Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-14 / 191. szám, kedd
ÚJ szó 3 1984. VIII. 14. Nagy-Britanniában jelenleg a munkaképes lakosság 12,6 százaléka, azaz 3 036 000 ember van munka nélkül. Számukat tovább növelik a Thatcher-kabinetnek az egészségügyi és szociális ellátást kurtító intézkedései. Felvételünkön: a kórházak bezárása ellen tiltakozó londoni tüntetők (ČSTK-felvétel) IZRAEL TÖMEGTÜNTETÉS A PARLAMENT ELŐTT A nacionalizmus és sovinizmus seregszemléje (ČSTK) - Több külföldi és számos amerikai kommentátor is úgy értékelte az éppen véget ért Los Angeles-i olimpiai játékokat, mint az amerikai nacionalizmus és sovinizmus seregszemléjét. Peter Bunzel, a Los Angeles Herald Examiner napilap hírmagyarázója az olimpia záróünnepségeiről írott cikkében leszögezi: amikor honfitársaimat figyeltem, hogyan lengetik a zászlókat és skandálják: „USA, USA“, úgy éreztem, frenetikus automatákat látok. A nacionalizmus nemcsak a lelátókon jutott kifejezésre, hanem az amerikai hírközlő szervekben is, mindenekelőtt az ABC tévétársaság adásaiban. Hozzá kell fűzni azonban: nemcsak a tévé volt az egyedüli, hiszen a helyi lapok és folyóiratok többsége is nemzeti hősöknek titulálta az amerikai sportolókat, míg a más országbeli versenyzőkről a legszívesebben hallgattak. Olyannyira szembeötlő volt ez, hogy Juean Antonio Samaranch, a NOB elnöke emiatt hivatalosan is tiltakozott Peter Ueber- rothhoz, a Los Angeles-i szervező bizottság elnökéhez irt levelében, hangsúlyozva: az olimpia nemcsak az USA tulajdona, az olimpia az egész világé. Több megfigyelőben az olimpiai játékok olyan benyomást keltettek, mintha az amerikaiak ezzel a nacionalista kirobbanással az utóbbi évtizedek felgyülemlett traumáiból akarnának kigyógyulni. Tanúi lehettek elnökük meggyilkolásának, a Watergate- botránynak, a vietnami háborúban elszenvedett vereségnek és így tovább. Mintha önmagukat akarnák meggyőzni, hogy az aranyérmeknek — amelyekből sportolóik jóval többet szereztek, mint bármikor azelőtt - ugyanaz az értékük, mintha a világ legjobb sportolóival folytatott versengésben nyerték volna őket. A világ élsportolói közül azonban sokan hiányoztak. Az amerikai sportszakértők is megerősítették, hogy Vlagyimir Szalnyikov, Jarmila Kratochvílová, Tamara Bi- kova, Maxi Gnauck, Teofilo Stevenson és más szocialista országbeli sportolók nélkül a versenyek nagy része nem érte el a világszínvonalat. Távolmaradásuk a Reagan-kormány politikájának a következménye. A Fehér Ház semmit sem tett a szovjetellenes és antikommunista kampány megfékezésére, amelyet már jóval a játékok megkezdése előtt meghirdettek a legkülönbözőbb amerikai emigráns szervezetek. Washington nem tudott megfelelő garanciákat nyújtani a szocialista országok sportolóinak biztonságára. S azok az incidensek, amelyekre Los Angelesben sor került, igazolták, hogy a sportolók személyi biztonsága miatt érzett aggodalmak megalapozottak voltak. Emlékezzünk csak vissza, hogy tüzet nyitottak egy sportolókat szállító autóbuszra, vagy arra a letartóztatott férfira, aki ugyancsak egy sportolókat szállító autóbuszt követett, a kocsijában pedig több házilag készített pokolgépet találtak. A hírközlő eszközök által felszított nacionalista hangulatot Reagan elnök is teljes mértékben kinasználta. Az olimpiát a novemberi újraválasztásához szükséges propagandaeszköznek tekintette. A nacionalizmus és sovinizmus megnyilvánulásai mellett az is teljesen ellentmondott az Olimpiai Chartának, ahogyan a játékokból üzletet csináltak. Ez már annál a stafétánál is megnyilvánult, amely az olimpiai lángot vitte. Az egyes szakaszokat meg lehetett vásárolni, egy kilométer megtétele az olimpiai lánggal 3 ezer dollárba került. Az elmúlt napok azonban azt is megmutatták, nemcsak olyan erők vannak az USA-ban, amelyek politikai és kommersz célokra használták fel az olimpiát. A hirosimai atombomba ledobásá- nak 39. évfordulója alkalmából több ezres tüntetést szerveztek Los Angeles békevédöi, akik figyelmeztették a közvéleményt a Reagan-kormány politikájának veszélyeire, arra, hogy ez a politika az atomkatasztrófa felé sodorja az emberiséget. Békemegmozdulások a Szovjetunióban (ČSTK) - Szovjetunió-szerte rendkívüli visszhangot váltott ki a Béke-világtanácsnak az a kezdeményezése, hogy a Hirosimát és Nagaszakit ért atombombázás áldozatainak az emlékére a tömegpusztító fegyverek betiltásáért folyó küzdelem hetévé nyilvánította a tegnap befejeződött hetet. A legtöbb szovjet városban nagygyűléseket és összejöveteleket tartottak, melyek résztvevői határozottan sürgették az atomfegyverek teljes betiltását, szolidaritásukról biztosították a nemzetközi békemozgalmakat és elítélték a meglevő katonai-stratégiai egyensúly megbontására irányuló imperialista törekvéseket. A háborúellenes akciók különféle, olykor teljesen nem hagyományos formákat öltöttek. Ezek közé tartoznak például a legnagyobb szovjet folyókon lebonyolított úszó békeversenyek, a háborúellenes dalok fesztiváljai, különböző sportversenyek és távolsági menetelések. Számos találkozóra került sor külföldről érkezett békeharcosokkal is, többek között ilyen eseménynek számított a Don partján, Rosztovban megtartott szovjet-amerikai nagygyűlés amerikai turisták részvételével. A tömeg- pusztító fegyverek elleni harc hetének egyik fontos rendezvénye volt az a nahodkai szeminárium, melyen 29 ország ifjú tudósai megvitatták a csendes-óceáni térség békéjével összefüggő kérdéseket. (ČSTK) - A Korzikán vasárnap megtartott választásokon sem a jobboldal, sem pedig a baloldal nem szerzett abszolút többséget. A szavazás azt igazolja, hogy a sziget politikai élete radikalizáló- dik, mivel a helyi parlament 62 képviselője között első ízben foglalnak majd helyet az önrendelkezésért küzdő korzikai mozgalom (MLA) képviselői is. Ezt a mozgalmat az illegalitásban működő terrorista szervezet, a Korzikai Nemzeti Felszabadító Front (FLNC) hivatalos „arculatának“ tartják. Ennek hívei lövöldözéssel ünnepelték meg az elért sikert Ajaccio utcáin. A szavazatok csaknem 9 százalékát a szélsőségesen jobboldali Front National szerezte, amely- eddig szintén nem küldött (ČSTK) - Jeruzsálemben tegnap nagyszabású tüntetésre került sor az izraeli parlament épülete előtt, ahol eskütételre gyülekeztek a júliusi rendkívüli szavazáson megválasztott törvényhozók. A több ezres megmozdulásban a város zsidó és arab lakosai egyaránt részt vettek, s erélyesen elítélték a választások után egyre képviselőt a korzikai parlamentbe. Mivel a Francia Kommunista Párt (a szavazatok 12 százalékának megszerzésével) és a Szocialista Párt jól szerepelt, a jobboldali ellenzék arra kényszerült, hogy a választások után szövetségre lépjen az egyre inkább fasizálódó Front Nationallal. Az ellenzék képviselői helyeinek aránya így sem éri el a 31 százalékot. A kormánypártok viszont csakis abban az esetben tehetnének szert többségre, ha szövetségre lépnének a nacionalistákkal, ez azonban nem jöhet számításba. A Franiaországhoz tartozó sziget parlamentjét júniusban oszlatták fel, mivel az képtelen volt az egyre súlyosabb gazdasági gondok leküzdésére. erőteljesebben észlelhető fasiszta és fajgyűlölő tendenciákat. A parlament kommunista és más baloldali képviselői nem voltak hajlandók részt venni Meir Kahane vallási fanatikus és fajüldöző hírében álló parlamenti képviselő eskütételén. Kahane, mint ismeretes, az Izrael által megszállt arab területen élő arabok kiűzését követeli nyíltan. Az eskütételről távolmaradó baloldali törvényhozók szintén csatlakoztak a parlament előtt tüntetők táborához. Az új összetételű parlament ülését elnapolták, mivel az eddig kormányzó Likud-tömb és a választásokon legtöbb mandátumot szerzett, korábban ellenzékben működő izraeli Munkapárt mindeddig nem jutott olyan kompromisszumra, amely lehetővé tenné az ún. nagykoalíció létrehozását. Guayana Új kormányfő (ČSTK) - Forbes Burnham, a Gua- yanai Kooperatív Köztársaság államfője hivatalosan bejelentette, hogy egészségi okokra hivatkozva lemondott az eddigi kormányfő, Ptolemy Reid, s egyúttal megválik a kormányzó Népi Nemzeti Kongresszus (PNC) főtitkári tisztségétől is. Az ország új miniszterelnöke az öt alelnök egyike, Desmond Hoyte lesz, míg a PNC vezetését az eddigi főiskolaügyi miniszter, Ranji Chandisingh veszi át. (ČSTK) - A Sri Lanka-i hadsereg és rendőrség tagjai folytatják a szigetország északi részén élő tamil szélsőséges csoportok elleni akciókat, melyeket a szárazföldi egységek parancsnoka irányít. Hírügynökségek azt jelentették, hogy a kisebbségben levő tamilok szélsőségesei továbbra is eltorlaszolják és elaknásítják az utakat, katonai és rendőri járőröket támadnak meg. A többségben levő szingalézek és a kisebbségben levő tamilok közötti zavargások során a legutóbbi tíz napban legalább 70 személy életét vesztette. A nemhivatalos jelentések ennél sokkal nagyobb számú halálos áldozatról szólnak. Választások Korzikán A gondok maradnak tért vissza, mindent megtettek a megállapodás megakadályozására. A tárgyalásokon az USA valamennyi javaslatát tudatosan úgy fogalmazták meg, hogy elfogadhatatlanok legyenek a Szovjetunió számára. Ezzel együtt azonban illúziót kellett kelteniük az amerikai képviselők vagy az USA szövetségesei körében. A nukleáris fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalások így fokozatosan a nukleáris fegyverkezés növelésének újabb eszközévé váltak. És most Kissinger kígyót-békát kiált a Szovjetunióra azért, hogy nem hajlandó visszatérni az ilyen, már elnézést, tárgyalásokra! Ami a tárgyalások kérdését és a Szovjetunió részvételét illeti ezeken a tárgyalásokon, Kissinger eszmefuttatásai különösen zavarosak és ellentmondóak. Az egyik oldalon a Szovjetunió azzal, hogy távozott a tárgyalásokról (tegyük hozzá, hogy az amerikaiak által meghiúsított tárgyalásokról, akik Európában hozzáláttak a közepes hatótávolságú rakéták telepítéséhez) halálos bűnt követett el, és felelősség terheli őt a helyzet jelenlegi kiéleződéséért. A másik oldalon az Egyesült Államoknak nem szabad megengednie, hogy a tárgyalások és a Szovjetunió álláspontja ezeken a tárgyalásokon megakadályozzák „a hadi- technika vásárlására irányuló fontos amerikai program megvalósítását“. (Miről kellene valójában tárgyalnunk, ha az összes korábbi fegyvervásárlási programot érinthetetlennek nyilvánítják?) Harmadszor, a cikk szerzője arra a következtetésre jut, hogy „a fegyverzetkorlátozási tárgyalások nem a legjobb fórum az alapvető fordulat elérésére.“ Más szóval, Amerikának nem tárgyalásokra, hanem lázas fegyverkezésre van szüksége. Kissinger azonban nem ismétli meg a jelenlegi kormány „korai időszakának hibáját“, amikor túlzottan nyílt volt, ami most súlyos politikai veszteségeket okozhatna. Kissinger nem ilyen naiv. Terve abban rejlik, hogy megőrizze az USA jelenlegi politikáját, és megvédelmezze azt a támadásokkal szemben. Ezért áll elő az alapvető tézissel arról, hogy ma a politikai tárgyalások és a kölcsönös politikai megértés elérése a legfontosabb. Kinek lehetne ezzel szemben ellenvetése? A szovjet álláspont lényege, hogy ma a politikai helyzet javítására nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Konsztantyin Csernyenko ezekről a tettekről konk’rétan beszélt, és rámutatott azokra a lépésekre is, amelyek nemcsak hogy javíthatnák a kölcsönös megértést, hanem valódi fordulatot is kezdhetnének a szovjet-amerikai kapcsolatokban és az egész nemzetközi helyzetben. Ezek a tettek nem követelnek egyoldalú engedményeket az Egyesült Államoktól, és a legkevésbé sem veszélyeztetik biztonságát. A Szovjetunióval kötött egyezmények ratifikálásáról van szó, amelyeket közel 10 évvel ezelőtt írtak alá, s amelyek a nukleáris fegyverek föld alatti kísérleteinek és a békés célú nukleáris robbantásoknak a korlátozását érintik. Azon megállapodás kidolgozásának a befejezéséről van szó, amely a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról szól és a készségről, hogy tisztességesen törekedni fognak a világűr militarizálását megakadályozó megállapodásra. Továbbá a vegyi fegyverek fejlesztése, gyártása és felhasználása betiltását, valamint arzenáljainak felszámolását érintő megállapodásról van szó. Végül bele kellene egyezni az amerikai és a szovjet nukleáris fegyverek kölcsönös befagyasztásába. (Kinek a biztonságát veszélyeztetné ez? Hiszen Kissinger cikkében maga írja; annyi fegyver gyülemlett fel, hogy ha egyötödére csökkentenék a jelenlegi tartalékokat, még mindig annyi robbanófej maradna, hogy elég lenne az egész emberiség elpusztítására.) A Szovjetunió azonban nem kapott választ javaslataira. Nem ad választ Henry Kissinger sem. Miért is hallgatná meg az Egyesült Államok a másik felet, ha nyilvánvalóan nem a megállapodás elérésére, hanem rafinált politikai manőverre törekszik, amellyel meg akarja győzni az embereket, hogy valami fontos történik, miközben valójában semmi sem történik. A volt külügyminiszter konkrét javaslata abban rejlik, hogy kezdjenek „bizalmas szondázást“, ami a „Kelet és Nyugat közti kapcsolatok szférájának céljait“ illeti. Milyen meglepő javaslat! Főleg, ha egy nagyon tapasztalt ember terjeszti elő, aki közvetlenül részt vett a szovjet-amerikai kapcsolatokat érintő fölöttébb fontos ügyekben. Éppen ő nem felejtheti el, hogy ma nem a harmincas évek elején tartunk, amikor a-Szovjetunió és az Egyesült Államok között nem voltak diplomáciai kapcsolatok, amikor jogos lett volna az ilyen bizalmas szondázás. Nem is az ötvenes években járunk, amikor megtették az első lépéseket, hogy a világ kiszabaduljon a „hidegháború“ fagyos szorításából. A naptár nyolcvanas éveket mutat. S ezelőtt a hetvenes évek voltak, amikor gyümölcsöző tárgyalások folytak, fontos egyezmények születtek (amelyek végül is részben még ma is érvényesek), s amikor fejlődött az együttműködés. Miért kell tehát visszatérni ismét a „bizalmas szondázáshoz“, főleg ködös, nem világos és nem konkrét kérdésekben? Kiben ébreszthetne ez reményeket? Természetesen senkiben. Kissinger eszmefuttatásainak talán ez a legsebezhetőbb pontja. Célja nyilvánvaló: az amerikai elnökválasztást megelőző vitából ki akarja húzni azokat a kérdéseket, amelyek Reagan kormánya számára kényelmetlenek, sőt veszélyesek, vagyis a béke, a leszerelés és a Szovjetunióval való tárgyalások és kapcsolatok kérdései. Kissinger maga is elszólta magát, amikor azt követelte, hogy Washington adja tudtul, „Moszkva nem lehet választásaink eredményeit befolyásoló tényező“. Ami a „moszkvai tényezőt“ illeti az Egyesült Államok elnökválasztásában, Kissinger hiába igyekszik hatni az amerikaiak nemzeti érzelmeire. A Szovjetunió természetesen nem akar beavatkozni Amerika belügyeibe, sem az elnökválasztásba. E választások tényezője sosem volt és nem is lesz Moszkva, hanem a Szovjetunióval szembeni amerikai politika. Nincs itt semmi, amiért meg kellene sértődni vagy idegeskedni. Az Egyesült Államok Szovjetunióval szembeni politikája ugyanis közvetlenül összefügg a háború és a béke kérdésével, tehát az amerikai (és természetesen minden más) nép jövőjével is. Mit lehet tenni, az emberek mindig a legfontosabb, legsajátabb érdekeiket viselik elsősorban szívükön. Igen, az amerikaiak tudatosítani kezdik, milyen veszélyt jelent ezekre az érdekekre Washington jelenlegi politikája. Az amerikai kormány is tudatosítani kezdi, hogy az amerikaiak tudatában vannak ennek. Éppen ez az a bizonyos új elem, amely megkülönbözteti ennek a kormánynak a „korai időszakát“ a jelenlegi időszaktól. „Új“ Reagan nem létezik. De a világ és az ország politikai helyzete valóban változik. Éppen ezért a Fehér Ház inkább nem teszi közszemlére militarista és szovjetellenes politikáját, mint ahogyan azt 1980-ban tette, hanem inkább leplezi. A nyugtalankodó Henry Kissinger is felajánl műhelyéből egy fügefalevelet a jelenlegi kormánynak. Zavargások Srí Lankán
