Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-11 / 87. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1984. április 11. XXXVII. évfolyam 87. szám Ára 50 fillér Az érdemi párbeszédért A hónapok óta feszült, de különösképpen az amerikai rakéták novemberi nyugat-európai telepítésének megkezdésétől szá­mítva még inkább kiéleződött nemzetközi helyzet továbbra sem javul. Csaknem öt hónapja szünetelnek a leszerelési tárgyalások a két nagyhatalom között, s ennek oka szintén a pershingek és a szárnyas rakéták telepítésének beindításában keresendő. A Moszkva és Washington közötti politikai párbeszéd csatornái­nak a bedugulása érthetően még nagyobb aggodalomra ad okot, s ezt a szovjet fővárosban az utóbbi fél évben nemegyszer nyomatékosan hangsúlyozták. Legutóbb most a hét elején Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára a moszkvai Pravdának adott interjújában hangsúlyozta, hogy a szovjet vezetést nem kell meggyőzni a párbeszéd fontosságáról. A szovjet vezető ezúttal is hangoz­tatta, hogy csakis a felek egyenlőségét és az egyenlő biztonság elvét szem előtt tartó termékeny, érdemi tárgyalásoknak van értelme, és a Szovjetunió álláspontja szerint csakis ilyen elvekre támaszkodó tárgyalásokon lehet előbbre lépni a leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés kérdésében. A Pravda kérdéseire válaszolva azt is aláhúzta: a megszakadt tárgyalások újrakezdésének feltétele változatlanul az, hogy a Nyugat térjen vissza a nyugat-európai rakétatelepítést megelőző helyzethez. Pontosan körvonalazott, logikus alapfeltételek a felsoroltak, ám a jelek szerint Washington ezek alapján egyelőre még csak fontolóra sem veszi az újrakezdést. Világosan körülhatárolt, érdemi válasz a szovjet tárgyalási hajlandóságra a mai napig nem érkezett. Ellenkezőleg, az amerikai kormányzat gyakorlati lépései - a rakétatelepítés folytatása néhány európai NATO- szövetségese országának területén, újabb ürfegyverkezési programok elfogadása, egyre nagyobb összegek megszavazása a Pentagon kalandor céljaira - nagyon határozottan bizonyítják az USA megegyezési készségének teljes hiányát. Reagan elnök „válasznak“ - de sokkal inkább választási fogásnak - szánta azt a múit héten szellőztetett bejelentését, hogy az Egyesült Államok a közeli napokban úgymond javasla­tot tesz a genfi leszerelési konferencián a vegyi fegyverek korlátozására. Már most biztosra vehető, hogy ez mindössze az újraválasztásért küzdő Reagan egyik kampányfogása, hiszen neki is „békeszólamokkal“ kell előhozakodnia, ha állni akarja a versenyt a közvélemény megnyerése érdekében ugyanezt tevő demokratákkal. Az indítvány a vegyi fegyverek ellenőrzésére helyezi a hang­súlyt, s amint azt a napokban Richard Perie hadügyi államtitkár nyíltan kijelentette: Washington olyan ellenőrzést javasol, amelyről eleve tudja, hogy a Szovjetunió nem fogadja el, hiszen az amerikai fél tulajdonképpen az egész szovjet vegyipar ellen­őrzését szeretné elérni. Tehát ez is az utóbbi időben egyre gyakrabban felhangzó „betervezett békeszólamok“ egyike, de a lényeg ugyanakkor változatlan, amit maga az elnök erősített meg minapi beszédében: továbbra is a katonai erő marad az amerikai külpolitika alapja. Vagyis egyáltalán nincs szó a rakéta­telepítés leállításáról, sőt a brit, a nyugatnémet és az olasz támaszpontokra már újabb szállítmányok érkeztek, vagyis a cél változatlanul a meglevő stratégiai egyensúly megbontása. Éppen ezért teljesen egyet kell érteni Konsztantyin Cser­nyenko megállapításával, miszerint Washington folytatja azt az irányvonalat, ami a genfi tárgyalások meghiúsításához vezetett. Az Egyesült Államok gyakorlati lépései egyértelműen ezt tanú­sítják, tehát ez esetben is érvényes, hogy nem a szavak, hanem a tettek beszélnek. A békét fenyegető veszély nagy, sőt így még tovább fokozó­dik, de a Szovjetunió álláspontja szerint nem kevés az atomhá­borús veszély elhárítására kínálkozó lehetőség sem. Nagyon fontos lenne, hogy elsősorban az atomhatalmak politikája a háborús veszély elhárítására irányuljon, hiszen a nukleáris fegyverek veszélyeztetik leginkább a békét és a biztonságot. A Szovjetunió változatlanul mindent megtesz ennek érdeké­ben, s továbbra is érvényben vannak az egyik fél biztonságát sem sértő korábbi leszerelési javaslatai. Washingtonnak a jelek szerint esze ágában sincs, hogy bármilyen kötelezettségvállalással is gúzsba kösse militarista terveit, sőt nemhogy új leszerelési megállapodásokat nem köt, de a korábban aláírtakat sem tartja meg, így például többek között a jövő év végétől a SALT-II szerződés rendelkezéseit sem. S miközben az Egyesült Államok lázasan fegyverkezik, alibizmusból néhanapján útjára bocsát egy „békeszólamot“, hogy azt a látszatot keltse: a Fehér Ház igenis hajlandó a párbe­szédre, míg a Szovjetunió „kivárja“ az amerikai elnökválasztás eredményeit. Ezekkel a minden reális alapot nélkülöző vádasko­dásokkal összefüggésban Konsztantyin Csernyenko egyértel­műen leszögezte: a Szovjetunió elvhü politikát folytat, amely mentes a konjunkturális ingadozásoktól. A Szovjetuniótól min­dig is távol állt az ilyen várakozó taktika, egyébként is az időhúzás taktikája a washingtoni politika sajátossága, számos alkalommal volt rá példa - Bécsben, Madridban, Genfben egyaránt. Ilyen „kalkulációkkal“ akarja Washington a párbeszéd szüne­teléséért Moszkvára hárítani a felelősséget, hogy ezzel leplezze saját hajthatatlanságát a párbeszéd felújítására. Sokatmondó mindenesetre az illető kormányzat politikai felelősségérzetéről -, jobban mondva ennek hiányáról - ha a világ jövője szempont­jából ilyen kritikus időszakban az alaptalan vádaskodás olcsó eszközéhez nyúl. A Szovjetunió felelősségtudatáról a lényeget mondja el az a Csernyenko-kijelentés, miszerint országa változatlanul min­dent megtesz az atomháborús veszély elhárításáért, s ennek érdekében a megszakadt párbeszéd említett alapokon történő felújításáért. P. VONYIK ERZSÉBET Moszkvában ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága A tanácsok munkájának javításáról és az oktatási reformról (ČSTK) - A Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága 1984 április 10-én megtartotta ren­des ülését. A tanácskozás megvitatta és jóváhagyta az SZKP KB Politikai Bizottságának javaslatait szervezési és más kérdésekben, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa ma kezdődő ülésével kapcsolatban, amely az első lesz a tizenegyedik választási időszakban. A testület ezt követően megvitatta az általános és szakiskolák reformjának fő irányait. Erről a kérdésről Mihail Zimjanyin az SZKP KB titkára terjesztett elő beszámolót. A beszámoló feletti vitában felszólalt I. B. Usz- manhodzsajev, az Üzbég KP KB első titkára, P. Sz. Fegyirko, az SZKP krasznojarszki kerületi bizottsá­gának első titkára, R. F. Gyemetyijeva, a moszkvai városi pártbizottság másodtitkára, A. P. Alekszand- rov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának el­nöke és V. A. Petrov esztergályos, a Szocialista Munka Hőse. Az ülésen terjedelmes beszédet mondott Konsz­tantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára. A központi bizottság határozatot hagyott jóvá a ta­nácsok munkájának további javításáról és az oktatási reform fö irányairól. Moszkvában kedden Gennagyij Szizov elnökleté­vel az SZKP Központi Revíziós Bizottsága is ülést tartott. Konsztantyin Csernyenko elvtárs beszéde Elvtársak! Holnap kezdődik a Szovjetunió újonnan megválasztott Legfelsőbb Tanácsának első ülésszaka. A KB Politikai Bizottságában sokoldalú­an értékeltük a választások ered­ményeit, amelyek megmutatták, hogy a dolgozók teljes mértékben helyeslik és támogatják pártunk politikai irányvonalát. A több mint 180 millió választó szavazata megerősítette a szovjet hatalom tekintélyének kétségbevonhatat­lan növekedését. A nép részéről megnyilvánult bizalom alapján meggyőződéssel folytathatjuk munkánkat. Ennek a munkának a fő irány­vonalait az SZKP XXVI. kongresz- szusa határozta meg. Ezeket fej­lesztették tovább és konkretizálták a központi bizottság következő Jiŕi Némeček nemzeti művész köszöntése (ČSTK) - Köztársasági elnö­künk Jiŕi Némeček nemzeti mű­vésznek 60. születésnapja alkal­mából a Munka Érdemrendet ado­mányozta. A magas állami kitünte­tést a jubilánsnak Josef Havlín, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára ad­ta át Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK elnö­kének gratuláló levelével együtt. A levél kiemeli a művész kiváló táncművészeti munkásságát, ki­magasló koreográfiái és pedagó­giai tevékenységét, amellyel jog­gal sorolható be balettművésze- tünk élenjáró személyiségei közé, és amellyel rendkívüli mértékben hozzájárult szocialista kultúránk fejlesztéséhez. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök ugyanebből az al­kalomból üdvözlő levelet küldött Jirí Némeček nemzeti művésznek. Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke tegnap fogad­ta hazánk újonnan kinevezett ve­nezuelai nagykövetét, Zdenék Pulcot diplomáciai megbízatásá­nak megkezdésével kapcso­latban. Ugyancsak tegnap hasonló al­kalomból Alois Indra fogadta Ja­roslav Césart, hazánk állandó ENSZ-missziójának új vezetőjét is. ülései. A kommunizmus felé való haladás olyan stratégiájáról van szó, amelyben szó sincs az inga­dozásról a tevékenységben sem pedig a történelmileg elkerülhetet­len fejlődési fokok átugrásáról. Ar­ról van szó, hogy a párt legneme­sebb céljaihoz vezető úton még számos olyan nagy és bonyolult feladatot kell megoldanunk, ame­lyek eredetüknél és jellegüknél fogva a kommunista formáció első fázisához tartoznak. Valójában ez a fő tartalma a fejlett szocializmus tökéletesítésére irányuló kiterjedt és intenzív munkának. Természetes, hogy ezt a mun­kát nem lehet elvégezni a töme­gek kezdeményezésének és alko­tó tevékenységének széles körű fejlesztése nélkül, anélkül, hogy a lehető legaktívabban bekapcsol­juk őket a társadalmi élet kulcs- fontosságú problémáinak megol­dásába. Erre törekedtünk akkor is, amikor megtettük a szükséges lé­péseket gazdaságunk minél gyor­sabb ütemü fejlődésére, s amikor pártunk erőit az ideológiai tevé­kenység jelentős javítására orien­táltuk. Ezt az irányvonalat fogjuk követni a továbbiakban is. A mai ülés napirendjén szereplő kérdé­sek jellege is jó lehetőséget szol­gáltat arra, hogy mélyebben el­gondolkodjunk arról, hogyan le­hetne jobban kihasználni a töme­gek aktivizálására azokat a tarta­lékokat, amelyek a szocialista de­mokrácia és a társadalom egész politikai rendszere további tökéle­tesítésében rejlenek. Ezt elsősor­ban a tanácsok - a Szovjetunió politikai bázisa és a szocializmus építésének hatalmas eszköze - munkájának javításával érhetjük el. Emlékezzünk csak arra, hogy röviddel Október után Lenin kitűz­te a feladatot: a tanácsokat az államirányítás olyan szerveivé kell tenni, amelyek nemcsak a dolgo­zók javára, hanem a dolgozók ré­vén tevékenykednének. Most tel­jes joggal elmondhatjuk, hogy ez a feladat lényegében már teljesült. Az államügyek nálunk 2 millió 300 ezer képviselő - a munkások, a parasztok és az értelmiség, va­lamennyi nemzei és nemzetiség dolgozói képviselőinek - és az aktivisták tízmillióinak kezében vannak. (Folytatás a 2. oldalon) Eszmecsere (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap a Hrzán-palotában fogadta a ha­zánkban tartózkodó kínai gazda­sági küldöttség vezetőjét, Csu Zsung-csit, a Kínai Népköztársa­ság gazdasági állami bizottságá­nak elnökét, miniszterhelyettest. A megbeszélés során síkra száll­tak a két ország kölcsönösen elő­nyös együttműködésének kibőví­téséért, s hangsúlyozták, hogy eh­hez főleg gazdasági téren vannak meg a kedvező feltételek. Aktívaértekezlet az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről Ma is időszerűek a szocialista országok ' békejavaslatai A tanácskozáson Vasil Biľak elvtárs is részt vett (ČSTK) - A CSSZSZK Szocia­lista Akadémiája tisztségviselői­nek tegnap Prágában megtartott országos aktívaértekezlete a je­lenlegi bel- és külpolitikai helyzet időszerű kérdéseivel foglalkozott Az ülésen részt vettek: Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Jan Fojtík, a CSKP KB Elnöksé­gének póttagja, a Központi Bizott­ság titkára, Vasil Bejda, a CSKP KB osztályvezetője, Tomáš Tráv- níček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alel­nöke és más személyiségek. Az aktívaülésen beszédet mon­dott Vasil Bil’ak elvtárs is. Értékelte a szocialista akadémia, az előadói testület munkáját, amely nagysza­bású politikai-nevelő tevékenysé­get fejt ki a legszélesebb körben, életünk különféle területein, s ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy e tevékenységet tovább kell javítani. A belpolitikai helyzetről szólva rámutatott, hogy az elmúlt időszak értékes sikereket hozott a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítése során. Ez megnyilvá­nult hazánk gazdasági életében is: a rosszabb külső feltételek között is sikerült továbbfejleszteni az ipa­ri termelést, megőrizni és megszi­lárdítani az életszínvonalat, csök­kenteni az eladósodást stb. „Nem engedhető meg azonban, hogy megelégedjünk az elért eredmé­nyekkel, hanem tovább kell moz­gósítani minden tartalékot vala7 mennyi területen, növelni kell a munkaaktivitást és az emberek (Folytatás a 7. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents