Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-27 / 255. szám, szombat

rw«: % ÚJ SZÚ 4 1984. X. 27. Egy hét a nagyvilágban Október 20-tól 26-ig Szombat: TASZSZ-nyilatkozatot tettek közzé a leszereléssel kapcsolatos amerikai magatartásról • Százezrek tüntettek az NSZK-ban a fegyverkezés ellen Vasárnap: Szovjet-finn külügyminiszteri találkozó volt Moszkvában • Összeültek a Közös Piac mezőgaz­dasági miniszterei Hétfő: Varsóba látogatott Papandreu görög kormányfő • Érzékeny veszteség érte a salvadori rezsimet: magas rangú tisztek helikopterét lőtték le a haza­fiak Kedd' Ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága • Dél­Afrikában 7 ezer katonát és rendőrt vetettek be Johannesburgban • Tüzpárbaj zajlott az indiai és pakisztáni határöralakulatok között Szerda: Megnyílt a leszerelési világhét • Londonban tár­gyalt Mitterrand francia elnök a közöspiaci problé­mák megoldásáról • A BT határozatban ítélte el a fajüldöző pretóriai rezsimet Csütörtök: Chňoupek csehszlovák külügyminiszter Finnor­szágba utazott • Moszkvába látogatott Dzsambin Batmönh, a legfelsőbb mongol vezető • Lemon­dásra kényszerült a nyugatnémet parlament elnöke Péntek: Összeült a LEMP Központi Bizottsága A szovjet mezőgazdaság fejlesztése Nagyszabású, hosszú távra szóló meliorációs programot ha­gyott jóvá a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak keddi ülése, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése közvetlenül összefügg a párt tevékenységének legfonto­sabb céljaival, s ez a szovjet em­berek életszínvonalának állandó emelése. Két évvel ezelőtt fogad­ták el a Szovjetunió élelmiszer­programját, s az azóta eltelt rövid időszak alatt is jelentős sikereket ért el a szovjet mezőgazdaság, javult a lakosság élelmiszerellátá­sa. Tavaly az ország történelmé­nek legnagyobb mezőgazdasági termését érték el, s az idén is megtesznek mindent, hogy- a számos területet sújtó aszály ellenére - ez az idén se legyen kisebb. A szovjet vezetés a magas szintű mezőgazdasági termelés biztosítása szempontjából rendkí­vül fontosnak tartja a talajjavítást, az öntözött területek állandó bőví­tését. Például 1966 óta a talajjaví­tásnak alávetett területek nagysá­ga 17 millióról 33 millió hektárra nőtt. S a most elfogadott program szerint viszonylag rövid idő alatt további 50 százalékkal kell bővül­nie az öntözött és lecsapolt terüle­tek nagyságának, s ezáltal is ga­rantálni, hogy az eddigihez képest kétszeres hozamokat érjenek el a földeken. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy az eredmé­nyek értékelése mellett megalku­vás nélkül minden szinten fel kell lépni a hibák kiküszöböléséért. „Nem engedhető meg, hogy or­szágunkban az öntözött földeknek csupán az egyharmadán érjük el a tervezett hozamokat... Azzal sem lehetünk elégedettek, hogy a vízgazdálkodási beruházások nem készülnek mindig a megfelelő minőségben, s nem is használják ki ezeket megfelelően.“ Hiszen a fogyatékosságok felszámolásá­val jelentős mértékben javíthatók az eredmények, s ez ráadásul nem is igényel nagy anyagi ráfor­dításokat. A szovjet mezőgazdaság szá­mára továbbra is kulcskérdésnek számít a gabonatermelés állandó növelése. Tudjuk, a gabona ma már stratégiai növény, Washing­ton előszeretettel alkalmazza a politikai zsarolás eszközeként az éhínséggel küzdő fejlődő orszá­gokkal szemben is. A Szovjetunió­val szemben meghirdetett gabo­naembargók rendre kudarcot val­lottak, s ez szintén a szovjet me­zőgazdaság sikereként értékelhe­tő. Valamint az a tény úgyszintén, hogy a Szovjetunió mindig kisegí­tette a szocialista országokat is, ha szükségük volt rá, annak elle- .nére, hogy ő maga is - egyelőre- behozatalra szorul. A keddi KB-ülés azért is fontos a nemzetközi politika szempontjá­ból, mivel meggyőző erővel iga­zolja: a szovjet vezetés a rendkí­vül feszült nemzetközi helyzet el­lenére tovább folytatja a lakosság életkörülményeit javító nagysza­bású szociális és fejlesztési prog­ramok megvalósítását, olyanokat, amelyek hatalmas anyagi ráfordí­tásokat igényelnek. Ismét nem jöt­tek be a szovjetellenes - főleg amerikai - számítgatások: a gyor­sított fegyverkezési versennyel a Szovjetuniót olyan nehéz gazda­sági helyzetbe sodorják, hogy Moszkva kénytelen lesz a nép életszínvonalának rovására fegy­verkezni. Kétségtelen, a Szovjet­unióban is megérzik a honvéde­lem megnövekedett kiadásait, csakhogy nem az életszínvonal rovására fedezik, hanem a szovjet emberek áldozatosabb, fokozott munkaaktivitásával, a gazdaság- irányítás tökéletesítésével, a ter­melés hatékonyságának növelé­sével teremtik elő az eszközöket. Nyugatnémet Watergate Egyre mélyebb örvényeket ka­var az NSZK-ban a Barzel-bot- rány, sokan a bonni Watergate-ró\ beszélnek. Tegyük hozzá: nem is alaptalanul. Mint ismeretes, négy hónappal Ottó Lambsdorff volt gazdasági miniszter kényszerű le­mondása után ugyanezt tette Rai­ner Barzel, a nyugatnémet parla­ment elnöke. A háttérben a Flick konszern megvesztegetési és adócsalási ügyei húzódnak meg, melynek kapcsán az NSZK sajtója összpontosított támadásokat indí­tott a vezető politikusok ellen. Barzel az ellene felhozott vádak alól nem tudta tisztára mosni ma­gát a parlamenti vizsgálóbizottság előtt. Kitudódott, hogy 1973 és 1979 között 1,7 millió márkát ka­pott a Flicktől - mintegy fájdalom­díjként. Annak fejében, hogy 1973-ban a CDU-CSU parlamenti csoportjának elnöki tisztét áten­gedte Helmut Kohl jelenlegi kan­cellárnak. A Flick Barzel „anyagi biztonságáról“ kívánt gondos­kodni: egy ügyvédi irodán keresz­tül évi 250 ezer márkát juttatott neki. Sokan felvetették a kérdést: mi az, ami ennyit megér a Flick konszernnek? Persze az ügy több mint kínos Kohl kancellár számára is, hiszen - a Süddeutsché Zei­tung szavaival élve - mindeddig úgy vélték, Kohl annak köszönheti a legfelsőbb kormányhivatal meg­szerzését, hogy a vidékről „tisz­tán“ érkezett Bonnba. A Német Kommunista Párt ál­lásfoglalásában felháborítónak nevezte, hogy a legmagasabb tisztségeket betöltő politikusok- beleértve Kohl kancellárt is- ennyire lefizethetek és megvá­sárolhatók. Egyébként nem ez az első eset, hogy a nagy konszer­nek, monopóliumok megvásárol­ják a politikusokat, s ezzel saját érdekeiknek megfelelően befolyá­solják egy ország politikáját. Közben újabb részletek is nap­világot láttak a pártok pénzelésé­ről. A Flick 1969-1980 között 25 millió márkát „ajándékozott“ a parlamenti pártoknak és vezető­iknek. A CDU-CSU 15 milliót, az FDP 6,5 milliót, az SPD pedig 4,3 milliót kapott. A Frankfurter Rundschau a múlt héten olyan leveleket tett közzé, amelyek iga­zolják, hogy a Flick a pártok veze­tőivel a legmagasabb tisztségek betöltéséről tárgyalt. Az NKP szerint az emberek előtt egyre nyilvánvalóbb, hogy a nyugatnémet politika irányvona­láról nem ők döntenek a parla­menti választásokon, hanem a nagy társaságok (a Flick, az Oetker, a BASF konszern, a Daim- ler-Benz, a Messerschmidt stb.) pénze. (íme, az olyan sokat han­goztatott burzsoá demokrácia ne­továbbja!) Az adócsalási és lepén- zelési botrányokban egyébként a Flick jár az élen. A konszernt egy család irányítja, s a tanktól a pa- pírzsebkendóig mindent gyárta­nak. Tavaly 20,3 milliárd márka forgalmat bonyolított le (ez csak a hivatalosan bevallott összeg), összesen 42 560 embert foglal­koztat. A konszern legfontosabb válla­latai (a Friedrich Flick anyavállala­ton kivül) pl. a Buderus AG, a Leo­pard 2 tankokat gyártó Kraus -Maffei, s még vagy két tucat vállalat, profiljukba az acélgyár­tástól a fürdőkádig és a repülö- gép-konyháig sok minden belefér. A Flick által ellenőrzött Dynamit Nobel AB pl. robbanóanyagokat és vegyszereket gyárt. Az ó kezé­ben van a Daimler-Benz részvé­nyeinek 10, és a Grace amerikai konszern részvényeinek 26 szá­zaléka. A család jelenlegi feje az 57 éves Friedrich Karl Flick. Apját, Friedrich Flicket, a náci Németor­szág iparmágnását, Hitler feltétlen hívét a nürnbergi perben háborús bűnösnek nyilvánították és 7 évi börtönbüntetésre ítélték. Három év múlva azonban nemcsak ke­gyelemben részesítették, de egész vagyonát is visszakapta. Összeállította: MALINÁK ISTVÁN A nyugatnémet fővárosban, Bonnban, szom­baton 80 ezer ember tüntetett a háború ellen, követelve a Nyugat-Euró- pába telepíteti amerikai raké­ták eltávolítását (ČSTK-felvétel) KIS ______ NYELVŐR .. Szorítok érted...“ Hallom az utcán, az iskolafolyosón vagy szomszédaimnál, ha egy-egy jó barát vagy rokon az élet ilyen-olyan próbájára készül, az együttérzést biztosító mondatot: „Aztán majd szorítok neked...“ Ezt hallva, az ember önkéntelenül körülnéz: ugyan mit akarnak szorítani az illetőnek? Ülőhelyet? Vagy állóhelyet egy zsúfolt villamoson, csúcsidőben? Ehhez az igéhez ugyanis, ezzel a részeshatározós vonzattal, a magyarban kötelező érvénnyel valamilyen tárgy is járul. Sőt, a szorít igéhez az említett vonzattal igekötő is társulhat. „Kiszorítok neked egy kis pénzt“, mondhatja a megszorult barátnak, miután némi időt is kiszoríthatott már nefci agyonzsúfolt napjából, hogy panaszát és kérését meghallgassa. A tárgy nélkül, amelyik feltétlenül odakívánkozik az ige és a határozó mellé, olyan lesz a megkövesedett szólam, mintha az ember valamilyen okból elharapta volna a mondat végét. Mintha a kövület egy fontos darabja letört volna. Pedig nem ez történt. Az illető azt szerette volna kifejezni, hogy szurkol a barátjáért (ha bajba kerül), a barátjának (ha játszik vagy versenyez), drukkol érte vagy neki, izgul érte, szorong érte vagy miatta, hogy gondol rá, hogy lélekben vele lesz vagy mellette áll, amíg a próba tart, illetve - s ez a helyes magyar vonzat - szorít a barátjáért. „Aztán majd szorítok érted“: így kell hangzania az együttérző, az embertárs gondjaiból részt kérő biztatásnak. Vagy még rövidebben, vonzat és határozó nélkül: „Aztán majd szo­rítok!“ Valószínű, hogy a kifejezés egy nem éppen gusztusos és kellemes élettani jelenségre, nagy izgalmaink egyik kellemetlen velejárójára céloz, s a csibésznyelvből pimaszkodta be magát a köznyelvbe. A majdnem azonos igejelentés, illetve talán az eredet közelsége révén is, a magyar szólás összekeveredett a babonából vagy egyszerű lélektani megfigyelésből sarjadt szlovák „držím ti palce“ (szolgai fordításban: fogom vagy szorí­tom neked a hüvelykujjamat) kifejezéssel (szorít, illetve fog, tart, markol - držať), s a szlovák kifejezés datívusa, részeshatározós vonzata akkora erővel befolyásolja a magyar fordulatot“, hogy annak célhatározói (finalisi) vonzatát megváltoztatta. Nincs kizárva, hogy ezt a káros fordulatot az azonos jelentésű szurkol és drukkol ige egyik - részeshatározós - vonzata is bátorította, de ez sem gátolhat meg abban, hogy a kifogásolt alakot szlovákos- nak tekintsük, s küzdjünk ellene. Mint láttuk, nyelvünk bő választékot kínál helyette. KONCSOL LÁSZLÓ Időben Nem is kell a nyelvész pontoskodásával irodalmi forrásra hivatkoznom, olyan gyakran hallhatunk a mindennapok nyelvé­ben, olvashatunk még igényesebb, újabb irodalmi szövegekben is ilyenféle mondatokat: Időben letette a vizsgát. Még időben érkezett ahhoz, hogy felugorjék a vonatra. És így tovább. Pedig hát azt, hogy időben érkeztünk meg, vagy időben estünk át a vizsgán, igazán fölösleges bejelentenünk. És magától értetődő dolog: minden csak időben történhet. A beszéd azonban az ilyenféle mondatokkal nem is ezt a magától értetődő tényt, hanem azt akarja tudtul adni, hogy a maga idejében, a maga idején történt meg ez vagy az a dolog. A magyar nyelv nagyszerű kincsestára, az Értelmező Szótár a helytelenítést jelentő jellel - nyilván köznapi gyakorisága miatt - közli ugyan az idejében mellett az időben határozószóféleséget is, szemléltető példát azonban - helyesen - csak a kifogástalan­nak ítélt idejében formával kapcsolatban idéz. Ez az utóbbi alak valóban félreérthetetlenül azt jelenti: akkor, amikor még nem késő, amikor a szóban forgó cselekvés elvégezhető, abban az időpontban, amelynek elmulasztása késedelmet, veszélyt, kárt okozhat: a kellő időben. Bár az időben alak ilyen használata ezek szerint helytelen és kerülendő, keletkezésének okát azért nagy valószínűséggel meg­adhatjuk: alighanem a kellő időben minősítő jelzős szerkezetből rövidült. Ez némileg magyarázza, egészében azonban nem mentheti s még kevésbé szentesítheti ennek a ma oly divatos határozófélének a használatát. _ , SZABÓ T. ATTILA Mikor szemben, mikor iránt? Sokszor okoz zavart, sőt olykor kellemetlen értelmi hibát is, hogy a szemben névutót és a szembeni névutó-melléknevet nemcsak a saját szerepében, hanem az iránt, iránti, valamint a mondatba a szemben-nél jobban illő névutók és határozóragok helyett is használjuk. Meglepődöm, amikor ilyen mondatokat hallok vagy olvasok:,,A; szervezet tagjai bizalmat éreznek a veze­tőséggel szemben“; „Ez határozza meg a közigazgatási szervek­nek a néppel szembeni magatartását“; stb. A szemben és a szembeni bizonyos fokú szembenállást, ellenségeskedést fejez ki, tehát negatív érzéseket, magatartást kifejező szavakhoz illik. Bizalmatlanok, barátságtalanok lehetünk valakivel szemben. A kizsákmányoltaknak a kizsákmárjyolókkal szembeni magatar­tásáról is beszélhetünk, de bizalmat, rokonszenvet inkább valaki iránt érzünk, a közigazgatási szerveknek is a nép iránti magatar­tásáról beszélünk, ha pozitív. A néppel szembeni magatartás a negatív, az ellenséges magatartás. Olykor nem is a két említett névutó vagy névutó-melléknév illik a mondatba, hanem valami más szerkesztési forma: határozórag vagy határozórag és a való melléknévi igenév. Szokatlanok és nem magyarosak az ilyen kifejezések: az emberek iránti gondos­kodás, szolidaritás Argentína iránt; szolidáris a palesztin néppel szemben stb. Gondoskodni nem az emberek iránt, hanem az emberekről szoktunk, tehát az emberekről való gondoskodás kifejezés itt a helyénvaló. Szolidárisak valakive/ vagy valamivé/, nem pedig valaki vagy valami iránt lehetünk, így ez a helyes kifejezési forma: szolidaritás Argentínával. Ebből az is következik, hogy a palesztin néppel szemben sem lehetünk szolidárisak, hanem egyszerűen csak a palesztin nép pel. _ .. K JAKAB ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents