Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-27 / 229. szám, csütörtök
Harcolni az élet igazságáért, a szocializmus magasztos eszméiért ÚJ SZÚ 5 1984. IX. 27. KONSZTANTYIN CSERNYENKO ELVTÁRS BESZÉDE Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden beszédet mondott a Szovjet írók Szövetsége vezetőségének jubileumi ülésén. Beszédét az alábbiakban közöljük. Tisztelt elvtársak! Tanácskozásukat a szovjet kultúra története egyik jelentős eseményének, a szovjet írók első össz-szövetségi kongresszusa ötvenedik évfordulójának jegyében tartják. Ma büszkeséggel tekintünk vissza arra az útra, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után megszületett szovjet irodalom megtett; az a literatúra, amely meggyőzően ábrázolja a 20. század forradalmi átalakulásait. Ez az irodalom szorosan kötődik az élethez, a néphez, a párthoz és az egész országhoz. Lapjain plasztikusan ábrázolják Lenin halhatatlan alakját és harcostársait, a polgárháborúnak, az első ötéves tervek megvalósítóinak és a Nagy Honvédő Háborúnak a hőseit. Olyan irodalom ez, amelynek középpontjában az ember áll. A dolgozó ember, a szocializmus tettrekész, az újat, a progresszívat kereső aktív építője. Olyan irodalom ez, amely meg tudja érteni és híven ábrázolja az embert, annak bonyolult belső világát, erkölcsi arculatát, örömeit és gondjait, az igazság és az igazságosság iránti töretlen vágyát. A mai írók és költők, akik aktívan és gyümölcsözően tevékenykednek soknemzetiségű irodalmunkban, teljes mértékben támaszkodhatnak azokra az értékes hagyományokra, azokra a kimagasló életművekre, amelyeket Gorkij, Majakovszkij, Fagyejev és Solohov hozott létre. Természetesen nem fogok most neveket és konkrét alkotásokat említeni. Azt viszont el szeretném mondani, hogy midaz az új színvonalas és mélyenszántó alkotás, amely az irodalmunkban az utóbbi években napvilágot látott, foglalkoztatja és felkeltette a szovjet olvasók érdeklődését, gondolkodásra és vitára sarkallja őket, s ez a tény a legmegbízhatóbb bizonyítéka annak, hogy a szovjet és a világirodalom olyan alkotásokkal gazdagodott, amelyek túlélik korukat és életükről igazat mondanak majd utódainknak. Minden bizonnyal nem tévedek, amikor azt állapítom meg: az irodalom és a művészet sikereinek egyik reális mértéke az, hogy miképpen képes befolyásolni az ember eszmei és erköcsi arculatát. Ilyen értelemben a szovjet irodalomnak valóban nincs párja. Ez az irodalom ugyanis híven ábrázolja az új, szocialista civilizáció szellemi gazdagságát. Ezért tiszteli pártunk és népünk az írók és a művészek nemes munkáját. Elvtársak! A szovjet írók elsó össz-szövetségi kongresszusának évfordulója lehetőséget kínál arra is, hogy ne csak az irodalom jelenlegi helyzetét mérlegeljük őszintén és részletesen, hanem ugyanilyen alapossággal szóljunk a művészet helyzetéről és életünkben betöltött szerepéről. Meggyőződésem, hogy önök, szovjet művészek is érzik az ilyen értékelés szükségességét. Biztosra veszem azt is, hogy az olvasók, a tévénézők és a rádióhallgatók millióit, vagyis egész társadalmunkat is érdekli az ilyen alapos elemzés. Nem titkolom azt sem, hogy szívesen részt vennék az ilyen értékeléseken. Amikor a művészet, a művészi alkotások jelenlegi helyzetéről és gondjairól akarok beszélni, természetesen nem célom recepteket adni a megoldásra. Szeretnék elsősorban e problémák politikai szempontjairól szólni, szeretném megosztani önökkel ezzel kapcsolatos gondjaimat, kifejteni a pártpolitika legfontosabb feladatait, úgy, ahogy azt mi gondoljuk, s ahogy cselekedni óhajtunk. A művészi alkotások problémái nincsenek a politikai szférán kívül. Számunkra ez természetes igazság. Mint ismeretes, ezt az elvet nem volt könnyű megvalósítani. Ennek az igazságnak meghonosításában elévülhetetlen érdemeket szerzett a szovjet írók első kongresszusa. Ezen a tanácskozáson szóltak az irodalomnak a szocialista társadalomban, az új típusú ember nevelésében betöltött pótolhatatlan szerepéről és az írók állam- polgári kötelességeiről. Ezt a kérdést elsősorban Gorkij világította meg sokrétűen, lenini alapossággal. Nyilvánvalóan önök is emlékeznek legfőbb gondolatára, miszerint az íróknak meg kell tanulniuk élni azzal a nagy joggal, amelyet a szocializmus teremtett meg számukra. Ennek a jognak a lényege az, hogy az író cselekvő részese lehet az új élet építésének, legyen szigorú bírája minden elavultnak, a megkövesedett nézeteknek, művészetével az igazi humanizmusért, a szocializmus nagy eszméjéért harcoljon. Tulajdonképpen ez a politikai értelme irodalmunk és művészetünk alapvető művészi módszerének, a szocialista realizmusnak. Az elsó kongresz- szus határkövet jelentett az új, szocialista eszmeiségű irodalom kibontakozásában. Ez az irodalom, ahogy mondani szokás, nem a semmiből keletkezett, hanem az orosz és az akkori Oroszország többi nemzete irodalmának haladó hagyományaira támaszkodott. Amikor Gorkij értékelte a kongresszus eredményeit, elsősorban azt hangsúlyozta, hogy ez a tanácskozás a bolsevizmus győzelmét jelentette. Teljes mértékben igaza volt: az, hogy Lenin útmutatásai alapján irodalmunkban fokozatosan érvényesítették a kommunista pártosság és elkötelezettség elvét, lehetővé tette, hogy lite- ratúránk valóban szabad legyen és szorosan összefonódjék a dolgozó emberrel. Az írók egyesülése szervezési formájának vagyis az írószövetség megalakulásának- amelyet hosszú keresés után az elsó kongresszus hagyott jóvá- helyességét az élet és az idő igazolta. A szovjet írók elsó kongresszusának jelentősége túlnő a művészeti élet keretein: ez határkövet jelent a szovjet értelmiség kialakulásának történetében is. Emlékezzünk vissza, hogy a kongresszus küldötteinek kétharmadát munkás- és parasztszármazású toll- forrgatók tették ki. Ók képviselték az új értelmiség elsó nemzedékét. Ez a tény minden szónál ékesebben szól arról, hogy új értelmiség volt születőben, amely méltó szerepet töltött be társadalmunkban. A szovjet írók első kongresszusa megerősítette a kétkezi munkások és az értelmiség testvéri kapcsolatát, azt a szoros kapcsolatot, amely Október után alakult ki. E gyümölcsöző kapcsolat nélkül, amelynek összetartó ereje a múltban és ma is a munkásosztály, a szocialista társadalom sikeres felépítése egyszerűen lehetetlen. Ez a megállapítás fél évszázaddal ezelőtt is érvényes volt, s ma még inkább az. Hiszen napjainkban az értelmiséget nem csupán egy maroknyi művelt csoport, hanem a dolgozó nép hatalmas tömege képviseli, amely mind nagyobb mértékben járul hozzá a Szovjetunióban felépített szocialista társadalmi rendszer további tökéletesítéséhez, közös ügyünk sikeréhez. Napjainkan különösen nagy szükség van az ember felkészültségére, eszére, hiszen ma már a gépektől is azt követeljük, hogy gondolkozzanak. Ez ugyan metafora, de tulajdonképpen híven tükrözi a jelenlegi termelési folyamatok jellegét. A termelésben mind nagyobb szükség van intellektuális emberekre. Nem véletlen, hogy a népgazdaság hatékonyságának és a termelés növelésének feladatai szorosan összefüggnek a tudományos felfedezéseknek és a technikai vívmányok a gyakorlatban való mielőbbi meghonosításával. Természetesen ehhez kell igazítani az ún. közgazdasági gondolkodást is. Ha a pártmunka vagy a gazdasági tevékenység bármelyik területét is nézzük, tisztelt elvtársak,, akkor egyértelműen megállapíthatjuk, hogy kelló tudás, szakképzettség és a dolgozók meggyőződése, kulturáltsága nélkül nem tudunk előbbre lépni. Ezért kell támaszkodnunk arra a hatalmas szellemi és alkotó értékekre, amelyeket a szovjet emberek nemzedékei hoztak létre. A XXVI. kongresszus és a központi bizottság legutóbbi üléseinek határozatai éppen e szellemi tőke mozgósítására irányulnak. Meggyőződésünk, hogy ez jelentős mértékben gyorsíthatja fejlődésünket. Ebben a teremben azok gyűltek össze, akik hagyományosan az alkotó értelmiséghez tartoznak. Valószínűleg igazat adnak nekem, amikor azt állapítom meg, hogy manapság minden értelmiségi munkának alkotó jellege kell hogy legyen akár tudósról, akár mérnökről, akár pedagógusról vagy éppen orvosról van szó. És az alkotó jellegnek kell kidomborodnia a munkásnak és a kolhoztagnak, mindazoknak a munkájában, akik becsületesen és lelkiismeretesen munkálkodnak nagy hazánk további felvirágoztatásáért. Nálunk millió és millió ilyen ember van. Kedves elvtársak! Nyilvánvalóan tudatosították: azt a gondolatot szeretném hangsúlyozni, hogy a társadalmunk előtt álló feladatok jellege széles körű lehetőséget nyújt a szovjet értelmiség számára, hogy teljes mértékben kamatoztassa alkotó erejét, szellemi energiáját. Tevékenységük iránya és tartalma rendkívül sokrétű. Egyben azonban azonos. Az értelmiségnek hatalmas a befolyása a társadalmi tudatra, a társadalom szellemi életére. E tényt mindig szem előtt kell tartani a párt politikájában, eszmei és szervező munkájában, úgy, ahogy azt Lenin tanította. Különösen fotntos e tény figyelembe vétele olyan időszakban, amikor a társadalom minőségileg új feladatok előtt áll, amelyeknek sikeres megvalósításához szükséges a társadalmi tudat magasabb szintje. Most ilyen időt élünk. Pártunk kidolgozta a fejlett szocializmus programját. E koncepció ereje abban rejlik, hogy segít bennünket pontosan meghatározni új társadalmunk szociális gazdasági érettségének elért színvonalát és egyúttal hozzásegít bennünket ahhoz, hogy pontosabban tudatosítsuk legközelebbi és távlati cél[ainkat. Első látásra mindez kissé elvontnak tűnhet. Ha azonban mélyebben elgondolkodunk a pártdokumentumok fölött, akkor azt is tudatosítjuk, hogy az élet konkrét ügyeiről van szó. Szükséges, hogy megfontoltan és reálisan értékeljük a jelenlegi időszak sajátosságait, ne engedjük meg hatalmas és kétségtelen sikereink lebecsülését, de a valóság megszépítését, s fogyatékosságaink dramatizálását sem. Arra kell törekednünk, hogy a meglevő problémáinkra olyan új megoldásokat találjunk, amelyek összhangban vannak ezekkel a sajátosságokkal. Az SZKP politikája hatékony megvalósításának legfontosabb feltétele a dolgozó tömegek támogatása. Ezt a támogatást akkor szerezzük meg, ha nyíltan beszélünk az emberekkel. A párt számára örök érvényű törvény a politikában való becsületesség és őszinteség. Lenin írta, hogy a politikában való őszinteség - tehát az emberi kapcsolatoknak azon területén, amely nem egyeseket, hanem milliókat érint - a szavak és a tettek egységében nyilvánul meg. A fejlett szocializmus koncepciójában, elvtársak, a tudományos tartalom mellett az erkölcsi és politikai szempontok is hatalmas szerepet játszanak. Amikor arról szólunk, hogy tárgyilagosan ábrázoljuk a valóságot, akkor ez nem azt jelenti/ hogy mindennapi szürkeségébe burkolózunk. A párt előre tekint. Megkülönböztetett figyelmet fordít azokra a problémákra, amelyeknek megoldásától függ hazánk és népünk jövője és sokban a világ helyzete is. Közeledik az SZKP XXVII. kongresszusa. Minden pártkongresszusnak óriási jelentősége van a párt és a nép életében. Már ma nyilvánvaló, hogy az elkövetkező kongresszus jelentőségét elsősorban az határozza meg, hogy itt hagyjuk majd jóvá az SZKP újjászerkesztett programját, amely szerint az elkövetkező évtizedekben dolgozni fogunk. Mint már említettem, a központi bizottság szerkesztő bizottságának munkája során a realitásokból kell kiindulnia, s egyúttal figyelembe kell vennie mindazt az alapvetően újat, amely a társadalmi gyakorlatban és az elméletben az eltelt csaknem negyedszázad óta valósággá vált, s nem feledkezhet meg a dolgozó tömegek tapasztalatairól sem. Ezek a tapasztalatok azt igazolják, hogy mielőtt hozzálátunk azoknak a feladatoknak a megvalósításához, amelyek közvetlenül összefüggnek a kommunizmus felépítésével, a fejlett szocialista társadalom további tökéletesítésének történelmileg hosszú szakaszán kell végigmennünk, s országunknak jelenleg ezt az utat kell megtennie. Amint az a dolgozók leveleiből, visszhangjaiból egyértelműen kiderül, társadalmi fejlődésünk ilyen értelmezése közvéleményünk körében teljes visszhangra talál. Az emberekkel való beszélgetés során, s olykor a levelekben is felmerül az a kérdés, hogy ezzel nem ártunk-e kommunista távlatunknak. A válasz egyszerű és egyértelmű: természetesen nem. Sőt, mindent megteszünk azért, hogy ezeket a távlatokat közelebb hozzuk. S ezt csak egyféleképpen tehetjük meg, hogy megoldjuk azokat a nagy és bonyolult problémákat, amelyek összefüggnek a kommunista társadalom első fázisának létrehozásával. Ez a helyzetelemzés teljes mértékben megfelel Lenin tanításának, mely szerint a kommunizmus a szocializmus fejlődésének legfelsőbb foka. Különösen azt szeretném hangsúlyozni, elvtársak, hogy a fejlett szocializmus szakaszának hosz- szúsága nem jelenti azt, hogy ne kellene gondoskodnunk a munkatempó fokozásáról, és hogy bizonyos fontos ügyek megoldását elodázhatjuk. Ma maximálisan ki kell használni dolgozó népünk alkotó erejét, munkakezdeményezését ahhoz, hogy a lehető legnagyobb mértékben meggyorsítsuk társadalmi fejlődésünket. Tehát a fejlett szocializmus kifejezést nem használhatjuk úgy, hogy igazolja múltbeli sikereinket és egyúttal automatikusan szavatolja jövőbeli sikereinket. Ez a fogalom mást mutat számunkra. Azt követeli tőlünk, hogy a szovjet társadalom életének minden területe teljes mértékben összhangban legyen a szocializmusról alkotott nagy fokú, igényes és természetesen tudományosan megalapozott elképzelésekkel. Természetes, hogy mindez óriási erőfeszítést igényel a gazdasági éiöíbén és a szervezőmunkában egyaránt. Ugyanígy szükséges az is, hogy tovább növeljük a dolgozó tömegek meggyőződését, s ennek érdekében bizonyos átalakításokra van szükség a társadalmi tudatban, hogy az gyorsabban és rugalmasabban tegye magáévá azokat az új gondolatokat, ame-' lyekkel a párt jelentkezik és egyúttal határozottabban számolja fel az elavult nézeteket. E fontos eszmei-politikai munkában is számolunk értelmiségünk aktív segítségével. Meggyőződésem, hogy ez a feladat megihleti irodalmárainkat és művészeinket is. Az ó küldetésük az, hogy sajátos eszközeikkel ilyen progresszív életszemléletet honosítsanak meg, s azokért a célokért küzdjenek, amelyekért a párt. Ha ez írói, művészi alapállást röviden akarom jellemezni, akkor azt a fogalmat használom, amelyet önök nagyon jól ismernek: szocialista realizmus. Az irodalom, a film, a színház napjainkban gyakran foglalkozik bonyolult és ellentmondásos jelenségekkel. Ezen nincs semmi csodálkoznivaló. A szocialista társadalom fejlődésének folyamatában az ellentétek bizonyos mértékig természetesek és kikerülhetet- lenek. Természetes, hogy ezek így vagy úgy befolyásolják az emberek sorsát és egyúttal erkölcsi konfliktusok forrásai is. Annál is inkább, mert ezeknek az ellentéteknek a felszámolása - annak ellenére, hogy társadalmunkban nincs antagonisztikus jellegük - nem csekély erőfeszítést, állam- polgári bátorságot és elvszerűsé- get igényel. Ez a tény az író számára rendkívül széles lehetőséget nyújt a mérlegelésre, s arra, hogy munkájával segítse az irodalmat, a művészetet alapvető funkciójának teljesítésében. Késztesse arra a társadalmat és minden embert, hogy alaposabban és reálisabban értékelje önmagát, segítse az embereket abban, hogy aktívan dolgozzanak, harcoljanak közös ügyünk sikeréért. Irodalmunk és művészetünk segít a pártnak az emberek kommunista szellemben való nevelésében, a valódi szovjet jellem formálásában. Sokat tett azért, hogy feltárjuk ennek a jellemnek a lényegét, a valóságnak megfelelően mutassuk be azokat az embereket, akik feltétel nélkül hűek a néphez és a szocializmushoz és megtestesítik az új világ építőinek hősiességét. Valamennyien tudatosítjuk, hogy ez nem könnyű feladat. Ezért természetes és szükségszerű, hogy az alkotó művészek vitatkozzanak arról, milyen is legyen a pozitív hős. Ezekbe a vitákba nem akarunk beavatkozni. Csak egy gondolatot szeretnék ennek kapcsán elmondani. Szerintem nem elég eredményesek az arról folytatott viták, hogy milyen arányban legyenek a hősöknek pozitív és negatív tulajdonságaik. Elvtársak, az a fontos, hogy a művész álkotása a valós életből, a szocialista eszményekből induljon ki. Ez a művészet pártoságának és népiességének alapvető feltétele. Természetes, hogy a néző és az olvasó, fóleg a fiatalok, gyak(Folytatás a 6. oldalon)
