Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-31 / 179. szám, kedd
Orosztanárok az- iskolapadban Pillanatképek egy nyári tanfolyamról A nyugat-szlovákiai közigazgatási kerület orosz szakos tanárai a nyári szünet elején 12-napos továbbképző tanfolyamon vettek részt Nyitrán (Nitra). Hasonló tanfolyamokat már az előző években is rendezett a Bratislavai Kerületi Neveléstudományi Intézet. Az idei azonban különbözött ezektől: része volt ugyanis annak az átképzésnek, amely felkészíti a pedagógusokat az új koncepció szerinti oktatásra. A nyugat-szlovákiai kerület mintegy 350 orosztanára gyűlt össze a tanfolyamon, melynek célja a résztvevők orosz kiejtésének, nyelvi készségeinek tökéletesítése, módszertani felkészültségük fokozása, az orosz irodalom és szakszövegek feldolgozásában való jártasság elmélyítése volt. A tanfolyam - melyre a Szovjetunióból T7 lektor érkezett - vezetője dr. Jozefina Porubcová, a Kerületi Neveléstudományi Intézet munkatársa volt. A 10. csoportban valamennyien a magyar tanítási nyelvű gimnáziumokban tanító orosz szakosok voltunk. A tanítási órákon kívül is sokat beszélgettünk és ennek alapján igen kedvező kép alakult bennem a nyugat-szlovákiai kerület magyar gimnáziumaiban tanító orosz szakosokról. Voltak köztünk nók és férfiak, a fiatalabb és az idősebb nemzedék képviselői. Amiben valamennyien megegyeztek, az a jó szakmai felkészültség, a hivatás szeretete. A tanítási órákon valamennyien aktívak voltak, jó kiejtéssel, kielégítő szókinccsel beszéltek, megbirkóztak a szakterminológiával is, okosan szóltak hozzá a módszertani kérdésekhez, s nem egy alkalommal tettek tanúbizonyságot irodalomszerete- tükről, olvasottságukról. Elégedettséggel tapasztalhattam, hogy ezek a kollégák össze sena hasonlíthatók azokkal, akikkel jó pár évvel ezelőtt találkoztam egy-egy iskolában, s akiknek orosz nyelvtudása, módszertani felkészültsége sok kívánnivalót hagyott maga után. Az előadók Előadóinkat legtalálóbban így jellemezhetném: nagy tudású, kedves, egyszerű emberek, öten voltak. Csoportunk pedagógiai vezetője Alekszandra Ivanovna Dolgih, a Lipecki Tanárképző Főiskola orosz tanszékének docense, a nyelvtudományok kandidátusa volt. Fonetikát adott elő - kiválóan. Nagy türelemmel és hozzáértéssel csiszolgatta helyes*orosz kiejtésünket és végtelenül örült, hogy a tanítás utolsó napjára valameny- nyien szinte „orosz tempóval“ hadartuk el az általa megtanított szkorogovorkikat. (A szkorogovor- ki nehezen fordítható szó, a magyar Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál mondókához hasonló, nehezen ejthető orosz mondókákat jelenti.) A beszédkészség fejlesztésére napi két órát fordítottunk. Ezeket a társalgási órákat- ketten vezették: Zsanna Vasziljevna Szuhodreva, Szalaszpilsz város lett tanítási nyelvű középiskolájának orosz szakos tanára és Kira Matvejevna Nyikiforova, az egyik moszkvai középiskola orosz nyelv és irodalom tanára. Mindkettőjüktől sok érdekes szót, kifejezést, nyelvi fordulatot tanultunk meg, általuk „felfrissítettük“ orosz szókincsünket. Tatyjana Nyikolajevna Berljajeva, a nyelvtudományok kandidátusa, a Tolsztoj nevét viselő Tulai Tanárképző Főiskola orosz tanszékének vezetője a szakterminológia előadója volt. így aztán beszélgetéseket folytattunk vele például a kémiáról, az anyag szerkezetéről, a fémek felosztásáról, a gyémántokról és a többi drágakőről s szinte észrevétlenül sajátítottuk el a szakkifejezéseket. Az irodalomoktatás módszertani kérdéseivel Galina Vasziljevna Krjukova foglalkozott. A tanfolyam hallgatói számára sokáig emlékezetes marad az a nap, amikor a legújabb szovjet irodalomról tartott rendkívül érdekfeszítő és alapos felkészültségről tanúskodó előadást, minden jegyzet nélkül. Amikor Jevtusenkóról, Zabolockij- ról, Bondarevről vagy Ajtmatovról beszélt, egy-egy művüket elemezte, éreztük, hogy megfeledkezik minden másról, számára akkor csak az irodalom létezett, mint a valóság megejtően szép, művészi ábrázolása. Új utakon, A nyári tanfolyam résztvevői módszertani előadásokat is meghallgattak, melyekből megtudhatták, hogy az orosz nyelv középiskolai oktatása is új utakra lép, előtérbe kerülnek a legkorszerűbb oktatási módszerek és elsősorban a nyelv kommunikatív szerepére helyeződik át a hangsúly. Megváltozik az irodalomoktatás formája is, idő hiányában nem folyik majd rendszeres irodalomoktatás a középiskolákban, hanem irodalmi olvasás lesz, melynek keretében egy-egy kor kimagasló iró-egyéni- ségének egy-egy müvét fogják a tanulók megismerni és elemezni. Találkoztunk az új oktatási program szellemében készült új tankönyvek szerzőivel, dr. Ľubomíra Rudolf óvá kandidátussal, a szakközépiskolák 1. évfolyama részére kiadott új tankönyv szerzőjével és René Teller kandidátussal, a gimnáziumok 1. évfolyama számára készült új tankönyv szerzőjével. A tanfolyam résztvevői elégedetten állapíthatták meg, hogy az új tankönyVfek felépítése korszerű, lehetővé teszi a tanulók maximális aktivizálását, nyelvi készségeik fejlesztését, kreativitásuk érvényesülését. Bennünket, a magyar gimnáziumok orosz szakosait persze elsősorban az érdekelt, lesznek-e hasonlóan jól felépített tankönyvek a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok számára is. Erre a vita során - sajnos - egyik előadó sem tudott választ adni. Legnagyobb örömünkre aztán a tanfolyam utolsó előtti napján meglátogatott bennünket Németh János kollégánk, az ismert tankönyvíró, aki bejelentette, hogy a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok első osztálya számára is elkészültek az orosz tankönyvek és ezeket szeptember elejéig minden iskolába eljuttatják. A kétségtelenül fárasztó 12 nap után az eddiginél is fokozottabb mértékben tudatosítottuk hivatásunk szépségeit, valamint azokat az elvárásokat, melyeket szocialista társadalmunk támaszt az orosz szakos pedagógusokkal szemben; és tudatosítottuk Josef Havlín szavainak jelentőségét, melyeket a pedagógusok júniusi országos tanácskozásán mondott Prágában: Az orosz nyelv aktív elsajátítása á llampolgáraink műveltségének elválaszthatatlan része. SÁGI TÓTH TIBOR Szobrok mindenkinek TALÁLKOZÁS LÖFFLER BÉLÁVAL Mintha csak tegnap történt vol- ha, pedkj* válójában évek.múltak el • azóta, hógy a 75 esztendős Löfflér Béla érdemes művészt életjubileuma alkalmából retrospektív kiállítással köszöntötték- előbb Prešovban, majd Micha- lovcében, ezeket követően pedig Budapesten, Miskolcon és Sárospatakon. A most nyolcvanadik életéve felé közeledő Löffler Béla ma is szinte korát meghazudtoló intenzitással dolgozik. Kassai (Košice) műtermében az elefántcsont, az ébenfa, a cseppkő, a kagyló, a kő újabb és újabb művészi foi»- mákat ölt keze nyomán.-A szobrásznak legalább kétszáz évig kelle. le élnie, de még az is kevés lenne - mondja tréfásan, de azért úgy, hogy a mondat komolysága is kiérződik. De hogy még érthetőbb legyen, hozzáteszi:- Csak ahhoz kell húsz év, hogy valaki jól megtanuljon gipszet keverni, és ez még semmi, ez csak a kezdet. Különben bele kell nyugodni, hogy minden szobrász életműve tulajdonképpen félbe szakad. Befejezett életmű egyszerűen nincs. Visszaterelem a szót a kiállításokra, kíváncsi vagyok, mit jelentenek a művész számára. Löffler Béla gondolkodás nélkül, pontos választ ad:- Rengeteget tud adni egy kiállítás. Én még most is kívánom, hogy barátokat szerezzek. Egy- egy kiállítás ezt is lehetővé teszi. Vannak emberek, akiket alkotásaim mélyen megérintenek. Ezek eljönnek utánam és keresetten szavakkal mondanak véleményt. Ez számomra jó érzés. Máskülönben itthon, nálam a szobrok eléggé nagy zsúfoltságban vannak. Egy- egy tárlat megnyitására ezért én mindig nagy kíváncsisággal indulok. Izgulok, alig várom, hogy lássam: ez vagy az a szobrom hogyan hat a nagyobb térben. Itt még azt is el kell mondani: én az elrendezésnél soha nem szeretek jelen lenni. Egyszerűen nem akarok hatással lenni a rendezőre.- Van inspiráló hatása is egy- egy kiállításnak?- Feltétlenül, ámbár, hogy valójában mi indítja az embert a műalkotásra, azt eddig még senki sem tudta megcáfolhatlanul megmondani. Az viszont alighanem bizonyos: szükségünk van az alkotómunkára.- Úgy érzem, azt is érdemes kiemelni, hogy az ön szobrai nem csupán szűk réteghez, hanem mindenkihez szólni akarnak. Talán éppen ezért szeretik olyan sokan...- Én hiszek abban, hogy nem hiába porlódik a múlt velünk és bennünk. Hiszem, hogy az életünknek, a munkánknak van értelme. Sokan mondják, hogy a szobraim valami mély fájdalmat felyez- nek ki. Ez lényegében igaz. Én az életben az örömök mellett annyi sok rosszat tapasztaltam, láttam, mégsem akarom hinni, hogy így kellene élnie az emberiségnek.- A humánum, az emberbe vetett hit, illetve ezek féltése kétségtelenül benne van a Löffler-szob- rokban, mind a köztéri monumentális alkotásokban, mind a kisplasztikákban. Ezek a munkák egyértelműen hozzánk szólnak, találkozni akarnak velünk.- Az utóbbi fél évtized alatt alkotásaimból Bardejovban és Stószfürdón nyitottak állandó kiállítást. örülök ennek az érdeklődésnek. A nyolcvan-nyolcvan kiáltott szobor, úgy érzem, jó keresztmetszetét adja annak, amit csinálni tudtam életem folyamán. Itt még szeretném azt is elmondani, hogy minden meglevő saját tulajdonomban levő művemet Kassa városának ajándékozom. A šrobár utcában már kaptam is egy tízszobás lakást. Az összes dolgaim ott lesznek elhelyezve.- Nem lett volna jobb ezeket az alkotásokat és a többi gazdag gyűjteményt, itt, a „saját környezetükben“ hagyni?- Nagyon komolyan gondolkodtam azon, hogy mitévő legyek. Ez e Kmeť utcai házam el léggé kiesik a városközpontból. Ide nem lenne kedve sok embernek kikutyagolni. Kassán az idegenforgalom is a Dóm körül zajlik, lényegében ezért döntöttem a Šrobár utcai ház mellett. Az itteni légkört, tudom, ott soha sem lehet megteremteni: Könyvtáram például hatvan év gyűjtőmunkájának eredménye, nehéz lesz az elhelyezése. A šrobár utcai ház felújítását különben elkezdte a város. Remélem, két-három év múlva beköltözhetünk. Szeretném elérni, hogy még én rendezzem be... SZASZÁK GYÖRGY- UJ FILMEKHárom obsitos (cseh) Igazi moziélmény a Három obsitos; bizonyára Jan Werich varázslatos meséjétől. A páratlan humorú és fantáziájú író a népmesék lenyűgöző egyszerűségével, a népi mesélők széles elbeszélő kedvével ábrázolja Szervác, Pongrác és Bonifác történetét. Werich csodálatos meséjét Old- ŕich Lipský rendező örökítette át vászonra, hogy örömet szerezzen a gyermekeknek és persze a felnőtteknek is, azoknak, akik még őriznek magukban valamit a gyermekkor varázsából. Jan Werich ötletessége, optimizmusa és látszólag könnyed humora általában fajsúlyos gondolatokat is hordoz. Ez esetben a három mesebeli hős története az ember boldogság és derű utáni örök vágyát példázza, de arról is szól, hogy becsüljük meg értékeinket, hiszen a gazdagság, a szépség, a hatalom is múlandó, ezért ne hajszoljuk mindenáron, mert az értük folytatott küzdelemben az ember örökbecsű értékei könnyen elsikkadhatnak. Az alkotók olyan fantáziadús képi ötletekkel, színes mese segítségével adják közre mondandójukat, hogy a gyereknézők feltehetőleg nem csak a három obsitos történetét fogják fel, hanem a mély életbölcsességet tartalmazó tanulságot is megsejtik. Oldŕich Lipský rendező és alkotótársai: Zdenek Svérák forgatókönyvíró, Jirí Macák operatőr és Jan Švankmajer animátor stilizált képsorokban, a kifejező eszközök gyakori változtatásával tolmácsolják az író gondolatait, a színes képek, trükkfelvételek, műfaji kellékek halmozása viszont ellentmond Werich népmesei egyszerűségű és tisztaságú világának. A kevesebb tehát ez esetben több lett volna, hiszen a mesék átütő ereje éppen lenyűgöző egyszerűségükben rejlik. A látvány és a ragyogó színészi alakítások azonban feledtetik esetleges hiányérzetünket. Josef Somr, Rudolf Hru- šinský, Petr Čepek, Július Sa- tinský, Zdenék Svérák, Miloš Ko- pecký, Milan Lasica, Ľubomír Lipský játéka valóban élményszámba menő. Jelenet a cseh mesefilmből Aranyoskám (amerikai) Sikerfilm az Aranyoskám, ismertebb nevén a Tootsie; népszerűségét, vonzerejét két világsztárnak, Dustin Hoffmannak s a nagy színészhez felzárkózó Jessica Lange-nak köszönheti. Igaz, e komédiában minden megvan, ami a nézők szórakoztatásához szükségeltetik: kerek történet, egysé ges stílus, jó játékmodor. Erénye az alkotásnak, hogy eredetinek hat még akkor is, ha nem új keletű témát dolgoz fel, a férfi-nő szerepcsere ugyanis egyidős magával a színházzal. S e témakörből láthattunk már nem egy filmet is; bizonyára sokan emlékeznek még Billy Wilder vérbő humorú vígjátékára, a két évtizede készült, Van, aki forrón szereti címűre. Az Aranyoskám hőse egy tehetséges, de munka nélküli színész, aki esélytelenül pályázik kisebb epizódszerepekre is, míg végső elkeseredésében női ruhába és szerepkörbe kényszerül, s egy népszerű tévésorozat női főszereplőjeként jelenik meg a képernyőn, s estéről estére sikert aratva a sorozat csillaga és a tévé ünnepelt sztárja lesz. Ettől kezdve a férfi megosztja egyéniségét; hol Michael Dorsey munka nélküli színész, hol Dorothy Michaels tévésztár, aki sajátos magatartásával, egyéni bájával vonja magára a nézők figyelmét, s lopja be magát a szívükbe. Nem tucatkomédia Sydney Pollack műve, pedig a téma veszélyes buktatókat rejt magában, s az alkotás egykönnyen sekélyes, ízléstelen fércmunkává válhatott volna. Szerencsére nem ez (történt. Sydney Pollack neve egyébként is biztosíték arra, hogy a néző igazi mesterségbeli tudással készült filmet láthat rendezésében, bár a mostani alkotása műfaját, hangvételét tekintve meglepi a művész eddigi munkáit ismerő nézőket, hiszen a rendezőt társadalomkritikai drámák alkotójaként tartja számon a világ; olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A lovakat lelövik, ugye? egy maratoni táncverseny drámai története. A Keselyű három napja, A villanylovas vagy az Ilyenek voltunk. Bár mostani alkotásának műfaja eltér az említettekétől, de így is tartalmazza azok erényeit: társadalombíráló elemeket, stílustisztaságot, ízlésességet és kiegyensúlyozottságot. Mindezek mellett vagy ellenére a film sikere mégiscsak a főszereplőn állt vagy bukott. Dustin Hoffman a kettős szerepben pedig igazán jeleskedett; játéka oly természetes és hiteles, hogy valóban elhisszük neki: nehéz férfinak és nőnek lenni. -ymDustin Hoffman mint Dorothy, az ünnepelt tévésztár ÚJ SZÓ 4 1984. VII. 31.