Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-14 / 218. szám, péntek
Zavargások Pandzsábban és Andhra Pradesben Indiát aggasztja Pakisztán felfegyverzése (ČSTK) - Pandzsáb észak-indi- ai államban az újabb erőszakhullámban az utóbbi másfél nap alatt kb. 20 személy vesztette életét. Gurudaszpur járásban szerda este szikh szeparatisták feltartóztattak egy autóbuszt és legkevesebb tíz hindu vallású utast lelőttek. Dzsalandharban a terroristák bombát helyeztek el egy moziban, a robbanás következtében több személy életét vesztette, és sokan megsebesültek. Amritsar közelében kedden este az indiai határőrökkel folytatott tüzpárbajban életét vesztette egy pakisztáni csempész, akinél fegyvereket, lőszert és ópiumot találtak. Két társának sikerült átlépnie a határt. Az újabb erőszakhullám azt mutatja, hogy az indiai hadsereg fegyveres fellépése és a tisztogató akciók ellenére sem sikerült teljes mértékben elnyomni a szikh szeparatista mozgalmat, amely élvezi Pakisztán és néhány nyugati ország, főleg az Egyesült Államok támogatását. Andhra Prades államban is feszült a helyzet. Tüntetések hulláma kíséri a törvényhozó gyűlés már harmadik napja folyó tanácskozását a kormány új vezetéséről. Haidarabadban az utóbbi öt nap során 25 személy vesztette életét a zavargásokban és nagyon sok megsebesült. A tüntetések az ismételten hatályba lépett kijárási tilalom ellenére is folytatódnak. Indiában komoly nyugtalanságot vált ki Pakisztán fokozódó felfegyverzése. A Times of India napilap szerint az Egyesült Államok ígéretet tett Pakisztánnak 40 darab F 16-os vadászbombázó szállítására, de már további gépek eladását is mérlegeli Mohawk típusú amerikai felderítő repülőgépekkel is megerősítik Pakisztán hadseregét. A fegyverszállítások mellett az USA a pakisztáni fegyvergyártás fejlesztését is támogatja. Előkészületben van egy megállapodás, amely szerint számos amerikai társaság vesz majd részt a pakisztáni fegyveripar kiépítésében. Greenham Common A nők folytatják tiltakozó akcióikat (ČSTK) - A Greenham Comon melletti amerikai rakétabázisnál felállított női béketábor lakói kifejezésre juttatták: nem hallgatnak a londoni bíróság arra vonatkozó felhívására, hogy hagyják el a bázis főbejárata előtt lévő táborukat. „A mostani bírósági rendelet a korábbiakhoz hasonlóan hatástalan. Bárhol emelik is fel a kerítést, azon nyomban mögötte letáborozunk“ - jelentette ki Rebecca Johnson, a három évvel ezelőtti létrehozott béketábor egyik alapító tagja. A brit női békeaktivisták arra készülnek, szeptember végén tüntető akciók sorozatát tartják meg a bázisnál, hogy ily módon juttassák kifejezésre tiltakozásukat az amerikai nukleáris rakéták, az atomfegyverkezés és egyáltalán a brit kormány militarista politikája ellen. A tiltakozó akciókkal egyidőben kerül sor az NSZK területén a „Lionheart“ fedőnevű hadgyakorlatra, melyen brit alakulatok is részt vesznek. Megszületett a koalíciós megállapodás Izraelben Peresz vette át a sok vitát kiváltó vallásügyi tárca irányítását is (ČSTK) - A koalíciós partnereknek 52 napos lázas tárgyalás után tegnap végül sikerült megegyezésre jutniuk az izraeli kormány megalakításáról. Az izraeli Munkapárt és a jobboldali Likud- tömb vezető személyiségei - Simon Peresz kijelölt miniszterelnök és Jicchak Samir - bejelentették, hogy tegnapra virradó éjszaka sikerült megoldaniuk az utolsó vitás pontokat. A jövő kormány politikai programjáról szóló jegyzőkönyv aláírása után - amit azonban négy kis vallási pártnak az egyezmény egyik fejezete elleni kifogásai miatt újból elhalasztottak - az új kormány összetételét az izraeli parlamentnek kell jóváhagynia. Mivel az új kormánykoalíciónak a 120 tagú parlamentben 95 sza- vazatos többsége van, várható, hogy a parlament bizalmat szavaz az új kormánynak. A két párt közötti megállapodás alapján Simon Peresz és Jicchak Samir 25 hónaponként váltja egyTüntetésre készülnek a salvadori szakszervezetek A kormánycsapatok újabb tömegmészárlására derült fény (ČSTK) - San Salvadorban az ország vezető szakszervezetei közös nyilatkozatot adtak ki, amely szombatra, szeptember 15- re felvonulást hív össze a békéért, a demokráciáért, valamennyi bebörtönzött politikai és szakszervezeti képviselő szabadon bocsátásáért. A nyilatkozat felszólítja Jósé Napoleon Duarte elnököt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz a salvadori hazafiakkal a polgár- háború befejezése végett. A szak- szervezetek bírálják az elnököt, hogy nem teljesítette választási ígéreteit, ami a munkára való jogot illeti és azt az ígéretét, hogy visz- szatérhet hazájába minden olyan személy, aki kénytelen volt elhagyni áz országot. Salvadori egyházi körök szemtanúkra hivatkozva közölték, hogy a Duarte-rezsim katonái a múlt hónap végén Chalatenango tartományban lemészároltak 180 védtelen polgári személyt. Az áldozatok többsége asszony, gyerek és idős ember. A katonák így bosz- szulták meg kudarcukat a partizánokkal vívott harcokban. Az emberi jogok salvadori bizottsága szerint Duarte kormányzásának első száz napja alatt több mint 400 személyt, többségükben falusiakat gyilkoltak meg. További 150 személyt letartóztattak, 87-et pedig eltűntnek nyilvánítottak, ami ugyancsak azt jelenti, hogy a terror áldozatai lettek. Közel negyed- millió salvadori kénytelen volt külföldre menekülni. Az adósságok törlesztéséről tárgyalnak a latin-amerikai külügyminiszterek Kissinger-ellenes megmozdulás Buenos Airesben (ČSTK) - Mar del Platában megkezdődött a latin-amerikai földrész külügyminisztereinek értekezlete, melyen a kontinens leg- eladósodottabb országainak helyzetéről, a kamatlábak alakulásáról és az esedékes törlesztések átütemezésének lehetőségeiről lesz szó. Argentína a földrész egyik legeladósodottabb országa, s a fővárosban nagyfokú tiltakozást váltott ki Henry Kissinger amerikai exkülügyminiszter érkezése, aki „magánlátogatáson“ jár Buenos Airesben. Helyi sajtóvélemények szerint érkezésének célja az, hogy a külügyminiszterek tárgyalásának ideje alatt nyomást gyakoroljon az argentin kormányra annak érdekében, hogy az a tanácskozáson ne lépjen fel a Washington által irányított Nemzetközi Valuta Alap ellen. Mialatt a nyugati pénzügyi körök képviseletében Kissinger Dante Caputo argentin külügyminiszterrel tárgyalt, a minisztérium épülete elótt Amerika-ellenes tüntetésre került sor. A megmozdulást követően képviselők csoportja azt indítványozta a parlamentnek, hogy az argentin hatóságok Kis- singert minősítsék nem kívánatos személynek Argentínában. A bécsi ENSZ-központban befejeződött az a háromnapos szakértői tanácskozás, melynek résztvevői a rendkívül magas amerikai kamatlábakról illetve a rendkívül eladósodott fejlődő országok törlesztési nehézségeiről tanácskoztak. A pénzügyi szakemberek nyolcpontos tervet dolgoztak ki, amely szerintük hozzájárulna a nemzetközi gazdasági helyzet javításához, mindenekelőtt segítséget nyújtana a fejlődő országoknak súlyos gazdasági gondjaik megoldásában. A terv szerint csökkenteni kell az amerikai kamatokat, a rendkívül magas kamatlábak okozóját, a csillagászati nagyságú költségvetési deficitet, el kell hárítani a fejlődő országoknak a tőkés országokba irányuló áruexportja előtt álló akadályokat és elő kell segíteni a harmadik világ gazdasági fejlesztési programjainak a megvalósítását. Becslések szerint a fejlődő országok jelenleg mintegy 800 milliárd dollárral tartoznak a nyugati nagybankoknak. A rendkívül magas kamatlábak következtében azonban eladósodásuk mértéke napról napra fokozódik. Oskar Fischer cikke az Einheitben az NDK külpolitikájáról (ČSTK) - Az NDK a Szovjetunió megbízható szövetségese és hű harcostársa* a Varsói Szerződés szilárd láncszemeként hatékonyan hozzájárul a szocialista vívmányok megvédéséhez, a szocializmus megszilárdításához, valamint az európai béke és biztonság erősítését célzó törekvésekhez - írja Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere az Einheit című folyóirat legutóbbi számában. Az NDK 35 éves létezése óta állandó küzdelmet folytat a nyomásra, a bojkottra, a szocializmus „elfojtására“, a revansista követelésekre épülő imperialista politika ellen. Az NSZK vezető körei manapság leplezetlenül nyitottnak minősítik az ún. német kérdést és azt állítják, hogy továbbra is létezik „az 1937-es határokon belüli mást a kormány élén. A miniszter- elnöki tisztséget elsőként Simon Peresz tölti be. Habár végül is sikerült létrehozni a „nagy koalíciót“, megfigyelők már most kételkednek tartósságában. Az új miniszterelnök újságíróknak tett nyilatkozatában tegnap maga is beismerte, hogy a vallási ügyek minisztériuma betöltését érintő ellentéteket csak az utolsó pillanatban sikerült kiküszöbölni, s csupán úgy, hogy három hónapig e minisztériumot személyesen Peresz fogja vezetni. Ó felel a belügyminisztériumért is, míg „nem tisztázódik a politikai helyzet“. Simon Peresz kijelentette, hogy kompromisszumos megoldást sikerült találni a megszállt arab területek gyarmatosításának kérdésében, de a két párt között több kérdésben még nagy nézeteltérések vannak, és hogy a jövő „nemzeti egységkormányának“ számos akadályt kell leküzdenie. New Yorkban Ciprusról (ČSTK) - Az ENSZ New York-i székhelyén szerdán sor került a tárgyalások harmadik fordulójára az ENSZ-főtitkár kezdeményezéséről, melynek célja a Cipruson kialakult bonyolult helyzet megoldása. Javier Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára már harmadik nap tárgyalt külön-kü- lön Szpirosz Kiprianu ciprusi államfővel és Rauf Denktassal, a ciprusi török közösség képviselőjével. Párhuzamosan tárgyaltak munkatársaik is. Az ENSZ-ben nem nyilatkoznak a tárgyalásokról. Kiszivárgott viszont, hogy a szerdai megbeszélések az ENSZ-főtitkár által javasolt terv alkotmányjogi és területi kérdéseivel foglalkoztak. Titkos bakteriológiai háború Egy kubai ellenforradalmár beismerése (ČSTK) - Az Egyesült Államok titkos bakteriológiai háborút folytat Kuba ellen. Megerősítette ezt Eduardo Aroce- na kubai ellenforradalmár, amikor a New York-i városi bíróság elótt beismerte, hogy főnökei parancsára 1980-ban egy alattomos ragályos betegség kórokozóit hurcolta be Kubába. Kijelentése bizonyítja, hogy a súlyos járványos betegséget, amely veszélyes vérzést okoz, s amely Kubáiban 1981 -ben terjedt el, ellenforradalmi elemek hurcolták a szigetre. A járványban 158 személy vesztette életét, közülük több mint 100 gyermek. A kubai ellenforradalmárok bázisai Floridában vannak, és az amerikai hatóságok támogatásával működnek. Arocena az Omega-7 ellenforradalmi terrorista csoport tagja, amely szoros kapcsolatban áll a CIA- vel. A közvélemény nyomására állították bíróság elé Felix Garcia kubai diplomatának, az ország állandó ENSZ-képvise- lete tagjának meggyilkolásáért - erre négy évvel ezelőtt került sor r és az Egyesült Államok területén elkövetett több bombamerényletért. Arocena a bíróság előtt beismerte, hogy kapcsolatban áll a CIA-vel. Elmondotta, hogy Floridában az amerikai ügynökök speciális kiképzésben részesítették és együttműködött a CIA ügynökeivel Közép- Amerikában is. A francia parlament jóváhagyta a sajtótörvényt Kommunista vezető bírálja a kormány költségvetési tervezetét (ČSTK) - A francia nemzetgyűlés tízhónapos vita után tegnap végérvényesen jóváhagyta a sajtóreformra vonatkozó törvénytervezetet. A parlament felső háza, a szenátus az indítványt háromszor visszautasította és az alkotmányos előírásoknak megfelelően a képviselőház a negyedik olvasásban hagyta azt jóvá. A törvény elfogadásának azért tulajdonítanak nagy jelentőséget, mert lehetetlenné teszi több napilap és folyóirat egy személy kezében történő összpontosulását. Az új törvény tehát megakadályozza olyan sajtótrösztök létrejöttét, mint például Robert Hersant sajtómágnásé, aki 18 központi és regionális napilap, valamint 20 folyóirat kiadását tartja a kezében. A jobboldali ellenzék minden áron a törvénytervezet elfogadásának megakadályozására törekedett, hiszen a tekintélyes jobboldali lapok, köztük a Le Figaro és a France Soir is az említett sajtómágnás, a náci megszállók egykori jobbkezének tulajdonában van. A fejlődő országok adóssága szökőárként ingatja meg a világ nagy bankjait... (A San Francisco Examiner karikatúrája) Laurent Fabius francia kormányfő bizonyos fokig engedett az ellenzék nyomásának, hiszen beleegyezett abba, hogy éppen a napilapok és havi kiadványok koncentrációjára vonatkozó törvénycikkelyeket csak az 1986-ban esedékes választások után léptetik érvénybe. A kormány által elfogadott állami költségvetési tervezet nem megfelelő, mivel nem tartja szem elótt a munkanélküliség csökkentését, a szociális igazságosságot - jelentette ki tegnap Philippe Herzog ismert francia közgazdász, az FKP Politikai Bizottságának tagja. Hangsúlyozta, hogy a francia kommunisták képviselői csoportja módosító indítványokat terjeszt elő a nemzetgyűlésben. Rendkívül igazságtalannak minős itette az öt százalékos adó- csökkentést, mivel az a 300 ezer leggazdagabb családnál egyenként átlagosan 8400 frank havi megtakarítást eredményez, míg a középosztályhoz és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező családokhoz tartozó 14 millió háztartás számára, mindössze 375 frankot. Ezt az összeget viszont gyorsan felfalják a már bejelentett áremelések, hiszen felemelik a benzin, a postai és telefonilletékek árát. Kínai provokációk (ČSTK) - A VNA vietnami hír- ügynökség jelentése szerint a kínai hadsereg szeptember első tíz napjában több ízben támadást intézett vietnami határmenti területek ellen. Kínai egységek tíz alkalommal hatoltak be Ha Tuyen határmenti tartomány területére és az akcióban részt vett tüzérségi egységek több lakóházat megrongáltak és jelentős anyagi károkat okoztak. A hírügynökség jelentésében leszögezte, hogy a vietnami határőregységek meghátrálásra kényszerítettók a támadókat. német birodalom“. Az NDK külügyminisztere a cikkben a továbbiakban rámutat arra, hogy a nemzetközi biztonság és stabilitás garantálásának döntő tényezője a Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve a Varsói Szerződés és a NATO közötti katonai erőegyensúly megőrzése. A Szovjetunió és a többi szocialista ország konstruktív és reális indítványokat tett a paritás minél alacsonyabb szinten történő fenntartására, s továbbra is szembe száll az erőfölény megszerzésére irányuló imperialista törekvésekkel. Az NDK diplomáciájának vezetője végezetül leszögezi: az NDK a szocialista közösség elválaszthatatlan része és mindent megtesz a szocialista országok egyeztetett békeprogramjának a megvalósítása érdekében.