Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-29 / 125. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Még erélyesebben Az újságíró munkájában meghatározó, hogy állandóan az élet sűrűjében legyen. Hiszen ahhoz, hogy riportokat, cikkeket írhasson, információra van szüksége. Beszélgetnie kell a dolgozókkal, beosztottakkal és vezetőkkel munkájukról, az eredményekről, de - s nem utol­sósorban - gondjaikról is. Az ilyen újságírói találkozásokról, utakról akkor tér haza jó közér­zettel, ha látja, hogy rendben halad az építőmunka, teljesítik a tervet, épül a közös mű. Le­hangoló, sőt elkeserítő viszont, ha hiányosságokat, igénytelen­séget, lazaságot, rendetlensé­get tapasztal egy-egy üzemben, munkahelyen, vagy ha felelőtle­nül kezelik a közös vagyont, az ügyeskedők jogtalan, sót tör­vényellenes úton jutnak elő­nyökhöz. S ha mindezt a kom­munisták elnézik, tűrik, nem tesznek meg mindent a rendért, a fegyelemért, a közélet tiszta­ságáért. Sokszor elmondtuk már, hogy a szocialista erkölcsi vo­nások jelentős szerepet tölte­nek be az egyén és a társada­lom életében. S amikor az erköl­csi értékekről beszélünk, első­sorban arra gondolunk, hogy a szocialista erkölcsi normák minden eddigi társadalom nor­máinál magasabbak. E jellemvonások erősítése egész ideológiai munkánk alap­vető követelménye. Nem vélet­len tehát, hogy újra és újra visz- szatérünk e kérdésre. A pártta­gok döntö többsége magáévá tette ideológiai-politikai elvein­ket. Ezek szerint élnek és dol­goznak. Ám sajnos, egyesek még mindig megfeledkeznek arról, hogy hol húzódik az a bizonyos határ, amelyet a kommunista nem Jéphet át. A pártnak érdeke, hogy növekedjen tagjainak te­kintélye. Főleg a vezetők* tekin­télye az, amely a pártba vetett bizalmat erősíti. A beosztással való vissza­élés, a kapzsiság, a jellemtelen- ség idegen eszménktől. Pártunk szüntelenül harcol a nem szo­cialista, a kispolgári, a nem kommunistához méltó magatar­tás ellen. Állandóan arra int, hogy kompromisszumot nem ismerve kell megakadályozni minden ügyeskedést, kénye­lemszeretetet, hanyagságot. Hogy mennyire fontosnak tartja pártunk a közélet tisztasá­gát, érdemes ezzel kapcsolat­ban emlékeztetni Lenárt elvtárs­nak az idei május elsején el­hangzott szavaira: „A párt irányvonalának és a szocialista törvényességnek a szellemében az illetékes szervek, mint isme­retes, fondorlatos spekulánsok és tolvajok bűnszövetkezeteit leplezték le, és ezt a törvényes­ségért, rendért, fegyelemért és becsülétességért folytatott har­cot fokozni fogjuk. A közvéle­mény ezt támogatja, de el kell érni, hogy mindenütt leküzdjék a közömbösséget, és olyan igé­nyes légkört teremtsenek, amelyben kudarcot vallanak azok, akik a becsületes dolgo­zók nyakán akarnak élni.“ Ez egyben arra is figyelmez­tet, hogy a pártszervezeteknek és szerveknek az eddigieknél is következetesebben és erélye­sebben kell fellépniük a rendet­lenség, a hanyagság, a közöm­bösség, s mindenekelőtt azok ellen, akik megsértik a szocia­lista erkölcsi normákat. TÖRÖK ELEMÉR Ľubomír Štrougal Szófiába utazott Dinamikusan fejlődnek hazánk és Bulgária kapcsolatai A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ELNÖKÉNEK INTERJÚJA (CSTK) - Ľubomír Štrougal csehszlovák szövetségi miniszter- elnök tegnap baráti munkalátoga­tásra a Bolgár Népköztársaságba utazott. A látogatás Grisa Filipov- nak, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének meghí­vására valósul meg. Ľubomír Štrou­gal kíséretében vannak: Ladis­lav Gerle miniszterelnök-helyettes, Jindŕich Ŕehoŕek, a külügymi­niszter első helyettese, Karéi Jeli­nek, az Állami Tervbizottság el­nökhelyettese, Jan Motl, a CSKP KB osztályvezető-helyettese, Alo­is Hloch külkereskedelmi minisz­terhelyettes, František Čihák ál­talános gépipari miniszterhelyet­tes és Zdenék Pruša kohó- és nehézgépipari miniszter. A Ruzynéi repülőtéren a szö­vetségi miniszterelnököt és kísé­retét Karol Laco, Jaromír Obzina és Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettesek, Bohus­lav Chňoupek külügyminiszter, Ünnepség a Chemosvit megalapításának 50. évfordulója alkalmából Tovább kell javítani a termékek minőségét (ČSTK) - Ünnepséget tartottak tegnap a sviti Chemosvit dolgozói a vállalat megalapításának 50. év­fordulója alkalmából. Az összejö­vetelen részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Ján Gregor, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnöke, Ján Pirč, a kelet­szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára és több más vendég. A Munka Érdemrenddel és a Győzelmes Február Érdemred- del kitüntetett Chemosvit jelenleg fontos fólia- és müfonaltermelő. A vállalat főleg a felszabadulás után lendült fel. Az elmúlt 50 év­ben évi termelésének értéke 3 mil­lióról másfél milliárd koronára emelkedett. Az elmúlt ötéves terv­időszakban is csaknem a felével növelte termelését. A vállalat eredményeit beszé­dében Jozef Lenárt elvtárs is nagyra értékelte. - Vállalatuk és városuk történetével - mondotta - illusztrálhatjuk szocialista társa­dalmunk fejlődését. Ugyanúgy, mint önöknél, az egész országban gyors ütemben növekedett az ipari és a mezőgazdasági termelés. A jelenlegi időszak feladataival foglalkozva hangsúlyozta, hogy tovább kell javítani a termelés és a termékek minőségét, jobban kell hasznosítani az energiahordozó­Ülésezett az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában ülésezett az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Az ülést Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. A bizottság elemezte és érté­kelte az állami gazdaságok gaz­dálkodásának eredményeit és színvonalasabb irányításukra, ha­tékonyabb gazdálkodásukra hozott intézkedések érvényesítését. Fog­lalkozott a mezőgazdasági-élelmi­szeripari komplexumnak a 8. és 9. ötéves tervidőszakra szóló fejlesz­tési koncepciójával, továbbá napi­rendre került az anyagi érdekeltség hatékonysága a mezőgazdasági, az erdő- és vízgazdálkodási terme­lésben. Az ülés befejező részében a résztvevők tudomásul vették a növénytermesztésben és az ál­lattenyésztésben alkalmazott be­vált technológiai rendszerekről, valamint az efsz-ek ellenőrző bi­zottságainak munkájáról és észre­vételeiről szóló jelentést, (balla) kát, a nyers- és az alapanyagokat, valamint a dolgozók alkotó kezde­ményezését. A sviti Chemosvit, Tatrasvit és műszálkutató intézet kapacitása lehetővé teszi, hogy a jövőben még hatékonyabban fejlesszük a könnyűvegyipart. E cél elérése érdekében fejleszte­ni kell a gazdasági integrációt. Ezenkívül fokozni kell az együtt­működést a Szovjetunióval, job­ban kell hasznosítani a cseh­országi vállalatok tapasztalatait, és kollektív munkát kell végezni az irányítás minden szintjén. Az ünnepi gyűlésen a vállalat képviselőinek átadták az Antifa­siszta Harcosok Szlovákiai Szö­vetsége Központi Bizottságának „Érdemes antifasiszta harcos“ ki­tüntetését és a Slovchémia tröszt vándorzászlaját. Az összejövetel végén kihirdették a vállalati fel­ajánlást válaszul a legfelsőbb szer­vek által a felszabadulás 40. év­fordulója kapcsán tett felhívásra. Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Vratis- lav Vajnar belügyminiszter és más hivatalos személyiségek bú­csúztatták. Jelen volt Bogomil Velicskov, Bulgária csehszlováki­ai ügyvivője. A szófiai repülőtéren a csehszlo­vák miniszterelnök és kísérete üd­vözlésére megjelentek: Grisa Fili­pov bolgár miniszterelnök, Todor Bozsinov miniszterelnök-helyet­tes, energia- és nyersanyag-kiter­melési miniszter, Andrej Lukanov miniszterelnök-helyettes és Hrisz- to Hrisztov külkereskedelmi mi­niszter. Jelen volt Jaroslav Hejna, Csehszlovákia bulgáriai és Petr Danailov, Bulgária csehszlovákiai nagykövete. . Ľubomír Štrougal és kísérete a látogatás során a két ország kapcsolatainak bővítéséről és el­mélyítéséről, főként a gazdasági együttműködés hatékonyságának növeléséről fog tanácskozni. A BKP Központi Bizottságának lapja, a Rabotnyicseszko Delo tegnapi számában közölte azt az interjút, amelyet Ľubomír Štrougal elutazása előtt a lap prágai tudósí­tójának adott. A csehszlovák kormányfő rá­mutatott: az idén még nagyobb eredményeket szeretnénk elérni és növelni Csehszlovákia részvé­telét a nemzetközi szocialista munkamegosztásban. A csehszlovák-bolgár gazda­sági kapcsolatokról szólva azt mondotta, hogy a két ország együttműködése dinamikusan fej­lődik. Bizonyítja ezt például az (Folytatás a 2. oldalon) KEDD 1984. május 29. XXXVII. évfolyam 125. szám ★ Ára 50 fillér Negyedmillió látogató Brnóban (ČSTK) - A brnói árumintavá­sárt tegnap délelőttig negyedmillió látogató tekintette meg. A tegnapi látogatók közt volt Josef Korčák, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, cseh miniszterel­nök, aki elsősorban a helyi gazdál­kodási vállalatok és az ipari szö­vetkezetek kollekcióit nézte végig. Karéi Svoboda, a brnói vásárokat és kiállításokat rendező vállalat vezérigazgatója elmondta: a vásá­ron három nap alatt 60 millió koro­na forgalmat bonyolítottak le, és 200 millió korona értékű megren­delés érkezett. Mikuláš Beňo Szófiában (ČSTK) - A szocialista orszá­gok kommunista és munkáspártjai politikai szervező munkával foglal­kozó központi bizottsági titkárai­nak nemzetközi tanácskozására tegnap Szófiába utazott a CSKP küldöttsége Mikuláš Beňónak, a CSKP KB titkárának vezeté­sével. A csehszlovák-szovjet együttműködésről • (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Lev Kulidzsanov szovjet nemzeti művészt, a Szovjet Filmipari Dol­gozók Szövetségének első titkárát és Jurij Ozerov nemzeti művészt, filmrendezőt. Az elvtársi légkörű találkozón a csehszlovákiai film­gyártásnak a CSKP XVI. kong­resszusa utáni helyzetét és a nemzetközi filmgyártás mai fej­lődését tekintették át. A szovjet hadsereg Komszomol-titkárainak értekezlete Moszkvában Lenini módon élni, dolgozni és harcolni Konsztantyin Csernyenko beszéde (ČSTK) - A moszkvai Kremlben tegnap meg­kezdődött a szovjet hadsereg Komszomol-szer- vezetei titkárainak értekezlete. A tanácskozáson részt vesznek a fegyveres erők érdemes tagjai, a szovjet hadsereg parancsnokai és politikai tisztjei. \ A jelenlevők viharos tapssal üdvözölték Konsz­tantyin Csernyenkót, Gejdar Alijevet, Mihail Gor- bacsovot, Viktor Grisint, Andrej Gromikót, Grigo­rij Romanovot, Nyikolaj Tyihonovot, Dmitrij Usz- tyinovot, Vitalij Vorotnyikovot, Viktor Csebriko- vot, Pjotr Gyemicsevet, Vlagyimir Dolgihot, Va­szilij Kuznyecovot, Borisz Ponormajovot, Ivan Kapitonovot, Jegor Ligacsovot, Konsztantyin Ruszakovot és Mihail Zimjanyint. A tanácskozás elnökségében kaptak helyet a minisztériumok és a reszortok képviselői, kato­nai parancsnokok, a párt-, az állami és társadalmi szervezetek képviselői. Az értekezletet Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere nyitotta meg. A tanácskozáson felszólalt Konsztantyin Cser­nyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Kedves elvtársak! A mai nap számunkra több te­kintetben is szokatlan. A körülmé­nyek szerencsés egybeesése folytán azon a napon kezdjük ta­nácskozásunkat, amelyen a határ­őrök napját ünnepeljük. A határ­őröknek joggal van ünnepélyes hangulatuk. Bizonyos mértékig ez az én személyes ünnepem is. Hi­szen a határőregységek soraiban kezdődött pártéletem, pártmun­kám. És így mindannyiuknak jókí­vánságaimat fejezem ki az ünnep alkalmából. Van azonban más okunk is ar­ra, hogy tanácskozásunk munka- jellegű, s egyben ünnepélyes han­gulatú legyen. S ezt az okot már egyáltalán nem lehet véletlennek minősíteni. Azt mondják, hogy a siker a te­hetség és a kitartás, a kezdemé­nyezés és a szorgalmas munka összekapcsolódása. Ha katonáról van szó, szeretném hozzáfűzni, hogy ennek része a harci hősies­ség is. Boldog vagyok, hogy kö­zölhetem önökkel, hogy a szocia­lista haza fegyveres védelme so­rán szerzett nagy érdemekért, a kitartásért és a hősiességért, amelyet a komszomolista katonák tanúsítottak a hazáért vívott har­cokban és az ifjúság nevelése te­rén a szárazföldi és a haditenge­részeti egységekben végzett gyü­mölcsöző munkájukért a szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta komszomolszervezetét a Vörös Zászló Érdemrenddel tün­tették ki. Fogadják, elvtársak, leg- szívélyesebb jókívánságaimat. Ez a kitüntetés természetesen az őszinte öröm érzetét kelti. Meg­győződésünk azonban, hogy ez az érzés nem akadályoz bennün­ket abban, hogy komolyan és tárgyszerűen beszéljünk a Kom- szomol nagy és jelentős feladatai­ról a hadseregben. Annál is in­kább, hogy ezeket bonyolult nem­zetközi helyzetben kell megolda­nunk, olyan feltételek között, ami­kor érezhetően növekedett a fe­szültség és a nukleáris háború fenyegetése, a legélesebb ideoló­giai harc feltételei között. Az imperializmus reakciós körei nem tudnak megbékélni a világ jelenlegi fejlődésének alapvető irányzataival. Ráébrednek, hogy a történelem erői természetes mozgásuk révén a szocializmus, a társadalmi igazság és a nemzeti szabadság elvei általános érvé­nyesülése irányában hatnak. Ezért az erő pozíciójából igyekez­nek intézni a nemzetközi ügyeket és arra törekszenek, hogy meggá­tolják a történelem törvényszerű menetét. Innen a méreteiket te­kintve soha eddig nem látott fegy­verkezési programok, amelyek ré­vén a hadászati egyensúly meg­bontására törekednek. Az SZKP és a Szovjetunió megtett és a jövőben is megtesz mindent, hogy - függetlenül a tár­sadalmi rendszertől - ai államközi (Folytatás a 3. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents