Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-25 / 122. szám, péntek

Minden szavukkal közösséget formálnak Vers- és prózamondók a XXI. Jókai-napokon Számszerint harmincötén jöttek el Komáromba (Komárno), hogy vers- és prózamondásban össze­mérjék erejüket. Persze, tévedés lenne azt hinni, hogy valamifajta rivalizálásnak, egymás iránti fi­gyelmet és tapintatot nélkülöző vetélkedésnek lehettünk tanúi. Az esetleges kivételektől eltekintve a Jókai-napok amatőr előadómű­vészeinek sajátja az egymás iránti tisztelet, az egyes kiemelkedő tel­jesítmények elismerése, az indisz- ponáltság tolerálása. Ezzel szem­ben a komáromi közönség - első­sorban a verseny döntőjén - (saj­nos nem először a Jókai-napok történetében) - olyan légkört te­remtett, amelyet, bár a „hazai pá­lyán versenyzők“ iránti rokon- szenv fűtött, mégsem kedvezett a többieknek. Nem szeretnék in­dokokat keresni az idén szembe­tűnően hullámzó színvonalú ver­seny résztvevőinek mentségére, ez a körülmény azonban nem el­hanyagolható egy olyan művésze­ti ágban, amely a közönség nélkül soha nem teljesedhet ki. Ehhez már csupán egyetlen, unalomig ismételt tény tartozik: a komáromi Szakszervezetek Háza színház- termének rossz akusztikája, amely a kevésbé tápasztalt előadókat megtévesztette. A fentiekben vázolt körülmé­nyek között tartották meg a vers- és prózamondás két fordulóját. Az elődöntő mezőnye mind a negye­dik, mind az ötödik kategóriában a résztvevők számát tekintve kie­gyensúlyozott volt, azonban a tel­jesítményekről ez már a legtöbb jóindulattal sem mondható el. A versmondók negyedik és ötödik kategóriájában középiskolások, il­letve felnőttek vetélkedtek, s eh­hez képest sokszínű volt a versvá­lasztás, lényegesen kevesebb volt az előző esztendőkben már „una­lomig“ hallott versekből. Vitatha­tatlanul pozitív jelenség, hogy a versválasztást a közösségi gondjaink iránt érzett felelősség és az anyanyelv szeretete moti­válta. Ezzel szemben kevesebb volt a felfedezés- és újdonság­számba menő vers, s a csehszlo­vákiai magyar költészetet csupán három versmondó méltatta figye­lemre (ezek közül ketten ugyanazt a verset mondták). A versek mon­danivalója, gondolati, eszmei és erkölcsi üzenete azonban - az igen kevés kivételtől eltekintve - kibontatlanul maradtak. Ennek okait elsősorban a versmondó ké­pességeinek nem megfelelő vá­lasztásban, vagy a költői gondolat meg nem értésében kereshetjük. Ugyancsak kevesen érzékeltették és építették bele előadói stílusuk­ba magának a versnek a műfaji és stílusbeli sajátosságait, és szinte már egyedinek tűnt fel az a vers­mondó, aki megértve a költő gon­dolatát, alkotói szándékát saját egyéniségén átszűrve mondta k a verset. Ezeket a szempontokat figyelembe véve aligha vitathatja bárki is a zsűri döntését, amely a negyedik kategóriában Gágyor Béda, kassai (Košice) gimnazistát, az ötödik kategóriában pedig Vas Ottó, ipolysági (Šahy) tanárt jelölte meg győztesnek. Míg Gágyor Bé­da versmondására a Koszorú című versnek a beidegződésekkel el­lentétes, sok tekintetben újszerű előadása volt a jellemző, addig Vas Ottó Radnóti Miklós Negyedik eclogáját az intellektus és az érze­lemvilág szigorú arányával emelte velőig hatoló üzenetté. Több vitatható jelensége és problémája volt a prózamondók mezőnyének. A szövegválasztást uralta Mikszáth, s csak sajnálhat­juk, hogy a napi igénnyel íródott, hírlapi és vicclapi szórakoztatást követő Peterdi- és Tabi-szövege- ket is komolyan tudta venni né­hány versenyző. Az ilyen szintű és hagyományú versenyen indulók­nak tudatosítaniuk kellene, hogy mire érdemes és kell energiát for­dítaniuk. Nem beszélve arról, hogy aki pódiumra áll, minden szavával közösséget (közönsé­get) formál. Bár a bíráló bizottság a prózamondók negyedik kategó­riájában is megjelölt egy győztest, e kategória mezőnye a többi há­romhoz képest is alatta maradt az ilyen szintű vetélkedésen már el­várt színvonalnak. A győztes We- szelowszky Judit komáromi gim­nazista jó érzékkel nyúlt a mik- száthi humorhoz, ám a jellemek megjelenítését és az anekdotikus befejezést nem tudta pontosan megoldani. Az ötödik kategória prózamondóinak mezőnyéből ki­emelkedett Szőke György kassai technikus, aki az elmúlt években is a következetes és igényes szö­vegválasztásával, az írói gondolat eleven és invenciózus közvetíté­sével tűnt ki. Bertold Brecht Ha a cápák emberek volnának című írását is egy ritka képesség, az előadói szelíd szarkazmus birto­kában mondta el. Nem adhat okot kitörő örömre, hogy az idei Jókai-napok vers- és prózamondó versenyében csupán három emlékezetes produkciót hallhattunk. Gágyor Béda, Vas Ot­tó és Szőke György együtt és külön-külön is azt példázza, amit önmaguk erőfeszítéseinek, te­hetségüknek tudatában többek­nek is tenniük kellene. Tiszteletre­méltó a közösségi hevület, amely választásaikat meghatározza, de ennek megőrzésével is lehet olyan verseket és prózai szövegeket ta­lálni, amelyek ugyanakkor adott­ságaiknak, képességeiknek is megfelelnek. Ebből szinte termé­szetszerűleg következik, hogy merjenek felfedezni, ne féljenek a csehszlovákiai magyar irodalom legjobbjainak verseitől, prózai mű­veitől. Tágabb horizontunkat ku­tatva a cseh, a szlovák, a szocia­lista országokbeli és a világirodal­mi lírát és prózát is szemrevéte­lezhetik. Az esetlegesség, a diva­tozó szövegek helyett nem vétek, nem bún egyfajta tudatosan épít­getett előadói világ megteremtése sem. A legjobbaknál ez már jól felismerhető. így talán könnyebb az elmélyülés, a költő és az író világának a megismerése, a ver­sen és a prózán keresztül a világ, világunk vizsgálata, megmutatása is. Még mindig sok az értelmezés, az ilyen-olyan elvárások (közön­ségé, zsűrié, szúkebb pátriáé) kö­vetése, holott a verset nem értel­mezni, de megérteni kell; ezután jöhet - feltéve, ha birtokolják - az előadói többlet. A vers- és próza­mondó nem nélkülözheti irodalmi műalkotások elemzése alapjainak ismeretét, vagyis a teoretikus fel­készülést. DUSZA ISTVÁN ÚJ TÍPUSÚ SZÖVETSEG (Folytatás az 5. oldalról) központok, mindenekelőtt a politi­kai klerikalizmus bizonyos körei arra ösztönzik az egyházakat, hogy aktív támadásokat intézze­nek a marxista-leninista ideológia ellen, bomlasszák a politikai és társadalmi rendszert. Ráadásul hi­vatalosan békés állásponrta he­lyezkednek, miközben akadályoz­zák a katolikusok és a kommunis­ták s más haladó erők együttmű­ködését a békéért, a nukleáris há­ború veszélyének elhárításáért fo­lyó harcban. Azáltal, hogy kihasz­nálják az ifjúság és a nők, sőt a munkásosztály köreiben végzett nevelőmunka gyengeségeit, a papság egyre nyomatékosab­ban felajánlja „segítségét“ a szo­cialista államoknak. Az imperializmus ideológusai nagy figyelmet szentelnek a paci­fista jelszavaknak azzal a céllal, hogy felélesszék az ellenzéki erők akcióit a szocialista országokon belül. A nyugati propaganda az emberek békevágyával, a nukleá­ris háború veszélyével kapcsola­tos aggodalmával spekulál, arról próbál meggyőzni, hogy ma nin­csen idő vitát folytatni az egyes rendszerek előnyeiről. Szerintük ma csakis az emberiség megmen­téséről szabad gondolkodni. Azt hirdetik, hogy az osztályszempon­tok elmélyítik a szakadékot, és közelebb hozzák a háborús ve­szélyt. Ez a téves és ártalmas tézis félrevezeti és becsapja az embereket, elhomályosítja a há­ború osztálygyökereit. A pacifiz­mus propagandája, ha-kis mérték­ben is, de befolyásolja az ifjúságot és az értelmiséget, ami azt tanú­sítja, hogy a lakosság ezen kate­góriájában kifejtett ideológiai és politikai munkában fogyatékossá­gok merültek fel. A testvérpártok tudatosítják a nacionalista hangulatok felé­lesztésének és más negatív jelen­ségeknek a veszélyességét. So­kat tesznek az ideológiai nevelő munka javításáért, főleg a munka­kollektívákban. Egyre nagyobb ér­deklődést tanúsítanak az SZKP ideológiai munkájának tapasztala­tai iránt. Az SZKP KB üléseinek határozatai pozitív visszhangot keltettek - az ideológiai munka megerősítésére, a fegyelem meg­szilárdítására, a társadalomelle­nes és a szocialistaellenes jelen­ségek elleni küzdelem fokozására ösztönöznek. A z SZKP és a többi marxista -leninista párt jelentős ese­mények - a szocialista és a nem­zeti demokratikus forradalmak számos szocialista országban aratott győzelme 40. évfordulójá­nak - méltó megünneplésére ké­szül. Ez a dicső évforduló jó alka­lom lesz arra is, hogy feltárjuk országunk és a testvéri országok közös történelmi múltját és forra­dalmi kapcsolatait, elmélyítsük a szocialista hazafiság és az inter­nacionalizmus szellemében a Var­sói Szerződés és az egész közös­ség országai dolgozóinak, de fő­leg katonáinak nevelését, hogy mindig készen álljanak a szocializ­mus vívmányainak megvédésére. A béke megőrzése és megszilárdítása jelentős mér­tékben attól függ - mondotta 1984 februárjában az SZKP KB rendkívüli ülésén Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára - hogyan befolyásolják a szo­cialista országok a világesemé­nyeket, milyen aktív, céltudatos és egybehangolt lesz eljárá­suk... A szocialista közösség országaival a különböző terüle­teken, mindenekelőtt a gazda­ság területén folytatott együtt- müködésünk sokoldalú fejlesz­tésével, felzárkózottságunk el­mélyítésével jelentősen hozzá­járulunk a békéhez, a haladás­hoz, a nemzetek biztonsá­gához.“ A mai bonyolult nemzetközi helyzet ismét azt tanúsítja, hogy kiéleződött a kapitalizmus és a szocializmus közötti harc. A tő­kés országokban fokozódik az osztályharc, egyre erősebb a nemzeti felszabadító mozgalom. Az Egyesült Államok, Nagy-Bri­tannia és más NATO-nagyhatal- mak uralkodó imperialista körei széles körű támadást indítottak a létező szocializmus ellen. Ép­pen a két eltérő társadalmi rendszer éles konfrontációjá­nak feltételei között egyre na­gyobb jelentősége van a szocia­lista közösség - a forradalmi világfolyamat vezető ereje - or­szágai testvéri szövetsége el­mélyítésének. A történelmi tapasztalatok vi­lágosan tanúsítják, hogy a szocializmus megerősítette helyzetét a világban, a leghala­dóbb társadalmi rendszerként fej­lődik. A szocialista országok kö­zössége a nemzetközi kapcso­latok új típusát képviseli, amely a szocialista internacionalizmus elvein - az ideológiai egységen, a közös célokon, az elvtársi köl­csönös segítségnyújtáson, minden ország érdekeinek, sa­játosságainak és hagyományai­nak figyelembevételén alapszik. Az elesett hősök emlékének Úü KUBAI KÖNYVEK A múlt év végefelé Kubában megjelent könyvek között szerepel a Cuentos sobre el clandestinaje (Elbeszélések az illegalitásból) cí­mű kötet, mely a Letras Cubanas könyvkiadó gondozásában jelent meg. Az elbeszéléskötet váloga­tás huszonnyolc szerző írásaiból, összesen harmincnégy írásművet foglal magába. Ez mindegy jelzi azt is, hogy ezek a hosszabb- rövidebb elbeszélések nem külön e kötet számára készültek, hanem több mint egy évtized alatt - 1969 és 1981 között - születtek. A kötetben szereplő írók nem egy nemzedékhez tartoznak. Zö­mével negyvenes éveiket tapos­sák, de vannak köztük hatvanon felüliek és harmincasok is. Ennek megfelelően írói hírnevük is eltérő. A legnevesebbektől kezdve, mint Gustavo Eguren, Manuel Cofiňo, Sergio Chaple, Lisandro Otero, akiket hazájuk határain túl is is­mernek, s nem csupán Dél-Ameri- kában, hanem Kelet- és Nyugat- Európában is, a fiatal kezdő, egy­két írással a hátuk mögött álló szerzők is helyet kaptak a kö­tetben. Ami az elbeszélésekben közös, az a témájuk - a földalatti mozga­lom, az illegális forradalmi harc, pontosabban az 1952-59-es idő­szak. A szerzők különböző stílusban, más-más formai eszközök fel- használásával közelítik meg a té­mát. Leggyakrabban a közvetlen jelen időben történő elbeszélő mó­dot használják, s ilyenkor a nyelv csupán az események leírásának eszköze. Formailag első helyen a lineális elbeszélés áll, de alkal­mazzák a visszaemlékező és a tö­redékes leírást is. A történetek színhelyei különböző kubai váro­sok: Havana, Santiago de Cuba, Santa Clara. Cselekménye: általá­nos sztrájk szervezése, röpiratok terjesztése, a hegyekben harcoló gerillák támogatása. A szerzők különböző szem­szögből tárgyalják a témát. Gusta­vo Eguren Un asunto de rutina (Rutinügy) című írásának közép­pontjába a politikai foglyok kínval­latása került. Tematikailag ide so­rolható Noel Navarro Preludio 26 (26 előjáték) és Julio Travieso El prisionero (A fogolyf című elbe­szélése. Mindhárom műben a val­latott emberi értéke és méltósága kap hangsúlyt. Olyan hősök ők, akik a forradalom eszméjéért - ha kell - életüket is áldozzák. Az illegális forradalmi harchoz tartozik az agitáció és a forradalmi eszmék terjesztése is. Erről szól Lisandro Otero En el Fors azul (A kék Ford kocsiban) című írása. Az elbeszélések további cso­portjában a főhősök személyisége nem kap különösebb szerepet, csupán szimbólumként szerepel­nek, a nép fiait, lányait jelképezik. Példa rá Armando Cristobal és Rafael Trejo írása. Forradalmár nőknek állítanak emléket Josefina, Dania, Estela című elbeszéléseik­kel Justo Esteban, Julio Crespo és Quntín Pino. A főiskolás diákság harcát pedig Sigfrido Alvarez Co- nesa és Jesús Díaz örökítik meg, az El sonido de la cuerda (A húr hangja) és az El capitan (A kapi­tány) című novellájukban. A témán belül egészen más, új dimenzióban szólnak Manuel Co­fiňo, Alberto Batista, Joaquin San­tana és ímeldo Álvarez, akik nem érintik közvetlenül a forradalmi harcot, hanem később, esetleg több évvel a győzelem után sze­mélyek által, akik ismerték az ele­sett hősöket, felidézik a múltat, valamint a szociális és politikai küzdelmeket. A kötet összeállítói az előszó­ban leszögezik, hogy a könyvet szerény tisztelgésnek szánták az elesett hősök emléke előtt. Kilá­tásba helyezik két további elbe­széléskötet kiadását, melyek a he­gyekben és vidéken folytatott for­radalmi harcot mutatnák be. Egy másik, szintén a közelmúlt­ban kiadott kubai könyv a tudomá­nyos-fantasztikus müvek sorát gyarapítja. Ez a műfaj különben nagyon közkedvelt Kubábán. A ti­zenegy elbeszélést tartalmazó kö­tet címe Espacio abierto (Nyitott világűr), szerzői Chely Lima és Alberto Serret. Chely Lima egészen fiatal író­nő, első műveivel 1980-ban két nemzeti irodalmi díjat is szerzett. Alberto Serret egy évtizeddel idő­sebb író, szintén két irodalmi díj birtokosa. Az elbeszélésekben a szerzők nagy hangsúlyt helyeztek az em­beri érzésekre, érzelmekre, erköl­csi-etikai elvekre. A történetek színhelye változó, hol ismeretlen bolygók, űrállomá­sok, hol pedig ismert kubai váro­sok, falvak szolgáltatják a környe­zetet. Stílusuk nagyon tiszta, ért­hető, de emellett választékos is. Egyik-másik történetben finom hu­mor csillan fel. LÓRINCZ EMŐKE Ünnepi hangversenyekről Nemcsak zenei körökben köz­tudomású, hogy az idei év a cseh zene éve. E kulturális eseményso­rozatot eddig két alkalommal 1954-ben és 1974-ben rendezték meg. Amint az évjáratokból kitű­nik, mindig 4-es számjeggyel vég­ződő esztendőben kerül rá sor. Ez nem véletlen, ugyanis ekkor van számos jelentős cseh zenemű­vész (többek között Bedrich Sme­tana, Antonín Dvoŕák, Leoš Janá­ček, Oskar Nedbal, Josef Suk, František Emil Burian, Václav Do- biáš és mások) különböző jubileu­mának kerek évfordulója. A cseh zene éve természetesen Szlovákia zenei életében is a leg­különbözőbb módon tükröződik. Kiállításokat, előadásokat tarta­nak, cseh zeneművészek vendég­szerepeinek, s ami a legfonto­sabb, minden eddiginél gyakrab­ban szerepelnek a hangversenyek műsorán cseh szerzők művei. Nemrégiben a Szlovák Zene­szerzők Szövetsége rendezett ün­nepi hangversenyt a cseh zene évének tiszteletére a Prímáspalo­ta Tükörtermében. A hangverse­nyen különböző korok szerzői szólaltak meg élvonalbeli szlovák előadóművészek előadásában. Nyitószámként Vitézslav Novák Sonáta eroica című zongoramű­vének első tétele hangzott el Klára Havlíková érdemes művész tol­mácsolásában. A művésznő játé­kát a tőle megszokott - s a mű hangulatának megfelelő - dinami­kus előadásmód és megbízható technikai tudás jellemezte. Peter Michalica hegedűművész Elena Michalicová zongorakísére­tével Antonín Dvoŕák, Bedrich Smetana továbbá Václav Kučera kortárs szerző egy-egy művének részletét adta elő. Smetana és Dvoŕák szerzeményeit igazi ro­mantikus, mindamellett a mai íz­lésnek megfelelő előadásmódban és magas fokú virtuozitással tol­mácsolta a művészházaspár. Michalica sokoldalúsága lehe­tővé teszi számára, hogy a legkü­lönbözőbb korok zenéjét szólal­tassa meg. Václav Kučera Aforiz­mák című kitűnő kompozíciójában ismét bebizonyította (ha ez egyál­talán bizonyításra szorul), mennyi­re értő és elkötelezett tolmácsoló- ja korunk zenéjének. A Kučera-mú Michalicáék jóvoltából a hangver­seny előadói csúcspontját is jelen­tette.­A szlovák előadóművészek kö­rében különösen kedvelt Petr Eben, akinek Rideg dalok című alt hangra és brácsára írt darabja szintén a kevésbé ismert művek közé tartozott. Az öt költő - köztük Ady Endre - megzenésített, szo­rongó hangulatú költeményeit a kultivált Hana štolfová-Bandová és Marián Banda előadásában hallhattuk. Bohuslav Martinű 3. vonósné­gyesét az új összetételű SzJovák Vonósnégyes adta elő. A mű kivá­ló lehetőséget nyújtott a kvartett képességeinek és művészi kifino­multságának a deklamálására, méltó pontot téve a zenei gyöngy­szemek sorának végére. A hang­verseny egyetlen, sajnálatos szépséghibája a közönség lanyha érdeklődése volt. VAJDA GÉZA ÚJ SZÚ 6 ? 1984. V. 25.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents