Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-14 / 191. szám, kedd
új azú 7 % 1984. VIII. 14. 28. szlovákiai kerékpáros körverseny Dolek került az élre (Munkatársunk, Tomi Vince telexjelentése) - Nem hiába mondták a szakemberek, hogy a körverseny ötödik útszakasza változásokat hozhat az összetett verseny élén. Ugyanis a rövid szakaszt (139 km) a hegyekben tették meg a kerékpárosok. A Banská Bystrica - Donovaly résztáv állította nehéz feladat elé a kerékpárosokat: csaknem 600 méter volt a szintkülönbség a két említett pont között. Végül a szakaszgyőzelmet a szovjet Vajtkus szerezte meg, az összetett verseny élére pedig Vladimir Dolek került. Már csak 80-an álltak rajthoz Martinban, hogy megtegyék a körverseny legrövidebb szakaszát. Sokáig nem történt említésre méltó esemény. Többnyire együtt hajtott a mezőny. Később sokat kezdeményeztek a szovjet kerékpárosok, elsősorban Gyemigyenko és Ugriumov, de ott voltak az élen a csehszlovákok is. Az NDK-beliek nagyon ügyeltek arra, hogy ne forogjon veszélyben Radtke első helye, Banská Bystrica elhagyása után, az útszakasz felénél, amikor már közeledett a donovalyi emelkedő, Tyleček és Gyemigyenko megszökött. A mezőny nem tulajdonított nekik különösebb figyelmet, egyikük sem volt az összetettben az első húsz között. Több mint kétperces előnyre tettek szert. Utánuk eredt azonban egy héttagú csoport, amelyben ott volt Henke, Dolek, Sýkora, Vajtkus, Heppner és mások. Ez a csoport 25 kilométerrel a cél előtt befogta a két szökevényt. Itt már Dolekék Kanadába készülőben (ČSTK) - A Csehszlovák Jégkorong Szövetség kijelölte a Kanada Kupa küzdelmeiben részt vevő együttes tagjait. Kapusok: Hašek, Šindel, tartalék: Lang. Hátvédek: Kadlec, Hoŕava, Svoboda, Uvira, Bénák, Musil, Stavjaňa, Su- chánek, tartalék: Slanina. Csatárok: Lukáč, Rusnák, Liba, Lála, Rúžička, Caldr, Rosol, Kameš, Klíma, Dudáček, Pašek, Hrdina, Svozil, tartalék: Korbeia. Kanadába augusztus 22-én huszonhárom játékos utazik. A csapat Kanada együttesével 25-én Halifaxban, 26-án Montrealban mérkőzik. A csehszlovák együttes a további felkészülést Montrealban folytatja, de azon már csak 22 jégkorongozó vesz részt. Csehszlovákia együttese a Kanada Kupa küzdelmeit szeptember 2-án Montrealban a Szovjetunió válogatottjával kezdi. Jégkorong BEK Ismét a CSZKA Moszkva (ČSTK) - Val Gardenában a jégkorong BEK négyes döntőjének utolsó napján két találkozóra került sor. Az elsőn a torna nagy meglepetése, a Dynamo Berlin együttese 5:3 (2:1,1:1, 2:1) arányban győzött a Djurgaarden Stockholm ellen. A torna kicsúcsosodását a CSZKA Moszkva - Dukla Jihlava találkozó jelentette, amely a szovjet együttes 4:3 (2:1, 0:0, 2:2) arányú győzelmét hozta. A kitűnő iramú mérkőzésen az döntött, hogy a szovjet játékosok helyzeteik maximumát gólra tudták váltani. A jihlavai együttesnél pont az irányzékkel volt hiba. Ezúttal már hetedszer lett a BEK védője a CSZKA. 1. CSZKA Moszkva 3 3 0 0 13:6 6 2. Jihlava 3 2 0 1 13:7 4 3. D. Berlin 3 10 2 10:14 2 4. Djurgaarden 3 0 0 3 4:13 0 LABDARÚGÁS (CSTK) - A spanyolországi la Corunában befejezték a nemzetközi tornát. A döntőben: AS Roma - Vasco de Gama 2:2. Ez maradt a hosszabbítás után is, tizenegyes rúgásokkal a olasz együttes 5:4-re győzött. A svéd bajnokság 15. fordulója után az AIK Stockholm 24, Malmö FF 21, IFK Göteborg 21 pont. Néhány eredmény: Göteborg - AIK 1:0, Malmö- Borlánge 4:0, Hammarby - Norrkö- ping 6:2. Lengyelországban az őszi nyitány volt soron. Néhány eredmény: Wisla Krakkó - LKS Lodz 1:0, Katowice- Górník Zabrze 0:0, Widzew Lodz- Wroclaw 0:0. Bulgáriában is elkezdték az őszi pontküzdelmeket: Pernik - Levszki Szpartak Szófia 0:0, CSZKA Szófia- Trakia Plovdiv 0:1, Burgasz - Szpartak Várna 0:1. diktálták az iramot. Az élmezőny- az NDK-beliek jóvoltából - is igyekezett gyorsítani, nagy taktikázás folyt. Végül is a kilenctagú csoport olyan időt ért el, amely azt jelentette: Dolek került az összetett élére. A szakaszgyőzelmet a 24 esztendős szovjet Vajtkus szerezte meg, aki azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz volt az útszakasz. Egyébként a litván Klaipedá- ból származik, az ottani CSZKA klub tagja. Ma a körverseny átteszi székhelyét a harmadik útszakaszközpontba, Svidníkbe. A mai szakasz (193 km) útvonala, Dolný Kubín- Východná - Poprád - Stará Ľubovňa - Bardejov - Svidník. Az 5. útszakasz eredményei: 1. Vajtkus (Szovjetunió), 2. Heppner (NDK), 3. Sýkora (Csehszlovákia), 4. Szerszynski (Lengyel- ország), 5. Henke (cseh ligaválogatott), 6. Tyleček (Bohumín), 7. Gyemigyenko (Szovjetunió), 8. Vašíček (Brno), 9. Dolek (Brno). Az összetett állása: 1. Dolek (Brno) 19:15:28, 2. Heppner (NDK) -6, 3. Sýkora (Csehszlovákia) -7 mp, 4. Radtke (NDK) -1:03, 5. Fels (Szovjetunió) -1:04, 6. Burda (Csehszlovákia) -1:12. A legjobb hegyiversenyzök élén Gyemigyenko, a legaktívabb versenyzők sorát Vajtkus vezeti. SPORTHÍRADÓ • Petera edző javaslatára a kosárlabda szövetség jóváhagyta a moszkvai Barátság tornán részt vevő keretet: Skála, Kropilák, Matický, Okáč, Rajni- ak, Jandák, Vraniak, Böhm, Vyoral, Brabnec, Pavlík és Žuffa. Tartalékok: Kristiník, Dietl és Kulich. • A varsói atlétikai verseny eredményeiből - férfiak - súly: Krieger 20,83, Sarui 20,64, magas: Zielke 231, 100 m: Woronin 10,26. Nők - magas Bulkowska 190. • A csehszlovák štohl Helsinkiben a junior sakk-VB 9. fordulójában legyőzte a norvég Hstenstadot. • Dukla Trenčín - VSŽ Košice 7:6 (4:1, 2:2, 1:3) - a Sziléziai Kupáért játszott jégkorongtornán. • Megkezdődött a II. női kézilabda Duna Kupa. Az első fordulóra Budapesten került sor. Eredmények: Tatabánya - Inter Bratislava 24:22 (13:8), Tatabánya - Start Bratislava 15:13 (6:6), Bp. Építők - Inter 23:19 (14:7). • A csehszlovák junior teniszezők bejutottak a Valerio Kupa olaszországi döntőjébe, miután Jugoszláviában előbb Belgiumot győzték le 3:2, majd a Szovjetuniót 3:1 arányban. A spanyolországi selejtezőn: Spanyolország - Fraríciaország 1:3. Kubában három sportágban (ČSTK) - Szombattól három sportágban - az ökölvívásban, férfi röplabdában és vízilabdában - megkezdődnek Kubában a Barátság ’84 sportversenyek. A szlovákiai kerékpáros körverseny tegnapi útszakaszának az NDK-beli Radtke vághatott neki sárga mezben. Előnye mindösz- sze 1 mp volt a szovjet Fels előtt (ČSTK-felv.) Mindenekelőtt az ökölvívásban kíséri a világ sportközvéleményének figyelme a kubai tornát, amelyen a sportág számos csillaga szorítóba lép. Elsősorban meg kell említenünk a rajtolók névsorából a háromszoros kubai olimpiai bajnok Teofilo Stevensont, a szovjet világbajnok Alekszandr Jagub- kint, de az NDK kiválóságát, Frank Rauschnigot. A torna sportértékéról gondoskodnak a kubaiak további kiválóságai, akárcsak a szovjet együttes világ- és Európa-bajnokai, valamint számos olyan versenyzői, akik előkelő helyezést értek el a világversenyeken. Jellemző, hogy az ökölvívótorna belépőjegyei már hónapokkal ezelőtt elkeltek. A szocialista országok versenyzőin kívül egyébként jelezték rajtjukat Venezuela és Ausztrália legjobb öklözői is. Az érdeklődést tekintve nem marad el az ökölvívótorna mögött a férfi röplabdázók és a vízilabdázók versenye sem. Ezek a sportágak ugyanis a karib-tengeri sziget- országban nagy népszerűségnek örvendenek. A szervezők a sportversenyeken kívül gazdag kultúrprogramot is biztosítottak a viadalok idejére. Bíznak benne, hogy a Barátság '84 elnevezésű versenyek a sport és a barátság egyik legnagyobb olyan rendezvényét jelentik, ami-, lyet Kubában valaha is rendeztek. XXIII. Nyári Olimpiai Játékok (ČSTK) - Négy aranyérmet osztottak ki Los Angelesben a XXIII. Nyári Olimpiai Játékok utolsó versenynapján. Egyetlen atlétikai szám maradt még hátra mégpedig a maratoni futás, amelyben a portugálok helsinki világbajnoka, Carlos Lopes végig az élbolyban haladva biztosan szerezte meg a győzelmet. Rajta kívül még további két futó ért el 2:10:00 órás időn belüli eredményt, mégpedig az ezüstérmes ír Treacy és az aggol Spedding. Greg Louganis a műugrás után megnyerte a toronyugrást is az ugyancsak amerikai Kimball előtt. Amerikai győzelem született a műúszók egyéni számában, mig a lovaglás díjugrató versenyszámában kettős amerikai sikert könyvelhettek el. A Los Angelesben befejeződött XXIII. Nyári Olimpiai Játékok nem úgy kerülnek a sporttörténelembe, mint a rendkívüli sportteljesítmények olimpiája. Ugyanis a versenyek sportszínvonalát tekintve szinte átlagos színvonalú viadalokra került sor, ellenben ez volt az első olyan nyári olimpia, amelyet tulajdonképpen magánszemélyek rendeztek. Már az előkészületek időszakában az üzleti érdek nyomta rá bélyegét a játékokra, és annak megnyitása után ez még inkább beigazolódott. Ezen kívül a nyári olimpia további jellemző vonásává vált az amerikaiak nacionalizmusa és sovinizmusa, a bíráskodás körüli botrányok, s ezek az USA mindennapi életének jellemzői voltak a játékok ideje alatt. Los Angelesben az olimpiai játékokat Reagan adminisztrativájának választási kampánya érdekében is fölhasználták. Maga a XXIII. nyári olimpia pedig az Olimpiai Alapokmány durva megsértésének jegyében zajlott. A NOB attól a pillanattól kezdve, hogy a magántőke hatáskörébe „utalta“ a játékokat, egyre inkább a háttérbe kényszerűit és ezzel tágra nyitotta a kapukat a profi sportolók előtt. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország sportolóinak távolmaradása lényegesen befolyásolta a sportversenyek színvonalát. Az elért új világcsúcsok és olimpiai rekordok számát tekintve a mérhető sportágakban és a többi sportág győzteseinek tudását tekintve a XXIII. nyári játékok messze elmaradtak nemcsak a négy évvel ezelőtti moszkvai olimpia, hanem még az 1976-os montreali játékok mögött is. Az összehasonlítás szempontjából az iménti állításunkat leginkább az atlétika, a súlyemelés, az úszás, az evezés és a kerékpározás statisztikai adatai támasztják alá. Ugyanez a vélemény alkotható az olimpián részt vett sportújságírók észrevételeiből, különösen a csapatsportokat illetően. Ilyen például a kézilabda, amelyben elsősorban a női mezőnyből hiányzott a világ élvonalát képező csapatok nagy része. De így volt ez a labdarúgásban, a kosárlabdában, a vízilabdában, de más sportágakban is. Az elért csúcsokat tekintve Los Angeles messze elmaradt a feltételezések mögött. Például Moszkvában az atlétikai versenyek Az NDK a legerősebb csapattal (ČSTK) - Ma este 18.00 órakor érkezik Prágába az NDK női atlétaválogatottja. A csütörtpkön kezdődő Barátság versenyen 26 atléta áll rajthoz, mégpedig a lehető legerősebb összetételben. Közöttük számos olimpiai, világ- és Eu- rópa-bajnokkal, valamint világrekorderrel. A csehszlovák atlétika kedvelőit leginkább érdekli az a tény, hogy Kratochvílová fő verAz országutak „hajótöröttéi“ Hosszú órákat ülnek a keskeny nyeregben, harcolnak az ellenfél, a fáradtság, a krízis ellen, és örülnek, amikor megjelenik előttük a cél. örülnek, mert a győzelemért talán egyetlen sportágban sem kell annyira megküzdeni, mint éppen a kerékpározásban. Elég egyetlen megingás, s a mezőny már befog- hatatlanul eltávolodott, s ezzel együtt elszálltak a sikerről dédelgetett álmok is. Elég egy rosszul vett kanyar, és a győzelmet az ellenfél szerzi meg. De elegendő egy éles kavics, fénylő üvegdarab vagy eldobott szög, s a küzdelem órái kárba vesztek. A károsult kerékpárosnak néha sikerül befogni a távolodó társakat, ám gyakoribb, amikor egyedül marad a hosszú országúton magára hagyatva, becsapva a szerencsétől. A defekt olyan esemény, amelytől minden kerékpáros irtózik, mint előre nem látott kellemetlen, és esetleg végzetes közjátéktól. A véletlen gyakran teszi próbára a kerékpáros idegeit és erejét, a legnagyobb esélyest is a néző szerepére kárhoztatja. A sújtott kerékpáros magasba emelt karja mozgást idéz elő a kísérő autók hosszú sorában és a szervizkocsi a többi autótól milliméterekre száguld az országút közepén, csikorognak a fékek, s a meg mozgó kocsiból kiugrik a szerelő, két kezében a hátsó és első kerékkel, és fut a kerékpároshoz. Az út jobb oldalán a hajótöröttek arckifejezésével áll a károsult, akinek néha annyi lélekjelenléte is van, hogy sikerül leszerelnie a meghibásodott abroncsot. Itt minden másodperc fontos, mert a távolodó csoport 40 kilométeres sebességgel tekeri a hajtókart. Ha a kerékcsere csak 30 másodpercig tart is, 300 méterre növekszik a „hajótörött“ hátránya. Szép sport a kerékpározás. Annak ellenére is, hogy a néző csak a finálét láthatja: célba érkezik a sok színű mezőny, s hárman a győzelmi dobogóra állnak. A nézőnek nincs alkalma szemlélni a küzdelmet, a taktikázást, a szökéseket, amelyek hosszú órákon át megelőzik a cél előtti néhány másodperc izgalmait. A szurkoló nem látja a másodperc tört része alatt lejátszódó drámákat sem, amikor az országúton tehetetlenül állnak a néma kerékpárosok, vagy magukra hagyatottan igyekeznek utolérni a mezőnyt. Küzdenek, reménykednek, de szívük mélyén érzik: a sikerről és a győzelemről szőtt álmaik szertefoszlottak. Majd legközelebb. Még négy útszakasz van hátra a szlovákiai körversenyből. .. TOMI VINCE senyszámában, a 400 méteren rajthoz áll az exvilágcsúcstartó Marita Koch, aki egyben az idei világranglista élén áll 48,26-tal. A 200 métert ellenben átengedte Wöckelnek és Walthernek. A legrövidebb vágtaszámban indul a világbajnok Marlies Göhr. Nevezés - 100 m: Göhr, Auers- wald, Gladisch, 200 m: Wöckel, Walther, 400 m: Koch, Emmel- mann, Müller, 800 m: Wühn, Ullrich, 1500 m: Wartenberg, 100 m gát: Paetz, magas: Bienias, Helm, távol: Daute, Radtke, Schi- ma, súly: Müller, Schulze, diszkosz: Beyer, Meszynska, Sachse, gerely: Felke, Zöllkau-Kempe, hétpróba: Neubert és Tischler. során hat világcsúcs született, 15 új olimpiai rekordot állítottak föl, míg Los Angelesben mindössze egyetlen világcsúcsot könyvelhettek el a statisztikusok. Szembeötlő a színvonalcsökkenés a súlyemelésben, ahol a tíz súlycsoportban átlagosan csaknem 17 kg-mal maradtak el a győztesek a moszkvai aranyérmesek teljesítménye mögött. Ezt a tényt még a nyugati tömegtájékoztatási eszközök tudósítói sem tudták elkendőzni. Azonban minden eddigi olimpiát meghaladt a kaliforniai metropolisban tapasztalt üzleti és reklámjelleg. A játékok lefolyására jellemző volt az anti- kommunista hangulat, amely a Ku Klux-Klanhoz hasonló reakciós szervezetek révén eljutott még az olimpiai sportpályákra is, és ellenszenvet váltott ki az olimpiai játékok részvevői között. Los Angelesben tehát befejeződtek az olimpiai játékok, amelyek története dicstelenül íródott az olimpiák történetébe, és az egész világon a sport híveiben kétségeket váltott ki az olimpiai eszme jövőjét illetően. Eredmények ATLÉTIKA - maratoni futás: 1. Carlos Lopes (Portugália) 2:09:21, 2. Treacy (Írország) 2:09:56, 3. Spedding (Nagy-Britannia) 2:09:58, 4. So (Japán) 2:10:55, 5. de Castella (Ausztrália) 2:11:09, 6. Ikangaa (Tanzánia) 2:11:10. FÉRFI TORONYUGRÁS: 1. Greg Louganis (USA) 710,91, 2. Kimball (USA) 643,50, 3. Li Csung-cseng (Kína) 638,28, 4. Tung Csej (Kína) 604,77, 5. Killat (NSZK) 551,97, 6. Dörr (NSZK) 536,07. LOVAGLÁS - egyéni díjugratás: 1. Joe Fargis (USA) 4. 2. Homfeld (USA) 4, 3. Robbiani (Svájc) 8, 4. Deslauriers (Kanada) 8, 5. Candrian (Svájc) 8, 6. Alvarez (Spanyolország) 8,5. EGYÉNI MŰÚSZÁS: 1 Tracy Ruiz (USA) 198,467, 2. Wald (Kanada) 195,300, 3. Motojosi (Japán) 187,050, 4. Engelen (Hollandia) 182,632, 5. Hanisch (NSZK) 182,017, 6. Holmyard (Kanada) 182,00. / | ■ | / Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. CSEH NEMZETI LIGA Hradec Králové - Tábor 0:0, Poruba - Jablonec 2:2, Č. Lípa- Zbrojovka Brno 1:2, Chomútov- Tŕinec 1:3, Teplice - Ústí n. L. 6:0, Škoda Plzeň - Č. Budéjovice 1:2, Ml. Boleslav - Frýdek-Místek 2:1, Xaverov - Gottwaldov 3:0. II. SZLOVÁK NEMZETI LIGA Nyugat: Spartak Komárno- Hurbanovo 0:6, Partizánske- Pezinok 5:2, Šaľa - Lokomotíva Bratislava 2:0, Spoje - ČH Bratislava 0:1, Matador - ZŤS Malacky 5:1, Nové Zámky - Sereď 3:2, Senec - Vráble 3:0, Handlová- Topoľčany 4:0. Kelet: Kys. Nové Mesto - Snina 0:1, VSŽ Košice - Giraltovce 1:1, Bardejov - Stropkov 0:1, Rim. Sobota - Vranov 2:0, Čaňa - Detva 2:0, Ružomberok - Bytča 2:1, Čadca - Jelšava 2:0, Svidník - B. Nová Ves 1:0. KERÜLETI BAJNOKSÁG Nyugat-Szlovákia Északnyugati csoport: Trenč. Teplice - Váhovce 5:0, St. Tura- Bánovce 1:4, Brezová - Tovarníky 1:0, Nové Mesto - Holíč 2:0, Trnava jun. - Brodské 4:0, Piešťany - Trebatice 2:2, H. Smie- Bošany 2:0. Délkeleti csoport: Šamorín- Orechová Potôň 1:2, Zl. Klasy- Čalovo 2:0, Štúrovo - Nitra jun. 2:1, Dvory n. Ž. - Príbeta 6:1, Gabčíkovo - N. Zámky 2:0, Sereď- Tlmače 0:1, Galanta - Zl. Moravce 2:1. Déli csoport: DAC B - Vydrany 1:2, Trnovec - H. Kráľová 3:0, Zbehy - Šaľa B 4:1, Žitavany- Selice 4:1, Elitex Nitra - Baka elmaradt, Lehnice - Horná Potôň 2:2, Matúškovo - Hroboňovo 8:2. Keleti csoport: Šurany - Šahy 6:1, Bánov - Kozárovce 5:1, Želiezovce - Kolárovo 6:0, T. Lužany- Rybník 4:2, Bajč - Nesvady 3:1, Marcelova - T. Mlyňany 2:1, Calex Šurany - Dulovce 3:2.