Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-21 / 197. szám, kedd

Korunk és a filmművészet Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa a közelmúltban határozatot hozott a filmek eszmei-művészi színvo­nalának emeléséről és a filmgyártás anyagi-technikai alapjának megerősítéséről. A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikkben foglal­kozott a dokmentum jelentőségével, elemezte a szovjet filmgyártás jelenlegi helyzetét s vázolta az alkotóművészekre háruló feladato­kat. Az alábbiakban ezt az írást közöljük. A filmművészet jelentős helyet foglal el a szovjet társadalom szel­lemi életében, lényegesen gazda­gítja a szocialista művészeti kultú­ra fejlődését. Újító szellemével, a legnemesebb humanista esz­ményekhez való hűségével, opti­mista életszemléletével, a néptö­megek történelmi szerepének kö­vetkezetes hangoztatásával világ­szerte elismerést vívott ki. A szovjet filmművészet harcos és dicsó ha­gyományai tovább fejlődnek és gazdagodnak a különböző nem­zedékekhez tartozó, soknemzeti­ségű kultúránk talaján nevelke­dett, tehetséges mesterek alkotó tevékenységében. Annak a lenini értékelésnek az alapján, amely szerint a film a legfontosabb mű­vészet - a kommunista párt állan­dóan gondoskodik a film nevelő szerepének fokozásáról, arról, hogy a legkedvezőbb feltételeket teremtsék meg a filmművészek al­kotó keresése, modern techniká­val való ellátása számára. Ennek újabb tanúbizonysága az a határo­zat, amelyet az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa hozott A filmek eszmei-művészi színvonalának további emelését és a filmgyártás anyagi-technikai megerősítését célzó intézkedé­sekről. Ez a dokumentum szoros kap­csolatban vizsgálja az eszmei­esztétikai és a szervezési-gazda- sági, a szakmai-művészi és a gyártási-technológiai kérdése­ket. Ez természetes is, hiszen mindegyik film a különböző művé­szi szakmák képviselői, a film­gyártás különböző műhelye közös erőfeszítéseinek eredménye. A filmművészetre, bármely más művészettel összehasonlítva, sokkal inkább jellemző az, hogy a művészet és a technika egymást kölcsönösen feltételezi, egymástól elválaszthatatlan. Az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozata érté­kelte azokat a művészi szempont­ból Ígéretes jelenségeket, ame­lyek a legutóbbi években filmmű­vészetünk közkincsévé váltak, megállapítja, hogy a filmstúdiók munkájában, a filmkészítés tech­nikai ellátásának és a filmforgal­mazásnak megszervezésében hi­ányosságok és „szúk keresztmet­szetek“ vannak, s egyúttal részle­tes programot nyújt a filmgyártás valamennyi láncszemének tökéle­tesítésére, anyagi-technikai bázi­sának megszilárdítására, fejlesz­tésére. A határozat szelleme olyan müvek alkotására ösztönzi a fil­meseket, amelyek megfelelnek a kommunista építés jelenlegi szakasza követelményeinek, elő­mozdítják a tömegek társadalmi tevékenységének fokozását, újabb sikerek kivívását az ország gazdasági és társadalmi fejleszté­sében./ A legutóbbi években filmeseink olyan filmeket alkottak, amelyeket a kor iránti érzékenység, eredeti elgondolás, kiváló szakmai tudás jellemez. Ezek közül néhány mű­vészileg hatásosan ábrázolja tár­sadalmunk szociális és szellemi fejlődésének különböző jelensé­geit, a kommunista építésben elért eredményeit. A történelmi, atörté- nelmi-forradalmi és a katonai-ha­zafias téma feldolgozásában is vannak sikerek. A filmtermésben azonban - sajnos - eléggé cse­kély azoknak a filmeknek a hánya­da, amelyek jelentős tartalommal válnak ki, s a legigényesebb néző­közönségnek is megfelelnek. Nyil­ván szükség van olyan müvekre, amelyek mai nemes jellemeket ábrázolnak, időszerű erkölcsi problémákat érintenek, a fejlett szocializmus tökéletesítésének sokrétű folyamatait tükrözik vissza. Olyan művészi filmekben is hiány van, amelyek feltárják napjaink imperializmusának lényegét, és segítséget nyújtanak az ideológiai ellenfél leleplezéséhez. Ugyanak­kor mozijaink számos olyan filmet játszanak, amelyekben gyakran