Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-04 / 130. szám, hétfő

M ielőtt bárki gyanakodni kez­dene valamire, alárulom, hogy jegyzetemnek eredetileg az Irodalomterjesztés és versmondás címet szántam. Ezt leírva érzékel­tem, mennyire beszűkíti az előre mérlegelt témát a versmondás. E kapcsolatkeresésben helyet kell kapnia a prózamondásnak is, el­végre a csehszlovákiai magyar irodalom sem félszárnyú madár, a költészet, mellett virágoznak a prózai műfajok is. Sőt! Az utóbbi időszakban több olyan prózai al­kotás is született, amely figyelem­re tarthat számot. Nincs tehát mi eseményeinek, irodalmi jellegű rendezvényeinek állandó szerep­lői éppen az ismert és kevésbé ismert amatőr vers- és prózamon­dóink közül kerülnek ki. Az sem vitatható, hogy az irodalom ügyé­ért áldozatokat is hozók között is ott találhatók. Miért ne lehetne azt az országos irodalomnépszerúsí- tői szemináriumot, amely az évek folyamán egyre inkább képtelenné vált eredeti céljaink elérésére, fel­frissíteni? Esetenként egy-egy elóadómúvészeti, beszédművelói, irodalmi műalkotás-elemzési szakszemináriumot is besorolhat­nának műsorába. Nem ártana az egész szeminárium eszmei és tar­talmi koncepcióját szembesíteni a Fábry-napokéival. Talán egysé­gesebb képet kapnánk arról, mi is valójában az irodalomterjesztés, ami elsősorban népművelői gya­korlati munka, szemben az eddig protezsált irodalomteóriai vizsgá­lódással. Hiszen aligha hasznosít­hatja egy-egy népművelő a gya­korlati szervezőmunkájában, ha évről évre a csehszlovákiai ma­gyar líra, próza, dráma és műfor- dításirodalom állapotáról hallgat Könyvvásár Varsóban Irodalommondás okom arra, hogy az irodalomnép­szerűsítés eleddig kevéssé méltá­nyolt ügyét egyoldalúan szem­léljem. \ A nemrég befejeződött Jókai- napok és Dunamenti Tavasz kap­csán vetődött fel a gondolat: a vers- és prózamondókat ne csak az év egy-egy ünnepélyessé kikiáltott napján kísérjük figyelem­mel. Méltányos lenne, ha valami­lyen formában az év második felé­ben is mozgósítani tudnánk őket, s képességeiket az irodalomnép­szerűsítés szolgálatába állíta­nánk. Nem feltétlen szükséges, hogy országos versenyt írjunk ki, lehet ez meghívásos is, mintegy „jutalmazva“ a Jókai-napokon és a Dunamenti Tavaszon elért ered­ményeket. Tudom, az anyagi le­hetőségek, a pénzügyi keretek igencsak szűkreszabottak, külö­nösen, ha az irodalom ügyéről, s nem kevésbé az általam hozzá­kapcsolt amatőr előadóművészet­ről esik szó. A társadalomban ta­pasztalható általános hatékony­ság-keresési láz közepette meg­fontolandó, hogy az évente márci­usban megrendezésre kerülő iro- dalomnépszerúsítő aktivisták or­szágos szemináriumán nem kelle- ne-e foglalkozni az „irodalom- mondás“ ügyével. Kik az irodalom méltóbb népszerűsítői, ha a vers- és prózamondók nem azok? Ráa­dásul köztudott, hogy egy-egy író­olvasó találkozón nemegyszer ők olvasnak fel szemelvényeket a megjelent író, költő műveiből. Persze ez is túlzott leegyszerűsí­tése a dolgoknak, hiszen másról, többről is van szó, mint csupán az író-olvasó találkozók ügyéről. Nemrég a CSEMADOK köz­ponti irodalmi szakbizottságában felvetődött a gondolat, szervezzük és rendezzük meg egy általános mintául szolgáló író-olvasó talál­kozó keretműsorát. Kézenfekvő­nek tűnt fel, hogy erre elsősorban a tapasztalt, országos seregszem­léinken sikereket elért vers- és prózamondóinkat kérjük fel. Két­ségtelen, hogy az iskolai ünnep­ségek, a falvak, városok társadal­igencsak rapszodikus fejtegetése­ket. Nem vonom kétségbe az ilyen jellegű tájékozódás szükségessé­gét, de ne legyen ez valaminek a pótléka, valaminek, aminek lé­nyegét és gyakorlatát mindeddig nem sikerült megnyugtatóan tisz­tázni. Az irodalomnépszerűsítés egy­re inkább a klubszerű találkozások intim légkörét kívánja. A dobper­gés és harsonaszó a huszadik század vége felé egyre inkább gyanússá teszi az irodalmat, és az olvafióban felébreszti a kétke­dést az iránt, hogy hirdetett értékei megfelelnek-e valós és igaz érté­keinek. Ráadásul az olvasási szo­kások tartalmi változásai is az iro­dalompropaganda „bevált“ esz­közeinek felülvizsgálására kész­tetnek mindannyiunkat. Ezért sem lenne hiábavaló a vers- és próza­mondók „irodalommondói“ külde­tésének elfogadása, gyakorlati és elméleti segítése. Aligha lehetetlen, hogy a Ma­dách Könyv- és Lapkiadó egy-egy kampányszerű könyvnépszerüsító rendezvényén igényelje a ma már hivatásos mércével is mérhető tel­jesítményre képes amatőr előadó­művészeink közreműködését. De ha csak annyi következik mindeb­ből, hogy egy-egy országos „iro­dalommondói“ vetélkedésen több csehszlovákiai magyar vers és próza lesz hallható, már a kiadói propaganda hatékonyságának vizsgálói is elégedettek lehetnek. Az sem juttatná anyagi válságba a kiadói gazdálkodást, ha éppen a CSEMADOK Központi Bizottsá­gával együttműködve az eredeti irodalom napjainak sorában vers- és prózamondó versenyt is ren­dezne. A díjakként átadható köny­veket egy év alatt megtakaríthat­nák azoknak a terhére küldött tisz­teletpéldányokból, akik a címükre érkezett könyvcsomagot felbon­tatlanul viszik a főváros valamelyik antikváriumába. így a szép szavak helyett több irodalmat mondha­tunk. DUSZA ISTVÁN Május utolsó hetében huszonki- lencedszer rendezték meg Varsó­ban a nemzetközi könyvvásárt. A Kultúra és Tudomány Palotájá­nak főbejárata előtt, a Piac Defila- don a vásár hatalmas emblémája figyelmeztetett az eseményre. A palota előtt május utolsó szom- bat-vasárnapján autóbuszok par­koltak, kirándulókat hoztak fel vi­dékről a fővárosba; nagyon sok gyereket, megtekinteni a könyvvá­sárt, s egyúttal a Cepeliádát, a népművészeti vásárt. Először 1956-ban került sor nemzetközi könyvvásárra Len­gyelországban, akkor még a poz­naní vásár keretében, 13 ország 37 kiállítója részvételével. A kö­vetkező évben is Poznanban ren­dezték, de 1958-ban már a fővá­rosban, s azóta is ott, évről évre több külföldi kiállítót és több hazai látogatót vonzva. A lengyelországi nemzetközi könyvvásár a világ ha­sonló rendezvényei sorában ko­moly tekintélyre tett szert, a moszkvai és frankfurti után a legjelentősebbnek számít. Akinek akárcsak valamennyire is szívügye a könyv, a könykiadás, örülhetett. A négy szektorra osz­tott kiállításon végigsétálni is leg­alább fél napba telik. Az A szektor­ban a tudományos publikációkat, a B-ben a műszaki és orvosi köny­veket, a C-ben az ismeretterjesz­tő, a zenei, az ifjúsági könyveket, a szótárakat és lexikonokat állítot­ták ki, a D-ben a művészeti albu­mokat és a szépirodalmat. Hazánk 28 úgynevezett árusító­helyet kapott a vásáron (a Német Szövetségi Köztársaság ugyan­ennyit), ennél többet csak a len­gyel kiadók. Bár az előző évhez viszonyítva kevesebb a részt vevő ország, az idén olyanok is eljöttek, akik tavaly távol maradtak, mint pl. Anglia, Franciaország és az NSZK. Meg kell azonban említeni, hogy mindennemű befolyás elle­nére hét amerikai kiadó is kiállítot­ta könyveit és a rendezvényen- a vásár történetében először- Kína is részt vett. Azt hiszem érthető, hogy en­gem nem annyira a műszaki iroda­lom csemegéi érdekeltek, mint in­kább a hazai könyvek. Arra voltam kíváncsi, vajon a Madách-könyvek Világkönyvtár • A Portugál írók Szövetségé­nek elnöke, az ismert afrikológus, Manuel Ferreira Lisszabonban új kiadót alapított Afrika - irodalom, művészet és kultúra néven, ahol máris megjelentette az első két kötetet. A portugál nyelvű afrikai irodalom története című sorozat­ban adta ki Francisco Jósé Tenrei- ra Szent-Tamás-szigetbeli költő verseit, aki 1936-ban halt meg. Másik kötetében a gyorsan elkap­kodott Portugál nyelvű fekete köl­tészet antológiáját, amelyet elő­ször 1953-ban adtak ki. Az új sorozatban csaknem harminc mü jelenik meg a tizenkilencedik szá­zadi portugál nyelvű afrikai iroda­lomtól napjainkig bezárólag. • A lipcsei Insel-Verlag kiadó jelentette meg Jaroslav Hašek hu­moreszkjeit és szatíráit, Dér Menschenhándler von Amsterdam (Egy amszterdami emberkereske- dö) címmel. A 284 oldalas könyvet Grete Ebner-Eschenhaym ford í - totta le német nyelvre. A nyugat-berlini Ullstein-Tas- chenbuchverlag kiadó az egyik sorozatban kiadta Karéi Čapek fantasztikus regényét a Krakatitet. • Jövőre, 1985-ben lesz Victor Hugo halálának századik évfordu­lója. A kezdődő dicshimnuszba azonban már most belekeveredett egy hamis hang, mégpedig Jean Savant irodalomtörténészé, aki Vidor Hugo érzelmi élete című művében alaposan megtépázza a franciák nemzeti költőjének te­kintélyét. Hugó zsugorisága, pénz- és dicsőség vágy a, politikai köpönyegforgatása jól ismert. Ám a szerelem titánjának, a fáradha­tatlan szeretőnek a legendája to­vábbra is tartja magát. Jean Sa­vant éppen erről, pontosabban Ju-. iiette Drout-val 1833-tól 1883-ig tartó idilliéről rántja le a leplet. Hugo ravasz zsarnokként és mód­szeres hóhérként bánt kedvesé­vel: bezárta, a „legiszonyúbb szű­zies életre ítélte“, holott az asz- szonyt majd elemésztette a szen­vedély. eljutottak-e Varsóba. A könyvvá­sár megtekintése után fedeztem fel a katalógusban, hogy a Slovart képviseletében a Madách Könyv­kiadó is ott van, s a D szektor 460- as árusítóhelyén megtalálom a Madách-könyveket. Gyerünk vissza! (A bejáratnál feltartóztat­nak: a jegyet kérik. A pénztár előtt hosszú sor kígyózik; nincs ked­vem még egyszer beállni. Cseh­szlovákiából jöttem, mondom, szeretnék még valamit megnézni. Ha Csehszlovákiából jött, menjen, nyolc hónapig dolgoztam a Ško- da-gyárban, mondja a jegyszedö, és továbbenged.) A Gagarin-teremben találtam meg a Slovartot s a polcokon a Madách-könyveket. Jó érzés volt látni a hazai magyar kiadvá­nyokat, bár nem tolongott előttük tömeg, de ez nem is lepett Tneg. Három gyerekkönyvet találtam a polcokon, köztük Simkó Tibor Tikirikitakarakját és nyolc vagy ki­lenc további kiadványt, egy Egri­kötetet, Plevza: a CSKP nemzeti­ségi politikája című könyvét, Var­ga Erzsébet: Egyszer csak szárnyra kelt című verseskötetét, Vincent Šikula kisregényét, A sár­garigót, Győry Dezső válogatott verseit, a Kiáltó szót. De hiába a legszebb könyv a polcon, ha nem tudni miféle. Sem a látogatók, sem a külföldi partnerek nem fi­gyelnek fel rá. Nem tudhatják, hogy a Madách-kiadványok között akad olyan, amelyet érdemes (vol­na) lefordítani idegen nyelvre, hi­szen semmit nem tudnak meg a kiadóról, mert semmilyeR propa­gandaanyagot nem kapnak. Érde­mes lett volna egy szerény kiállítá­sú, több nyelvű szórólapot nyom­tatni, ahogy azt a többi kiadó tette. Talán a harmincadik nemzetközi könyvvásárra az is elkészül. K. Cs. Új könyvek Dénes György: Pipitér Dénes György gyermekversei régóta népszerűek. Gyakran ol­vashatjuk őket lapjaink hasábjain. Tücsökhegeú címen kötetben is megjelent belőlük egy csokornyi. A költő most újabb válogatást ké­szített a legkisebbekhez szóló ver­seiből, ezt tartja kezében az olva­só. A kötet témáit a természet, az évszakok, az állatok, a gyermek­kor és a szülőföld, különösen az otthonos gömöri táj szolgáltatja. A versek játékosságához, humo­rához kitűnően illeszkednek Ko- pócs Tibor kedves rajzai. séróje. Teszi ezt olyan szinten, hogy az olykor nem kevéssé bo­nyolult működési elvet a hat-hét éves gyermek is megérti. A kötetet Fundárek Magda fordította. JOZEF GALAT) MIÉRT? HOGYAN ? Dénes György PIPITEK „Ha már ilyen sokrétű progra­mot tervezünk a gyermeknapra, akkor legyen könyvsátor is, és pultján csehszlovákiai magyar gyermekkönyvek is, melyeknek a szerzői közül néhányat meghív­hatunk az eseményre, találkoz­hassanak, beszélgethessenek ve­lük a gyerekek, dedikáltathassák a régebbi és a frissen vásárolt verses-, meséskönyveket.“ Gondolták ezt a minap egyik kisvárosunkban; s mivel a gondo­latot mindenki jónak találta, mind­járt hozzá is fogtak a megvalósítá­sához. Igen ám, csakhogy cseh­szlovákiai magyar gyermekköny­vet nem találtak a helyi könyves­boltban, egyetlen példányt sem. Ekkor a fővárosi Magyar Könyves­bolthoz fordultak, nem nagy remé­nyekkel, de hátha..., legalább a nemrégiben megjelent mesean­Ki érti ezt? hiszen esztendőről esztendőre gyerekek százai, ezrei születnek, növekednek - válnak olvasóvá. Ideje lenne már észrevenni és tudatosítani, hogy a gyermek­könyvekkel más a helyzet, mint a „felnőtt művekkel“, melyek kö­zül nem egy évek óta ott látható a könyvesboltokban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy több évre „szóló“ mennyiségben árasszuk el a könyvesboltokat csehszlovákiai magyar gyermek­könyvvel. Pusztán annyit: ne le­gyen napokon belül hiánycikk, mint most is A mullók városa, melyből mindössze - figyelem! - 2400 példány került a hazai piacra. És még annyit: ha valahol gyermekolvasó-író találkozót akarnak szervezni, legyen könyv. Ez a legkevesebb. BODNÁR GYULA Jozef Galata: Miért? Hogyan? Bár a technika soha nem látott fejlődését éljük, a gyermekek szá­mára készült isrqpretterjesztő könyvekből mégsincs elég. Ezért is örvendetes, hogy a Madách idén megjelentette a neves tudo­mányos ismeretterjesztő író köny­vét. A központi fűtéstől a vízcsa­pon, gáztűzhelyen, kerékpáron, ébresztőórán, felvonón, elektro­mos kapcsolón, villanyvasalón stb. át a hanglemezig és a kapu- csengőig minden olyan eszközt, készüléket bemutat, amely a mai gyermek mindennapi életének kí­Miroslav Válek: Szó Miroslav Válek költészete ma vitathatatlanul a szlovák líra egyik vezérszólama. Új versciklusa, a Szó a kommunista elkötelezett­ségű modern költő ars poeticája s egyúttal a szerző művészi vív­mányainak (az imaginációnak, a racionális megismerésnek, az iróniának, a provokáló szójátékok­nak s a tüntető külső formának, például a csengő-bongó rímek­nek) a szintézise is. '8 Miroslav Válek JsC ................... Ma dách ÚJ SZÍ 4 1984. VI. 4. tológiából, A mullók városából si­kerül 100 példányt kapni. A köny­vesbolt vezetője igazán mindent elkövetett, még a Madách Kiadó raktárát is felhívta - hiába. Amit tud küldeni: 25 példány A mullók városából. Ennyit. Hát kérem ez a helyzet. Százszor elhangzott, ugyan­ennyiszer leíródott már, hogy ke­vés példányszámban jelennek meg gyermekkönyveink, amit egy­folytában igazol a gyakorlat is. Napok alatt elfogynak ezek a mü­vek, sokszor az óvodákba, isko­lákba se jut elegendő. Például, két-három éve jelentek meg Ko­vács Magda meséi, Tóth Elemér, Kulcsár Ferenc, Tóth László ver­sei, Simkó Tibor Tikirikitakarakjá- nak második kiadása - és hol vannak már! Pedig ma is szívesen megvásárolnák őket az emberek,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents