Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-11 / 162. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1984. július 11. XXXVII. évfolyam 162. szám Ára 50 fillér Követőkre találnak Beérnek már első gyümölcsei annak az országos verseny­mozgalomnak, amely központi párt-, társadalmi és állami szer­veink felhívására a nemzeti felszabadító küzdelem és hazánk felszabadítása negyvenedik évfordulójának köszöntésére terjed egyre nagyobb mértékben. A kötelezettségvállalások teljesíté­sének értékelése a munkahelyeken azt mutatja, hogy az első fél évben is sikeresen folytatódott a nyersanyagok és az energia megtakarításával kapcsolatban kitűzött célok elérése, a felaján­lások valóra váltása milliárdos összegekkel gyarapítja népgaz­daságunkat, szocialista társadalmunkat, s nagyban hozzájárul az állami tervben foglalt valamennyi feladat megvalósításához is. A jeles jubileumok tiszteletére indult munkaverseny lényege­sen elősegítette azt, hogy az ostrava-karvinái szénmedence bányászai az első fél évben 41 750 tonna szénnel többet adtak a népgazdaságnak a tervezettnél, s új fejtési szakaszok előkészítésének tervfeladatait 2315 méter hosszú bányafolyosó megnyitásával teljesítették túl. A kőszénmedencében ez év hat hónapja alatt százhatvannégy rekordteljesítményt értek el, közü­lük a legjelentősebbet a szénfejtésben Alois Priesitznek, a Szocialista Munka Hősének a brigádja, a vágathajtásban pedig Josef Mohr kollektívája. A Szlovák Magnezítmüvek lubeníki üze­mének Studenák bányájából június végén a Jozef Sgorica vezette ifjúsági szocialista brigád csúcsteljesítményéről kap­tunk hírt. Huszonkét napi szorgos igyekezetükkel elért nagy­szerű eredményükkel a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileumát köszöntötték méltóképp. A novákyi szénbányában Alexander Németh fejtöbrigádja a mostani időszakban mindennap azzal az elhatározással száll le a föld mélyébe, hogy újabb előrehaladást ért el a huszonegy napra előirányzott csúcsteljesítmény elérésé­ben. Azt a célt tűzték maguk elé, hogy komplex gépesítésű munkahelyükről az eddig elért teljesítményt lényegesen megha­ladó mennyiség - tizenkilencezer tonna szenet küldenek a fel­színre. Az észak-csehországi barnaszénmedence bányászai is sikeresen valóra váltották első félévi tervfeladataikat, amelyeket kezdeményezöen félmillió tonnával megemeltek, s a jubileumi munkaverseny eredményeképpen a tervezettnél több mint más­fél millió tonna szénnel többet fejtettek. A bányászok ez idén azt akarják elérni, hogy hetven és fél millió tonna szén kifejtésével minden eddiginél nagyobb mennyiségű szénnel járuljanak hozzá a népgazdaság és a lakosság tüzelőanyaggal való ellátá­sához. E feladat teljesítésében a szocialista munkabrigádok járnak az élen. Hasonló példákat számtalant említhetnénk meg népgazdasá­gunk más ágazataiból is. Egyértelműen bizonyítják azt a nagy felelősségtudatot, amellyel a dolgozók túlnyomó többsége a központi szervek jubileumot köszöntő munkaversenyre szólító felhívására válaszolt. A munkakezdeményezés fejlődésének méretei egyszersmind annak a tömegpolitikai munkának az eredményességét is igazolják, amelyet a munkahelyeken és másutt a kommunisták, a párt-, a szak-, az ifjúsági és más szervezetek végeznek azért, hogy minden egyes dolgozó és hivatásara készülő fiatal tudatosítsa: felelős gazdája fejlett szocialista társadalmat építő országunknak, s csakis tőle - mun­kájának minőségétől és hatékonyságától függ a mindannyiunk életszínvonalát megalapozó népgazdaság fejlődésének üteme. A jubileumi munkakezdeményezés további fejlesztésében felbecsülhetetlen jelentőségű a legkiválóbbak példaképül állí­tása tapasztalataik terjesztése, közkinccsé tétele. Közgazdasá­gi propagandánknak igen lényeges feladata ez, hiszen a jó példa sokakat követésre ösztönöz, egészséges versengésre késztet, hogy megmutassák - mint egykor a szénát kaszáló falusi fiatalok: „vagyok olyan legény, mint te, vágok olyan rendet, mit te...“ Az egészséges vetélkedés szelleme a legtöbb emberben megvan, s csak hasznára lehet a közösségnek, ha céltudatosan társadalmunk fontos feladatainak megvalósítására irányítják. A vállalatoknál, az üzemekben és az intézményekben az első fél évi feladatok és a szocialista kötelezettségvállalások teljesí­tésének elemzését, értékelését átgondoltan használják föl arra, hogy tovább növeljék a dolgozók munkakezdeményezésének színvonalát, ezt olyan jelentó's szakaszokra is kiterjesszék, mint amilyen a termelés előkészítése. A kezdeményezést új kötele­zettségek vállalásával, illetve a meglevők pontosításával az adott munkahely leglényegesebb feladatainak megoldására, a CSKP Központi Bizottságának 10. ülésén kitűzött célok eléré­sére, a minőség és a hatékonyság szüntelen javítására összpon­tosítsák. GÁL LÁSZLÓ ARATÁS HÁROM SZAKASZBAN (Tudósítónktól) - A kedvezőre fordult időjárás a losonci (Luče­nec) járásban is meggyorsította a kalászosok érését. így a nagy nyári munka napokon belül elkez­dődhet. Az idei aratás kapcsán Ivan Gálád mérnök, a JMI agro- nómusa elmondotta, hogy mind az emberek, mind a gépek készen állnak. Elkészült az aratás pontos járási menetrendje is. A betakarítási munkálatokat - akárcsak a múltban - az idén is három szakaszra bontották. Az el­ső munkaszakaszban közel ezer hektárról aratják le az őszi árpát, 666 hektárról a repcét, 526 hektár­ról pedig a borsót. A második szakaszban már vendégkombáj­nok munkájára is számítanak. A kenyérgabonát 4860 hektárról kell begyűjteni, s ugyancsak a má­sodik fázis keretében takarítják be a tavaszi árpát, valamint a félezer hektáron termesztett rozsot és za­bot is. A harmadik szakasz terve jórészt a közvetlen aratás utáni teendőket tartalmazza, ekkor kerül majd sor többek között a bab és a napraforgó kicséplésére. Ami a várható hozamokat illeti, a szakemberek még a viharok kö­vetkeztében megdőlt táblák láttán is jó közepes termésre számíta­nak.-h. a­Átalakítását követően a Beroun melletti Nižbori Üveggyár hazánk egyik legkorszerűbb üvegipari üzeme lett. Az új kemence 12 százalékkal több ólomüveget állít elő, mint a korábbi, egyidejűleg javultak a munkafeltételek, csök­kent a hulladék mennyisége, és javult a kristály minősége. A ké­pen: Ľuboš Kešner (jobboldalt) és Vladimír Pavlica kristályváza-ké- szités közben. (Libor Hajský felvétele - ČTK) Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke tegnap bemu­tatkozó látogatáson fogadta Him Nguont, a Kambodzsai Népköz- társaság csehszlovákiai nagykö­vetét. Alois Indránál tegnap Ba- szile Eleftheriadesz, Görögor­szág új csehszlovákiai nagykövete is bemutatkozó látogatást tett. Jókívánságok a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából * (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal* szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókí­vánságait Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Nagy Népi Hurál Elnöksége elnöké­nek és Dzsambin Batmönhnek, a Mongol Népköztársaság Miniszterta­nácsa elnökének az ország nemzeti ünnepe, a mongol népi forradalom 63. évfordulója alkalmából. A távirat szövege a következő: Kedves Elvtársak! A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe, a mongol népi forradalom 63. évfordulója alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és népe nevében, valamint a saját nevünkben is forró elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Nagy Népi Hurál Elnökségének, a Minisztertanácsnak és az egész mon­gol népnek. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban Önökkel együtt meg­emlékezünk az országukban végbement népi forradalom győzelmé­nek történelmi jelentőségéről: ez a forradalom megnyitotta az utat Mongólia új jövője felé. Őszintén örülünk azoknak az eredmények­nek, amelyeket a mongol nép a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével, a Szovjetunióval és más testvéri országokkal szoros (Folytatás a 2. oldalon) Mindkét fél érdeke a gazdasági kapcsolatok kiszélesítése Ľubomír Štrougal fogadta a Görög Köztársaság energiaipari miniszterét (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Evangielosz Kulumbiszt, a Görög Köztársa­ság energiaipari miniszterét. Andreasz Papandreu görög miniszterelnök közelmúltban tett csehszlovákiai látogatásának ered­ményeivel kapcsolatban mind­két fél hangsúlyozta, hogy ér­deke a két ország kölcsönös elő­nyös gazdasági kapcsolatainak ki- szélesítése és elmélyítése. Átte­kintették az energiaipar és a fűtő­anyag-kitermelés területén fenn­tartott kapcsolatok fejlesztésének konkrét lehetőségeit, főként a leg­közelebbi időszakra vonatkozóan, de távlatilag is. A fogadáson részt vett Vlasti­Az űrfegyverkezés tovább fokozza a háborús veszélyt Miloš Vejvoda felszólalása a genfi leszerelési konferencián (ČSTK) - A genfi leszerelési értekezlet keddi plenáris ülésén az egyetlen felszólaló Miloš Vejvoda nagykövet, a csehszlovák kül­döttség vezetője volt. Rámutatott az űrfegyverkezés veszélyére amely - ahogy azt a szovjet kormány 1984. június 29-i nyilatkozata hangsúlyozta - fokozza a háborús katasztrófa kockázatát és aláássa a fegyver­kezés korlátozásának és csökken­tésének perspektíváit. Ezzel kap­csolatban bírálta az Egyesült álla­mok katonai köreinek a kozmikus programon alapuló globális védel­mi rendszer kifejlesztésére irányu­ló rövidlátó törekvéseit. Értékelte Konsztantyin Csernyenkónak, az SZKP KB főtitkárának, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének 1984. június 11 -i nyilatkozatát arról, hogy a műholdromboló fegyverek felbo­csátására vonatkozó moratórium, amelyet a Szovjetunió tavaly egyol­dalúan bejelentett, érvényben marad. Miloš Vejvoda a továbbiakban részletesen foglalkozott a vegyi fegyverek betiltásáról folyó tárgya­lásokkal. Elismerően szólt a ta­nácskozásokon elért előrehala­dásról, és rámutatott az összes katonai és állami objektum teljes ellenőrzésére vonatkozó követelé­sek irrealitására, ahogy ezt több szövetségesének ellenére is az Egyesült Államok küldöttsége szorgalmazza. A csehszlovák nagykövet ugyanakkor rámutatott, hogy noha az Egyesült Államok küldöttségé­nek vezetője már több ízben fel­szólalt, védelmébe véve a George Bush alelnök által 1984. április 18-án előterjesztett amerikai meg- állapodás-ttervezetet, nem volt ké­pes válaszolni számos küldöttség­nek - köztük a csehszlovák delgá- ciónak - a kritikai megjegyzéseire. mii Ehrenberger fűtőanyag- és energiagazdálkodási miniszter, valamint Baszile Eleftheriadesz, a Görög Köztársaság csehszlová­kiai nagykövete. Munkalátogatás (ČSTK) - Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap a topoľčanyi járásba látogatott. Vincent Belicának, a járási pártbizottság vezető titká­rának társaságában megtekintette a Nitrianska Streda-i Csehszlo­vák-Szovjet Barátság Efsz gabo­natábláit, és tájékozódott az aratá­si előkészületekről. Innen a ryba- nyi sertéstenyésztő telepre folytat­ta útját, s elbeszélgetett a helybeli efsz vezető dolgozóival. Az aratási előkészületekkel kap­csolatban kiemelte, hogy a mini­mumra kell csökkenteni a betaka­rítási veszteségeket, s gondos­kodni kell a gabona és a szalma megfelelő tárolásáról. Jubiláns kitüntetése (ČSTK) - Václav Hrbkának, a Csehországi Energiaipari Kon­szern termelési igazgatójának 60. születésnapja alkalmából sokéves áldozatkész, közhasznú és politi­kailag elkötelezett tevékenységé­ért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában Vlastimil Ehrenberger fűtőanyag- és energiagazdálkodási miniszter adta át a jubilánsnak. Tevékenységük további javításának lehetőségeivel foglalkoztak ÜLÉST TARTOTTAK A SZLOVÁKIAI ÜGYÉSZSÉGEK VEZETŐ DOLGOZÓI (ČSTK) - Ülést tartottak tegnap Bratislavában a szlovákiai ügyész­ségek vezető dolgozói. Meg­tárgyalták azon feladatok vég­rehajtását, amelyek a szlová­kiai ügyészségekre a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresz- szusát követően hárulnak, s fog­lalkoztak tevékenységük további javításának lehetőségeivel. A ta­nácskozáson részt vett az SZLKP KB, a Szlovák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány küldöttsége Peter Colotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szlovák mi­niszterelnöknek a vezetésével. A delegáció tagjai Ladislav Sá- dovský, az SZLKP KB osztályve­zetője és Anna Kretová, az SZNT aielnöke voltak. Jelen volt továbbá Ján Feješ, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság főügyésze és több más vendég. (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents