Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-14 / 218. szám, péntek

Jó munkát értékeltek KOMMENTÁLJUK ---------­Sz inte hagyomány, hogy a tren­číni járásban immár hét éve közös úton haladó Kálnica-Beckov-i Efsz alapszervezeti pártbizottsága a hivatalos munkaidó letelte után tartja üléseit. Ezúttal a gazdálko­dás féléves és a gabonabetakarí­tás eredményeit, valamint a kom­munisták munkáját értékelte körül­tekintő alapossággal. Melánia Tupá pártelnök rövid megnyitója után Ján Miko mérnök, üzemgazdász ismertette az ága­zatok eredményeit és fejlődését. Tájékoztatásában nagyra értékel­te, hogy a szövetkezet tagsága jobb minőségű munkával és takar­mánybeosztással, anyag- és energiatakarékossággal igyekszik alkalmazkodni a szigorúbb gaz­dálkodási feltételekhez. A hízó marhák napi súlygyarapodása 1,09, a sertéseké 0,56 kg volt, 1,5 millió koronával túlteljesítették be­vételi tervüket, ugyanakkor 400 ezer koronával csökkentették az anyagkiadásokat.- Külön dicséret illeti a fejőnók gondoskodását - vette át a szót Rudolf Ďuriš, az ellenőrző bizott­ság elnöke. - Hiszen az eladott tejmennyiség 97 százaléka első osztályú, így csaknem 200 ezer koronával többet kaptunk a tejfel- dolgozó üzemtől. Szerintem azon­ban a legnagyobb javulás a gépe­sítési ágazatban történt. A javítók valóban mesterfokon végzik mun­kájukat, a fiatal traktorosok is kí­méletesebben bánnak az erőgé­pekkel. Hosszabban tanácskozott a pártbizottság az aratásról. De ez nem is csoda, mert a közös gaz­daság fennállása óta egyik leg­nagyobb gabonatermését takarí­totta be a szövetkezet.- Bár májusban még nemigen reménykedhettünk - mondta Ján Kvašnovský ágazatvezető agrár­mérnök - júliusban azonban már látni lehetett, hogy a szorgalmas munka és a tudományos ismere­tek mind szélesebb körű alkalma­zása meghozza gyümölcsét. Hek­táronként közel 1 tonnával halad­tuk túl az előirányzatot, s régen volt már ilyen jó a gabona minősé­ge. Az aratással egyidőben befe­jeztük a szalmalehúzást, a tarló­hántást, 120 hektáron vetettünk keveréket a szilárd takarmányalap biztosítására. Nagy megtisztelte­tés számunkra, hogy az aratás idején nálunk járt Peter Colotka, az SZSZK kormányelnöke és Ján Janovic miniszter. Mindketten a dicséret hangján nyilatkoztak munkánkról, a szövetkezet céltu­datos gazdálkodásáról.- A közös vagyon értéke az utóbbi három év folyamán 15 mil­lió koronával növekedett, ma eléri a 120 millió koronát - jelentette ki Rudolf Pagáč, az efsz elnöke. - S ez nem kis mértékben annak az eredménye, hogy az alapszer­vezet tagjai és a pártcsoportok Hatásos szemléltetés Örvendetes tény, hogy egyre több munkahelyen felismerik: a gazdasági propaganda, s azon belül a szemléltető agitáció eszkö­zeinek kihasználása kedvezően befolyásolhatja a termelési felada­tok teljesítését. A pártszervezetek rendszeresen foglalkoznak a gaz­dasági propaganda hatékonysága növelésének kérdéseivel.- Mi évente legalább kétszer értékeljük a szemléltető agitációt - tájékoztat Júlia Pálková mér­nök, a lévai (Levice) malom párt- alapszervezete bizottságának tag­ja, a laboratórium vezetője. - Legutóbb júliusban foglalkozott pártbizottságunk a szemléltető agitációval, melynek irányítását háromtagú bizottság végzi. Ezek mind párttagok. Félévenként a pártfeladatok teljesítését is el­lenőrizzük - értékeljük, s azok közt is akadnak olyan jellegűek, amelyek összefüggnek a propa­gandával és az agitációval. Lehotský Róbert tagjelölt pél­dául azt kapta feladatul, hogy se­gítsen a faliújság szerkesztésé­ben. Ebben a munkában részt vesz a párton kívüli Missík Klára közlekedési előadó is. A termelési eredmények adatait a szemléltető agitációhoz maga a pártelnök, Da­niela Bognárová szolgáltatja, aki gazdasági tisztségét tekintve üzemgazdász. A tervteljesítéssel kapcsolatos legfontosabb adatok közvetlenül a munkahelyen is leol­vashatók, a malom udvarán idő­szerű anyagokat szoktak kifüg­geszteni, a nagy falitáblát pedig a gazdasági vezetőség épületé­nek folyosóján helyezték el. Ezen ottjártunkkor a malom cí­merét és termékeit bemutató anyagot láthattunk, továbbá a Szovjetunióról szóló felvétele­ket. Tájékozódhattunk a tervtelje­sítésről, a fő feladatokról, a vállalt kötelezettségekről, melyek értéke több mint 200 ezer korona. Ezt a vállalásukat a dolgozók meg is szilárdították, de az új adatok egyelőre még nem kerültek fel a faliújságra. Nagyon tetszett a hatalmas falitáblán az a fény­képanyag is, amely a malom egyes részlegeinek dolgozóit mu­tatja be munka közben. Dicséret illeti mindazokat, akik­nek a szemléltető agitációhoz kö­zük van. Némi hiányérzetünk csu­pán azért volt, mert bírálat eszkö­zeként még nem használják ki ezen a munkahelyen a szemlélte­tő agitációt. A fogyatékosságok feltárására a malomban a rend­szeresen megtartott munkaérte­kezletek szolgálnak. Ezt Kéry Ti­bor, az üzemrészleg vezetője is elmondta, aki három éve maga is szorgalmazta a falitábla felállítá­sát. (Itt jegyezzük meg, hogy a lé­vai malom a piešťanyi vállalat nyit­rai üzemének termelési részlege.) Kéry elvtárs szerint az emberek erkölcsi megbecsülésnek tartják, ha fényképük felkerül a falitáblára, vagyis a szemléltető agitáció hatá­sa nem jelentéktelen. A szemléltető agitáció minél jobb kihasználását a pártbizottság illetve az alapszervezet egyik ál­landó feladatának tekinti, (fülöp) minden ágazatban jó politikai munkát végeznek, jelentős több­ségük példát mutat a termelésben. Természetesen midez nem ködö­sítheti el hiányosságainkat sem. Gépeinknél sok az üresjárat, a munka díjazásánál a mennyiségi személet uralkodik, az egyenlósdi gátolja a gyorsabb fejlődést. Az ágazati irányítás ugyan bevált, de csak akkor lehet eredményesebb, hatékonyabb, ha áttérünk az önál­ló elszámolásra, a munka brigád­rendszerű értékelésére.- Valóban, ez nagyon fontos kérdés - folytatta a gondolatot Mi­roslav Borovan, a pártbizottság tagja. - De tapasztalataink azt igazolják, hogy az emberek mun­kaszeretetének, öntevékenységé­nek fokozása nemcsak a megszo­kott értelemben vett anyagi érde­keltségtől függ. Elengedhetetlen követelmény az is, hogy a munkás egy demokratikusan szervezett közösség tagjának érezze magát, amely lehetővé teszi számára, hogy kívánságát, véleményét kife­jezze. Bár ezen a téren sokat tettünk - az írásban benyújtott ésszerű és hasznosítható ötlete­kért 50 korona jutalmat fizet a szö­vetkezet - rendszeresíteni kell az ágazatokban és a kisebb csopor­tokban a megbeszéléseket, a gaz­dálkodás menetéről szóló tájékoz­tatást. Az efsz-ek kongresszusát előkészítő időszakban ilyen for­mán sok általánosítható tapaszta­latot gyűjthetünk össze a tag­ságtól. A párt a közös gazdaságban nyolcvanas taglétszámával min­den munkahelyen kifejezésre jut­tatja vezető szerepét. Ezen a párt- bizottsági ülésen további gépjaví­tók, kombájnvezetők, fejőnók tag­jelöltségét hagyták jóvá. Mind az öt kiválasztott ajánlója a SZISZ üzemi alapszervezete volt. A pártbizottság ülésén szó volt az őszi munkákról is. Itt is érvé­nyesíteni kell az aratás jó tapasz­talatait. Ezzel kapcsolatban hang­súlyozták a pártcsoportok felelős­ségét. Sokat tehetnek az újabb aktivitás kibontakoztatásáért SZOMBATH AMBRUS Fillérekből lesznek a milliók A településfejlesztés szempontjából nagy jelentősége van az eszközök összevonásának. Ez a nemzeti bizottságok számára lehetővé teszi az általuk irányított gazdaság fejlesz­tésének meggyorsítását és a lakossági szolgáltatások iránti igények teljesebb kielégítését. Nem egy községben a szövet­kezet és a nemzeti bizottság összefogásával, társas beruhá­zás keretében épült fel a művelődési ház, az óvoda. Hliník nad Hronomban például, ahol eredményesen tevékenykedik az igazgatók tanácsa, százhúsz férőhelyes bölcsőde építését tervezik az üzemek összefogásával. Különben lehetőség nyílik arra is, hogy a nemzeti bizottságok a szolgáltatások terén is éljenek az eszközök összevonásának lehetőségével. Mindezt lehetővé teszi egy új kormányrendelet, korábban ugyanis a Z-akcióban épülő létesítményeket az üzemek, az intézmények csak a szociális és kulturális alapból támogat­hatták. A szóban forgó rendelet viszont lehetővé teszi, hogy erre a célra ma már beruházási eszközöket is felhasználhat­nak. Ilyen célokra az ágazatok szintjén tervezett tartalé-, kok is felhasználhatók. A nemzeti bizottságok megnöveke­dett jogköre természetesen nem jelenti azt, hogy bármelyik akciónál elrendelhetik, hogy a szervezetek, intézmények kapcsolódjanak be az építkezés finanszírozásába. A jövőben azonban nagyobb mértékben kell élniük az eszközök társí­tása lehetőségeivel, mert csakis így biztosíthatják a telepü­lésfejlesztést. Ebben a vonatkozásban a közép-szlovákiai kerületben, illetve a Banská Bystrica-i járásban tettek a legtöbbet. Szlo­vákiában azonban általában még nem értük el a kívánatos szintet. A nemzeti bizottságok költségvetésében a társított eszközök részaránya nem egészen 2,7 százalék, bár az utóbbi években javulás észlelhető. Tavaly ez összegszerűen 395 millió koronát tett ki, ami harmincmillió koronával több, mint az előző évben. Lényeges változás ez évben sem várható. Hogy a jövőben javuljon a helyzet, az eddig alkalma­zott formákon kívül más formákat is érvényesíteni kell. Előtérbe kell kerülnie a tervszerűségnek, és a nemzeti bizott­ságoknak, az igazgatók tanácsai közvetítésével, alternatív javaslatokat kell idejében előterjeszteniük. A nemzeti bizottságok a kérdés ilyen megközelítésével jobban és gyor­sabban hozzájárulhatnának a CSKP KB 6. ülésén hozott határozatok megvalósításához is. Egyébként a nemzeti bizottságok más célokat követve is élhetnek az eszközösszevonás előnyével. A kormány által jóváhagyott alapelvekben erre számos utalást találhatnak. Ezek a beruházási és az üzemeltetési tevékenységet egy­aránt érintik. A lehetőségek lényegében két csoportra oszt­hatók: a gyermekintézmények építése és üzemeltetése, köz-, üzemi, valamint iskolai étkeztetés, egészségügy, idegenfor­galom, üdülés, illetve karbantartó műhelyek építése és üze­meltetése, energetikai, vízgazdálkodási, valamint szállítási kapacitások létrehozása stb. Mindenütt a helyi adottságok­ból kell kiindulni, mindig figyelembe venni az anyagi lehető­ségeket. Ugyanakkor azonban mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az eszközök társításában előbbre lépjünk. Itt is érvényes a közmondás: „Fillérekből lesznek a mil­liók“. NÉMETH JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ Felkészülés az öregségre A valticei rendelőintézetben tavaly októberben új, négyágyas anesztezioló- giai osztály nyílt. Ez a rendelőintézet a breclavi járás déli részének lakossá­gát részesíti egészségügyi ellátásban. A képen előtérben: dr. Milan Poláček, az osztály főorvosa (jobboldalt) és dr. Jaroslav Krbek, a sebészeti osztály főorvosa a röntgenfelvételeket értékeli. (Vít Korčák felvétele - ČSTK) A közelmúltban foglalkoztunk az öregedés folyamatával. Megis­mertük annak lefolyását, felsorol­tuk az élettanilag fontos körülmé­nyeket, melyek pozitívan vagy ne­gatívan befolyásolhatják szerve­zetünket, amíg elérkezünk a ma­gasabb életkorhoz. Az Egészség- ügyi Világszervezet a 60-74 élet­év közötti időszakot korai öregkor­nak nevezi. A 75-85-ig terjedő időszakot az aggkor, a 90 évnél idősebb emberek a hosszú életú- ekhez tartoznak. Amilyen tudatosan és célszerű­en kell élnünk az öregedés egyes szakaszaiban, ugyanolyan fontos, hogy az öregkorra is alaposan felkészüljünk és megtartsunk né­hány élettanilag fontos szabályt. Ezzel kapcsolatban tudatosíta­nunk kell ennek az időszaknak mindenkit érintő anyagi, egész­ségügyi és szociális problémáit. Az öregedő egyénnek elsősor­ban arra kell gondolnia, hogy nyugdíjaztatásától számítva (eset­leg jóval) kisebb lesz havi jövedel­me. Ehhez mérten kell gondos­kodnia arról, hogy kiadásai csök­kenjenek, s ne legyenek kelőbb ebből származó gondjai. így pl. meg kell fontolnia, kellően felké­szülje ruházkodás szempontjá­ból, átköltözzék-e nagyobb lakás­ból kisebbe? Az a tény sem elha­nyagolható, lesz-e elég megtaka­rított pénze, s be tudja-e majd azt gazdaságosan osztani. Egészségünk szempontjából már az öregedéskor szorosabb kapcsolatot kell teremtenünk ke­zelőorvosunkkal, időben megkez­deni a betegségek gyógyítását, s áttérni a helyes, mértékletes életmódra. Elítélendő, ha valakit késő öregkorában kell műteni csak azért, mert a már régen indo­kolt sebészeti beavatkozást (pl. epekövek eltávolítását) halogatta. Az iszákosság, a dohányzás vagy az éjszakázás ne legyen az idős kor velejárója csakúgy, mint a szellemi és fizikai tétlenség sem. Éljünk a testi aktivitás életet meg­hosszabbító lehetőségeivel. Erre alkalmasak azok a sportok, ame­lyek nem igényelnek maximális izommunkát. Érvényesülnie kell a „megterhelni, de nem túlterhel­ni“ elvnek, melynek jól megfelel pl. a gyakori természetjárás, a mindennapi torna vagy a rend­szeres, már korábban is végzett úszás, kocogás stb. Az öreg ember táplálkozását illetően időszerű a keleti bölcsek mondása: ,,A reggelidet edd meg magad, ebédedet oszt meg bará­toddal, vacsorádat add ellensé­gednek“. Ne becsüljük le a folya­dék fontosságát szervezetünk számára (ennek csökkentését elő­írhatja az orvos). Az elégtelen fo­lyadékfogyasztás bizonyos ese­tekben súlyosabb zavarokat is okozhat. Az étel tökéletes megrá- gása érdekében hozzuk rendbe fogainkat, pótoltassuk az elve­szetteket. Ellenkező esetben nem kerülhetők el az emésztőszervek zavarai. Az öregek étrendjének alapja a bő fehérje és a sok vita­min. A hatvanon felüli ember kaló­riaigénye ugyan 20 százalékkal csökken, de a fehérje és vitamin­fogyasztás változatlan marad. Persze, nem a mértékletesség ro­vására. Idős embereknél gyakori jelenség az étvágytalanság, amit az emésztőnedvek csökkent ter­melése és az ízérzékelő képesség romlása vált ki. Ezt egyensúlyozni lehet kellemesen fűszerezett, ízlé­sesen tálalt és társaságban elfo­gyasztott ételekkel. Az idős emberek gyakori prob­lémáihoz tartozik a látásromlás, a nagyothallás, a cukorbaj, a ma­gasabb vérnyomás, az érszűkület, az érelmeszesedés, a visszértá­gulat, a prosztatagyulladás, az al­vászavar vagy az álmatlanság. Ezért tanácsos igénybevenni az illetékes szakorvos segítségét - még a betegség kezdetén. Az öregedés és az öregkor kel­lemetlen kísérője lehet a kisebb- nagyobb mértékben jelentkező feledékenység, ami főleg a közel­múlt vagy a napi eseményekre vonatkozik. Ezen könnyen lehet segíteni, ha a lényeges dolgokat feljegyezzük. így elkerülhető az idegrendszer fölösleges terhelése és az abból fakadó idegesség vagy ingerlékenység. Nem lényegtelen tényező az idős egyén biztonságérzete sem. Ehhez a legjobb feltételeket a csa­lád teremtheti meg. A jó családi együttlétnek is megvannak a ma­ga szabályai. Ezeket a kölcsönös tiszteletadás és szeretet jellemez­ze. A legösszehangoltabb családi környezetben is előfordulhatnak nézeteltérések, amiket igyekezni kell idejében elsimítani. A kedvező családi légkör megteremtését se­gíthetjük azzal, hogy alkalmazko­dunk az adott körülményekhez, kerüljük az állandó panaszkodást, s nem akarjuk minden áron befo­lyásolni a családtagok önálló életét. A magányérzetet elűzheti az idős ember, ha van valamilyen hasznos, nem költséges szenve­délye. Aki valamikor gyufaskatu­lyákat gyűjtött, folytassa ezt idős korában is, örömét leli benne. De végezhet bármilyen munkát, vá­laszthat bármilyen szórakozást, ami kitölti életét. A legcélszerűbb hobbi - egészségügyi szempont­ból is - az lesz, amely fizikai munkát, testi aktivitást igényel. Századunk öregedő, vagy öreg emberének típusa tehát a még nyugdíjas éveiben is alkotó mun­kát végző, a család, vagy más közösség számára nélkülözhetet­len és hasznos, társadalmi sze­repkört betöltő egyén. Jellemzője az optimizmus, az életkedv. A tu­datos, egészséges életmód ered­ménye, a hosszú, örömteljes Dr. SZŐKE ISTVÁN ÚJ SZÓ 4 1984. IX. 14

Next

/
Thumbnails
Contents