Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-23 / 251. szám, kedd
ÚJ szú 7 1984. X. 23. A sakk minden szépsége (ČSTK) - Moszkvában szeptember 9-e óta az egész sakkvilág érdeklődésének középpontjában áll Karpov és Kaszparov nagy küzdelme a világbajnoki címért. Anatolij Karpov, a 33 éves világbajnok és Garri Kaszparov, 12 évvel fiatalabb kihívója rendszeresen hétfőn, szerdán és pénteken ül asztalhoz, kedden, csütörtökön és szombaton csak akkor, amennyiben a függőben maradt játszmákat kell folytatni. Ók már a 31. világbajnoki párviadal résztvevői, a sakktrónért 1886 óta folynak a küzdelmek. Két óriási tábla ábrázolja egy-egy találkozó lebonyolítását, a lépések ~ számát, a letelt időt, amennyit a küzdő felek addig igénybe vettek. Az emelvény közepén asztal áll, amelyre nemcsak a két világhírű játékos, hanem a további szakértők és nézők pillantása irányul. A játékosok közül egyik vagy másik fel-feláll, néha egy röpke percre a függöny mögé megy, megpróbálja az összpontosítást felújítani. A küzdő felek minden lépését elemzik a szakemberek, de a szurkolók is, akik minisakktáblát hoznak magukkal. Amennyiben a döntő valamelyik részvevője egészen egyéni megoldással kísérletezik, azonnal nagyobb élénkség tapasztalható a teremben, de az eredményjelző táblán máris megjelenik a figyelmeztetés: őrizzék meg a nyugalmat. Kitűnő munkafeltételek állnak az akkreditált újságírók rendelkezésére. A sajtóközpontban telefon, távíró biztosítja a világ minden tájával az összeköttetést. A mindenkori találkozóról az _ első hivatalos jegyzék 19.30 órakor jelenik meg, a második legfeljebb húsz perccel az utolsó lépés után. Mindez hozzájárul a nagy találkozó felejthetetlen légköréhez. A tökéletes szervezés ismételten rámutat a szovjet sakkiskola kimagasló színvonalára, amelynek mesteri demonstrátorai Karpov és Kaszparov. A Szovjetszkij Szport című napilap frappáns választ adott azoknak a burzsoá újságoknak, amelyek megpróbálják Karpov és Kaszparov nagy találkozóját politikai céljaik elérésére felhasználni. Ezek elítélendő szovjetellenes kísérletezések. Elsősorban az angol Times, a svájci Matin és néhány amerikai napilap használ ilyen hangot. Cikkeikben a legkülönbözőbb kitalálások, rosszindulatú támadások találhatók és megpróbálják megmételyezni a légkört. Az említett napilap ezzel kapcsolatban beszélgetéseket közöl néhány nemzetközi nagymesterrel, befolyásos tisztségviselőkkel, akik egyértelműen elítélik az említett lapok rágalmait. Flo~ rencio Campomanes, a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette: „Már néhányszor említést tettem arról, hogy Moszkvá-1 ban a világbajnoki páros mérkőzésen kedvező, alkotásra való a légkör. Véleményem szerint a helyzetet legjobban jellemzi a spanyol Roman Torran véleménye, aki a fellebbezési bizottságot vezeti: „Ez a találkozó munkanélkülivé tett. Ez az az eset, amelynek csak örülhet az ember.“ + Belgrádban bonyolították le a másik csoport mérkőzéseit. A Budapesti Vasas a Yuzma Isztambul ellen 17:8 arányban győzött, de a zárótalálkozón 12:8-ra kikapott a Partizán Belgrád együttesétől. A végső sorrend: 1. Partizán 4, 2. Vasas, 2, 3. Yuzma 0 pont. Itt is az első kettő jutott tovább. A negyed befejezése előtt (ČSTK) - Az első negyed utolsó fordulójához, sorrendben a tizenegyedikhez ma érkezik az I. jégkorong-liga. A következő mérkőzésekre kerül sor: VSŽ Košice - Zetor Brno (játékvezető Brada) a találkozó 17.00 órakor kezdődik. Minden további esetben 17.30 a kezdés ideje: TJ Gottwaldov — Motor Č. Budéjovice (šutka), ChZ Litvinov - Škoda Plzeň (Jirka), Tesla Pardubice - TJ Vítkovice (Lipa), Dukla Jihlava - Sparta Praha (Pékný), Slovan Bratislava - Dukla Trenčín (Šubrt). A jégkorongra állóhelyek nélkül (ČSTK) - A Munkavédelmi Felügyelőség Brátislavában úgy döntött, hogy a Téli Stadionban az állóhelyeket nem lehet igénybe venni. A Slovan Bratislava jégkorongcsapatának vezetősége ennek alapján közli a szurkolókkal, hogy a Szabadjegyek, a játékos- és tisztségviselő igazolványok nem jogosítanak fel senkit az állóhelyen való tartózkodásra. Az ilyen jegyek tulajdonosai számára egyéb belépőjegyek megvételét teszik lehetővé. Ez a rendelkezés a visszavonásig érvényes. ÚJABB DÖNTETLEN Hétfőn Moszkvában a sakkvilágbajnoki döntő 16. játszmájában Kaszparov vezette a fehér és Karpov a fekete bábokat. A címet védő Karpovnak a 9. lépéshez 20, a 16.-hoz 32, a 18.-hoz 42 percnyi gondolkodási időre volt szüksége. A 37. lépés megtétele után a küzdő felek döntetlenben egyeztek meg. így változatlanul Karpov-vezet 4:0 arányban. A 17. játszma holnap kerül sorra, Karpov vezeti majd a fehér bábokat. Az Evertonra várva (ČSTK) - Holnap 17.00 órakor Inter Bratislava - Everton labdarúgó mérkőzésre kerül sor a KEK 2. fordulójában. A találkozó 17.00 órakor kezdődik. Az érdeklődést fokozza az a tény, hogy az Angol Kupa győztese, az Everton helyi vetélytársát, a bajnok FC Liverpool együttesét a szombati bajnoki fordulóban 1:0 arányban legyőzte. Az angol együttes ma délután különrepülógép- pel érkezik és a Bratislava Szállóban lakik majd. Soraiban több válogatott játékost találunk. A kapus Southall, továbbá a mezőnyjátékos Ratcliffe Wales csapatában szerepel, (r válogatott Sheedy, az angol csapatban Bailey kap helyet, a skót válogatott tagja Gray. Tegnap délután az Inter csapata edzést tartott és utána megtekintette az Everton - Aston Villa bajnoki találkozó filmjét. A bratislavai együttes soraiból hiányzik Barmoš, akinek a Vítkovice elleni találkozón kiújult a bordatörése és gyógykezelésre szorul. Nagy a valószínűsége annak, hogy az Everton elleni felállítás nem különbözik attól, amelyben az Inter a Lo- komotivát fogadta. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok 8. Piešťany 11 4 3 4 11:14 11 9. Trebatice 11 3 4 4 14:18 10 10. Brodské 11 3 3 5 16:19 9 11. Váhovce 11 4 1 6 17:25 9 12. Holíč 11 3 2 6 15:20 8 13. St. Turá 11 3 1 7 16:25 7 14. Bošany 11 3 0 8 11:27 6 Délkelet: Gabčíkovo - O. Potôň 1:2, VTJ Sered - Dvory 5:0, Tlmače- Galanta 1:0, Sigma N. Zámky - Štúrovo 3:0, Pribeta - Zl. Klasy 3:1, Zl. Moravce - Šamorín 1:1, Nitra jun.- Čalovo 3:2. 1. Galanta 11 7 1 3 19:12 15 2. 0. Potôň 11 7 0 4 22:20 14 3. Tlmače 11 6 1 4 14:10 13 4. Zl. Moravce 11 5 2 4 19:15 12 5. Zl. Klasy 11 5 2 4 12:10 12 6. Nitrajun. 11 6 0 5 21:19 12 7. Štúrovo 11 6 0 5 14:14 12 8. S. N. Zámky 115 15 15:16 11 9. VTJSereď 11 5 0 6 20:14 10 10. Šamorín 11 3 4 4 11:15 10 11. Gabčíkovo 11 2 5 4 10:10 0 12. Čalovo 11 4 1 6 14:19 9 13. Dvory n. Ž. 11 3 2 6 21:29 8 14. Príbeta 11 2 3 6 13:27 7 BRATISLAVA: Spoje jun. - Jarovce 2:1, Rapid - Jur 2:0, Dev. N. Ves - Láb 4:0, Vinohrady - Vrakuňa 1:1, Trnávka- Slovan jun. 3:0, Stupava - Inter jun. 2:1, Tomášov - Lozorno 3:1. 1. Láb 10 7 1 2 21:17 15 2. Slovan jun. 10 7 0 3 25:12 14 3. Jur 10 6 1 3 14:13 13 4. Trnávka 10 4 4 2 18:12 12 5. Inter jun. 10 5 1 4 23:15 11 6. Stupava 10 5 1 4 15:14 11 7. Tomášov 10 4 2 4 16:12 10 8. Rapid 10 5 0 5 17:20 10 9. Dev. N. Ves 10 4 1 5 14:12 9 10. Jarovce 10 4 0 6 15:17 8 11. Vinohrady 10 3 2 5 9:15 8 12. Lozorno 10 3 1 6 10:25 7 13. Vrakuňa 10 2 2 6 14:17 6 14. Spoje jun. 10 2 2 6 12:22 6 Dél: Lehnice - Vydrany 2:0, Matúškovo - Elitex 4:1, Hroboňovo - Žitavany 3:1, H. Potôň - Zbehy 3:0, Baka- Trnovec 1:0, Selice - D. Streda B 1:0, Šaľa B - H. Králová 1:0. 1. Žitavany 11 6 2 3 28:17 14 2. Elitex 11 7 0 4 25:15 14 3. Vydrany 11 6 2 3 14:12 14 4. Baka 116 14 17:14 13 5. Lehnice 11 5 2 4 24:12 12 6. Matúškovo 11 5 2 4 26:27 12 7. Trnovec 11 5 2 4 17:18 12 8. Srlice 11 5 1 5 15:14 11 9. Hroboňovo 11 5 1 5 17:23 11 10. Zbehy 11 4 2 5 18:16 10 11. H. Potôň 11 4 1 6 14:21 9 12. Šaľa B 11 4 1 6 17:25 9 13. H. Kráľová 11 3 2 6 13:20 8 14. D. Streda B 112 18 13:26 5 Kelet: Marcelová - Šahy 5:1, Calex Šurany - Bajč 3:0, Dulovce - T. Lužany 1:2, T. Mlyňany - Želiezovce 1:3, Nesvady - Bánov 4:0, Rybník - Šurany 1:1, Kolárovo - Kozárovce 2:0. 1. Želiezovce 11 9 1 1 35:7 19 2. Šurany 11 7 3 1 31:9 17 3. Tek. Lužany 11 6 1 4 25:18 13 4. Marcelová 11 6 1 4 17:13 13 5. Kolárovo 11 6 0 5 19:27 12 6. Šahy 11 5 1 5 15:22 11 7. Kozárovce 11 5 0 6 14:17 10 8. Bánov 11 5 0 6 15:21 10 9. Bajč 11 3 4 4 11:17 10 10. Calex Šurany 11 5 0 6 15:25 10 11. Nesvady 11 3 2 6 12:12 8 12. Rybník 11 2 4 5 14:15 8 13. Dulovce 11 3 1 7 12:22 7 14. T. Mlyňany 11 2 2 7 8:18 6 LIGAKOMMENTÁRUNK IDEHAZA IS A LEGJOBBAT A Portugália - Csehszlovákia VB-selejtezó után két fordulót rendeztek az I. labdarúgó-ligában s a 16 mérkőzés lebonyolítására szerdától vasárnapig négy napra volt szükség. Most a nemzetközi kupaküzdelmek, majd az október 31-én Prágában sorra kerülő Csehszlovákia-Málta világbajnoki selejtező miatt ligaszünet következik, hogy azután a 10. forduló mérkőzései november 3-án és 4-én kerüljenek sorra. Változatlanul azok a klubcsapatok álltak az érdeklődés homlokterében, amelyekre a nemzetközi találkozók sikeres megvívása vár. Lényegében ezek adták, adják a játékosokat az országos válogatottba is. A pillanatnyi helyzet arra mutat rá, hogy nem az európai kupákban szereplő klubok játsz- szák a prímet, hariem a Baník Ostrava, amely a ligamezőny eddigi egyetlen veretlen csapata. A bányászvárosban zokon vették, hogy a Baník az 1983/84-es bajnoki évben nem biztosított magának európai kupaszereplésre jogosító rangot. Nem maradtak meg a sopánkodásnál, hanem alapos munkába fogtak, s az eredmény már most jelentkezik. A Baník csupán a jobb sorsra érdemes Középeurópai Kupában képviseli a csehszlovák színeket, szerdán az olaszországi Bergamóban az I. liga közepén tanyázó Atalanta vendege lesz. Kettőjükön kívül a Békéscsaba és a jugoszláv Bu- gojno vesz részt a KK küzdelmeiben, s minden csapat valahány ellenfelével kétfordulós alapon mérkőzik meg. A részvétei elsősorban a Baník fiatal játékosai rutinszerzésére valamint az ostravai legénység hírnevének öregbítésére lesz jó. . Mindhárom európai kupasorozatban szerepei még együttesünk. A BEK-ben a Sparta a dán rangelsó Lyngby Koppenhága együttesét fogadja. A legutóbbi két forduló során a prágai csapat nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, csupán játékmesteréről érkeztek jó hírek. Annak ellenére, hogy a dán együttesben jobbára a szó szoros értelmében vett amatőrök szerepelnek, küzdöképességük révén megnehezíthetik a Sparta helyzetét. Lehet, hogy a prágai élcsapat játékosai erőt tartalékoltak, s ha ez az oka legutóbbi mérsékelt teljesítményüknek, szerdán sikeres szereplésükre számíthatunk. A žilinai vereség után idehaza csak a második félidőre feljavult játékával szerzett újabb bajnoki pontokat az Inter Bratislava. Győzelmének értékét nem szabad túl nagyra becsülni, hiszen a szakértők megállapítása szerint régen látták már olyan gyenge teljesítményt nyújtani a Lokomotívát, mint az vasárnap este történL Az Inter hátsó alakzataival nincsen különösebb baj, a középpálya viszont nem indít elég gyorsan és pontosan. Változatlanul sok helyzet kell ahhoz, hogy azokból legalább egy-két gól szülessen. Az Everton a szerdai KEK-ellenfél jellegzetes brit futballt játszik, nem engedi meg a labda hosszas vezetését, a tétovázást. Merőben más játékfelfogású Internek kell pályára lépnie, hogy legalább hazai környezetben kedvező eredményt érjen el. Mint azt már megírtuk, a Portugália elleni VB-selejtezón a Bohe- miansra épült a válogatott. Alighanem így lesz ez a Málta elleni találkozón is. Közben azonban a Bohemians együttesét szerdán Európa egyik leghíresebb klubcsapata, az Ajax fogadja, s most valóban szuperteljesítményre lenne szükség ahhoz, hogy a visszavágó szempontjából kedvező eredményt érjen el Pospíchal edző legénysége. A mester a kassai vereség után elmarasztalta játékosait, önteltséget vélt fölfedezni náluk. Ugyancsak korholó szavakat mondott a Prešov elleni találkozó után. Megállapítása szerint szégyenkezni kellene az ilyen teljesítmény miatt, a céltalan, a néző számára érdektelen játék még azokat is távoltartja a lelátóktól, akik különben hűséges szurkolók. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy szerdán milyen kivitelben láthatjuk a Bohemians játékát. Remélhetőleg minden játékosa tudatában lesz annak, mit jelent a derék helytállás ilyen nagynevű csapat ellen, de azt is szeretnénk, ha a bajnoki folytatásban is teljes értékű teljesítményt nyújtanának azok, akiket évek óta elismeréssel illet a hazai és a nemzetközi sajtó. Egyáltalában azt kellene elérni minden csapatnál a szakvezetésnek, hogy a szurkolók a bajnoki mérkőzéseken is igazi élvezetes, sportszerű labdarúgást lássanak. ZALA JÓZSEF KELET-SZLOVÁKIA Kerületi-bajnokság - keleti csoport: Nac. Ves - Zborov 0:3, Budkovce - Kračunovce 3:2, Sabinov - Bystré 2:0, Strážske - Medzilaborce 0:0, Prešov jun. - V. Kapušany 0:2, š. Michaľany - Stakčín 5:0, Sečovce - Fintice 0:1, Soľ - Michaľany 4:0. 1. V. Kapušany 11 7 3 1 30:8 17 2. Š. Michaľany 11 7 1 3 31:9 15 3. Medzilaborce 11 6 2 3 26:13 14 4. Kračunovce 11 6 1 4 23:15 13 5. Zborov 11 6 1 4 23:16 13 6. Soľ 11 5 3 3 19:22 13 7. Sabinov 11 5 2 4 18:12 12 8. Stakčín 11 5 2 4 18:19 12 9. Nac. Ves 11 4 3 4 12:16 11 10. Strážske 11 3 3 5 19:18 9 11. Bystré 11 3 3 5 13:17 9 12. Sečovce 11 4 1 6 13:21 9 13. Michaľany 11 4 1 6 13:30 9 14. Budkovce 11 4 0 7 12:30 8 15. Fintice 11 3 1 7 12:20 7 16. Prešov jun. 11 2 1 8 11:27 5 Nyugati csoport: Rudňany - Lubeník 1:0, IS Košice - Kežmarok 2:1, Moldava - St. Ľubovňa 1:1, Lokomotíva jun. - N. Myšľa 0:1, Sp. Vlachy- Barca 2:0, Spoje - Krompachy 3:2, Prakovce - Svit 1:1. 1. IS Košice, 116 4 1 16:10 16 2. Lokomotíva jun. 10 7 1 2 16:6 15 3. Moldava 10 5 3 2 21:10 13 4. Lubeník 10 6 1 3 21:10 13 5. Rožňava 10 5 2 3 10:11 12 6. Spoje 10 5 1 4 14:13 11 7. Rudňany 10 5 1 5 13:17 11 8. Sp. Vlachy 10 5 0 5 13:10 10 9. St. Ľubovňa 10 4 2 4 10:8 10 10. Krompachy 11 4 2 5 11:13 10 11. Kežmarok 10 4 1 5 13:14 9 12. N. Myšľa 10 3 2 5 12:15 8 13. Prakovce 10 2 3 5 7:12 7 14. Barca 10 2 1 7 12:28 5 15. Svit 11 1 2 8 9:21 4 I. OSZTÁLY Zemplíni csoport: Zalužice - Humenné B 2:0, Kráľ.Chlmec - Lastomír 0:1, Tušice - Malčice 2:0, Belá - Sobrance 1:0, Kochanovce - Brekov 0:0, Čierna - Hrabovec 4:0. 1. Kráľ. Chlmec 10 6 2 2 28:9 14 2. Zalužice 10 6 2 2 23:9 14 3. Lastomír 10 5 3 2 19:13 13 4. Humenné B 10 5 2 3 24:12 12 5. Sobrance 11 5 2 4 23:22 12 6. Tušice 10 5 1 4 19:23 11 7. Kochanovce 10 4 2 4 11:11 10 8. Brekov 10 4 2 4 15:17 10 9. Malčice 11 3 3 5 20:24 9 10. Čierna 10 3 2 5 18:18 8 11. Belá 10 3 2 5 11:20 8 12. Michalovce jun. 10 3 0 7 21:35 6 13. Hrabovec 10 1 3 6 11:30 5 Košicei csoport: Družstevná - Valaliky 2:1, Geča - Seňa 1:0, Poproč- WLŠ 3:1, Dobšina - Myslava 5:1, V. Slaná - Koš. N. Ves 0:0, šaca - Mokrance 5:1, Sirk - Haniska 2:1. 1. Dobšina 11 7 1 3 27:14 15 2. Koš. N. Ves 11 6 3 2 18:13 15 3. Valaliky 11 6 2 3 28:16 14 4. Poproč 11 6 2 3 28:16 14 5. Seňa 11 5 4 2 19:13 14 6. Družstevná 11 6 2 3 19:14 14 7. WLŠ 11 5 2 4 24:22 12 8. Geča 115 15 16:16 11 9. Sirk 11 4 3 4 17:18 11 10. Myslava 11 4 1 6 18:21 9 11. V. Slaná 11 3 2 6 10:21 8 12. Šaca 11 3 1 7 21:23 7 13. Haniska 11 3 0 8 22:24 6 14. Mokrance 11 2 0 9 8:34 4 KÖZÉP-SZLOVÁKIA Kerületi-bajnokság: Lučenec- Hriňová 0:1, Brezno - Radvaň 2:0, Hajnáčka - Podbrezová 5:1, Žarnovica- Dobrá Niva 1:1, Sásová - V. Krtíš 1:0, Nenince - Fiľakovo 0:2, Zvolen- Dukla B. B. jun. 4:2. 1. Fiľakovo 10 6 4 0 20:8 16 2. Zvolen 10 6 3 1 20:6 15 3. Dukla B. B. jun. 10 7 1 2 23:13 15 4. Hriňová 10 5 1 4 20:11 11 5. Radvaň 10 5 1 4 9:9 11 6. Sásová 10 3 4 3 12:16 10 7. Podbrezová 10 5 0 5 14:20 10 8. Dobrá Niva 10 2 5 3 19:13 9 9. Hajnáčka 10 3 3 4 14:16 9 10. Brezno 10 2 6 3 13:18 9 11. Lučenec 10 3 2 5 13:11 8 12. Žarnovica 10 2 3 5 9:17 7 13. V. Krtíš 10 2 2 6 11:19 6 14. Nenince 10 1 2 7 9:29 4 I. OSZTÁLY D-csoport: Agrostav Zvolen - Radzovce 3:3, Buzitka - Látky 2:0, Krupina - Cinobaňa 1:0, Čakanovce - Tisovec 1:0, Šafáriková - Kriváň 4:1, Kalinovo - Lovinobaňa 6:1, Hnušťa - Str. Plachtince 2:1. 1. Buzitka 10 7 0 3 21:9 14 2. Kalinovo 10 6 1 3 22:11 13 3. Krupina 10 5 2 3 18:9 12 4. Tisovec 10 6 0 4 19:11 12 5. Cinobaňa 10 5 2 3 16:13 12 6. Hnúšta 10 5 2 3 18:16 12 7. Šafárikovo 10 5 1 4 23:13 11 8. Lovinobaňa 10 4 2 4 19:21 10 9. Kriváň 10 4 1 5 20:20 9 10. Čakanovce 10 4 1 5 11:11 9 11. Zvolen 10 3 1 6 14:20 7 12. Radzovce 10 2 3 5 20:28 7 13. Látky 10 3 0 7 12:29 6 14. Str. Plachtince 10 3 0 7 10:32 6 m EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK I. CSEH NEMZETI LIGA Č. Lipa - Chomútov 2:2, Poruba- Gottwaldov 2:0, Jablonec - Frýdek- Mistek 6:1, Hradec Králové - Tŕinec 1:0, Ústi n. L. - Č. Budéjovice 1:2, Brno- Tábor 3:0, Plzeň - Ml. Boleslav 0:1, Teplice - Xaverov 1:1. 1. Brno 10 8 1 1 18:5 17 2. Teplice 10 6 3 1 19:7 15 3. Č. Budéjovice 10 6 3 1 15:6 15 4. Chomútov 10 4 5 1 8:5 13 5. Ml. Boleslav 10 5 2 3 10:10 12 6. Tŕinec 10 5 0 5 14:10 10 7. Plzeň 10 4 2 4 19:15 10 8. Hr. Králové 10 4 2 4 15:12 10 9. Xaverov 10 3 2 5 17:18 8 10. Poruba 10 3 2 5 9:15 8 11. Tábor 10 2 4 4 9:16 8 12. Č. Lipa 10 1 5 4 15:16 7 13. Ústi n. L. 10 2 3 5 10:19 7 14. Gottwaldov 10 3 1 6 9:18 7 16. Fr.-Mistek 10 3 1 6 9:20 7 16. Jablonec 10 2 2 6 17:21 6 II. SZLOVÁK NEMZETI LIGA Nyugat: Partizánske - Komárno 3:1, Spoje - Handlová 1:1, ČH Bratislava - Šaľa 4:1, Topoľčany - Lok. Bratislava 2:0, Matador - Vráble 3:0, Malacky - Senec 0:0, Hurbanovo - Sered- 4:1, Pezinok - Nové Zámky 0:0. 1. Hurbanovo 11 8 2 1 31:9 18 2. ČH 11 7 4 0 22:7 18 3. Spoje 11 4 6 1 12:8 14 4. Handlová 11 5 3 3 17:10 13 5. Matador 11 5 3 3 26:21 13 6. Šaľa 11 6 1 4 21:17 13 7. Vráble 11 6 1 4 15:19 13 8 Pezinok 11 5 1 5 21:19 11 9. Partizánske 11 4 3 4 18:19 11 10. Senec 115 15 14:17 11 11. N. Zámky 114 16 14:17 9 12. Topľčany 11 3 3 5 15:25 9 13. Malacky 11 2 4 5 21:18 8 14. Komárno 11 4 0 7 14:22 8 15. Sered 11 2 1 8 11:21 5 16. Lokomotíva B. 11 0 2 9 9:32 2 Kelet: Svidník - Detva 0:1, Jelšava- Kys. N. Mesto 4:0, Ružomberok- Rim. Sobota 0:0, Giraltovce - Snina 1:0, Vranov - Stropkov 3:1, Čadca- VSŽ Košice 2:1, Bytča - Bardejov 4:1, B. Nová Ves - Čaňa 0:0. 1. Stropkov 11 7 2 2 20:10 16 2. Bardejov 11 6 2 3 14:12 14 3. R. Sobota ' 11 4 5 2 11:7 13 4. Snina 11 5 3 3 11:9 13 5. Giraltovce 11 6 1 4 14:14 13 6. Bytča 11 5 2 4 23:14 12 7. Jelšava 11 5 2 4 21:17 12 8. Čadca 11 4 3 4 14:12 11 9. Čaňa 11 4 3 4 9:13 11 10. Vranov 11 3 4 4 16:13 10 11. Detva 11 3 4 4 12:12 10 12. Ružomberok 11 4 2 5 13:17 10 13. Svidník 11 4 1 6 7:10 9 14. VSŽ Košice 11 2 4 5 14:19 8 15. B. N. Ves 113 2 6 10:20 8 16. Kys. N. Mesto 11 2 2 7 9:19 6 NYUGAT-SZLOVÁKIA Északnyugat: Piešťany - Váhovce 3:1, H. Srnie - Trnava jun. 3:1, Bošany- N Mesto 0:3, Trebatice - Brezová 1:0, Brodské - St. Turá 6:2, Holíč - Tr. Teplice 2:2, Tovarníky - Bánovce 2:1. 1. N. Mesto 11 8 3 0 26:7 19 2. Tr. Teplice 11 6 3 2 23:14 15 3. Trnava jun. 11 6 1 4 23:13 13 4. Brezová 11 6 1 4 16:9 13 5. Bánovce 11 4 4 3 18:14 12 6. Továrniky 11 4 3 4 17:15 11 7. H. Srnie 115 15 18:20 11