Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-19 / 222. szám, szerda

Az efsz-ek X. országos kongresszusa előtti vita utolsó szakaszában A társadalom igényeinek kielégítéséért Az efsz-ek X. országos kong­resszusa előkészítésének utolsó szakaszában zajló szövetkezeti taggyűléseken lezárul a több mint fél éve tartó vita szakasza, s a taggyűlések résztvevői meg­választják a járási konferenciák küldötteit. Ezekre a tanácskozá­sokra szeptember végén, október elején kerül sor, s jó alkalmat nyúj­tanak a közelgő kongresszusra való lehető legjobb felkészülésre. A kongresszus előtti vitában, melynek célja a CSKP XVI. kong­resszusa határozataiból eredő fel­adatok teljesítésére irányuló akti­vitás és kezdeményezés fokozása volt, egyértelműen bebizonyoso­dott, hogy a szövetkezeti földmű­vesek többsége eredményesen bekapcsolódik a szocialista társa­dalmunk további fejlesztésére irá­nyuló gazdasági-szociális prog­ram végrehajtásába. Amint azt a szocialista mező­gazdaságunk alapjai megteremté­sének 35. évfordulójával kapcso­latos szlovákiai szemináriumon Nyitrán (Nitra) megállapították, a lenini szövetkezeti terv megvaló­sítása megváltoztatta a mezőgaz­dasági termelés jellegét, megsok­szorozta a mezőgazdasági terme­lést, megváltoztatta a mezőgazda­sági dolgozók gondolkodásmód­ját. A bruttó mezőgazdasági ter­melés alapján kifejezett munkater­melékenység a szóban forgó idő­szakban több mint a négyszeresé­re növekedett. Még 1949-ben a csehszlovák mezőgazdaságban mintegy 2,2 millió földműves dol­gozott családtagjaival együtt, 1983-ban már a lényegében két­szeres mennyiségű mezőgazda- sági produkciót egymilliónál keve­sebb dolgozóval állították elő. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy napjainkban ezek az embe­rek a mezőgazdasági termelésen kívül aránylag jelentős melléküzem- ági termelést is folytatnak, s nem egy esetben nem a mezőgazda­sági-élelmiszeripari komplexum, hanem a népgazdaság más ága­zatainak szükségleteit elégítik ki. Hazánkban a bruttó mezőgaz­dasági termelés (1980-as állandó árakban számolva) 57,8 milliárd korona értékről 110,2 milliárd ko­rona értékre növekedett 1983-ra; vagyis a növekedés 1,9-szeres volt a szóban forgó időszakban. Szlovákiában az adott időszakban a bruttó mezőgazdasági termelés 2,1 -szeresére növekedett, s az or­szág mezőgazdasági termelésé­ben való részesedése ma 32,4 százalékot tesz ki (1949-ben ez a részarány csak 29 százalék volt). Ebből látható, hogy fokoza­tosan kiegyenlítődnek a két köz­társaság közti különbségek. Bár a kedvező változások két­ségtelenül a szocialista mezőgaz­daság egyre tökéletesebb terme­lési alapjának az eredményei, a mezőgazdasági termelés állan­dó növeléséhez jelentősen hozzá­járul a munkakezdeményezés fej­lesztése is. Emlékezzünk csak vissza, hogy az utóbbi években milyen nagy értékeket teremtett a közös szocialista vállalások tel­jesítése az egyes kooperációs körzeteken belül; ezek a vállalá­sok a lemaradó mezőgazdasági vállalatok gazdálkodási színvona­la emelésének kollektív eszközei­vé váltak. A jól működő kooperáci­ós tanácsokban szerzett tapaszta­latok egyértelműen bizonyítják, hogy a szocialista kötelezettség­vállalások lehetővé teszik az élen­járó mezőgazdasági vállalatok ré­széről a lemaradók megsegítését, mégpedig a tudományos-kutatási dolgozók, illetve a mezőgazdasági szolgáltató vállalatok és egyéb mezőgazdasági szervezetek dol­gozóinak bekapcsolódásával a vállalások teljesítésébe. Ez a forma szilárd alapot jelent ah­hoz, hogy idejében és színvonala­san érvényesítsék a mezőgazda- sági gyakorlatban a haladó ta­pasztalatokat és a tudományos is­mereteket. Ebből a szemszögből kellene szólni a közös szocialista kötelezettségvállalások meghono­sításáról az efsz-ek járási konfe­renciáin és az efsz-ek X. országos kongresszusán egyaránt. A munkakezdeményezés ki­bontakoztatásában a figyelem központjában kell lennie a 22 élenjáró mezőgazdasági vállalat felhívásának, amely a 7. ötéves terv komplex teljesítésére szólítja fel a földművesszövetkezeteket és az állami gazdaságokat. A kong­resszus előtti vita idején Szlováki­ában több mint 400 vállalat csatla­kozott a felhíváshoz, ebből a ver­senyzők kétharmada határozott úgy, hogy teljesíti, illetve túlteljesíti a 7. ötéves terv feladatait. E tekin­tetben minden lépést, amely a me­zőgazdasági termelés hatékony­ságának növelésére irányul, nagy­ra kell értékelni. Különös figyelmet kell fordítani a tüzelőanyag-, ener­gia-, üzemanyag-, takarmányfo­gyasztás ésszerűsítésére, mivel ma már az élelmiszer sem állítható elő bármilyen áron, e téren is a gaz­daságosság a fő szempont, mi­közben az élelmiszertermelést tel­jes mértékben össze kell hangolni a fejlett szocialista társadalom szükségleteinek kielégítésével. A szocialista mezőgazdaság építésének 35 éve, s főleg az utóbbi évei, melyekben mezőgaz­dasági vállalatainknál is igyek­szünk meghonosítani a hatékony intenzív fejlesztést, arról győz, ih­letve győznek meg bennünket, hogy a társadalmi szükségleteket ott elégítik ki a legjobban, ahol nem hagyagolták el a politikai szervező munkát, ahol az embe­reket meg tudták nyerni a haladás ügyének. Az ilyen erők mozgósítá­sára a múltban is meg kellett talál­ni a szükséges eszközöket, s meg kell találni ma és a jövőben is. Mindenekelőtt a tevékeny munka anyagi és erkölcsi elismerésének helyes kritériumait kell megtalálni. Az utóbbi években szerzett ta­pasztalatok bizonyítják, hogy a gazdasági eredményekben való anyagi érdekeltség egyik leghaté­konyabb formája a brigádrendsze­rű munkaszervezés és javadalma­zás. Bár ez így van, a gyakorlat­ban még nagyon kevés helyen érvényesítik. Tudom, vannak bizo­nyos nehézségek az anyagi-mű­szaki ellátásban, melyek akadá­lyozzák a brigádrendszerű önel­számolás alapelveinek érvényesí­tését, de bizonyára nem ez lesz a fő oka annak, hogy lassú a mód­szer gyakorlati érvényesítése. Hi­szen nehezen képzelhető el, hogy a Kvakovcei Efsz-nek valamilyen kiváltságai lennének a szállítói­megrendelői kapcsolatokban, a brigádrendszerű önelszámolás ugyanakkor nagyon jól működik nálunk. És sorolhatnánk tovább a hasonló példákat. Ez pedig azt jelenti, hogy a brigádrendszerű önelszámolás a mai feltételek között is meghonosodhat, miköz­ben persze az anyagi-műszaki bá­zis javításával, a normák módosí­tásával és különböző adminisztra­tív intézkedésekkel kell megte­remteni egyre széleseb körű érvé­nyesítésének feltételeit. A legfon­tosabb azonban, hogy az embe­reknek helyesen megmagyaráz­zák a brigádrendszerű önelszá­molás alapelveit, azt, hogy ez a módszer eddig a leghatéko­nyabb az engyenlősdiség felszá­molásában, s lehetővé teszi, hogy igazságosan kifejezésre jusson a keresetek nagyságában is, ki mivel járult hozzá a végső gazda­sági eredményekhez. A kongresszus előtti vita szá­mos ötletet hozott a felszínre a szociális program végrehajtásá­val kapcsolatban csakúgy, mint a szövetség egyes problémáinak megoldásával kapcsolatban. Még korai lenne arról beszélni, hogy az adott javaslatok közül mennyit va­lósítunk meg a gyakorlatban. Be­szélni kell azonban a járási konfe­renciákon ezekről a javaslatokról, hogy az efsz-ek X. országos kongresszusa végérvényesen konkretizálhassa a feladatok telje­sítésére irányuló intézkedéseket, melyek a Szövetkezeti Földműve­sek Szövetsége tagjai számára következnek a népgazdasági ter­vekből, illetve azokból az elhatáro­zásaikból, melyek értelmében minden erejüket a CSKP mező- gazdasági politikájának megvaló­sítására fordítják. JÁN BLCHÁČ, a Szocialista Munka Hőse, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának elnöke, a Liptovský Ondrej-i Május 1. Efsz elnöke Gondoljunk a holnaputánra is Tervfeladataink folyamatos teljesítésének, a kereslet kielé­gítésének, és egyáltalán a népgazdaság hatékonyságának egyik alapvető feltétele a készletekkel való megfelelő gazdál­kodás. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem mást, mint azt, hogy a vállalatoknak éppen annyi alkatrészt, félkész árut, készterméket, illetve alapanyagot kell raktáron tartaniuk, amivel biztosítani tudják a folyamatos termelést és áruellá­tást. Ellenkező esetben a kihasználatlan készletek lekötik a gazdálkodó szervezetek forgóalapjait, így akadályozzák a pénzeszközök hatékony befektetését, s egyidejűleg más üzemek számára nehezítik a készletek beszerzését. Hogy a vállalatok, üzemek mindezzel mennyire vannak tisztában, mennyire nem, arról sokat lehetne vitázni, az azonban vitathatatlan, hogy készletgazdálkodásunk ez idáig nem érte el a kívánt színvonalat. Ezt az is bizonyítja, hogy míg 1981-ben 9,1 milliárd koronával növekedtek készleteink, addig 1982-ben már 16,3 milliárd koronával több értékű félkész- és készterméket, valamint alapanyagot tartottunk raktáron. De vajon mennyi készlettel kell gazdálkodnunk, hogy termelésünk hatékony legyen? A kérdés megválaszolá­sához segítségül hívhatjuk a normákat, amelyek azt hivatot­tak meghatározni, hogy milyen fajta készletből mennyit raktározzunk, hogy a gyártás és az áruellátás folyamatos legyen. Csakhogy a fogyasztási normák legtöbbje már ela­vult, nem ártana az új, a megváltozott gazdasági körülmé­nyekhez igazítani valamennyit. Egyébként azt is jó lenne felülvizsgálni, vajon a vállalatok eléggé érdekeltek-e a nor­mák megtartásában. Mindettől eltekintve a fogyasztási nor­mák léteznek, sőt megtartásuk kötelező. Ellenkező esetben a pénzbeli szankciók érzékenyen hatnak a vállalat gazdasági eredményeire. A készletgazdálkodásban azonban ennek elle­nére sem történtek nagyobb változások. Az okokat már a bank is vizsgálta, amely a készletekre hitelt nyújt. Az elemzések szerint a vállalatok a folyamatos termelés feltéte­leit igyekszenek megteremteni még azon az áron is, hogy vállalják a fogyasztási normák túllépésének következmé­nyeit. A gyakorlat azt is mutatja, hogy a vállalatok a bank figyelmeztetéseire nem a készletek normalizálásával reagál­nak, hanem olyan indokokat próbálnak találni, amelyekkel a hitelnyújtási előírások szigorúságát mérsékelik. Az sem ritkaság, hogy a bank által kirótt szankciókkal a tervfeladatok irreális voltát akarják bizonyítani. Pedig nem ez a megoldás. Sőt, még a fogyasztási normák megváltoztatása sem gyógyír önmagában véve. Készletgaz­dálkodásunk hatékonyságának növelése érdekében sok nehézséggel kell megbirkóznunk. Közülük csupán néhányat említek. A közeljövőben például el kell érnünk azt, hogy egyre több termék kerüljön le a hiánycikkek listájáról, csök- kentenünk kell az energia- és nyersanyagfogyasztást, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a tudomány és technika vívmányainak gyakorlati alkalmazására. A termelés szervezé­sében - különösen az előkészítési szakaszban - is vannak még tartalékaink. A szakképzett munkaerő megfelelő elosz­tására sem ártana jobban odafigyelni. És még folytathatnánk a sort, de egy szó mint száz, készleteinkkel úgy kell sáfárkod­nunk, hogy maradjon belőlük holnapra is, sőt holnapután is legyen miből kezdeni a napot. KOVÁCS EDIT Hivatástudattal - elkötelezetten PORTRÉ EGY KOMMUNISTA PEDAGÓGUSRÓL Uj préselési eljárást vezettek be a hulíni szerszámkészítő üzemben. Ennek segítségével a munkatermelékenységet csaknem a kétsze­resére növelik, megtakarítják a formázókeverék 40 százalékát, és egyötödével csökkentik a földgázfelhasználást. A képen: Oldŕich Skopal (baloldalt) és Pavel Vykydal mérnök egy munkadarabot ellenőriz. (Igor Zehl felvétele - ČTK) Valamikor a falusi tanítókat „néptanítónak“ nevezték, s ez az elnevezés nemcsak találó, ha­nem megtisztelő is volt. A pedagó­gus funkciója lényegében ma is az. Persze szakmai és eszmei téren sokkal nagyobb az elvárás vele szemben. Munkája nem me­rül és nem merülhet ki csak a taní­tásban az oktató-nevelő munká­ban. Feladata sokrétű, összetett és nem könnyű. Ilyen feladatkört tölt be a Kassa-vidéki (Košice-vi- diek) járás egyik kis községében, Zsarnón (Žarnov) Gajdács Endre is, az alapiskola igazgatója. A helyi nemzeti bizottság titká­ra, Szabó Sándor is jelen van a beszélgetésen. Gajdács Endre huszonnyolc éve tanít, a napok­ban töltötte be ötvenedik életévét. Pályafutásáról, életéről, munkájá­ról kérdezzük.- Messziről jöttem ide - mond­ja -. A csallóközi Bélvatán (Vojte- kovce) születtem. Ott kezdtem az alapiskolát is, majd a háború kényszerpihenőre szorított, s csak a felszabadulás után tanulhattam tovább Komáromban (Komárno) az akkor még polgárinak nevezett iskolában. 1952-ben beiratkoztam a Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Gimnáziumba, s 1956-ban érettségiztem és sze­reztem meg a tanítói oklevelet.- Milyen emlékei vannak abból az időből?- Nagyon jók. Kiváló iskola volt. A tanárok és diákok egymással versenyeztek, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Szak­mailag és politikailag is kitűnően felkészítettek minket a hivatá­sunkra.- Hogyan került Csallóközből ide?-Abban az időben az iskola helyezte el végzett diákjait. Egyi­künknek sem jutott eszébe, hogy az elhelyezés miatt vitatkozzunk. Az volt a vágyunk, hogy minél előbb elkezdhessük a munkát, mindegy, hogy hol, ott ahol szük­ség van ránk. Kelet-szlovákiában akkor nagy volt a hiány magyar pedagógusokból. Ide kerültem, s gyökeret vertem. Először Jánokra (Janik) került s ott tanított hat éven keresztül. Fiatal lévén, a környezet, az em­berek megismerése a beilleszke­dés könnyen ment. Bekapcsoló­dott az ifjúsági szervezet és a CSEMADOK munkájába. Itt lett párttag is. Ezerkilencszázhatvan- kettóben nevezték ki a zsarnói alapiskola igazgatójává.- Ebben egy kicsit mi is „luda­sok“ vagyunk - veszi át a szót Szabó Sándor Gajdács elvtár­sat jól ismertük, hiszen éveken keresztül járt hozzánk Jánokról, előadásokat tartott. Sokszor fel­léptek nálunk a CSEMADOK zsar­nói szervezetének színjátszói az általa rendezett színdarabokkal, így ismertük és szerettük meg, s kértük, hogy vegye át az isko­lánk vezetését. A sok egyéb gond között a legnagyobb problémánk az iskola volt. Tudniillik a pedagó­gusok évente váltották egymást, s ez nagyon meglátszott a gyere­kek tanulmányi eredményén is. Már 22 éve tanít nálunk, s bár a három kilométerre fekvő Péder- ben lakik, mi tőzsgyökeres zsar- nóinak tartjuk s azt hiszem ő is így érzi.- Remélem a Péderiek nem ve­szik rossz néven - mondja moso­lyogva Gajdács Endre -, de való­ban így van, hiszen a nap nagy részét, sokszor az éjszakákba nyúló estéket is itt töltöm. Felesé­gem is itt tanít az óvodában, ismeri a problémákat így megérti „kima­radásaimat“. Amikor ide kerültem, nem voltak illúzióim, tudtam, hogy nagy munka vár, s ezt egymagam megoldani nem vagyok képes. Is­mertem a község lakóit. Tudtam, hogy nagy részük uradalmi cseléd volt. Az évszázadok nyomasztó örökségét nehéz volt máról hol­napra megszüntetni. Ebben sokat segítettek a falu vezetői, és a szü­lők is. A hetvenes években a legna­gyobb gondunk a múlt századból örökölt iskolaépület volt, * mely semmilyen szempontból sem felelt meg a korszerű oktatás követel­ményeinek. Kérések, követelések, kilincselések után végre 1972-ben megkezdhettük az új iskola építé­sét, s 1974-ben már az új iskolá­ban kezdtük meg a tanítást. Négy tantermes az iskolánk, ebből két termet az óvoda kapott. Jelenleg legnagyobb problémánk a gyere­kek étkeztetése. Kevés a gyerek, mivel hozzánk csak alsó tagozato­sok járnak. Ezt is meg lehetne oldani, ha volna megfelelő gépko­csink, amely a higiéniai követelmé­nyeknek is megfelelne. Ebben az esetben megnyithatnánk az annyi­ra igényelt napközis osztályt is. Tehát gond akad még ma is bőven, de az iskola és a község kapcsolata továbbra is nagyon jó, az emberek segítőkészek. S kö­zös összefogással már eddig is megoldottak sok nehéz problémát, s bízunk benne, hogy így lesz ez a jövőben is. FECSÓ PÁL ĎJ SZÚ 4 1984. IX. 19. KMWHT^UUK |-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents