Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)

1984-04-04 / 81. szám, szerda

ÚJ szú 3 1984. IV. 4. Nicaragua és Líbia panasza a BT előtt A vitában felszólalt a csehszlovák ENSZ-delegátus is (ČSTK) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap késő este felújí­totta vitáját a nicaraguai helyzetről. A BT a managuai kérés nyomán egy nappal korábban már tárgyalt a Nicaraguát egyre nagyobb mértékben fenyegető észak-amerikai agresszív akciókról, a hétfői ülést azonban tegnapra napolták el. A vitában felszólalt Philippe Louet francia delegátus, aki aggo­dalommal szólt kormánya nevében a Nicaraguát fenyegető washing­toni fegyveres beavatkozásról, ar­ról, hogy a nicaraguai partok köze­lében az utóbbi hét során már nyolc, különböző országok zászla­ja alatt közlekedő hajó futott akná­ra, melyeket az ellenforradalmi bandák helyeztek el a kikötőkben. Hangsúlyozta, hogy Franciaor­szág határozottan elítéli a Nicara­gua elleni erőszak eszkalációját és az ország szuverenitását sértő egyéb akciókat. Az indiai ENSZ-delegátus fel­szólalásában azt hangsúlyozta, hogy a nicaraguai kikötők elakná- sítása nemcsak ezen ország nép­gazdaságának okoz kárt, hanem komolyan veszélyezteti a nemzet­közi hajózás biztonságát. Felső­Volta küldötte arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy Washingtonban gyűlölik a nicaraguai sandinista forradalmi kormányt, s éppen ezért fokozzák a Nicaragua elleni katonai és felforgató akciókat. Zimbabwe, Kína, Guayana és Me­xikó küldötte is hasonló szellem­ben szólalt fel és egybehangzóan valamennyien leszögezték, hogy támogatják a Contadora-csoport országainak a közép-amerikai helyzet tárgyalásos rendezésére irányuló törekvéseit. Dia Allah Fattal szíriai ENSZ- delegátus élesen elítélte az USA Nicaragua elleni provokációit és úgy vélte, hogy az ország ellen naponta megismétlődő amerikai akciók is igazolják: az USA valójá­ban nem óhajt békét Közép-Ame- rikában. Javier Chamorro Mora, Nica­LENGYEL-BOLGÁR CSÚCSTALÁLKOZÓ A szocialista országok az enyhülési politika folytatását szorgalmazzák Marchais; Az FKP nem ért egyet Mitterrand gazdaságpolitikájával (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB el­ső titkára, miniszterelnök hétfőn este Varsóban díszvacsorát adott a lengyelországi hivatalos baráti látogatáson tartózkodó bolgár párt- és állami küldöttség tisztele­tére, melyet Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az államta­nács elnöke vezet. A díszvacsorán elhangzott po­hárköszöntőben a két államférfi egyaránt leszögezte, hogy a jelen­legi rendkívül kiélezett nemzetközi helyzetben egyre nagyobb jelen­tőségű Lengyelország és Bulgá­ria, a LEMP és a BKP megbontha­tatlan szövetsége a Szovjetunió­val, az SZKP-vel és további test­vérpártokkal, baráti államokkal. Wojciech Jaruzelski leszögezte, hogy rendkívüli veszélyt jelent a békére nézve az Egyesült Álla­mok és a NATO reakciós körei által a szocializmus ellen meghir­detett „keresztes hadjárat“, vala­mint a konfrontációra és a lázas fegyverkezésre törekvő irányvo­nal. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig van lehetőség a hely­zet veszélyes alakulásának meg­r É vszázadok óta épül és virul, küzd és viaskodik, harcol és újjáépül ez a város a nagy Duna viharos partjain. Hányszor leégett, összedőlt, rommá lett, s majdnem kihalt. De haló porából, mint a mesék madara, mindig föl­támadt, újjászületett - írja egyik Budapestről szóló könyvében Ruffy Péter, a neves közíró. Valóban! Ez a város, amelynek területén Magyarország lakossá­gának egyötöde lakik, több mint kétmillió ember, a felszabadulás utáni évtizedekben soha addig nem látott fejlődésnek indult. A munkásosztály győzelme, a szocialista társadalmi rend új távlatokat nyitott fejlődése előtt. Ebben a nagy városrengetegben ma kilencezer utca, tér, park, sé­tány és körút él, virul és hullámzik. Lüktető pulzusú világváros, amelynek hétköznapjai, jelene és jövője felelősségteljes feladatokat állítanak a városfejlesztés elé. Népesség és lakásépítés Budapest jelenéről, fejlődéséről és távlatairól beszélgettem né­hány héttel ezelőtt Gáspár Tibor­ral, a Fővárosi Tanács városfej­lesztési főosztályának vezető­jével. Azonnal a tárgyra térve, beve­zetésképpen elmondta: az, hogy ma 2 millió 60 ezer lakos él Buda­pesten, egy dinamikus népesség- növekedés eredménye. Különö­sen a 60-as években volt számot­tevő a bevándorlás, ami a követ­kező évtizedben lelassul, s most, a 80-as években, mintha meg­szűnt volna a főváros felszívó ha­tása, a beáramlás már nem meg­akadályozására, és ezzel össze­függésben rámutatott a szocialista országok békejavaslatainak fon­tosságára. A legfelsőbb szintű len­gyel vezető ugyanakkor határo­zottan elítélte az új amerikai raké­ták folytatódó nyugat-európai tele­pítését, továbbá a szocialista or­szágokkal szemben alkalmazott nyugati ideológiai diverziót és a gazdasági „szankciókat“. Todor Zsivkov határozottan el­ítélte az USA és a NATO agresszív politikáját, amely semmibe veszi a népek békevágyát, és a megle­vő katonai-stratégiai egyensúly megbontására törekszik. Hangsú­lyozta, hogy a szocialista orszá­gok változatlanul keresik a kiutat a jelenlegi veszélyes helyzetből és az enyhülési politikához való visz- szatérés lehetőségeit. Todor Zsivkov Wojciech Jaru- zelskinak átadta a Georgi Dimitrov Érdemrendet, amelyet 60. szüle­tésnapja alkalmából ítéltek oda a lengyel vezetőnek a béke és a szocializmus megszilárdítása s a bolgár-lengyel barátság fej­lesztése érdekében kifejtett tevé­kenységéért. határozó tényező. Megnövekedett a vidék népességmegtartó képes­sége, tehát a fővárosba költözők száma a jövőben sem lesz jelen­tős - aminek következtében a 90-es években Budapest lakos­sága 2 millió alá esik.- Mennyiben tudott és tud lé­pést tartani ezzel a demográfiai hullámzással a lakásépítés?- A háború végén súlyos sebei voltak a városnak, súlyosak, rend­kívüliek voltak a lakásépítés fel­adatai is. A lakosság növekedésé­vel a 60-as évek tömeges lakás­építése sem tudott lépést tartani. Az ötéves tervek folyamán javult a helyzet. Az ötödik ötéves terv­ben már évi 18 ezer új lakás épült. Ennek eredményeként szűnik már a mennyiségi lakáshiány. 1970- ben tizenöt évre szóló lakásépítési programot dolgoztunk ki. A célja az ,hogy 90-es években Budapes­ten megszűnjön a lakásínség. Úgy látszik, ez a célkitűzés reális. Na­gyobb szerephez jutott a magán­erős lakásépítkezés, s csökkent a jakásigénylők száma is. Terjeszkedés - befelé-Milyenek a területi fejlesztés lehetőségei Budapesten?- Budán a fejlesztés lehetősé­gei behatároltak. Pesten viszont szétterült a város, a beépített terü­let eléri a közigazgatási határt. A lakótelepek gyűrűje a további terjeszkedésnek már természetes akadálya. Ezentúl befelé kell ter­jednie a városnak. ragua ENSZ-képviselóje tájékoz­tatta a Biztonsági Tanács ülésén résztvevőket az Egyesült Államok legutóbbi agresszív akcióinak részleteiről. A Biztonsági Tanács ülésén szó volt Líbia panaszáról is. Az ezzel kapcsolatos vitában Nicaragua, Mongólia, Afganisztán, Kuba és Magyarország képviselője szólalt fel. Az említett országok képviselői megalapozottnak minősítették a lí­biai kormány panaszát, miszerint az Egyesült Államok felelős a ka­tonai provokációi és megfélemlítő kampánya következtében Líbia körül kialakult veszélyes helyze­tért. Ali Triki líbiai külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a vitában eddig felszólaló afrikai, ázsiai, európai és latin-amerikai országok küldöttei közül senki sem szólt az Egyesült Államok védelmében. A vitában felszólalt Ľudovít Kovačič csehszlovák de­legátus is, aki rámutatott, hogy Líbia ismét olyan ellenséges kam­pány és provokációk célpontja, amelyek egyre nagyobb mérték­ben veszélyeztetik biztonságát. Megállapította: az Egyesült Álla­mok vezető politikusai újabb Líbia- ellenes kampányukhoz jelenleg ürügyként azt használták fel, hogy Líbia állítólag részt vett a szudáni főváros, Khartum elővárosának a bombázásában. A csehszlovák delegátus rámutatott, hogy épp az Egyesült Államok fegyveres és agresszív akciói fokozásában kell keresni a jelenlegi nemzetközi helyzet rosszabbodásának okait, s a Líbia elleni kampány ezen akciók részét képezi. Kijelentette, hogy a csehszlovák kormány és nép aggodalommal követi a Líbia elleni provokációkat. A Líbia körüli helyzet vitáját a Biztonsági Tanács elnapolta, és a következő ülés dátumát a BT- tagok közötti konzultációk során határozzák meg. Cheysson—Malmierca találkozó (ČSTK) - A közép-amerikai és a dél-afrikai helyzetről folytatott tegnap tárgyalásokat Claude Cheysson fran­cia és Isidoro Malmierca kubai kül­ügyminiszter. A kubai diplomácia veze­tője kijelentette, hogy mindkét fél ha­sonló vagy azonos nézetet vall a fent említett problémákról. az eddigi fejlesztéssel párhuza­mosan megfelelő tömegközleke­dést kellett létesíteni. A lakásépí­téshez kapcsolódott a metróprog­ram is. Ma a város élete szinte elképzelhetetlen a metró nélkül. A közlekedés fontos eszköze az elővárosi gyorsvasút-hálózat, a HÉV és a városi tömegközleke­dés busz-, troli és villamosparkja. Ezek a közlekedési eszközök - út­vonalaikkal egymáshoz kapcso­lódva - teremtik meg a gyors köz­lekedés feltételeit. A lakótelepi fej­lesztésnek fontos követelménye, hogy érintsék az elővárosi köz­pontokat is. Az elővárosok és a hajdani Budapest központjai közt szűnik a színvonal-különb­ség. A peremkerületi rekonstrukci­ókkal, a közlekedési hálózat fej­lesztésével, lakásépítéssel egy nagy együttessé nőtt össze a város...- Fontos feladata a városfej­lesztőknek az ún. városrehabilitá- ció, az épületek műszaki állagá­nak, komfortfokozatainak javí­tása ...- Első helyen említeném a zöldterület nagyságának emelé­sét. A VII. kerületben például egy főre 1 négyzetméternél kisebb te­rület jut, míg az új lakótelepeken 15-20 négyzetméter. El akarjuk érni, hogy a belső városrészek rehabilitálása révén az egy főre jutó földterület nagysága legalább 6-7 négyzetméter legyen. Továb­bi célunk a komfort nélküli lakások megszűntetése. Az épületfenntar­(ČSTK) - Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtit­kára televíziós nyilatkozatában ki­jelentette, hogy az FKP elvileg nem ért egyet a Mitterrand-kor- mány gazdaságpolitikájával. A kommunisták azonban nem vál­nak ki a kormányból, mert hűek maradnak a baloldali kormány 1984 júniusában lezajlott hatalom- átvételekor elfogadott prog­ramhoz. Georges Marchais a továbbiak­ban rendkívül élesen bírálta Mit­terrand elnök belpolitikai irányvo­nalát. Határozottan elutasította a kormánynak azt a döntését, hogy mintegy 20 ezer munkás el­bocsátásával oldja meg az acél­ipar korszerűsítési programját, (ČSTK) - Szigorú biztonsági in­tézkedések mellett kedden a törökországi Cesmében zárt aj­tók mögött megkezdődött a NATO nukleáris tervező csoportjának rendszeres félévi ülése, amelyen Franciaország és Izland kivételé­vel az Észak-atlanti Szövetség ti­zenkét tagországának hadügymi­niszterei vesznek részt. Görögor­szágot és Spanyolországot állan­dó NATO-küldötteik képviselik. Megfigyelők véleménye szerint a kétnapos tanácskozás legfőbb pontja a NATO veszélyes „kettős“ tást azonos szintre kell emelni az új lakásépítéssel. Ez azonban a jövő nehéz, de igen fontos fel­adata. Mértéktartóan- A külföldi számára szembetü- nóek a Belváros változásai...- A Belváros nemcsak Buda­pest, de az egész ország centru­ma. Célunk, hogy vonzó látvá­nyokkal, gyalogoszónákkal, szó­rakoztató és kereskedelmi létesít­ményekkel tegyük még vonzóbbá. A Duna-parti szállodasor megúju­lása nyomán elkezdődhetett a kor­zó újjáépítése is. Divatba jöttek a régi dolgok. Bebizonyosodott: a sok régi értéket, környezeti ha­gyományt és környezeti elemet (postaládák, telefonfülkék, utcavi­lágítás stb.) az épületekkel együtt érdemes korhűen, hitelesen, szín­vonalasan, de mértéktartóan fel­újítani. De felépült az új Sportcsarnok, folyik az Operaház és a Városne­gyed rekonstrukciója, megtörtén­tek az előkészületek az új Nemzeti Színház felépítésére, a budai No- votel szálloda mellett kongresszu­si központ épül... Ügyelünk arra, hogy a fejlesztés során léptékben és jellegben egy­aránt megőrizzük a Duna, a Duna két oldala, a hidak, a Várdomb, a pesti Duna part adta panorámát. Nem növeljük a város kialakult magasságát, nem helyezünk el magas épületeket ebben a pano­rámában. A jelen és a jövő város­képének alakítása közben nem feledkezünk meg a múlt értékei­nek megőrzéséről sem.- Köszönöm a beszélgetést. SOMOGYI MÁTYÁS a szén-, az autó és vegyipar modernizálását. A pártfőtitkár sze­rint a kormánynak ez a döntése „tragikus tévedés“, és szerinte ez az iparpolitika „előre kudarcra van ítélve“. Úgy vélte, hogy Mitterrand belpolitikája jelenleg egyre inkább eltér választási ígéreteitől és köte­lezettségeitől, s ilyen helyzetben a FKP gyakorlatilag a kommunis­ták és a szocialisták 1981 júniusá­ban és 1983 decemberében létre­jött megállapodásának a legkövet­kezetesebb védelmezője. „A je­lenlegi politika nem tartja tisztelet­ben ennek a programnak sem a betűjét, sem pedig a szellemét. A kommunisták kormányból való távozása pedig csakis a jobboldal malmára hajtaná a vizet“ - jelen­tette ki Marchais. határozata végrehajtásának kér­dése lesz. A nukleáris tervező cso­port cesmai ülése az első azóta, hogy megkezdődött az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták te­lepítése az NSZK-ban, Olaszor­szágban és Nagy-Britanniában. A NATO vezetői így az első nukle­áris rakéták telepítésének lefolyá­sáról, valamint további rakéták hadrendbe állításával kapcsolatos „határozatokról és ajánlásokról“ tanácskoznak. Az UPI sajtóügy­nökség úgy véli, hogy „az ülésen aligha terjesztenek elő új kezde­ményezéseket“. Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter az ülésen részle­tes jelentést terjeszt elő. Nincs kétség az iránt, miszerint ismét követelni fogja a partnerektől, hogy feltétlenül teljesítsék a NATO fegyverkezési határozatát. „Külön­leges figyelemben“ részesíti Wein­berger és a NATO vezetése Gö­rögországot, amely sajátos állás­pontot foglal el az amerikai nukle­áris rakéták kérdésében, és Hol­landiát, amely még nem járult hoz­zá a telepítéshez. Tüntetések Ciszjordániában (ČSTK) - Az Izrael által megszállt Ciszjordániában és a Gázai-övezetben a föld napja alkalmából tömeges tünte­téseket tartott a palesztin lakosság. A megmozdulások megfékezése érde­kében az izraeli megszálló hatóságok a múlt héten 1170 palesztin hazafit tartóztattak le. Bezárták Ciszjordánia legnagyobb főiskoláját is - a Bir Zait palesztin egyetemet. így próbálják megakadályozni az arab diákok meg­mozdulásait a megszállás ellen, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet tá­mogatására. Üldözik azokat a tanáro­kat is, akik nem hajlandók alávetni magukat a cionista agresszorok diktá­tumának. Az izraeli kormány kedden úgy dön­tött, hogy Ciszjordániában, a Halhul és Ramallah közti térségben két újabb félkatonai települést építenek fel. Hétfőn hivatalosan is felújították Egyiptom tagságát az Iszlám Konfe­rencia Szervezetében. Egyiptomot azt kővetően zárták ki a szervezetből, hogy 1979-ben aláírta a különszerző­dést Izraellel. Kairó újrafelvételéröl a közelmúltban döntött a szervezet csúcskonferenciája Marokkóban. MAGYARORSZÁG NEMZETI ÜNNEPÉN Az újjászületett város Megkezdődött a NATO nukleáris tervező csoportjának kétnapos ülése A francia acélipari dolgozók az utóbbi napokban számos tiltakozó akciót tartottak a tömeges elbocsátásokkal járó ún. korszerűsítési program végrehajtása ellen. Marseilles-ben a kohászok a főutca eltorlaszolásával tiltakoztak az ottani kohóüzem tervezett bezárása ellen. (Telefoto - ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents