Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-29 / 102. szám, vasárnap

ELISMERÉS PÉLDÁS HELYTÁLLÁSUKÉRT ISZO A természet írója Rudo Móric a jelenkori szlo­vák gyermek- és ifjúsági iroda­lom egyik legismertebb és leg­népszerűbb alakja. A csaknem négy évtizedes írói pályafutása alatt ez idáig mintegy 45 köny­vet írt, ebből tizet a legkiseb­bek, az óvodás korú gyerekek számára, de néhány felnőtt könyvvel is megörökítette ne­vét a szlovák irodalomtörté­netben. A Frano Král'-díjas író 1921­ben született Sucanyban. Mi­után elvégezte a tanítóképzőt, a háború első éveiben a Varín melletti Bélában, majd a fel­szabadulás után Stupavában tanított. (Itt írta első könyvét és ma is itt lakik.) Többféle pályán működött, volt a bratislavai Is­kolafilm dramaturgja, dolgozott a Pedagógiai Kutató Intézet gyermekkönyv-kabinetjében, ellátta a Szlovákiai írók Szö­vetségének titkári tisztségét, s 1959 óta az egyik legna­gyobb szlovákiai könyvkiadó a Mladé Letá igazgatója, ugyanakkor a Szlovák Irodalmi Alap tanácsának elnöke, azon­felül a Gyermekkönyv Szlová­kiai Köre elnöki tisztjét is ellát­ja, tehát az írás mellett a szlo­vák kulturális közéletből is aktí­van kiveszi részét. Rudo Móric egyik legtipiku­sabb képviselője annak az író­nemzedéknek, amely a máso­dik világháború után lépett a szlovák irodalomba. Gondo­latvilágát a fasizmussal való összeütközés közvetlenül for­málta, úgyhogy a szociális igazságra, a demokratikus eszmékre épülő új rend utáni vágy és a Szlovák Nemzeti Felkelés eszméi meghatározó kiindulópontul szolgáltak iro­dalmi tevékenysége számára. Első prózai müveiben a nyi­tott szemmel járó, eleven fiú élményeit, játékait, és mulatsá­gait dolgozta fel (Lyziar Martin - Martin, a síbajnok, 1947; 2of­ka, 1948; Druzina z Dlhej ulice - A Hosszú utcai csapat, 1949), csakhamar azonban mélyrehatóbb élményei után nyúl, hogy képet festve az em­lékezetében eleven élő hábo­rúról és a Felkelésről, fölmu­tassa a történelmi idők két leg­fontosabb mozzanatát, a hősi­ességet és a szenvedést. E te­matikának az irodalmi feldol­gozása és megörökítése legin­kább talán az Explózia (1951), a magyar nyelven A hegyek titka címmel kétszer is megje­lent (1965, 1974) ifjúsági regé­nyében sikerült, melyben az előző könyveihez viszonyítva már jóval szélesebb epikus tér­ben mozgott, élesebb eszmei irányt szabva a mű gondolati töltetének. A regény előkelő helyet vívott ki az ifjúságnak szánt fölkelési prózairodalom­ban, amit öt szlovák és számos idegen nyelvű kiadása is ta­núsít. Rudo Móric írói világa mind tematikailag, mind műfajilag és formailag igen sokszínű és gazdag. Nagy érdeklődéssel és érzékenyen figyeli azokat a megrázó változásokat, ame­lyeket az új társadalom építése hoz a gyerekek és az ifjúság életébe. Tudatában van, hogy az életforma- és stílusváltás nemcsak a felnőttek, hanem az ifjúság benső életében is viha­rokat kavarhat. Több írásában hangot ad az aktivitásra törek­vő fiatal ember vágyainak. így jutott el a sport témaköréhez, melyben igyekezett megtalálni az összekötő kapcsot és a har­móniát a sportolók fizikai ké­pességeinek demonstrálása és a morális értékei között. Kimeríthetetlen írói forrást talált Rudo Móric a természet­ben, mely szinte korlátlan lehe­tőségeket kínált fel neki, ugyanakkor felfedte az addig eléggé elrejtett valóságlátási képességeit, a valósághoz va­ló másfajta viszonyulását és a költészet iránti érzékét. A Z pol'ovníckej kapsy (1955) című, magyarul A kincses va­dásztarisznya címmel két kia­dást megéri kötet elbeszélése­iben és a természetről szóló később keletkezett meséiben férfias és lendületes világa fi­nomabb vonásokkal és szelí­debb, lágyabb gesztusokkal, hangokkal gyarapszik. Hogy új témáit a kiszucai hegyekből meríti, abban írói fejlődésének irányát tekintve volt valami jel­képszerű. Míg mások a szülő­földre és a gyermekkorba tér­tek vissza a felüdülés remé­nyében, Móric az elveszni lát­szó biztonságérzetet a termé­szetben kereste és találta meg, s amint az az egyes elbeszélé­sekből, mesékből kisejlik, megpróbálta a természethez való saját viszonyát is felül­vizsgálni, visszaállítani annak igazi keresetlenségét. Ebből a forrásból fakadtak a Roz­právky z lesa (1973) című kötet bájos meséi, melyek csillogá­sát a hatvanas években már olyan meseremekek vetítették előre, mint egyebek között A kis vadkacsa. Noha az író alkotói oeuvre­jének központja a természetről szóló mese, korántsem meríti azt ki. Móric, mint ahogyan az az igazi ifjúsági íróhoz méltó, kíváncsi és fogékony szerző, ezért törekszik szüntelenül újabb és újabb területek meg­hódítására, ezért tágítja állan­dóan műfaji palettáját. Az ed­dig említett műfajokon kívül otthonosan mozog a történelmi mondák világában (O Blazejo­vi, co sa nebál, 1975), de a koncentrációs táborokról szóló történet, a történelmi és a tudományos-fantasztikus re­gény vagy az útleíró ifjúsági próza sem idegen tőle. Sze­rencsés, dinamikus alkata megakadályozza abban, hogy megüljön egy-egy felfedezett „aranylelőhely", „kincsesbá­nya" tetején, hanem arra kész­teti, hogy a bevált írói formákat továbbiakkal, frissebbekkel gazdagítsa. Ennek jellegzetes példája az O Haríkovi a Biliovi, dvoch kamarátoch (1973) cí­mű, kicsinyeknek szánt könyve. Rudo Móric gyermek- és if­júsági müvei nemcsak szlovák és cseh nyelven arattak sikert. Ma már többek között oroszul, bolgárul, lengyelül, lettül, szerbhorvátul, németül, japá­nul és más nyelveken is olvas­hatók. Magyarul eddig tizenhá­rom könyve jelent meg, az em­lítetteken kívül például A csil­lagpettyes őzike, Az elátkozott folyónál, Hogyan veszett el és került elő Kuci hercegnő, Az öreg erdő meséi, A póruljárt vipera stb. Rudo Moricot műveiért ed­dig több kiadói, írószövetségi kitüntetéssel és díjjal jutalmaz­ták. 1976-ban megkapta az Ér­demes művész címet, most május 1-e alkalmából eddigi írói és közéleti tevékenysége elismeréséül nemzeti művész címmel tüntették ki. KÖVESDI JÁNOS Foglalkozása : tudományos munkatárs Négyszemközt Zdenka Holotíkovával, a történelemtudományok doktorával • ön tudományos kutató, a CSKP történetével foglalkozik; több munkája könyv alakban is megjelent. Klement Gottwald szlovákiai tevékenységét feldol­gozó kötete volt az első, a Ladis­lav Novomesky-monográfia a legújabb. Tudományos mun­kásságát szakmai körökben elis­merik, tudományos fokozatokat szerzett... Hogyan kezdődött ez a pálya? - Nincs ebben semmi külö­nös. Prágában ismerkedtem meg a férjemmel, ötvenhárom­ban ide jöttem Bratislavába, azóta itt élek. Ebben az épület­ben, az SZLKP KB Marxizmus­-Leninizmus Intézetében dolgo­zom. Idén szeptemberben lesz harminc éve. • Mi késztette, hogy a tudo­mányos pályát válassza? - Őszintén feleljek? Nem ez­zel akartam foglalkozni, hanem újságírással. A Politikai Főiskola újságírói karán végeztem, de amikor Bratislavába költöztünk, időbe került, hogy a cseh nyelv­ről a szlovákra átállva, írjak. Levéltárosi munkát vállaltam itt az intézetben. Lehetőségem nyílt a kutatásra, az írásra. így kezdődött. S ' a tudományos munka mellett döntöttem... • Mégiscsak nagy elhatáro­zás kellett hozzá, hogy felcserél­je az újságírást a történet­írással? - Várjon csak! Nem mondtam el mindent. A párttörténet mindig is közel állt hozzám. Az apám huszonegytől kommunista volt. S hogy én a CSKP történetével fogok foglalkozni, azt biztosan tudtam. Ha az újságírás mellett döntöttem volna, akkor is ezt a területet választom - olyasmit, ami összefügg a párttal. Hiszen negyvenhét óta párttag vagyok. • Az újságírás részben ma­radt. On sokat publikál különbö­ző lapokban, írásai színes, ele­ven stílusukkal figyelmet kelte­Zdenka Holotíková (Gyökeres György felvétele) nek. Az Új Szóban is több cikke jelent meg. - Amennyire lehetőségem adódik, igyekszem művelni a történeti publicisztikát. • Steiner Gábor életét is ta­nulmányozta. A róla írt biográfiát - amely magyarul is megjelent 1963-ban - Dél-Szlovákiában jól ismerik. S nyilván érdeklődés lenne egy bővített újrakiadás iránt is. Miért választotta éppen őt? - Kezdetben hűvösen fogad­tam a megbízást a Steiner-élet­rajz megírására. Időbe telik, amíg lenyűgöző egyénisége a történészkutató vonzerejébe kerül. Lassan megismertem az életét. Micsoda ember volt! Mennyit járta a magyar és a szlovák falvakat, életéből mennyit áldozott a pártra, mek­kora áldozatokat hozott a pár- ­tért, a köztársaságért. Ilyenem- ­bert szeretnie kell a történész­nek, s kötelessége, hogy az ilyen forradalmár életével máso­kat is megismertessen. • ön tudományos dolgozó, feleség, anya. Három gyereket nevelt fel. Hogyan győzött min­dent? - Az az érzésem, hogy nem győztem mindent. Otthon sok­szor nem volt rend. Valahogy azt tapasztalom, hogy azok a nők, akik ilyen pályán dolgoznak, ne­hezebben viselik a háztartás ter­hét. Meglehetősen nehéz élet ez... Szolgálati utak... De látom magam körül a többi asszonyt. 0 Nagy öröm érte önt, meg­kapta a Munka Érdemrendet. Hogyan fogadják a férfi munka­társak, ha kolléganőjük nagy si­kert ér el? - Semmiféle nagy sikert nem értem el. De én nem beszélek férfiakról, hanem általában az emberekről. Manapság mintha csak önmagunkra figyelnénk. Fukarul bánunk az elismerő sza­vakkal. Nehogy azt gondolja, hogy csak másokat bírálok, ma­gamat is beleértem. Pedig örül­nünk kellene a mások sikereinek is, ugyanakkor bírálni, ha szük­ség van rá. • Harminc éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen. - Nem voltam képes elsza­kadni az intézettől. A CSKP tör­ténetével csak itt foglalkozhat­tam, csak itt tanulmányozhat­tam ... Ez volt az, ami miatt itt maradtam. KOPASZ CSILLA PÉLDAMUTATÁSRA TÖREKSZEM Kilencgyermekes család szalmafedeles házikó­jában ringott a Stará Lubovna-i járásbeli Planica községben több mint ötven évvel ezelőtt Julka Koiáriková bölcsője. Egészséges környezetben, fenyvesekkel ékesített völgyekben nevelkedett test­véreivel együtt. De csak alig tizenhét éves koráig. A gyerekek egymás után kirepültek a családi fé­szekből. Júlia Svitbe került, a TATRASVIT haris­nyakötő üzembe, ahol azóta is dolgozik. - Elég nagy a távolság Planica és Svit között, miért éppen ezt az üzemet választotta? - érdek­lődtem. - Ennek több oka is van - hangzott a válasz. - Sokan voltunk a családban, minél előbb szakmát kellett tanulni. A mi környékünkön abban az időben erre nem igen volt lehetőség. Hanka nővérem után mentem, aki már korábban Svitben telepedett le. Szívem vágya volt, hogy kötöttáruval foglalkozzam. Csaknem harmincöt éve dolgozik Júlia Koiáriko­vá a sviti TATRASVIT-ben. 1960-ig munkásnőként dolgozott a harisnyakötőgépek mellett. Aztán cso­portvezetővé nevezték ki, egy 52 tagú kollektíva vezetését bízták rá. Julka asszonyt a munkatársakkal bánni tudó, segítőkész, példamutató dolgozóként ismerik. Nem volt nehéz dolga kollektívájának, amikor döntenie kellett, kit válasszon a részlegen 1961-ben meg­alakuló szocialista munkabrigád élére. - Megmondom őszintén, jólesett a bizalom - em­lékezik Julka asszony. - Tudatában voltam, ez nemcsak megtiszteltetést, hanem az eddiginél na­gyobb felelősséget is jelent, de vállaltam a megbí­zatást. Igyekezetüket számos siker koronázta. Koiáriko­vá szocialista munkabrigádja tizenöt alkalommal győzött a szocialista munkaversenyben, elnyerte az SZNF 25. évfordulója brigád, a VIII. országos szak­szervezeti kongresszus kollektívája, a CSKP XV. kongresszusának kollektívája címet és 1980-ban a kerület legmagasabb kitüntetésében részesítették a brigádot. Julka asszony megkapta a Kiváló mun­káért állami és több ágazati, szakszervezeti kitünte­tést, most pedig a Szocialista Munka Hőse címet. Tavaly egy új részlegre irányították Júlia Kolári­kovát. A kollektíva itt csaknem 2,5 millió pár haris­nyát gyártott, miközben a minőséget 13 százalékkal javították s csaknem 410 ezer korona értékű anya­got megtakarítottak. Júlia Koiáriková elkötelezetten dolgozik, becsü­lettel, példamutatóan végzi munkáját. Felelősségtu­datból, a társai iránti tiszteletből, hazaszeretetből, az öntudatos szolgálatkészségből, helytállásból ed­dig mindig jelesre vizsgázott. A TATFtASVIT dolgo­zójaként, a Sviti Városi Nemzeti Bizottság egész­ségügyi és szociális bizottsága tagjaként, a Kelet­szlovákiai Kerületi Szakszervezeti Tanács Elnöksé­gének tagjaként egyaránt. Ezenkívül hasznos társa­dalmi munkát végez a Nőszövetségben, a Vöröske­resztben, a CSSZBSZ-ben is. S mindemellett feleség, háziasszony és nem utolsósorban két gyermek édesanyja, nagymama. Vlado fia mérnökként dolgozik a TATRASVIT fej­lesztési központjában. Darina lánya - két gyerek édesanyja - szintén Svitben, a Műszálkutató Inté­zetben laboránsnöként dolgozik. Férje, Ján Kolárik a CHEMOSVIT munkása. - Itt, a Tátra alatt telepedett le és talált jó munkát családom minden tagja - jegyezte meg elégedett mosollyal Julka asszony. - Szüleim ugyan már nem élnek, de évenként egyszer-kétszer ellátogatunk szülőfalumba, Planicába. Ott is más az élet, nem olyan, mint amikor megszülettem. - Még egy kérdésre szeretnék választ kapni - fordultam Julka asszonyhoz. - Mikor és milyen módon vérteződött fel azokkal a nemes emberi vonásokkal, amelyekkel ma rendelkezik? Erre a kérdésre nem számított, de rövid gondol­kodás után keresetlen szavakkal válaszolt. - Úgy érzem, otthonról hoztam magammal a kol­lektív szellemet. Hiszen kilenc gyerek egy család­ban, - eleve egymásrautaltságot jelentett, kölcsö­nös megértést, segítségnyújtást, szeretetet igé­nyelt. Hasonló légkörben folytattam életemet - alig tizenhét évesen - a TATRASVIT-ben is. Rögtön az első napon barátnőre találtam a Humennéból érke­zett Mária Ökraková személyében. Hanka nővérem tapasztalatai szintén sokat segítettek a beilleszke­dés buktatóinak leküzdésében. Akkori mesterünk, Mária Dická türelme, gazdag tapasztalata, követke­zetessége felbecsülhetetlen segítséget jelentett számunkra. Tőle tanultam meg, csak jól, becsülete­sen érdemes dolgozni. Ehhez pedig helyes maga­tartás, tenniakarás, tudatos igyekezet kell. Nekem ebben volt kire támaszkodnom. Szerény tapasztala­taimmal én is példamutatásra törekszem fiatalabb munkatársnőim körében. Jóleső érzés, hogy kollek­tívámban megértésre találok. KULIK GELLÉRT IV. 29. z&XVXXXXX&lZ^^ SJ

Next

/
Thumbnails
Contents