Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-26 / 175. szám, csütörtök

ÚJi szó 3 1984. VII. 26. A Fabius-kormány folytatja elődeinek gazdaságpolitikáját Bizalmi szavazás a francia parlamentben • Az FKP figyelmeztet a szigorú takarékosság veszélyeire (ČSTK) - Az új francia kormány - miután Laurent Fabius miniszterelnök elő­terjesztette a kabinet prog­ramját - a nemzetgyűlés szerdai, éjszakába nyúló ülé­sén bizalmat kapott. A képvi­selők 279:157 arányban sza­vaztak a kormány mellett. A kommunista képviselők tartózkodtak a szavazástól. Fabius felszólalásában meg­erősítette, hogy kormányának kül­politikai irányvonala nem változik. Legfontosabb belpolitikai feladat­ként a francia gazdaság korszerű­sítését jelölte meg. Leszögezte: a legégetőbb szociális problémát a magas munkanélküliség jelenti. A kormányprogramból azonban az is kitűnt, hogy az ipar korszerűsítése, legalábbis az el­ső szakaszban, még tovább növeli a munkanélküliséget. A kormány csökkenteni kívánja a vállalatok szubvencionálását és fokozatosan megszünteti az ipari termékek árainak ellenőrzését. Fabius azt is hangsúlyozta, hogy enyhíteni kí­vánja a baloldali többség és az ellenzék közötti ellentéteket és egységre szólította fel az ország politikai erőit. A kommunisták már korábban bejelentették, hogy a szocialista .párti kormányt támogatni fogják a konkrét helyzettől függően. Az FKP álláspontját ismertette egyébként a parlamenti vitában a párt frakciójának elnöke, André Lajoinie, hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök nem adott meg­nyugtató választ az FKP javasla­taira. Programnyilatkozatából ugyanis kitűnik, hogy az új kor­mány elődeinek gazdaságpolitiká­ját kívánja követni. A kommunisták véleménye az, hogy ez az irány­vonal tovább növeli a munkanél­küliséget, reálbér csökkenéséhez vezet és nem segíti elő a gazda­ság stabilizálását. A kommunista Ellenzéki politikusokat utasítottak ki Chiléből (ČSTK) - A chilei katonai junta kiutasította az országból az ellen­zéki Népi Demokratikus Mozga­lom (MDP) négy vezetőjét. Az MDP egyesíti Allende egykori Né­pi Egysége szervezeteinek több­ségét, igy a Chilei KP-t is. Az ellenzék leghaladóbb szer­vezetei elleni, már több hete tartó hadjárat keretében már kitiltották Perui terrorakciók (ČSTK) - Jobboldali terroristák meggyilkolták Huancayo perui város polgármesterét, Saul Mú- nozt, az Egységes Baloldal haladó kolalíció egyik képviselőjét. A fokozódó erőszakhullámmal összefüggésben a perui belbizton­sági erők az elmúlt három nap során 19 ezer személyt tartóztat­tak le, akik közül 450-et továbbra is fogva tartarak. A belügyminisz­térium tájékoztatása szerint a Fé­nyes ösvény és más terrorista szervezetek támadásai következ­tében 3300 ember vesztette életét. Osiel Núnezt, az MDP ügyvezető főtitkárát és René Largot, a rádió közismert bemondóját. El kellett hagynia az országot Juan Parrá- nak, az MDP vezetősége egyik tagjának, a Forradalmi Baloldal Mozgalom képviselőjének és Luis Godoynak, az egykori kommunis­ta képviselőnek. A fentiek bizonyítják, hogy Pi­nochet diktátor rezsimje mind gyakrabban él rendkívüli jogköré­vel, amely lehetővé teszi számára, hogy bírósági eljárás nélkül, csak formális vádemelés alapján be­börtönözzék, vagy kiutasítsák az ellenzék kényelmetlen képviselőit. Az egyik santiagói székhelyű katolikus szervezet jelentése sze­rint 1983-ban Chilében összesen 110 személy lett a politikai erő­szak áldozata. A dokumentum szerint 65 személy a rezsim elleni tiltakozó akciók során vesztette életét. Nicaragua békés rendezésre törekszik ÚJ miszkitó szervezet alakult (ČSTK) - A nicaraguai külügymi­nisztérium nyilatkozatában ismét meg­erősítette, hogy a nicaraguai forradalmi kormány békére törekszik Közép- Amerikában, de ezt a békét a Reagan- kormány agresszív politikája fenyegeti. Ezt az álláspontot megerősítették Ni­caragua és a Contadora-csoport tagál­lamai külügyminiszter-helyetteseinek managuai tanácskozásán is. A térség helyzetének megvitatása során a nica­raguai fél hangsúlyozta, hogy az álla­mok egymás iránti tisztelete és a bel­ügyekbe való be nem avatkozás azok a fő elvek, melyek alapján elérhető a térség problémáinak valóban békés megoldása. xxx A Nicaraguában élő miszkitó indiá­nok 63 faluközössége létrehozta a Ni­caraguai Miszkitók Szervezetét (Misa- tan). Ez a szervezet váltja fel az eddigi Misurasata szövetséget, amely az el­lenforradalmi elemek befolyása alá ke­rült, és megszűnt védelmezni az or­szág területén élő több mint 150 ezer miszkitó érdekeit. Fornes Rabonias, az új szervezet koordinátora kijelentet­te, legfőbb céljuk annak elérése, hogy visszatérjenek Nicaraguába az onnan eltávozott miszkitók. WASHINGTONI TRÜKK (ČSTK) - Mint ismeretes, a Szovjetunió legutóbb java­solta az Egyesült Államoknak, hozzanak nyilvánosságra kö­zös közleményt, amelyben le­szögeznék: készek megkezde­ni a tárgyalásokat a világűr militarizálásának megakadá­lyozásáról és az erre vonatko­zó megállapodás kidolgozásá­ról valamint megkötéséről. E témáról tegnap sajtótájékoz­tatót rendeztek a Fehér Ház­ban, melynek szóvivője szám­talan kérdést kapott az újság­íróktól. A sajtó képviselői megkér­dezték például, hogy az ameri­kai fél hajlandó lenne-e a Szovjetunióval közösen tel­jes mértékben lemondani a műholdellenes rendszerekről és hogy hajlandó lenne-e a párbeszéd megkezdésétől fogva moratóriumot hirdetni az űrfegyverekkel folytatott kísér­letekre és e fegyverek telepíté­sére. A Fehér Ház szóvivője azonban egyetlen kérdésre sem tudott egyértelmű feleletet adni. Szavai szerint: ,,Most elemezzük és körvonalazzuk politikánkat...“ Bár az amerikai kormány ki­jelentette: „előzetes fenntartá­sok nélkül“ elfogadja a szovjet javaslatot arról, hogy szeptem­ber 18-án Bécsben kezdjenek tárgyalásokat a világűr militari- zálása elhárításáról, a való­ságban kétszínű játékot űz. Megfigyelők rámutatnak arra, hogy az USA valóban előzetes feltételek nélkül elfogadná a szovjet javaslatot, akkor nem lehetnének ellenvetései a tár­gyalások egyértelműen megfo­galmazott programjával szem­ben. Nyilvánvaló, Washington­nak az a magatartás felel meg, amelyet Kenneth Edelmannek, a fegyverzetellenőrzési hivatal vezetőjének cinikus szavai jel­lemeznek a legjobban: „A nuk­leáris fegyverek korlátozásáról folytatott párbeszéd csupán trükk, amelyre azért van szük­ségünk, hogy megnyugtassuk az amerikai népet és európai szövetségeseinket.“ képviselők tartózkodása a szava­zástól nem jelenti még azt, hogy ellenzékbe vonultak volna. Céljuk az volt, figyelmeztessenek arra, hogy az úgynevezett „szigorú ta­karékossági politika“ a baloldal vereségét eredményezi majd. La­joinie hozzáfűzte, hogy még nem késő változtatni a helyzeten. Az FKP továbbra is a baloldal egységének a megszilárdítására fog törekedni. Minden olyan kor­mányjavaslatot támogat majd, amelyek összhangban lesznek a baloldal választások előtt tett ígéreteivel. Végezetül aláhúzta, van reális lehetőség arra, hogy a gyakorlatban érvényesítsék az FKP-nak az ipar fejlesztésére, a beruházások növelésére és az igazságosabb adórendszer beve­zetésére irányuló javaslatait. Normalizálódás Libanonban (ČSTK) - Libanonban viszony­lagos nyugalom uralkodik. A fegy­verszüneti bizottság tagjai szem- leutat tettek a Bejrút nyugati és keleti részét elválasztó demarká­ciós vonal mentén, s meghatároz­ták a barikádok és különböző aka­dályok eltávolításának munkálata­it. A barikádok egy részét már eltávolították. A nemzeti egységkormány teg­napi ülésén megtárgyalták a fővá­rosban és a hegyvidéken levő helyzet normalizálását és az álla­mi intézmények tevékenységének felújítását érintő kérdéseket. A Libanoni Kommunista Párt az ország déli részén levő izraeli megszállók elleni harc fokozására szólított fel. Az An-Nida napilap­ban közzétett nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a megszállt területeken megérett a helyzet az összes nemzeti és hazafias erő egyesítésére az agresszor elleni harcban. Ma harmincegy éve annak, hogy Fidel Castro vezetésével forradalmi különítmények támadták meg a Moncada-lakta- nyát, Kuba második legnagyobb katonai erődítményét. Az akció résztvevői a Santiago de Cubától 17 kilométerre fekvő Siboney farmon gyülekeztek a támadás előtt. A felkelők három csoportra oszlottak: az egyiket Fidel Castro, a másikat fivére, Raul vezette, a harmadikat pedig Abel Santamaria. A forradalmárok ugyan vereséget szenvedtek, de a harcot nem adták fel. öt évvel később győzelmet arattak. A felvéte­len Siboney, ahol ma a kubai forradalom múzeuma van. (Telefoto: ČSTK) Reagan ellentámadásba lendült Az amerikai elnök sajtóértekezlete (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök tegnapra virradóan sajtóértekezletet tartott - első íz­ben a Demokrata Párt közelmúlt­ban megtartott kongresszusa után -, s amint az várható volt, élesen bírálta Walter Mondalenek, az el­nökségre pályázó ellenfélnek a ki­jelentéseit, és ismét védelmébe vette kormányának politikáját. Reagan a sajtó képviselőivel megint kísérletet tett arra, hogy védelmébe vegye a Közép-Ameri- kában folytatott intervenciós politi­káját, és durva kirohanásokat inté­zett a nicaraguai kormány ellen. Többek között azzal vádolta Ma- naguát, hogy segítséget nyújt a salvadori hazafiaknak. Mint is­meretes, Napoleon Duarte, a sal­Intézkedések Libériában a polgári kormányzás visszaállításának elősegítésére (ČSTK) - Tegnap a libériái kor­mány az ország nemzeti ünnepe, a függetlenség napja előtt feloldot­ta a politikai tevékenységet érintő korlátozásokat. Monroviában hi­vatalosan bejelentették, hogy a polgári kormányzásra való átté­rés keretében létrehozták az ide­iglenes nemzetgyűlést, amely az eddig kormányzó nemzeti meg­mentési tanács helyébe lép. Az új szervben 35 polgári személy is lesz a tanács eddigi tagjai mellett, akik kizárólag katonák. Samuel Doe államfő kijelentet­te, hogy a lakosság abszolút több­sége jóváhagyta az új alkotmány javaslatát. Ennek megvalósítása hozzá kell, hogy járuljon a néptö­megek szerepének növeléséhez a köztársaság legfontosabb prob­lémái megoldásában. A libériái ve­zetés legfontosabb feladatának a nemzeti egység megszilárdítá­sát, a lakosság életszínvonalának emelését és a gazdaságfejlesztés meggyorsítására való törekvést tekinti. Külpolitikai téren Libéria el­lenzi a lázas fegyverkezést, a vi­lágbéke és a nemzetközi bizton­ság garantálása és az új nemzet­közi gazdasági rend létrehozása, valamint az el nem kötelezettek mozgalmának megszilárdítása mellett száll síkra. vadori rezsim vezetője épp e na­pokban folytat tárgyalásokat Wa­shingtonban a junta számára nyúj­tott katonai segítség növeléséről. A jelenlegi lengyelországi hely­zettel kapcsolatban megismételte korábbi tarthatatlan követelését, miszerint az USA akkor szünteti meg a Lengyelországgal szembe­ni gazdasági szankciókat, ha a lengyel kormány eleget tesz a Washington által szabott feltéte­leknek. Beszédében reagált a demok­raták leleplező szavaira is, mely szerint kormánya titokban adó­emelést készít elő, hogy így ellen­súlyozza a hatalmas, 200 milliárd dolláros költségvetési deficitet. Azt állította, a kérdés az USA gazda­sági felélénkülésével szorosan összefügg, s maga is mindent megtesz a kormánykiadások csökkentéséért. Ismeretes azon­ban, hogy a Reagan-kormány ál­talában a dolgozók szociális és egészségügyi ellátására szolgáló kereteket szokta megkurtítani, nem pedig a horribilis, fegyverke­zésre fordított összegeket. Provokációk az indiai Tripura államban (ČSTK) - Tripura indiai államban egész sor fegyveres provokációt haj­tottak végre a kormányellenes szepa­ratista bandák. Az utóbbi napokban Baramunban és Takaradzsaliban több fegyveres támadást hajtottak végre kormányhivatalok ellen. A Baramun- ba vezető utat is megkísérelték eltor­laszolni, ezt azonban a biztonsági erők megakadályozták. A banditák a heves tűzpárbaj után kénytelenek voltak visz- szavonulni. A helyi sajtó a provokatív akciókat azokkal a hírekkel hozza összefüggésbe, amelyek a külföldön kiképzett terrorista csoportok beszivár­gásáról szólnak. A lapok rámutatnak arra is, hogy az USA és egyes szövet­ségesei különböző szélsőséges felfor­gató elemek támogatásával akarják destabilizálni az országban a hely­zetet. Aggasztó hírek a nyugati sajtóban A moszkvai Pravda az amerikai Minuteman-telepítési és neutronfegyver-gyártási tervekről (ČSTK) - A nyugati sajtó­ban napvilágot látott két új aggasztó tényre hívta fel a fi­gyelmet a moszkvai Pravda tegnapi számában Szergej Visnyevszkij. Az idei év tavaszán Washington titkon javasolta a brit kormánynak, hogy telepítsenek a szigetország­ban hagyományos robbanófejjel ellátott Minuteman rakétákat. A javaslatra mindeddig nem derült volna fény, ha Roland Boyes, a brit parlament alsóházának kép­viselője nem terjesztette volna elő interpellációját. Margaret Thatcher kormányfő akkor beismerte, hogy a kérdésről korábban nem hivata­losan tárgyaltak. Azt állította, hogy a javaslatot elutasították, ez azon­ban az aggódó képviselőket nem nyugtatta meg. Mindez igazolja, hogy a lázas fegyverkezés USA- beli híveit az amerikai rakéták nyugat-európai telepítése sem elégíti ki. A moszkvai Pravda kom­mentátora rámutat, hogy az USA Minuteman 2 és Minuteman 3 tí­pusú rakétákat szeretne telepíteni Nagy-Britanniában, ezek azonban egyáltalán nem a „hagyományos“ háború folytatására szolgálnak, hanem az USA szárazföldi telepí­tésű stratégiai nukleáris fegyverei­nek magvát képezik. Ugyanis min­den Minuteman 3 rakéta tömege 35 tonna, 3 nukleáris robbanófejjel van ellátva, melyek robbanóereje egyenként 350 kilotonna. A kato­nai szakértők szerint ezek elsó- csapásméró fegyverek. Nyilván­való tehát, hogy Washington a stratégiai fegyverek nyugat-eu­rópai telepítésével fel akarja borí­tani a katonai egyensúlyt. A másik aggasztó tényre a Washinton Post kommentátora hívta fel a figyelmet, aki az ameri­kai költségvetési tételek között fel­fedezte a neutronfegyverek gyár­tásának programját. Beszámolt a Pentagon azon tervéről, mely szerint 925 korszerűsített nukleá­ris ágyúlöveget akar gyártani, s ezeket Nyugat-Európában alkal­maznák. A szenátus a múlt hó­napban 1,1 milliárd dollárt hagyott jóvá erre a célra. Ezzel ismét más fénybe került az amerikai propagandakampány arról, hogy kivonják Nyugat-Euró- pából az amerikai harcászati atomfegyverek egy részét - szö­gezi le a Pravda. mtrtá'

Next

/
Thumbnails
Contents