Új Szó, 1984. április (37. évfolyam, 79-97. szám)
1984-04-20 / 95. szám, péntek
ÚJ szú 3 1984. IV. 20. Jelenünk és jövőnk éltető forrásai (Folytatás az 1. oldalról) Ignác Janák elvtárs beszéde te ki a felhívás támogatását. Jaroslav Jenerál, a SZISZ Központi Bizottságának elnöke a többi közt arról szólt, miként használja ki a SZISZ és Pionírszervezete a nevelő munka terén az antifasiszta nemzetfelszabadító küzdelem hagyományait. Jaroslava Tegero- vá, a sokolovi vasútállomás operátora a Csehszlovák Nőszövetségnek a történelmi évfordulókra való felkészülésével foglalkozott. Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke és Mária Mračno- vá adjunktus élsportoló ugyancsak teljes egyetértését fejezte ki a felhívással. Miroslav Bochenek, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség központi titkára elmondta, hogy a szövetség egyik időszerű feladata a szovjet hadseregnek a hazánk felszabadításában és a fasizmus fölött aratott győzelem kivívásában betöltött döntő szerepének, valamint a négy évtized alatt a szocialista építőmunkában elért eredméA jövő évben lesz negyven éve annak, hogy eldördültek Európában a második világháború utolsó lövései. A cseh és a szlovák hazafiak hosszú harca, amelynek legjelentősebb mérföldköveiről- a Szlovák Nemzeti Felkelés, a kárpát-duklai hadművelet, a Kassai Kormányprogram, a cseh nép májusi felkelése - a közeljövőben fogunk megemlékezni, a dicső szovjet hadsereg utolsó nagy, prágai hadműveletével kapcsolódott össze, s ezzel befejeződött hazánk felszabadítása - hangsúlyozta Tomáš Trávníček elvtárs, majd rámutatott: a fasizmus és a megszállók ellen vívott harc tanulságai napjaink és a jövő számára állandóan érvényes hagyatékot jelentenek, örökre történelmi tény marad, hogy a német fasizmus leverésében a meghatározó szerepet a Szovjetunió játszotta, hogy a háborús gyötrelmek legnagyobb részét viselte, s a legnagyobb anyagi károkat szenvedte. A húszmillió szovjet ember emléke, akik a háborúban estek el, a 140 ezer szovjet katona emléke, akik szabadságunkért Csehszlovákia területén estek el, örökre emlékezetünkben és szívünkben fog élni. Hazánk felszabadításával, valamint a nemzeti demokratikus forradalom győzelmével megnyílt az út a szocializmus felé. S a csehszlovák nép a kommunista párt vezetésével teljes mértékben kihasználta ezt a lehetőséget. A cseh és a szlovák népnek a fasiszta uralom megdöntéséért, a nemzeti és állami önállóságért vívott harcában a vezető erő a Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette munkásosztály volt. A párt nagymértékben befolyásolta a nemzeti felszabadító küzdelem lefolyását és formáit, győzelméért rendkívül nagy áldozatokat hozott, és tekintélyre tett szert az Csehszlovák parlamenti küldöttség utazik a Szovjetunióba (ČSTK) - A közeli napokban a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik a Szövetségi Gyűlés küldöttsége, amelyet Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke vezet. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában diplomáciai missziójának megkezdése alkalmából fogadta Jondogijn Ocsi- rót, a Mongol Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A mongol diplomatát Josef Havlín és František Pitra, a CSKP KB titkárai is fogadták. nyeknek a népszerűsítése. Jirí Fleyberk a Csehszlovák Szocialista Párt, Miroslava Radilová a Szövetkezeti Földművesszövetség, Bretislav Benda a Csehszlo- vák-Műszaki Tudományos Társaság, Michal Žákovič pedig a szlovák Szabadságpárt tagságának egyetértését tolmácsolta az előterjesztett felhívástervezettel. Miroslav Škoda villanyszerelő, a plzeňi Stavba Ipari Szövetkezet dolgozója a szövetkezeti mozgalom, Marie Kourimová, a Dolinái Efsz (Uherské Hradišté-i járás) állattenyésztője a Csehszlovák Vöröskereszt tagságának egyetértő támogatását tolmácsolta. Zdenék Míka, a prágai Vinohrady Színház igazgatója, a Csehszlovák Drámaművészek szövetségének elnök- helyettese az elkötelezett művészi alkotás és a társadalmi célok, valamint a haladásért és a békéért folytatott küzdelem összefüggéseiről szólt. A csehszlovák békemozgalom nevében Bedŕich Švestka akadémikus, a Csehszlovák Béemberek körében. A célok világossága, az elérésükért folytatott kitartó harc, a kommunisták becsületessége és hősiessége ösztönözték és felemelték népünket a szabadságért és az önállóságért, valamint az igazságos társadalmi rendszerért vívott harcban. Elsősorban a kommunista párt volt az s annak vezetősége, élén Klement Gottwalddal, amely a tömeges hazai antifasiszta ellenállás kibontakoztatására s olyan feltételek megteremtésére törekedett, amelyek biztosították a felszabadított országban azt, hogy a legnagyobb szava a dolgozó népnek legyen, hogy sohase ismétlődjenek meg a müncheni döntés előtti köztársaságban uralkodó viszonyok. E politika következetes érvényesítésével, a nemzeti és demokratikus forradalom céljainak megvalósításával jött létre a széles, valóban nemzeti front, a népi demokratikus állam és a nemzeti bizottságok. Ha visszatekintünk a Februári Győzelem óta eltelt évekre, büszkeséggel töltenek el bennünket az elért sikerek. Társadalmunk politikai rendszerének ereje és mély demokratizmusa a munkások, a szövetkezeti földművesek, az értelmiségiek és valamennyi dolgozó osztályszövetségében, a két nemzet és a nemzetiségek, a kommunisták, a nem kommunista politikai pártok tagjai és a pártonkívüliek szövetségében, abban a szövetségben rejlik, amelynek politikai kifejezője a Nemzeti Front, vezető ereje pedig a kommunista párt. Hazánkban a szocialista átalakulás legfontosabb eredményei közé tartozik az, hogy kiegyenlítődött Csehország és Szlovákia gazdasági és szociális színvonala, megoldódott - a lenini nemzetiségi politika alapján - a csehek és a szlovákok viszonya az egyenlőség és az egyenjogúság s az állam föderatív elrendezése alapján. A szocializmus építése során óriási ipari bázist hoztunk létre, új ipari központok, korszerű nagyüzemek, egész új termelési ágazatok születtek. Valóban történelmi eredmény, hogy a szétdarabolt mezőgazdasági kistermelést sikerült szocialista szövetkezeti nagytermeléssé változtatni. Emelkedett az emberek életszínvonala, s eltűntek az egykori éles különbségek az egyes szociális rétegek életszínvonala, valamint a város és a falu között. Magas színvonalra emelkedett a műveltség és a néptömegek kultúrája. Szép sikereket ért el a tudomány és a technika, a cseh és a szlovák művészet és kultúra. A szociális szolgáltatások, az egészségügy, az iskolaügy, a fiatalokról és az idősekről való gondoskodás is magas színvonalat ért el. Nagyot léptünk előre a nők egyenjogúsításában is. Az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott Csehszlovákia nemzetközi helyzete is. Hazánkat mint fejlett szocialista országot s a szocialista világkökebizottság elnöke támogatta a felhívást. Milan Matouš, a Szocialista Akadémia elnöke felszólalásában a nyugati történelemhamisító propagandahadjárat hazugságaival állította szembe a felhívás gondolatait. Alena Krejčová teplicei tanítónő a Csehszlovák Tűzvédelmi Szövetség, s végül Ján Riško a Csehszlovák Újságírószövetség elnöke a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak nevében fejezte ki egyetértését az előterjesztett dokumentum- tervezettel. A vita után az ülés résztvevői egyhangúlag jóváhagyták a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca kiteljesedésével és hazánknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása 40. évfordulójával kapcsolatos felhívást. A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának ülése Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a CSNT elnökének zárszavával ért véget. SOMOGYI MÁTYÁS zösség szilárd tagját világszerte tisztelet övezi, tekintélye van. Az elmúlt évek küzdelmeire és áldozatos munkájára gondolva mély tisztelettel és csodálattal adózunk annak a műnek, amelyet népünk közös munkával létrehozott, s mély tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki Csehszlovákia Kommunista Pártja elvhű, bölcs, csak a nép érdekeit szolgáló politikájának. Azzal a tudattal fejezzük ki mély köszönetünket hű barátunknak és szövetségesünknek, a Szovjetuniónak, hogy a csehszlovák-szovjet barátság és szövetség megszilárdítása és elmélyítése szabadságunk, önállósá- gánk, létbiztonságunk és jövőnk záloga volt és marad. Tomáš Trávníček végezetül megállapította: Előterjesztettük a CSKP KB, a CSSZSZK NF KB és a szövetségi kormány felhívásának javaslatát, amely a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának közelgő 40. évfordulójával függ össze. E közös dokumentum útján a Nemzeti Front széles platformján kívánunk állást foglalni a negyven évvel ezelőtti történelmi események értékeléséről s napjainkhoz szóló forradalmi hagyatékáról. Mérlegeljük benne a megtett utat és hangsúlyozzuk, mit kell a jövőben tenni. Meg vagyunk győződve arról, hogy e felhívást a Nemzeti Frontba tömörült valamennyi szervezet, az egész csehszlovák nép támogatni fogja. (ČSTK) - Nicaraguai kormánycsapatok véglegesen visszaverték a Costa Ricából betört mintegy 500 ellenforradalmárnak San Juan del Norte dél-nicaraguai kikötőváros elfoglalására indított támadását. Az inváziót végrehajtó zsoldosokat visszaszorították Costa Ri- ca-i támaszpontjukra, és a sandinista néphadsereg alakulatai felszámolják az ellenforradalmi bandák utolsó elszigetelt ellenállási gócait a San Juan folyó mentén - állapítja meg a nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium szerdán Managuában kiadott közleményében. A nicaraguai külügyminisztérium az ellenforradalmároknak a ni- caraguai-Costa Rica-i határvidéken végrehajtott legújabb agresz- szív akciójával kapcsolatban jegyzéket intézett a Costa Rica-i kormányhoz. Ebben felhívja a Costa Rica-i hatóságokat, vessenek véget a Costa Rica-i területről Nicaragua ellen végrehajtott agresszív akciók eszkalációjának. Jellemző, ahogy az ún. Demokratikus Forradalmi Szövetség (ARDE) nevű sandinistaellenes szervezet vezetői megsemmisítő katonai vereségükre reagálnak. Lenin munkásságának értéke az idő előrehaladtával egyre növekszik, s tanításának helyessége szüntelenül igazolódik a Szovjetunió, a szocialista közösség, a kommunista és nemzeti felszabadító mozgalom gyakorlatában. A leninizmus eszméi a világ minden részén utat törnek, és egyre több embert vonzanak - hangsúlyozta Janák elvtárs, majd így folytatta: Büszkék vagyunk arra, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának születése és egész eddigi történelme szorosan összefonódik Vlagyimir lljics Lenin nevével, óriási segítségével és gondoskodásával. A Szovjetunió Kommunista Pártja volt az, amely erőt és biztonságot kölcsönzött a munkás- osztály győzelméért vívott harcban, az új szocialista társadalom építése során és a nehézségek leküzdésekor is. A leninizmus nemzetközi érvényű, örökké élő forradalmi tanítás. A kommunista és munkáspártok tapasztalatai igazolják, hogy ha valahol megsértik vagy figyelmen kívül hagyják a lenini elveket, akkor az súlyos problémákat okoz. A leninizmustól való mindenféle elhajlás hibákhoz, a szocialista vívmányok lényegének veszélyez - tétéséhez vezet. A mi pártunkat és társadalmunkat is nagyon bonyolult helyzetbe juttatta a leninizmustól való elhajlás a hatvanas évek végén. Az ellenforradalom a válságot a hatalom átvételére akarta kihasználni. Az évek távlatából egyre tisztábban látjuk a CSKP KB tizenöt évvel ezelőtti áprilisi ülésének történelmi jelentőségét. Gustáv Husák elvtársnak, az odaadó hazafinak és internacionalistának a CSKP Központi Bizottsága élére történő megválasztásával létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a kommunista párt felújíthassa s a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján fejleszthesse tevékenységét, s következetesen érvényesíthesse a párt és a társadalom irányításának lenini elveit. A lenini kommunista párt vezetésével a Szovjetunió nemzetei a tudomány és a technika vívmányainak felhasználásán alapuló fejlett szocializmus óriási anyagiműszaki bázisát teremtették meg. Az élet különféle területein született kimagasló sikerek révén a Szovjetunió a világ első szocialista nagyhatalmává, a szocialista országok függetlenségének biztosítékává, a béke és a haladás erőinek szilárd bástyájává vált. Napjaink forradalmi fejlődése cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy Marx, Engels és Lenin hagyatéka konkrét tartalommal gazdagszik, s hogy a szocializmus a társadalMíg két nappal ezelőtt világgá kürtölték, hogy San Juan del Norte- ban nemsokára a „felszabadított területen csakhamar ideiglenes* kormányt alakítanak“, az ARDE szóvivője a Costa Rica-i San Jóséban azt mondotta, hogy egységeik „taktikailag visszavonultak, mivel ennek a kikötőnek gyakorlatilag semmiféle katonai vagy gazdasági jelentősége nincs“. Április 25-én kezdi meg első nyilvános tárgyalását a hágai nemzetközi bíróság, hogy megtárgyalja Nicaragua Egyesült Államokkal szembeni panaszát nicaraguai kikötők elaknásítása és más ellenséges agresszív cselekedetek miatt. Az Egyesült Államok elutasította hozzájárulását Nora Astorga asszonynak, Nicaragua kijelölt washingtoni nagykövetének kinevezéséhez - jelentették be szerdán Washingtonban. Astorga asz- szony jelenleg a nicaraguai külügyminiszter helyettese. Hivatalos amerikai helyen nem titkolják, hogy Astorga asszony diplomáciai kinevezését azért utasították el, mert tevékenyen részt vett a Somi fejlődés meghatározó erejévé vált. Vlagyimir lljics Lenin születésének évfordulója alkalmat nyújt arra, hogy emlékeztessünk a szocializmus és a béke kapcsolatáról szóló tanítására. A világ a lenini békedekrétum óta meggyőződhet arról, hogy a szocializmus és a béke elválaszthatatlan. Napjainkban a korábbiaknál jobban előtérbe kerül a béke megőrzésének kérdése. A jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzet, amelyért az imperializmus agresszív és militarista körei, mindenekelőtt az Egyesült Államok a felelős, a legnagyobb veszélyt jelenti a világbéke számára. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikája szilárd gátat jelent az imperializmus agresszív politikája ellen. Az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott békeprogramot és a szovjet békekezdeményezéseket valamennyi haladó erő támogatja. Új, jelentős ösztönzést képviselnek Konsztantyin Csernyenkónak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének békejavaslatai. A legfelsőbb szovjet vezető ismét hangsúlyozta, hogy az atomháború elhárítását kell a haladó erők legfőbb céljának tekinteni. Lépésről lépésre törekedni kell az atomfegyverzet csökkentésére az egyenlő biztonság alapján, valamennyi atomfegyver-fajta teljes felszámolásáig. Ezt a lenini békepolitikát követjük mi is; támogatjuk, mert nemcsak a mi létérdekeinknek felel meg, hanem valamennyi békeszerető ember érdekének. Lenin műveiből tudjuk, hogy a népek békéjéhez és biztonságához elengedhetetlenül szükséges a szocialista országok gazdasági erejének növekedése és megszilárdítása. Ezt a szükségszerűséget hangsúlyozza az is, hogy korunkra a szocializmus és a kapitalizmus közötti kibékíthetetlen küzdelem a jellemző. Ez valamennyi területre vonatkozik, különösen a gazdaságra. Pártunk ezért rendszeres figyelmet fordít a népgazdaság kérdéseire. Többet kell tennünk az eszmei nevelő munka minőségének emeléséért, a CSKP KB 8. ülésének szellemében meg kell gyorsítani a tudomány és a technika gyakorlati alkalmazását. El kell érni, hogy a tudományos-műszaki fejlődés erősebben befolyásolja a gazdaság intenzív fejlesztését. Az előttünk álló feladatok bonyolultsága és igényessége megköveteli, hogy a dolgozók ne csak ismerjék a célokat, hanem hogy még kezdeményezőbben és öntudatosabban vegyenek részt a társadalmi folyamatok irányításában. moza diktátor elleni harcokban, konkrétan egy akcióban, amelyben 1978-ban megölték a Somo- za-féle nemzeti gárda helyettes vezetőjét, Reynaldo Pérez Vega tábornokot. Az IPS sajtóügynökség szerint az elutasítást Washingtonban a Fehér Ház „héjái“ és a CIA erőszakolta ki, amellyel a tábornok együttműködött. Egy amerikai katonai helikoptert, két amerikai szenátorral a fedélzetén szerdán Hondurasban ismeretlen fegyveresek tűz alá vettek, s a helikopter kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani a salvadori határtól mintegy 25 kilométerre. A két szenátor, s ugyanígy a többi öt utas is sértetlen maradt - jelentette be az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Az incidens abban a körzetben játszódott le, ahol a Granadero-1 fedőnevű közös amerikai-hondurasi hadgyakorlat folyik. Lawton Chiles és Bennett Johnson azért utazott Honduras- ba, hogy „megismerkedjék az ottani szituációval, főként a katonai helyzettel“. Tomáš Trávníček elvtárs beszéde Végleg kiverték az ellenforradalmárokat Dél-Nicaraguából Managuai jegyzék Costa Ricához • Április 25-én ül össze a hágai nemzetközi bíróság