Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-28 / 124. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1984. május 28. XXXVII. évfolyam 124. szám Ára 50 fillér AMI MŰSZERREL NEM MÉRHETŐ Könnyű a termelésben dolgozónak - mondja a kutatómérnök, a fejlesztési dolgozó, ha a kezdeményezésről, a többlet- vállalásról, annak teljesítéséről van szó. Könnyű, mert amit csinál, az az érvényben levő mértékegységek valamelyikével pontosan mérhető. De mit tegyen az a vegyészmérnök, biológus, elektromérnök, aki merőben új dolgon töri a fejét, aki maga sem tudja pontosan, mi lesz munkájának végeredménye, illetve mikorra teszi le azt az asztalra. Hiszen kutatási, fejlesztési tevékenysége során számos előre nem jelezhető akadállyal találhatja magát szemben, újabb és újabb problémákat kell megoldania, ami esetleg a feltételezettnél jóval meghosszabbíthatja a tervezett megoldási időt. Csakhogy a tudományos-műszaki alapban dolgozó több mint 180 ezer embertől társadalmunk sokat vár, lényegesen többet, mint amit például tavaly is nyújtott. A múlt évi eredményeinkről szóló statisztikai jelentés sem öncélúan tartalmazta a megállapítást, miszerint a tudománynak és a technikának az innovációra, a minőség fejlesztésére, a termékek használati tulajdonságainak javítására, illetve a termelési folyamatok ésszerűsítésére gyakorolt hatása korántsem felelt meg az intenzív népgazdaságfejlesztés követelményeinek. Sokkal többet vár el társadalmunk a szóban forgó szférában dolgozóktól, számítva alkotó kezdeményezésükre is. Olyan kezdeményezésre, amely csakis alkotó % légkörben kaphat erőre, ott, ahol az emberek segítik egymást, az emberi kapcsolatok tiszták, őszinték. Számítunk a tudományos-fejlesztési bázisban dolgozók kezdeményezésére, jóllehet - bár fő munkaeszközük éppen a műszer, logarléc, a számítógép - e tevékenységük nem mérhető műszerrel, és nem is egyszerű eredményes munkát kifejteni e téren. Az a tény viszont, hogy a tudományos-fejlesztési munkahelyek dolgozói például a komplex racionalizációs brigádok révén alkotóan bekapcsolódnak az új tudományos eredmények gyorsabb gyakorlati érvényesítésébe, arról tanúskodik, hogy van lehetőség e téren is a munkakezdeményezés különböző formáinak kiaknázására. Persze, nem „kopí- rozható“ le minden esetben a termelésben jól bevált kezdeményezés valamelyik formája, mert a tevékenység sajátos volta ezt nem teszi lehetővé. Ezért van szükség arra, hogy a kutatási-fejlesztési feladatok jellegének megfelelően, ha kell, akár új kezdeményezési formákat érvényesítsenek az egyes kollektívák. Ez viszont már azt követeli meg, hogy a tudományos-műszaki munkahelyeken is az eddiginél nagyobb figyelmet fordítsanak a munkakezdeményezés irányítására, szervezésére. Hiszen olyan tőke ez, amelynek hasznosítása mindenki ügye. A kezdeményezés ereje ugyan műszerrel nem mérhető, de az eredmény, amit általa teremtünk, már igen. Tonnákban , méterekben, koronákban... PÁKOZDI GERTRÚD Napjaink legfontosabb feladata a háborús veszély elhárítása Gustáv Husák táviratban köszöntötte az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet 6. konferenciájának küldötteit (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök táviratban köszöntötte az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet 6. konferenciájának küldötteit, akik Algírban tanácskoznak. BEFEJEZŐDÖTT A FINN KOMMUNISTÁK KONGRESSZUSA Létrehozni a demokratikus erők frontját Jouko Kajanoja beszámolója • Mihail Szolomencev és Jan Fojtík beszédet mondott (ČSTK) - A Finn Kommunista Párt pénteken megkezdett XX. kongresszusán Jouko Kajanoja, a párt elnöke beszámolójában egyebek között hangsúlyozta, hogy a kommunisták a békéért folytatott munkát tartják legfontosabb feladatuknak. A nemzetközi kommunista mozgalom valameny- nyi fegyver felszámolásáért, a katonai tömbök felosztásáért és a katonai támaszpontok megszüntetéséért küzd. Ezért természetes, hogy a kommunisták a tőkés országokban is a békemozgalom hajtóerejének számítanak. Beszámolójának külpolitikai részében az imperializmus, s mindenekelőtt az amerikai kormány politikáját tette felelőssé a nemzetközi légkör kiéleződéséért. A párt legfőbb belpolitikai feladatának azt jelölte meg, hogy a nagytőke és a politikai reakció ellen folytatott harcban létrehozza a demokratikus erők frontját. Hangsúlyozta, hogy a kommunisták elutasítják a párt szerepének csökkentésére irányuló kísérleteket. A Finn KP politikai-ideológiai munkájának a marxizmus-leninizmus elvei alapján történő tökéletesítésére szólított föl. A tanácskozáson ugyancsak pénteken szólalt fel Mihail Szolomencev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság mellett működő pártellenHAZÁNKBA ÉRKEZETT GÁSPÁR SÁNDOR (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására tegnap hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának küldöttsége, amelyet Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke vezet. A küldöttséget a prágai főpályaudvaron Karéi Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT elnöke, valamint társadalmi és politikai életünk számos más képviselője fogadta. őrzési bizottság elnöke, a szovjet küldöttség vezetője is. Bevezetőben rámutatott, hogy az amerikai kormány nyilvánvalóan világuralomra törekszik, és szüntelenül fokozza a lázas fegyverkezést, amely az emberiség számára a nukleáris katasztrófa veszélyét eredményezi. Emlékeztetett rá, hogy Konsztantyin Csernyenko egész sor olyan konstruktív javaslatot terjesztett elő, amelyek megvalósítása hozzájárulna a nemzetközi helyzet lényeges javulásához. Abból indulunk ki - mondotta Szolomencev még mindig nincs késő ahhoz, hogy az események veszélyes alakulását megállítsuk. Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy a világban kialakult nyugtalan helyzet nem befolyásolta a Szovjetunió és Finnország viszonyát. Az SZKP nagyra értékeli a Finn KP hozzájárulását a két ország közötti barátság és együttműködés megszilárdításához. Az önök kongresszusa nagy figyelmet fordít a párt eszmei-politi(Folytatás a 2. oldalon) Az üzenet többek között megállapítja, hogy a konferenciára bonyolult nemzetközi helyzetben kerül sor, amely az imperializmus legreakciósabb erői, elsősorban az Egyesült Államok militarista politikájának következménye. Ezek a reakciós erők a meglevő érőegyensúly megbontására törekszenek, fokozzák a lázas fegyverkezést, igyekeznek beavatkozni más országok belügyeibe. Ezek az agresszív lépések természetesen merőben ellentétesek a nemzeteknek azzal a jogos óhajával, hogy függetlenségben, békében éljenek és fejlődjenek. Ebben a helyzetben a Csehszlovák Szocialista Köztársaság is napjaink legsürgetőbb feladatának tartja, hogy fokozzuk a harcot a háborús veszély elhárításáért, a béke megőrzéséért és a jelenlegi nemzetközi feszültség enyhítéséért. E célok eléréséhez reális utat mutatnak a Szovjetunió és a szocialista világközösség többi országának békekezdeményezései. Az üzenet további részében Gusztáv Husák elvtárs nagyra értékeli az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet tevékenységét, azt a segítségét, amelyet Afrika és Ázsia nemzeteinek, népeinek nyújt független politikai és gazdasági fejlődésükhöz, s kiemeli a szervezetnek a nemzetközi együttmüködés elmélyítésében és a leszerelés ügyének támogatásában szerzett érdemeit. - Meggyőződésünk - hangsúlyozza az üzenet -, hogy ez a tanácskozás is hozzájárul a béke, a szocializmus és a nemzeti felszabadító mozgalmak erői egységének további megszilárdulásához, s azoknak a nemes céloknak az eléréséhez, amelyekért ezek a tömegek harcolnak. Csehszlovákia népe, állapítja meg az üzenet, továbbra is Ázsia, Afrika és Latin-Amerika nemzeteinek oldalán áll, támogatja törekvésüket a boldog, szabad és békés élet megteremtéséért. Konsztantyin Csernyenko üdvözlő távirata (ČSTK) - Algírban tegnap megkezdődött az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet 6. konferenciája. Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke táviratban üdvözölte a tanácskozás résztvevőit. A legfelsőbb szovjet párt- és állami vezető bevezetőben rámutatott, hogy a konferenciára igen feszült nemzetközi helyzetben kerül sor, s ezért közvetlenül az USA kormányköreit terheli a felelősség. Az imperializmus agresszív politikáját Európában az ázsiai, afrikai, latin-amerikai, az Indiai-óceán térségében kirobbantott helyi konfliktusok kísérik, s ugyancsak nő a világűr militarizálásának veszélye. Ilyen körülmények között még nagyobb jelentősége van a felszabadult országok, az el nem kötelezettek, valamint az ázsiai és afrikai közvélemény harcának, amelyet az imperializmus erői ellen, a kö- zel-keleti probléma mielőbbi igazságos rendezéséért, az Afrika déli részén és Közép-Amerikában kialakult helyzet megoldásáért, valamint a társadalmi-gazdasági fejlődés feladatainak teljesítéséért folytatnak - állapítja meg Csernyenko, majd leszögezte: a Szovjetunió és a többi szocialista ország határozottan szembeszáll az imperializmus politikájával. Realisztikus javaslataik a nemzetközi helyzet alapvető javítására, a népek függetlenségének és szabadságának védelmére, a lázas fegyt verkezés megszüntetésére és a megsemmisítő nukleáris háború elhárítására irányulnak. Meggyőződésünk, hogy ezek az erőfeszítések megfelelnek az afrikai és ázsiai nemzetek vágyainak. LEONYID ZAMJATYIN A SZOVJET TELEVÍZIÓ KÜLPOLITIKAI MŰSORÁBAN: A kapcsolatok alacsony szintjéért az USA felelős (ČSTK) - Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője a szovjet televízió ,,9-es stúdió“ cimű külpolitikai műsorában szombaton kijelentette: a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai az egész háború utáni időszakban jelenleg a legalacsonyabb szintűek. Ennek az áldatlan állapotnak az okát az USA politikájában kell keresni. Az amerikai vezetők gyakran hangoztatják, hogy állítólag a Szovjetunióval folytatott párbeszéd mellett szállnak síkra, s hogy az USA szeretné megoldani a két országot elválasztó problémákat - folytatta Zamjatyin. Amint azonban konkrétan megvizsgáljuk az USA álláspontját az olyan rendkívül fontos nemzetközi kérdésekben, mint amilyen a szovjet-amerikai viszony is, kiderül, hogy az amerikaiak magatartása egyáltalán nem konstruktív. A jelenlegi amerikai kormányzat kezdettől fogva az erőre és a nyomásra építette a Szovjetunióval való kapcsolatait. Az USA-ban példa nélküli méreteket öltött a fegyverkezés, és megnyilvánult az a szó szerint fanatikus törekvés, hogy katonai erőfölényre tegyen szert a Szovjetunióval szemben, s az erő pozíciójából tárgyaljon vele. Zamjatyin megjegyezte, hogy az amerikai kormánynak nincs érzéke a politikai realitások iránt, és hiányzik belőle a politikai bátorság konstruktív tárgyalásokat kezdeni a Szovjetunióval. Nálunk ez a realitás és óhaj nem hiányzik, készek vagyunk tárgyalni, és már egy egész sor javaslatot terjesztettünk az USA elé. Eddig gyakorlatilag egyik indítványunkra sem kaptunk konkrét választ. A nukleáris és stratégiai fegyverekről folytatott tárgyalások megszakításának nem a Szovjetunió álláspontja volt az oka, hanem az a körülmény, hogy az USA Európában megkezdte új nukleáris rakétáinak telepítését - mondotta a továbbiakban Zamjatyin. Ennek következtében a nyugat-európai országok biztonsága jelentős mértékben csökkent, mivel áz amerikai militarista politika túszaivá váltak. Nem nőtt az USA biztonsága sem, és a kiélezett feszültségre való tekintettel korlátozódni kezdtek a politikai kontaktusok, s ugyancsak megtorpant az európai enyhülési folyamat. Az európai nukleáris veszély valódi csökkentéséhez vezető egyedüli reális út az, ha megszüntetik Nyugat-Európában a közepes hatótávolságú rakétakomplexumok elhelyezését, s eltávolítják azokat a rendszereket, amelyeket már oda telepítettek. Zamjatyin emlékeztetett rá, hogy áz USA 18 (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A légi (Lehnice) Csehszlovák-NDK Barátság Efsz-ben az idén is jól haladnak a tavaszi mezőgazdasági munkák. Az agrotechnikai határidőn belül vetettek el 620 hektáron szemes kukoricát és mintegy 300 hektáron silókukoricát Az őszi takarmánykeverékek és a repce begyűjtése után további 135 hektáron vetnek majd csalamá- dét, s ezt a területet szükség szerint öntözni is fogják. Felvételünkön Horváth József traktoros a kukorica-vetőmagot ellenőrzi. (ČSTK-felvétel)