Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-31 / 127. szám, csütörtök

ÚJ szú ~*7 1984. V. 31. I. LABDARÚGÓ-LIGA A Dukla vetélytársai botlására vár A 27. forduló hét mérkőzését tegnap rendez­ték, mára a Bohemians - Sparta rangadó ma­radt. Mivel a Dukla a teplicei pályáról mindkét pontot elvitte, tisztes távolságból figyeli, ho­gyan alakul vetélytársai viaskodása. Meglepő az Ostrava sikere a trnavai pályán. A kiesőjelöltek közül csak a Slávia tudott pontot szerezni, így is csak az látszik biztosnak, hogy a Teplice meg­válik az I. ligától, s társa vagy a Nyitra vagy a Prešov együttese lesz. A 28. fordulóban június 6-án a következő mérkőzések lesznek: Prešov - Slávia, Slovan- Teplice, Dukla - B. Bystrica, Lokomotíva- Vítkovice, Nitra - Trnava, Ostrava - Cheb, Žilina - Bohemians, Sparta - Inter. Pn£ov 2:1 (1:0) Bratislava, 1200 néző, játék­vezető: Pelíšek. Góllövők: še- bo, Brezik (11-esből), ill. Uško- vič (11-esből). (Munkatársunktól) - Az Inter Jurkemik nélkül (három sárga lap) játszott, s már az ötödik percben megszerezte a vezetést: szöglet­rúgás után Šebo fejjel talált a há­lóba. A gól után mindkét csapat igyekezett, főleg a vendégek, de mivel a hazaiak középpályás sora uralta a mezőnyt, nem tudtak hely­zetbe kerülni, mindössze egy lö­vést küldtek kapura. Az Inter tá­madójátékából hiányzott a megle­pő elem, ezért nem tudott ered­ményes lenni. Szünet után a vendégek kezd­tek jobban. Az 55. percben Labun jó lövését védte Maluniak, majd az 58. percben a csereként beállt Lehnert szabálytalankodott a ti­zenhatoson belül s a megítélt büntetőt Uškovič a bal sarokba lőtte. Négy perc múlva Pelíšek játékvezető eléggé határozatlan volt: a Prešov tizenhatosán belül az egyik játékos kézzel ért a lab­dához, de ő a 16-oson kívülről rúgatta a szabadrúgást. A vendé­gek többször is vezettek gyors ellentámadásokat; a 75. percben a vezetést is megszerezhették volna, Molka azonban tiszta hely­zetből rosszul adta be a labdát, pedig a felfutó társai üresen álltak. A hajrában az Inter került fölény­be, Veselý kapus többször is ne­héz helyzetben tisztázott. A 84. percben Brezik fejese a kapufáról pattant a mezőnybe, Koník és Mo- ravec lövését hárította a prešovi kapus. Már mindenki elkönyvelte, hogy döntetlenül végződik a mér­kőzés, amikor a 90. percben egy szögletrúgás után az egyik prešovi védő kezére pattant a labda. A 11 - est Brezik értékesítette, s ezzel az Inter megérdemelten győzött.(t. v.) SÍT“ 3:211:1| Vítkovice, 4000 néző, játékvezető: Hošek. Góllövők: Šourek (2 — egyet 11-esbő!): és Lišanik, ill. Antalik. A vendégcsapat igyekezett mindvé­gig nyílt játékot nyújtani, s így a táma­dások, meg az ellentámadások egy­mást követték. Míg az első félidőben egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, szünet után a Vítkovice felülkerekedett és az utolsó percben lőtt tizenegyes góllal a Plastika csak a minimumra csökkentette hátrányát. §!& 2:0 (2:0) Cheb, 6000 néző, játékvezető: Rotyka. góllövők: Lindenthal és Drulák. Gyorsan vezetést szerzett a chebi csapat, s amikor a 24. percben Gerhát, a vendégek legjobbja megsérült, le kellett cserélni, az RH együttese telje­sen a helyzet ura lett. A gólerős Drulák közvetlenül a félidő letelte előtt lőtt góljával beállította a végeredményt. Ostrava 1i3 (Oil) Trnava, 5000 néző, játékvezető: Marko. Góllövők: Gabriel, ill. Líčka (2) és Richter. Élénk küzdelem, amelyben a rutino­sabb csapat kerekedett felül. Šreiner nagyszerű labdákat adott társainak, akik közül Líčka tűnt ki eredményessé­gével s a jelek szerint biztosan halad a gólkirályi cím felé. Az ostravai ven­dég szinte maradék nélkül gólra váltot­ta kínálkozó helyzeteit. Ilyesmi is ritkán fordult elő a trnavai pályán: a közönség kifütyülte kedvenc csapatát. A labdarúgó BEK döntőjében AS R0MA-FC LIVERPOOL 1:1 (1:1) Az első olasz támadásnál Gra- ziani nem vette észre, hogy Grob- belaar kapusról lepattant a labda, majd az angol kapus a gólra éhes római csatárok elől hárított. A li­verpooliak szorgalmasan és meg­fontoltan vezették ellentámadásai­kat. A 13. percben Tancredi, az olasz kapus egy felugrásnál kiej­tette a labdát s Neal nem hibázott. A római csapat csak szögletek sorával tudott válaszolni. Lassult a játék, egymást érték a törleszt- getések, s végül Fredriksson sár­ga lapot adott Nealnak. A 43. percben Conti mesteri beadása után Pruzzo egyenlíteni tudott. Az egyenlítő gól váratlanul jött, mert addig a liverpooli védelem felada­ta magaslatán állott, míg az olasz együttes nem tudott kibontakozni. Az első 45 percben a futball küzdő jellege dominált. Élénkült a római, halványult a li­verpooli együttes játéka. Lényege­sen többet kezdeményezett az olasz csapat, amely mintha a szü­netben új erőre kapott volna. A svéd bíró szabad folyást enge­dett a játéknak, a helyzet ura volt. A második félidő közepén nem lehetett tudni, melyik csapat tarto­gat valami váratlant a hajrára. A hátralévő percekben gólhely­zet már nem alakult ki, s így a mérkőzés a rendes játékidőben 1:1 arányú döntetlennel végző­dött. Ezért 2x15 perces hosszab­bításnak kellett következnie... A választási propaganda jegyében (ČSTK) - Az idei nyári olim­pia Reagan kormányát kizáró­lag politikai szempontból ér­dekli, propaganda-színházat csinál belőle, ezzel akarja ma­gát népszerűvé tenni az ameri­kai választópolgárok előtt, egyúttal igazolni igyekszik Wa- shingtpn szovjetellenes maga­tartását. Ezt a megállapítást a Szovjetszkaja Rosszija napi­lap hasábjain olvashattuk. Úgyszólván az olimpia előes­téjén nevezték ki az USA Nem­zeti Olimpiai Bizottsága elnö­kének William Simont, volt pénzügyminisztert, Reagan barátját és bizalmasát. A szer­vező bizottság tagjai között az elnök jó néhány barátját talál­hatjuk. Egyikük kijelentése szerint olimpiai tevékenységük jó ugródeszkául szolgál a poli­tikai érvényesüléshez, ameny- nyiben Reagant ismét megvá­lasztják az USA elnökének. Washington, hogy célját elérje, nem idegenkedik a hazugság­tól sem, sértegeti a Szovjetuni­ót és a többi szocialista álla­mot. Erre felhasználja az FBI-t és a CIA-t és igénybe veszi a reakciós csoportok tevé­kenységét. Mindez lehetetlen­né tette a szocialista államok részvételét a Los Angeles-i já­tékokon. Reagan, aki sárba ti­porta az Olimpiai Alapokmányt, most krokodilkönnyeket hullat és farizeusként sajnálja, hogy több ország sportolói nem vesznek részt az olimpián. Rea­gan kettős szerepet szán az amerikai olimpiai csapat tagjai­nak. Azok az aranyérmek, amelyeket ezek a sportolók a világ élvonalbeli versenyzői­nek távollétében megszerez­nek, voksokat biztosítanának az amerikai elnökválasztáson Ronald Reagannak. Ezekkel a megállapításokkal fejezi be cikkét a Szovjetszkaja Rosz- szija. B. Bystrica 4ifl(AiAI Lokomotíva liV [VíVj Banská Bystrica, 4500 néző, já­tékvezető: Krchrták. Góllövő Oboril. Csúszós, sáros talajon meglepően jó iramú mérkőzést vívott a két együt­tes. Az első félidőben a házigazda két, ellenfele három helyzetet hagyott ki. Szünet után erősödött a katonacsapat nyomása, s egy szögletrúgásnál Oboril jól emelkedett ki a bolyból, fejese nyo­mán az egyébként nagyszerűen védő Seman hálójába jutott a labda. Mentei, a Banská Bystrica kapusa ugyancsak nagyszerű teljesítményt nyújtott. ST 0:1 (0:0) Teplice, 4000 néző, játékvezető: Christov. Góllövő: Štambacher. Annak ellenére, hogy az előző for­dulóban katasztrófális vereséget szen­vedett a teplicei csapat, ezúttal is a nyílt játékmodort választotta. Helyze­tek sorát dolgozta ki, de Stromšík a prágaiak kapujában válogatott for­mában védett. Végül szögletrúgás után Štambacher gólja döntött a két pont sorsáról. Slávia |J,J| Slovan III ("I) Prága, 8000 néző, játékvezető: Grulich. Góllövők: Šajtar, ill. Be­chera. Hiába volt a Slávia jelentős mezőny­fölénye, a vendégcsapat nagyon jól védekezett, s különösen Becherának a 13. percben lőtt gólja után igyekezett kapujától távoltartani a labdát. A ven­dégek szerencséje, hogy a Slávia-csa- tárok irányzéka pontatlan volt, Mana viszont a kapuban nagyszerű teljesít­ményt nyújtott. Šajtar gólját az első félidő utolsó percében nem védhette. Az I. liga táblázata: 1. Sparta 26 17 6 3 49:21 40 2. Dukla 27 16 6 5 41:21 38 3. Bohemians 26 14 7 5 43:22 35 4. B. Bystrica 27 15 5 7 46:29 35 5. Ostrava 27 12 6 9 39:25 30 6. Inter 27 8 11 8 32:30 27 7. Vítkovice 27 10 6 11 32:35 26 8. Trnava 27 10 6 11 36:44 26 9. Slovan 27 8 9 10 40:38 25 10. Cheb 27 9 6 12 35:39 24 11. Slávia 27 10 4 13 37:52 24 12. Lokomotíva 27 9 5 13 35:34 23 13. Žilina 27 8 7 12 23:27 23 14. Prešov 27 7 6 14 23:40 20 15. Nitra 27 6 6 15 29:49 18 16. Teplice 27 4 8 15 24:48 16 I®] ATLETIKA (ČSTK) - Sikeresen szerepel­tek a csehszlovák atléták a madri­di nemzetközi versenyen. A disz­koszvetésben Bugár Imre győzött 66,86 méterrel Gejza Valent előtt, aki 65,96-ot ért el. A női súlylökést Fibingerová nyerte 20,79-cel, s a nemrégiben fantasztikus hár­masugró csúcsot felállító Ján Ča- do ezúttal a távolugrásban győzött 770 cm-rel. További eredmények - férfiak - magas: Mögenburg (NSZK-beli) 230, rúd: Tarev (bol­gár) 551, 110 m gát: Casanas (kubai) 13,71, 100 m: Desruelles (belga) 10,35, kalapács: Zanello (olasz) 70,16, hármasugrás: Hoffman (lengyel) 16,86, 5000 m: Garda (spanyol) 13:53,41, 800 m: Gonzalez (spanyol) 1:47,14, 400 m gát: Harlov (szovjet) 49,96. Nők - 100 gát: Zagorcseva (bol­gár) 13,46, 100 m: Rione (spa­nyol) 11,48, 400 m: Quirosa (ku­bai) 52,18 mp. A L’Humanite napilap ünnepsé­gei alkalmából rendezett atlétikai versenyen Párizsban rajthoz áll Kratochvílová, Kocembová, Ku- beš, Machura és Priščák is. A hosszútávfutó Tesáček és a ge­relyhajító Adamec indul június 4- én és 5-én a södertaljei és lidingöi versenyen. A varsói atlétikai verseny né­hány eredménye - férfiak - ge­rely: Bednarski (lengyel) 85,04, diszkosz: Monter (kubai) 64,34. Nők - távol: Echevarria (kubai) 655 cm. Griga (sötét mezben) a Sparta legjobb csatára, s talán véle meg­oldódhat a válogatott középcsatár posztjának betöltése is. Vojtíšek fölv. Tretyak búcsúzik (ČSTK) - Vlagyiszlav Tretyak, a szovjet jégkorong-válogatott és a CSZKA Moszkva együttesének 32 éves kiváló kapusa elhatározta, hogy befejezi aktív pályafutását. A CSZKA színeiben több mint 500 mérkőzésen szerepelt, részt vett négy olimpián és 1979 óta minden világbajnokságon. Három arany­érem tulajdonosa, négyszer minő­sítették a világbajnokság legjobb kapusának. Kiváló formában vé­dett a kanadai profik elleni mérkő­zéseken és 1976-ban meg 1981- ben a Kanada Kupa legjobb játé­kosa volt. A TASZSZ tudósítójá­nak így nyilatkozott: „Több mint 19 éve szerepeltem a jégkorong- sportban. A CSZKA csapatában minden korosztály együttesét kép­viseltem. A junior válogatottban már 15 éves koromban játszottam. A felnőttek között 17 évesen kezd­tem meg szereplésemet. Befejez­tem tanulmányaimat a testnevelé­si főiskolán és a CSZKA Moszkva csapatában edzőként működöm tovább. A fiatal kapustehetségek­kel foglalkozom. Nem tartok attól, hogy elárvult helyemre a CSZKA- ban vagy a válogatottban nem találnak megfelelő utánpótlást. A válogatottban már tapasztalattal rendelkezik Vlagyimir Miskin, a CSZKA-ban pedig Alekszandr Tizsnih, meg a 18 esztendős Jav- genyij Bjelosejkin. A Slávia fiataljai (ČSTK) - Prágában immár 21. alka­lommal megrendezték a Josef Vogel lab­darúgó emléktornát, amely a Slávia Pra­ha fiatal labdarúgóinak sikerét hozta. A döntőben 2:1 arányú győzelmet arat­tak Csehszlovákia 16 évesnél fiata­labb válogatottja fölött. A 3. helyért a Sparta és a Dukla ifi csapata mérkő­zött, s az előbbi a 11 -esek 4:2 arányú végrehajtásával lett bronzérmes. Csak a további helyeken végeztek a külföldi­ek Csepel, Stuttgart, Górnik Zabrze és Pula sorrendben. Ifjúsági labdarúgó EB (ČSTK) - Leningrádban, Kijevben, Moszkvában és Minszkben befejezték az ifjúsági labdarúgó EB csoportmér­kőzéseit. Az egyes csoportokban a kö­vetkező eredmények születtek - A-csoport: Írország - Portugália 3:2, Skócia - Görögország 1:1. 1. Írország 3 2 1 0 7:3 5 2. Skócia 3 1 1 1 4:5 3 3. Portugália 3 1 0 2 6:7 2 4. Görögország 3 0 2 1 3:5 2 B-csoport: Bulgária - Olaszország 1:0, Lengyelország - Dánia 1:0. 1. Lengyelország 3 3 0 0 3:0 6 2. Bulgária 3 111 3:3 3 3. Olaszország 3 1 0 2 3:2 2 4. Dánia 3 0 1 2 2:6 1 C-csoport. Szovjetunió - NDK 1:0, Anglia - Luxemburg 2:0. 1. Szovjetunió 3 2 1 0 7:1 5 2. Anglia 3 1 2 0 4:2 4 3. NDK 3 1 1 1 5:2 3 4. Luxemburg 3 0 0 3 0:11 0 D-csoport: Csehszlovákia - Spa­nyolország 1:1, Magyarország- Svájc 1:0. 1. Magyarország 3 3 0 0 6:1 6 2. Spanyolország 3 111 4:4 3 3. Csehszlovákia 3 111 3:5 3 4. Svájc 3 0 0 3 2:5 0 Pénteken egyaránt 19.00 órakor mindkét esetben Moszkvában játsszák az elődöntő mérkőzéseit. Az A-csoport győztese, tehát Írország a C-csoport első helyezettjével, a Szovjetunió vá­logatottjával, míg a B-csoport első he­lyezettje, tehát Lengyelország a D-cso- port győztesével, Magyarország­gal mérkőzik. Június 3-án 13.00 órai kezdettel az elődöntő vesztesei talál­koznak a harmadik helyért sorra kerülő mérkőzésen, majd 15.00 órai kezdet­tel az elődöntőben győztes csapatok vívják az ifjúsági Európa-bajnokság döntőjét. Csapatot hirdettek A mai Magyarország - Spanyolor­szág labdarúgó-mérkőzésre mindkét szövetségi kapitány kijelölte együtte­sét. A magyar válogatottban Disztl Péter - Sallai, Kardos, Garaba, Var­ga - Hannich, Nagy A., Gyimesi- Bodonyi, Kiss L., Hajszán, szerepel. A spanyol csapat felállítása: Arconada- Urquiaga, Maceda, Goicoechea, Camacho - Senor, Victor, Gallego, Gordillo - Santillana, Rincon. A NOB érdekes javaslata A NOB végrehajtó bizottságá­nak lausanne-i ülésén a követke­ző határozatot hozták: az olimpiai játékok helyszínének kiválasztá­sában meghatározó szerepe van a nemzetközi sportszövetségek­nek, a nemzeti olimpiai bizottsá­goknak. Az egyes testületek, első­sorban technikai kérdésekről mondják el véleményüket, ám a végleges döntés joga a NOB-é. Ezért olyan bizottság létrehozását javasoljuk, amely már a kiválasz­tás előtt, majd ezt követően figye­lemmel kíséri az Olimpiai Alapok­mány szabályainak szigorú betar­tását s különös figyelmet fordít a sportolók és a sportvezetők biz­tonságának kérdéseire is. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK >* + Az NDK-beli Forstban a 100 km-es távon országúti kerékpár- versenyt rendeztek, amelyet az NDK II. csapata Lux, Meinard, Glossmann, Schur összetételben nyert meg 2:04:45 óra alatt. Máso­dik az NDK I. csapata (Drogan, Kummer, Boden, Petermann) ■2:06:23, 3. Dánia 2:06:27, 4. Csehszlovákia (Hrúza, Škoda, Jurčo, Konečný) 2:06:47 óra. + Ausztriában a labdarúgó­bajnokság 29. fordulójának mér­kőzéseit bonyolították le. A táblá­zat első és második helyét az azonosan 45 pontos Austria Wien és a Rapid foglalja el. A 3. helye­zett LASK csapatának 40 pontja van. Eredmények: Austria Wien- Sportclub 3:2, Eisenstadt- LASK 1:1, Admira - Rapid Wien 0:0. SAMARANCH MOSZKVÁBAN Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke Moszkvába érke­zett. Útjára elkísérte Mario Vas- quez Raňa a nemzeti olimpiai bi­zottságok elnöke, Primo Nebiolo a nyári olimpia sportjai szövetsé­gének elnöke és Monique Ber- lioux, a NOB igazgatója. A kínaiak közül Hszie Szai-ke, 'Cse-Jen és Csen Long-can indul. + Értékelték az I. jégkorong- liga játékvezetőit. A legjobbnak Vladimír Subrtot minősítették. A további sorrend: 2. Lípa, 3. Adam, 4. Jirka, 5. Okoličány, 6. Kokš. Albrecht csupán a 14. lett, s így a következő idényben a Nemzeti Ligában bíráskodhat. + Rigában nemzetközi női röplabdamérkőzésen: Japán- USA 3:1. + A Giro d’ltalia kerékpáros körverseny 11. útszakaszának győztese a 243 kilométeres távon a svájci Fleuer lett 6:27,55 órás teljesítménnyel. Mögötte a belga de Vlaeminck és a holland Veldom érkezett a célba a győztessel azo­nos idővel. Az egyéni összetett­ben Francesco Moser 50:44:32 órás teljesítménnyel vezet Moreno Argentin és Visentini előtt (mind olaszok). + Férfi és női futók részvéte­lével maratoni versenyt rendez­tek Genfben. A férfiaknál a dán Kristensen 2:14:55 órás teljesít­ménnyel győzött a belga Van Huy- lebroeck és a brit Crab előtt. A nőknél Kerimova (szovjet) 2:41:43, Savasta (olasz), Ruechti (svájci) sorrend alakult ki.

Next

/
Thumbnails
Contents