mondvacsinált konfliktusok, jelen­téktelen torzsalkodások, egyik­másik társadalmi réteg életének sivár ecsetelése kerül előtérbe. Egyes szerzőknek az a törekvése is megfigyelhető, hogy ki akarnak térni az ábrázolt jelenségek konk­rét történelmi vizsgálata elől, idea­lizálni kívánják az idejétmúlt erköl­csi normákat és életalapelveket. A filmművészet dolgozóinak nem­rég rendezett, össz-szövetségi konferenciáján részletesen megvi­tatták, hogyan lehet leküzdeni ezeket és az ehhez hasonló irány­zatokat, s a párt követelményeivel összhangban szavatolni a film­gyártás magas eszmei-művészi színvonalát. A szovjet filmgyártás előtt álló problémák komplex megoldása nem csupán azt jelenti, hogy min­den eszközzel erősíteni kell a film­gyártás és -forgalmazás anyagi­technikai bázisát, hanem egyúttal azt is, hogy tökéletesíteni kell a művész-káderekkel folytatott nevelőmunkát, gondoskodni kell szakmai tudásuk gyarapodásáról, a kollektívák friss tehetségekkel való kiegészítéséről, javítani kell a filmtudomány és a kritika tudo­mányos színvonalát és pártos elv- szerűségét, mivel ez arra hivatott, hogy tevékenyen befolyásolja a művészi folyamatot, fejleszteni kell a lakosság filmellátását, s hozzáértően propagálni a leg­jobb szovjet filmalkotásokat. Fon­tos az is, hogy a filmművészet lehetőségeit felhasználják a kultu­rális csere bővítésére, a szovjet életmód külföldi propagálására, a világ haladó filmművészeihez fűződő kapcsolatok megszilárdítá­sára. A párt és a kormány által kijelölt program megvalósításáért való felelősség terhe főként a Szovjetunió filmművészeti állami bizottságára hárul, amely - mint a határozat kiemeli - egyelőre még csak lassan valósítja meg a filmgyártás tökéletesítését, nem szavatolja a tervezésnek, a forga­tókönyvek, a filmek előkészítésé­re, kritikai elemzésére irányuló munkák, a szerkesztés megszer­vezésének kellő színvonalát. Az anyagi ösztönző intézkedé­sek most bevezetés alatt álló rendszere, amely figyelembe ve­szi a különböző művészi szakmák és technológiai láncszemek sajá­tosságát, valamint a forgatócso­portok kialakításának elveiben eszközölt változtatások - megbíz­ható eszközt adnak a filmgyártás szervezőinek ahhoz, hogy fokoz­zák a filmstúdiók kollektíváinak művészi teljesítményét, a legjobb erőket a legfontosabb témákra összpontosítsák. A Szovjetunió filmművészeti állami bizottságá­nak és a Szovjet Filmművészek Szövetségének az állam által ren­delkezésre bocsátott anyagi lehe­tőségeket arra kell felhasználnia, hogy filmművészetünket a kor igé­nyeinek megfelelő, minőségileg új szintre emelje. A szovjet filmmű­vészek lelkesen magukévá tették az SZKP KB-nak és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozatát. Eltökélt szándékuk, hogy tovább gyarapítják a filmművészet hozzá­járulását a szovjet emberek esz­mei, erkölcsi és esztétikai nevelé­séhez, a kommunizmus építésé­nek ügyéhez. A hazafias és internacionalista nevelés tényezője NEMZETKÖZI SZIMPOZIONT RENDEZNEK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGRŐL Országszerte jelentős ese­ményre, a Szlovák Nemzeti Felke­lés 40. évfordulójának megünnep­lésére készülünk. Ez a jubileum jó alkalom arra is, hogy visszatekint­sünk az eddig megtett útra, s fel­mérjük azokat az eredményeket, amelyeket fejlett szocialista társa­dalmunk építése során értünk el. Ezek a figyelemre méltó sikerek pártunk politikájának életrevalósá­gát igazolják, s meggyőzően do­kumentálják azt is, hogy a CSKP XVI. kongresszusán elfogadott határozatok helyesek, reálisak voltak, s a közelgő évforduló is ösztönző erőt jelent a jóváhagyott tervek, célok hiánytalan megvaló­sításához. A Szlovák Nemzeti Felkelés év­fordulója alkalmából számos hazai és nemzetközi szemináriumra, szimpozionra kerül sor, amelyen méltatják a négy évtizeddel ezelőtt kirobbant antifasiszta harc nemze­ti és internacionalista jellegét, szólnak a Felkelés hagyatékáról, amely ma és a jövőben is bizta­tást, erőt nyújt a fejlett szocialista társadalom további építésében végzett munkához, s a békeharc­hoz. A közeljövőben sorra kerülő rendezvények közül kiemelkedik az a nemzetközi szimpozion, amelyet a Szlovák Szocialista Köztársaság Kulturális Minisztéri­umának megbízásából a bratisla­vai Népművelési Intézet és a Kul­túrakutató Intézet szervez novem­berben, Szlovákia fővárosában. A szimpozion témája: A haladó szellemű kulturális örökség, mint a hazafias és az internacionalista nevelés tényezője. A rendezvé­nyen a tervek szerint szovjet, bol­gár, kubai, magyarországi, NDK- beli, lengyel, román és természe­tesen csehszlovákiai szakem­berek vesznek részt. Nyilván nem kell hangsúlyozni, hogy a szimpozion programja mennyire fontos és időszerű, külö­nösen napjainkban, amikor a nyu­gati antikommunista felforgató erők és más imperialista körök igyekeznek a nacionalista hangu­latok, szenvedélyek felkorbácso­lásával is megbontani a szocialista világközösség egységét. Ezeket a próbálkozásokat mi sem nézhet­jük tétlenül, s megfelelő választ adunk az ilyen sötét mesterkedé­sekre. A fokozódó ideológiai harc­ban való sikeres helytállás egyik feltétele az is, hogy haladó szelle­mű kulturálisörökségünket az eddi­ginél sokkal jobban, hatékonyab­ban használjuk föl dolgozóink, és különösen az ifjú nemzedék szo­cialista hazafiságra és internacio­nalizmusra való nevelésében. A szimpozion kiváló alkalmat teremt arra is, hogy véleményt, tapaszta­latokat cseréljünk ezekről a fontos kérdésekről, s megpróbáljuk kö­zös erővel, összefogással növelni az eszmei felvilágosító munka, a felnőttoktatás színvonalát, s tar­talmas és vonzó lehetőségeket te­remteni a szabad idő értelmes eltöltéséhez. Nyilvánvaló, hogy a szimpozionon sok szó lesz az új és vonzó munkaformákról. A dol­gozók hazafias és internacionalis­ta nevelését nem lehet sablonok és propagandisztikus jelszavak közé szorítani. Már Lenin figyel­meztetett arra, hogy e probléma­kör metafizikus értelmezése gya­korlati és elméleti szempontból is tarthatatlan, mert rossz, elavult munkamódszerekkel e téren sem értünk el semmilyen eredményt. Az említett rendezvényen min­den bizonnyal hangsúlyosan szól­nak majd ezekről a kérdésekről, gondokról is, keresve a hatékony és változatos munkamódszereket. Minden bizonnyal részletesen szólnak majd a szocialista hazafi­ság és internacionalizmus dialekti­kus egységéről és szerepéről a szocialista társadalmi tudat for­málásában. A szimpozion résztvevőinek le­hetőségük lesz megismerkedni a csehszlovákiai kulturális intéz­mények népművelő munkájával, kötetlen beszélgetések formájá­ban is véleményt cserélhetnek a népművelő munka időszerű kér­déseiről. A nemzetközi szimpozion szer­vezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a rendezvény eredményes legyen, s jelentős mértékben járuljon hozzá a testvé­ri szocialista országok eszmei fel- világosító munkája, népművelése színvonalának, hatékonyságának további növeléséhez. MILAN KAŠJAK- UJ FILMEK­Kisapák és nagyapák (szovjet) ,,Egész életünk a szülők és a gyermekek egymáshoz való vi­szonyára épül. Hogy milyenek le­szünk és milyenek lesznek gyer­mekeink, attól függ, milyenek vol­tak a szüléink. “ Lírai vígjátékát ezekkel a sza­vakkal ajánlotta a nézők figyelmé­be Jurij Jegorov rendező, akinek a Kisapák és nagyapák lett a haty- tyúdala; a szovjet művész nem sokkal a forgatás után meghalt. A történet - melyet családi króni­kának is nevezhetnénk - hétköz­napi eseményeket örökít meg: a különböző nemzedékek érdekel­lentéteit, az életelvek hol komoly, hol meg humoros konfrontációját, egyszóval a rokonszenves közös­ség békés békétlenségét. A film cselekményének középpontjában egy újkori matriarchátus áll. A nagyapa, az apa és a fia vita nélkül nyugszik bele a család egyetlen nőtagjának, a mamának a vezető és meghatározó szere­pébe. Ám azért a nagyapának és az unokának félig-meddig titokban megvan a maga külön élete. S eb­ben a szerelemnek van főszerepe. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor napvilágra kerül a legidő­sebb és a legfiatalabb családtag külön útjainak titka... Az epizódokban derűs és ko­moly helyzetek váltakoznak egy­mással; hol torokszorítóan tragi­kusak, hol éppen nevetségesek. A Lukov család albumának mege- levenítése ötletes, hangulatos. Anatoli j Papanov, Galina Polszkih, Valentyin Szmirnyitszkij és a töb­biek remekül érzik magukat a gló­riától mentes hősök bőrében. Szó­rakoztató és tanulságos mü Jego­rov alkotása, olyan film, melyet érdemes megtekinteni. Jelenet a szovjet filmből Átlagemberek (amerikai) E családdal, az amerikai csa- lád-modell jellegzetes tagjaival akkor ismerekedhetünk meg, ami­kor a férj és feleség látszólag széttörhetetlen kapcsolatán az el­ső hajszálrepedések jelei mutat­koznak. De mi bolyditja fel ezt az idilli nyugalmat, mi idézi elő e fel­hőtlen kapcsolat széthullását? A családot sújtó tragédia. Időseb­bik fiuk egy csónakkiránduláson öccse, Conrad szeme láttára a tengerbe fullad. A kamaszodó fiú e borzasztó emlék hatására és attól a lelkiismereti válságtól gyö­törve, hogy talán nem tett meg mindent bátyja megmentéséért, öngyilkossággal próbálkozik. Con­rad intézetbe kerül, de a sötét gondolatoktól a pszichológiai ke­zelés sem tudja megszabadítani. Szülei látszólagos tapintatukkal csak nehezítik helyzetét, hiszen inkább saját kétségeiket akarják palástolni. Conradot egy pszichiá­ter gondjaira bízzák... S tulajdonképpen itt kezdődik a film; a pszichiáter és a súlyos tehertétellel viaskodó fiú találko­zásai, beszélgetései alkotják a film gondolati magvát, központi motí­vumát: Conrad önpusztító vádas­kodása, vívódása önmagával, a testvér haláláért érzett felelős­ség, akár valós, akár vélt az, a fiú­ban szorongást, depressziót, s olyan kínzó kételyeket vált ki, hogy gyakran megkérdőjelezi sa­ját léte értelmét. Ezekre a bonyo­lult lelki folyamatokra, az öne­mésztés és önmarcangolás értel­metlenségére, saját énjének és bensőjének tudatosítására a pszi­chiáter ébreszti rá a fiút. Szokatlan módszerei kezdetben ingerük, dü­hítik Conradot, s ezért irtózva me­nekül tőle, később nehéz percei­ben viszont éppen nála keres ol­talmat, megértést, segítséget. Hi­szen a pszichiáter az, aki tudato- síttatja vele traumájának lényegét, hozzásegíti őt ahhoz, hogy ismét megtalálja önmagát, lelki egyen­súlyát, úgy, hogy azt a fiú volta­képpen nem is sejti. A Conrad sérült egyéniségének, bensőjének elemzését-vizsgálatát ábrázoló je­lenetek a film legizgalmasabb és legerőteljesebb részei. Az alkotók persze bonckés alá veszik a férj-feleség, az anya-fiú és az apa-fiú kapcsolatot is. Kide­rül, hogy a korábban oly kiegyen­súlyozottnak és nyugodtnak hitt családi légkör nem is annyira fel­hőtlen. Az idősebb fiú elvesztése olyan törést okoz az apában, hogy józanabbul kezdi látni az ő és a felesége viszonyát, igy észre kell vennie azt is, hogy az asszony érzelmileg rideg a kisebbik fiúval szemben, s bár rendkívül energi­kus és agilis nő, Conraddal szem­ben szinte személytelen s oly ki­mért, távolságtartó és ridegen elu­tasító, hogy elriasztja magától a kínlódó, gyötrődő fiút. Az apa csak e válsághelyzetben tudato­sítja felesége érzelmi sivárságát, s azt, hogy kihűlt szeretetét a fia iránt már nem lehet felmelegíteni, ezért az asszonyt nem marasztal­ja, amikor az el akarja hagyni őket. Igényes lélektani dráma, de olyan hagyományos és közönség­vonzó kifejező eszközökkel meg­alkotva, hogy széles körű érdeklő­désre tarthat számot. S ez a ren­dező, Robert Redford érdeme; a remek színész ezúttal rendezői képességeit tette próbára, s Judith Guest bestsellere alapján elkészí­tette első önálló filmjét. Rendezői erényei mellett külön említést ér­demel remek színószvezetése. Donald Sutherland (apa), Mary Moore (anya), Timothy Hutton (Conrad), Judd Hirch (pszichiáter) ragyogó játéka határozott értéke az alkotásnak, amely az emberek közötti harmónia és egyetértés ke­resését példázza. A film kvalitásait négy Oscar-díj fémjelzi. -ym­ÚJSZÓ 4 1984. VIII. 21

Next

/
Thumbnails
Contents