Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-14 / 218. szám, péntek

Mindkét fél érdeke a kapcsolatok további elmélyítése (Folytatás az 1. oldalról) illetve az MSZMP XII. kongresszu­sa határozatainak teljesítésében elért eredményekről. Áttekintették a gazdasági és a műszaki-tudo­mányos együttmüködés-, elsősor­ban a kooperáció és a gyártássza- kositás terén megvalósuló kölcsö­nös együttmüködés fejlesztésé­nek távlatait. Ezzel összefüggés­ben hangsúlyozták, a KGST idén júniusban Moszkvában tartott leg­felsőbb szintű gazdasági értekez­letén elfogadott határozatok telje­sítéséhez való aktív hozzáállás je­lentőségét. Havasi Ferencet tegnap fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtit­kára, köztársasági elnök. Szívé­lyes és elvtársi légkörben azokat a feladatokat tekintették át, ame­lyeket a két testvérpárt a CSKP XVI. és az MSZMP XII. kongresz- szusán elfogadott határozatok megvalósításával kapcsolatban, főként a gazdasági és a szociális fejlesztés területén old meg. Nagyra értékelték a két párt és ország együttműködésének ered­ményeit, s kifejezték, hogy mind­két fél érdeke a kapcsolatok to­vábbi elmélyítése, Csehszlovákia és Magyarország népe baráti vi­szonyának és a két állam szövet­ségi kötelékeinek megszilárdítása. A fogadáson részt vett Kovács Béla nagykövet. A magyar vendég Miloš Jakeš és a CSKP KB osztályvezetői kí­séretében ellátogatott a košiŕei ipari automatizálási üzembe. Meg­ismerkedett a gyártási program­mal, amely a számítástechnikai és az elektrooptikai berendezések, valamint a szerszámgépek vezér­lő rendszereinek gyártására irá­nyul. Havasi Ferenc elbeszélgetett az üzem párt- és gazdasági aktí­vájával. A vendég az esti órákban haza­utazott. A Ruzynéi repülőtéren Miloš Jakeš, Václav Janoušek, Zbynék Soják, František Chlád és Kovács Béla búcsúztatta. BÉKÉBEN AKARUNK ÉLNI (ČSTK) - Az Ellenállás Részt­vevői Nemzetközi Szövetsége bi­zottságának és főtanácsának tag­jai, akik szeptember 11-én és 12- én Prágában tartottak ülést, teg­nap ellátogattak a közép-cseh­országi és a közép-szlovákiai ke­rület több járásába, hogy megis­merkedjenek dolgozóink életével és munkájával. Bevezetőben a szövetség kép­viselőit a prágai Óvárosházán Jo­sef Cemper, fővárosunk főpolgár­mester-helyettese fogadta. Nagy­ra értékelte hozzájárulásukat az antifasiszta harchoz, és hangsú­lyozta, hogy a prágaiak és hazánk egész népe becsületes munkával igyekszik hozzájárulni a világbéke megőrzéséhez. A szövetség képviselői a kö- zép-csehországi kerületben a mélniki, a Kutná Hora-i, a kolini, és a nymburki járás párt- és állami szerveinek tisztségviselőivel talál­koztak, s ellátogattak több földmű­vesszövetkezetbe . Az Ellenállás Résztvevői Nem­zetközi Szövetségének küldöttsé­ge Arialdo Banfinak, a szövetség elnökének és Alix Lhotónak, a szövetség főtitkárának vezeté­sével a közép-szlovákiai kerületbe látogatott. František Ôádek altábornagy- nak, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Föde­rális Központi Bizottsága ügyve­zető alelnökének társaságában a delegáció tagjai Strečnóban ke­gyelettel adóztak a Szlovák Nem­zeti Felkelés hősei emlékének, és megkoszorúzták a francia partizá­nok emlékművét. A másik csoport Zvolenba és Banská Bystricába utazott. Zvo- lenban Zoltán Bocz, a járási nem­zeti bizottság elnöke fogadta őket. A délutáni órákban Banská Bystri­cában az Építők Házában a dolgo­zók és a fiatalok nagygyűlésén vettek részt. Időszerű kérdésekről tanácskoztak (ČSTK) - Folytatódott tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés kamarái külügyi bizottságainak 28. együttes ülése. A képviselők elemzést hallgattak meg arról a kulcsszerepről, amelyet a cseh­szlovák-szovjet barátság és szö­vetség hazánk további politikai, gazdasági és szociális fejlődése, valamint nemzetközi helyzetének alakulása szempontjából betölt. A jelentés ezenkívül ismertette a fejlődő országoknak nyújtott csehszlovák támogatást. További szakemberek a jelenlegi csehszlo- vák-NSZK és csehszlovák-oszt- rák kapcsolatokat tekintették át. Be1tíjtíz.0vj«jil Itsyi Idp i I aydUdn a Szövetségi Gyűlés kamarái ipar­ügyi, közlekedési és kereskedel­mi bizottságainak kétnapos együt­tes ülése. A képviselők megtár­gyalták a Csehszlovák Népi Ellen­őrző Bizottság jelentését, amely elemezte a lakosság által az álla­mi és a gazdasági szerveknek és szervezeteknek a múlt évben be­nyújtott panaszok, bejelentések és javaslatok intézése során szerzett tapasztalatokat. 1982-höz képest tavaly a panaszok száma 5,8 szá­zalékkal csökkent. összesen 129 017 panaszt nyújtottak be Ezek 44,2 százaléka bizonyult jo­gosnak. Éjszakai műszakokkal gyorsítják a talaj-előkészítési munkákat Megkezdték az őszi árpa vetését (Tudósítónktól) - Szerdán Bra­tislavában Ján Šabík miniszterhe­lyettes elnökletével ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumának a nyári munkákat irányitó bizottsá­ga. A résztvevők a határozatok teljesítésének ellenőrzésekor fel­hívták a figyelmet a vetómagellá- tás javításának, a cukorrépatáblá­kon elburjánzó gyom gyorsabb ütemű irtásának, a rugalmasabb zöldségfelvásárlásnak és a lehető legkisebb veszteséggel történő termésbetakarításnak a fontossá­gára. Különös gonddal kell szedni az almát, mert jóval kevesebb ter­mett belőle, mint a múlt évben. A bizottság javasolja, hogy a fel­vásárolt burgonya egy részét je­lentős felár ellenében maguk a mezőgazdasági vállalatok tá­rolják. A most folyó mezőgazdasági munkákról Jozef Mudroch mér­nök, a minisztertanács főagronó- musa számolt be. A napos és meleg időjárás meggyorsította a még lábon álló gabona, a kukon-* ca, és a szőlő érését. Az egyes körzeteket sújtó aszály miatt las­san folynak a talajmúvelési mun­kák. Ezért az érsekújvári (Nové Zámky) és más déli járásokban éjszakai műszakokat szerveznek a szántás meggyorsítására. Beszámolójában megállapítot­ta, hogy a mezőgazdasági vállala­tok idejében teljesítették az őszi repce vetésének tervét. A közép-szlovákiai kerületben már a cukorrépa betakarításának előkészületeivel foglalkoznak. A losonci (Lučenec) és a nagykür­tösi (Veľký Krtíš) járásban szep­tember 20-tól már szállítani sze­retnék a cukorrépát. A Liptovský Mikuláš-i járásban a burgonya be­takarításának meggyorsítására tesznek intézkedéseket. A kelet­szlovákiai kerületben nagyon sok munkát ad a földműveseknek a nyár és az ősz. Ezért a mező- gazdasági vállalatok szívesen ve­szik az ipari üzemek, különböző intézmények, és társadalmi szer­vezetek tagjainak segítségét. (balla) Munkalátogatás (ČSTK) - Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, a KB titkára tegnap találkozott a nymburki járási pártbizottság ve­zető tisztségviselőivel, és tájéko­zódott a járás pártszervezeteinek munkájáról. Ezután a Nymburki Vasúti Javítóüzembe és Gépgyár­ba látogatott, ahol megtekintett több üzemegységet, és részt vett az üzem megalapításának 110. évfordulója alkalmából megrende­zett ünnepi konferencián. Kiállítás (ČSTK) - A társadalmi tudat fejlődését bemutató bratislavai múzeumban tegnap megnyílt A vallás és kritikája az ókorban című kiállítás, amelynek anyagát a leningrádi Állami Vallástörténeti Múzeum gyűjteményéből válogat­ták össze. A megnyitón részt vett Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és több más vendég. A kiállítási anyag - benne szá­mos értékes eredeti tárgy - a val­lásos elképzelések és kultuszok, valamint a szabadgondolkodás létrejöttét ábrázolja Mezopotámiá­ban, az ókori Egyiptomban és Gö­rögországban. A kiállítás, amely tematikailag a leningrádi múzeum által A vallás forrásai című korábbi kiállításához kötődik, a jövő év őszéig tekinthe­tő meg. Kitüntetés (ČSTK) - Václav David, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságá­nak elnöke tegnap Prágában átadta a szövetség legmagasabb kitüntetését, a CSSZBSZ aranyér­mét Marat Kuznyecovnak, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetsége tanácsosának. A CSSZBSZ Központi Bizottsága ezzel méltányolta azokat az érde­meket, amelyeket Marat Kuznye­cov a csehszlovák-szovjet politi­kai, gazdasági és kulturális együtt­müködés fejlesztésében, valamint a két nép barátságának elmélyíté­sében szerzett. A találkozón részt vett Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztály­vezetője és a CSSZBSZ KB El­nökségének tagjai. Jelen volt Vik­tor Lomakin, a Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövete. NÉ HÁNY mS BBS SORBAN ANDREJ GROMIKO, az SZKP KB PB tagja, első miniszterelnök-helyet­tes, külügyminiszter tegnap fogadta Abdul Madzsid Alahumot, Algéria új moszkvai nagykövetét. GÖRÖG-OSZTRÁK csúcstalálko­zóra került sor Athénben. Papandreu görög kormányfő és Kirchschláger osztrák szövetségi elnök elsősorban nemzetközi kérdéseket érintett. LOSONCZI PÁL, az MNK Elnöki Tanácsának elnöke Budapesten fo­gadta Flavio Bravot, a kubai parlament elnökét, aki küldöttség élén hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Magyar- országon. ADDISZ ABEBÁBÓL hazautazott az SZKP-nak az a küldöttsége, amely Grigorij Romanov, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezetésével részt vett az Etióp Dolgozók Pártja alapitó kongresszusán és a forradalom 10. évfordulójának ünnepségein. BAJORORSZÁGBAN, a csehszlo­vák határ közelében nyugatnémet, amerikai és kanadai egységek részvé­telével nagyszabású hadgyakorlat kez­dődött. A második világháború befeje­zése óta ez a legnagyobb ilyen gyakor­lat az NSZK-nak ebben a részében: 55 ezer katona, 16 ezer harckocsi vesz részt rajta. Az ENSZ-fötitkár jelentése Pretoria nukleáris potenciálja komoly fenyegetés Tüntetések Johannesburgban (ČSTK) - Az ENSZ-közgyülés közelgő 39. ülésszakával kapcso­latban közzétették Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár jelenté­sét a Dél-afrikai Köztársaság nuk­leáris potenciáljáról. A jelentés, megállapítja, hogy Dél-Afrika tö­rekvése a saját nukleáris potenciál kiépítésére komoly fenyegetést je­lent a nemzetközi békére és biz­tonságra. A dokumentum hangsú­lyozza, hogy ezeket a veszélyes terveket Pretoria egyes nyugati or­szágok, elsősorban az USA támo- 1 gatásával valósítja meg. A doku­mentum ismételten felszólítja az ENSZ-tagállamokat, hogy szün­tessék meg mindennemű katonai és nukleáris együttműködésüket a fajüldöző rezsimmel és követeli, hogy Pretoria haladéktalanul he­lyezze a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alá vala­mennyi nukleáris berendezését. xxx Gumilövedékekkel, könnyfa­kasztó gázzal és ostorokkal hajtot­ta szét szerdán a dél-afrikai rend­őrség a Johannesburg környéki néger gettók lakosságának továb­bi tüntetéseit az apartheid-rezsim ellen. A tüntetések a szerdára vir­radóan érvénybe lépett gyüleke­zési tilalom ellenére robbantak ki. A mostani incidensek nem köve­teltek áldozatokat, szemben a múlt heti nagy méretű tüntetések­kel, melyek során kb. 40 személyt öltek meg. A brit belügyminiszter fenyegetései a sztrájkoló bányászok címére (ČSTK) - A közép-angliai Staf­fordshire Lea Hall bányájában az ottani rendőrség tegnap 20 sztráj­koló bányászt letartóztatott. A bá­nyászok már csaknem fél éve tar­tó munkabeszüntetésükkel a lon­doni kormány bányabezárási ter­vei ellen tiltakoznak. A brit közvélemény, valamint az ellenzéki pártok körében nagy fel­háborodást váltottak ki León Brit­tan belügyminiszternek a sztrájko­ló bányászok címére szóló fenye­getései. A miniszter kilátásba he­lyezte, hogy a sztrájkoló bányá­szokat „bűntetteik“ miatt életfogy­tiglani börtönbüntetésre ítélhetik. Gerald Kaufman, a munkáspárti ellenzék egyik képviselője egye­nesen „gyalázatosaknak“ minősí­tette Brittan kijelentéseit, amelyek­kel durván beavatkozott a bírósági szervek jogkörébe. A Morning Star kommunista pártlap arra hívta fel a figyelmet, hogy a Thatcher kormányfő jobb­kezének számító miniszter olyan időszakban tette provokatív kije­lentéseit, amikor felcsillant a re­mény, végre megoldódhat a bá­nyászok ügye az állami szénhiva­tal és az ágazati szakszervezetek közötti tárgyalásokon. Az USA célja: az erőfölény megszerzése Reagan a vegyi és a nukleáris fegyverek gyártásának bővítését szorgalmazza (ČSTK) - Az amerikai elnök a törvényhozásban megerősítette, hogy kormányzata sosem gondol­ta komolyan a vegyi fegyverek betiltását célzó tárgyalásokra vo­natkozó felhívásait, s ezek csak a közvélemény megtévesztését szolgálták. A kongresszus két házának el­nökeihez intézett levelében Rea­gan egyértelműen sürgette az új típusú vegyi fegyverek gyártását, amelyek szavai szerint a Szovjet­unió megfélemlítését szolgálják. Ezzel párhuzamosan sürgette, hogy a törvényhozás hagyja jóvá a NATO-tömb taktikai nukleáris fegyvereinek a bővítésére vonat­kozó megállapodást. Az elnök követeléseit azzal in­dokolta, hogy a legutóbbi hasonló jelentés megtétele, vagyis 1975 óta állítólag nem csökkent a NA­TO fenyegetettsége. Reagan sze­rint az Egyesült Államok és a NA­TO Varsói Szerződéssel szemben követett politikájának nem az a lé­nyege, hogy „minden nukleáris robbanófejjel szemben másikat ál­lítsanak fel“, hanem „hatékony megfélemlítő erő“ fenntartása, te­hát az erőfölény megszerzésére való törekvés. Az elnök azt állította, hogy a NATO-partnerek helyeslik az ál­tala szorgalmazott fokozottabb mértékű nukleáris és hagyomá­nyos fegyverkezést. Az elnök kife­jezésre juttatta azzal kapcsolatos aggodalmait is, hogy a törvényho­zás nem tesz eleget elvárásainak, és elégségesnek tartja majd a nukleáris arzenál jelenlegi szintjét. Reagan kongresszushoz inté­zett levelét Lord Carrington NA­TO-fótitkárral esedékes találkozó­jának előestéjén hózták nyilvános­ságra, s célja az volt, hogy újabb nyomást gyakoroljon az Egyesült Államok nyugat-európai NATO- szövetségeseire. Az európai NA- TO-partnerek ugyanis, tekintettel nehéz gazdasági helyzetükre, nem lelkesednek a fegyverkezési kiadások növelését sürgető ameri­kai követelések teljesítéséért. Képviselőházi bizottság javaslata 17,8 milliárd dollár külföldi segélyekre (ČSTK) - Az amerikai képvise- lóház megajánlási bizottsága szerdán jóváhagyta azt a javasla­tot, hogy az állami alapokból 17,8 milliárd dollárt folyósítsanak külföl­di segélyekre. A megsegélyezet­tek jegyzéke magyarázatot ad a Reagan-kormány bőkezűségére és bizonyítja, hogy a jelenlegi amerikai vezetést távolról sem le­het önzetlennek nevezni. A legnagyobb összeget - 2,6 milliárd dollárt - ezúttal is Izrael Elie Karami a falangista párt elnöke (ČSTK) - A Libanoni Falangista Párt új elnökévé tegnap a 44 éves Elie Karamit választották meg. A politikus az augusztus végén 79 éves korában elhunyt Pierre Ge­majel, a falangista párt alapítója és első elnöke helyébe lépett. Ka­rami eddig a párt alelnöke volt. Külföldi megfigyelők szerint a fa- langisták politikai orientációja a jö­vőben nem változik. Karami ugyanis már megválasztása előtt egyik interjújában elődjéhez ha­sonló nézeteket vallott. A jobbol­dali tájékoztató eszközök hangsú­lyozzák, a párt vezetésének leg­főbb feladata a keresztény reakció politikája „folytonosságának biz­tosítása“. A jobboldali egységek egyébként épp tegnapra virradó éjszaka provokáltak tüzpárbajt a baloldali fegyveres erőkkel a Bejrút környéki hegyekben. kapja, az amerikai érdekek hű kö­zel-keleti kiszolgálója. Ebből 1,2 milliárd dollárt fordítanak a súlyo­san beteg izraeli gazdaság gyó- gyítgatására, az összeg további ré­sze nagyon gyorsan visszatér az USA-ba, mivel Izrael ebből fogja törleszteni a korábbi fegyvervá­sárlási hiteleket. Az Izraelnek szánt idei segítség „ajándék“, ami megvesztegetésként is felfogható az Egyesült Államoknak nyújtandó jövőbeni szolgálatokért. Jelentős összeget, közel 2 milli­árd dollárt Egyiptom kap. Az ame­rikai „segélyekre“ jellemző ennek az összegnek az elosztása is: 815 millió dollárt szánnak gazdasági célokra, 1,1 milliárd dollárt pedig a hadsereg kap meg - főleg ame­rikai fegyverek vásárlására. További jelentős pénzösszeg, 123 millió dollár Salvadorba irá­nyul, vagyis a világnak abba a má­sik részébe, ahol az Egyesült Álla­moknak szintén „létérdekei“ vé- delmezését kell szolgálnia a dol­lármillióknak. ÚJ^SÚ 2 1984. IX. 14. /

Next

/
Thumbnails
Contents