Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-11 / 87. szám, szerda
Konsztantyin Csernyenko elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Főleg a Szovjetunió új alkotmányának elfogadása után tartósan szélesítettük a tanácsok jogkörét valamennyi szinten. Ez elősegítette azt, hogy tevékenységükben mindinkább érvényesül a törvény- hozás, az irányítás és az ellenőrzés egységének lenini elve. A tanácsoknak aktívabb szerepet kell vállalniuk Be kell azonban ismernünk, hogy a tanácsok hatalmas potenciálja még mindig nem érvényesül kellő mértékben. Említek egy példát. Több határozatot fogadtunk el, hogy elmélyítsük a helyi tanácsok szerepét a gazdasági éš kulturális fejlesztésben. Feltételeztük- és helyesen feltételeztük -, hogy ez elősegítheti a gazdaság komplex fejlesztését helyi szinten/ szilárdabb gátat emel a bürokráciának, jobban kielégíti a lakosság különböző igényeit és hozzájárul a szolgáltatások javításához. Egyszóval, ezek helyes döntések voltak. Teljesítésük azonban lassú és nem tökéletes. Számos minisztérium még mindig megpróbálja kikerülni a helyi tanácsokat. Az ipari objektumok építésére és rekonstrukciójára összpontosítják tevékenységüket, de gyakorta nem szentelnek elegendő figyelmet a lakásépítésnek, a szociális és a kulturális ellátottságnak. Maguk a tanácsok sem tanúsítanak mindig kellő kitartást jogaik kihasználása során. Ennek következménye, hogy nem adják át időben a lakásokat, a kórházakat és a gyermekintézményeket. A befejezetlen objektumokat gyakran készeknek tüntetik fel. A természet- védelem normáinak megsértésére is sor kerül. Más problémák is vannak, melyek megoldásában a tanácsoknak nagyobb aktivitást kell tanúsítaniuk. Talán a népi képviselők belenyugodhatnak olyan fényekbe- amelyekről a dolgozók gyakran írnak a központi lapoknak -, mint amilyenek a lakások nem kielégítő fűtése, a városok és falvak szeny- nyezettsége, a közlekedési hiányosságok, az utcák rossz megvilágítása vagy a nyilvános helyeken való rendbontás? Valójában bizonyos ellentmondások, eltérések vannak a tanácsok nagyon gazdag lehetőségei és ezeknek a gyakorlatban való kihasználása között. Nem lehet itt meg nem említeni Lenin megállapítását, hogy a tanácsok hatalmát „nem elég formálisan törvényesíteni “,v hanem azt be kell vezetni a gyakorlatban és rendszeresen, a mindennapi irányító munkában kell felülvizsgálni. Ebből egyértelmű következtetéseket lehet levonni. Ki kell használni a pártnak a tanácsok tevékenységére gyakorolt befolyása minden eszközét, hogy növekedjék e tevékenység hatékonysága, és eltűnjön a formalizmus minden eleme. Ez korparancs. Ez minden pártbizottság feladata. Természetesen a kommunista képviselők feladata is, akik által a párt a tanácsokban érvényesíti vezető szerepét. Fontos a példamutatásuk, a képviselői kötelességeikhez való felelős hozzáállásuk. Éppen nekik kell a szervezés elemeit érvényre juttatniuk a tanácsok tevékenységében, egyesíteniük kell maguk köré a nép valamennyi képviselőjét, ösztönözniük és irányítaniuk kell alkotó kezdeményezésüket. Ez, elvtársak, az egész párt mai legfontosabb feladata a tanácsok irányításában. Arra kell törekednünk, hogy az alkotmányban rögzített jogkörük tevékenységük tartalmában és stílusában állandóan és mindenütt megnyilvánuljon. Nézzük meg az ülések munkáját. Éppen itt nyilvánul meg a legjobban a tanácsoknak, mint a néphatalom tényleges szerveinek a lényege, amelyek kifejezik a tömegek érdekeit és kollektív tapasztalatait. Az üléseknek fontos feladatuk van gazdasági életünkben is. Ezeken rendszeresen megtárgyalják és jóváhagyják a terveket és a teljesítésükről szóló jelentéseket. Megvitatják itt gazdaságunk fejlesztésének fontos kérdéseit is. Logikus lenne, ha hasonlóan komoly és élénk eszmecserét váltanának ki. Csakhogy távolról sincs ez mindig így. De nemcsak erről van szó. A gazdasági munka, éppúgy mint ennek hatékony ellenőrzése, megköveteli a konkrétságot és cselekvőkészséget. És ezt, természetesen, nehéz elérni, ha ezzel csak az üléseken foglalkozunk, legyenek azok résztvevői bármilyen aktívak is. Minden tanácsban működnek állandó bizottságok. Arra' van szükség, hogy ezek is állandóan figyelemmel kísérjék mindennapi gazdasági életünket. S úgyszintén időben kell reagálniuk a népgazdaság szükségleteire, segíteniük kell a tanácsok, s azok végrehajtó szervei gazdasági döntéseinek megindoklását, és rendszeresen ellenőrizniük kell e döntések teljesítését. Ebben vannak már tapasztalataink. A kor követelménye azonban, hogy e tapasztalatokat lényegesen gazdagítsuk. Az ötéves terv még hátralevő hónapjainak rendkívül felelős szakaszába léptünk. A helyzet azonban határozottan nem olyan, hogy ne lenne szükség gazdasági munkánk további intenzifikálására. Ezt bizonyítják az első negyedév eredményei is. Bizonyos sikerek nyilvánvalóak, de ezzel egyidőben egyes szakaszokon lemaradás mutatkozik. A Politikai Bizottság legközelebbi ülésén külön fogjuk tárgyalni a népgazdasági terv teljesítésének folyamatát, és kitűzzük a konkrét intézkedéseket a helyzet javítására. De már ma világos, helyénvaló: valamennyiünk számára a legkisebb lazítás is tilos kell, hogy legyen. Nem szabad, hogy akár egy pillanatra is megfeledkezzünk az állami terv teljesítésével kapcsolatos aggodalmakról. Állapodjunk meg abban, hogy bármilyen késésnek, a feladatok bármilyen nem teljesítésének, amelyre az idén sor kerülhet, minden korábbinál szigorúbb büntetést kell maga után vonnia. Nem helyezkedhetünk semmilyen más pártos álláspontra. A kommunista képviselőktől azt várjuk, hogy a tanácsokban is elősegítik ennek az álláspontnak az elfogadtatását. Nagymértékben javára lesz gazdaságunknak, ha a tanácsok szabályt csinálnak minden szinten a vezető gazdasági dolgozók munkájának igényes és objektív értékeléséből. A vezető dolgozók felelőssége A Legfelsőbb Tanács ülésszakán jóvá kell hagynunk a Szovjetunió Minisztertanácsának összetételét. Ezzel összefüggésben fel akarom hívni minisztereink és a reszortok vezető dolgozóinak figyelmét arra, hogy feladatuk és felelősségük a népgazdasági feladatok .teljesítése során rendkívül nagy és szerteágazó. Ide tartozik a személyes alkotó kezdeményező tevékenység, a reszort üzemei és szervezetei munkája szervezésének művészete és képessége, a pontos együttműködés és a feladatok megoldása a rokonágazatokkal és kétségkívül a dolgozók szükségleteivel, igényeivel való állandó törődés és ezek figyelem- bevétele. Hogy milyen sikeresen dolgozik ez vagy az a vezető dolgozó, azt nemcsak a terv és a szerződésekben rögzített kötelezettségek mutatóinak és teljes és időben való teljesítése alapján fogjuk megítélni, hanem az emberek munkafeltételei és életkörülményei javítására tett reális erőfeszítések alapján is. Most hozzáláttunk a népgazdaság irányítási rendszerének sokoldalú tökéletesítéséhez, a gazdasági tevékenység új formáit és struktúráit keressük. Az új formák feltétlen szükséges keresésének azonban érthetően nem szabad elterelnie figyelmünket az eddigi irányító szervek, elsősorban a tanácsok hatékonyabb kihasználásáról. Itt nem kell létrehoznunk új kapacitásokat, elég jobban kihasználni a meglevőket. S ha már az irányításról beszélek, feltétlenül szólnom kell az adminisztratív apparátus csökkentésének problémájáról. Ezt az állományt nem lehet csak az irányítás legalacsonyabb és középső szintjén korlátozni, hanem, hogy úgy mondjam, a csúcson is ezt kell tenni. Ez elkerülhetetlen, akár tetszik valakinek, akár nem. Mégpedig minél előbb, mivel a központ példamutatásának nagy az értéke. Valamennyien tudatosítjuk, hogy fontos dologról van szó, s ezért szükséges pártos álláspontra helyezkedni. Először is figyelmen kívül kell hagyni a szubjektív elmélkedéseket. Másodszor pedig tudatosítani kell, hogy nem egyszeri kampányról van szó. Célunk a dolgozók optimális arányának az elérése. Ezt nem oldjuk meg azzal, ha a dolgozókat az egyik irodából a másikba helyezzük át. Feltétlenül el kell hárítani az adminisztratív apparátus túl- méretezettségének okait, és állandóan javítani kell az adminisztratív munka szervezését és műszaki ellátottságát. Természetesen szükség van az olyan feltételek megteremtésére is, melyek között maguknak az embereknek lenne az érdekük, hogy - képletesen szólva - a hivatali asztaltól átmenjenek az esztergapadhoz. Tudjuk, milyen problémák keletkeznek eközben. Szükséges, hogy ezek megoldásába energikusan kapcsolódjanak be az állami és a tervezőszervek és természetesen a legfelsőbb és a helyi tanácsok is. Az ellenőrzés hatékony formái Szem előtt tartjuk, elvtársak, a lenini követelményt, hogy a tanácsok munkájában az első helyen álljon a központi és a helyi szervek határozatai igazi teljesítésének konkrét ellenőrzése. Ezt már lényegében megvalósítottuk. Számos tanács sikeresen érvényesíti ellenőrzési jogát az alárendelt szervek és tisztségviselők, a területén levő szervezetek és vállalatok tevékenysége felett. Ennek ellenére a kommunista képviselőkre és a tanácsok pártcsoportjaira még sok munka vár. Az ellenőrzésnek van például olyan hatékony formája, mint a képviselők interpellációi. Érdeklődtem az iránt, hogy ezt milyen gyakran használják ki. Kiderült azonban, hogy az utóbbi években valamennyi tanácsban átlag egy interpelláció jut 30 képviselőre. Ez az adat önmagában talán nem sokat mond, de hasonlítsák csak össze a központi bizottságba, az újságok szerkesztőségeibe és a különböző szintű tanácsokba a dolgozóktól érkező levelek özönével. Számos levélben az emberek életünk komoly problémáival foglalkoznak, amelyek érintik őket. Meggyőződésem, hogy a népi képviselők jól ismerik a dolgozók gondjait, és azonosítják magukat ezekkel. Mégis úgy tűnik, hogy valamennyien még nem képesek ezeket az ügyeket elmondani a tanácsokban s általános és nyilvános vitára bocsátani őket. Tehát el kell mélyíteni a tanácsok szerepét valamennyi döntésük és minden szovjet törvény teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatban is. Nálunk senkinek sem szabad megsértenie és megkerülnie a törvényeket. Arról beszélek, amit mindenki tud. De azért mondom ezt, mivel ebből, sajnos, még nem mindenki vonta le az elkerülhetetlen gyakorlati következtetéseket. Nem kell messzire mennem példáért. Közülünk sokan nemegyszer találkoztak már ilyen helyzettel. Éppen megvitatták és egyhangúlag jóváhagyták az ötéves vagy éves tervet, amely tehát törvényerőre emelkedett. De mi történik ezután? Egyszer az egyik, másszor a másik reszort, az egyik vagy a másik terület gyakran megfelelő indoklás nélkül követel új anyagi és pénzügyi kereteket azokon kívül, amelyeket már a tervnek megfelelően megkaptak. Mondjuk ki nyíltan, ez régi betegségünk. De egyes elvtársak már úgy hozzászoktak ehhez, hogy ezt egészen normálisnak tekintik. Sőt mi több, az a „hangsúly“, amellyel követelik a pótlólagos eszközöket, nyilván sok emberben azt a benyomást kelti, hogy ez aktivitásuk legjobb bizonyítéka. Természetesen ez nincs így. Az igazi tettrekészséget a tervek összeállítása, illetve a bizottságokban való megvitatásuk során és a tanácsok ülésein kell érvényesíteni. Ott kell vitázni, a választók érdekeit védeni és harcolni a saját nézetekért. Amint azonban a terv törvényerőre lép, meg kell tartani, és következetesen teljesíteni kell. Ez nem csupán gazdasági fegyelem kérdése. Ez a pártos, a politikai felelősség kérdése. Kinek másnak, ha nem nekünk, kommunistáknak - s annál inkább a vezető beosztású kommunistáknak- kellene elsősorban törődnünk a szovjet hatalom által hozott törvények tekintélyének megszilárdításával. Nemhiába mondják, hogy a törvény szigorú, de igazságos. A mi törvényeink valóban szigorúak. És ugyanolyan szigorúan kell őket megtartani. Máskülönben a rend, a szervezettség és a szocialista törvényesség megszilárdítására irányuló minden erőfeszítés kárba vész. Ezen erőfeszítések során természetesen nem célunk az emberek kezdeményezésének gúzsbakötése és életük korlátozása, ahogy azt a Nyugaton állítják. Nem, számunkra a törvény nem csupán szigorával fontos, hanem a legszélesebb értelemben vett igazságosságával is. És azzal is, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Továbbá azzal, hogy jogi normáink és törvényeink küldetése a dolgozók érdekeinek védelme, munka- és társadalmi aktivitásuk fejlesztése. Erre irányult a Legfelsőbb Tanács nagy törvényhozó munkája is a tizedik megbízatási időszakban. Megemlítem legalább a dolgozó kollektívákról szóló törvényt, amelyet a Legfelsőbb Tanács hagyott jóvá. Ugyanezt az irányvonalat fogja követni a jövőben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a köztársaságok legfelsőbb tanácsai. A legfontosabb az, hogy mind az eddigi, mind az új törvények hozzájáruljanak a szocialista demokrácia elmélyítéséhez és az egyre szélesebb rétegek aktív bekapcsolásához a termelésbe, az állam és a társadalom irányításába. Elvtársak, olyan országban, mint a mienk, érthetően szüntelenül kell foglalkozni a nemzetek és nemzetiségek viszonyának tökéletesítésével kapcsolatos feladatokkal. A tanácsoknak, amelyek jelentős szerepet játszottak a nemzetiségi ellentétek felszámolásában és a nemzetek testvéri barátságának megszilárdításában, komolyan be kell hatolniuk a nemzetiségi kérdés tartalmába is olyan formában, amelyben az a fejlett szocializmusban létezik. Hiszen éppen ez az a terület, ahol nem lehet eredményesen dolgozni másként, csupán kollektív és in- ternacionális alapon, tekintetbe véve minden árnyalatot. Tanácsaink - mindenekelőtt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa- struktúrájában és egész tevékenységében is megtestesül az inter- nacionális és a nemzeti tényező egysége. Ez jelentős mértékben járult és járul hozzá a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megszilárdításához. A kialakult nemzetiségi viszonyokat ugyanakkor nem tartjuk valamiféle megcsontosodott és megváltoztathatatlan állapotnak, valami olyasminek, amire ne lennének befolyással az új körülmények és az idő. Ez azt jelenti, hogy az eddigi bevált szervezeti munkaformák és -módszerek fejlesztése során szüntelenül olyan új formákat kell keresnünk, amelyek hozzájárulnak a nemzetek és nemzetiségek felvirágoztatásához és közeledéséhez. Úgy gondolom, hogy ez a kérdés, amelyet maga az élet vetett fel, megérdemli mind a központi bizottság tagjainak, mind a Legfelsőbb Tanács képviselőinek a figyelmét. Külpolitikánk célja a háborús veszély elhárítása A tanácsok és mindenekelőtt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa jelentős mértékben hozzájárulnak külpolitikai feladtaink teljesítésére irányuló mindennapos nagy munkánkhoz. Mindnyájan jól tudjuk, milyen bonyolult a jelenlegi nemzetközi helyzet. Az SZKP és a szovjet állam mérhetetlen erőfeszítéseket tesz a nukleáris háború elhárítására, a világbéke megőrzésére és megszilárdítására. Következetesen és kezdeményező- en igyekszünk elhárítani a nemzetközi politikában meglevő feszültséget, korlátozni a lázas fegyverkezést és megbízhatóan szavatolni országunk biztonságát. Mindennapos erőfeszítéseinkhez tartozik a szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdítása- és a felszabadító mozgalmakkal vállalt szolidaritás fokozása. A Legfelsőbb Tanács mindkét kamarájának külügyi bizottsága aktívan törekszik a világgal kiépített kapcsolataink fejlesztésére, és képviseli országunkat fontos nemzetközi találkozókon, gyakran nehéz tárgyalásokon. "Ebbe a felelősségteljes munkába azonban eddig csupán a képviselőknek viszonylag szűk köre kapcsolódott ba aktívan. Mások számára a képviselői kötelezettségek teljesítése sokszor korlátozódik főleg a különböző protokoláris akciókon való részvételre. Ez nehezen magyarázható. A külügyi bizottságok nagyobb figyelmet fordíthatnának a nemzetközi jellegű hivatalok és szervezetek munkájának koordinálására és ellenőrzésére, és üléseiken gyakrabban találkozhatnának ezek képviselőivel. Más szóval, ki kell szélesíteni azoknak a képviselőknek a munkaterületét, akik ezeknek a bizottságoknak a tagjai. Szeretnék külön említést tenni a tanácsok munkájáról országunk védelemi' képességének további erősítése terén. A jelenlegi helyzet megköveteli tőlünk, hogy állandóan és sokoldalúan törekedjünk az ország biztonságának szavatolására és a szovjet polgárok békés munkájának megbízható védelmére. A tanácsoknak e feladatok teljesítéséhez is hozzá kell járulniuk. Röviden: a kommunista képviselőknek, a pártbizottságoknak és a pártnak mint egésznek arra kell törekedniük, hogy a tanácsok mindig hatékonyan gondoskodjanak mindarról, ami a népet és az országot foglalkoztatja. Az oktatási reform összhangban van a nagyobb követelményekkel A szovjet emberek figyelme most az oktatási reformra irányul. Ennek óriási politikai jelentősége van, s tulajdonképpen ez késztetett minket arra, hogy a központi bizottság ülése elé terjesszük a kérdést. Ahhoz, hogy a szovjet társadalom megbízhatóan haladjon előre nagy céljaink felé, minden új nemzedéknek a műveltség és az általános kultúra, a szakképzettség és az állampolgári aktivitás magasabb szintjét kell biztosítani. Ez úgyszólván a társadalmi haladás törvénye. A tudományos-műszaki forradalom és az információk lavinaszerű gyarapodása idején ez a törvény a korábbiaknál jóval nagyobb követelményeket támaszt mindazokkal szemben, akik tanulnak, s azokkal szemben is, akik másokat tanítanak, az egyszerű pedagógustól kezdve egészen a miniszterig. A reform célja épp az, hogy megteremtsük az ezeknek a követelményeknek a teljesítéséhez elengedhetetlen feltételeket, és természetesen felszámoljuk az eddigi hiányosságokat az oktatásügyben, s ez vonatkozik az irányításra is. Most, az össznépi vita után, a központi bizottság oktatási reformjavaslata emberek millióinak élettapasztalatával és a kollektív bölcsességgel gazdagodott. Szeretnék csatlakozni azokhoz az elvtársakhoz, akik javasolták, hogy a reformot alapjában véve hagyjuk jóvá, és terjesszük megvitatásra a Legfelsőbb Tanács elé. Most azon kell gondolkodnunk, hogyan lehetne a reform gondolatait teljes mértékben a gyakorlatban (Folytatás a 3. oldalon) ÚJ SZÚ 2 1984. IV. 11.
