Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-21 / 171. szám, szombat

ÚJ szú _5 1984. VII. 21. Magasra emelték a mércét A sikeres tervteljesítésért a Kelet-szlovákiai Vasműben Hazánk egyik legkorszerűbb kohóipari vállalatánál, a csaknem 24 ezer embert foglalkoztató Ke­let-szlovákiai Vasműben a terme­lésben, az állami célprogramok teljesítésében elért egyre kedve­zőbb eredmények bebizonyították, hogy képes eleget tenni a népgaz­dasági követelményeknek. Erről Vasil Pačuta elvtárs, a CSKP KB tagja, a Kelet-szlová­kiai Vasmű vállalati pártbizottsá­gának elnöke, a Központi Bizott­ság 10. ülését is tájékoztatta. Be­jelentette, hogy a 7. ötéves terv­időszak első három éve alatt több mint 7,6 millió tonna hengerelt árut, a teljes tervidőszakra terve­zett mennyiség 60,3 százalékát gyártották. Ez lehetővé tette, hogy a Vasmű kielégíthesse a hazai igényeket és 1,6 milliárd koronával túlteljesíthesse az árutermelési tervet. A külföldi piacokra terven felül több mint 187 millió korona értékű árut szállított. A közelmúltban beszélgettem Aladár Pšenák elvtárssal, a Vas­mű vállalati pártbizottságának alelnökével, aki elmondta, hogy az év elejétől a Vasmű tervezett árutermelését 194 millió koroná­val, a nyereséget pedig 19,8 millió koronával túlszárnyalta.- És még mindig vannak tarta­lékaink - jegyezte meg az alelnök. - A tartalékokat vállalatunk kom­munistái is szóba hozták a CSKP KB 10. ülése záródokumentumai­val foglalkozó pártaktívaértekezle- teken. Több ilyen értekezleten vet­tem részt, és örömmel elmondha­tom, kommunistáink megértették, helyeslik pártunk útmutatásait, s mindent megtesznek azért, hogy azok a gyakorlatban is érvénye­süljenek. Gazdasági feladataink sikeres teljesítéséhez példamuta­tással igyekeznek megnyerni vál­lalatunk párton kívüli dolgozóit. Kollektíváink többsége tudja: ké­pesek vagyunk az eddiginél még jobb eredmények elérésére, és természetesnek veszik, hogy köz­ponti szerveink magasra emelik a mércét.- Mit jelent ez konkrétan a Vas­mű esetében?- Mind az idei, mind az 1985-ös évre vonatkozó alapvető tervmu­tatók ismertek előttünk. A CSKP Ladislav Gerle a szövetségi kormány elnökhelyettese gratulál a Vasmű vezetőinek a tavalyi exportfeladatok sikeres teljesítéséhez. KB 10. ülésének záródokumentu­mai értelmében végzett felméré­sek alapján elmondhatom, hogy a Vasmű tervezett árutermelésé­nek értékét az idén 387 millió koronával túlszárnyaljuk. Eredeti, saját elképzeléseink szerint csu­pán 90 millió korona tervtúlteljesí­téssel számoltunk. A hengerelt áruk termelését 103 ezer tonnával növeljük. így 1984-ben áruterme­lésünk meghaladja a 15 milliárd koronát. A progresszív gazdasági irányelvek szellemében az 1985- ös évben további 300 millió koro­nával növeljük az árutermelés ér­tékét, villanyenergiából 29,9 GW órával, földgázból 33,3 millió köb­méterrel csökkentjük a szükségle­tet. Megalapozott feltételezéseink szerint, a jövő évben csaknem 182 millió koronával emelkedik vállalati nyereségünk. Ezek a legalapve­tőbb mutatók, melyeket - a többi, részletesebben körvonalazott irány­számot is beleértve - le kell bontanunk az egyes üzemek, részlegek, kollektívák részére. En­nek az ismertetése folyik jelenleg.- Említette, hogy több tanács­kozáson részt vett, milyen tapasz­talatokat szerzett, hogyan fogad­ják a kommunisták és pártonkívü­liek a progresszív tervmutatókat?- Az eddigi eredményeink alap­ján bízvást elmondhatom, hogy a CSKP KB 10. ülésén elfogadott irányelvek megvalósíthatók. Igaz, azért a Vasműben működő 12 üzemi pártszervezet és a 88 alap­szervezet kommunistái igen sokat tesznek. A vállalati pártbizottság útmutatásainak megfelelően, dif­ferenciáltan, főleg az adott üzem és munkahely kollektívái feladatai­nak jegyében folyt mindenütt a ta­nácskozás. Természetesen szóba kerültek a vállalati feladatok is, és világossá vált a tanácskozáson megjelent emberek előtt, hogy mi­lyen feladatok állnak előttünk. A felvetett problémákra, kérdések­re, észrevételekre is kielégítő vá­laszt kaptak. Az eddigi tapasztala­taink alapján azt mondhatom, hogy vállalatunk kommunistái kö­rében teljes megértésre találtak a CSKP KB 10. ülésén jóváha­gyott gazdaságpolitikai követel­mények, amit az is bizonyít, hogy már eddig is igen sok értékes felajánlást tettek az egyes üzemek dolgozói és kollektívái. Ezek kivé­tel nélkül a megnövekedett felada­tok sikeres teljesítésére irányul­nak. Pšenák elvtárs elmondta még, hogy a júliusi párttagsági gyűlése­ket, nyilvános gyűlések követik majd, melyeken ismertetik az egyes üzemekre, kollektívákra és személyekre szóló végleges fel­adatokat. így biztosítják a Vasmű­ben pártunk gazdaságpolitikájá­nak megvalósítását. KULIK GELLÉRT SOKOLDALÚAN SEGÍTÜNK A NŐKNEK Bővül a szolgáltatások hálózata • Bevált formák és újdonságok • Hasznos együttműködés Napjainkban már természetes­nek vesszük, hogy a társadalmi munkamegosztás és a nők egyen­jogúsága eredményeként a dolgo­zó nőket megterhelő kötelességek egy részét a szolgáltatások veszik át. Ezért jogosan támasztunk a szolgáltatásokkal szemben egy­re nagyobb igényeket, nemcsak a mennyiségre, hanem a színvo­nalukra és a minőségükre vonat­kozóan is. Az utóbbi években főként a CSKP XVI. kongresszusa és a CSKP KB 6. ülése után olyan helyzet alakult ki, amely arra köte­lez, hogy igényesebben ítéljük meg a szolgáltatásaink milyensé­gét, s olyanná építsük ki hálózatu­kat, hogy egyre sokoldalúbban se­gítsék családjainkat. Mint bizonyára másutt is, mi is kerestük a nyitott kérdésekre a vá­laszokat, s a nők kéréseivel össz­hangban próbáltunk cselekedni. Már hagyományosan különleges figyelmet szentelünk azon szolgál­tatásoknak, melyek az alapvető házimunkákat könnyítik, például a mosást, a ruhatisztítást, a laká­sok takarítását. Természetesen a múltban bevált módszereinket tovább javítjuk. A mosodai szol­gáltatásaink közül bővítjük a pe­lenkák mosását, illetve kölcsönzé­sét. Az elmúlt évben közel három­millió darabot mostunk ki, illetve kölcsönöztünk. Növeljük kínála­tunkat a rendszeres, háromheten­kénti ágynemúmosásnál is. Tavaly több mint ötvenezer garnitúrát vet­tek igénybe megrendelőink. Úgy gondoljuk, épp ezek a szolgáltatá­si formák segítenek hathatósan a fiatal családoknak. Igaz, egyre több háztartásban van már auto­mata mosógép, s ennek következ­tében csökkent az érdeklődés a mosatás iránt, de felmerült a kérdés, mikor vasalják ki a nők a kimosott ágyneműt. Szerencsé­re, erre is megtaláltuk a választ: bővítettük az otthon kimosott fe­hérnemű vasalási lehetőségeit. Úgy gondoljuk, a háztartási munkák megkönnyítéséhez hoz­zájárulunk azzal is, hogy a házak­ban elhelyezett szekrényekből vállalatunk dolgozói elviszik, illet­Dinnyetenyésztésröl - a nemesítővei Az* idei a dinnyetermesztésre kedvezőtlen időjárás kitolta a gye­rekek, felnőttek által egyaránt köz­kedvelt zöldségféle piacra kerülé­sének időpontját. A korábbi évjá­ratokban ez idó tájt már megkez­dődött a dinnye piaci dömpingje, míg az idén csak a legjobb primőr- termelőknek sikerült két héttel ezelőtt megjelenni a fóliasátrak­ban termesztett áruval a bratisla­vai piacon. Hol születnek vajon dinnyefajtá­ink? Ezeket a kimondottan meleg­kedvelő növényeket a csallóközi Sósszigeti (Solary) Növényneme- sitő Állomáson nemesítették ki. Bölcsőjüknél már a kezdet kezde­tén ott volt Rákóczi Lajos nemesí­tő, az állomás oszlopos tagja, aki emellett a búzanemesítésben is járatos. Ô mondta, hogy e növény táplálkozási, egészségügyi és die- tetikai jelentőségét egyes esetek­ben nem értékelik kellőképpen. Pedig pl. a cukordinnye (sárga­dinnye) 100 grammonként 30 mg C-vitamint tartalmaz, így már 150-200 gr dinnye elfogyasztásá­val fedezni lehet a napi C-vitamin szükségletet. A görögdinnye 100 grammonként 6-10 mg C-vitamint tartalmaz, emellett mindkét fajta magas karotintartalommal rendel­kezik, amely az A-vitamin provita- minja.- Milyen a fajtaválaszték?- A fajtaválasztékunk kielégítő. Emellett megjegyezhető, hogy az összes fajtáinkat itt nemesítettük ki. A sárgadinnyéből három fajta van. A zöldbélü Solartur egy na­gyon korai és minőségi fajta, amelynek tömege eléri az 1 kilo­grammot is. Az Oranž sárgabélű, aromatikus, s alkalmas befőzésre is. A legújabb fajtánk pedig a So­lar F,, amely a sárgadinnyék közül a legkorábbi. S ez volt az első sárgadinnye hibridünk is. Görögdinnyéből szintén három fajta van, melyek közül a leghosz- szabb - mintegy 130 napos - ve­getációs idejű a Dunajka. Ez bő- termő, nagy terméssel, 7-8 kilo­grammosra is megnő. Ezenfelül van két hibridünk, a Lajko I F, és a Lajko II F,, amelyek az előzőnél 20-30 nappal korábban érnek. Szintén nagy termőképességgel rendelkeznek, 5-7 kg tömegű ter­méssel. Meg kell jegyeznem, hogy itt, a sósszigeti nemesítő állomá­son sikerült elsőként az országban hibrid zöldségfélét előállítani, s ezek a hibrid dinnyéink voltak.- Mi az alapja a sikeres dinnye- termesztésnek?- Mindent a palántaneveléssel kell kezdeni, mert csak a megfele­lően előnevelt palántáktól várható eredményes dinnyetermesztés. Ez pedig úgy érhető el, hogy a ke­lés után lassan csökkentsük a ve­getációs hőmérsékletet 25 C°-ra és kevesebbet öntözzük a palán­tákat, nehogy túlnójjenek. S olyan környezeti feltételeket hozzunk létre három-négyleveles korban, amely elősegíti a szár fásodását és járulékos gyökerek kialakulá­sát. Azért van erre szükség, hogy a palánta kiültetésekor nagy gyö­kérrendszerrel rendelkezzen, amely a legjobb tápanyagellátást tudja biztosítani a növény számá­ra. Sajnos, a felelőtlen, nem kellő odafigyeléssel végrehajtott palán­tanevelés volt az oka a kedvezőt­len május eleji lehűléskor és az esőzések előtt kiültetett palánták­nál jelentkező fekete gyökérrotha­dásnak, amely elsősorban a kis­termelőket érinthette súlyosan. Ugyanis az előző évjáratok kedve­ző volta miatt kialakult rutin szerint ültették el. Azonban ezek a károk az iparszerű termelőket nem érin­tették, mivel ők tudvalevőleg sza­kaszosan és később ültetik ki a palántákat. Persze, az egészsé­ges kockázatvállalás sem hiá­nyozhat a dinnyetermesztésból a május eleji kiültetéskor. De csak a tervezett terület 15-20 százalé­kát érdemes kiültetni a nagyobb bevétel és a primőráru termelése érdekében, s ebben pedig na­gyobb előnnyel rendelkeznek a kisárutermelók.- Mi az oka annak, hogy ha­zánkban az utóbbi időben a diny- nye hiánycikk, illetve megkésve kerül a fogyasztókhoz?- A fajtaválasztékunkban nem, inkább a nagytermesztők szerve­zési hiányosságaiban keresendők az okok, de nemcsak ott. Mivel a jó szervezés alapja a megfelelő fajtaválaszték megtartása, a terü­let 30 százalékára korait, negyven százalékára középkésóit és har­minc százalékára késői fajtát kell kiültetni; ez a biztosítéka a na­gyobb bevételnek a primőráruból és a nagyobb hozamú késői faj­tákból. Az így szervezett termesz- tés-technológia gazdaságossága elősegíti a dinnye korai megjele­nését a piacon.- Miként segíthető elő még a dinnye korai érése?- Elsősorban a talaj fóliatakará­sával, amikor is a talaj mikroklima- tológiai feltételei kedvezően vál­toznak meg. A fekete fólia előnye, hogy a gyomok nem nőnek meg alatta, míg a fehéré, hogy kb. két Celsius fokkal magasabb talajhő­mérsékletet biztosít.- Melyek az elkövetkező cél­jaik?- Elsősorban a fajtaválaszték bővítése. E téren nemsokára megjelenik egy szuper korai hib­rid, amely legkésőbb 100 napos vegetációs idő után termést hoz. Bár termése csak egy-másfél ki­logramm tömegű lesz. Emellett a különböző betegségekkel szem­ben ellenálló (lisztharmat, antrak- nózis stb.) fajtákat próbálunk kine­velni. Ugyanakkor sikeres elókí- sérletekról számolhatok be az új­vári (Nové Zámky) konzervgyárral együttműködésben, amely a diny- nye tartósítását tűzte ki célul. S ez, úgy gondolom, többszörös ha­szonnal jár. Egyfelől megoldja a dömpingáru-termelés értékesí-N tési problémáit, másfelől pedig a fogyasztók teljes megelégedé­sével számolhatunk, hiszen nem­csak idényjelleggel fogyaszthatják majd közkedvelt csemegéjüket. CS. MOLNÁR LÁSZLÓ ve visszahozzák a mosnivalót, nem kell megrendelőinknek vára­kozni, akkor veszik ki a csomagot, amikor arra idejük van. Háztartásaink korszerűsítése és az újabb textilfajták kifejleszté­se következtében az utóbbi évek­ben érezhetően csökkent a vegy- tisztítás iránti érdeklődés. Ezért bővítettük az ún. mellékes szolgál­tatásainkat, az apretálást, az imp- regnálást, a ruházati cikkek an- tisztatizáló kezelését, a munkaru­hák gyúlékonytalanítását. Annak ellenére, hogy szolgáltatásaink skálája igen széles, az utóbbi idő­ben további újdonságokat vezet­tünk be: tisztítjuk és festjük a sima bőrből készült ruházati cikkeket, tisztítással és festéssel felújítjuk a hasítottbőr-lábbeliket, a munka­ruhák tisztítása során pedig a mo­sást és a vegytisztítást egyszerre végezzük el. Létesítettünk egy műhelyt, ahol az érdeklődők ruhá­kat és ágyneműt varrhatnak szak­képzett dolgozóink segítségével, és tanácsadó szolgálatot nyitot­tunk az amatőr fényképészeknek. Tudjuk, milyen gond az anyukák­nak, hogy gyermekeikre mindig tiszta ruhát adhassanak. Ezért bő­vítettük azon begyűjtőink számát, melyek 24 órás, illetve öt napos határidővel vállalják a tisztítást, és ezért nem kell gyorsasági felárat fizetni. Van egy különleges szolgálta­tásunk is: hazánk bármely pontjá­ról küldhetnek hozzánk postán vegytisztításra, mosásra, festésre ruházati cikkeket, s mi a kért szol­gáltatás elvégzése után szintén postán utánvétellel juttatjuk el azt a megrendelőkhöz. Az olyan szol­gáltatások iránt a legnagyobb az érdeklődés, melyeket több város­ban még nem végeznek. Főként a bundák, a bőrkabátok, a hasí- tottbőr-lábbelik tisztítását és festé­sét kérik tőlünk az említett for­mában. Nem titok az sem, hogy a szol­gáltató részlegek létesítéséről a lakótelepek tervezésekor meg­feledkeztek, vagy a városok külte­rületein helyezik el. Természete­sen az ilyen esetekben gazdaság­talan az üzemeltetésük. Hogy egyrészt hatékonyabbá tegyük munkánkat, másrészt pedig iga­zán segítsünk a lakosságnak, a város egyes részeiben szolgál­tató központokat hoztunk létre. Ezekben több helyi gazdálkodási vállalathoz tartozó szolgáltató részleg számára veszik át a meg­rendelőktől a javítani valót, a válla­latok közti szerződések alapján. A lakások takarítását vállala­tunk két formában végzi: a meg­egyezés szerint, rendszeresen ha­vi két, illetve négy alkalommal, vagy az egyszeri megrendelésre, főként festés után vagy nagytakarításkor. A szőnyegek és a kárpitozott búto­rok tisztítását szintén elvégezzük a megrendelő lakásán, s ezenkí­vül csiszoljuk és pácoljuk a par­kettet. Szolgáltatásaink további javítá­sához ismernünk kell a nők véle­ményét. Különböző módon igyek­szünk megtudni, mit szeretnének, hogyan segíthetnénk nekik. A Szlovákiai Nőszövetség városi bizottságának szerződése van a fővárosi nemzeti bizottsággal, s ennek alapján a nószövetség tagjai ellenőrzéseket végeznek a szolgáltató részlegeken. Figyel­müket szolgáltatásaink minőségé­re, a megrendelési határidő meg­tartására, a kiszolgálás milyensé­gére, a választékra és a részlegek esztétikai kivitelére irányítják. Bratislavában már egész sor bevált jó szolgáltatást vezettek be a nőszövetség tagjainak javasla­tára. Közös erőfeszítéssel sikerül megoldani a felmerülő problémá­kat, a dolgozó nők szabad idejé­nek bővítését. Ez arra kötelez bennünket, hogy az elkövetkező időszakban a lakosság igényeivel összhangban, hagyományainkhoz híven további szolgáltatásokat ve­zessünk be. RUŽENA ČALOVKOVÁ, a Bratislavai Szolgáltató Vállalat igazgatóhelyettese •• j'.víisKí Rákóczi Lajos nemesítő (Gyökeres György felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents