér­ségben kialakult konfliktus politikai rendezésére irányuló javaslato­kat tartalmazza. Egyebek között követeli valamennyi katonai akció ellenőrzését, az idegen katonai tanácsadók kivonását, a térség országainak más államokkal közösen rendezett hadgyakorlatainak betiltását. nek időpontját. A november 4-re kiírt választásokon indulni szándé­kozó pártok bejegyzésének leg­utolsó határideje október 1 -én le­telt. A sandinista front vezetősége abba is beleegyezett, hogy az el­lenzék vezetői a választások eset­leges elhalasztásáról Rio de Janeiroban (a Szocialista Interna­cionálé irodájának ülése alkalmá­ból) tárgyaljanak Bayardo Arce­vei, a front egyik vezető képvise­lőjével. Az ellenzék azonban telje­síthetetlen feltételeket támasztott, s így a tárgyalások kudarcba ful­ladtak. Jósé León Talavera, nicara­guai külügyminiszter-helyettes managuai sajtókonferenciáján mu­tatott rá: az USA nyomást gyakorol a közép-amerikai országokra, hogy ne írják alá a Contadora- tervet. Megállapította: a béketer­vezet, amelynek módosított válto­zatát szeptember 7-én hozták nyilvánosságra, egyértelműen meghatározza a térség valameny- nyi államának kötelességeit, illet­ve ezek teljesítése ellenőrzésének módját. Ezért a javaslat megvál­toztatására irányuló mindennemű kísérlet csak olyan taktikai manő­ver lehet, amelynek célja a közép­amerikai államok közötti ellentétek kiélezése, a béketerv aláírásának meghiúsítása. Ha folytatódnak a béketerv szövegének megvál­toztatását célzó erőfeszítések, a térségben tovább mélyül a vál­ság és az USA számára lehetővé válik, hogy időt szerezzen, s így fokozhassa Nicaraguával szem­beni ellenséges akcióit. A nicaraguai legfelsőbb válasz­tási tanács szerdai ülésén úgy döntött, nem hosszabbítják meg a politikai pártok bejegyeztetésé­A republikánus párti többségű amerikai szenátus tegnapra virra­dóra leszavazta Daniel Ihouye demokrata párti szenátor javasla­tát, hogy a kormány fokozatosan csökkentse a nicaraguai ellenfor­radalmároknak nyújtott támoga­tást. Edward Kennedy szenátor a vitában figyelmeztetett: a támo­gatás folytatása a nicaraguai kor­mány megdöntésére irányuló köz­vetlen amerikai törekvéssel egyenlő. BÉCSI TÁRGYALÁSOK A Nyugat egyoldalú előnyökre törekszik (ČSTK) - Tegnap plenáris ülés­sel folytatta munkáját a közép­európai fegyveres erők és fegy­verzet csökkentésével foglalkozó bécsi tanácskozás, amelyen fel­szólalt Ljubomir Sopov, a Bolgár Népköztársaság küldöttségének vezetője. A jelenlegi bonyolult nemzetkö­zi helyzettel összefüggésben hangsúlyozta: a Nyugatnak le kell mondania törekvéseiről a katonai fölény megszerzésére, fel kell ad­nia próbálkozásait, hogy az erő pozíciójából másokra kényszerít­se akaratát, át kell térnie a realisz­tikus politikára és törekednie kell a tisztességes megállapodásra. Az idén április 19-én tett nyuga­ti javaslatról megállapította: egyol­dalú előnyöket próbál elérni még annak árán is, hogy lerombolja a már elért eredményeket. Bulgá­riát és szövetségeseit elsősorban a fegyverzetcsökkentéssel kap­csolatos nyugati álláspont nyugta­lanítja. A nyugati javaslatok szá­mos más tekintetben is nélkülöz­nek minden konstruktivitást. Ezen a tényen a NATO-tagállamok kül­döttségeinek állításai sem változ­tatnak, miszerint javaslataik „konstruktívak’1 és „kompromisz- szumjellegűek". A problémákat Bécsben nem lehet szólamokkal megoldani. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ MEGEMLÉKEZES ■ 1984. október 5-én ünnepli 56. szü­letésnapját a drága jó férj, édesapa és nagyapa, Patócs József (Bratislava). E szép ünnep alkalmából szivük egész melegével köszöntik, és jó egészséget, erőt és megértésben együtt eltöltendő éveket kívánnak sok szeretettel felesége, Mária, két lánya, férjükkel, valamint unokái: Robika, Andrejka, Melittka és Miriam, akik a nagypapát sokszor csókolják. Ú-3151 ■ Október 5-én ünnepli 80. születés­napját Sülyön (Šuľany) özv. Hervay Józsefné, akinek jó egészséget kívánnak fiai, menyei, unokái és dédunokái. Ú-3186 ■ Deák Károlyné Sebők Vilmának 55. születésnapja alkalmából nagyon sok erőt, egészsé­get és hosszan tar­tó boldogságot kí­vánnak szerető férje, Károly, lánya, Ilonka, fia, Imre, veje, Péter, menye, Iza és unokái: Marián, Renáta, Liviké és a kis Andrea. Ú-3298 ■ A szeretett férjnek, gondos édes­apának és apósnak, Jóba Benjáminnak Alsópéterre (Dolný Peter), aki 1984. október 5-én ünnepli 60. születésnap­ját, szívből gratulálnak, további jó egészséget és hosszú, békés, boldog életet kívánnak szerettei felesége, fiai, lányai, menye, vejei és 9 unokája. Ú-3351 ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a felejthetetlen, drága jó édesanyára, anyósra, nagy­mamára, dédmamára és testvérre, Janušek Mártonná Jarabka Annára (Korlát - Konrádovce), aki 1983. október 5-én, 88 éves korá­ban távozott szerettei köréből. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlé­kének egy néma pillanatot e szomorú elsó évfordulón. 2 lánya, fia, menye, vejei, 6 unokája, 8 dédunokája és testvére, Magda. Ú-3270 ■ Bármerre visz is utunk, mindig hiányzik a legdrá­gább férj, édesapa, após és nagyapa, Tóth József, ákinek 1983. 10. 5- én, 58 éves korá­ban szűnt meg do­bogni szerető szi­ve. Akik őrzik emlé­két, szenteljenek neki egy néma pillanatot ezen a szo­morú 1. évfordulón. Szivében örökké gyászoló felesége, lányai családjukkal, fia családjával és a rokonság. Ú-3318 HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN! krónika m v’r// hír mozaik Péntek, 1984. X. 5. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 5.40, nyugszik 17.06 Közép-Szlovákja: 5.47, nyugszik 17.13 Nyugat-Szlovákia: 5.53, nyugszik 17.19 órakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 16.00 nyugszik 0.24 Közép-Szlovákia: 16.07, nyugszik 0.31 Nyugat-Szlovákia: 16.13, nyugszik 0.37 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AURÉL és VIERA nevű kedves olvasóinkat • 1864-ben született Louis Jean LUMIERE francia fizikus, a filmmű­vészet és a filmgyártás úttörője (f1948) • 1864-ben halt meg MA­DÁCH Imre kiváló magyar költő, publicista (szül. 1823). IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, helyenként eső. A nap folyamán a felhőzet lassan fel­szakadozik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17-21 fok között. Szombaton és vasárnap borult idő futó esőkkel vagy zivatarokkal, keleten kezdetben kevés felhő. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 9-13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14-18 fok között. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1984. október 5-re: Bratislava: 315, apad Medveďov: 300, árad Komárno: 330, árad Štúrovo: 295, árad RENDŐRSÉGI HÍREK- Súlyos közlekedési balesetet oko­zott a hibás fékberendezés Lehota pod Vtáčnikom (prievidzai járás) határá­ban. Ladislav L., a Csehszlovák Autó- közlekedési Vállalat Žiar nad Hronom-i üzemének 46 éves gépkocsivezetője Tatra 815-ös teherautóval fékezés közben átcsúszott az úttest menetirány szerinti bal oldalára. A szembejövő gépkocsival való összeütközést ugyan sikerült elkerülnie, de a teherautó el­kapta a 78 éves Jozef O.-t, aki kerék­párral közlekedett. Az idős férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de életét az orvosok már nem tudták meg­menteni.- Leégett egy, a munkások szállá­sául szolgáló fabódé a Trebišovi Élel­miszerkombinát területén. Az anyagi kár 30 000 korona. A tüzet az okozta, hogy a villanymelegítö közelében ruhát helyeztek el száradni. A ruha kigyulladt és a lángok átterjedtek az építményre. Csehszlovák kulturális napok Magyarországon Mától október 13-ig rendezik meg Magyarországon a csehszlo­vák kulturális napokat. A rendez­vény célja a csehszlovák-magyar barátság és együttműködés to­vábbi elmélyítése, s népeink kultú­rájának alaposabb megismerése. Budapesten és Szegeden a Cseh Filharmonikusok Zenekara és Énekkara lép föl, s megrende­zik a cseh és a szlovák opera estjét is. A pesti Vigadó közönsé­ge Josef Suk és Josef Hála elő­adóművészeket láthatja és hallhat­ja. Magyarországon vendégszere­pei a Szlovák Kamarazenekar is. Nagy érdeklődés előzi meg Karéi Gott hangversenyét is, amelyre a Budapest Sportcsarnokban ke­rül sor. A Szépművészeti Múzeumban a cseh kubista festők nagyszabá­sú tárlata nyílik meg. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Jaroslav Hašek-emlékkiállŕtást tekinthet­nek meg az érdeklődők. A Magyar Nemzeti Galériában a szlovákiai grafikusok állítanak ki. Ezen kívül több magyar városban cseh és szlovák irodalmi estet rendeznek. A tervek szerint a csehszlovák kulturális napok alkalmából alakul meg a cseh és a szlovák irodalom magyarországi barátainak köre is. Kokes János Mi Hol rs Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: E. T. - A földönkivüli (ame­rikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Közlekedésrendészeti felügyelő (szov­jet) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: A komédiás (cseh) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Egy faun késő délutánja (cseh) 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Üdvözlet a Földről (cseh) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Az autóstopos (NDK) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: Dal a fáról és a rózsáról (cseh) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Találd meg és vé­gezz vele! (szovjet) 15, 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Higgyünk vagy ne higy- gyünk? (amerikai) • MLADÁ GARDA: A kuruzsló (lengyel) • ÚSMEV: Kata­pult (cseh) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Görög passió (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Három nővér (19) • KIS SZÍNPAD: A jó öreg zenekar (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Az élösdi (19) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Ha­zám (19) • KOŠICEI STÚDIÓSZÍN­PAD: Kezesség (9) • MATESZ: (Nagyfödémes - Veľké Uľany) - Harc a kutyafejüekkel (11) • THÁLIA: (Ke- cső - Kečovo) - A csodatevő Borbála­ág (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullám­hosszon): 7.00: Hírek. 7.10: Mezőgaz­dasági adás. 7.40: A Csehszlovák Rá­dió tánczenekara játszik. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Mezőgazdasági adás (ism ). 12.40: Tánczene. 12.55: Sajtószemle. 15.00: Táncdalparádé -fiataloknak. 15.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.45: Ez történt 24 óra alatt 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Napocska. Óvodások oktató­műsora 9.45: Tévéfórum (ism.) 10.25: Több egy sima ügynél. Tévéjá­ték (ism.) 11.35: A rendőrség naplójából (ff.) (ism.) 11.45: Hirek 15.15: Hírek 15.20: Rövidfilmek a képernyőn: 1. Harang születik, 2. Gyógyító táj. 3. A kisdobos. 4. A hazasze­retet útjai 16.20: Filio és Makenzen. Bolgár gyer- mekfilm-sorozat. 5. rész (ism.) 16.45: Bioklub. 5. rész: Kinek a felada­ta a környezetvédelem? 17.15: A vízimadarak. Izlandi termé­szetfilm (ism.) 17.45: Bratislavai magazin 18.00: Sportrevü. Magazin (ff.) 18.30: Esti mese (ism.) v18.40: Dokumentumműsor 19.10: Harc a fiatalkorúak bűnözése ellen. 8. rész 19.30: Tv-Híradó 20.00: Vészjelzés a tenger alól. Szov­jet film 21.10: Sorskutatás. Dokumentumaim 21.35: Énekszóval, muzsikává! 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Giano Mario Volonté-sorozat. Banditák Milánóban. Olasz ka­landfilm (ism.) 23.50: Hírek II. MÚSOR 16.40: Hírek 16.45: Sportakrobatika VB 17.45: Vigyázz, tűz van! Riportműsor (ff.) 18.05: Bratislavai útikalauz. Színházak (ff.) 18.15: A Hamr család. Tévéfilmsoro­zat. 3. rész (ff.) (ism.) 19.15: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Fiatalok Tévéklubja 21.05: Harminchat órás dráma. Doku­mentumfilm (ism.) 21.30: Időszerű események 22.00: Fölfelé esés. Tévéjáték (ism.) 23.05: A bratislavai zenei ünnepsé­gek híradója A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: Híradó a sakk-VB döntőjéről 17.05: Társadalom. Tévémagazin 17.45: Az iskolaigazgató naplója. Film 19.00: Tv-Hiradó 19.35: Ma a stúdióban 20.25: Ma történt a nagyvilágban 20.40: Híradó a sakk-VB döntőjéről 20.55: Akrobatikai VB BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05: Iskolatévé 9.55: Élet a talajban. NSZK rövidfilm (ism.) 10.20: Henry Ford élete és kora. Ame­rikai dokumentumfilm (ff.) (ism.) 11.10: Képújság 14.55: Iskolatévé 16.30: Hírek 16.40: Hurrá, nyaralunk! Szovjet film (ff.) . 17.50: Képújság 18.00: Ablak 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Hiradó 1 20.00: A középkorú feleség története. Angol tévéfilm 20.55: A hét műtárgya 21.00: Velúrzakó. Színházi előadás, felvételről (ff.) 23.05: Tv-Híradó 3 II. MŰSOR 18.10: Képújság 18.15: Csak gyerekeknek! 18.40: Az állatok nyomában. Francia filmsorozat. 11. rész: Niama Katir (ff.) 19.00: Zenebutik (ism.) 20.00: Gondolkodó. Tudományos ma­gazin 20.50: Tv-Híradó 2 21.15: Az örökség. Csehszlovák tévé­film (14 éven felülieknek!) 22.40: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombaton 8 órakor kezdődik a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának publicisztikai magazinja, a Szombat reggel. A 9 órakor kezdődő Nyugdíjasok rádiósklubjának szerkesztője a Nád­szegi (Trstice) Efsz egyik alapító tagjával beszélget a szövetkezet megalakulásának 35. évfordulója al­kalmából. A Szimfonikus hangverseny mű­során 10 óra 15 perces kezdettel Liszt, Bartók és Kodály egy-egy mű­ve szerepel. Az időszerű kertészeti teendők­kel, a termésbetakaritással és a lo­sonci (Lučenec) kertészkedök gond­jaival foglalkozik 11 órai kezdettel a Kertészkedök műsora, amelyből e héten sem maradnak ki az - ezúttal a zöldség és gyümölcs tárolására vonatkozó - hasznos tanácsok. 12 óra 10 perckor:. Slágermú­zeum. Milyen problémákkal küzdenek a cigány fiatalok a rimaszombati (Ri­mavská Sobota) járásban? Erre a kerdésre keresi a választ a Fiata­lok a mikrofon előtt című műsor, amely 13 órakor kezdődik. 14 órakor: Tíz perc irodalom. Összeállítás hazai költők őszi témá­jú verseiből. A vasárnapi adás 7 órakor kez­dődik, hírekkel. 9 órai kezdettel Rádióegyetem. 9 óra 15 perckor népszerű ope­rettmelódiák csendülnek fel. Látóhatár. A magyar adás világ- irodalmi folyóirata 10 órai kezdettel Edgar Allan Poe-re emlékezik. 11 órakor hangzik el a Társadal­munk időszerű kérdései című műsor. A MATESZ komáromi (Komárno) társulata 13 órai kezdettel bemutatja Pavol Sobota Meghalni és élni című rádiójátékát. Aki tudja, írja meg! A komolyzenei fejtörő 14 órakor kezdődik. (B Á.) ■ Sikeresen teljesítették múlt havi tervüket az ostrava-karvinái köszénmedence bányászai, s az év első kilenc hónapjában 0,4 szá­zalékkal túlszárnyalták a szénfej­tés feladatait. Ugyanezen idő­szakban a tárnahajtó brigádok 1,3 százalékkal teljesítették túl ter­vüket. Kiad|a Szlovákia Kommunista Pártia Központi Bizottsága főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18 gazdasagi ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Marlanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jirásková 5. telefon 337-823.337-825 Hirdetési iroda a kozule- Aa ni i leknek 815 80 Bratislava, Vaianského nábrežie 15 II emelet, telefon 551-83. 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenkent Index 48 011 Kčs 13- Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače 813 81 Bratislava Gottwaldovo námestie 6 #ÚJ szó

Next

/
Thumbnails
Contents