Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-30 / 205. szám, csütörtök

HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT ÉJ SZÚ 5 1984. VIII. 30. EREDMÉNYEK ★★★ PROBLÉMÁK ★★★ TAPASZTALATOK JAVASLATOK A tagjelöltekről való gondoskodás Pártunk több mint hat évtizedes tevékenysége alatt alkalmunk volt meggyőződni arról, hogy kommu­nistává senki sem válhat automa­tikusan. Ezt azok a fiatalok tudják a legjobban, akik tanulmányozzák Csehszlovákia munkásmozgal­mának és a CSKP-nak történel­mét. így teljesebb képet alkotnak a múltról, jobban megismerik azt a politikai harcot, amelyet pártunk veterán tagjai vívtak a kizsákmá­nyolok ellen. A korábbi harcban, majd az épí­tőmunkában részt vevő, ma a megérdelmelt pihenésüket élve­ző elvtársaink helyébe, fiatal kom­munistákat kell nevelnünk, főleg ifjú munkásaink köréből. Ennek a fontos, alapvető pártfeladatnak teljesítéséért, sokat tesz a Slavo- šovcei Papírgyárban működő üze­mi pártszervezet is. - Évente 12 fiatal tagjelöltet veszünk fel. Az idei év eleji taggyűlések alkalmá­ból 13 új tagjelölt, közülük 12 fiatal munkás, illetve 6 nő került sora­inkba. örömmel mondhatom, hogy az utóbbi öt év alatt egyetlen tagjelölt körül sem merültek fel olyan problémák, melyek miatt meg kellett volna tőlük válnunk. Éppen ellenkezőleg, a mi tagjelölt­jeink többsége elkötelezett, aktív tagjává vált pártunknak, példásan teljesíti a politikai gazdasági és társadalmi feladatát. Nem véletlen tehát, hogy közülük a legjobbakat felelős gazdasági és társadalmi tisztségekkel bízzuk meg. Pártbizottságunk mindenekelőtt a fiatal tagjelöltek tervszerű politi­kai nevelésére irányítja üzemünk pártszervezeteinek a figyelmét. Nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok neveléséért felelős, olyan tapasz­talt kommunisták kiválasztását, akik a gondjaikra bízott fiatalokkal egy kollektívában, illetve műhely­ben, vagy legalább közelükben dolgoznak. Nem kevésbé fontos, hogy a tagjelöltek politikai és szakmai szempontból jó környe­zetbe kerüljenek, lehetőleg példás kollektívákban dolgozzanak. EREDMENYES MUNKÁT VEGEZTEK A nyitrai (Nitra) járás mezőgaz­dasági üzemei a pártalapszerve­zetek hathatós segítségével az idén 40 560 hektár területről taka­rították be a gabonát. Noha pontos adatok még nincsenek a hoza­mokról, annyi azonban bizonyos, hogy minden szövetkezetben, ál­lami gazdaságban lényegesen több búzát, árpát termeltek a ter­vezettnél. A múlt évben egyedül a nagycétényi (Veľký Cetín) Alsó- nyitra Efsz-ben haladták túl a hek­táronkénti hattonnás termésátla­got, most viszont kiemelkedő eredményével a járás további hat gazdasága sorakozott fel mö­géjük. Távol áll tőlem, hogy az aratási munkákat értékeljem. Ezt minden mezőgazdasági üzemben elvé­gezték a helyi szokásoknak meg­felelően. Ám szólnom kell a több mint 60 ideiglenes pártcsoport munkájáról, amelyek 447 kommu­nista és a betakarításban részt vevő párton kívüli dolgozók aktív közreműködésével nagy felelős­séggel oldották meg a feladatokat, a lehető legkisebb veszteséggel raktározták el a termést. A‘ munkák dandárja idején közel ötszáz gabonakombájn, számtalan magszállító traktoros és tehergépkocsivezető, a véd- nökségi üzemek megannyi mun­kása becsületes helytállással dol­gozott a mezőn és ott, ahol a leg­nagyobb szükség volt rájuk. Oly­kor-olykor hibák is előfordultak, meghibásodtak egyes alkatré­szek, imitt-amott felütötte fejét a szervezetlenség - a pártcsopor­tok azonnali beavatkozása rugal­masan megszüntette a zavarokat, anélkül, hogy helyettesítették vol­na, lényegesen megkönnyítették a gazdasági vezetők munkáját. Az ideiglenes pártcsoportok rendszeresen értékelték az aratás menetét, ha kellett dicsértek, el­marasztalták a felületesen dolgo­zókat, mertek és tudtak bíráló szó­val is nevelni. A betakarításkor mindig hallatták a párt szavát, megalkuvás nélkül érvényesítet­ték vezető szerepét. Járásunkban - nevezetesen a Nové Sady-i Május 1. Efsz-ben - dolgpzott az aratás idején Fran­tišek Sečkáŕ, a Hustopečei Gép- és Traktorállomás kiváló kombájn­vezetője, a Szocialista Munka Hő­se, aki sokéves szervezési-moz­galmi tapasztalatát hasznosan ka­matoztatta az ideiglenes pártcso­port munkájában. Példáját követ­ve a helyi Efsz kombájnosai - a jó minőségű munkára fektették a legnagyobb súlyt, tanácsait megszívlelték. Sok fiatal sajátítot­ta el segítségével a „mesterfogá­sokat“. A termés idejében a magtárak­ba került, a mezőgazdasági üze­mek közel 200 ezer tonna búzát, árpát adtak el az államnak. A fel­vásárolt gabona jelentős részét- miután a nedvességtartalom túl­haladta a megengedett határérté­ket - szárítani kellett. A szövetke­zetekben gyakori forgatással, szellőztetéssel igyekeznek meg­óvni a termény minőségét, a Me­zőgazdasági Felvásárló- és Anyagellátó Vállalatnál nagyüzemi módszerekkel kell biztosítani ezt a feladatot. Ezért döntést hozott a vállalat ideiglenes pártcsoportja, mely szerint a raktárak kommunis­ta dolgozóinak pártfeladatul adták, hogy éjjel-nappal üzemeltessék a szárítókat és csak standard mi­nőségű terményt helyezzenek el a gabonasilókban. A termésbetakarítás sikeresen befejeződött, az eredmények ön­magukért beszélnek. Az ideigle­nes pártcsoportok azonban nem tehetik ölbe kezüket, mert az ara­tás jó tapasztalatait ugyanúgy hasznosítaniuk kell majd a küszö­bön álló őszi munkákban is. LAZO KÁROLY, a nyitrai járási pártbizottság dolgozója A fiatalok párttagjelöltségére, kiválasztására az egyes kollektí­vák, munkahelyek, idősebb kom­munisták és az illetékes pártszer­vezetek tesznek javaslatot. Ta­pasztalataink szerint ezek a javas­latok többnyire megalapozottak, felelősségteljesek s éppen ezért, biztosítékul is szolgálnak arra, hogy a jelöltek jó párttagokká vál­janak. Jól bevált nálunk az a gyakorlat, hogy többnyire azok az elvtársak tesznek javaslatokat a tagjelöltek­re, akik felelősséget is vállalnak a kijelölt fiatalért és folyamato­san gondoskodnak nevelésükről. Figyelemmel kísérik fejlődésüket, életüket a tagjelöltségi időszak le­járta után is. Ilyen elkötelezett politikai neve­lő munkát végeznek gyárunkban: Ján Svačko, Pavol Petrovič, Anna Pecinová, Slavomír Haviarík, Mol­nár László, Otto Hríc, Ondrej Pa- ličko és mások. Nagyra értékeljük tevékenységüket azért is, mert nem formálisan végzik ezt a meg­tiszteltető feladatot. Állandóan kapcsolatban állnak a gondjaikra bízott fiatal tagjelöltekkel, rugal­masan reagálnak észrevételeikre, kéréseikre, segítenek a munkahe­lyi és más problémáik megoldásá­ban. A fiatal kommunisták nevelésé­ben jó munkát végez a SZISZ szervezetek vezetősége is. Külö­nösen hasznos tevékenységük a tagjelöltek kiválasztásában, a politikai oktatásban s nem ke­vésbé, a rátermett fiatal tisztségvi­selők erkölcsi támogatásában. örülünk eddigi eredményeink­nek, ami viszont nem jelenti azt, hogy teljesen elégedettek lehe­tünk és vagyunk. Vannak még tartalékaink a fiatalok nevelésé­ben, ezt mi jól tudjuk. Éppen ezért a jövőbenjs igyekszünk tökélete­síteni eszmei-nevelő munkánk módszereit, hogy fiataljainkból iga­zán elkötelezett, politikailag, szak­mailag fejlett, minden megbízatás­nak következetesen eleget tevő kommunisták válhassanak. JÚLIUS JESENKO, a Slavošovcei Papírgyár üzemi pártbizottságának elnöke Fokozni a pártoktatás hatékonyságát A fejlett szocialista társadalom építésének jelenlegi időszakában egyre növekszik az emberek öntu­datával, felkészültségével és alko­tókészségével szembeni igény. Ennek tudatában az érsekújvári (Nové Zámky) járási pártbizottság politikai nevelés háza rendszeres figyelmet fordít a párttagok és a párton kívüli dolgozók marxista -leninista felkészítésére, eszmei nevelésére. A CSKP KB Titkárságának 1982 márciusában hozott határo­zata szellemében gondoskodtunk a pártoktatás tökéletesítéséről, hatékonyságának javításáról. Min­denütt, ahol az alapszervezetek ezt a határozatot megfontoltan és felelősségteljesen érvényesítik, növekedett a kommunisták aktivi­tása, javult a tömegpolitikai mun­ka, melyet a párton kívüli dolgozók között végeznek. A tökéletesített módszert a pártszervezetek a hall­gatók pártoktatásba való megkü­lönböztetett besorolására hasz­nálták fel. Különösen jó eredmények szü­lettek a fiatal párttagok és tagjelöl­tek eszmei-politikai felkészítésé­ben. A tagjelöltek 72,9 százaléka vett részt egyhetes politikai tanfo­lyamon. A pozitívumok mellett a tagjelöltek eszmei-politikai felké­szítésében azonban hiányossá­gok is mutatkoztak, főleg abban, hogy az alapszervezetek nem for­dítanak kellő figyelmet az oktatá­sokon való részvételre. Egyébként néhány pártszervezetben csak a részvételre helyezték a súlyt, kevesebb gondot fordítottak a po­litikai és szakmai fejlődésre. Az 1983/84-es pártoktatási évben is a párt gazdaságpolitiká­jára, annak mélyebb megértésére helyeztük a hangsúlyt. Ezzel össz­hangban a kommunisták többsége a párt gazdaságpolitikájának kér­déseit tanulmányozta. Az alap­szervezetek tagjainak számára lé­tesített alakulatokban a hallgatók a munkásosztály és a kommunista párt vezető szerepéről szerezhet­tek ismereteket. Azonban a párt­ós gazdasági szemináriumokba való besorolásakor az alapszerve­zetek egy része nem értette meg ezeknek az alakulatoknak a jelen­tőségét, ami megmutatkozott a hallgatók nem kielégítő összeté­telében. Jó jel viszont, hogy az alapszer­vezetek jelentős többségében ta­valy felelősségteljesebben végez­ték a propagandisták kiválasztá­sát. Ennek ellenére némely párt- szervezet propagandistájának po­litikai és szakmai felkészültsége még mindig nem kielégítő. Ezért a politikai nevelés háza továbbra is fontos feladatának tartja a politi­kai oktatásért felelős propagandis­ták eszmei és szakmai felkészí­tését. A múlt évben a pártoktatás irá­nyításának és ellenőrzésének te­rületén a tartalmi összefüggésekre fordítottuk a legnagyobb figyelmet, mindenütt megköveteltük, hogy az elméletet kössék össze a gyakor­lati ismeretekkel, az életből vett példák alapján magyarázzák a tananyagot. A hiányosságokat abban látjuk, hogy nem minden alapszervezetben értékelik a pártoktatás menetét, színvonalát. A jövőben e téren is tovább kell lépnünk. Meg kell tennünk min­dent a pártoktatás színvonalának és hatékonyságának növeléséért. MIKULÁŠ URBAN, a járási pártbizottság politikai nevelés házának igazgatója A vítkovicei Klement Gottwald Vasmű 6. sz. üzemének dolgozói három héttel a határidő előtt befejezték a zománcozott bádogle­mezeket gyártó gépsor nagyjavítását. Ezzel a gépsorral készítik a szénaszáritó tornyok, a mű- és istállótrágya-, valamint karba- midtároló tartályokat. Négyszáz és 1300 köbméter térfogatú víztartályokat is gyártanak itt. A képen: Josef Nesvadba a gépsor üzemeltetése közben (Petr Berger felvétele - CTK) A kulturális-nevelő tevékenység és az élet szoros kapcsolata Az iskolán kívüli oktatás és ne­velés tartalmi struktúrája a Kassa (Košice)-vidéki járásban a tudo­mányos világnézet megszilárdítá­sára, a szocialista erkölcsi érték, a szocialista életmód, a termé­szettudományok egyes ágai, a jog, az etika és esztétika, az általános és a szakműveltség té­maköreire irányultak. Az oktatás valamennyi formájában megkü­lönböztetett figyelmet fordítottunk a specifikus helyi adottságokra, s ennek megfelelően választottuk meg mind a formát, mind a tartal­mat. Az iskolán kívüli oktatás és nevelés az elmúlt időszakban nemcsak mennyiségi, hanem mi­nőségi változást is jelez, mely a legmarkánsabban a népi akadé­miák, előadássorozatok, verse­nyek és vetélkedők megszervezé­sében mutatkozott meg. A cigány származású lakosság oktatásában-nevelésében a kü­lönféle tanfolyamok jó eredmé­nyeket hoznak, a ciklikus formák szervezése azonban átlagosnak mondható. A kassa-vidéki járás városaiban és falvaiban a szemléltető propa- gáció céljaira jobbára transzpa­renseket, hirdetéseket, faliújságo­kat használnak. Tartalmukat illető­en politikai, gazdasági témájúak, évfordulókhoz kapcsolódnak, vagy az adott helység konkrét fel­adataira vonatkoznak. Az olyan propagációs anyagot tartjuk a leghatásosabbnak, amely konkrét, felsorolja a dolgozók vál­lalásait, kezdeményezését, ame­lyek szót emelnek a háború ellen. Kevésbé hatnak azok, melyek ál­talános, ismert idézeteket közöl­nek, vagy pedig csak szűkszavú­an adják hírül valamilyen munka megkezdését, illetve befejezését. Járásunkban alapelv, hogy a transzparensek és a szemléltető agitáció és propagáció 70 száza­léka konkrét tematikájú legyen, de ezt teljes mértékben nem sikerült megvalósítanunk. A szemléltető eszközök elhe­lyezésében javulás mutatkozik, de itt is van pótolnivalónk. Eredmény­ként könyveljük el, hogy 1983-1984-ben a szépérzéket bántó valamennyi út menti hirde­tőoszlopot eltávolítottuk, s a pla­kátok és közlemények kifüggesz­tésére állandó helyet alakítottunk ki, azonban ezt a feladatot sem teljesítettük teljes mértékben, mert a transzparenseknek csak mint­egy a fele kerül a célnak megfelelő helyre. A többi - főleg a kisebb falvakban - kerítésekre, falakra kerül. De ezen a téren is van javulás; a fontosabb útvonalakon, a központi falvakban elhelyezett transzparenseket szakemberek készítik. Tavaly óta mérsékelten növek­vő tendenciát mutat a szemléltető agitációs központok kiépítése és a példás dolgozók galériájának lé­tesítése. Ezt a megoldást jónak látjuk, mivel egy helyen összpon­tosítva, több területről adhatunk tájékoztatást. Sajnos, nem lehe­tünk elégedettek az anyag cseré­lésével, s egyes esetekben az esztétikai megoldással sem. A fel- kunkorodó szélű fényképek, a ki­fakult alapfelület nem mozgósít! A művészeti szakköri tevékeny­ség szakaszán 1983-1984-ben mind a csoportok, mind fellépéseik száma redukálódott: kevesebb a zenei együttes, stagnálnak a női éneklő csoportok, nem rendszeres a kórusok és színjátszó csoportok működése. Időszerű és szükséges volt - főleg a jó színvonalú együttesek esetében - az anyagi támogatás kérdésének megoldása ; 1983 óta egyre több csoportot patronálnak az 500-nál több alkalmazottat fog­lalkoztató szövetkezetek, állami gazdaságok, üzemek, vállalatok. Nagyobb aktivitást várunk a művészeti csoportoktól és együttesektől, hiszen a Szlovák Nemzeti Felkelés 40., és hazánk felszabadításának közelgő 40. év­fordulója ünnepségei számos fel­lépési lehetőséget adnak. A CSKP XVII. kongresszusáig kitűzött feladatok a kulturális-ne­velő munka valamennyi szaka­szán minőségi javulást követelnek meg. Járásunk fő útvonalain az üze­mek és vállalatok tevékenységét bemutató hirdetőtáblákat helye­zünk el, több községben kiépítjük a szemléltető agitáció és propa­ganda központjait, s a járás hatá­rain hirdetőszekrényekben kíván­juk bemutatni a járás szocialista változását, természeti szépségeit és műemlékeit. A világnézeti és ateista körök szamát az ez évihez képest a jö­vőben 15 százalékkal növeljük, s 1985-ben járási szemináriumot szervezünk az esztétikai nevelés­ről. A távlati feladatok megkövete­lik, hogy továbbra is kellő figyel­met szenteljünk valamennyi járási rendezvénynek, s hogy a falvak agitációs központjaiban és a forra­dalmi hagyományok szobáiban a Nemzeti Front 1986-1990-es választási programjával is megis­merkedjen a lakosság. TAMÁS SÁNDOR, a kassa-vidéki járási pártbizottság titkára

Next

/
Thumbnails
Contents