Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-10 / 86. szám, kedd
krónika ďSÍ ss* hír mozaik ppí-- :í?^ krónika || Kedd, 1984. IV. 10. A Pártélet 7. száma A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 5.55, nyugszik 19.19 Közép-Szlovákia: 6.02, nyugszik 19.26 Nyugat-Szlovákia: 6.08, nyugszik 19.32 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 12.09 nyugszik 3.40 Közép-Szlovákia: 12.16, nyugszik 3.47 Nyugat-Szlovákia: 12.22, nyugszik 3.53 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ZSOLT és IGOR nevű kedves olvasóinkat • 1864-ben született Eugen ď ALBERT német zeneszerző (t 1932) • 1889-ben született Jaroslav VOT- RUBA festő és grafikus (f1971) • 1909-ben halt meg Algernon Charles SWINBURNE angol költő, esszéista (szül. 1837). Bernard Slobodník, a lévai (Levice) járási pártbizottság vezető titkára a szerzője a Napjaink feladata - a gazdaságosság növelése című cikknek, amelyből kiderül, hogy a tüzelőanyagokkal, az energiával és az üzemanyaggal való gazdálkodás társadalmi ellenőrzésével kapcsolatos kérdések megvitatása céljából a járási pártbizottság elnökségére összehívták az üzemi pártbizottságok és a pártalapszervezetek elnökeit, a vállalat- és üzemigazgatókat, illetve az egyes termelőszövetkezetek szakszervezetének és ifjúsági szervezetének képviselőit. Minden vállalatnál és üzemben következetesen ellenőrizték a gazdálkodást. A tanácskozás rámutatott arra, hogy a minőség javítása, a gyártmányfejlesztés, a nyersanyagok takarékosabb fel- használása és a dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatása során a legjobb eredményeket a tlmačei Szlovák Energetikai Gépgyár, a lévai LEVITEX és a pukaneci Smrečina üzem érte el. „A társadalmi ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a tüzelőanyag-, energia és nyersanyagmegtakarítások elérése megköveteli a tervszerű irányítás további tökéletesítését és a tudományos-műszaki fejlesztésnek mint az újratermelési folyamat szerves részének szervezését. A tudományos-műszaki ismeretek gyakorlati érvényesítését célzó komplex programfeladatoknak kell ezért az egyes vállalatok és üzemek fejlesztési koncepcióiban az alapvető feladatokat képezniük.“ A Pártélet melléklete a pártoktatás 1983-1984. évi résztvevői számára ezúttal A CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődésének fö irányai című anyagot tartalmazza. -füIDÖJÁRÁS Szlovákia területén túlnyomóan felhős idó várható, időnként esővel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-16 fok lesz, az északi, északkeleti szél megerősödik. Szerdán és csütörtökön változóan felhős idő lesz, napközben viszonylag meleg idó várható. Csütörtök délután északnyugat felól megnövekszik a felhőzet és helyenként esőre is számíthatunk. Az éjszakai hőmérséklet 6-2 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14-18 fok között alakul, délen és délnyugaton eléri a 20 fokot is. A DUNA VÍZÁLLÁSA ■ Mintegy 10 ezer ember vált hajléktalanná a brazíliai Maran- hao államban a hosszan tartó esőzés okozta árvíz következtében. A legnagyobb károkat a Mearin folyó okozta, amely medréből kiáradva Pedreira városban több mint háromezer házat elöntött. ■ Jelenleg 234 millió ember él az USA-ban vagyis 3,3 százalékkal több, mint 1980-ban - közölte az amerikai népszámlálási hivatal. Az USA legnagyobb városa továbbra is New York, ahol 7,086 millió ember él. A második helyen Los Angeles áll 3,022 millió lakossal. ■ Csaknem megkétszerezik a tehergépkocsik gumiabroncsainak használhatósági idejét az üzemanyag-fogyasztásnak pedig mintegy 15 százalékos csökkentését eredményezik, ugyanakkor növelik a közúti forgalom biztonságát a Bohumíni Vas- és Drótgyárban készített acélzsinórok. ■ Nemzetközi vásár nyílt Zágrábban, amelyen 1800 kiállító vesz részt a világ 26 országából. A vásáron 1590 hazai és 220 külföldi cég mutatja be legújabb fogyasztási cikkeit, textilipari termékeit, gépeit, mezőgazdasági terményeit stb.. Előrejelzés 1984. április 10-re: Bratislava: 265, árad Medveďov: 230, változatlan Komárno: 255, árad Štúrovo: 235, árad ■ A cseh és a szlovák rövidfilmek 22. fesztiválját április 24-e és 26-a között Piešťanyban tartják. Az előkészületekről megrendezett sajtóértekezleten közölték: Trnavában, Hlohovecben, Nové Mesto nad Váhomban, Vrbové- ban, Trenčínben és Bratislavában is tartanak vetítéseket. Piešťanyban összesen 94 rövidfilmet mutatnak be több hazai filmstúdió tavalyi terméséből. A cseljabinszki vasútállomásra szállították a ČS-7 típusú új villanymozdonyt (képünkön), amelyet a plzeňi Škoda Művekben szovjet megrendelésre gyártottak. (CSTK - felvétel) APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ Április 11 -én ünnepli Nagytúron (Veľké Túrovce) 66. születésnapját a drága édesapa, nagyapa, Tóth János. E kedves ünnep alkalmából szeretettel köszöntik, sok boldogságot, további jó egészséget és hosszú, nyugodt, békés életet kívánnak neki lánya, Mari, veje István, unokái: Márti, István és Józsi. Ú-1366 ■ Április 10-én ünnepli 50. születésnapját a drága édesanya, özv. Farkas Mártonné Gömörhorkán (Gem. Hôrka). E kedves ünnep alkalmából szívük egész szere- tetével gratulálnak, jó egészséget és még nagyon hosszú, boldog életet kívánnak fiai: Pisti és Marci, menyei: Aliz és Gabi. Ú-1137 ■ Április 10-én ünnepli 70. születésnapját a drága anya, nagymama és dédnagymama, Vörös Erzsébet Léván (Levice). Ebből az alkalomból szívből gratulálnak, jó egészséget és hosszan tartó, békés, boldog életet kívánnak neki lánya, Irén, veje, Laci, unokái: Irén, Éva és Szilvia férjükkel: Pállal, Jánossal és Istvánnal, dédunokái: Janika, Maroško és Marián. Lucinka mindenki nevében csókolja a dédi- két. ú-969 ■ A drága szülőket, Roszicska Józsefet és feleségét, Roszicska Etelt, akik 4. 10-én, illetve 4. 15-én ünnepük 60. születésnapjukat, szívük egész szeretetével köszöntik, jó egészséget és hosszan tartó boldog életet kívánnak nekik lányuk, Anna, vejük, Pál, unokáik: Norbert és Imre. Ú-999 MEGEMLÉKEZÉS ■ Bánatos szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a szeretett férjre, édesapára, nagyapára és dédapára, id. Póda Boldizsárra (Hodos - Vydrany), aki 5 évvel ezelőtt örökre eltávozott körünkből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. ■ Fájdalomtól megtört szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a felejthetetlen, drága jó gyermekre, Kocsi Zsuzsikéra (Kolárovo), akit a halál 1982. IV. 11-én tragikus hirtelenséggel ragadott ki szerettei kóréból. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá szeretettel ezen a számunkra nagyon szomorú második évfordulón. örökké bánatos szülei, nagymamái, Ica néni, Editke és az egész rokonság Ú-1363 ■ Jelentősen növekedett tavaly az osztrák külkereskedelmi forgalom elsősorban a szocialista országokba irányuló kivitelnek köszönhetően. A Szövetségi Gazdasági Kamara adatai szerint az osztrák kivitel terjedelme 3,9 százalékkal, ezen belül a szocialista országokba irányuló exporté 13,1 százalékkal nőtt. ■ Egyhetes fesztivált tartanak a bratislavai SZISZ-tagok és pionírok a város felszabadulásának évfordulója tiszteletére. A rendezvénysorozat keretében négy SZISZ-alapszervezetnek és pionírcsapatnak, amelyek a tavalyi szocialista versenyben a legjobb helyezéseket érték el, átadták a Bratislava testvérvárosai - Kijev, Krakkó, Prága és Rusze - által felajánlott vándorzászlókat. ■ A Nagy-Britanniába csempészett heroinmennyiség a becslések szerint a négyszeresére, a kokainmennyiség a háromszorosára növekedett az elmúlt öt évben. A „jobb ellátás“ a felére nyomta le az illegálisan becsempészett kábítószerek árát, s emiatt a kábítószer-élvezők száma megkétszereződött. ■ A dolgozók kétharmada részesül egészségügyi gondozásban a vállalati egészségügyi intézményekben az NDK-ban. Az üzemi orvosok a dolgozók között az idén csaknem 370 ezer gyógykezelési beutalót osztanak ki, ebből 160 ezer megelőző vagy rehabilitációs kezelésre szóló, 210 ezer pedig fürdőbeutaló. Mi Hol r\ Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Kisírt szemek (cseh) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: A gorilla (francia) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: A kuruzsló (lengyel) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Csatár a pácban (francia) 18, 20 30 • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Az ötödik pecsét (magyar) 15.30, 18, 20.30 •POHRANIČNÍK: Eder úr és a kis kópé (NSZK) 14.30, 17, 19.30 •PRAHA: Hooper (amerikai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 •SLOVAN: Az ezeréves méh (szlovák) 16, 19.30 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Nyugaton a helyzet változatlan (angol) 17, 19.30 • TATRA: Ki nem állhatom a szőke nőket (olasz) 15,17 30, 20 KOŠICE • MLADÁ GARDA: Napnyugta (francia) • SLOVAN: A japán szigetek foglya (japán) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Vámhivatal (szovjet) • TATRA: Az ászok ásza (olasz) • ÚSMEV: Hóvirágünnep (cseh) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Bajazzók - Parasztbecsület (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Harang torony nélkül (19) • KIS SZÍNPAD: Ketten (19) • ÚJ SZÍNPAD: Ez aztán a meglepetés (19) •STÚDIÓSZÍNPAD: A pásztorleány (19) •MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENOPARK: A fekete bárány. A Radošíni Naív Színház műsora (19.30) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Traviata (19) • THÁLIA: (Csécs - Čečejovce) - Egy ember, aki megunta a bőrét (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 10.17 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 6.00: Hírek. 6.10: Népi muzsika. 6.25: Sport és muzsika (ism.). 6.55: Hírek. 10.00: Iskolások műsora. 12.00: Hírek. 12.10: Rádióegyetem (ism.). 12.25: Barangolás Zeneországban (ism ). 12.55: Sajtószemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczenei koktél. 14.30: Iskolások műsora (ism.). 17.00: Köny- nyüzene. 17.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.45: Ez történt 24 óra alatt 9.00: iskolatévé (ff.) (ism.) 9.20: Autósok, motorosok magazinja (ff.) 9.50: Pavol Gejdoš: Láncolat. Tévéjáték. 1. rész (ism.) ♦ 11.00: A rendőrség nyomoz (ism.) 11.05: URH-kocsival Magazin (ff.) 11.45: Iskolatévé (ff.) 12.15: Hírek 15.35: Hírek 15.40: Iskolatévé 16.00: Tudomány és technika. Magazin 16.40: Középiskolások műsora (ism.) 17.25: A burzsoá futurológia (jövőkutatás) mint politikai eszköz (ff.) 17.55: Közép-szlovákiai magazin (ff.) 18.25: Esti mese (ism.) 18.40: Mezőgazdasági magazin 19.30: Tv-Híradó 20.00: Aranykrokodil. Közvetítés a Televízió díjkiosztó ünnepi estjéről 21.15: Miroslav Plzák: Anyu, a lakást kifosztották. Tévékomédia 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Musica viva. Zenei magazin 23.00: Hírek II. MŰSOR 16.30: Hírek 16.35: Német nyelvtanfolyam haladóknak. 15. lecke 16.55: Kicsinyek meseműsora (ism.) 17.50: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor (ism.) 18.20: Szakmunkástanulók műsora (ff.) 18.50: Malacca múltja és jelene. Útirajzfilm a maláj-félszigeti városról 19.18: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Híradó 20.00-21.30: Fiatalok Tévéklubja: 20.00: A rendszeres rovatok 20.50: Tengerészek a stúdiónkban 21.20: Fiatal filmesek fesztiválja T rutnovban 21.30: Időszerű események 22.00: Irodalmi revü A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: Közeli és távoli dalok 17.50: Gyorsulás. Tévéfilm. 2. rész 19.00: Tv-Híradó 19.35: Népi muzsika 19.50: Svéd Kupa nemzetközi jégkorongtorna Svédország-Szovjet- unió mérkőzés A szünetben: Ma történt a nagyvilágban BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05-9.55: Iskolatévé (ff.) 9.55: Ártatlan hazugság. Olasz film (ism.) 11.25: Képújság 15.00-16.30: Iskolatévé 16.35: Hirek 16.40: A mi emberünk. NDK tévéfilmsorozat. 2. rész: Hallgatni ezüst 17.40: Kisfilm 17.55: Képújság 18.00: Színházat játszunk. 5. rész: Az élménytől a világképig 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese (ff.) 19.30: Tv-Híradó 1 20.00: A Laurent család. NSZK tévéfilmsorozat. 7. rész: A Sa- betzky-ügy 20.55: Stúdió 84. A Televízió kulturális hetilapja 21.55: Népzene zenekarra. Farkas fe- renc: Kállai táncok 22.00: Kockázat. Világgazdasági magazin 22.35: Tv-Híradó 3 II. MÚSOR 17.50: A zöld erdő meséi. Amerikai rajzfilmsorozat. 6. rész (ism.) 18.15: Képújság 18.20: A sündisznó. Svéd természettudományos rövidfilm 18.50: Nicaragua választások előtt. Riportfilm 19.20: Mozart: Esz-dúr divertimento, K. 563. Trió hegedűre, mélyhegedűre és gordonkára 20.00: Képmagnósok, figyelem! 20.30: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja 20.50: Madeira, az Atlanti-óceán kertje. Francia rövidfilm 21.00: Tv-Híradó 2 21.20: Utazás Alcarriába. Spanyol tévéfilm 22.10: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) Halálos baleseteket okozott a gyorshajtás A legutóbbi hétvégén száztizenkét közlekedési baleset történt Szlovákiában. A baleseteknek öt halálos áldozata és tíz súlyos sérültje volt. A gépkocsikban körülbelül félmillió korona kár keletkezett. A legtöbb halálos kimenetelű balesetet a gyorshajtás okozta. Pénteken reggel Vysokában (čadcai járás) Ján P. 40 éves turzovkai lakos a sorompó nélküli vasúti átjáróban személyautójával a sínekre hajtott, annak ellenére, hogy személyvonat közeledett. A mozdony elkapta a gépjárművet, melynek vezetője a helyszínen meghalt. Útitársa, a 31 éves Pavol Ď. megsérült. Ugyanaznap kora délután Teranyban (zvoleni járás) az 56 éves Jozef D. gyorshajtás közben személyautóval egy kanyarban átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra és nekiütközött a szemben közlekedő tehergépkocsinak. A személyautó vezetője a balesetet nem élte túl Szombaton reggel a Borský Mikuláš és šaštín (senicai járás) közötti útszakaszon történt tragédia. František J. 55 éves autóbuszvezető későn vette észre az úttesten fekvő 25 éves Anton D.-t, akit az autóbusz mintegy negyven méteren magával vonszolt. A szerencsétlenül járt fiatalember a helyszínen meghalt. Az autóbusz utasai közül senki sem sérült meg. Vasárnap reggel Vidinában (losonci - Lučenec - járás) történt súlyos baleset. Ján H. 22 éves ábelovái lakos gyorshajtás közben az útkanyarban elvesztette uralmát személyautója fölött, a gépjármű az árokba futott és egy fának rohant. A gépkocsivezető és útitársa, Ján D. 22 éves ábelovái lakos a helyszínen meghalt. Az egész országban a hétvége három napján 459 közúti balesetnek nyolc halálos áldozata és huszonöt súlyos sérültje volt. Az anyagi kárt 2 100 000 koronára becsülték. M. H. Kiadia Szlovákia Kommunista Párt|a Kozponti Bizottsága főszerkesztő Rabay Zoltán helyettes fószerkeszló Szarka István és Csetö János szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18 gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815£0 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készu! a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közieteknek 815 80 Bratislava. Vajanského nábrežie 15 II emelet, telefon 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14 70 A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Index 48 011 Kčs 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6