Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-29 / 125. szám, kedd

Karel Hoffmann és Gáspár Sándor megbeszélése Dinamikusan fejlődnek hazánk és Bulgária kapcsolatai Csütörtökön ül össze a libanoni parlament Fegyverszünet a kormány és a partizánok között Kolumbiában dítottak a kölcsönös gazdasági és műszaki-tudományos együttmű­ködés fokozásának további lehe­tőségeire. Hangsúlyozták a ter­melési kooperáció és a gyártás- szakosítás elmélyítésének és tö­kéletesítésének fontosságát. A csehszlovák és a bolgár mi­niszterelnök ugyancsak véleményt cserélt a legidőszerűbb nemzetkö­zi problémákról. Grisa Filipov este díszvacsorát adott a csehszlovák vendégek tiszteletére, amelyen a két kor­mányfő beszédet mondott. hadsereg egységei teljesítenek majd őrszolgálatot. A bejrúti sajtó megállapította, hogy a parlament biztonságának szavatolásától függ Libanon további stabilizálása is. Tegnap bebizonyosodott, hogy ez nem könnyű feladat: a fegyve­res összecsapások újabb hulláma következtében néhány órára le­zárták a zöld vonalon levő egyet­len átkelőhelyet, s a bejrúti rádió szerint a szembenálló felek kato­nai bizottságának jelentős erőfe­szítésébe került, amíg helyreállí­totta a forgalmat. Az amerikai rakéták ellen (ČSTK) - Jokoszuko japán vá­rosban, ahol az Egyesült Államok legnagyobb távol-keleti tengeré­szeti témaszpontját tartja fenn, hétfőn befejeződött az amerikai rakéták ázsiai telepítése elleni két­napos nemzetközi értekezlet. A konferencián háborúellenes szervezetek képviselői vettek részt Japánból, a Fülöp-szigetek- rol, Dél-Koreából, a Hawaii-szige­tekről, a Fidzsi- és a Belau-szige- tekről. Ezeknek kikötőit szándéko­zik a Fehér Ház támaszpontként használni a hetedik amerikai flotta Tomahawk típusú rakétákkal fel­szerelt hajói számára. (ČSTK) - Megkezdődtek tegnap Prágában a Szakszervezetek Központi Tanácsa és a magyar Szakszervezetek Országos Taná­csa küldöttségének megbeszélé­sei. A csehszlovák küldöttséget Karel Hoffmann, a CSKP KB El­nökségének tagja, az SZKT elnö­ke vezette. A SZOT küldöttsége Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT elnökének vezetésével az Az SZNT bizottságának ülése (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában megtartotta 28. ülését a Szlovák Nemzeti Tanács keres­kedelmi, szolgáltatási és közleke­dési bizottsága. Értékelték a la­kosság múlt évi tüzelőanyag-ellá- tását és az idei év kilátását is ismertették. Megállapították, hogy szénből 5 millió 637 ezer tonnát értékesítettek, a tervezettnél 497 ezer tonnával többet. Az elmúlt kedvező fűtési idény és a tervezett felvásárlás jó feltételeket teremt ahhoz, hogy az elkövetkező fűtési idényben zavartalan legyen a la­kosság ellátása. Napirenden sze­repelt továbbá többek között az SZSZK Kereskedelmi Minisztériu­ma és a nemzeti bizottságok tava­lyi zárszámadása javaslatának megvitatása. D. T. (Tudósítónktól) - A Csehszlo­vák-Szovjet Baráti Szövetség prágai Auróra klubjában június 17- ig tekinthetik meg az érdeklődők A atomenergia a barátság és a béke szolgálatában című kiállí­tást. Az atomenergia békés fel- használása terén kialakult cseh­szlovák-szovjet együttműködést dokumentáló kiállítás társszer­vezői a CSSZBSZ Csehországi Központi Bizottsága, a Műszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság, a Szövetségi Fűtő- anyag- és Energiagazdálkodási Mi­nisztérium, a Szövetségi Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia, a Csehszlovák Energetikai Bizottság, a Cseh Műszaki Főis­Szolidaritás azafrikai néppel (ČSTK) - Gyűlést tartottak teg­nap Senicában a dolgozók és a fia­talok a szabadságukért, függet­lenségükért és jogaikért küzdő af­rikai népekkel való szolidaritás he­te alkalmából. Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára a csehszlo­vák afroázsiai szolidaritás bizott­ság nevében szólalt fel. Rámuta­tott az afrikai népek igazságos harca támogatásának jelentősé­gére. A külföldi diákok nevében a kongói Silvier Santy köszöntöt­te a gyűlés résztvevőit. Kitüntetés (ČSTK) - František Pitra, a CSKP KB titkára tegnap részt vett abból az alkalomból rendezett ünnepi gyűlésen, hogy a Kromérí- ži Állami Gazdaságnak a Munka Érdemrendet adományozták. Be­szédében Pitra elvtárs az állami gazdaságok feladataival foglalko­zott. Kiemelte, hogy a legfelsőbb párt- és állami szervek állandóan nagy gondot fordítanak az állami gazdaságokra és fejlődésükre. Ezt bizonyítja az, hogy a jelenlegi me­zőgazdasági irányítási rendszer megteremti a kellő feltételeket az állami gazdaságok ökonómiai sta­bilizálódásához és az önelszámo­lási rendszer érvényesüléséhez. Az állami gazdaságok irányításá­ban 1982 óta alkalmazott új gaz­dasági módszerek lehetővé tették, hogy a hatodik ötéves tervidőszak átlagához képest tavaly a gazda­ságok teljesítménye 40 százalékkal emelkedjen. Ezután František Pit­ra elvtárs ellátogatott a chropynéi nagy kapacitású kísérleti tehénis­tállóba. SZKT meghívására hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A felek kifejezték azt a meggyő­ződésüket, hogy a látogatás hoz­zájárul a csehszlovákiai és a ma­gyar dolgozók barátságának és együttműködésének további el­mélyítéséhez. Áttekintették a jelen­legi nemzetközi helyzetet, amely az imperialista körök militarista politikája következtében egyre rosszabbra fordul, és síkraszálltak a békemozgalom egységének erősítése mellett. A továbbiakban Karel Hoffmann szólt a szakszervezetek X. orszá­gos kongresszusán elfogadott ha­tározatok végrehajtásáról. Hang­súlyozta, hgy a legnagyobb súlyt a szakszervezeti munkamódsze­rek és -formák tökéletesítésére helyezik. Gáspár Sándor a magyarorszá­gi szakszervezeti mozgalom fejlő­désének időszerű kérdéseit fejte­gette. Körvonalazta azokat a fő feladatokat, amelyeket a több mint 4,5 millió magyar szakszervezeti tag a szakszervezetek XXIV. kongresszusán elfogadott határo­zatokból kiindulva teljesít. Rámu­tatott a szakszervezeti demokrá­cia továbbfejlesztésének, a dolgo­zók jogos érdekei védelmének és a szakszervezeti nevelésnek a fontosságára. kola, valamint a prágai Szovjet Tudomány és Kultúra Háza. A rendezvény során t előadások hangzanak el az atomenergetika fejlődéséről hazánkban és a vilá­gon, a csehszlovák gépipar rész­vételéről a atomenergetikai prog­ram megvalósításában s végül e fontos területtel kapcsolatos csehszlovák-szovjet tudomá­nyos-műszaki együttműködésről. A rendezők a kiállítást csoporto­san megtekintő iskolások, CSSZBSZ-szervezetek számára tudományos ismeretterjesztő fil­meket is vetítenek. (sm) A nők kongresszusa előtt (ČSTK) - Megtartotta 10. ple­náris ülését tegnap Prágában a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága. Megtárgyalta a szövetség június 16-án és 17-én Prágában tartandó kongresszusá­nak tartalmi, káder- és szervezési előkészületeit. Az erről szóló jelentést Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkár­ságának tagja, a Csehszlovákiai Nőszövetség KB elnöke terjesz­tette elő. Értékelte a kongresszus előtti időszakot, s hangsúlyozta, hogy a kongresszusi előkészüle­tek fontos részét képezték az alapszervezetek évzáró taggyűlé­sei, a járási és a városkerületi konferenciák, a prágai és a brati­slavai városi konferencia, valamint a Csehországi Nószövetség és a Szlovákiai Nőszövetség kong­resszusa. A „stratégiai“ együttműködésről (ČSTK) - Washingtonban a napok­ban az USA és Izrael képviselői meg­beszéléseket folytattak a két ország közötti „stratégiai együttműködési“ szerződés megvalósításáról. A jelenté­sek szerint Tel Aviv egyetértett több katonai támaszpont gyorsütemű kor­szerűsítésével, amelyeket Washington földközi-tengeri katonai jelenlétének erősítésére szeretne kihasználni. (ČSTK) - Az Egyesült Államok négyszáz Stinger mintájú föld-le­vegő rakétát és kétszáz kilövőbe­rendezést szállít több mint 30 mil­lió dollár értékben Szaúd-Arábiá- nak - közölte tegnap a New York Times. Meg irta, hogy ezt a fegy­vermennyiséget a következő két év folyamán szállítják le Rijadnak. (Folytatás az 1. oldalról) a tény, hogy 1982-83-ban a köl­csönös árucsere-forgalom 22 szá­zalékkal növekedett. A jelenlegi nemzetközi helyze­tet értékelve a csehszlovák kor­mányfő rámutatott az új amerikai rakéták nyugat-európai telepíté­sének negatív következményeire. Hangsúlyozta: Csehszlovákia a Szovjetunióval, a Bolgár Nép- köztársasággal és a többi szocia­lista országgal együtt szüntele­nül konkrét tárgyalásokat javasol a fegyverkezési hajsza megállítá­sára, a feszültség enyhülésére és a békés egymás mellett élés ki­bontakoztatására a helsinki érte­kezlet Záróokmányának szellemé­ben. A nehéz pillanatokban mindig előtérbe kerül országaink egysé­gének kérdése. Ennek jelentősé­gét a most kezdődő szófiai tárgya­lásainkon is aláhúzzuk - hangsú­lyozza Ľubomír Štrougal. xxx A tegnap délutáni órákban megkezdődtek a bolgár-csehszlo­Gromiko-Hayden tárgyalások (ČSTK) - A Kremlben tegnap megkezdődtek a tárgyalások And­rej Gromiko szovjet és William Hayden Ausztrália külügyminisz­tere között. Áttekintették a szovjet-ausztráliai kapcsolatokat és a mindkét fél érdeklődésére szá­mot tartó időszerű nemzetközi kérdéseket. William Hayden a szovjet kor­mány meghívására szombat óta tartózkodik hivatalos látogatáson Moszkvában. A szíriai alelnök moszkvai látogatása (ČSTK) - A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének meghívására tegnap baráti látoga­tásra Moszkvába érkezett Rifat Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Baath) szíriai regionális vezetőségének tagja, szíriai alelnök. Rifat Asszadot tegnap fogadta Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek első alelnöke. A szívélyes lég­körű találkozón a szovjet-szíriai kapcsolatok fejlesztésének továb­bi lehetőségeit tekintették át és megvitatták az időszerű nemzet­közi problémákat, ezen belül a kö­zel-keleti helyzetet. Megállapítot­ták, hogy a térségben a helyzet kiéleződésének az oka Izrael szüntelen agresszív akcióiban és az USA intervenciós politikájában keresendő. Ilyen feltételek köze­pette rendkívül fontos, hogy az arab világ valamennyi hazafias ereje egyesítse sorait, s hogy áll­jon helyre a palesztin ellenállási mozgalom egysége. Robbanás (ČSTK) - Eddig ismeretlen okokból robbanás történt tegnap a pardubicei Synthesia Vegyipari Vállalatnál. A szerencsétlenség következtében négy dolgozó meg­halt, további ötvenet kórházban kezelnek, közülük tíz súlyosan se­besült. A robbanás színhelyére si­etett František Tesaŕ, a kelet­csehországi kerületi pártbizottság vezető titkára, Stanislav Ráz! cseh miniszterelnök-helyettes, Mi­roslav Kapoun cseh iparügyi mi­niszter és több más vezető dolgo­zó. A szerencsétlenség következ­ményeinek felszámolására intéz­kedéseket tesznek. A robbanás okát vizsgálják. Amerikai iorrasoK szemű az Egyesült Államok további két KC 135-ös mintájú tankolórepülőgé­pet is szállít Szaúd-Arábiának, amely igy öt repülőgéppel fog már rendelkezni. A két géppel együtt 30 katonai szakértőt is küldtek Rijadba, akik feladata, hogy a sza- udi katonákat megtanítsák a Stin­ger rakéták kezelésére. vák kormányfői tárgyalások. Gri­sa Filipov és Ľubomír Štrougal a szívélyes és elvtársi megbeszé­lés során áttekintette a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehe­tőségeit. A kormányfők egybe­hangzóan állapították meg, hogy Csehszlovákia és Bulgária együtt­működése a hagyományos barát­ságon alapul és valamennyi terü­leten szüntelenül fejlődik. A tárgyalások alkalmával tájé­koztatták egymást azokról a fel­adatokról, amelyek a két ország előtt állnak a jelenlegi időszakban. A kormányfők nagy figyelmet for­(ČSTK) - Bejrútban tegnap hi­vatalosan közölték, hogy a libano­ni parlament csütörtökön vitát kezd a Karami-kormány iránti bi­zalom kérdéséről. Erről Kamat Asszad, a képviselőház elnöke döntött. A törvényhozásnak arról kell döntést hoznia, megszavazza-e a bizalmat a legfőbb politikai és vallási irányzatok képviselőiből ál­ló 10 tagú kormánynak a kabinet politikai kiáltványa alapján. Ez a dokumentum egyebek között hangsúlyozza, hogy a kormány Dél-Libanon izraeli megszállásá­nak megszüntetésére, az állam- rendszer széles körű reformjára fog törekedni. A parlamenti vitát már egy hét­tel ezelőtt meg kellett volna kezde­ni, ám a Bej rútot két részre osztó ún. zöld vonal mentén kirobbant újabb fegyveres összecsapások miatt elhalasztották. A parlament ideiglenes épülete épp ezen a vo­nalon fekszik. A hét végén Bejrútban nyilvá­nosságra hozták a parlamenti vita idejére szóló biztonsági intézke­dések tervét. Ezt az egymással szembenálló libanoni erők katonai bizottsága és a parlament bizton­sági testülete hosszú viták után dolgozta ki. A terv értelmében a következő napokban a parla­ment épülete körül 500 méterre semleges övezetet hoznak létre, ahol a rendőrség és a központi (ČSTK) - Hétfőn éjszaka ér­vénybe lépett Kolumbiában a fegyverszünet a kormánycsapa­tok és a legnagyobb partizánszer­vezet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) között. A fegyverszüneti megállapo­dást egyévi próbaidőre kötötték. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mind a kormánycsapatok, mind a FARC fegyveres alakulatai, amelyek már mintegy 30 éve Ko­lumbia 27 különböző körzetében FRANCIA-NYUGATNÉMET csúcstalálkozóra került sor tegnap Párizsban. Helmut Kohl kancellár Mitterrand elnökkel és Mauroy kormányfővel folytatott megbe­széléseket elsősorban hét vezető tőkés ország közelgő londoni kon­ferenciájával kapcsolatos kérdé­sekről. TODOR ZSIVKOV, a BKP KB főtitkára, bolgár államfő Szófiában tegnap fogadta Jegor Ligacsovot, az SZKP KB titkárát, aki szovjet küldöttség élén érkezett a szocia­lista országok kommunista és munkáspártjai politikai-szervezési kérdésekkel foglalkozó KB-titkára- inak értekezletére. LOSONCZI PÁL, az MNK Elnö­ki Tanácsának elnöke hétfőn hiva­talos baráti látogatásra Mongóliá­ba utazott. VÁRKONYI PÉTER magyar külügyminiszter tegnap Bécsbe érkezett. Osztrák kollégájával, Er­win Lanccal a kétoldalú kapcsola­tokról és időszerű nemzetközi kér­désekről fog tárgyalni. harcolnak, a kolumbiai nép köve­telésének eleget téve beszüntet­nek mindenféle fegyveres tevé­kenységet. A kormány ugyanak­kor kötelezi magát, hogy megvaló­sít egyes fontos szociális intézke­déseket, elsősorban agrárrefor­m ot hajt végre. Betancur elnök kormánya to­vábbi két partizánszervezettel, az Április 19. Mozgalommal (M 19) és a Népi Felszabadító Hadsereggel (EPL) is hasonló megállapodásról tárgyal. VARSÓBAN Wojciech Jaru­zelski, a LEMP KB első titkára, kormányfő tegnap tárgyalásokat folytatott Kim Ir Szénnél, a Koreai Munkapárt KB főtitkárával, a KNDK elnökével, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Lengyelországban. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke Berlinbe hétfőn találkozott a Mexikói Egye­sült Szocialista Párt Központi Bi­zottságának küldöttségével, ame­lyet Pablo Gomez főtitkár vezet. OLASZORSZÁGBAN hétfőn vette kezdetét a közlekedési alkal­mazottak sztrájkakcióinak hete. A sztrájkolok munkakörülményeik javítását, bérük emelését követelik. A következő napokban majd min­den nagyvárosban a munkabe­szüntetés következtében várható­an megbénul a közlekedés. AZ URUGUAYI FŐVÁROS­BAN vasárnap tízezrek tüntettek a katonai rendszer ellen, követel­ve a szabad választásokat, a poli­tikai pártok engedélyezését, a po­litikai foglyok szabadon bocsátá­sát, a teljes foglalkoztatottságot és a sajtószabadságot. Az atomenergia a barátság és a béke szolgálatában Amerikai fegyverek Szaúd-Arábiának NÉHÁNY ÚJ szú 2 1984. V. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents