Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-07 / 185. szám, kedd

Mérlegen az Inter Kupa Évek óta él a csehszlovák klubszintű élvonalbeli labdarúgás azzal a lehe­tőséggel, hogy négy csapatot indíthat az Inter Kupában. Ezúttal azonban a mérleg nem a legjobb, csak a Bohemians együttese tudta kivívni a csoport- elsőséget, míg az ugyancsak négy csapatot szerepeltető svéd futball két csoportgyőzelemnek örülhet. Igaz, más a kiindulópont. Míg Svédországban késő tavasztól késő őszig tart a bajnoki idény, nálunk a bajnoki év oetejezése után lazítás, fokozatos szabadságolás következik, s a liga színvonalát tekintetbe véve nem a leginkább ütőképes együttesek kaptak lehetőséget. Külön fejezetet érdemel a Bohemi­ans. Elsősorban csatárjátéka javult. Janečka két műtét ufán teljesen rend­ben van, végképp átigazolt a Pospíchal vezette legénységhez és gólerősségé­vel nagy részt vállalt e csapat sikeré­ből. Az újoncok bevetése is eredmé­nyes volt. A legtöbb találkozón nem hagyott maga után kívánnivalót az egyes csapatrészek együttműködése. Gólerős volt a Spartak Trnava csa­társora, de védelme is. Az együttes nem tudta állandósult formában játsza­ni minden találkozóját, nem tudott élni a lehetőséggel. Zürichben legalább döntetlent kellett volna elérnie, csak- nogy eppen vendéglátója táltosodott meg, s ebben talán máris része van új edzőjének, Václav Ježeknek, aki nem­rég idehaza kettős sikerhez segítette a Spartát, amely bajnok is, országos kupagyőztes is lett. Azonos öt öt pontot szerzett és cso­portjában a 3. helyen végzett mindkét ostravai együttes. A jelek szerint a Ba­ník Ostrava csapata teljesítményén eleinte érezni lehetett a csalódást, mi­vel évek óta először nem tudott jogot szerezni EK szereplésre Az Inter Ku­pában a hajrára téri magához, de he­lyezése méltatlan hagyományához. Lényegében nem szerepelt jobban a Vítkovice, mint amilyen formában a liga küzdelmeinek hajrája találta. Csoportjában volt a Videoton, az egész Inter Kupa sorozat egyetlen ve­retlen csapata, amelynek teljesítmé­nyét a Dukla Praha képviselői figyelték elsősorban, hiszen az UEFA Kupában várhatóan két nagy csatát vívnak egy­mással. Az Inter Kupa mérkőzései kitűnő szolgálatot tettek a nemzetközi sportfo­gadási irodáknak. A nyári, úgynevezett holt futballidényben tippelni lehetett ta­lálkozóikra. Azt pedig talán nem is kell különösebben hangsúlyoznunk, hogy a részvételre egyik csapat sem fizetett rá. Alkalom nyílott több új tehetség kipróbálására, a nemzetközi rutin gya­rapítására, s bár a közönség általában számított az együttesek „lazítására“, az igazi szurkolók nem sajnálták a fá­radságot és szombaton késő délután Az NDK-beli Heike Daute-Drechsler az elmúlt napokban minden idők második legjobb eredményét érte el a női távolugrásban. 740 cm-es teljesítménye csak 3 cm-rel gyengébb a román Cusmir világrekordjánál. Lehet, hogy a közelgő prágai atlétikai versenyen megjavítja a világcsúcsot? (Gergely-felv.) XXIII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK (ČSTK) - Los Angelesben a nyári olimpia vasárnapi versenynapján hét sportágban avattak bajnokot. A férfi gerelyhaj ításban közepesnél gyen­gébb eredménnyel lehetett aranyérmet nyerni és a 400 méteres férfi gátfutás­ban győztes Edwin Moses is elmaradt saját világcsúcsától. A nőknél a 100 méteres vágta győztese Ewelyn Ash­ford olimpiai csúccsal nyert, míg a női maratón első olimpiai bajnoka szintén amerikai - Joan Benoit. Tornában a női szerenkénti döntők során a romániai Szabó Katalin három számban is győ­zött. A súlyemelés 90 kilós súlycso­portjában kettős román siker született, a győztes eredménye csaknem 50 kiló­val gyengébb, mint a legjobbak ered­ményei. Az evezésben olyan országok is aranyéremhez jutottak, amelyek evezőssportja messze van a világ él­vonalától.- Sok olimpiai bajnok számára nem lesz értéke az aranyéremnek - írja az osztrák Volksstimme című napilap. Abban az országban, ahol mindent a pénz szemüvegén keresztül néznek, a sportsikerek is arra szolgál­nak, hogy meggazdagodjanak a ver­senyzők. Csak akkor érthetjük meg a sport elanyagiasodását, ha megnéz­Nevezések a strahovi versenyre (ČSTK) - A prágai nemzetközi női atlétikai spartakiád verseny szervező bizottságához megérkeztek a külföldi résztvevők első nevezései. A Lengyel Atlétikai Szövetség 16 legjobb ver­senyzőjét jelölte: 100 m: Tomczak, Pakul, 200 m: Kaszprzyk, Woznak, 800 m: Januchta, maratón: Krol és Gorzinska, 100 m gát: Kalek, 400 m gát: Blaszak, magas: Bulkowska, Koms, távol: Wlodarczyk, gerely: Ole- jarz, hétpróba: Nowak, valamint a 4x100-as és 4x 400-as váltó. A bolgár küldöttség élén ott van a női magasugrás világrekordere, An- donova. A további összeállítás - 10u és 200 m. Mineva, Georgieva, Pavlo­va, 400 m: Sztamenova, 800 m: Di- mova és N. Stereva, 1500 m: Szto- janova, Ekova, M. Stereva, 3000 m: Naplatanova, Ekova, maratón: Napla- tanova, 100 m gát: Donkova, Zagor- cseva 400 m gát: R. Stereva, Aszeno- va, magas: Andonova, Kosztadino- va, távol: Ivanova, Nineva, Kancseva, súly: Mitkova, diszkosz: Petkova, Hrisztova, Boskova, gerely: Todoro- va, hétpróba, Pencseva, valamint a 4x100-as és 4x400-as váltó. LAPVÉLEMÉNYEK AZ OLIMPIÁRÓL üj 'iá 1984. VIII. 7. (ČSTK) - Az Einheit című el­méleti újság, az NSZEP KB lapja a következőket írja: ,,A XXIII. Nyári Olimpiai Játékok rendezői alkalmat adtak az antidemokrati­kus és reakciós köröknek, hogy óriási támadást indítsanak az anti- kommunizmus és a szovjetelle- nesség jegyében. Ezen nem cso­dálkozhatunk, mert Kalifornia, Reagan konzervativizmusának a bástyája, a jobboldali extrémis­ták és emigráns szervezetek bú­vóhelye. A hivatásos antikommu- nisták elég pénzzel rendelkeznek ahhoz, hogy tevékenységüket folytassák és propagandájuk lehe­tőséget kap a tömeges hírközlő eszközök szerveiben. Az Egyesült Államokban talán nem is akadhat­na jobb talaja ,,erőszakos csele­kedetek a szovjet sportolók ellen“ elnevezésű kampánynak, mint Los Angeles, ahol a rendőrség adatai szerint körülbelül 400 ban­da működik és mindennapi a hat gyilkosság. “ A Vjesznik című zágrábi napi­lap hétfői számában olvashat­juk: ,,Abból, ahogyan az amerikai újságok informálják a közvéle­ményt a nyári olimpiáról, arra lehet következtetni, hogy Los Angeles­ben csak amerikai sportolók sze­repelnek. Másképp nem lehet megmagyarázni azt a tényt, hogy az amerikai televíziós állomások képernyőjén csak amerikai atlé­zük az USA élvonalbeli atlétáinak jöve­delmét. A 400 méteres gátfutás világ­csúcstartója Edwin Moses évi jövedel­me nem kevesebb, mint évi 12 millió schilling, ennek ellenére ő mondta el az olimpiai esküt. Mary Decker, a hosszútávfutás kiválósága évi 20 millió schilling jövedelemmel dicsked- het, a távolugró és vágtázó Carl Lewis egy sportfelszerelést gyártó cégtől évente 15 millió schillinget kap, hogy reklámozza sportszereit. A milliomos sportolók tábora a Los Angeles-i olim­pián tovább bővült. A játékokon részt vesznek olyan labdarúgók, akik évente szintén milliókat keresnek. A listaveze­tők az olasz „olimpikonok“, a közép­csatár Briachi, aki a Juventusból a To- rinóba való átigazolásáért 53 millió schillinget kapott és ennek ellenére ott van az olimpián. Bearzot edzőnek ren­delkezésére áll még Bagni és Serena: mindkettő 50 millió schillingért cserélt klubot, tehát a szó szoros értelmében a legigazibb profik. Természetesen nem irigyeljük a sportolóktól ezeket a jövedelmeket, de nem kaphatják ezt úgy, mint amatőrök - fejezi be cikkét a Volksstimme. Nagyon hiányoznak az olimpiáról a szovjet, NDK-beli, lengyel, cseh­szlovák és kubai sportolók - írta a Los Angeles Times hasábjain az ismert amerikai publicista, Scott Ost­ler. Az amerikai hírközlő szervek igye­keznek elhallgatni ezt a tényt, hiszen nem kezdhetik minden tudósításukat azzal, hogy ,,a Szovjetunió távollété­ben az amerikaiak ismét egy aranyér­met nyertek“. Az említett cikk. írója hiányolja a szovjet kosárlabdázókat, tornászokat, ökölvívókat, atlétákat, nél­külük kevésbé izgalmasak a verse­nyek. - Ki feledhetné Jarmila Kratoch- vílovát, aki bebizonyította, hogy mire képesek a női atléták? - kérdezi a szerző. Aztán az amerikai olvasók­hoz fordul: „örülnek, hogy az USA annyi aranyérmet nyer? Jobb ettől a közérzetük? Ha igen, akkor lenges­sék tovább a zászlókat, igyák továbbra a sört és kiabáljanak a rekedtségig.“ Olimpia - eredményekben fák, ökölvívók, tornászok és úszók képe jelenik meg, s velük folytat­nak beszélgetést. Az amerikaiak az olimpiai játékokból magánügyet csináltak, ezt igazolja az a transz­parens is, amely az olimpiai törté­nések színhelyén látható ,,Ameri­ka csak Amerika“ felírással. A más országokból érkezett spor­tolókkal szemben ez enyhén szól­va udvariatlanság, egyúttal veszé­lyezteti az olimpiai gondolatot és egyáltalán a sportot.“ L’Humanité: ,,Folytatja tevé­kenységét a ,,Tiltsátok meg a szovjetek részvételét“ kommu­nistaellenes mozgalom. Los An­geles központjában külön sajtó- központtal rendelkezik.“ A Ľ Point burzsoá napilap közölte e csoport vezetőjének, David Balsigernek portréját, és ezt a csoportot borús politikai-vallásos mozgalomnak nevezi, amely erősen jobboldali irányzatú és közös nevezője a kommunistaellenesség. Jóval az olimpia kezdete előtt 50 000 brosúra és 30 panel állt rendelkezésre az autosztrádák mentén, ezek akarták felhívni a szocialista államokból érkező sportolókat politikai menedék ké­résére az USA-ban. A szervezet tagjai befészkelték magukat az önkéntes rendezők közé és az olimpiai faluban akartak tevékeny­kedni. ATLÉTIKA - férfiak - 400 m gát: Edwin Moses (USA) 47,75, 2. Harris (USA) 48,13, 3. Schmid (NSZK) 48,19, 4. Nylander (Svéd­ország) 48,97, 5. Dia Ba (Szene­gál) 49,28, 6. Hawkins (USA) 49,42, gerelyhajítás: 1. Arto Har- könen (Finnország) 86,75, 2. Ott- ley (Nagy-Britannia) 85,74, 3. El- debrink (Svédország) 83,72, 4. Gambke (NSZK) 82,46, 5. Josida (Japán) 81,98, 6. Vilhjalmsson (Iz­land) 81,58. NŐK - 100 m: 1. Evelyn Ashford (USA) 10,97 - olimpiai csúcs, 2. Brown (USA) 11,13, 3. Ottey (Jamaika) 11,16,4. Bolden (USA) 11,25, 5. Jackson (Jamaica) 11,39, 6. Bailey (Kana­da) 11,40, maratonfutás: 1. Joan Benoit (USA) 2:24:52, 2. Waitz (Norvégia) 2:26:18, 3. Mota (Por­tugália) 2:26:57, 4. Kristiansen (Norvégia) 2:27:34, 5. Moller (Új- Zéland) 2:28:34, 6. Welch (Nagy- Britannia) 2:28:56. TORNA - női szerenkénti dön­tők - lóugrás: 1. Szabó Katalin (Románia) 19,875, 2. Retton (USA) 19,850, 3. Agache (Romá­nia) 19,750, 4. Talaver (USA) 19,70, 5. Csou Ping (Kína) 19,50, 6. Lehmann (NSZK) és Brown (Kanada) 19,425, felemáskorlát: 1. Ma Jen-csung (Kína) és Julian- ne McNamara (USA) 19,950, 3. Retton (USA) 19,80, 4. Stanulet (Románia) 19,650, 5. Kessler (Svájc) 19,425, 6. Csu Ping (Kína) 19,350, gerenda: 1. Szabó Kata­lin (Románia) és Simona Pauca (Románia) 19,80, 3. Johnson (USA) 19,60, 4. Retton (USA) 19.550, 5. Ma Jen-csung (Kína) 19.550, 6. Kessler (Svájc) 19,350, talaj: 1. Szabó Katalin (Románia) 19,975, 2. McNamara (USA) 19,950, 3. Retton (USA) 19,775, 4. Csu Csiu-csuej (Kína) 19,625, 5. Kessler (Svájc) 19,575, 6. Ma Jen- csung (Kína) 19,450. SÚLYEMELÉS - 90 kg: 1 Nicu Vlad (Románia) 392,5 (172,5+220), 2. Petre (Románia) 360 (165+195), 3. Marcer (Nagy- Britannia) 352,5 (157,5+195), 4. Immesberger (NSZK) 350, 5. Hvang Von Ju (Dél-Korea) 350, 6. Iliadisz (Görögország) 350 kg. CSELGÁNCS - 65 kg: 1. Josi- juki Macuoka (Japán), 2. Hvang Csöng Jo (Dél-Korea), 3. Ale­xandre (Franciaország) és Reiter (Ausztria), 5. Nicolae (Románia) és Samo (Brazília). VÍVÁS - férfiak - tőrcsapat: 1. Olaszország, 2. NSZK, 3. Francia- ország, 4. Ausztria, 5. USA, 6. Nagy-Britannia. KERÉKPÁROZÁS - 1000 km- es országúti csapatverseny: 1. Olaszország (Bartalini, Giuovan- netti, Poli, Vandelli) 1:58:28, 2. Svájc 2:02:46, 4. Hollandia 2:02:57, 5. Svédország 2:04:46, 6. Franciaország 2:05:07 óra. EVEZÉS - férfiak - egypár­evezős: 1. Pertti Karppinen (Finn­ország) 7:00,24, 2. Kolbe (NSZK) 7:02,10, 3. Mills (Kanada) 710,38, 4. Bidlow (USA) 7:12,00, 5. Ibarra (Argentína) 7:14,59, 6. Kontoma- nolisz (Görögország) 7:17,03, két­párevezős: 1. USA 6:36,87, 2. Belgium 6:38,19, 3. Jugoszlávia 6:39,59, 4. NSZK 6:40,41, 5. Olaszország 6:44,29, 6. Kanada 6:46,68, kormányos nélküli ket­tes: 1. Románia 6:45,39, 2. Spa­nyolország 6:48,47, 3. Norvégia 6:51,81, 4. NSZK 6:52,53, 5. Olaszország 6:55,88, 6. USA 6:58,46, kormányos kettes: 1. Olaszország 7:05,99, 2. Románia 7:11,21, 3. USA 7:12,81, 4. Brazí­lia 7:17,07, 5. Kanada 7:18,98, 6. NSZK 7:25,16, négyes: 1. Új-Zé- land 6:03,48, 2. USA 6:06,10, 3. Dánia 6:07,72, 4. NSZK 6:09,27, 5. Svájc 6:09,50, 6. Svédország 6:11,71, kormányos négyes: 1. Nagy-Britannia 6:18,64, 2. USA 6:20,28, 3. Új-Zéland 6:23,68, 4. Olaszország 6:26,44, 5. Kanada 6:28,78, 6. NSZK 6:34,23, négy- párevezős: 1. NSZK 5:57,55, 2. Ausztrália 5:57,98, 3. Kanada 5:59,07, 4. Olaszország 6:00,94, 5. Franciaország 6:01,35. 6. Spa­nyolország 6:04,99, nyolcas: 1. Kanada 5:41,32, 2. USA 5:41,74, 3. Ausztrália 5:43,40, 4. Új-Zéland 5:44,14, 5. Nagy-Britannia 5:47,01, 6. Franciaország 5:49,52 + Új világcsúcs született Moszk­vában a 4x 800 m-es női futóváltó­ban. Az Olizarenko, Gurinova, Bori- szova és Pogyalovszka összetételű váltó 7:50,17 perces időt ért el, amely több mint két másodperccel jobb a szovjet futónók által nyolc évvel ezelőtt felállított rekordnál. Tornászok a Barátság Verseny előtt (ČSTK) - Olomoucban az or­szágos spartakiád versenyeinek keretében augusztus 20 - 26 kö­zött 10 országos férfi és női torná­szai mutatkoznak be. A nyolc in­duló csapaton kívül rajthoz áll négy mexikói tornászlány is, akik szaktanfolyamon vesznek részt Csehszlovákiában, valamint öt an­gol (három férfi és két női ver­senyző). A szervezők már megkapták az első jelentkezéseket. Az NDK csa­patában ott van az olimpiai és világbajnok Maxi Gnauck. A to­vábbi tagok: Fáhnrich, Hess, Schieferdecker, Senff, Tiedtke, Voigt. A férfiaknál Behrendet, Brückener, Fischer, Hoffmann, Köplin-Fritsche, Kroll, Jentsch. A magyar válogatottban jelen lesz a budapesti VB ezüstérmese a ló­lengésben, Guczoghy György, valamint Donáth, Borkai, a nők­nél Csányi, Óvári és Juhász. A csehszlovák válogatott jelen­leg két helyütt készülődik. A lá­nyok Olomoucban, a férfiak Brnóban edzőtáboroznak, majd augusztus 15. körül mindkét csa­pat a verseny színhelyén folytatja a formacsiszolást. Férfi kosárlabda Petera a felkészülésről (ČSTK) - A csehszlovák férfi koráslabdázók számára az idény csúcspontját az augusztus 22 - 30 között Moszkvában rendezendő Barátság torna jelenti. A keret tag­jai Jičínben készülődnek ott kérte meg a ČSTK tudósítója Pavel Pe­tera edzőt véleménynyilvánításra:-A jelenlegi felkészülés telje­sen terv szerint folyik. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásá­val, valamennyien igyekeznek he­lyet kivívni maguknak a csapat­ban. A fiatalok jól beilleszkedtek a kollektívába és minden nehéz­ség nélkül bírják az edzésmeny- nyiséget. Bizonyos problémáik vannak a taktika elsajátításával és részben a dobással is. • Mennyire elégedett a Bulgá­ria elleni előkészületi mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel?- Eddig csak edzettünk, ami törvényszerűen megnyilvánult a találkozón is. Megmutatkozott viszont, hogy hosszabb ideig ugyanazon összeállításban nem tudunk állandó nyomást kifejteni. Ezért a játékosoknak meg kell szokniuk a gyakoribb cserét. Eze­ket az előkészületi mérkőzéseket jó felmérésnek tartom a moszkvai torna előtt és csak utána jelölöm ki a csapatot. A Szlovák Labdarúgó Kupáért (ČSTK) - Augusztus 15-én már a 3. fordulót rendezik meg a Szlovák Lab­darúgó Kupában. Ezúttal bekapcsolód­nák a küzdelembe a szlovákiai I. ligás csapatok is. A jövő szerdán a követke­ző mérkőzésekre kerül sor: DAC- Spartak Trnava, Pov. Bystrica- ZTS Petržalka, Agro Hurbanovo- Inter Bratislava, Púchov - ZVL Žilina, Prievidza — Banská Bystrica, Sp. Nová Ves - Tatran Prešov, ZŤS Košice - Lokomotíva. Csütörtökön, augusztus 16-án a Senica - Slovan Bratislava mérkőzést játsszák. SPORTHÍRADÓ + Prágában folytatódott a nemzet­közi sakktorna. Néhány eredmény: Plachetka-Nepustil 1:0, Makarasvili (szovjet)-Pekárek 1:0, Pálos (jugo- szláv)-Pribyl 0,5:0,5. Az élcsoport állá­sa négy forduló után. Makarasvili, Pla­chetka és Vokoun 4—4, Pálos és Rasko (jugoszlávok) 3,5-3,5. + A világ legjobb eredményét ér­te el Olga Kristopova a 10 km-es női gyaloglásban. A szovjet gyaloglónö 44:56,10 perc alatt teljesítette a tá­vot. A leningrádi atlétikai versenyen Natalja Artyomova 4:15,80 perc alatt futotta az 1 mérföldet, ami ugyan­csak a világ legjobb eredménye. + Salgótarjánban befejeződött a ju­nior női kosárlabdázók nemzetközi tor­nája, amelyet a Szovjetunió nyert meg Csehszlovákia és Franciaország előtt. A legutóbbi eredmények: Csehszlová- kia-Magyarország 69:62, Franciaor- szág-Románia 61:52. + Mihail Novikov nyerte 5622 ponttal a Szovjetunió öttusa-bajnok- ságát. Második helyen Brizgalov (5551), a harmadikon Svarc (5488) végzett. megnézték a jónevű csapatok találko­zóit. A sorozatnak nem volt különösebb publicitása, de annyit a sorok között is megtalálhattunk, hogy a hazai játékve­zetőknek (a partjelzők is ugyanilyenek voltak), maguk felé hajlott a kezük, szólt a sípjuk, lengett a zászlajuk. Büntetőt általában a vendég ellen ítéltek, sárga lappal is inkább az ellenfelet fenyítet- ték. Legalább annyit segíthetnének a bíráskodás tárgyilagosabbá tétele ér­dekében az Inter Kupa szervezői, hogy ugyan a részvevő államok bírói közül, de mindig semleges irányítsa az egyes találkozókat. Ez tenné még vonzóbbá és sportszerűbbe a két idényt, az el­múlt tavaszi és a kővetkező őszi éva­dot összekötő sorozatot, az Inter Ku­pát. ZALA JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents