Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-28 / 124. szám, hétfő

A KAPCSOLATOK ALACSONY SZINTJÉÉRT AZ USA FELELŐS (Folytatás az 1. oldalról) Pershing-2 rakétát helyezett el az NSZK területén, s Nagy-Britanniá- ban és Olaszországban 32 robot­repülőgépet telepített. Ezek mind­egyike a Szovjetunióra és a szo­cialista országokra irányul. Tekin­tettel erre a fenyegetettségre, a Szovjetunió kénytelen volt meg­hozni a megfelelő válaszintézke­déseket. 1983 decemberétől az NDK-val és Csehszlovákiával kö­tött megállapodás értelmében megkezdtük a megnövelt hatótá­volságú harcászati-hadműveleti rakétakomplexumok elhelyezését. Most, amikor az NSZK területén a Pershing-2 rakéták újabb cso­portja jelent meg, azeket a komp­lexumokat kissé kibővítettük. Leonyid Zamjatyin hangsúlyoz­ta, hogy ha az amerikaiak felszá­molnák Nyugat-Európában elhe­lyezett rakétáikat, fel lehetne újíta­ni az USA hibájából megszakadt tárgyalásokat, és ugyancsak nem lenne szükség a szocialista orszá­gok válaszintézkedéseire. A Szov­jetunió hajlandó lenne visszatérni azokhoz a javaslatokhoz, amelyek Európát megszabadítanák mind a hadműveleti, mind a közepes hatótávolságú nukleáris fegyve­rektől. Leonyid Zamjatyin szólt a Szov­jetunió és a Japán viszonyáról is. KÖZLEMÉNY A VIETNAMI NÉPHADSEREG KÜLDÖTTSÉGÉNEK HAZÁNKBAN TETT HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL (ČSTK) - Prágában közleményt adtak ki a vietnami néphadsereg küldöttségének hivatalos cseh­szlovákiai látogatásáról. A doku­mentum megállapítja, hogy Martin Dzúr hadseregtábornoknak, a CSKP KB tagjának, nemzetvé­delmi miniszternek a meghívására május 22-e és 26-a között hivata­los baráti látogatáson tartózkodott hazánkban a vietnami néphadse­reg küldöttsége, amelyet Van Tien Dung hadseregtábornok, a Viet­nami KP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi mi­nisztere vezetett. A magas rangú vendéget fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök. A találkozóra szívélyes, ba­ráti légkörben került sor. A Martin Dzúr hadseregtábor­nokkal, nemzetvédelmi miniszter­rel folytatott megbeszélések során megtárgyalták a mindkét félt ér­deklő kérdéseket. A tárgyaló felek elégedetten szóltak arról, hogy sokoldalúan fejlődnek a kölcsönös kapcsolatok, s az együttműködés is tovább mélyül. A vietnami küldöttség csehszlo­vákiai látogatása során több ipari és mezőgazdasági üzemet, okta­tási intézményt és katonai egysé­get keresett fel. A vietnami vendégeket minden­hol szívélyesen fogadták. Minden találkozót a teljes nézetazonosság és a kölcsönös megértés jellem­zett. A vietnami néphadsereg cseh­szlovákiai látogatása hozzájárult a Vietnami Szocialista Köztársa­ság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népei és hadseregei közötti barátság és együttműködés további elmélyíté­séhez. Elmondta, hogy a kapcsolatok je­lenlegi romlásának az oka megint csak az USA politikája. Washing­ton arra szeretné rákényszeríteni a Nakaszone-kormányt, hogy fo­kozza politikájának militarista jel­legét. Az amerikaiak Japánt el- süllyeszthetetlen anyahajóvá akarják változtatni saját fegyveres erőik számára. Elsősorban annak a katonapolitikai szövetségnek a részét látják benne, amelyet je­lenleg a Csendes-óceán térségé­ben alakítanak ki. Zamjatyin emlé­keztetett rá, hogy az amerikaiak és a japánok már megkezdték né­hány fegyverfajta közös gyártását. Japán saját robotrepülőgépek gyártását tervezi, s 1986-ig már mintegy 400 ilyen rakétával akar rendelkezni. A Szovjetunió mindig jószom­szédi kapcsolatokra törekedett Ja­pánnal, és továbbra is úgy véli, hogy a szigetországgal kölcsönö­sen előnyös kereskedelmi kap­csolatokat tarthat fenn, s hogy a politikai kapcsolatok is sokkal jobbak lehetnek - mondotta Zam­jatyin. Az SZKP KB osztályvezetője végezetül Reagan amerikai elnök Kínában tett látogatásával foglal­kozott s rámutatott, hogy azt első­sorban választási kampányának céljaira használta ki. A kínai cen­zúra ugyan Reagan beszédeiből kihúzott néhány részt, amikor az amerikai elnök túl messze ment szovjetellenes kirohanásaiban, ez azonban nem jelenti azt, hogy Pe­king elítélte Reagan kijelentéseit. Úgyszintén nem ítélte el Washing­ton számos más akcióját sem a harmadik világ országaiban, ahol az imperializmus az USA se­gítségével közvetlen vagy közve­tett agressziót folytat - hangsú­lyozta Zamjatyin. Véget ért a IX. Dunamenti Tavasz (Tudósítónktól) - Szombaton délelőtt Dunaszerdahelyen (Du­najská Streda) ünnepélyes külső­ségek között befejeződött a IX. Du­namenti Tavasz gyermekfeszti­vál, melyen az idén is több száz gyerek vett részt Dél-Szlovákia magyarlakta járásaiból; műsorai­kat ennél is többen tekintették meg a három és fél nap alatt. A záróprogramban fellépett az Ap­ró Szőttes, valamint a színjátszó csoportok versenyének II. kategó­riájában az első és a második helyen végzett együttes, a štúro- vói Hahota, illetve a füleki (Fiľako­vo) Kazinczy Színpad. A színjátszó csoportok egy nap­pal korábban lebonyolított verse­nyében, a már említett II. kategó­riában, a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) Bodrogközi Aprószínpad kapta a harmadik díjat. Az I. kate­góriában így alakult a sorrend: Pejkó Színpad (Alsószeli - Dolné Saliby); Napsugár (Somorja - Ša- morín); Játszani Jó (Zone - Tureň). A bábjátszó csoportok verse­nyének I. kategóriájában a duna- szerdahelyi Százszorszép győ­zött, második a marcellházai (Mar­celová) Prücsök, harmadik a per- benyíki (Pribeník) Mályvácska. A II. kategóriában a komáromi (Komárno) Napsugár végzett az első helyen, a másodikon a zselizi (Želiezovce) Hóvirág, a harmadi­kon a füleki Pitypang.-bor ______ WI LLIAM HAYDEN ausztrál külügy­miniszter a szovjet kormány meghívá­sára tegnap Budapestről Moszkvába érkezett. KIM IR SZÉN, a KNDK legfelsőbb párt- és állami vezetője vasárnap befe­jezte szovjetunióbeli látogatását és Breszt városából Lengyelországba uta­zott. A SZOVJET-AFGÁN diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulója alkalmából tegnap a két ország párt- és állami vezetői táviratban üdvözölték egymást. A NYUGAT-BERLINI SZOCIALISTA EGYSÉGPÁRT VII. kongresszusa teg­nap nyilatkozat elfogadásával véget ért. A dokumentum síkra száll azért, hogy Nyugat-Berlin változzon a béke és a munka városává. Washington tisztességtelen játékot űz A moszkvai Pravda a vegyi fegyverek problémájáról (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi számában „Tisztesség­telen játék egy komoly problé­mával“ címmel szerkesztőségi cikket közölt a vegyi fegyverek­kel kapcsolatos kérdésekről. A cikk egyebek között leszöge­zi, hogy a fegyverkezés korlátozá­sa területén az egyik legfontosabb feladat a vegyi fegyverek felszá­molása. A világ országainak több­sége határozottan síkra száll amellett, hogy szüntessék meg a vegyi fegyverek gyártását, szá­molják fel készleteiket és tiltsák meg új fajtáik kifejlesztését. A Szovjetunió állhatatos erőfe­szítéseinek köszönhetően 1976-1980 között kétoldalú szov­jet-amerikai tárgyalások folytak a vegyi fegyverek betiltásáról és felszámolásáról. Washington azonban a tárgyalásokat egyolda­lúan megszakította. A Pravda szerkesztőségi cikke a továbbiakban megállapítja, hogy a genfi leszerelési bizottságban 1982-ben előterjesztett és a vegyi fegyverek betiltására vonatkozó szovjet szerződésjavaslat elfoga­dása lehetővé tenné e probléma megoldását. Idén februárban a Szovjetunió újabb jelentős lé­pést tett, amikor javasolta, hogy vezessék be a vegyi, fegyverek felszámolása egész folyamatának állandó ellenőrzését. Washington néhány hónapon keresztül azt hangoztatta, hogy az USA a genfi leszerelési konferen­cián hamarosan „konstruktív ja­vaslatokat“ terjeszt elő a vegyi fegyverek betiltására. Amikor azonban az USA előterjesztette az annyira reklámozott szerződésja­vaslatot, azonnal megmutatkozott, hogy az nem járulhat hozzá a megállapodás eléréséhez. Min­den tárgyilagosan gondolkodó ember beláthatja, hogy a javasla­tot úgy dolgozták ki, hogy előre elfogadhatatlan legyen mindazok számára, akiknek érdeke a vegyi fegyverek betiltása. Mindez elsősorban az ellenőr­zésre vonatkozó pontokra érvé­nyes. Az amerikai javaslatban fel­tételezett ellenőrzési rendszer gyakorlatilag azt jelentené, hogy az ellenőrző személyeknek sza­bad belépése lenne minden vegyi üzembe, tekintet nélkül arra, hogy azok kapcsolatban állnak-e a vegyi fegyverek gyártásával vagy raktározásával. Az USA azt indítványozza, hogy az ellenőrzéseket „állandóan ér­vényes meghívás“ alapján hajtsák végre. Ha azonban közelebbről megnézzük ezt a tetszetős fogal­mazást, láthatjuk, hogy az orszá­goknak a nap 24 órájában auto­matikusan szabad belépést kelle­ne biztosítaniuk bármelyik vegyi üzembe az ellenőrzők számára. A vegyi fegyverek betiltása szem­pontjából természetesen erre semmi szükség. Helytelen lenne azt gondolni, hogy az USA hajlandó ezt az ellenőrzési rendszert a saját vegy­iparára is kiterjeszteni. Nem, erről szó sincs. Kiderült, hogy csupán azokról az üzemekről lenne szó, amelyek „a kormányok birtokában vannak vagy a kormányok ellenőr­zése alatt állnak“. Ez azt jelenti, hogy a magánkézben levő ameri­kai vegyipari társaságok zavarta­lanul folytathatnák a vegyi fegyve­rek gyártását. Ennél cinikusabb hozzáállást ehhez a komoly kér­déshez el sem lehet képzelni - ál­lapítja meg a Pravda. A Szovjetunió, amely a vegyi fegyverek teljes betiltásáról és fel­számolásáról szóló szerződés megkötésére törekszik, egy ilyen szerződés hatékony ellenőrzését elengedhetetlennek tartja. Ezzel összefüggésben a szovjet fél szá­mos javaslatot terjesztett elő, amelyek széles körű visszhangra találtak. Nem kell azonban szak­értőnek lenni ahhoz, hogy lássuk az amerikai kormány igazi célját. Washington saját javaslatával za­vart akar kelteni a közvélemény­ben, s azzal az ürüggyel, hogy „nem sikerült megállapodni“, a törvényhozásban jóvá akarja ha­gyatni a vegyi fegyverkezés 10 milliárdos programját, s minde­nekelőtt újabb pénzeszközöket akar szerezni a vegyi fegyverek új generációjának - a bináris fegyve­reknek a gyártásához. (Folytatás az 1. oldalról) kai és szervezeti egységével összefüggő kérdésekre. A kom­munista mozgalom jelenkorunk legbefolyásosabb ereje. Leszá­mítva azt, hogy egyes csapatainál nehézségek és átmeneti elhajlá­sok tapasztalhatók, a világforra­dalmi folyamat tovább erősödik, és új sikereket ér el. A kommunis­ta mozgalom tapasztalataiból kö­vetkezik, hogy a kommunisták si­kerei szorosan összefüggnek a marxizmus-leninizmushoz való hűségükkel s azzal, miként tudják ezt alkotó módon a gyakorlatban érvényesíteni. A forradalmi elmé­letünktől való elhajlás, a figyelem csökkenése a párt sorai egységé­nek erősítése irányában hibákhoz, kudarcokhoz vezet. A szovjet kommunisták meg vannak győződve arról, hogy a Finn KP XX. kongresszusának küldöttei mindent megtesznek a párt politikai és szervezeti alapjai­nak megerősítéséért, a párt egysé­gének biztosításáért - mondotta végezetül Mihail Szolomencev. JAN FOJTÍK FELSZÓLALÁSA A finn kommunisták kongresz- szusán vasárnap szólalt fel Jan Fojtik, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, a csehszlo­vák küldöttség vezetője. Beveze­tőben megköszönte a kongresz- szusra szóló meghívást, és a kül­dötteknek átadta Csehszlovákia Kommunista Pártjának üdvözletét. Nagyra értékelte a finn kommunis­tákkal folytatott együttműködést, amely a proletár internacionaliz­mus elvein, a kölcsönös tisztele­ten és bizalmon alapul. Azt kíván­juk - folytatta -, hogy ez az együtt­működés tovább fejlődjön, s ne álljon semmi az útjában. Különbö­ző feltételek között dolgozunk, és különböző feladatokat oldunk meg. Tekintettel kell lennünk azonban a közös célokra: a dolgo­zó ember boldogságáért és a tar­tós világbékéért folytatott küzde­lemre. Jan Fojtik a továbbiakban rá­mutatott: Csehszlovákia a szocia­lista közösség tagja. A szocialista változások folyamán társadal­munk sokoldalúan fejlődött. A tő­kések és földbirtokosok elnyomá­sa alól felszabadult nép munkája által létrehozott gazdagság a dol­gozókat szolgálja. A csehszlovák nép büszke demokráciájára és kultúrájára. Tudatában van annak, hogy a háború utáni időszakban elért vívmányok a szocialista for­radalom eredményei. A forrada­lomhoz vezető utat a hitleri Né­metország veresége és országunk szovjet hadsereg általi felszabadí­tása nyitotta meg. így nemzeteink - a csehek és szlovákok - saját akaratuk szerint kezdhették alakí­tani életüket. A szocializmushoz vezető út nem volt könnyű és nem volt men­tes a tévedésektől. Az elszánt harc azonban meghozta gyümöl­cseit. Ezt a leninizmusnak köszön­hetjük. E forradalmi tanítás alkotó érvényesítése lehetővé teszi, hogy a szocialista építés bonyolult kérdéseit a munkásosztály érde­keivel és a társadalom fejlődésé­nek szükségleteivel összhangban oldjuk meg. Országunkban a szocializmus erős gyökereket eresztett. Ered­ményesen valósítjuk meg a fejlett szocialista társadalom építésének programját. Ez azonban sokaknak nem tetszik, s ezért nem hagynak fel az ellenünk irányuló támadá­sokkal. Talán nincs is olyan bűn, amellyel ne vádolnának meg min­ket. Azzal is rágalmaznak minket, hogy állítólag nincs saját arcunk, csak valamiféle idegen modelljét másoljuk a szocializmusnak. Sőt állítólag erre kényszerítenek ben­nünket. Ennél nagyobb badarság nem létezhet. Pártunk hűen szolgálja a népet, a cseh és a szlovák nép forradalmi és haladó hagyomá­nyainak folytatója. A szocializmust Csehszlovákiában és hazánk né­pei számára építjük. És büszkék vagyunk arra, hogy ezzel hozzájá­rulunk valamennyi szocialista or­szág, egész mozgalmunk, a hala­dás közös ügyéhez. A szocializmus ellenségeit, per­sze, nem a mi állítólagos dogma- tizmusunk aggasztja, hanem az a körülmény, hogy a leninizmus elveinek alkalmazása nálunk be­vált. Kétségbe szeretnék vonni a leninizmus általános érvényes­ségét. Aki házat akar építeni, an­nak tiszteletben kell tartania a me­chanika és a sztatika törvényeit. Másképp a házat nem építi fel. így van ez a szocializmus építésével is. Itt i« objektív törvényekhez kell tartani magunkat. Ezek megkerü­lése azt jelenti, hogy a szocializ­mus művét kudarcra ítéljük. Ha a forradalmi gyakorlat általánosí­tott tapasztalatához tartjuk ma­gunkat - az nem dogmatizmus. Ez mindazoknak a kötelessége, akik komolyan és felelősségteljesen vi­szonyulnak a mozgalmunkhoz és a szocializmushoz. A leninizmus- hoz való hűség, persze, abban is tükröződik, ki mennyire veszi fi­gyelembe a különböző országok­ban tapasztalható fejlődés sajá­tosságait és forradalmi elméletünk alkotó jellegét. Elvtársak, nincs ma nagyobb feladat a béke biztosításánál és a nukleáris háború kirobbanásá­nak megakadályozásánál. A köze­pes hatótávolságú amerikai raké­ták nyugat-európai telepítésének megkezdésével súlyosan romlott a nemzetközi helyzet. Az amerikai militaristák nyilván korlátozott atomháborúval számolnak konti­nensünkön. Az elsőcsapásmérő rakéták európai elhelyezésével az USA megbontotta a katonai egyensúlyt. A szocialista országok válaszintézkedéseinek köszönhe­tően ez az egyensúly ismét hely­reáll. A mi célunk nem a fegyverek felhalmozása, hanem azok csök­kentése és fokozatos felszámolá­sa. Ez a lázas fegyverkezés meg­szüntetését és a nemzetközi lég­kör javítását feltételezi. Jelentős lépés lehetne ez irányban, ha a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai szerződést kötnének az erő alkalmazásáról való kölcsö­nös lemondásról és a békés kap­csolatok fenntartásáról. Nagyra becsüljük a Finn Kom­munista Párt tevékenységét a bé­ke- és háborúellenes mozgalom­ban, szilárd álláspontját az impe­rializmus agresszív politikájával szemben. Ugyancsak nagyra érté­keljük a Finn Köztársaság népé­nek és kormányának a béke bizto­sítására irányuló erőfeszítéseit. Helsinki a békéért és az enyhülé­sért vívott küzdelem jelképévé vált. Csehszlovákia hú marad a helsinki Záróokmányhoz. Béke­politikánk a szocializmus lényegé­ből ered. Szeretném kifejezni meggyőző­désemet, hogy a finn kommunis­ták eredményesen oldják meg azokat a bonyolult feladatokat, amelyek előttük felmerültek. Eh­hez a CSKP KB nevében kívánok önöknek sok sikert - mondotta végezetül Jan Fojtik. A záródokumentumok elfoga­dásával és a párt új vezetőségé­nek megválasztásával Helsinki­ben tegnap befejeződött a Finn KP XX. kongresszusa. A küldöttek egyértelműen elítélték az imperia­lizmus fegyverkezési politikáját és támogatásukról biztosították a Varsói Szerződés konstruktív békeiavaslatait. Szoros szavazattöbbséggel a kongresszus bonyolult tárgyalá­sok után megválasztotta az új 50 tagú központi bizottságot. A párt elnöke Arvo Aalto, főtitkára Aar- no Aitamurto lett. Több küldött rámutatott, hogy néhány szervezeti kérdés és belső pártügy nyitva maradt, s szükség lesz arra, hogy ezekről az egész tagság bevonásával folytatódjék a vita. Ezzel összefüggésben el­hangzott az a javaslat, hogy az év végén hívják össze a párt rendkí-" vüli kongresszusát, amely a nyitva maradt problémákkal foglalkozna. Arvo Aalto záróbeszédében beis­merte, hogy számos kérdés és probléma maradt megoldatlanul. A továbbiakban kiemelte a Finnor­szág és a Szovjetunió közötti ha­gyományosan baráti kapcsolatok jelentőségét. ÚJ SZÚ 2 ' 1984. V. 28. Létrehozni a demokratikus erők frontját

Next

/
Thumbnails
Contents