Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-30 / 153. szám, szombat

W/m':. Meg kell akadályozni a világűr militarizálását A Szovjetunió tárgyalási javaslata az USA-nak (ČSTK) - A-szovjet kormány hivata­losan nyilatkozatot adott át az Egyesült Államoknak, amelyben sürgetően fel­hívja a figyelmet arra, hogy azonnali intézkedésekre van szükség a világűr militarizálásának megakadályozására. A lázas fegyverkezés átterjedése a világűrre lényegesen növelné a há­borús katasztrófa veszélyét és megza­varná a fegyverzetek korlátozásának és általában csökkentésének távlatait. Az emberek az egész világon ezt mind­inkább tudatosítják és követelik, hogy addig álljon meg az események ilyen kedvezőtlen alakulása, amig nincs késő. Gyakorlati szempontból ez azt jelen­ti, hogy nem szabad a világűrbe szállí­tani, sem elhelyezni ott semmiféle fegyvert, legyen szó hagyományos, nukleáris, lézer-, sugár- vagy más fegyverekről. Nem szabad gyártani, kí­sérleteket folytatni, sem rendszerbe ál­lítani bármiféle támaszpontról kilőhető kozmikus fegyvereket. A már legyártott eszközöket meg kell semmisíteni. Egy­szer s mindenkorra meg kell tiltani az erő alkalmazását a világűrben és a vi­lágűrből a Föld ellen, csakúgy, mint a Földről a kozmikus objektumok ellen. A szovjet kormány javasolja az Egyesült Államok kormányának, hogy kezdjenek külön erre a célra kinevezett küldöttségek szintjén szovjet-amerikai tárgyalásokat a vi­lágűr militarizálásának elhárításáról. Ezeken a tárgyalásokon lehetne meg­oldani azt a kérdést is, hogy a felek kölcsönösen és teljes mértékben le­mondanak a müholdelhárító rendsze­rekről. A tárgyalásokat idén szeptember­ben Bécsben meg lehetne kezdeni, amennyiben ezzel az osztrák kormány egyetért. A megbeszélések megkez­désének konkrét dátumát diplomáciai úton lehetne meghatározni. A megállapodás eléréséhez szüksé­ges kedvező feltételek kialakítása és a lázas űrfegyverkezés elhárítására irányuló gyakorlati intézkedések azon­nali elfogadása érdekében a Szovjet­unió javasolja, hogy a kölcsönösség alapján a tárgyalások megkezdése időpontjától rendeljenek el morató­riumot e fegyverek kísérleteire és rendszerbe állítására. Természete­sen üdvözölni fogjuk, ha ehhez a mora­tóriumhoz csatlakoznak más államok is. A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak, mint a két legnagyobb űrhatalomnak mindent meg kell tennie azért, hogy biztosítsák az emberiség számára a békés világűrt, hogy lete­gyék az alapjait ez ügyben egy sok­oldalú szerződésnek - hangoztatja a szovjet kormány nyilatkozata, s vé­gezetül leszögezi, hogy a kérdés sür­gősségére és komolyságára való te­kintettel a Szovjetunió gyors és pozitív választ vár az amerikai kormánytól. KEDVEZŐEK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI (Folytatás az 1. oldalról) A két kormányfő hangsúlyozta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországai legmaga­sabb szintű gazdasági értekezlete határozatainak rendkívüli jelentő­ségét a szocialista gazdasági in­tegráció további elmélyítésére nézve, amely hatékonyan elősegí­ti a tagországok sokoldalú fejlődé­se feladatainak megoldását. Peter Colotka tegnap befejezte baráti munkalátogatását Magyar- országon és hazautazott. Az aratási előkészületekről (ČSTK) - A nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozói­nak feladataival és céljaival, vala­mint a gabonafelvásárlás kérdé­seivel foglalkozott a mezőgazda- sági vállalatok vezető dolgozóinak aktívaértekezlete, amelyej tegnap a komáromi (Komárno) járásbeli Új professzorok és docensek (ČSTK) - Juraj Buša szlovák oktatási miniszter tegnap a szlo­vák főiskolák új professzorainak és docenseinek átnyújtotta a kine­vezési okmányt. Jelen volt Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztályveze­tője. Ünnepi beszédében Juraj Buša hangsúlyozta, hogy a főiskoláknak nagy jelentőségük van a tudomá­nyos kutató tevékenység haté­konysága és eredményeinek a mi­előbbi érvényesítése szempontjá­ból. Rámutatott, hogy ezen a téren a szlovák főiskolák számos szép eredményt értek el. Meggyőződé­sét fejezte ki, hogy az újonnan kinevezett professzorok és docen­sek mindent megtesznek szocia­lista társadalmunk fejlesztéséért. Kolárovóban tartottak. Az értekez­leten részt vett Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbi­zottság vezető titkára, Róbert Šefčovič, a szövetségi mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszter helyettese és mások. A figyelem középpontjában az állt, hogy az aratásban részt vevő emberek és gépek minél tökélete­sebben felkészüljenek a nyári me­zőgazdasági csúcsmunkára. Az elmúlt, őszi és tavaszi szárazság ellenére továbbra is a fő feladat, hogy a tervezett 2,5 millió tonna gabonát betakarítsák. A legtermé­kenyebb kerület mezőgazdasági dolgozói 346 ezer hektárról taka­rítják majd be a termést: a legtöbb a búza és a tavaszi árpa. A gabonatermés nagymérték­ben függ a betakarítási veszteség­től is. Az idei aratás során az érdekeltek célja, hogy maximáli­san csökkentség a tényleges ter­més és raktárakba kerülő gabona közti különbséget. Ez megkövete­li, hogy idejében készüljenek az aratásra, és következetesen bizto­sítsák, hogy méréskor, tisztítás­kor, szállításkor a raktározásnál egy szem se vesszen kárba. Véget ért az Incheba ’84 (Folytatás az 1. oldalról) NDK-beli Bergbauhandel vállalat között, értéke azonban alig vala­mivel több az előző behozatal ér­tékének felénél. Idén - az előző évekhez képest - több volt a bemutatott új termék, s a tavalyi visszaesés után a cseh­szlovák kiállítók is élvonalbeli ter­mékekkel jelentkeztek. Külön ki­emelendő, hogy az Arany Inche- bával jutalmazott újdonságok egy­negyede agrokémiai készítmény, fele pedig a környezetvédelemmel kapcsolatos. A vásár idején gazdag és színvo­nalas tudományos-műszaki prog­ram zajlott az agrokémia, a környe­zetvédelem és gyógyszergyártás területén. A rendezvénysorozaton tizenöt ország több mint ezerhat- száz szakembere vett részt, s összesen közel száz előadás hangzott el. A XVII. Incheba nemzetközi vegyipari vasár jövőre június 22-e és 28-a között tart nyitva, j. M. K. Jók a terméskiJátások (Folytatás az 1. oldalról) rúbb, magasabbra nőtt és megdőlt kalászosok miatt aránylag nehéz aratásra kell számítani. A kerület mezőgazdasági termelését irányí­tó párt- és állami szervek dolgozói ezért a tavalyinál több új nagy teíjesitményü betakarítógépről gondoskodtak. Az aratás napjai­ban összesen 1550 kombájn áll majd a földművesek rendelkezé­sére. A korábbi évek jól bevált gyakorlatát követve több közép­szlovákiai gazdaság kötött együtt­működési szerződést az előrelát­hatólag több mint 315 ezer tonna gabona gyors és veszteségmen­tes betakarítására, valamint a szalmabegyüjtés, illetve a tarló­hántás késedelem nélküli elvég­zése érdekében. -ly­Külügyminiszterünk kolumbiai tárgyalásai (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter ko­lumbiai hivatalos látogatása során tegnap találkozott a Kolumbiai -Csehszlovák Baráti Társaság ve­zetőivel. Megismerkedett a szer­vezet tevékenységével, amely in­formációkat terjeszt Kolumbiában Csehszlovákia népeinek életéről és munkájáról. Külügyminiszte­rünk tárgyalásokat folytatott a tár­saság és a csehszlovák intézmé­nyek közötti együttműködés bőví­tésének további lehetőségeiről. Olof Palme az NDK-ban (ČSTK) - Olof Palme svéd kor­mányfő tegnap kétnapos munkaláto­gatásra a Német Demokratikus Köztár­saságba érkezett. A peenemündei repülőtéren (ros­tocki kerület) a vendéget Erich Ho­necker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke fogadta. A két államférfi ezután Stralsundba hajtatott, ahol megkezdte a tárgyaláso­kat. Az NDK-svéd megbeszélések so­rán áttekintik a két ország együttműkö­dését, s nem utolsó sorban az időszerű nemzetközi problémákat. Észak-európai szakszervezetek felhívása (ČSTK) - Rostockban tegnap befe­jeződött a Balti-tenger országai, vala­mint Norvégia és Izland szakszervezeti képviselőinek 25. konferenciája. A ta­nácskozás résztvevői felhívást fogad­tak el, amelyben a legsürgetőbb fel­adatként az új amerikai közepes ható- távolságú rakéták telepítésének meg­szüntetését, s a már rendszerbe állított fegyverek felszámolását jelölik meg. A konferencia küldöttei a dokumen­tumban rámutatnak, hogy az európai és a világbéke szempontjából nagy jelentőségű lenne, ha a Varsói Szerző­dés és a NATO szerződést kötne a ka­tonai erő alkalmazásáról való kölcsö­nös lemondásról és a békés kapcsola­tok fenntartásáról. Szovjet felszólalás Stockholmban (ČSTK) - Stockholmban az európai biztonsági és leszerelési ér­tekezlet plenáris ülésén pénteken felszólalt Viktor Tatarnyikov ve­zérőrnagy, a szovjet küldöttség tagja. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a tanácskozáson előrehaladást le­hessen elérni, biztosítani kell a po­litikai és a szerződéses jogi lépé­sek szerves egybehangolását a katonai téren teendő intézkedé­sekkel. Ezzel kapcsolatban bírálta az Egyesült Államoknak és né­hány további NATO-országnak katonai fölény elérésére irányuló szándékait. A Nyugat olyan intéz­kedéseket javasol - mondotta -, amelynek célja információkat sze­rezni a Varsói Szerződés tagálla­mai fegyveres erőinek összetéte­léről, mozgósítási képességéről és a csapatok elhelyezkedéséről. Erőszak a békeaktivisták ellen (ČSTK) - A brit rendőrség teg­nap kora reggel letartóztatott mint­egy 10 békeaktivistát, akik Lon­dontól nyugatra igyekezték elzárni az utat a Greenham Common tá­maszpontról származó robotrepü­lőgépeket szállító gépkocsik előtt. A gépkocsik kedd óta voltak - az idén már harmadízben - gyakorló kivonuláson, melynek során az amerikai nukleáris rakétákat a tá­maszpont körüli kilövőállásokba telepítették. Tegnapra virradó éjszaka a hol­land rendőrség erőszakot alkal­mazott a békeaktivistákkal szem­ben. A Woendsrechtben levő légi- támaszpont melletti béketábor la­kóit erőszakkal kiköltöztette és a tábort lerombolta. A béketábor lakói már 9 hónapon át tiltakoztak a NATO fegyverkezési tervei és az amerikai rakéták hollandiai telepí­tése ellen. Francia erőpróba Rendkívüli ülésre hívták össze a parlamentet (ČSTK) - Francois Mitterrand francia köztársasági elnök hétfőre összehívta a francia parlament rendkívüli ülésszakát, azzal a cél­lal, hogy jóváhagyja az oktatás­ügyre és a sajtóra vonatkozó tör­vények javaslatát. Megelőzően mindkettőt elvetette a szenátus, amelyben a jobboldali pártok van­nak többségben. A parlament tanácskozását Pá­rizsban a kormány és a jobboldali ellenzék közötti erőpróbának tart­ják. A nemzetgyűlésben azonban, amelynek döntő szava van, a bal­oldali kormánykoalíció van több­ségben. Pierre Mauroy francia minisz­terelnök pénteken befejezte két­napos olaszországi látogatását. Bettino Craxi olasz kormányfővel és más oiasz politikusokkal folyta­tott tárgyalásain elsősorban a Fontainebleau-ban megtartott közöspiaci csúcsértekezlet ered­ményeiről, a nyugat-európai gaz­dasági válság következményeiről és a fiatalok munkanélküliségéről volt szó. Az olasz tárgyaló partnerek megerősítették, hogy Olaszország hajlandó részt venni a nyugat­európai országok Ariane űrprog­ramjában, és Franciaország meg­ígérte részvételét a Columbus nyu­gatnémet-olasz űrprogramban. Az izraeli demokratikus front kampánya (ČSTK) - Az izraeli Demokrati­kus Front a Békéért és Egyenjo­gúságért nevű baloldali koalíció a vezető jobboldali pártok politikai platformjának éles bírálatával kezdte meg választási kampányát. A koalíció élén az Izraeli Kommu­nista Párt áll s képviselőjelöltjei Tel Aviv-i nagygyűlésükön hang­súlyozták, ha a július 23-i parla­menti választásokon a mostani kormányzó Likud-tömb vagy az izraeli Munkapárt vezette ellenzéki tömb győz, az semmit sem változ­tat a kormánypolitikán, mivel mindkét koalíció politikája a szom­szédos arab országokkal szembe­ni expanzión, a PFSZ-szel való mindennemű tárgyalások elutasí­tásán alapszik. Hallani sem akar­nak a független palesztin állam létrehozásáról. A nagygyűlésen felszólalt Meir. Vilner, az Izraeli KP KB főtitkára is. Az Egyesült Államoknak az ameri­kai földrészen állomásozó fegyve­res erőire s a Szovjetunió és a szocialista országok közelében levő amerikai katonai támaszpon­tokra azonban ezek az intézkedé­sek nem vonatkoznának. Ez a ma­gatartás éles ellentétben áll a felek egyenlőségének és egyenlő biz­tonságának elvével, és semmi­képpen sem járul hozzá a bizalom és a biztonság erősítéséhez,, Nemzetbiztonsági kérdésekről (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornoknak, a LEMP KB első titkárának, a miniszterta­nács elnökének vezetésével Var­sóban csütörtökön ülésezett a nemzetvédelmi tanács. Az ülés résztvevői megvitatták a Lengyel- ország biztonságával kapcsolatos kérdéseket azzal a reális veszély- lyel összefüggésben, amelyet a NATO-tagállamok militarista po­litikája jelent. Megvitatták az or­szág védelmi képessége erősíté­sére és a polgári védelem erői harckészültsége fokozására irá­nyuló intézkedéseket. A megvitatott kérdésekkel összefüggésben megfelelő hatá­rozatokat fogadtak el. A brit konzervatív kormány veresége (ČSTK) - A brit konzervatív kor­mány csütörtökön este váratlan vereséget szenvedett a parla­mentben: az alsóház ugyanis el­vetette azt a kormány által benyúj­tott törvényjavaslatot, melynek ér­telmében megszüntetné Nagy London Tanácsát és további hat nagy ipari agglomeráció tanácsát. A lordok háza 44 szavazattöbb­séggel jóváhagyott egy törvényki­egészítést, amely szerint az idén meg kell tartani a szokásos vá­lasztásokat ezekbe a testületek­be. A kormány arra törekedett, hogy ezekre a választásokra ne kerüljön sor, és hogy a városi tanácsok a jelenlegi megbízatási időszak lejárta után többé ne mű­ködhessenek. A Thatcher-kor- mány szeretné megszüntetni eze­ket az intézményeket, mivel az ellenzéki Munkáspárt irányítása alatt állnak. Fred Ikle az űrfegyverkezésről (ČSTK) - Fred Ikle, az amerikai hadügyminiszter politikai ügyekkel megbízott helyettese csütörtöki sajtókonferenciáján igyekezett vé­delmébe venni a Reagan-kor- mány törekvését, hogy a lázas fegyverkezést a világűrre is kiter­jesszék. A washingtoni kormány kedvelt taktikájának megfelelően ismét a „szovjet veszéllyel“ igye­kezett megfélemlíteni az amerikai­akat és azt állította, hogy a Szov­jetunió az USA-nál aktívabban tö­rekszik a világűr militarizálására. A meglepett újságírók kérdéseire válaszolva azonban kénytelen volt beismerni, hogy nagy garral előter­jesztett állításait nem tudja té­nyekkel bizonyítani. Kénytelen volt azt is beismerni, hogy több ország sajtója bírálja az „űrháborúra“ irá­nyuló amerikai terveket. A szocializmus védelme és a jelenlegi világ A moszkvai Pravda a fegyveres erők szerepéről (ČSTK) - Az emberiség jelen­leg történelmének bonyolult idő­szakát éli, melynek jellemző voná­sa a korszak fő ellentmondásának - a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentmondásnak - az éle­ződése - írja tegnapi számában „A szocializmus védelme és a je­lenlegi világ“ című cikkében a moszkvai Pravda. Az imperialista körök nyíltan az­zal számolnak, hogy a két rend­szer történelmi vitáját az „erő po­zíciójából“ oldják meg, amely a Pentagon állítása szerint „meg­semmisítheti a szocializmust mint társadalmi rendszert“. A béke és a biztonság fenntartásában, a nukleáris háború fenyegető ve­szélyének elhárításában fontos szerepük van a szovjet fegyveres erőknek. A szovjet fegyveres erők tevé­kenységének egyik fő iránya tár­sadalmi szerepük betöltésében megbízhatóan őrködni a soknem­zetiségű szocialista állam bizton­sága felett, s megteremteni a bé­kés, alkotó munkájának kedvező külső feltételeit. A szocialista világrendszer megalakulása óta a szovjet fegy­veres erők tevékenységének olyan fontos területe is kibontako­zott, mint a szocialista közösség biztonságának megteremtése és megőrzése a testvéri hadseregek­kel együtt. Az NDK és Csehszlovákia pél­dául válaszul a NATO ún. pótfegy­verkezésére rendelkezésre bo­csátotta területét szovjet hadmű­veleti-harcászati rakétakomplexu­mok telepítésére - a közösség közös érdekeiből s egyben saját védelmi érdekeikből kiindulva. Kétségtelen, hogy ha nem vol­na a szocialista államok védelmi ereje, az imperializmus a politikai fenyegetőzésekről és a katonai nyomásról már régen áttért volna a közvetlen agresszióra. Abban, hogy a jelenlegi bonyolult helyzet­ben ennek ellenére sikerült megő­rizni a békét, meghatározó szere­pe van a szocializmus politikai akaratának és fegyveres erői nagyságának - fejezi be cikkét a moszkvai Pravda. ÚJ szú. 2 1984. VI. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents